Winamp Logo
Sláger FM Cover
Sláger FM Profile

Sláger FM

Hungarian, Music, 1 season, 742 episodes, 6 days, 5 hours, 27 minutes
About
Üdvözlünk a legnagyobb slágerek birodalmában. Hallgasd vissza a Sláger FM műsorait itt! Vagy kövess minket élőben az FM 95.8-on vagy online a www.slagerfm.hu-n.
Episode Artwork

"Több mint 120 előadást rendeztem eddig életemben, de a Vonó Ignác mind közül az egyik legnagyobb kihívás" | Verebes István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Verebes István vérbeli színházcsináló, aki az úgynevezett „lélektani színházban” hisz. Amint mondja, őt mindig is az érdekelte, Rómeó miért szeret bele Júliába. Találkozásunk apropója, hogy újra a Karinthy Színházban rendez. Fejes Endre ikonikus művét, a Vonó Ignácot állítja színpadra. Végtelenül kedves és szívszorító történet, amely az évtizedek során sem vesztette aktualitását.Noha több mint 120 előadást rendezett eddigi pályafutása során, ez a darab még neki is igazi kihívást jelent. Verebes munkásságát az inspiráló és humanista szemlélet jellemzi, melyet színészi, rendezői és színházvezetői karrierje során végig megőrzött. S. Miller Andrással közös beszélgetése során szóba kerülnek a színházi világ aktuális kihívásai, István gondolatai a kultúra és a művészet jövőjéről, valamint az a morális és erkölcsi mélység, amely aggodalomra ad okot a szakmában.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
2/4/202431 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

"Jimmy Page 60. születésnapján összejött egy baráti társaság Zeppelin rajongókból és 20 éve úgy is maradtunk…” | Vörös Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Vörös Gábor a magyar rockzene egyik meghatározó alakjaként ismert. Ossian, Fahrenheit, Omen, Piramis – hogy csak néhány ikonikus formációt említsek, ahol megfordult. Van azonban neki és barátainak egy úgynevezett „öröm”-vagy éppen hobbizenekara, a Lead Zeppelin, amelynek alapító tagja. 2003-ban a Jimmy Page hatvanadik születésnapjára rendezett emlékest kapcsán alakultak, s azóta is léteznek. Az évek során a zenekar számos tagot cserélt, de a végleges felállás 2016 óta változatlan.A zenekar a Led Zeppelin zenéjének interpretálására szakosodott, és koncertjeiken igyekeznek a lehető legautentikusabban visszaadni azt a hangulatot, amit Robert Plant és társai teremtettek. 2024-ben ünnepeljük a Lead Zeppelin 20. születésnapját. Ennek apropóján beszélgetett a supergroup küldetésének lélektanáról S. Miller Andrással a zenész a Sláger KULT-ban. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
2/3/202432 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

„A nő, aki elhagyta Picassót, megteremtette saját legendáját” | Kovács Krisztina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kovács Krisztina művészettörténész és kurátor, a Várfok Galéria művészeti vezetője. Egyedülálló művészeti érzékkel és széleskörű tudással rendelkezik, amit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint Olaszországban, a Universitá degli Studi di Perugiában szerzett. Beszélgetésünk középpontjában Françoise Gilot, a világhírű francia festőművész és grafikus áll, akinek életművét a Műcsarnokban nyílt kiállítás mutatta be. Gilot, aki 1921-ben született és 2023-ban, 101 évesen hunyt el, hosszú és gazdag pályafutást tudhat magáénak. Munkásságában a párizsi Mourlet Műhelyben készített litográfiák, az 1980-as évek monumentális lebegővásznai, valamint az 1990-es évek kiemelkedő sorozata, a Vándor darabjai is megjelennek.A Műcsarnokban látható tárlat Françoise Gilot Európában valaha megrendezett legátfogóbb bemutatkozásának tekinthető, amely nemcsak festményeit, hanem egyedi papírmunkáit, akvarell- és tustechnikával készült alkotásait, sokszorosított grafikai eljárásokkal készített műveit, litográfiáit és monotípiáit is bemutatja. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
2/2/202432 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, ki kapott már tévedésből ajándékot vagy pénzt, és felhívtuk Osváth Zsoltot is annak apropóján, hogy nemrégiben Cyla azt mondta, vele szívesen bokszolna.🙂
2/1/20242 hours, 52 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg a közös könyvünk” | Böjte Csaba, Csender Levente és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A 2024-es esztendő első vendégei a Sláger KULT-ban Csender Levente, József Attila-díjas író, valamint új kötetének főhőse, a Nobel-békedíjra jelölt ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Böjte Csaba voltak. Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves alapítványról “Fényből és sárból” címmel. Hangsúlyozom, ez egy kulturális program és nem bulvárműsor, ahol nincs helye fröcsögésnek! Még úgy sem, hogy a kötetben külön fejezetet kapott a botránysorozat karaktergyilkossági kísérlete, a megtépázott hírnév, a próbatételek. Egy biztos, a frissen megjelent kötet pont olyan, mint Böjte Csaba életútja: izgalmas és fordulatos. Ez az életút olykor kíméletlen és igazságtalan, de a céljaitól senki és semmi nem térítheti el. Az alkotás kulisszatitkairól készségesen meséltek Csaba testvér és Levente S. Miller Andrásnak.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
2/1/202433 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben!

A Cyla Reggelben lilába öltöztünk a Koraszülöttek világnapja tiszteletére, vendégünk volt Marsalkó Dávid, aki elhozta a Halott Pénz új dalát, és kiderült az is, miért emlékezteti Dávidot Cyla az apukájára.
1/30/20242 hours, 54 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben!

A mai Cyla Reggelben beszélgettünk arról, vajon mennyire veszélyes, hogy Elon Musk engedélyt kapott arra, hogy önkéntesek agyába ültessenek implantátumokat, szóba került a budapesti közlekedés, és az is, mennyi időt célszerű együtt tölteni, mielőtt két ember összeházasodik.
1/30/20242 hours, 57 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Soma Mamagésa I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 38. ADÁS

1/28/202443 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

„Voltam olyan merész, hogy megírtam a Rómeó és Júlia folytatását” | Novák Erik és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Novák Erik író és filmrendező pályafutása során számos különleges projektben vett részt, amelyek mind hatással voltak a magyar filmiparra, sőt ikonikus alkotásokká is váltak. Nyócker!, Zuhanórepülés, Fekete leves – hogy csak néhányat említsek.Erik már gyerekként szívta magába a pezsgő szellemiséget, hiszen otthonukban gyakran megfordultak legendás filmesek szülei barátjaként, mint Bódy Gábor vagy Xantus János. Azt mondja, alapvetően festőművészként gondol magára, hiszen hatéves kora óta folyamatosan fest. És még mennyi mindent csinál emellett! Például ír is. Legutolsó könyve, a „Rómeó és Júlia 2, avagy A Gyönyörök Palotája” a kreatív szellem és az írói zsenialitás újabb megnyilvánulása. Igen, Erik volt olyan merész, hogy megírta a folytatást! Mi történik, ha az eredeti történetből ismert két szerelmes mégis életben marad? Vajon tud-e két fiatal boldogulni egy felnőtt világban, túléli-e szerelmük a reneszánsz Itália valóságának próbáját? Novák Erik egyszerre Shakespeare-korabeli és mai drámája ennek a kérdésnek ered a nyomába. Pikli Natália Shakespeare-kutató ezekkel a szavakkal ajánlotta a kötetet. A téma tehát adott volt az izgalmas beszélgetéshez S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/28/202431 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

„Közel lehetünk ahhoz a ponthoz, ahonnan a jelenlegi életmódunk tűnik majd borzasztó távolinak” | Stumpf-Biró Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató és a Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom képviselőjeként is ismert. Ő fordította a frissen megjelent, "Mélyalkalmazkodás - Eligazodás az éghajlati káosz valóságában" című könyvet is.Balázzsal arról beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban, hogy miként alakulhat át világunk a környezeti katasztrófák és társadalmi összeomlások következtében. A mai világban, ahol az éghajlati változás és a társadalmi összeomlás valós veszélyek, fontos, hogy tájékozottak legyünk és felkészüljünk. Balázs szakértelme és gondolatai segítenek nekünk megérteni ezeket a bonyolult összefüggéseket, és felkészítenek minket a jövő kihívásaira.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/27/202431 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben!

A Cyla Reggelből kiderült, ki milyen butaságot csinált már kétségbeesésében, szóba került, melyik a világ legrosszabb filmje, és beszéltünk arról, hogyan lett Cyla címlapsztár.
1/26/20242 hours, 55 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben!

A Cyla Reggelben vendégünk volt Valkusz Milán, a ValMar egyik fele, elárulta, miért jó, hogy Marics Peti táncos műsorban szerepel, és azok a slágerek is szóba kerültek, amiket korábban szerettünk, de mára már megutáltuk.
1/26/20242 hours, 58 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

EXKLUZÍV interjú az Azahriah-Szoboszlai klip mögött álló formáció vezetőjével a Sláger Reggelben

Eltorzított hangon adott interjút a Full of Stars formáció vezetője, "a Frontember" a Sláger Reggelben. A csapat egyik leghíresebb alkotása a nagy figyelmet kapott, mesterséges intelligencia segítségével készült Azahriah-Szoboszlai Dominik dal.
1/26/20245 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

„Időkapszulaként szeretnék nyomot hagyni a jövő nemzedékének” | Oravecz Géza és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Egy idős ember portréfotója és az ahhoz tartozó írásos üzenet, amit a jövő generációjának szán, talán a legizgalmasabb utazás, ami az emberi lélek mélyére vezet. Oravecz Géza fotóművész “Üzenet” című tárlatsorozata az időkapszulák iskolapéldája.Épp ez az alkotó szándéka is: lenyomatot hagyni a jövő nemzedékének, átadni egy olyan érzelmekkel teli örökséget, amely átível az időn és a generációkon. Géza lencséjén keresztül az idős emberek arcain, szavaiban megelevenedik múlt, a jelen, az elfogadás, a bölcsesség és a szeretet. Ezek a képek nem csak az elmúlásról szólnak, hanem a továbbélésről, magáról az örökségről. Minden egyes pillanat, minden egyes arcvonás, minden egyes szó egy örökkévalóságot jelent, mely összeköti a múltat a jövővel. A fotóművész küldetése, aki szocio portré kiállításán keresztül mutatja be a szépkorúak tanácsait, a fiatalabb generációk számára is inspirálóak lehet? Az alkotások mögötti történetek különleges betekintést engednek az élet bölcsességeibe és a társadalmi üzenetek fontosságába. Erről beszélgetett az alkotóval S. Miller András a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/26/202432 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Müller Péter I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 37. ADÁS

1/25/202436 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

BORBÉLY RENÁTA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.11.29. I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.12.06.

Független aromaterapeuta, fitoterapeuta-természetgyógyász
1/25/20241 hour, 40 seconds
Episode Artwork

„A zenét nem csak látni, hanem hallani is kell” | Bedi Ferenc Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bedi Ferenc Péter - művésznevén Ferry P. Bedy - zongoraművész, zongoratanár és zeneszerző amellett, hogy kiváló alkotóművész, egy olyan ember is, aki szívügyének tekinti a zene erejének megosztását. Hiszi, hogy a muzsika békét hozhat, és ezt az üzenetet közvetíti mind tanítványainak, mind pedig az instrumentális művek szerzőjeként. A karácsonyi hangulat jegyében megosztotta S. Miller Andrással és a hallgatókkal a Sláger KULT-ban azt a szenvedélyt, amely a tanításban és a művészetben egyaránt megnyilvánul.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/25/202432 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Legalább ma fejezzük ki tiszteletünket a szeretteink felé!" | Böjte Csaba, a gyerekek és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„A mi gyermekeinknek az lenne a legszebb ajándék, ha ma átölelhetnék a szüleiket, de ők sajnos nem fognak hazamenni Szenteste és nem is fogják őket felkeresni a rokonok.” – ez a megérintő mondat kiválóan tükrözi a Szenteste sugárzott Sláger KULT beszélgetésének súlyát és jelentőségét. A Nobel-békedíjra jelölt ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Böjte Csaba az általa létrehozott gyermekmentő szervezet és otthonok hat lakójával látogatott el a stúdióba, akik Szenteste ugyan a szüleik nélkül, mégis a rádióhallgatók nagy családjával töltötték az estét. Csaba testvér munkája és a gyermekmentés fontossága mindig aktuális téma.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/24/202432 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

DR. SEGATTO ANGIE I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.11.29.

Dr Segatto Angie önmagában véve jelenség, azt mondja, hogy sokak számára fura, számomra magával ragadó és lehengerlő.Képtelen egy dolgot csinálni és bármibe is fog, nem köt kompromisszumot, eltökélten perfekcionista. MIközben nemzetközileg is elismert fogorvos, aki hol ebben az országban tart előadást, hol egy másikban workshopot, két rendelés között itthon olyan hölgyeknek (és férfiaknak) kínál forradalmian új arckezelést, akik non-invazív, tehát beavatkozás nélküli megoldást keresnek. Ezért indította el a Face Up kezeléseket a saját rendelőjében, hiszen önmagának is megoldást keresett a botox és szike helyett.Sziklaszilárd elvek és emberség. Ez a mottója. Sokkal fontosabb számára, hogy segíteni tudjon, és megoldást kínálni, mint a saját a pénztárcája, éppen ezért hirdet havonta egy-egy rászorulónak teljesen ingyenes szolgáltatást.Élmény volt számomra vele beszélgetni. Jó érzés és reményt adó, hogy még mindig vannak emberek, akiknek a szakmaiság és a tisztesség, az érzelmek és az emberség mindennél előbb való fogalmak.
1/23/202459 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

BORBÁS MARCSI I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.11.22.

A hazai gasztro-forradalom egyik oszlopos alakja, a házi-, a termelői újhullám egyik megalapozója, a növények, zöldségek és a természet szerelmese, akinek tudása nem csak ezen területeken, de a tartalom -és műsorgyártással kapcsolatban is oly tudományos, széleskörű és szerteágazó, hogy csak tátott szájjal lehet hallgatni.“Nem kell 250% haszon, elég csak 80%, és akkor mindenki jól jár. Mértékletesség. Ez a lényeg. Az van, hogy csak egy ágyban tudunk aludni, egyszer tudunk vacsorázni és mindenki meztelenül megy a sírba. Még egy gatya sem lesz rajtuk. Nem értem, hogy miért kell mindig több és látom, hogy semmi nem elég az embereknek és nem esik meg a szívük senkin és semmin. Nem tudom, hogy miből vannak. Az volna a jó, ha kötelező lenne a mecenatúra. A kultúrában is és más területeken is.” -mondja Borbás Marcsi, akinek minden szavát őszinte csodálattal hallgattam.Megtisztelő, hogy elfogadta a meghívásomat, hálás vagyok érte.
1/22/20241 hour, 49 seconds
Episode Artwork

LOWENBEIN NORBERT I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.11.08.

1/22/202458 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

HORVÁTH ROLAND I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.10.25.

Producer, menedzser, promoter, booking agent a BPM Management Group alapító tulajdonosa, a Szöveg Színház Egyesület elnöke, Placido Domingo, Peller Mariann és Stjepan Hauser mellett a Virtuózok részvényeseNem nehéz valakivel a saját karrierjéről beszélgetni, aki munkája során olyan előadókkal dolgozott együtt, mint pl. Anastacia, az IL DIVO, Eros Ramazzotti, Ennio Morricone, Andrea Bocelli, vagy Elton John.Debrecen és Dubai között hosszú az út, Roland mégis viszonylag gyorsan tette meg a lépéseket. De nem csak fentekről beszélgettünk, Roland őszintén vall a túlhajszoltság időszakáról és a változtatás szükségességének felismeréséről, a hazai piac nehézségeiről és karrier álmáról is.
1/22/202459 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

„A boksz még nagyobb alázatra nevelt és kifejezetten jót tett a színpadi teljesítményemnek is a színházban” | Brasch Bence és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kern András szuperlatívuszokban beszélt róla, amikor nála jártam. Rudolf Péter szintén, amikor nálam járt. Aztán pár napja Müller Péter is őt emlegette a legutóbbi kávézásunk során. Mesélte, hogy neki drukkolt a képernyő előtt. Büszke vagyok erre a fiúra!És nem csak a Sztárbox-os diadala miatt vagyok büszke rá, hanem leginkább azért, mert igazi színészlegendák fogadták maguk közé, és ismerik el tehetségét. Brasch Bence a Vígszínház megbecsült tagja, legalább 10-11 futó darab szereplője, különböző sorozatok főhőse, most pedig szupersztár is a Sztárbox győzelmek okán. 2009 óta ismerem. Akkor indult el a Csillag születik c. tehetségkutatóban. Még Mosonmagyaróváron is jártam náluk, az édesanyját innen is csókoltatom. Volt témánk bőven, amiről beszélgethettünk a Sláger KULT-ban. (S. Miller András)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202432 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

„Egy napon rájöttem, én is akarok teremteni egy másik világot. Másik életet. Másik valóságot. Azóta író vagyok.” | Bauer Barbara és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bauer Barbarát sokan ismerhetik népszerű történelmi regényeiről, hiszen az elmúlt években rengeteg könyvet írt, megnyerve ezzel számos olvasó tiszteletét és szeretetét. Barbara kötetei nemcsak izgalmas és szórakoztató olvasmányok, hanem fontos társadalmi kérdéseket is feszegetnek. Beszélgetésünk apropóját legújabb műve, a "Vörös posztó" adja. Ez a regény a II. világháború végjátékától napjainkig terjedő időszakon keresztül követi nyomon négy asszony történetét. A regény főszereplője, Körösi Laura, egy boldog házasságban élő, háromgyermekes nő, akinek élete látszólag izgalmaktól mentes. A könyv azonban mélyebb rétegekbe kalauzolja az olvasót, Laura családjának titkai és múltbéli traumái révén, amelyek generációkon keresztül hatnak. A „Vörös posztó” különösen fontos darabja Barbara munkásságának, amely a múlt és a jelen összefonódását, valamint az emberi lélek rejtett mélységeit tárja fel. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202431 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

„Miért lesz coach egy orvosból? Azért, hogy a fejekben is rendet tegyen…” | Dr. Balsai Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dr. Balsai Tamást immáron health coach-ként érkezett a Sláger FM stúdiójába. Tamás természetesen ugyanúgy maradt implantológus és a gyógyítást sem engedte el, ugyanakkor kibővítette azt, s tanácsadóként folyamatos előadásokat tart a II. kerületben. Amint mondja, új szenvedélyének és egyben workshopjainak is az a célja, hogy rendet tegyen a fejekben és hosszú távon biztosítsa a helyes irányt. Egyedülálló szemléletmódjával és tapasztalataival járul hozzá az egészségügyi ellátás és az életmód közötti összefüggések megértéséhez. Ennek ugyanúgy része az egészséges táplálkozás, a testmozgás és a mentális egészség, megvilágítva, hogy ezek mennyire nélkülözhetetlenek a betegségek megelőzésében és a jóllét elérésében. Tamás megosztja majd velünk az egészségügyi problémák komplex kezelésére vonatkozó gondolatait, valamint az egészségmegőrzés és a személyes felelősségvállalás jelentőségét is. Hangsúlyozni fogja, hogy a modern orvoslásnak hogyan kellene alkalmazkodnia az egyéni életmódokhoz. Az S. Miller Andrással közös beszélgetésből nem csak elméleti tudást kap a hallgató, hanem gyakorlati tanácsokat is, amelyek segítenek az egészségtudatos életmód kialakításában.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202431 minutes, 1 second
Episode Artwork

„Édesapám életműve eddig is sok kreatív fiatalt ihletett meg, és a METU kiállításán mélyebben megismerhetik” | Kovásznai Dorottya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kovásznai Dorottya a legendás Kovásznai György festő, animációs rendező és író lánya, és egyben a Kovásznai művészeti hagyaték gondozója. A műsor apropóját a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Galériájában megnyílt Kovásznai kiállítás adja, amely „Avantgárd animáció & festészet” címmel az ikonikus alkotó műveit mutatja be 2024. február 28-ig.Az egyedülálló tárlat Kovásznai sokszínű életművébe enged betekintést, mely a 60-as, 70-es évek forradalmi korszakától a posztmodern kor szelleméig ível. Az animáció és a festészet határait feszegető alkotásokon keresztül a kiállítás bemutatja a művész interdiszciplináris megközelítését és nemzetközileg is elismert életművét. A kiállítás egy igazi vizuális utazás, amely nem csupán a művészet szerelmeseinek, hanem a kultúra iránt érdeklődő közönségnek is új perspektívákat nyújt Kovásznai örökségéről és azon túl. Dorottyával a mai adásban többek között édesapja küzdelmes útjairól beszélget S. Miller András, no meg arról is, hogyan őrzi és mutatja be a hagyaték kincseit. Azt a gazdag művészi hagyatékot, amelyben nem csak vizuális művészeti alkotásokat, hanem szépírói műveket is találunk.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202433 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

„Azért vittük végül moziba a Mesterjátszmát, mert már a gyártás során kiderült, hogy a fiatalok imádják a filmet” | Szurmay János és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Eredetileg két barát utazott a vonaton, de jobb ötlet volt egy szerelmespárt állítani a fókuszba” – árulja el Szurmay János, aki a Mesterjátszma című film producere. János és csapatának legújabb alkotása lenyűgöző művészeti élményt nyújt, amely Stefan Zweig klasszikus „Sakknovellája” alapján készült. A film magyar történelmi kontextusba helyezi a történetet, melyben a sakkjáték nem csak a cselekmény középpontjában áll, hanem a belső küzdelmek és önmagunkkal vívott harc szimbóluma is. Az alkotásban olyan neves magyar színészek tűnnek fel, mint Mácsai Pál, Péterfy Bori, Szirtes Ági, Váradi Gergely, Varga-Járó Sára vagy Hajduk Károly. A „Mesterjátszma” nem csupán egy pszichothriller, hanem egy mélyebb, elgondolkodtató történet is, amelyben a sakkos utalások és párhuzamok segítségével a főhős belső küzdelmeit mutatja be. A film elkészítése során Szurmay János és a stáb különös figyelmet fordított a részletekre, amit a közönség is nagyra értékel. És ami a legmeglepőbb: a fiatalok is érdeklődést mutattak a nem könnyű téma iránt, egyebek közt miattuk is került végül az eredetileg televízióba szánt alkotás a mozivászonra. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202431 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„Bárcsak megérhette volna a könyvbemutatót Tatár úr, aki a Sláger FM-en adta utolsó interjúját” | Zimber Szilvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Egy utolsó interjú, ami a Sláger FM-en történt és egy posztumusz könyv, s annak bemutatója margójára... Egyszerre szomorú és mégis felemelő ez a beszélgetés Zimber Szilvia újságíró és könyvkiadóval. Szilvia egy különösen megható történettel érkezett újra a stúdióba S. Miller Andráshoz. Magyarország legidősebb újságírójának, a 2023. szeptemberében elhunyt Tatár Imrének az utolsó, frissen megjelent posztumusz könyvével. Tatár Imre, a Vas- és Aranytoll-díjas újságíró, aki 104 éves korában távozott közülünk, az utolsó éveiben is aktívan alkotott. Ő volt, aki 2023. augusztusban, élete utolsó interjúját a Sláger FM-nek adta, ahol megosztotta velünk életének történeteit, belső erejét és derűjét. Szilvi, aki nemcsak kiadója, de jóbarátja is volt, elhozza a hallgatóknak „Találkozások Európával – Egy újságíró emlékezik” című kötetét, amit Tatár úr születésnapján mutattak be a MÚOSZ székházában. Ez az este nemcsak a könyv bemutatásáról szól, hanem egy olyan ember életművének ünnepléséről is, aki a legnehezebb időkben is megőrizte derűjét és inspirációt nyújtott mindannyiunk számára. Ez az este egyúttal kiváló alkalom arra is, hogy megemlékezzünk Tatár Imre páratlan életútjáról, melyben számos szerepet töltött be: autószerelő inas, munkaszolgálatos, hadifogoly, és végül, de nem utolsósorban, újságíróként ismert. Bár Tatár Imre távozása szomorú esemény, az ő életműve és az utolsó könyvének befejezése mégis felemelő történetet hordoz magában. Tatár úr életének utolsó pillanataiban is azon dolgozott, hogy értékes emlékeit, tapasztalatait és gondolatait papírra vesse, így hagyva hátra egy felbecsülhetetlen értékű kordokumentumot a jövő generációinak. Ez a munkássága nemcsak az ő saját történetét őrzi meg, hanem egy tágabb történelmi, kulturális és emberi kontextust is, amely segít megértenünk és értékelni a múltat és annak hatásait a jelenre. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202432 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

„…míg szól a dal és van játszótársam, fenn a színpadon és lenn a nézőtéren, addig minden rendben van” | Kárász Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kárász Eszterrel mindig öröm beszélgetni, hiszen útravalói napokra, hetekre, hónapokra ellátják munícióval a hallgatókat. Eszter élethozzáállása, amely a gyermekkor óta tartó színpadi tapasztalataiban és a bohócdoktorságában is megnyilvánul, igazán egyedülálló. Azt mondja, hogy „a bohóc mindenben a játékot, az örömöt keresi, és a dolgokat mindig tudja más szemszögből nézni”, ami különleges perspektívát ad neki mind az élet, mind a művészet terén. Nem véletlenül választottam a mostani találkozásunk címének az egyik roppant találó mondatát: "...míg szól a dal és van játszótársam fenn a színpadon és lenn a nézőtéren, addig minden rendben van". Eszter megélt tapasztalatai, történetei arra ösztönözik a hallgatót, hogy újraértékelje a saját életét és a körülötte lévő világot. Művészete azonban nem feltétlenül csak a színpadokra korlátozódik. Az Eszter-lánc gyermekzenekarral és az ESZTETT popzenekarával a zenei élet számos területén is aktív. Írásaival, novelláival és cikkeivel pedig ugyanúgy beleírta nevét a hazai kulturális élet történelemkönyveibe. Ám van egy mindennél fontosabb hivatása is: két gyermek édesanyja. A már fentebb említett bohócdoktori missziójában humorral és szeretettel segít a kórházban fekvő gyerekeknek. Ez a küldetés kiemelten fontos számára, hiszen gyógyítást és örömöt hoz a nehéz helyzetben lévő gyermekek számára. Ezek után ugye mondanom sem kell, hogy mennyire izgalmas témákról értekeztek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással?A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202432 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„A király énekesei – az éneklés királyai Disney 100 éves születésnapjára emlékeznek" | Kuti Judit és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kuti Judit, a Filharmónia Magyarország kommunikációs és programigazgatója a klasszikus zene világának kivételes alakja. Judit évente több ezer hazai koncert szervezésében vesz részt, így a klasszikus zene varázsát közelebb hozva a közönséghez. Pedagógusként kezdte pályafutását, majd marketingképesítést szerzett, és 2011 óta a Filharmóniánál dolgozik. Kiemelten fontos számára a fiatal generáció zenei nevelése, szervezve nekik számos különleges koncertet. S. Miller Andrással közös beszélgetésük apropója a Grammy-díjas brit The King’s Singers énekegyüttes különleges budapesti koncertje. És még mennyi minden más…A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202433 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

„Angelina Jolie-t is meghívtam a Vigadóba” | Rost Andrea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„A Budapesten forgató Angelina Jolie-t is meghívtam a Vigadóba, hogy még jobban át tudja érezni Maria Callas munkásságát” – árulta el az elbűvölő Rost Andrea az éterben, aki nemcsak Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, de érdemes művész is, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Nagy öröm, hogy egy ilyen nagy formátumú művész tisztel meg újra 22.05-től a Sláger FM-en. Andrea hosszú idő után ismét nagyszabású gálaesten lépett fel, ahol a fővárosi közönség élvezhette páratlan tehetségét. A Pesti Vigadóban Maria Callas munkásságának századik évfordulóját ünnepelték. Andrea nem csak énekelt, hanem a műsor vezetése és produceri feladatok is az ő kezében összpontosultak. A hagyományteremtő szándékkal elindított est lélektanáról és kulisszatitkairól beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202432 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

„Ha hajlandó vagy egy kis önvizsgálatot tartani, akkor jobban fogsz kötődni a ruháidhoz” | Csalár Bence és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Csalár Bence divatújságíró és divatszakértő a magyar kortárs divat egyik legmeghatározóbb alakja, több kötet szerzője.Emellett egyetemi óraadó tanár és kreatív szakember is. Már gimnazista korában aktívan publikált, és az évek során több nemzetközi divatmagazinnak dolgozott. A könyvírás mellett a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Karának óraadó tanáraként, valamint a Werk Akadémia "Divatszakértő és stylist" szakának mentoraként tevékenykedik. A mai adásban Bence új könyve, a "Stílusterkép" áll majd a fókuszban, amely a magyar divatvilág legizgalmasabb aspektusait tárja fel. S. Miller Andrással arról is szót ejtettek, hogyan inspirálódik a kortárs divat, és milyen hatást gyakorol a hétköznapi életre és a kultúrára.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
1/20/202431 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„A siker minden konfliktust és súrlódást képes feloldani egy nagy zenei családban" | Jávori Ferenc Fegya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nagy öröm, hogy ismét egy Kossuth-díjas ikon tisztelt meg a bizalmával a Sláger FM stúdiójában. Jávori Ferenc Fegyával, a Budapest Klezmer Band alapítójával és vezetőjével mindig élmény a beszélgetés. Fegya páratlan zenei tehetségével és mély kulturális örökségével a klezmer zene világába kalauzol el minket - ezúttal prózában. Gyerekkorában a holokauszt árnyékában nőtt fel, aztán az akkori Szovjetunióból Magyarországra érkezve az Operettszínház hegedűseként kezdte pályafutását. 1990-ben megalapította a Budapest Klezmer Bandet. Zenekarával nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismertséget nyert a műfajban. A Budapest Klezmer Band előadásai különleges zenei élményt nyújtanak, amelyek hűen tükrözik Közép-Kelet-Európa zsidó zenei kultúráját. Fegya munkássága a Kodály Zoltán-díj, Artisjus-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, eMeRTon-díj, Magyar Zsidó Kultúráért díj, Érdemes művész cím, Pro Urbe Budapest és Kossuth-díj elismerésekkel is gazdagodott. (S. Miller András)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202431 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

„Részt vettem a könyvem főhőseinek megmentésében” | Kovács Violetta és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kovács Violettának már a 12. könyve jelent meg. A szerző rendkívüli tehetségét és szívét most azok is megismerhetik az éterben, akik eddig nem olvasták őt. Violetta nemcsak elismert író és újságíró, hanem a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány elnöke büszke címet is viseli. A műsorban a „Rambo és a többiek” című legújabb kötetéről és az alapítvány legemlékezetesebb mentéseiről beszélgettünk, a legfrissebb események kapcsán. Violetta egyedülálló módon képes kifejezni a kutyák nyelvét, mintha már születése óta ezt tenné. A könyvben bemutatott hősies történetek nem csak az állatbarátok szívét fogják megérinteni, hanem mindazokét is, akik törődnek a körülöttünk élő világgal. Ennek lélektanáról csevegtek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202431 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

„Ha van magyar Mona Lisa, akkor a sejtelmes mosolyú magyar ikon, a Kalitkás nő az" | Kieselbach Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kieselbach Tamás elismert művészettörténész és műkereskedő érkezett a Sláger KULT-ba. A beszélgetés középpontjában egy igazi nemzeti kincs, Rippl-Rónai József "Kalitkás nő I." című festménye áll, amely a magyar modern képzőművészet egyik meghatározó alkotása. A festmény története lenyűgöző: egy évszázadon át feledésbe merült, majd váratlanul felbukkant, és most ismét hazatérhet. A műalkotás rejtélyes szépségével és történelmi jelentőségével nemcsak a művészeti világot, hanem a szélesebb közönséget is lenyűgözi. Kieselbach Tamás szakértői látásmódja segít minket abban, hogy mélyebben megértsük ezt a rendkívüli műalkotást, és betekintést nyerjünk a művészeti világ izgalmas részleteibe. Az S. Miller Andrással közös beszélgetés során végigvezeti a hallgatókat a festmény történetén, és feltárja előttünk a művészet és a nemzeti identitás összefüggéseit.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202431 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

„Budapest legnagyobb fedett vásársorozata zajlik a Klauzál téri Vásárcsarnokban” | Szamosi-Dely Orsolya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szamosi-Dely Orsolya, a Hello Piac főszervezője a Green Market Karácsonyi Vásár izgalmas részleteiről mesél. Ez a helyi témák helyi témája, hiszen Budapest egyik legnagyobb fedett karácsonyi vásársorozatáról van szó. A Klauzál téri Vásárcsarnokban megrendezésre kerülő esemény egy igazi családi és kulturális összejövetel, ahol a fenntartható design termékek, csodás ajándékok és kulturális programok mellett a közösségi élmények is főszerepet kapnak. Orsolya beszélt arról, hogy mi inspirálta ezt a rendezvényt, és milyen különleges szerepe van a karácsonyi hangulat megteremtésében. A vásár nem csak egy vásárlási lehetőség, hanem egy kulturális találkozóhely is, ahol a magyar designerek és tervezők munkáit ismerhetjük meg. A műsorból egyebek közt az is kiderül majd, hogy a rendezvény miként ötvözi a tudatos vásárlást és a természetességet. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202431 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

„Illik tisztában lenni a saját kultúránkkal” | Szarka Gyula és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mindig nagy megtiszteltetés, amikor egy Kossuth-díjas előadóművész tisztel meg bizalmával és látogat el hozzánk a Sláger FM-be. A Gyhmes alapítója Szarka Gyula a Betlehemi csillag című új albumának bemutatója kapcsán érkezett. Az album karácsonyi ünnepkör legszebb szokásdallamait öleli fel, Szarka Gyula pedig hangsúlyozza a keresztény kultúra és a magyar zenetörténelem örökségének fontosságát. Gyula szerint a karácsony a születésről, szeretetről, reményről és az újrakezdés lehetőségéről szól.Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202432 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

„54 áttáncolt év után még mindig táncolok...” | Müller Péter Sziámi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Ideje volt szeretettel magam ellen fordulni.” - Fontos mondat egy fontos alkotóművésztől. A magyar alternatív kultúra ikonja, Müller Péter Sziámi kíméletlen őszinteséggel von mérleget: „Gondolkoztam, hogy van-e bármi, ami mégiscsak megkülönböztet a többi, általam nagyra becsült kollégától, akik szintén több évtizede vannak a placcon. Alapvetően nincs. Legfeljebb talán mégis annyi, hogy sose hevertem bele abba, ami sikeresnek bizonyult, és a Dévényi Ádámmal megkezdett, aztán az URH-ban, a Kontroll Csoportban és a Sziámi öt formációjában áttáncolt ötvennégy év után még mindig táncolok, és még mindig azt szeretem a legjobban, ha új dal születik.” Beszélgetésünk apropója egyébként a Szeretetszédelgő nagykoncert is, amely a Magyar Zene Házában került megrendezésre, de számtalan egyéb téma is szóba került a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202432 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

„Azon leszünk, hogy a magyar jazz helyzetét magasabb szintre emeljük!" | Gayer Ferenc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Magyar Jazz Szövetség új elnöke, Gayer Ferenc egyben a Budapest Ragtime Band vezetője is, aki nem csak a tradicionális, main stream és modern jazz világában tett számottevő lépéseket, hanem immáron a MJSZ élén is hozzájárul a műfaj fejlődéséhez. Ferenc 1955-ben született, és már fiatal korában a nagybőgő iránti szenvedélyét követve zenei pályára lépett. Diplomáját a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakán szerezte, és életútja során számos elismerést kapott, köztük az eMerTon-díjat és a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet. A Sláger KULT-ban különlegesen mély beszélgetést hallhatnak vele, ahol nem csak a jazz világáról, hanem a zenész életútjáról és a Magyar Jazz Szövetség jövőbeli terveiről is mesélt S. Miller Andrásnak.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202430 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

“A megújuló Budavári Palotanegyedben is különleges programok várják a közönséget” | Sikota Krisztina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettesének hatáskörébe tartoznak a Budavári Palotanegyed, s vele együtt a Várkert Bazár programjai. A beszélgetésünk fókuszában az Advent a Budavári Palotanegyedben program állt, amely számos izgalmas eseményt tartogatott a látogatók számára. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/8/202431 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

„Annyi rossz történik a világban, hogy valamivel ellensúlyozni kell" | Ress Hajnalka és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ress Hajnalka nemcsak tehetséges előadóművész, de szívét-lelkét is beleadja minden produkciójába. Beszélgetésünk során mélyebbre ásunk a szokásosnál. Hajnalka mesél nekünk egy különleges ünnepi koncertről. A művészek üzenete: “Annyi rossz történik a világban, mely óriási hatással van mindannyiunk életére. Így a szeretet üzenetét még fontosabb lenne meghallanunk, és megtartanunk!” De nem állunk meg itt. Kitérünk arra a különleges dalra is (Életre hív), amit Hajni a Magyar Honvédség és a katonák iránti tisztelete miatt alkotott meg. Ez a dal nem csak hangok sorozata – ez egy híd a civil lakosság és a katonák között, egy üzenet, amely összeköti az embereket. Ezek lélektana mind terítékre került a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/4/202432 minutes, 1 second
Episode Artwork

„Sajátos szemszögből fogalmazzuk újra az ókori történet mítoszát…” | Balázs Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balázs Zoltán nem csupán kiváló színházi rendező és színművész, de a Maladype Színház alapító-vezetőjeként elismert alakja a magyar művészeti életnek. Neve összeforrt a minőségi és elgondolkodtató színházi produkciókkal, amelyek nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is elismerést nyertek. A mostani beszélgetésünket különösen izgalmassá teszi, hogy megvitatjuk a Maladype legújabb projektjét, a Pénelopeia magyarországi ősbemutatóját. Margaret Atwood szatirikus regénye alapján készülő előadás egyedi látásmódja és az erős női alkotócsapat, mint Bajkó Edina, Szilágyi Enikő és Orbán Kornélia, rendkívüli élményt ígérnek. Balázs Zoltán gondolatai a színházi világ hazai és nemzetközi tendenciáiról, az alkotótársak jelentőségéről, valamint a művészeti hűségről és barátságról új perspektívákat nyithatnak meg előttünk. Egyebek közt ezek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. És, hogy mindehhez hogyan kapcsolódik Kepes András? Nos, az kiderül a műsorból!A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/4/202431 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„Soha nem nézem meg a filmjeimet, de az „Éger” más. Ez már olyan, mintha a gyerekem lenne…” | Nagy Zsolt és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Az adósságot végül mindig meg kell fizetni” – ez a jelmondata az „Éger” című új magyar bűnügyi filmnek. Az alkotás főszereplője, Nagy Zsolt színművész, az Örkény Színház tagja, aki a karjára tetováltatta, hogy „Nincs ingyen sör”.Súlyos, mégis nagyon emberi és mégis nagyon őszinte témák kerülnek terítékre az elkészült művel kapcsolatban.A filmet Nagy Borús Levente rendezte, és ez az ő játékfilmes bemutatkozása. Az “Éger” egy csavaros krimi, amely az eleve halálra ítélt barátság lassú, évtizedeken át tartó széthullását meséli el, és olyan műfaji elemeket tartalmaz, mint a véres leszámolások és a narratíva újrakeretezése, amelyek még hatásosabbá teszik a főszereplők tragédiáját. Ennek lélektanáról beszélgetett a főszereplő S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/3/202433 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle"| Sárközi Gyula és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sárközi Gyula balettművész, koreográfus, rendező, és producer 2001-ben alapította meg a KFKI Kamarabalettet, amely ma Sárközi Gyula Társulat néven működik. A beszélgetés apropóját az "LGT Táncképek" című produkció adja. A darab a tánc eszközeivel meséli el az élet történetét, melyet az LGT dalainak felhasználásával tesz izgalmassá. Ez a produkció nemcsak a tánc, hanem a zene és a humor világába is elkalauzolja a nézőket. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/3/202431 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"A popzene és az irodalom nagyon is összekapcsolódnak” | Király Viktor, Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hogyan kapcsolódik össze az irodalom és a popzene? Nos, mindkettő az érzelmekről szól, ám míg az egyik szavakon keresztül bontja ki a gondolatokat, a másik dallamokban és ritmusokban mesél el mindent, amit a szív rejt. S. Miller András egyebek közt erről beszélgetett Király Viktor énekessel és Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművésszel. Viktor, aki 2008-ban robbant be a zenei életbe, azóta számos sikert ért el, mind itthon, mind nemzetközi szinten. Nemzetközi sikerei között szerepel az amerikai The Voice műsorban elért döntős helyezése, és az MTV Europe Music Awards megnyerése. A beszélgetés apropója 15 éves jubileumi koncert-show-ja, amely egy lenyűgöző zenei utazás volt a Vígszínház színpadán. A koncert egyedire sikerült, hiszen Viktor saját zenekarával, szimfonikusokkal kiegészülve és meglepetés sztárvendégekkel lépett színpadra. Lutter Imre, aki az est rendezője és házigazdája is volt egyben, hosszú évek óta jóbarátja Király Viktornak és Lindának. Az est során nem csak a dalokat, hanem a dalszövegeket versben is hallhatta a közönség az ő előadásában.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/20/202332 minutes
Episode Artwork

„Magam is introvertált vagyok”| László Móni és S. Miller András a Sláger KULT-ban

László Móni író és coach a személyes márkaépítés területén kiemelkedő szakértő, akinek szakértelme nemcsak a professzionális megjelenés tuningolására, hanem az önismeret fejlesztésére is kiterjed. Legújabb könyve, a "Titkos hírnév - Személyes márkaépítés introvertáltként" különleges olvasmány. A könyv az introvertált személyiségek számára nyújt gyakorlati útmutatót a személyes márkaépítéshez, amitől gyakran idegenkednek. Egyedülálló módon, Móni maga is az introvertáltak közül való, ezért első kézből ad tanácsokat és inspirációt ezen a területen. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/19/202331 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

„A szülők igenis fogadják el, ha a gyerekük szeretne segíteni, mert szívesen adjuk ezt a szeretetet" | Katus Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Katus Attila nemcsak egy szenvedélyes aerobik szakedző, de egy elismert személyi edző és életmód tanácsadó is. Attila pályafutása során számos ember életét változtatta meg, mind testileg, mind lelkileg. Az ő inspiráló utazásának és az egészséges életmód iránti elkötelezettségének lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/16/202333 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„A szülők igenis fogadják el, ha a gyerekük szeretne segíteni, mert szívesen adjuk ezt a szeretetet" | Katus Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Katus Attila nemcsak egy szenvedélyes aerobik szakedző, de egy elismert személyi edző és életmód tanácsadó is. Attila pályafutása során számos ember életét változtatta meg, mind testileg, mind lelkileg. Az ő inspiráló utazásának és az egészséges életmód iránti elkötelezettségének lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/16/202333 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„Csokonai Dorottyájának minden sorából a legcsodálatosabb emberi érzelem dicsérete sugárzik” | Hajdú László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Igen, az ott egy szövegkönyv a képen Hajdú László színművész és rendező kezében, aki épp próbáról érkezett az interjúra. Laci számos színházi produkcióban bizonyított már, és most egy igazán izgalmas projekttel rukkolt elő a Gózon Gyula Kamaraszínházzal karöltve. Csokonai-Vitéz Mihály "Dorottya" című vígeposzának rendezőjeként mesél S. Miller Andrásnak a műről, amelyet igazán parádés szereposztással mutattak be. Ez a komikus eposz nemcsak szellemes és csavaros komédia, hanem a kor társadalomkritikai kiáltványa is. A darab magában hordozza a szabadság és az egyéniség himnuszát, arra ébresztve a nézőket, hogy mindannyian egy belső szépséggel rendelkezünk. Csokonai műve nem csak az arisztokrácia léhaságát mutatja be, hanem a szerelmi vígeposzok legcsodálatosabb érzéseit is közvetíti.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/15/202332 minutes
Episode Artwork

„Ezzel a jazz fesztivállal bizony Budapest állóvizét is felkavarjuk” | Podlovics Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Podlovics Péter már 1985 óta formálja a hazai zenei életet, olyan előadók menedzseri feladatait is ellátta, mint az Európa Kiadó vagy a Quimby, és számos külföldi produkciót hozott el hazánkba, köztük George Bensont és Joe Bonamassát. A szervezést hivatásnak tartja Péter, aki megmozgatja a fővárost és a jazzrajongókat Veszprémbe irányítja. Idén különösen fontos számára a Veszprém Jazz Fesztivál, amely izgalmas programokkal várta a jazz rajongóit. A fesztivál kiemelkedő eseményként szolgál a kulturális életben, és olyan világhírű előadókat vonz, mint Erik Truffaz és Bill Frisell. Ennek kulisszatitkairól beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/14/202331 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

“Igazi találkozási pont a versenyünk Európa és a világ táncművészetében” | Nagy Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nagy Tamás, a Budapest Ballet Grand Prix versenyigazgatójaként érkezett a Sláger KULT-ba. Az esemény nem csupán egy verseny, hanem egy olyan kulturális találkozó, ahol Európa és a világ táncművészete összekapcsolódik. Az organikusan több mint 110 nevezővel büszkélkedő verseny, a Magyar Táncművészeti Egyetem szervezésében, világszínvonalú zsűrit vonultat fel, köztük a dél-koreai Suejin Kanggal, a Stuttgarti Balett egykori szólótáncosával és a Koreai Nemzeti Balett művészeti vezetőjével.A Budapest Ballet Grand Prix célja, hogy Közép-Európa legelismertebb balettversenyévé váljon, ahol a fiatal táncosok nemcsak versenyezhetnek, hanem nemzetközi szinten is megmutathatják tehetségüket. Az esemény során olyan értékes díjakat, különdíjakat, ösztöndíjakat és nemzetközi szerződési ajánlatokat kínálnak, amelyek révén a legkiválóbb táncosok karrierlehetőségekhez juthatnak. Tamás egyebek közt arról is mesélt S. Miller Andrásnak, hogy amikor épp nem balettel foglalkozik és nem versenyigazgat, repülőgép pilótaként dolgozik.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/13/202331 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

„Amikor magányos voltam, a zongorámmal beszéltem meg a problémáimat” | Balla Claudia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balla Claudia énekesnő és orvos, aki pályafutását jelenleg zenei ambícióinak szenteli. Svájcban élve és tanulva mélyítette el orvosi tudását, de ma már a zenei karrierjére szeretne teljes gőzzel összpontosítani. A budapesti gyökerekkel rendelkező Claudia már kiskorában is a művészetek felé húzott, a színjátszástól a zongorán át a komolyzenei kísérletekig. Nem csoda, hogy dalaival és egyedi hangjával ma már nem csak orvosként, de énekesként is kitűnik. 2023. októberben megjelent "Winter Tale" című lemezén Bolyki András és Molnár Gábor hangszerelése mellett hazánk egyik büszkesége, a Magyar Rádió énekkara és Miklósa Erika is közreműködött, sőt, nemzetközi szinten is hallhatjuk hangját, köszönhetően a svájci duetteknek. S. Miller Andrásnak mesélt a Sláger KULT-ban érzéseiről, céljairól és azokról a változásokról, amelyek zenei útját formálják.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/12/202332 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

„Komolyzene nincs, csak zene van” | Hámori Máté és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hámori Máté, a Danubia Zenekar karizmatikus művészeti vezetője nemcsak karmesterként, de igazi újítóként is ismert a zenei világban. Máté a zene lényegéről, a hangok mögötti történetekről és arról mesél S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban, hogy a zene valójában nem a hangokról, hanem azok hatásáról szól. Beszélgetnek arról is, hogy miért nincs tulajdonképpen komolyzene, csupán zene, ami jó, ami élő, és ami a fülünknek tetszik. Szóba kerülnek azok a rendhagyó projektek is, amelyekkel ő és zenekara egyedülálló módon közelíti meg a műfajt.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/9/202330 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

„Nem gondoltam volna, hogy a menopauza így megváltoztatja az életemet…” | Iványi Orsolya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Iványi Orsolya a világ legtürelmesebb hölgye. Nem mellesleg pedig a változókor szakértője, menopauza aktivista és író, aki pontosan tudja, mit jelentenek az apró gesztusok az életben. Menopauza aktivistaként azért érkezett a Sláger KULT-ba, hogy megossza a hallgatókkal a "Mindent a változókorról" címmel megjelent új könyvének izgalmas üzenetét. Íróként nemcsak a menopauza tabuit dönti le, de új perspektívát is nyit a változás ezen természetes szakaszáról, amely minden nő életében bekövetkezik. Beszélgetésünk során betekintést nyerhetünk abba, hogyan érintheti a menopauza az egészséget, a párkapcsolatokat, sőt még a munkavégzést is. S. Miller Andrással szót ejtenek arról is, hogyan tekinthető a menopauza egyfajta aranybányának, amely lehetőséget ad az életmód és főként a gondolkodás megváltoztatásához. Orsi segít megérteni a változókor szakaszának kihívásait és “meglepetéseit”.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/8/202331 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

„Évente több ezer gyermekhez juttatjuk el a klasszikus zenét” | G. Horváth László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

G. Horváth László, az Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője bepillantást enged a zenekar izgalmas világába. Mesél az együttes által meghirdetett, vadonatúj Klassz(ik) Liget sorozatról, az országjáró koncertekről és a Vivaldi "Négy évszak" albumukról. Az Anima Musicae, amely a Nemzeti Ifjúsági Zenekar díját is magáénak tudhatja, híres arról, hogy a klasszikus zenei nevelést szívügyének tekinti, és rendszeresen lép fel karitatív céllal is. A mai magyar zeneművek előadása mellett közel ötven kortárs művet mutattak be eddig, és ez a repertoárjuk szerves részét képezi. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/7/202331 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„A magyar képzőművészet szereplőinek 80 százaléka nálunk tanult az elmúlt 150 évben” | Orosz Csaba oktatási rektorhelyttes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Orosz Csaba a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese az intézmény Nyílt Napja alkalmából érkezett a Sláger FM műsorába. A Magyar Képzőművészeti Egyetem méltán büszkélkedhet azzal a tényezővel, hogy az elmúlt 150 évben a magyar képzőművészek 80%-a ebben a neves intézményben tanult. Az Egyetem az év egyik kiemelt eseményére, a december 6-i Nyílt Napra készült, ahol az érdeklődő diákok megismerhették az egyetem számos képzését, szakját. Csaba elmesélte, hogy milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozhatnak a jövő művészei, és milyen új szakokkal bővült az egyetem kínálata. A Sláger KULT-ban nagy hangsúlyt kapott a művészeti oktatás fontossága és annak bemutatása, hogy milyen szerepet tölt be az MKE a magyar kulturális életben. Orosz Csaba személyes tapasztalatai és a Képzőművészeti Egyetem sokszínűsége garantálta az izgalmas beszélgetést, amelynek házigazdája most is S. Miller András volt.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/6/202331 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

"Évezredes értéket örökítünk tovább a generációk között a Felczak-hagyatékkal” | Zobolyák Róbert és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Sláger KULT aktuális epizódjában nem csak a kultúrában, de a történelemben is elmélyülünk, méghozzá Zobolyák Róbert segítségével, aki a Waclaw Felczak Alapítvány igazgatóhelyettese. Az Alapítvány a magyar-lengyel barátság és együttműködés elmélyítésére törekszik, a híres lengyel történész örökségét tovább adva. Közfeladatként támogatva a két nemzet fiataljai és szakemberei közötti kapcsolatépítést, kultúra és sport területén is. Különleges figyelmet fordítanak az ifjúsági együttműködésekre, tudományos és oktatási programokra, valamint az innováció ösztönzésére a kulturális, gazdasági és politikai szervezetek között. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a műsorban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/6/202331 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

„Mit keresek a Slágeren, amikor soha életemben nem volt egyetlen slágerem sem?” | HOBO és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Nem is értem, mit keresek én a Slágeren, amikor soha életemben nem volt egyetlen slágerem sem?!” - ezzel a mondattal fogad a Nemzeti Színház büféjében Földes László Hobo. Arra kérem, hogy jöjjön ki velem az autóhoz és megmutatom a spéci Hobo válogatásomat. Ott majd összeszámoljuk, pontosan mennyi dalából vált sláger az évtizedek során, amelyek a bőrünk alá égtek. “Még mit nem? Én biztosan nem fogom a saját dalaimat hallgatni, amúgy is csak egyszer hallgatom meg őket a stúdióban, amikor elkészülnek. Inkább menjünk le az öltözőbe, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni” - mondja, és már indulunk is a lift felé. Azt már nem is mondom el neki, hogy “Ikonok hete” van a Sláger KULT-ban, mert a személyi kultuszt még jobban utálja. De mit lehet tenni, ha valaki az életművével oda emelkedik? Hobo az egyik legnagyobb formátumú alkotó a hazai művészeti életben. Zenéjével, színházi és irodalmi alkotásaival mély, maradandó nyomot hagyott a magyar kultúrában.Kossuth-díjas előadóművész, blues- és rockénekes, dalszerző, a Hobo Blues Band alapítója. Művészete és életpályája igen sokrétű: számos könyv és színházi előadás szerzője, több filmben is szerepelt. És 78 évesen sem lassít: “Az utcazenész” címmel premierje volt a Nemzeti Színházban, ahol társulati tag; elkészült vadonatúj lemeze, amelynek stílusosan a “Hobo Rádió” címet adta; közeleg a 45. Hobo Karácsony a RaM-ArT Színházban, s a Vadászat 40 éves jubileumára 2024. februárjában a Papp László Budapest Sportarénába is visszatér." (S. Miller András, Sláger KULT)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/5/202332 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

"Álmodni mindenki tud, én szeretem megvalósítani is az álmokat…” | Márta István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Márta István Erkel-díjas zeneszerző, az Új Színház egykori igazgatója (13 évig irányította a teátrumot) és a Művészetek Völgye alapítója (több mint két évtizeden át vezette a Völgyet), ma is ugyanolyan kreatív, mint pályája kezdetén. “Ami érdekel, az a teremtés és megerősítés, hiszen álmodni mindenki tud, megvalósítani már kevesebben képesek az álmokat” - mondja.Az ő ihlető forrásai egyebek közt a víz, a folyók, a patakok, amelyek titkokat és rejtélyeket hordoznak számára. Éppen ezért teremtette meg a Művészetek Völgyét a Kapolcson átfolyó Eger-patak mellett 1989-ben, és mostanában az Eger-víz Fesztivált indította útjára, ami a Balaton-felvidék 13 településén zajlik. Emellett a fővárosi színházi életet sem hanyagolja el. Amint mondja, legutóbb négy előadást nézett meg Budapesten, egyikben a lányát, Pelsőczy Rékát. Máté Gáborral újabb nagy dobásra készülnek: a Skorpió c. darab a Belvárosi Színházban fut majd az Orlai Produkció színeiben, Máté rendezésében. Egyebek közt ezekről is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/2/202331 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

„Derű nélkül lehet élni, csak nem érdemes…” | Müller Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Évek óta a háza mellett megyek el, napjában legalább kétszer. Szinte szomszédok vagyunk. Ki gondolta volna, hogy egyszer visszajáró vendég leszek abban a szobában, ahol a legendás művei születnek? Mindig mondtam neki, hogy a legtöbb útravalót tőle kaptam, de leintett, hogy szerinte saját magamtól és magamból tanultam a legtöbbet. Igaza lehet, de az iránymutatásai mindig a legjobbkor jönnek. És nem csak a szigorúbb napokon. Most épp azért látogattam meg, mert megjelent az új könyve „Játék az életünk” címmel, s ennek apropóján ismét csúcsra van járatva a Kossuth- és József Attila díjas író. "Nem ment el a kedvem az élettől, hanem most jött meg igazán! - mondja. - Ha valaki benne van a korban és kiszámítja, hogy jó esetben még hány évet él, akkor fölgyorsítja a folyamatot. Eszelős pörgés van a világban. Egy óra alatt több minden történik, mint máskor egy hónap alatt. Kevesen tudják elengedni és igazán jól érezni magukat, pedig a MOST-ban a legjobb. Akkor is, ha a földi létben csak átmenők vagyunk. Jövőre készülök egy nagy könyvbemutatóra Bécsben, a nyári időszakban pedig már az Everness Fesztiválra is meghívtak. A szervezők felajánlották, hogy online is megtarthatom az előadást, mire válaszoltam: ha élek, megcsinálom személyesen. Ha nem élek, akkor majd odaföntről bejelentkezem. Az lesz majd igazán nagy szenzáció!” - csillan meg a csínytevés öröme a 87 éves alkotó tekintetében." (S. Miller András, Sláger KULT)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/1/202332 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

„Fantasztikus érzés, amikor a fikció találkozik a realitással” | Kepes András és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A rádióstúdióba tartva azon gondolkodtam, mivel kezdjem a beszélgetést. Nem, azzal nem nyithatok, hogy az ő műsorain nőttem fel, mert nyilván mindenki ezzel kezdi. Pedig én nem egyszerűen csak néztem a Kepes-féle produkciókat, hanem konkrétan kockáról kockára kielemeztem őket gyerekfejjel a Desszerttől az Apropóig. Még a kérdéseket is külön felírtam magamnak, amiket ő feltett. De ez hagyján. Ennél jóval korábban, még kisebb koromban már a Stúdió c. kulturális műsorban felfigyeltem rá. Édesanyám anno a Moziüzemi Vállalatnál dolgozott (igen, így hívták akkor a mozit) mesélte, hogy micsoda fennforgást keltett Kepes, amikor ő ment hozzájuk forgatni, mert minden nő összeszaladt ott a cégnél. Hiába no, András már akkor is népszerű volt, a szó legnemesebb értelmében. Celebek nem léteztek – pedig nyilván abban a korban is voltak kutyaütők -, hanem javarészt alkotó emberek szerepeltek, akikre fel lehetett nézni és tiszteltük is őket. Fogalmam nincs, hogyan történhetett, de csak most találkoztunk először személyesen. Naná, hogy elmeséltem neki a régi emlékeket, de nem ezzel kezdtem a beszélgetést. Hanem sokkal inkább azzal a fajta természetességgel, ami rá mindig jellemző volt a képernyőn, s amiből valamennyi a sok Kepes-tanulmány után talán rám is ragadt. Új, “Két macska voltam” című regénye mellett a dupla jubileumról: a 75/50-ről is szót ejtünk. Előbbi az életkora, utóbbi a pályán eltöltött évek száma." (S. Miller András, Sláger KULT)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/30/202332 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

"40 éves lett a Játszd, újra, Sam! c. Woody Allen-darab!" | Kern András és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„A parkolásról fogod kérdezni?” – villan fel a kolléga szeme, ahogy a Belvárosi Színház mélyén, Kern András öltözője felé haladunk. „Egy pillanatig se! Kultúrát hoztam, nem bulvárt” – válaszolok, kissé csipkelődve. „Pedig akkor lennél tökös, ha erről is beszélnél vele!” – jegyzi meg ravasz mosollyal, majd egy sejtelmes ajtót mutat. „Itt találod a művész urat.” A parkolásnál sokkal, de sokkal fontosabb téma kapcsán érkeztem hozzá, hiszen színháztörténeti pillanatnak lehetünk tanúi: 40 éves lett a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-darab, amelynek 1983 óta Kern András a főszereplője. A kezdetben a Vígszínházban, 2009 óta pedig a Pesti Színház repertoárján szereplő darab túlélt mindent, legyőzte az idők viharait. Naná, hogy ez a nagy pillanat volt a fő témánk.Aztán, hogy voltunk-e annyira mindketten „tökösek”, hogy a másik témát is elegánsan beillesszük a beszélgetés menetébe, nos az kiderül ebből beszélgetésből." (S. Miller András, Sláger KULT)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/30/202332 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

„Sejtszinten is átírhatók a tudatalattiban tárolt lehúzó érzések" | Bodnár Betty és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A belső világunk felfedezése és gyógyítása az, amire a lelkünk mélyén mindannyian vágyunk. Bodnár Betty tanár, konzulens és terapeuta, aki számtalan workshopot és közösségi rendezvényt tart Vácott a belső utazás témakörében. A Sláger KULT-ban elmesélte S. Miller Andrásnak, hogy kliensei miként találtak megnyugvást és gyógyulást, miközben közösségben osztoztak egymás tapasztalatain és támogatásán. A szakember a lelki egészség és a meditáció területén járta végig az önmegismerés útját, és ezen alapokra építkezve adja át tudását.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/29/202331 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Bagdi Bella I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 36. ADÁS

11/26/202339 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

„Jakovits nem tette könnyűvé választott sorsát...” | Szabó Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az elismert művészettörténész, Szabó Noémi nemcsak az alkotók múltját és jelenét kutatja, hanem amolyan hídépítőként teljesíti misszióját a művészet és a nagyközönség között. Közelebb hozza a korabeli évtizedek magyar képzőművészetét hozzánk, érthetővé és élvezhetővé téve a korabeli alkotók válaszait a történelem kihívásaira. Ezúttal a Műcsarnokban megrendezett Jakovits József művészetét bemutató kiállítás kapcsán látogat el a Sláger KULT-ba. Az alkotó 1965-ben hagyta el Magyarországot, az Egyesült Államokban talált új otthonra és inspirációt művészetéhez. A "Teremtés" című kiállítás József New Yorkban készült képeinek válogatását mutatja be, ahol a festő egy új művészi identitást talált, és a zsidó misztika, valamint a héber betűk szimbólumteremtő lehetőségeit kutatta. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/26/202331 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„Több mint 20 éve élem az ételallergiások mindennapjait” | Kiss Mona és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kiss Mona, speciális gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó, író, aki több mind két évtizede éli az ételallergiások mindennapjait, s legfőbb küldetése, hogy sorstársainak kapaszkodót adjon. Most épp egy újabb könyvet – már a sokadikat! – készítette el ennek jegyében. Ezúttal arra vállalkozott, hogy az ünnepek kedvelt és hagyományos ételeit, desszertjeit alternatív módon készítse el. „Segíteni szeretnék azoknak, akik az allergénmentes táplálkozás világában próbálnak meg eligazodni” – mondja. Erről és még sok minden másról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/24/202324 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Tényleg 42 az élet értelme? | Kardos-Horváth János és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az elmúlt közel két évtized underground klubkoncertjeinek, fesztiválok nagyszínpadainak meghatározó alakja Kardos-Horváth János, azaz KHJ. A Kaukázus frontembere a MOMkult színháztermében KHJ42 „az élet értelme”címmel tartott nagyszabású születésnapi koncertet. A show elnevezésében rájátszott Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című kormeghatározó könyvének végső csattanójára, amelyben a világ legnagyobb számítógépe a „Mi az élet értelme?” kérdésre sokévnyi gondolkodás után ezt a választ adja: 42. Az idén 42 éves KHJ sokévnyi alkotásaiból válogatva vázolt egy lehetséges alternatívát az élet értelmének fejtegetésére. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/23/202330 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

“Szenvedély nélkül nem lehet színházat csinálni!” | Háda János, Moravetz Levente és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Két kiváló színházi szakember, Háda János és Moravetz Levente jártak a Sláger KULT-ban. Nem véletlenül érkeztek így együtt, hiszen a két színházi alkotóközösség, a Hadart Színház és a Moravetz Produkció előszeretettel kollaborálnak egymással. Az Őrületek tornya című vígjátékot – amely Shakespeare Tévedések vígjátékának mai változata – Levente írta, s János rendezte meg.A darab születésének története külön sztori, amelyet S. Miller Andrásnak el is meséltek - sok egyéb más téma mellett.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/22/202331 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

„Büszke vagyok arra, hogy én lehetek a Bábszínház első női igazgatója” | Ellinger Edina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Budapest Bábszínháznak több, mint hetvenéves történelme van, több generáció nőtt fel az előadásain. Voltak nagy korszakai, emblematikus előadásai, képes volt reagálni az őt körülvevő változásokra, kulturális behatásokra. Budapest egyetlen kőszínháza, melynek műfaji meghatározása: BÁBSZÍNHÁZ. A teátrum igazgatója Ellinger Edina közel két évtizede tartozik a társulathoz, s roppant büszke arra, hogy első női direktorként ő vezetheti a színházat. Arra azonban még büszkébb, hogy a teátrum családias jellegét sikerült megtartania. Ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/18/202332 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

OSVÁTH ZSOLT I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.10.18.

Mondja Osváth Zsolt, majd hozzáteszi, hogy a mai napig megnézi az árakat.Volt, pohárleszedő, pultos, ruhatáros, transzvesztita művész, valóság show szereplő, castingos, szerkesztő, felelős szerkesztő és még sok minden más. “Annyi mindent csináltam!”-, és mindegyik érdekelt. Zsoltot ma sikeres YouTuber-ként és étterem tulajdonosként ismerhetjük.Ha valakit, hát őt bizony nem kényeztette el az élet. Viharos pici kora után 12 évesen került állami gondozásba, majd 18 évesen az utcára. Sok társa még ma, 15 év múlva is ott van, de Zsoltot más fából faragták. Meg akarta mutatni, és elhatározta, hogy ő más utat követ. Dolgozott, mindent elvállalt, forintról, forintra építette magát. Nem hajlandó áldozatként tekinteni önmagára és milyen jól teszi! Nem tudja és nem is kutatja, hogy mi a sikere titka, de abban biztos, hogy Isten nélkül nem ment volna. Én pedig abban, hogy kevés az ennyire nyitott, elszánt, szorgalmas és nyílt szívű ember, aki nem csak mer álmodni, de meg is valósítja az álmait. Persze az út nem volt ennyire egyenes, de ő a mélypontokról is őszintén mesél. Drogokról, kihívásokról, csalódásokról, fájdalmakról. Egészen elgondolkodtató.A mai napig segíti és támogatja az intézetet és annak lakóit, ahonnan jön. “Azok táborát akarom erősíteni, akik tisztességesen, a saját munkájából kerülnek rá a leggazdagabb magyarok listájára. Szeretnék milliárdos lenni és, ha sikerül annyi gyereket fogok tudni segíteni! Sokkal nagyobban szeretném az adakozást csinálni, mint, ahogyan most.”-mondjaTiszta szívből kívánom neki, hogy így legyen!
11/17/20231 hour, 1 minute, 2 seconds
Episode Artwork

„Most konkrétan megnézhetjük, milyen volt a trójai faló!" | Tóth Gergely és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Budapesten kezdte európai turnéját Görögország valaha volt legnagyobb produkciója, "Az ókori görögök" címmel. Egy hihetetlen utazás az ókorba ahol testközelből csodálható meg a görög történelem és mitológia nagyszerűsége. Spárta, Athén, Macedónia, Trója, csatahajó, filozófusok, művészet, építészet, találmányok és minden ami fontos volt ebben az időszakban. A kiállítást szervező cég művészeti vezetője, Tóth Gergely látogatott el a Sláger KULT-ba, aki elárulta: a tárlat valóban azokat a tényeket, híres eseményeket, fegyverzeteket, igazi történelmi momentumokat mutatja meg, amelyek hűen tükrözik ezeknek a titokzatos államoknak egykori tündöklését. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/17/202331 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„Az a misszióm, hogy azon embertársainkat is megtanítsam az újraélesztésre, akik eddig féltek a vészhelyzetektől” | Varga Erika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Varga Erika újraélesztés és elsősegélynyújtás vezető oktató az Újraélesztés Világnapján érkezett a műsorba. Erika missziója, hogy azon embertársainkat is megtanítsa az újraélesztésre, akik eddig féltek a vészhelyzetektől, pedig sosem tudni, mikor lesz szükség rájuk. Hiszen, ahogyan fogalmaz: az életet és a halált sokszor csak pár másodperc választja el. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/16/202349 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

„Hogy egy aukció ugyanolyan izgalmas-e, mint a filmeken? Nos, még annál is izgalmasabb!” | Törő István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Törő István műgyűjtő és galériatulajdonos. Munkatársaival megszervezte a földkerekség harmadik jelentős, kizárólag Zsolnay remekműveket felvonultató árverését. Törő István az egyik legjelentősebb Zsolnay gyűjtő. Nála nagyobb szakértelemmel csak kevesen tudnak arról mesélni, hogy milyen utat járt be a Zsolnay, hogyan lett először külföldön a gyűjtők kedvence, vásárolták fel az egyre csökkentő készletet a jó szimatú kereskedők, majd hogyan vált Magyarország talán legsikeresebb brandjévé. 100-150 év alatt nemhogy veszítettek volna az értékükből ezek a tárgyak, hanem napról napra egyre drágábbak lesznek. Az aukción túl nagyon komoly kulturális és ismeretterjesztő értéke is volt az eseményt követő kiállításnak, hiszen hetekig ki voltak állítva a Zsolnay porcelánok, s azokat ingyenesen megtekinthette bárki Budapest belvárosában. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/15/202331 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

„A diafilm gyártás egy kultúrmisszió, hagyományőrző tevékenység" | Brüll Zsófia, Bíró Ferenc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tegye fel a kezét, akinek a „diafilm” és a „diavetítés” szavak hallatán valamiféle nosztalgiaérzése támad! Szerintem most jó sok kéz lendült a magasba…. No pont ilyen érzéseket hozunk ezzel a beszélgetéssel, Brüll Zsófia mesélővel és Bíró Ferenc diafilmszakértővel. Ferenc nem csak gyűjti, hanem digitalizálja is a „kincseket”, övé ugyanis a legnagyobb magyar magángyűjtemény, ami a diafilm történetéből fellelhető, számos korabeli eszközzel. A diafilm gyártás egy kultúrmisszió, amolyan hagyományőrző tevékenység, amely az utóbbi 20 évben újraéledt, s ebben a két évtizedben új diafilmek sora született.Ferenc és csapata rendszeresen szervez vetítéseket, klubtalálkozókat, sőt diafilm mesélő versenyeket is, amelynek legutóbbi első helyezettje Zsófia lett. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/12/202325 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

„A női lét élményei ma is ugyanazok, mint régen: szerelem, csalódás, házasság, szakítás…” | Mörk Leonóra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Mindig nagy öröm, amikor egy pályatársat láthatok vendégül a Sláger KULT-ban. Az pedig még nagyobb öröm, amikor a pályatárs olyan ikonikus alkotó, mint Mörk Leonóra. Már újságíróként is mindig különös lelkesedéssel olvastam a cikkeit, 2009 óta pedig izgalommal követem a ma már évente, menetrendszerűen érkező könyveit. Idei kötete mellett (Szentjánosfű) még tartogat meglepetést erre az esztendőre (A Hellinger-Madonna 'újratöltve'.) Ennek lélektanáról is beszélgettünk." (S. Miller András)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/11/202350 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

IVÁNYI ORSOLYA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.10.11.

Menopauza aktivista, közösségépítő, kommunikációs szakértő.
11/10/20231 hour, 2 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

„Az alkotás a mai napig kiapadhatatlan örömforrás és egyben öngyógyítás is számomra” | Vincze Lilla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Vincze Lilla nem csak popikon. Jóval több, mint egy szimpla előadó. Olyan nagybetűs alkotóművész, aki több területen is bizonyította rátermettségét, érzékenységét, no és alázatát. Nem csak a művészet, hanem a közönség iránt is alázatos.Az aktualitások mellett imádott hivatása lélektanáról, no meg magáról az életről is beszélgetett Lilla a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/10/202350 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

„Nagy izgalom van bennem a meseelőadás miatt, mert már régen játszottam gyerekdarabban” | Dobra Mara és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Egy mese, amit mindenki ismer. Egy alkotás, ahol a mesevilág alaphőseinek mindegyikével találkozhat a néző. Már megszokhattuk, hogy a Karinthy Színházban mindig valami különlegeset láthatunk és ez alól a gyerekelőadások sem kivételek. A társulat az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című magyar népmesét mutatta be beszélgetésünk idején Berettyán Nándor átdolgozásában, amelyben a boszorkányt Dobra Mara alakítja. Mara úgy érzi, mostanra érett össze a kora, az érettsége és a színészi tapasztalata ahhoz, hogy igazán ki tudjon teljesedni a színpadon. Természetesen nem csak a gyerekdarabban. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/9/202331 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

„Hihetetlen, milyen jó érzékkel lettünk összeválogatva VIII. Henrik feleségeinek szerepeire” | Gallusz Nikolett, Kardffy Aisha és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az, hogy egy darab a nagyobb színházakban „le van kettőzve”, teljesen természetes. Az azonban már kevésbé megszokott, hogy a kettős szereposztás egyik változatában színésznők, míg a másiknak popénekesnők alakítják a királynékat. VIII. Henrik angol király a brit történelem egyik leghírhedtebb szereplője. Széles körben ismert, hogy hat felesége volt, akik közül kettőt lefejeztetett, az ő uralkodása alatt szakított a pápával az angol katolikus egyház, és jött létre az anglikán, amelynek a vezetője a mindenkori király lett. Izgalmas hát a történet, pláne úgy, ha a feleségek popbandát alakítanak. Gallusz Nikolettől nem áll távol a popdíva szerepe, de hogy áll ezzel a kérdéssel Kardffy Aisha? És egyáltalán, hogyan képes ennyi nő összezárva, eredményesen együtt dolgozni? Ennek lélektanáról beszélgetett a két színésznő S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/8/202350 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

„A Six egy műfajteremtő koncertmusical, melynek során popdívák és királynék leszünk, egyszerre” | Peller Anna, Muri Enikő S. Miller András a Sláger KULT-ban

Peller Anna és Muri Enikő a Madách Színház új, műfajteremtő koncertmusicalében popdívákat formálnak meg. (Enikő egyébként a színészi hivatása mellett ténylegesen is popdíva.) A Six című darab VIII. Henrik hat feleségének történetét mutatja be egy egészen különleges sztori keretében. Anna és Enikő elárulják, hogyan telnek a próbák, milyen szellemi és fizikai igénybevétellel jár számukra ez az új kihívás. Pláne úgy, hogy a SIX musical írói a királynékat tényleg popdívák karakterével ötvözték, így inspirációul világhírű énekesek szolgáltak, mint például Beyoncé, Jennifer Lopez, Avril Lavigne, Adele, Sia, Céline Dion, Rihanna. Ennek lélektanáról beszélgetett a két hölgy S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/8/202348 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„Csodaként élem meg azokat a pillanatokat, amikor egy dal megszületik bennem” | Simó Annamária és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Simó Annamária énekesnő azt mondja, csodaként éli meg azokat a pillanatokat, amikor egy dal megszületik benne.Egy ideje már maga írja a dalait és hihetetlen dimenziókba képes utazni az alkotófolyamat által. Annamária új szerzeményében - "Közel az égbolt" - is arra hívja fel a figyelmet, hogy legyünk többet a jelenben, mert ez az egyik legnagyobb ereje az életnek. Motivációs céllal is érdemes ma minket hallgatni, hiszen sok-sok útravalóval és kapaszkodóval érkezünk a természetes emberi hangok műsorában. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/8/202324 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

„Egyedülálló technikai megvalósítást viszünk véghez a színpadon” | Farkas Izsák és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Farkas Izsák hegedűművész nem véletlenül érkezett a Sláger KULT-ba, hiszen barátaival, az InFusion Trio tagjaként egyedülálló dupla lemezbemutatóra készültek az Eötvös10-ben. A zenekar nem hazudtolja meg önmagát – újra lehetősége lesz a közönségnek megtapasztalni, a művészek hogyan ötvözik mesterien a hagyományos és modern zenei világokat. Hogyan épülnek a loop-ok, milyen meglepő hangszerelési és zenei megoldások szólalnak meg a virtuóz játékban. Ennek kulisszatitkairól beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/8/202325 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

„Közelebb hozom a fővároshoz a vidék varázslatos természeti világát” | Hasznosi Márk és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ritka kincs, ha valaki képes úgy megörökíteni a természet csodáit egy-egy pillanatban, és bemutatni azokat az embereknek egyedi és eredeti módon. Hasznosi Márk nagy tudója ennek. A természetfotós és természetvédelmi mérnök hivatásának lényege abban rejlik, hogy a képein keresztül közelebb hozza az embereket a természethez, és felhívja a figyelmet annak szépségére és törékenységére. Küldetésként tekint arra, hogy a vidék varázslatos természeti világát közelebb hozza a fővároshoz.Kiállításaival, s az ott látható fotóival a látogatókban tiszteletet és elkötelezettséget ébreszt a természet és annak megőrzése iránt. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/7/202325 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„Immáron 22. éve rendezzük meg a szórakoztató elektronika csúcskiállítását Budapesten” | Soltész Rezső és S. Miller András a Sláger KULT-ban

22 év gombócból is… Nem, ez így nagyon snassz. Pedig nagy igazság. 22 év egy emberöltő. És már ennyi ideje létezik a Hifi Show Budapesten, amelyet Soltész Rezső alapított és a mai napig ő is szervezi csapatával a szép hagyományokra visszatekintő kétnapos eseményt. A popikon a szórakoztató elektronika csúcskiállításává vált rendezvény kulisszatitkairól beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/7/202325 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„A könyv híd, a könyvtár pedig összeköt – ezért vagyunk mi hídépítők” | Tőzsér Istvánné Andrea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A 17 éves hagyományra visszatekintő Országos Könyvtári Napok a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, Tőzsér Istvánné Andrea azt vallja, hogy a könyv híd, a könyvtár összeköt, ezért ők valójában Hídépítők.A könyvtáros szakma legnagyobb összefogásának lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/7/202348 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Garami Gábor I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.10.04.

“Nem én választottam a zenét, ő választott engem.” Garami Gábor 1996-ban fogta magát és felmondott egy Örkény egypercest egy stúdióban. Kazettát gyártott, 40 példányban sokszorosította és ismeretlenül küldte el minden rádiónak és hangstúdiónak. Amerikai filmekben látta, hogy így is lehet képviselnie magát. Az itthon szokatlan módszer bejött, hiszen néhány héten belül már rádiós műsorvezető volt és azóta is hallgathatjuk kellemes hangját. Hátradőlhetett volna, de hívta a zene, így 10 évnyi sikeres rádiózás után Los Angelesbe költözött és beiratkozott egy zeneiskolába. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni és be tuja fizetni a tandíjat el kellett adni a lakását, és ezt ma sem tenné másként. Hazatérése után, az első pillanattól volt újra rádiós lehetősége és megalapította a Garami Funky Stuff zenekart. Ritkán találkozom ennyire szabad, boldog és kiegyensúlyozott emberrel. Eredendő kedvesség és békesség van benne, a Keleti és a Nyugati tanítások között, épp középen áll, aki arra tanít, hogy tudnunk kell értékelni mindazt, amink van és megtanulni mi az, hogy elég. Sok szempontból elgondolkodtató és felemelő beszélgetés.
10/31/202357 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Kálmán Eszter I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 35. ADÁS

10/29/202335 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

„10 évig próbáltuk megszerezni a Hölgyválasz c. darab jogait és most végre itt állunk a bemutató előtt” | Lévay Viktória és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A közönség nem mindig tudja, hogy egy hollywoodi sikerprodukciót Magyarországon előadni kizárólag bonyolult jogi procedúra árán lehet. Ez különösen igaz a színházakra, ahol nagy verseny folyik évről-évre az ikonikus alkotásokért. Lévay Viktória már legalább 10 éve álmodozott arról férjével, Bank Tamással, a Játékszín igazgatójával, hogy a Hölgyválaszt színházukban egyszer bemutathassák. Nem adták fel, s egy bő évtized elteltével megvalósult az álom. A filmtörténet kultikus darabja, a Hölgyválasz – amelynek eredetileg Richard Gere, Jennifer Lopez és Susan Sarandon voltak a főszereplői - a Teréz krt. 48-ban is be lett mutatva. Viktória a darabban Susan Sarandon legendás karakterét, a főhős feleségét, Marthat alakítja. Ennek lélektanáról is beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/28/202348 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

„Az élet a legjobb forgatókönyvíró. Sokszor mondjuk ezt, de most a gyakorlatban is kipróbáljuk...” | Lévai Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lévai Balázzsal minden beszélgetés nagy élmény, és ez alól a mai éteri találkozásunk sem kivétel. A kreatív szakember általában mindig akkor jön a Sláger KULT-ba, amikor új produkcióval rukkol elő valamelyik szórakoztatóipari területen, s tőle megszokhattuk, hogy általában egy lépéssel mindig mások előtt jár. Ez most sincs másképp, hiszen épp műfajt honosít. "Egy életem" címmel életrajzi stand up sorozatot szervez, rendez a MOMkultban, ahol híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül elmeséljék az életüket. Grecsó Krisztiánnal szombaton érkezik a fővárosi premier, majd a következő hónapban Szinetár Dórával folytatódik, hogy aztán Mucsi Zoltánnal záruljon az idei esztendő évada. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/28/202349 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

„A festői tevékenység egy fizikai, kézzel végzett munka, és az intellektuális része utólag érkezik meg” | Pető István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nagy megtiszteltetés, hogy a Párizsban élő, ám néhány napig Budapesten tartózkodó Pető István festő és grafikusművész ellátogatott a Sláger FM stúdiójába. István immáron a Várfok Galéria művészeként is érkezett. Számos aktualitása van magyarországi látogatásának: egyrészt a közelmúltban nyílt kiállítása a Karinthy Szalonban, megjelent a Blacks & Colours című művészeti albuma, eddigi életművének áttekintésével. Ott lesz a Bálnában megrendezésre kerülő Art Contemporaryn, majd az évet egy életmű kiállítással zárja a Várfok Galéria nagy termeiben. Mindezen túl azonban annak lélektanára is kíváncsi volt S. Miller András, hogy a művész miért költözött el 1984-ben Franciaországba, mennyivel másabb az alkotás folyamata Saint-Denisben lévő műtermében, s milyen érzésekkel tér vissza Budapestre? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ kapunk a beszélgetésből.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/28/202325 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„A Gemini egy életérzés volt, ennyi évtized elteltével pedig még inkább az lesz" | Bardóczy Gyula, Victor Máté és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Két popikon látogatott el a Sláger FM stúdiójába: Bardóczi Gyula dobos király és Victor Máté Erkel-díjas zeneművész. Az apropó, ami miatt ők így ketten érkeztek, nem más, mint egy különleges „osztálytalálkozó” 2023. november 12-én a MOMKult színháztermében, „Volt egyszer egy Gemini zenekar” címmel. Igazi közösségi élményt ígérnek és sajátos életérzést a korosztályuknak, ugyanúgy, mint anno. A Gemini zenekar az 1960-70-es évek meghatározó csapata volt, országszerte számos Gemini klubban játszott és minden csütörtökön teltházas konceretet adott az Ifjúsági Parkban. Guiness rekord is fűződik a zenekarhoz: egy alkalommal 18 órán keresztül egyhuzamban zenéltek az Ifi Parkban. Azt mondják, ez lesz az utolsó fellépés, ezért mindenkit szeretettel várnak, aki szeretné még őket látni ezen az igazi örömzenélésnek ígérkező koncerten. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/28/202331 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

„Színházi csodaemberek támogatásáért fogunk össze olyanokkal, akik értékelik és tisztelik a tehetséget” | Puskás Panni, Rényi Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Puskás Panni, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke és Rényi Ádám író, újságíró, kommunikációs szakember ülnek a mikrofonok mögé, akik már a Színikritikusok Díjának jövő évi átadó ünnepségén dolgoznak. Pontosabban annak megteremtését készítik elő. Ehhez azonban olyanok segítsége is szükséges, akik értékelik és tisztelik a tehetséget, s akik képesek a színházi csodaemberek támogatásáért az összefogásra. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202325 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

“Az az igazán jelentős tett ha egy kevésbé tehetséges zenészből jó csellistát faragunk...” | Onczay Csaba és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mindig nagy megtiszteltetés, amikor egy Kossuth-díjas művész tiszteli meg bizalmával a Sláger FM-et. Onczay Csaba Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, professzor emeritus S. Miller Andrásnál járt a Sláger KULT-ban. Csaba több mint 50 éve tanít a Zeneakadémián, s a mai napig aktívan koncertezik. Zenei alázata és a hivatásához történő hozzáállása példaértékű a mai rohanó, felszínes világban. A David Popper Nemzetközi Csellóverseny zsűri elnökeként arról is mesél, hogy milyen a hazai és a nemzetközi felhozatal a fiatal hangszeresek között.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202349 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

"Olyan személyiségek alapozták és határozták meg a zenekar történetét, mint Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc" | Tóth László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke, Tóth László annak a patinás zenekarnak az első embere, amelyet 1853-ban Erkel Ferenc alapított társaival, s amelyben az újabb kutatások nyomán Liszt Ferenc keze is benne volt. A társaság története páratlan a maga nemében: számos zenetörténeti jelentőségű esemény, meghatározó jelentőségű zeneszerzők és előadóművészek hosszú sora együttesen eredményezi azt a történésekben gazdag múltat, mely alapján a zenekart méltán a legjelentősebb európai zenekarok sorában tartják számon. A 170. évét ünneplő zenekar számos izgalmas témát tartogat, László egyebek közt ezeket is kivesézte S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202349 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

„Ez a monodráma színházi pályafutásom egyik kiemelkedő alakítása” | Balázs Andrea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balázs Andreával mindig jó beszélgetni és mindig nagy élmény, amikor meglátogatja a Sláger FM stúdióját. Az apropó, ami miatt érkezett, hogy a Karinthy Színházban amolyan „második bemutatót” tartott. A színház ugyanis felújított egy évekkel korábban bemutatott monodrámát, a Margarida asszonyt, amellyel felavatta a frissen átadott stúdiószínpadot. A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban. Különös lélektan ezt egy olyan életszeretettel teli embernek játszani, mint Andrea. Egyebek közt ennek lélektanáról is beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202349 minutes, 1 second
Episode Artwork

„Akik támaszt nyújtanak a létezésükkel, azokat nagyon meg kell becsülni” | Fehér Adrienn és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fehér Adriennel mindig jó beszélgetni, de akkor különösen, amikor annyi apropója van a beszélgetésnek, mint most. Amint mondja, sosem veszi magát túl komolyan, de a bűvös 50-es szám mellett nem akar csak úgy elmenni. Már csak azért sem, mert vannak akik viszont nagyon is komolyan veszik és vették őt az elmúlt 30 évben a pályafutását illetően. Adott tehát egy dupla jubileum november 27-én, a Kristályban, a Margitszigeten. De előtte még adott egy tisztelgés a nagy előd, Tina Turner előtt is, ami jóval a jubileum előtt lesz: november 5-én, az Erkel Színházban, ahol nem csak emlékkoncertet, de egy jótékonysági árverést is tartanak. Mindezekről és még mennyi minden másról – igen, Cserháti Zsuzsáról, a Madách- és a Turay Ida Színházról, Tallós Rita Anyatigriseiről is – szót ejtettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202331 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Takács Ákos I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.09.27.

“Mostanra van már egy olyan életem, amit nem szívesen hagynék itt.” Éppen ezért alapított Takács Ákos itthon ügynökséget. Az M15 éppen egy éves és már nemzetközi megkereséseik is vannak. A 15 év alatt felépített kapcsolatrendszer, az alázat, a maximalizmus és a profizmus meghozza az eredményeket. A Red Bullnál bejárta a vállalat szinte minden részlegét, aminek köze volt a brandhez és a kommunikációhoz, lépésről-lépésre haladt felfelé a ranglétrán. Itthon mindent elért, amit el lehetett. Nevét leginkább, mint a Pilvaker ötletgazdája és megvalósítója ismerhettük meg. A haza könnyűzenei szereplők jelentős része köszönheti neki ismertségét és sikereit. De milyen érzés mindez belülről? Hogyan lehet két lábbal a földön maradni, amikor 1 óra alatt fogy el két sportarénányi belépőjegy? Mit érez az ember, amikor tevékenysége eredményeképpen nem csak az irodalom oktatás változik meg, de sok tízezer fiatal veszi kezébe Petőfi vagy József Atilla verseit? Hogy lehet nem megrészegülni a fénytől és a csillagostól és józannak maradni és értéket közvetíteni tovább? Takács Ákos többet tett a magyar kultúráért és irodalomért, mint bárki a saját korosztályában úgy, hogy közben üzletileg is sikeres példakép sokak számára. Amikor váltott, hogy saját céget építsen, nem volt még 35 éves. Hogy látja a jövőt? Mit tervez és mennyi időre előre? Azt mondja, egy éve nem aludt egy nagyot, tudatosan kell figyelte arra, hogy lelassuljon, de mit jelent mindez a gyakorlatban? Erről és sok minden másról is beszélgettünk. Szeretettel ajánlom mindenkinek!
10/24/20231 hour, 1 minute, 33 seconds
Episode Artwork

„A világ egyik legnehezebb dolga boldog és elégedett nőnek lenni, mégsem lehetetlen” | Andráska Zsófia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Tudom, most azt gondolod, abból lesz coach, aki maga is defektes. De tudod, mit? Nem vitatkozom ezzel, sőt, nem is szégyellem, hogy nekem is voltak gondjaim. Hiszen pont ezért tudom átérezni, milyen helyzetben is vannak azok, akik hozzám fordulnak…” - mondja Andráska Zsófia női sikertréner, aki a Sláger KULT-ban arról is beszélgetett S. Miller Andrással, hogy könnyű vagy nehéz ma egyáltalán nőnek lenni? No meg szót ejtettek azokról az anyukákról is, akiknek nincs segítségük a gyereknevelésben, és kivesézték a lehetőségeket is.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202348 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

„Ezt a komédiát kifejezetten ránk írták, és meg kell hagyni, jól is áll nekünk…” | Beleznay Endre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Beleznay Endre alkotótársaival karöltve zseniális túszkomédiával rukkolt elő. Az “Aki túsz, aki nem, jövök” című rendhagyó darabot kifejezetten az ő és Magyar Attila részére alkotta meg a szerzőpáros, amelyben Endre egy túsztárgyaló-celebritást alakít.A bemutató kulisszatitkairól és a színészi lét mindennapjairól egyaránt szót ejtettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202350 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

“Az elmúlt 25 évben a kortárs zene világszinten elismert reprezentálóivá váltunk” | Kollmann Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

25 még gombócból is… Tudom, tudom, ez így azért közhelyesen hangzik, mégsem az, hanem óriási büszkeség, hogy a Budapest Jazz Orchestra 25 esztendős. A zenekar igazgatója, Kollmann Gábor pedig már a legelső koncertjükön is ott volt a csapattal, amikor még nevük sem volt. A BJO Magyarország első professzionális big bandje. A zenekar dinamikus fejlődése során mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát. Gábor ennek apropóján érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak egyebek közt azt is elárulta, hogy kifejezetten küldetésként tekint az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálásáta, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviseletére.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202351 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

„Megmutatjuk azt a zenei virtuozitást, mely a magyar cigánymuzsikusok unikális jellemzője” | Farkas Máté és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatója, a Nagyvárosi Vándorok kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba Farkas Máté rendező, koreográfus. A Magyar Állami Népi Együttes zenekarát – hazánkban szinte utolsóként – olyan kiváló cigány muzsikusok is alkotják, akik képesek a városi cigányzene nagy múltú hagyományait még interpretálni, itt a XXI. század elején. A tánckoncert helyszíne egy szimbolikus tér: koncertterem, étterem, bár, falusi kocsma stb. Az előadás zenei szövetében a népzene mellett helyet kap a hagyományos városi cigányzene, a magyar nóta és a csárdás, valamint a jazz és az etnikus cigány világzene is. Felmutatva mindazt a zenei virtuozitást és repertoárgazdagságot, mely a magyar cigánymuzsikusok unikális jellemzője. A nagy ívű zenei tablót táncjelenetek teszik még változatosabbá, színesebbé. Ennek lélektanáról beszélgetett az alkotóművész S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202324 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

„A jövőfesztiválon a 21. század legégetőbb kérdéseit vitatja meg a közönség az előadókkal” | Baji Betti és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Európa legnagyobb jövőfesztiválja kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba Baji Betti, a Brain Bar ügyvezető igazgatója.A Brain Baron a közönség hazai és külföldi tudósok, politikusok, üzletemberek és kulturális személyiségek részvételével vitathatja meg a 21. század legégetőbb kérdéseit. Egy olyan esemény, amely kíváncsi a közönsége hangjára, amelynek tagjai maguk is formálhatják az előadásokat, kérdezhetek, véleményt mondhatnak. Idén olyan neves gondolkodók érkeznek a Brain Bar színpadára, mint Christine Flaspohler, a NASA űrruhatervező mérnöke, Martin Gurri, a CIA volt elemzője, és Yves Morieux, a BCG Institute for Organisation igazgatója. A szakember ennek lélektanáról beszélgetett a műsorvezetővel, S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202325 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

„Emlékmű is lesz a fel nem vállalt és elhallgattatott szerelmeknek az Elvis Presley parkban” | Kollár Dalma Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálét, a FLASZTERt - hagyományteremtő jelleggel - 2023. szeptember 22. és október 23. között rendezték meg a Budapesti Történeti Múzeum - Budapest Galéria koordinálásában. Futás Árpádi-házi Szent Margittal, játszóutcák, köztéri tánc és gyümölcsszedés, közös emlékezetre szólító audio-installáció az Óbudai Téglagyár egykori területén, emlékmű a fel nem vállalt és elhallgattatott szerelmeknek az Elvis Presley parkban, a budapesti fauszodák történetét bemutató installációk a rakparton, képzőművészeti alkotásokkal megtelő szoborfülkék, hajléktalan emberekkel megvalósított performatív emlékmű és elnézést kérő forgalmi tábla a Blaha Lujza téren: egy hónapon keresztül izgalmas kortárs alkotásokkal, programokkal és közösségi élményekkel telnek meg Budapest közterei, amelyeken legtöbbször csak átsuhanunk, ahelyett, hogy megtöltenénk tartalommal és valóban használnánk. Ennek kulisszatitkairól beszélgetett a Sláger KULT-ban Kollár Dalma Eszter, a Budapest Galéria kurátora S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202324 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

„Hároméves komplex művészeti-közösségi programot álmodtunk meg” | Petrányi Barna és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Elmondanád nekünk, mit jelent számodra az otthon?" Erre a kérdésre gyűjtötte a válaszokat 12, különböző műfajokhoz, művészeti ágakhoz tartozó művész Ausztriában, Magyarországon, Szerbiában és Spanyolországban. A válaszok alapján születő benyomásaikból egy színházi előadás és egy kiállítás született A Moment to Land címme. Ennek apropóján érkezett a Sláger KULT-ba Petrányi Barna a House. Music. Europe projektvezetője, illetve a Pro Progressione ügyvezetője. Misszójuk lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202324 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

„Gardróbvásárral fogunk össze a traumatizált gyerekekért” | Blaskó Nikolett és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Blaskó Nikolett, az UNICEF Magyarország kuratóriumi tagja, az ACG reklámügynökség vezetője roppant nemes küldetéssel, valódi összefogás kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. Összefogás a traumatizált gyerekekért – Szeptember 29-én és 30-án ugyanis újra UNICEF Pop-Up Store & More! A nagyszabású gardróbvásár idén a gyerekek testi-lelki jóllétéért és jogaiért küzdő UNICEF Magyarország és a hazai állami gondozásban nevelkedő gyerekek mentális fejlődését támogató Világszép Alapítvány különleges összefogásával valósul meg. Ennek lélektanáról beszélgetett a kurátor, illetve reklámszakember S. Miller Andrással, aki szívügyének tekinti a kezdeményezést.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/19/202326 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„Sokat dolgozom azon, hogy erősítsem a lelkemet, mert a szórakoztatóipar nagyon nem egyszerű terület” | Fehér Lili és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A Skorpió együttes közelmúltbeli városligeti nagykoncertjén, az 50 éves jubileumon láttam elöször Fehér Lilit, aki a vokálszekciót erősítette a csapatban. A javarészt Frenreiszék korosztályából álló többezres tömeg, akik korábban évtizedekig nem hallottak vokált kedvenc zenekaruknál, kitörő lelkesedéssel fogadták Lilit és kollégáit. Ahogyan a veterán rocksztároknak is teljesen természetes volt a fiatalabb korosztállyal való szövetség. Persze nem ez volt az első ilyen fúzió, hiszen a szintén ikonokból álló iLand Band (élükön Pálvölgyi Gézával) már régebb óta kapcsolódott velük. Amikor kiderült, hogy Lili valójában zongoraművész, aki az idei tanévtől már a híres Kőbányai Zenei Stúdióban is klasszikus zongorát tanít, azonnal meghívtam a műsorba. Lili mögött fiatal kora ellenére rendkívül komoly szakmai múlt áll, s roppant izgalmas lélektana van annak a fajta alázatnak is, amellyel a zenéhez áll." - S. Miller András. Mindezek lélektanáról beszélgettük a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202347 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

„Büszke vagyok arra, hogy a hazai és nemzetközi protokollszakma első doktori fokozatát én szereztem meg” | Dr. Hosso Nikoletta és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tudtad, hogy a protokollszakma első doktori fokozatát egy magyar szakember szerezte? Ő nem más, mint dr. Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének elnöke, címzetes egyetemi docens. "Nincs megállás!" – ahogyan ma ő mondaná. Óriási lépés, egyben büszkeség, hogy a tudományos szféra doktori szinten ismerte el a protokoll, benne a protokollszakemberek szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. Nikoletta egy olyan világba enged betekintést, ahová csak nagyon kevesen bejáratosak. Legutóbb az Atlétikai VB-n tevékenykedett, ahol feladatai közé tartozott a hazai és közjogi méltóságok fogadása, kísérése, és az érintett intézményekkel való koordináció. Mindezt olyan magas szinten végezte, hogy Albert monacói herceg ajándékkal köszönte meg neki a körültekintő és pontos szervezést. A szakember ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202349 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

„Amikor a próbák fergeteges hangulatban zajlanak, általában az előadások is zajos sikert aratnak” | Koós Réka, Sasvári Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Adott egy versenyzésből „kiöregedett” ló története, aki egyik napról a másikra egy méntelepen találja magát, ahol a megözvegyült csődörösné mindent elkövet, hogy bebizonyítsa a világnak, hogy épp úgy ért a lovak szaporításához, mint ahogy néhai férje. Hiába hozzák azonban a szebbnél szebb kancákat fedeztetésre, a csődörnek csak a versenyzésen jár az esze. Egészen addig, amíg meg nem érkezik Dolly a csinos kanca, aki… na de hagyjunk valami izgalmat és meglepetést is az előadásra. Budapesten a Belvárosi Színházban látható az Omega a csődör c. vadonatúj darab a Moravetz Produkció előadásában, amelynek színművészei, Koós Réka és Sasvári Sándor az előadás kulisszatitkairól beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással. Merthogy a csődört Sasvári Sándor, míg a csinos kancát Koós Réka alakítja.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202350 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

„Hogyan gondoskodhatunk gyermekeink biztonságáról, amikor nem vagyunk mellettük?” | Balázs György és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balázs György, az Életrevalók Program alapítója egy olyan erőszakmentes önvédelmi rendszert dolgozott ki, amely speciálisan az iskolai környezetre lett kialakítva. A rendszer célja, hogy a konfliktus elhárítása közben sem a megtámadott fél, sem a támadó ne sérüljön meg, elkerülve mind a fizikai, mind a mentális sérüléseket, és nem utolsó sorban a jogi következményeket is. A rendszer a gyerekek és a szülők számára is igazi kincs: mentális felkészítés a veszélyes helyzetek időben történő felismerése, a fizikai sérülések elkerülése, minden élethelyzetre kiterjedő, gyakorlatban működő alkalmazás és könnyű elsajátíthatóság. Ennek lélektanáról beszélgetett a szakember a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202348 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

"Az innováció a sikereim alapja" | Tabár Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tabár Zoltán évtizedek óta szerez élményeket a nagyközönségnek, zenészként, producerként, szervezőként egyaránt. Az Exotic együttes basszusgitárosa ugyanis évtizedek óta a rendezvényiparban is aktív. Innovatív újítására, a Koncertbooking.hu –ra pedig nem csak a szakma reagált rendkívül pozitívan, de már a Forbes magazin is felfigyelt rá. Épp a beszélgetés időszakában zajlott a szavazás, amelyben ő is címlapesélyes volt a zeneipar magyar digitális felületének megálmodásáért és kivitelezéséért (amelyben Tabár-Halász Mariann és Györkő Zoltán is részt vettek). Egyebek közt erről is beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202326 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

„Egy divatbemutató mindig egy mérföldkő is egyben” | Joó Beatrix és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Joó Beatrix divattervező bepillantást enged a budapesti divatbemutatók exkluzív világába. Amint mondja, egy divatshow mindig a korona a tervező pályafutásában, s mérföldkő is egyben. Ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/15/202324 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

„Visszük tovább a színház és a tánc házasságát, 4 év után visszatérünk a RaM ArT Színházba” | Román Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Román Sándor táncművész, koreográfus, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja az Experidance alapítója. Ikon. Az alkotó 4 év után visszatér a RaM ArT Színházba egy fergeteges tánc-show-val a Fun Fiction-nel. Ez az apropója a műsornak, de mélységekről és magasságokról, a művészet lélektanáról, magáról az életről egyaránt beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/6/202350 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

„Hiszem, hogy az emberek szeretnek jó zenét hallgatni, csak merni kell adni” | Urbán Orsi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Urbán Orsi, ahogyan a podcast címe is mutatja, a jó zenében hisz. A jazzénekes az Örkény Színház évadnyitó programja, az ÖrkényKert kapcsán érkezett, ahol a Madách téren a Budapest Jazz Orchestrával közösen Gershwin estet adott elő. Persze emellett millió más témáról is szót ejtettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással. Orsi zenekara, az Urbán Orsi Group régóta jelen van a hazai jazz palettán. Energikus és igényes műsoruk jellegét nyilvánvalóan az énekesnő karakteres, mély tónusú hangja határozza meg. Zenei anyaguk nagyrészben groove-okra épül, a jazz széles palettájáról válogatott dallamos kompozíciókat szólaltatják meg egyedi hangszerelésben. A zenekar tagjai a magyar zenei élet meghatározó alakjai – Kollmann Gábor, Birta Miklós, Hárs Viktor, Banai Szilárd –, ahogyan a frontember maga, aki hosszú évek óta elismert szaktekintély, tanít is.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/5/202349 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

"Inspiráló, és főképp működő mintákat mutatunk be a párkapcsolatokhoz" | dr. Piczkó Katalin és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hogyan legyünk „égbolt” és ne „kalitka”? – nem csak a 2023. szeptemberi Szeretetkert Nap-nak, de az aktuális Sláger KULT-nak is ez a témája. Dr. Piczkó Katalin pszichiáter, párkapcsolati szakértő olyan programot álmodott meg, amelyben inspiráló, és főképp működő mintákat mutatnak a párkapcsolatokhoz. A nagy kérdések, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, s amelyekre választ kapunk: Alkotótársai vagy árnyéktársai vagyunk egymásnak, ha a mű maga az életünk? A szakember szerint minden kapcsolatunk egy kis élőlény és akár egy kertet, gondoznunk szükséges. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/4/202349 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„A művészet csodálatos erővel bír, gyógyít, tanít, megerősít és mindenhol, mindenkor jelen van” | Szabó Zselyke és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Azt mondja, lételeme az alkotás, valami új, valami egyedi létrehozása. Mélyen hiszi, hogy a művészet egy különleges, s egyben magasztosabb dimenzió. Szabó Zselyke színházi és szinkronrendező, színművész Petőfi Sándor „János vitéz” című művét állította színpadra Nyáregyházán. Ritka dolog, hogy egy alapvetően zenei fesztivál teret és lehetőséget biztosítson ilyenfajta színházi produkciónak. Az ősbemutató pikantériája, hogy Zselyke amatőr szereplőkkel alkotta meg az előadást. Ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/3/202347 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

„Minden nagyobb fővárosi színház előtt megdobban a szívem” | Mészáros Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mészáros Tamás színész, énekes azt mondja, a színház ugyanolyan fontos része az életének, mint a popzenei karrierje, pedig utóbbiban is kiemelkedő produkciókat alkot. Tehetségére a nagy generáció is felfigyelt, hiszen olyan ikonokkal duettezik, mint Szikora Róbert vagy Szolnoki Péter. Mellette azonban a musicalek és a színházak színpadait sem hanyagolja, folyamatos szereplője a zenés daraboknak. Erről beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/1/202326 minutes, 1 second
Episode Artwork

„Olyan programot alkottam, ami túlmutat az asztrológián és tényleg segít kiegyenesíteni a hétköznapokat” | Csernus Mariann és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Csernus Mariann asztrozófus nem először járt a Sláger FM stúdiójában. Most olyan programot alkotott, ami túlmutat az asztrológián és segít kiegyenesíteni a hétköznapokat azoknak, akiknek elakadásuk van az életben. Ennek apropóján beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/1/202324 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Konkoly Ági és Kozma Rita I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 34. ADÁS

9/30/202338 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

"Hamlet-átdolgozással indítottuk az évadot"| Kovács Vecei Fanni és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ritka, ugyanakkor roppant örömteli esemény, ha egy olyan színház, ami alapítása óta más rendszerben működött, önálló és egyben állandó társulattal folytatja megkezdett útját. Az pedig még örömtelibb, ha a társulatban a fiatalok, az új generáció is helyet kapott. Kovács Vecei Fanni is a Karinthy Színház társulatához tartozik, aki S. Miller Andrással beszélgetett a Sláger KULT-ban az évadnyitó Hamlet premierről, a próbák kulisszatitkairól, a következő bemutatókról, a színház rejtelmeiről, mélységekről és magasságokról, magáról az életről.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/30/202347 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

„Segítünk kihozni a gyerekekből azokat a rejtett képességeket, amelyek mindannyiukban ott vannak” | Szabados Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szabados Ádám freestyle focista, magyar bajnok az egyik legelhivatottabb ember, aki a Sláger FM stúdiójában járt. És talán a legjobb szívű is, hiszen arra tette fel az életét, hogy a freestyle futballban a nehéz sorsú, állami gondozásban lévő gyerekeket is kinevelje, mert pontosan tudja, minden ott van bennük, csak elő kell csalogatni. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/29/202324 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

„Kőbányais zenészekből hoztuk létre a mi kis ’supergroupunkat’ és nagyon élvezzük a bulikat” | Kuszenda Eszter, Kókai Levente és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kuszenda Eszter és Kókai Levente az élő muzsika élharcosai, akik a Red Bug nevű formációt képviselve érkeztek a Sláger KULT-ba. Saját kis külön bejáratú supergroup-jukat „Kőbányais” zenészekből állították össze és nagyon élvezik a közös koncerteket. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/29/202324 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.08.21.

9/28/20231 hour, 47 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

„Pest, Buda és Óbuda egyesítését álmodtam meg hangjegyekben és írtam meg egy zeneműben” | Oláh Patrik és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Oláh Patrik Junior Príma és Neszlényi Andor-díjas zeneszerzőt olyan megtiszteltetés érte, amilyen egy fiatal magyar zeneszerzőt csak érhet: díjnyertes pályaművét a Budapesti Fesztiválzenekar mutatta be a Hősök terén. Patrik ugyanis Pest, Buda és Óbuda egyesítését álmodta meg hangjegyekben és írta meg egy zeneműben. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/28/202350 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

“Nagy álmom valósult meg azzal, hogy a verseimet a fotóimmal állíthattam párba az új könyvemben” | Szonday Szandra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szonday Szandra az alázat és a kitartás iskolapéldája. Élettörténete felér egy motivációs tréninggel. A többkötetes író ugyanis születése óta Marfan-szindrómával küzd, a mindennapjait azonban mégsem csak ez határozza meg, hanem a nagybetűs művészet. Versei erőteljesek, átélhetőek. 2019-ben elhagyta a fővárost és gyermekkora nyarainak színhelyére költözött. Ezt tükrözik vadonatúj könyve, az Exodus darabjai, amikben felbukkannak a gyermekkor emlékei, a szenvedéstörténet érlelte életbölcsességek és a tóvidék hangulatai. A versek mondanivalóját erősítik a szerző saját fotói. Szandra egyébként a költészet mellett esztétikát és cirkusztörténetet tanít, muzeológusként, cirkuszkutatóként dolgozik. Akadt hát téma bőven, amit a Sláger KULT-ban ki is veséztek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/27/202325 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

"Bizonyos kor után igenis újra kell definiálni magunkat" | Erdődi Ákos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az elsőkötetes író, Erdődi Ákos - aki egyébként "civilben" jogász - a frissen megjelent Walthor című regényével érkezett a Sláger KULT-ba. A könyv napjaink egyik legelhanyagoltabb témáját veszi elő, a férfiak önfejlődését, egókérdését. Mitől függ egy férfi önbecsülése, ha mindent megkaphat, és az vajon elég-e a boldog élethez? Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/27/202324 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

"A Podmaniczky volt az új Andrássy Terézváros összeművészeti fesztiváljának idején" | Gálvölgyi Dorka és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Terézváros összművészeti fesztiválján a Podmaniczky lett az új Andrássy Budapesten, ahol a szervezők mindent megtettek azért, hogy 0-tól 110 éves korig valóban mindenki jól érezze magát. A TE! Feszt alapítója, Gálvölgyi Dorka az Eötvös10 vezérigazgatójaként érkezett a Sláger KULT-ba, hogy S. Miller Andrásnak a munkájáról meséljen. No meg szenvedélyről, csillogó szempárokról, kultúráról, alkotásról és persze kicsit a családról is.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202349 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

"Közel 60 éve zenélek a budapesti éjszakában, de minden fellépés előtt ugyanúgy izgulok" | Fűzy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nála jobban senki sem ismeri a budapesti éjszakát! És nála több titkot valószínűleg nem is tud senki a főváros éjszakai életének szereplőiről. Fűzy Gábor bárzongorista a műfaj ikonikus alakja, akinek legfőbb erénye és jellemvonása megkérdőjelezhetetlen szakmaiságán túl a diszkréciója. Mindenki Gabi bácsija nélkül nincs bárzene, és az a semmihez sem hasonlítható hangulat sem, ami utolsó mohikánként legendává nemesítette őt. Hivatásának lélektanáról faggatta őt S. Miller András a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202350 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„Senkinek sincs joga ahhoz, hogy a másikat elbizonytalanítsa önmagában” | Budavári Fülöp és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Budavári Fülöp influenszer, műsorvezető, modell egyik legfontosabb missziója, hogy kiálljon a bántalmazott emberek mellett, hiszen gyerekként ő is átélte a kiközösítés, a csúfolódások, az abúzusok jelenségét. S. Miller Andrással egyebek közt ezekről a kényesebb témákról is beszélgettek a Sláger KULT-ban, ahol igazán mélyre ástak. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202347 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

"Azokban a napokban tényleg Budapestre figyelt az egész világ” | Németh Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Németh Balázs, az Atlétikai VB-t rendező cég vezérigazgatója a legsűrűbb időszakban jött el a Sláger KULT stúdiójába bokros teendői mellett, hogy S. Miller Andrással beszélgessen felelősségről, gesztusokról, bizalomról, kiválasztásról, sportágakról és a rekordokról. És megannyi más témáról. Szinte a Föld valamennyi országából 2187 versenyző, 49 számban mérte össze tudását – a magyar csapat 63 atlétájának szurkolhattunk minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202352 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

"Nagyon sokat segített ez a szakma abban, hogy felvállaljam a sebezhetőségemet" | Tolnai Klára és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tolnai Klára színművész színházban, mozivásznon és a zenei életben egyaránt letette már a névjegyét. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrással a hivatás mélységeit és magasságait is átbeszélték. Egyebek mellett azt is elárulta, hogy ez a szakma sokat segített számára abban, hogy felvállalja a sebezhetőségeit.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202322 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

"A csalódások azért vannak, hogy erősebbé tegyenek bennünket" | Dolly és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dolly azt mondja, a közönség szereteténél soha nem volt fontosabb számára semmi. A legnehezebb időkben is a rajongók kitartása és bizalma jelentette a legnagyobb kapaszkodót. A rock and roll hazai Királynője évtizedek óta szórakoztatja a nagyérdeműt, 2024. júniusában pedig újra megkísérli azt, amiért az iménti titulust megkapta a zenekedvelőktől: kollégáival remélhetőleg megtölti a Puskás Arénát. Ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.(tt szeretnénk felhívni azok figyelmét, akik esetleg más témát várnak, hogy ezt a műsort Sláger KULT-nak hívják, ahol az alkotási folyamatok hátteréről és főként a fővároshoz kötődő kulturális programok háttereiről, kulisszatitkairól csevegünk. Minden egyéb téma nem erre a fórumra tartozik.)A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/25/202327 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

„Újra kézzelfogható közelségbe hozzuk a designmagazinok ragyogó világát a lakástrend kiállításon” | Fülöp Judit és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás az ország legnagyobb enteriőrdesign eseménye, amely az inspiráción túl kézzelfogható ötletekkel várja a látogatókat. Az esemény megálmodója és alapítója Fülöp Judit 15 éve foglalkozik rendezvényszervezéssel. 2023. szeptember 22-23-24-én ismét ellepik a Budapest Sportarénát a lakberendezés szerelmesei. A bútorok, világítástechnikai megoldások, burkolatok, lakástextilek, kiegészítők, művészeti alkotások és növénykompozíciók tapasztalt belsőépítészek és lakberendezők által megálmodott terekben kerülnek bemutatásra. Az eseményen megtalálható különlegességeket így nem csupán önmagukban csodálhatják meg, és próbálhatják ki a látogatók, hanem részletesen kidolgozott, harmonikus enteriőrökből meríthetnek ihletet saját otthonuk berendezéséhez. Ennek kulisszatitkairól mesélt az alapító S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.#A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/19/202324 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

“A tudatosságra nevelést már az általános iskolában el kell kezdeni” | dr. Bíró Szabolcs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“A tudatosságra nevelést már az általános iskolában el kell kezdeni” - vallja dr. Bíró Szabolcs a vegyészmérnöki tudományok doktora, akit írói minőségében látott vendégül S. Miller András a Sláger KULT-ban. Nagy sikerű könyvét - Vitaminipar - már harmadszor kellett újra nyomni, ezért bőven volt miről beszélgetnünk a tudatosság mentén. Ezúttal azonban a szerzőhöz is közelebb kerülhettek a hallgatók emberként.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/17/202347 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

„Az egész nézőteret túszul ejtem, konkrétan minden néző a foglyom lesz” | Magyar Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Aki túsz, aki nem, jövök!” - már a címe is zseniális az új vígjátéknak, amelyet a szerzőpáros kifejezetten a két főszereplő, Beleznay Endre és Magyar Attila részére alkotott meg, s amelyet sok év után végre bemutatnak Szentendrén, a Városháza udvarán. Hogy miért végre? Magyar Attila “Fater”elárulta a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. Kiderült, miért porosodott 12 évig fiókban a világ legviccesebb túszkomédiája - amelyben konkrétan minden néző fogollyá válik -, majd miként vált a mű a Szentendrei Teátrum és a Fórum Színház közös produkciójává.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/16/202347 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

"A világ tökéletlen és csonka, Hamlet viszont tökéletesnek, egésznek akarja..." | Karácsony Gergely színész és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A 2023/2024-es új évadtól önálló társulata lett a Karinthy Színháznak. A társulatot erősítő fiatal színész, Karácsony Gergely már az évadnyitó Hamlet főszerepét alakítja. A Sláger KULT-ban az előkészületekről, kulisszatitkokról is mesélt S. Miller Andrásnak, akinek azt is elárulta, hogy a színházban több olyan előadással is készülnek, amelyeket Magyarországon még nem láthatott a közönség.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/15/202348 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.08.14.

9/14/20231 hour, 48 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

„A mai napig könnyezem, ha meghallom a Miss Saigon zenéjét” | Vágó Zsuzsi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„A mai napig könnyezem, ha meghallom a Miss Saigon zenéjét” – árulja el Vágó Zsuzsi, aki a Musical Klub aktuális epizódja kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. A színészmesterség iránti szenvedélyén túl ma már egy másik „hivatás” is legalább olyan fontos - ha nem fontosabb - Zsuzsi életében, mint a musicalek iránti rajongás, mégpedig a szülői szerep. S. Miller Andrással szót ejtettek az anyaságról, a Rockszínházról, az Operettszínházról, a pálya mélységeiről és magasságairól, mindarról, ami számára meghatározó. No és vele együtt a hallgatóknak is.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/14/202348 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

„104 évesen már kijelenthetem, hogy az őszinteség és a becsületesség jobban kifizetődik, mint a hazug élet” | Tatár Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tatár Imre Aranytoll Életműdíjas újságíró a maga 104 évével az egyik legidősebb aktív könyvszerző Magyarországon, aki épp a negyedik kötetén dolgozik. Igaz, hogy manapság már diktálja a szöveget, de még ennyi idősen is tele van tervekkel. Volt autószerelő inas, munkaszolgálatos itthon és Ukrajnában, majd szökött hadifogoly a Szovjetunióban, de élete legnagyobb részében leginkább újságíró. Tényleges nyugdíjba vonulása óta veti papírra személyes emlékeit, illetve adja ki könyveit. Kiadójának, Zimber Szilvinek a jóvoltából S. Miller András meglátogathatta otthonában az alkotót. Kíváncsi volt, mi az a rendíthetetlen belső erő, ami ilyen szép életkort biztosított számára, s hogyan őrizte meg minden helyzetben a derűjét? A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/13/202324 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"A jóga és Budapest szeretete a világ két pontján is összeköti az embereket" | Susannah Elers, Csarnai Edit és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mennyi esélye van annak, hogy pont a Sláger KULT hoz össze két embert, a világ két különböző pontján? És mennyi esélye van annak, hogy egy svéd nő annyira beleszeret Magyarországba, hogy minden nehézség ellenére megtanul magyarul, Budapest rajongójává válik és könyvet ír imádott fővárosáról? Tavaly novemberben vendégeskedett a műsorban Csarnai Edit jógaoktató minőségében. Susannah Elers, a fent említett svéd hölgy pedig újabb magyarországi utazása előtt kifejezetten budapesti jógaoktatót keresett, mert a svéd jógával nagyon nem volt kibékülve. Keresgélése során talált rá a Sláger FM podcast archívumában az Edittel készült beszélgetésre, s olyan hatással voltak rá a hallottak, hogy felvette vele a kapcsolatot.Az első személyes találkozás pedig hol máshol történhetett volna, mint a stúdióban, S. Miller András mikrofonja előtt.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/13/202325 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

"Mi lehet nagyobb kegy egy színész életében, mint 15 évig játszani egy főszerepet?" | Serbán Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Serbán Attila rendelkezik egy manapság egyre ritkább tulajdonsággal: rendkívüli alázattal viseltetik imádott hivatása és a színház iránt. Nem csoda hát, ha azt mondja, nincs annál nagyobb kegy egy színész életében, mint 15 éven keresztül játszani egy főszerepet. Beszélgetésünk apropóját ugyan a Musical Klub épp aktuális estje adja, de az S. Miller Andrással folyatott beszélgetésben szó esett a Madách Színházról, alkotói folyamatokról, a táncról, családról, a pálya mélységeiről és magasságairól, magáról az életről.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/10/202350 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

"A mi színházunk tényleg 0-tól 99 éves korig szórakoztatja a nagyérdeműt" | Zalán János és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ritkán nyilatkozik, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta S. Miller András meghívását a Sláger KULT-ba Dr. Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója. A beszélgetésben szó esett múltról, jelenről, jövőről, a patinás múltú intézmény mérföldköveiről.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/9/202352 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

"Ki mondta, hogy a pártalálás egyszerű? Annál az életmódváltás is könnyebb…" | Bogdányi Titanilla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bogdány Titanilla nevét, hangját azok is ismerik, akik életükben nem jártak színházban. Akinél valaha is be volt kapcsolva legalább egyszer a televízió, biztos, hogy hallották őt. Hallani kellett, mert gyerekkora óta szinkronizál. Most már az arcát is egyre többen ismerik, mert naponta látható a képernyőn. Színészként ugyanaz a küldetéstudat hajtotta, ami manapság egészségmentorként is: utat mutatni a hétköznapok szürkeségéből, hogy lehet ezt másként is. S, hogy a pártalálást is lehet-e másként, nos az kiderül az S. Miller Andrással folytatott beszélgetésből.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/8/202348 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

"Ma már kifejezetten örülök annak, hogy nem hétköznapi családba születtem" | Barbinek Paula és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Anyám az őrületbe kerget” – ez a címe annak a fergeteges előadásnak, amelyet Budapesten az Orfeumban láthat a nagyközönség, s amelyet Barbinek Paula az édesanyjával, Tallós Ritával játszik. Közhely ide, közhely oda, mivel S. Miller András, a Sláger KULT házigazdája nem találkozunk minden nap – sőt, valójában most először – a színésznővel, naná, hogy azt is megkérdezte tőle, milyen lehet egy legkevésbé sem hétköznapi anya-lánya szövetségben felnőni?A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/7/202348 minutes
Episode Artwork

“A fogyatékossággal élő emberek sportolásának biztosítása alapjog” | Orbán-Sebestyén Kata és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Misszió? Elhivatottság? Szenvedély? Hivatás? Talán mindegyik. Az összekötő kapocs közöttük Orbán-Sebestyén Kata sportvezető, aki olyan alázattal áll minden egyes tevékenységéhez, mint kevesen, legyen szó a Fogyatékossággal Élők Sportjától az utánpótlás teniszig, az oktatástól az intézményrendszerig. No és persze az inklúziótól Marozsán Fábiánig. S. Miller András olyan személyiséget látott vendégül a Sláger KULT-ban, akinek tevékenysége iskolapélda lehet sokunk számára.Szóba is hoztak minden olyan témát, amelynek központja maga az ember.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/6/202348 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.07.31.

9/3/20231 hour, 45 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

“Annyi izgalom és titok van Budapesten, amennyi epizódja a Jóbarátoknak sincs” | Kordos Szabolcs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kordos Szabolcs nem először jár a Sláger KULT műsorban, és egészen biztos, hogy nem is utoljára, hiszen rendkívüli alapossággal és gondossággal kutatja imádott fővárosa múlbeli titkait. S. Miller Andrással ezúttal annak apropóján beszélgettek, hogy immáron előadásokat is tart a BTM Vármúzeumban „Budapesti legendák nyomában” címmel.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/3/202349 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

“Édesanyám könyve lett a kiadónk egyik zászlóshajója” | Zimber Szilvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Zimber Szilvia szerkesztő, könyvkiadó különleges irodalmi missziója kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. Szilvia sok kulisszatitkot elárult S. Miller Andrásnak, egyebek közt azt, hogy a saját édesanyja által írt családtörténet lett a cége egyik zászlóshajója. A másik nagy szenzáció pedig, hogy a kiadó "istállójában" található írók közül a legidősebb szerzője 104 (!) éves. Nem elírás, tényleg 104 esztendős. Izgalmas témákból nem volt hiány a beszélgetés során.#A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202326 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

“10 könyvet írtam 3 és fél év alatt” | Komjátszeghy Gyula és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Komjátszeghy Gyula "Julius" költő az elmúlt 3 és fél év alatt 10 (!) könyvet írt úgy, hogy az azt megelőző évtizedekben egy sort sem vetett papírra. Ez a tény már önmagában véve is rekord, ahogyan az alkotó élettörténete is megér néhány misét. Ennek lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással, az új kötet - "Kristálytiszta vallomások" - megjelenése apropóján.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202326 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

“Nem csak személyes sztorikról, szerelmekről, hanem közügyekről is énekelek” | Little G. Weevil és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A világ blues közösségének nagyrabecsült tagja, Little G Weevil (Szűcs Gábor) tisztelte meg a Sláger KULT-ot. A magyarországi gyökerekkel rendelkező és ma már újra Budapesten élő zenészt a világ minden táján ismerik és elismerik, Amerikában és Angliában komoly karriert épített fel. Új lemezének -"If I May.." - megjelenése és az ahhoz kapcsolódó koncertek kapcsán beszélgetett S. Miller Andrással, de mélységekről és magasságokról is szót ejtettek, pályafutásának mérföldköveit számba véve.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202350 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

“Kiváló minősítést érdemeltünk ki a programjainkkal” | Hollerung Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője nem először járg a Sláger KULT-ban. Tudom, hogy sok a titulus, de egy ilyen életúttal rendelkező művész megérdemli a felsorolást. Az alkotóművésszel annak a fesztiválnak a kapcsán beszélgetett S. Miller András, amellyel kiérdemelte a kiváló minősítést, annak műfaji és területi vonzereje miatt.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202324 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

“A mi muzsikánk átöleli az egész világot” | Rostás Mazsi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rostás Mazsi a Nemzetközi Cigány Dal Napjának művészeti vezetője - és nem mellesleg a Romengo mindenese - mert nagyot álmodni. 1 nap, 12 helyszín 40 fellépő zenekar. A rendezvény kulisszatitkairól beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202326 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

„Művész úr, nem gondoltam volna, hogy magában ennyi rock and roll van…” | Dolhai Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az Operettszínház szupersztárjával, Dolhai Attilával mindig öröm a találkozás, pláne, ha az a Sláger FM stúdiójában történik! A beszélgetésben szó volt hivatásról, lélekről, emberi érzésekről, hullámhegyekről és völgyekről, magáról az életről.S. Miller András természetesen a Best Of Dolhai és a Zenefüred nagykoncertekről is faggatta az előadót.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/2/202350 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

„Abban támogatom az embereket, hogy ne csak elviseljék, hanem szeressék is a munkahelyi változásokat” | Pásztor László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rendkívüli emberismeret, empatikus és kommunikációs készség, no meg célorientált hozzáállás szükséges ahhoz, hogy valaki valóban segíteni tudjon másoknak az életüket, a karrierjüket jobb irányba terelni. És még mennyi minden más. Pásztor László karrier tanácsadó rendelkezik minden olyan különleges tulajdonsággal, ami a segítő szakmák hiteles szakértőjévé avanzsálta.Fővárosi szakmai programjaival, egyéni foglalkozásaival abban támogatja az embereket, hogy ne csak elviseljék, hanem szeressék is a munkahelyi változásokat. A Sláger KULT-ban történő vendégeskedésének is épp ez az apropója. Laci nagyon ért az emberekhez. Évtizedek óta a tömegkommunikációban edzette magát, a legnagyobb példányszámú női, illetve sztármagazinok szerkesztőjeként. Csoda-e, ha ma már a sztárvilág színe-java is hozzá fordul segítségért? Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/27/202349 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

„Mindenkinél adódhat olyan helyzet, amikor csak a vers segít” | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lutter Imrével mindig öröm a találkozás, pláne, ha az a Sláger FM stúdiójában történik. Az előadóművész költészet iránti elkötelezett missziójával érkezett, a "Ha szeretsz..." címmel megjelent könyve kapcsán. Mert amint mondja, mindenkinél adódhat olyan helyzet, amikor csak a vers segít… Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/27/202350 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„Olyan könyvet hoztunk létre, ami csökkenteni fogja a mobil- és a kütyüidőt, és igazi énidőt teremt” | Horváth Ria, Balázs Andrea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Horváth Ria író, tréner, coach és Balázs Andrea grafikus együtt érkeztek a Sláger KULT-ba az “Uralom a mobilom” címü kötet megjelenése kapcsán. Azt mondják, olyan könyvet hoztak létre, ami csökkenteni fogja a mobil- és a kütyüidőt, és igazi énidőt teremt. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/27/202324 minutes
Episode Artwork

„Nagyon komoly budapesti törzsközönséget vonz a minőségi jazz” | Valde Orsi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Valde Orsi a Jazzpiknik alapítója a híres butikfesztivál kapcsán érkezett, amely roppant komoly budapesti törzsközönséget vonz évről-évre. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/27/202325 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Dr. Pintér Márton I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 33. ADÁS

8/26/202343 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„A legnagyobb dráma attól is jó, ha nevetni tudunk rajta” | Bagó Bertalan és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bagó Bertalan neve hosszú évtizedek óta igazán jól csengő márkanév a színházi szakmában. A Jászai Mari-díjas színművész nem csak alakításaival, hanem rendezőként is klasszikusokat alkotott az ország különböző teátrumaiban. Most épp az Apacsokat, amelyeket Veszprémben láthat először a nagyérdemű. Bertalan régi álma teljesül azzal, hogy színpadra állíthatja Bereményi Géza és Kovács Krisztina művét, főbb szerepekben Egri Mártával, Gáspár Sándorral, Lábodi Ádámmal. A színházi szakember “anyaszínháza” a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, ahol évek óta művészeti vezető. A mögöttünk és az előttünk lévő évadról is beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202349 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

„Imádom a turnébuszok semmihez sem hasonlítható hangulatát, és a zenészek feltétlen bizalmát” | Bátori Gábor ’Jim’ és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kevés olyan koncertfotós van Magyarországon, aki minden évben albumot ad ki az adott esztendő legjobb képeinek válogatásával. Valószínűleg ennek is köszönheti Bátori Gábor ‘Jim’ sinco, hogy az elmúlt években hazánk egyik legkeresettebb fotóművészévé vált. A Sláger KULT-ban épp ennek a lélektani folyamatáról beszélgettek S. Miller Andrással, hogy miként írta be a magyar könnyűzene-történeti antológiáival magát a magyar rocktörténetbe. A teljesség igénye nélkül olyanok bukkannak fel a legfrissebb könyvben, mint a 30Y, az Analog Balaton, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, a Platon Karataev, a Supernem vagy a Quimby.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202349 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

„Új családra leltem a Körút másik oldalán és remekül érzem ott magam” | Szerednyey Béla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mindig nagy öröm, amikor újabb művészikon tiszteli meg bizalmával a Sláger KULT-ot! Szerednyey Bélával mélységekről és magasságokról, a színházi élet lélektanáról, a Játékszínről, szerepekről, magáról az életről beszélgetett S. Miller András.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202350 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„Elkezdtük a következő 100 évet a Városmajorin” | Benkő Nóra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tavaly volt százéves a Városmajori Szabadtéri Színpad, és a kerek születésnapot sokszínű, izgalmas évaddal ünnepelte az intézmény. Benkő Nóra igazgató csapatával elkötelezetten hisz abban, hogy a kultúrára a következő száz évben is szükség lesz, ezért az idei évadnak még nagyobb lelkesedéssel vágtak neki. A direktor a misszió lélektanáról is beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202348 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

„A hazai jazzművészet valódi kincseket rejteget” | Bágyi Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Magyar Jazz Szövetség elnöke, Bágyi Balázs szerint a hazai jazzművészet valódi kincseket rejteget. Ezeket a kincseket pedig 6 napos rendezvénysorozat keretében is bemutatták a nagyközönségnek. A dobművész, zeneszerző és zenepedagógus gazdag életpályája azonban bőven szolgáltatott témát az apropón túl is. A Sláger KULT-ban a hazai jazzélet helyzetét is elemezték S. Miller Andrással.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202349 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

„Szívesen ülök be a kollégák próbáira is, mert rengeteget tanulok minden folyamatból” | Varga Fekete Kinga és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Varga Fekete Kinga, a Pesti Magyar Színház színművésze fiatal kora ellenére igen komoly pályaívvel büszkélkedhet. Kollégái szerint egyik nagy erénye az alázat, amelyet következő mondata is alátámaszt: „Szívesen ülök be a kollégák próbáira is, mert rengeteget tanulok minden folyamatból”. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrással hivatása lélektanáról is beszélgettek.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202325 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

„Dubaitól Norvégiáig mindenhol imádják a zenekarunkat és most Budapesten is odacsapunk..." | Gróf István, Simon Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Dubaitól Norvégiáig mindenhol imádják a zenekarunkat..." - mesélik lelkesen Gróf István és Simon Péter, Európa egyik legfoglalkoztatottabb Guns N’ Roses tribute zenekara, a Reckless Roses tagjai. A zenészek a Budapesti Tribute Maraton apropóján érkeztek a Sláger KULT-ba, de a zenészélet kulisszatitkaiba is beavatták S. Miller Andrást.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/23/202326 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

“A művészet valóban képes arra, hogy jobbá és szebbé tegye az életet” | Benedekffy Katalin és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Benedekffy Katalin énekművész azt vallja, hogy a művészet valóban képes arra, hogy jobbá és szebbé tegye az életet. Katalin büszke székely magyar gyökereire, és arra is, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon idén újra Báthory Erzsébet bőrébe bújhatott. Szerepekről, alkotói folyamatokról, magáról az életről egyaránt beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202348 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

"Igazi színházi és zenei csemegéket, illetve világsztárokat hozunk el a nézőknek a Mézesvölgyi Nyárra” | Venyige Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mind a Veres1 Színház, mint a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztivál története igazi hollywoodi mese lenne, ha mindez a tengerentúlon történt volna. Ám itt a gödöllői járásban, a budapesti agglomerációban is rendkívüli sikersztori, külön-külön is. Venyige Sándor, alapító- igazgatóval S. Miller András nézett a színházcsinálás és a fesztiválszervezés mögé a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202348 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„A 85. születésnapomon én adok ajándékot a közönségnek” | Tommy Vig és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ha nem is a multimilliomos, de a világhírű jazzdobos, Tommy Víg 85. születésnapja alkalmából vendégül látja magyar rajongóit Budapesten. Az Amerikából hazatelepült muzsikus ennek kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, ahol egészen elképesztő sztorikkal és rendkívüli humorral szórakoztatta a hallgatókat, no meg a műsorvezetőt, S. Miller Andrást - a komoly lélektani témák mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202325 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

„Mindenkit megtornáztatunk Dunakeszin és Gödön is" | Halmi Viktória és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Mozdulj, Dunakeszi!" és "Mozogj velünk - Göd" - Halmi Viktória edző e két programsorozat kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, hiszen kollégáival ő felel a település lakosságának fitten tartásáért. Ők tornáztatják Dunakeszin és Gödön a mozogni vágyó embereket. A szabadtéri edzések és az életmódváltás lélektanáról is beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202325 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

„Szívügyünk a klasszikus zenét olyanokhoz is eljuttatni, akik csak ritkán tapasztalják meg ezt a csodát” | É. Szabó Márta, Érdi Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mindig szívet melengető, ha egy édesanya és fia tisztelik meg a Sláger FM szerkesztőségét, de É. Szabó Márta és Érdi Tamás látogatása a megszokottnál is szívet melengetőbb. Elképesztő utat jártak be ők ketten és hihetetlen diadalokat arattak. Tamás a legendás televíziós házaspár, Érdi Sándor és É. Szabó Márta gyermeke. (Egyikük a legendás Stúdió adásaival, míg a másik a Cimborával írta be magát a hazai televíziózás történelmébe. Hogy csak egy-egy momentumot emeljek ki gazdag életútjukból.)A fiú egy hibás inkubátorkezelés miatt vesztette el látását. 5 éves korában kezdett el zongorázni, tehetségére pedig hamar felfigyeltek. 8 esztendősen már a Pesti Vigadóban lépett fel. 17 évesen Moszkvában megnyert a Louis Braille zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után a Torontói Royal Konzervatóriumban Leon Fleisher növendékeként szerzett művészdiplomát. Hazai mentorai Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak.A ma már Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjeit a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Center hallgatóságával együtt immár 28 ország publikuma élvezte.Kocsis Zoltán 2010-ben így nyilatkozott : "Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek...az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy Chopin-i mértékkel lehetne ezt a képességet mérni..."Érdi Tamás álmodta meg azt a sikeres szabadtéri komolyzenei fesztivált, amely nyaranta kerül megrendezésre Klassz a pARTon! címmel, ahol esténként világhírű muzsikusok koncertjeit élvezheti a minőségi zenére vágyó közönség.Ennek a programsorozatnak a kapcsán vendégeskedtek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. Hogyan is kezdtük a leírást? Elképesztő utat jártak be ők ketten. Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg az apukát, Érdi Sándort, mert ehhez az úthoz azért ő is hozzátartozott, no meg Tamás feleségét, Érdi-Harmos Rékát, aki útközben szintén csatlakozott. Szívből ajánljuk a beszélgetést!# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202349 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

„Nagy büszkeség, hogy saját premierjeink vannak, koprodukcióban” | Lőrinczy György és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója nemcsak a színházban, hanem a kultúra számos más területén is hozzájárul a közösség gazdagításához. A Sláger KULT-ban S. Miller András a teátrum igen gazdag idei évadáról, jövőbeli terveiről, a művészeti szcénában tapasztalt kihívásokról és arról is beszélgetett vele, hogyan látja a színház szerepét a mai társadalomban. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202348 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

„Cserhalmi György azt nevelte belénk, hogy nem kell beledögleni ebbe a szakmába" | Szurcsík Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szurcsík Ádám pályafutása már most igen figyelemre méltó. A Pesti Magyar Színház színművésze büszke arra, hogy egy ilyen nagy múltú társulat tagja lehet, s nagy szerencséjének tartja, hogy a szakmát olyan nagyságok útmutatásaival alapozhatta meg, mint Cserhalmi György, akit a mai napig mesterének tart. A Sláger KULT-ban az évad kihívásairól, a szakma rejtelmeiről, mélységekről és magasságokról, magáról az életről beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202349 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„A Díva és a férfi(ak) című színműben a saját életem fontos történései is megjelennek” | Rost Andrea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Sláger KULT-ot ismét egy nagy formátumú, Kossuth- és még számos egyéb rangos hazai, illetve nemzetközi díjjal kitüntetett, világhírű művész tisztelte meg bizalmával. S. Miller András kíváncsi volt arra, hogy Rost Andrea operaénekes hogyan gondolkodik a művészet, az emberi kapcsolatok és az önmegvalósítás összefüggéseiről. Andrea egyedi és inspiráló gondolkodásmódja a szó legnemesebb értelmében is kuriózum, sőt egyenesen kapaszkodó a mai nem könnyű világban. Hite és elkötelezettsége a művészet iránt valódi példa arra, hogyan lehet a tehetségünket és szenvedélyünket mások javára fordítani. Ennek lélektana, no meg "A Díva és a férfi(ak)" című vadonatúj darab kulisszatitkai is szóba kerültek a beszélgetésben.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202350 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

„Az idő rozsdafoltjaiban található verseim tele vannak szenvedéllyel, szerelemmel, magával a létezéssel” | Janicsák István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Volt pop- és rocksztár, eladott sokmillió lemezt, mégsem csak zenészként tekintettünk rá soha, hanem nagybetűs MŰVÉSZként, aki az alkotásban is mindig forradalmi tetteket vitt véghez. Janicsák Istvánnál univerzálisabb teremtőt keveset ismerni. Mások a költészet serpájának is nevezik - joggal. Gyerekeknek szánt versei után most érett, érzelmes, sokszor fájó őszinteséggel, felnőtteknek írt költeményeivel mesél tapasztalatairól “Az idő rozsdafoltjai” c. kötetben. És még mennyi minden másról S. Miller Andrásnak, a Sláger KULT mikrofonjánál…# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202350 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

„A strandokon is az a célom, hogy mindenkivel megismertessem a mozgás örömét” | Czanik Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Czanik Balázs személyi edző a nagy nyári strand roadshowja apropóján érkezett a Sláger KULT-ba, melynek keretében szerte az országban találkozik az egészségtudatos életmód iránt elkötelezett emberekkel. A roadshow során bemutatja a legújabb fitnesz trendeket és technikákat, melyek segítségével a nyári időszakban is fenntartható az egészséges életmód. Balázs szakértelme és elhivatottsága révén számos embernek segített abban, hogy jobb életminőséget érjenek el a fizikai aktivitás révén. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202348 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

„Nem akármilyen rang egy ilyen patinás teátrum társulatához tartozni” | Kusnyér Anna és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Pesti Magyar Színház színművészének komoly rangot jelent a patinás teátrum patinás társulatához tartozni, ezért még a Pécs-Budapest ingázást is örömmel vállalja. Ennek lélektanáról őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202324 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

„A táncszínházi világ új, izgalmas dimenziójába rugaszkodtunk el” | Duda Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A tehetséges és elismert Duda Éva rendező és koreográfus profizmusával és kreativitásával hozzájárul a táncművészet és a színház fejlődéséhez. A Sláger KULT-ban is naná, hogy egyik fő témánk a Ramazuri című látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. A Városmajori Színpadon még nem volt látható a produkció, ezért a speciális premierről is szót ejtett a beszélgetésben az alkotó S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/16/202324 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

“Az étkezéssel összefügg bőrünk állapota, ahogyan testi és lelkiállapotunk is” | Grim Anita és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Grim Anita életmód- és szépségtanácsadó szakértő már több mint 25 éve foglalkozik a helyes táplálkozás tanulmányozásával. Hihetetlen tudásanyaggal rendelkezik, melyet a főzés terén szerzett gyakorlati tapasztalataiból, valamint a folyamatos képzésekből, tanfolyamokból, előadásokból és konzultációkból szerzett. Mellette kozmetikusként és sminkesként is tevékenykedik, és szívügyének tekinti, hogy tudását átadja másoknak. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
8/2/202349 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Sarkadi Bálint I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 32. ADÁS

7/30/202337 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

“Vannak olyan sebek, amelyek csakis családban gyógyulhatnak” | Polus Enikő és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szívünk szerint mindenkinek kötelezővé tennénk e podcast meghallgatását, mert rendkívül fontos témáról van benne szó, ami mindannyiunkat érint. Az emberek sokszor a családjukban kapják a legnagyobb érzelmi pofonokat, a legmélyebb kapcsolati sérüléseket. Családban élni lehet igazi ajándék - de érzelmi érettség nélkül pszichés csatatérré is válhat otthonunk. Ugye, ugye?... Polus Enikő mentálhigiénés szakember, családsegítő, író kivételes missziója keretében már a sokadik, de nagyon fontos könyvével jelentkezett, amelynek már a címe is zseniális: “Mi lett volna Hóferhérkével a törpék nélkül?”… Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/29/202348 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

“Hatalmas alázattal és odaadással készülünk az István a király jubileumi előadásaira” | Baricz Gergő, Koltai-Nagy Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A jubileumi 40. István, a király új változatának címszereplőit, Baricz Gergő és Koltai-Nagy Balázs azt mondják, hatalmas áldozatvállalással, alázattal és odaadással készülnek az immár 3 generációs rockopera jubileumi előadásaira. A téma roppant izgalmas, hiszen augusztus 19-én először vehet részt a közönség a Koppány-István harcban! Most az egyszer mutathatja meg, hogy kék, vagy piros… Interaktív előadás különleges megoldásokkal, fantasztikus előadókkal, az eredeti hangszerelésben, a teljes küzdőtéren, minden lelátón. Az új alkotás nem nélkülözi az eredeti szereplőgárdát, az élő nagyzenekart, a rockzenekarokat és a legpatinásabb népi hangszereket sem. Ennek lélektanáról beszélgettek a művészek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/28/202349 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

“Jó érzés őszintén azt mondani, hogy minden rendben” | Veréb Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Veréb Tamás, avagy Tom Sparrow roppant univerzális alkotó, aki színházi munkái mellett úgy tekint saját dalaira, mintha azok a gyermekei lennének. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. A fiatal művész rendkívül kivételes életszemlélete felér egy motivációs tréninggel.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/27/202351 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

“Megfér egy színpadon az albumhű előadásmód és az élőzene varázsa” | Tóth András és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tóth András, a Keep Floyding zenekar vezetője a patinás Várkert Bazárban tartandó bulijuk kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. “Megmutatjuk, hogyan fér meg egy színpadon az albumhű előadásmód és az élőzene varázsa” - mondta S. Miller Andrásnak, akit küldetésük lélektanába is beavatott.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/26/202324 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

“Igazi szuperprodukciókat hozunk el Dunakeszin a Katonadombra" | Petneházy Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Petneházy Balázs, a Dunakeszi Teátrum igazgatója azt ígérte a Sláger KULT-ban, hogy igazi szuperprodukciókat hoznak el a Katonadombra a Dunakeszi Nyári Színházzal. S. Miller Andrással a színházszervezés és színházcsinálás kulisszatitkairól is beszélgettek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/26/202323 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

RÁDIÓSCYLA a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelből kiderült ki hova szorult már be, utánajártunk annak is, kárpótol-e minket a bankunk, ha visszaélnek a bankkártyánkkal, a CylaToursszal pedig Veszprémbe látogattunk.
7/25/20232 hours, 51 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

"Roppant izgalmas agytornát jelent az ikonikus nyomozó bőrébe bújni az Orfeumban" | Elek Ferenc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Roppant izgalmas agytornát jelent az ikonikus nyomozó bőrébe bújni" - mondja az ország egyik legfoglalkoztatottabb színművésze, Elek Ferenc, aki Poirot személyesíti meg az Orfeumban. Az aktuális színházi és filmes szerepek mellett S. Miller Andrással olyan mély témákat is érintettek a Sláger KULT-ban, mint az önfejlesztés vagy a béke megteremtése és fenntartása. Nem csak önmagunkban, hanem egymással is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/25/202349 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.06.19.

7/23/20231 hour, 38 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk az őrült féltékenységről, a Múzeumok Éjszakájáról és Meryl Streep kapcsán arról, vajon mi kell ahhoz, hogy az ember elfogadja és szeresse önmagát.
7/23/20232 hours, 56 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

"2023-ban ne legyen már szégyenérzetünk és bűntudatunk olyanért, ami teljesen természetes" | Sláger Kult EXTRA

Kétségtelenül a világ egyik „legfurcsább” foglalkozása. Mivel az orgazmus coach fogalma nem széles körben ismert és Magyarországon nem is feltétlenül elfogadott szakma, ezért az emberek különbözőképpen gondolkodnak róla, és a megítélésük is változó, attól függően, hogy milyen értelmezést adnak ennek a titulusnak.  A Sláger Kult EXTRA podcast különkiadásában Girisha Andrea Steigler elmeséli, mit is csinál pontosan egy orgazmus coach és arról a missziójáról is mesél, aminek középpontjában a tabumentesség áll.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/22/202346 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

“A dívaság egy rang, ami összefügg a teljesítménnyel és felelősséggel jár” | ZSÉDA és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A dívaság egy rang, ami összefügg a teljesítménnyel és felelősséggel jár" - mondja Zsédenyi Adrienn (Zséda), aki S. Miller Andrással az alkotóművészi lét lélektanáról is beszélgetett a természetes emberi hangok műsorában, a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/22/202349 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

„Kiénekeljük a versből a benne lévő eredeti dallamot” | Gryllus Dániel és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadó, Gryllus Dániel az egyik legrégebbi és legmegbízhatóbb kulturális "márka", a Kaláka együttes alapítója. Anno a legendás költő, Kányádi Sándor is megmondta róluk, hogy “kiéneklik a versből a benne lévő eredeti dallamot”. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrással beszélgettek az évtizedek óta tartó misszióról, mélységekről és magasságokról, a Kaláka Fesztiválról, a Marczibányi téri klubról, magáról az útról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202349 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„Új közösségi találkozóhelyet álmodtunk meg Budapesten a Zöld Vásárral” | Dely Orsolya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dely Orsolyával, a Green Market főszervezőjével fontos témát érintett S. Miller András a Sláger KULT-ban. Hiszen piacot sokat és sokfélét találni Budapesten, de ha valami igazán különlegesre vágyunk, érdemes lesz ellátogatni a Klauzál téri Vásárcsarnokba, ahol havonta egy-egy szombaton megrendezésre kerül a Budapest Legzöldebb Vására. A Green Market célja, hogy összehozza azokat, akik érdeklődnek és elkötelezettek a fenntartható jövőnk megteremtésért. A Zöld Vásár nem csupán egy vásárlói tér, hanem egy közösségi találkozóhely is, ahol az odalátogató megoszthatják tapasztalataikat, ötleteiket és inspirációikat másokkal, megismerhetnek új lehetőségeket a tudatosabb életmód kialakításához. Tematizált piacnapok, workshopok, gyerekfoglalkozások, változatos programok a Hello Piac, a Nem Adom Fel Alapítvány és a VII. kerületi Önkormányzat közös szervezésében.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202324 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„Jó lenne, ha ma is olyan megbecsülés övezné a művészeket, mint régen” | Oszter Alexandra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az egyik legsokoldalúbb művésznek, Oszter Alexandrának eddig az irodalom, a tánc és a képzőművészet jegyében teltek a napjai, s ehhez társult most pluszban - igaz kényszerűen - a gazdálkodás. A kiteljesedéshez azonban ugyanúgy szüksége van a színházra - köztük is kiemeltem az Orfeumos előadásokra -, mint a festészetre és a gyerektáborokra a nagy családi birtokon. Ennek lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202326 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

„Egy év alatt elértük a három évre tervezett eredményeket” | Olt Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Karinthy Színház igazgatója, Olt Tamás annyi aktualitással és ami fontos: jó hírrel érkezett a Sláger KULT-ba, mint még senki. Ritka, hogy egy magánszínház olyan rohamtempóban fejlődjön, amit a Karinthy kis/nagy családja produkált az elmúlt egy esztendőben. A direktor szerint három esztendőre lettek beosztva azok az eredmények, amelyeket egy év alatt elértek. S. Miller András és a direktor beszélgetéséből a többi között az is kiderül, kik kapták a frissen alapított Örökös tagság kitüntetést, és kik lettek az idei Közönségdíjas színművészek a teátrumban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202350 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„A fejlődéskutatás egy nagyon komoly tudomány” | dr. Bajzik Éva, dr. Kovács A. Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dr. Bajzik Éva és dr. Kovács Tamás a Fontanus Tudományos Módszertani Kutató- és Oktatási Központot képviselve érkeztek a Sláger KULT-ba. A központ fő kutatási területe a fejlődés, a fejlődni akaró ember számára gyakorlatban is alkalmazható modern, innovatív és hatékony módszertanok megalkotása, különböző tudományterületek bevonásával. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202326 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„Komoly küldetésként tekintünk a fiatal muzsikusok felkarolására” | G. Horváth László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

G. Horváth László, az Anima Musicae Kamarazenekar kiválósága az együttes 13. születésnapja alkalmából látogatott el a Sláger KULT-ba. S. Miller Andrással egy speciális időutazásban vettek részt a jubileum kapcsán.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/21/202325 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, mi szerepel a magyarok bakancslistájának első helyén, és kivesésztük azt is a neves divattervező, Carolina Herrera nagy port kavart mondata kapcsán, hogy tényleg van-e olyan ruhadarab, amit ne hordjunk 40 éves kor felett.
7/16/20232 hours, 48 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.06.12.

7/16/20231 hour, 40 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

"Még csak 16 éves vagyok, de már a második regényemet adtam ki” | B.D. Alíz és S. Miller András a Sláger KULT-ban

B. D. Alíz 16 éves kora ellenére már a második regényét adja ki - Éget a nap és Ghost of you címekkel - , ráadásul utóbbit magánkiadásban. Rendkívüli bravúr ez ilyen fiatalon, ahogyan az is, hogy milyen nagy követőbázist épített maga köré. A 2023-as Ünnepi Könyvhéten már őt ünnepelte a szakma. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202324 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

„Most van az a lélektani pillanat, amikor bárki csatlakozhat a kórusunkba” | Bolyki Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bolyki Balázs, a hazai gospel atyja sok év után tagfelvételt hirdet kórusába, a Bolyki Soul & Gospel Kórusba. Vallja, hogy a stílus számukra nem pusztán egy zenei műfaj, hanem maga az örömüzenet, amely meghatározza mindennapjaikat is. Ennek lélektanáróól beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202325 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„Látom magam előtt, amint átveszem a Grammy-díjat” | Egri Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Úgy tartja a mondás, hogy az álmok veszélyes dolgok, mert ha nem vigyázunk, valóra válnak. A magyar rockabilly ikon, Egri Péter - a Mystey Gang együttes alapítója - pedig nagyon éli az álmait. Már eleve az rendkívül ritka, hogy valaki a gyerekkori barátaival zenélhessen együtt még évtizedekkel később is, a szintén gyerekkorban megálmodott formációban. S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban arról is őszintén mesélt az alkotó, hogy nagy vágya a Grammy-díj. Ha így halad, ahogyan eddig, akkor ez az elismerés sem várat már sokáig magára.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202352 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„Csoda, hogy a musical műfajában teljesedhettünk ki” | Janza Kata, Földes Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Janza Kata és Földes Tamás színművészek azt mondják, a musical szerelmeseiként csodaként élik meg, hogy ebben a műfajban teljesedhettek ki. Találkozásunk apropója az a nyárindító találkozás, amelyet a Musical Klub megálmodói szerveznek  a Benczúr Házba, természetesen azoknak, akik Katához és Tamáshoz hasonlóan szintén a műfaj szerelmesei. S. Miller Andrással hivatásuk mélységeiről és magasságairól is beszélgettek az alkotók.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202349 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

“Az önvédelmi tábor célja, hogy a kamasz lét biztonságban teljen" | Uzonyi Nóra, Gulyás Vince és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mi mindent tehet egy kamasz annak érdekében, hogy ne legyen belőle áldozat? Szerencsére sok mindent! Főleg, ha olyan nagyszerű táborokat szerveznek hiteles szakemberek, mint a kamaszoknak szóló önvédelmi tábor vagy a harcművészeti & filmes tábor. Uzonyi Nóra karateedző, gerinctréner és szövegíró, illetve Gulyás Vince kali- és karateedző, szervezetfejlesztő minden olyan témát igyekeztek körbejárni a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással, amit a harcművészet adhat az életben.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202349 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

„A protokoll, az illem és a viselkedéskultúra sosem lesz elcsépelt téma” | Gáspár Ágnes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docens, szakvezető a Budapesti Metropolitan Egyetem színeiben érkezett a Sláger KULT-ba. A beszélgetést megelőzően rendezték meg ugyanis nagy sikerrel a már hagyományosnak mondható protokoll versenyt - az "Értéket képviselünk" jelmondattal -, számos magyar és határon túli intézmény részvételével. Találkozásunknak ez az esemény az apropója, de ahogyan a szakember mondja: a protokoll, az illem és a viselkedéskultúra sosem lesz elcsépelt téma. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202348 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„Akár bevalljuk, akár nem, de szeretünk rettegni" | Bander Anita és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bander Anita író újabb zseniális témával, a rettegéssel érkezett a Sláger KULT-ba. Épp a 2023-as Könyvhétre időzítette újabb regényének megjelenését, ami a sejtelmes, “Egy éjszaka a benzinkúton” címet kapta. Anita azt mondja, akár bevalljuk, akár nem, de igenis szeretünk rettegni. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202324 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

„A Cserháti Zsuzsa emlékest is az önértékelés jegyében fogant” | Perjés János és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Perjés János, a Spirit Alkotóműhely alapítója Cserháti Zsuzsa emlékműsorra készül Budapest belvárosában. Coachként, színészként és kurzusvezetőként elengedhetetlenül fontosnak tartja az önértékelés, a visszacsatolások, a pozitív önkép, önszeretet helyén való kezelését. A Cserháti est is ennek jegyében fogant. A kérdés aktuális: mi vagy ki miatt törnek össze az ember szárnyai? Egyebek közt erről is beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202325 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

„Minél többet dolgozol a sikerért, annál jobban ismered meg a szabályrendszerét” | Szente Vajk és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szente Vajk egy igazi polihisztor, aki az elmúlt esztendőkben számos területen bizonyította rátermettségét, jártasságát, tehetségét és nem utolsósorban azt, hogy tökéletesen érti annak logikáját, hogyan kell megszólítani nagy tömegeket a művészet nyelvén. Ahogyan mondja: “Minél többet dolgozol a sikerért, annál jobban ismered meg a szabályrendszerét.” Egyebek közt ennek lélektanáról is beszélgettek S. Miller Andrással. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202351 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

„A mini könyvek tényleg elférnek a zsebben" | Sólymos Ágnes Eszter, Vallyon Nikoletta és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sólymos Ágnes Eszter és Vallyon Nikoletta - a Boook Kiadó munkatársai - innovatív exkluzív kiadványsorozatuk kapcsán érkeztek a Sláger KULT-ba, ami lényegében egy zsebkönyv-recept sorozat. Az újításról, s a könyvpiac helyzetéről is őszintén meséltek S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202325 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

„A legnagyobb kortárs drámaíró életpályájának lélektanát illik megérteni” | Zárug Péter Farkas és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A neves politológus, Zárug Péter Farkas szerint a legnagyobb kortárs drámaíró életpályájának lélektanát igenis illik megérteni. Ennek tükrében készült el bábáskodása mellett egy hiánypótló kötet Csurka Istvánról, amelyet S. Miller Andrással kiveséztek a Sláger KULT-ban. A könyv címe is ez: "Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez".# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202325 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

"A mestereim elhivatottságra is neveltek" | Barna Júlia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Barna Júlia hangképző tanár Európa legnívósabb koncerttermeitől a legkisebb falu református templomáig koncertezett gazdag pályafutása során. Japántól Izraelen át Mexikóig csaknem 1200 fellépést mondhat magáénak. 2005 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola magánékes szakos tanára. A Sláger KULT-ban ugyan a Pesti Vigadóban bemutatandó János vitéz daljáték kapcsán érkezett, de S. Miller Andrásnak hivatása mélységeiről és magasságairól is mesélt. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202324 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

„Itt az idő a szembenézésre, a családi múlt átörökítésére!” | Gazsó L. Ferenc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Gazsó L. Ferenc Táncsics Mihály-díjas újságíró, író vadonatúj, „Áttűnő életek – A fényt kapott XX. század” című könyve apropóján érkezett a Sláger KULT-ba. A szerző arra biztat, hogy itt az idő a szembenézésre, a családi múlt átörökítésére. A múltat bizony ki kell beszélni! S. Miller Andrással pedig ki is beszélték. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/16/202324 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Dr. Gyuris Márta I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.06.14.

7/13/202358 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

Hogy Csabi nagymamája hol hagyta el a fogsorát, honnan került elő és mi mindent vesztettünk már el utazás közben, ez is kiderült a Cyla Reggelből.🙂
7/9/20232 hours, 46 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Csatos Erika I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.06.07.

7/6/20231 hour, 1 minute, 32 seconds
Episode Artwork

Blága Tünde I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 31. ADÁS

7/5/202337 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

„Széles skálán élem meg a művészetek semmihez sem hasonlítható dimenzióját” | Tóth Szilvia Lilla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

S. Miller András: "Azt ígérték az alkotók, hogy egyszerre fogok sírni és nevetni, örömmel kacagni és elborzadni Neil LaBute sokkoló szatíráján. Igazuk lett, mert az érzelmi hullámvasút valóban adott volt a Kövér disznó (Fat Pig) előadásán a Karinthy Színházban, ahol minden szereplő fenomenális alakítást nyújtott. Tóth Szilvia Lilla karakterének 'hisztijét' pedig olyan vastapssal jutalmazta a közönség előadás közben, amilyenre egy nagyobb kőszínházban is ritkán van példa. Ott a taps közben döntöttem el, hogy meghívom a műsorba a rendkívül sokoldalú alkotót, aki valósággal lubickol a művészetekben és imádott hivatásaiban, legyen szó színészetről, oktatásról vagy kurátori minőségéről."# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202348 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

„Budapest szívében nyitottuk meg a roma kulturális teret, kifejezetten magyaroknak” | Rácz László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rácz László producer nevéhez fűződik - a teljesség igénye nélkül - a NOX formáció sikersztorija, a Dalnokok Ligája c. egykori televízió műsor és számos teltházas Aréna koncert. Ezúttal azonban egy új közösségi teret álmodott meg a belvárosba “Like The Gypsies” címmel, ahol szeretné közelebb hozni a magyarokhoz a roma kultúrát. Ennek lélektanáról és egyben kulisszatitkairól beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202324 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„A legfontosabb rendezőelvünk a minőség” | Szalay Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Főváros XIII. kerületében 12 éve működő Radnóti Miklós Művelődési Központ színházi szárnya, 2023 márciusától RaM-ArT Színház néven újra várja közönségét. A RaM-ArT Színház egy olyan befogadó színház, ahol a néző egyetlen rendezőelv – a minőség – mentén megtalálja a budapesti és vidéki színházak, a táncművészet, komoly és könnyűzenei koncertek, művészeti projektek legjobb előadásait, valamint gyermekeknek szóló, igazi élményt nyújtó produkciókat is. A Sláger KULT-ban Szalay Tamás művészeti vezető beszélgetett küldetésükről S. Miller Andrással.  # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202324 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

„A színdarabunk érveket gyűjtőknek is szól a gyerekvállalás ellen" | Lukács Mikike és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lukács Miklós – másoknak Miki, Mikike – olyan színházi darabot álmodott meg, amely minden szülőnek kötelező, akik éppen átélik gyermekük iskolássá válásának összes keservét. De azoknak is, akik épp érveket gyűjtenek a gyerekvállalás ellen. A Segítség! Iskola! – avagy Túlélőkalauz szülőknek című nem mindennapi előadás kendőzetlenül mutatja meg a valóságot. A Szili László könyve alapján készült színpadi adaptációt az ötletgazda Deres Péter és Simon Kornél segítségével dolgozta ki, Kornél pedig megrendezte és több mint 10 szerepet meg is formál a darabban. Lukács apuka minden idők egyik legkötetlenebb beszélgetését ejtette meg S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202348 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

„A Klebelsberg Kastély Magyarország egyik legjelentősebb kultúrtörténeti kastélya" | Szollár Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

2017. nyarán nyitotta meg kapuit a felújított Klebelsberg Kastély, Magyarország egyik legjelentősebb kultúrtörténeti kastélya, ahol estéről estére különleges programokkal várják a közönséget. Az intézmény igazgatójával, Szollár Péterrel rendkívüli missziójuk lélektanáról is beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban, az aktuális események mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202325 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„Lelki értelemben mindenkinek legyőzhetetlenné kell válnia" | Dobó Kata, Réti Barnabás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Egy különleges nap” volt, amikor a Sláger FM stúdiójában megjelent Dobó Kata és Réti Barnabás, akik évek óta nagy sikerrel játsszák az azonos című dráma színpadi adaptációját. Ettore Scola filmklasszikusa az olasz mozi műremeke, mely 1977-ben aratott világsikert Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével. A Barnabás által színpadra alkalmazott alkotásról szuperlatívuszokban beszélnek azok, akik már látták. És a két főszereplő is a mai napig valódi szenvedéllyel áll az általuk megformált karakterekhez, akiknek ki kell állniuk önmagukért és lelki értelemben legyőzhetetlenné kell válniuk azzal a bátorsággal, amit képviselnek. Rendkívül felemelő üzenete van a darabnak, amely valódi kapaszkodót jelent a hétköznapokra. Egyebek közt ennek lélektanáról beszélgetett a két színművész S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202324 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

„Van, ami búvópatakként él tovább a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományaiból” | Mohay Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az időzítés nem is lehetett volna tökéletesebb, amikor pünkösdhétfőn a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett néprajzkutató, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Mohay Tamás tisztelte meg jelenlétével S. Miller Andrást a Sláger FM stúdiójában. A kiváló szakember ugyanis „A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás” címmel írt könyvet. A kötet szerves folytatása a szerző 2009-ben megjelent monográfiájának a pünkösdi búcsújárás régmúltjáról. Mi és hogyan maradt élő örökség a régmúlt tárgyi-szellemi emlékeiből? Mi élt tovább búvópatakként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományaiból? Mi éledt újjá mindebből 1989 után? Láthatjuk a sokszoros létszámú tömeget és a kiterjedt vonzáskört, az átalakult térhasználatot, a zarándokturizmust, a médiaeseményt, és mellettük a mély vallási tapasztalatokat is. Miért mondjuk Csíksomlyót nemzeti kegyhelynek? Sok izgalmas kérdés, amelyeket a Sláger KULT-ban körüljárt a két beszélgető.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/3/202348 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

„Hogy milyen az élet 50 fölött? A lehető legcsodálatosabb!” | Büky Anna és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Büky Anna többkötetes író, az ötvenen túli hölgyek nagykövete. Több tízezres követőtábora van a közösségi oldalakon, ahová egyre többen csatlakoznak a 40-esek közül is. Anna tolla nem csak ír, hanem varázsol, ahogy történetei kibontakoznak és életre kelnek. Az irodalom, a karakterek és a narratíva iránti mély szeretete hatja át munkásságát. S. Miller Andrásnak azt is elmesélte a Sláger KULT-ban, hogyan alkotja meg lenyűgöző történeteit, és milyen inspirációk vezetik írás közben. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202347 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

"Pontosan ugyanannyi energia pozitívan gondolkodni, mint negatívan" | Szőlőskei Tímea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rég volt már olyan színházi bemutató, amelyet hónapokkal korábban megelőzött a híre és olyan sajtóhadjárat kísérte a kezdetektől, mint a Játékszín „Csodálatos vagy, Júlia” című darabját. Legendás mű, legendás rendezővel, legendás szereplőkkel, akik közül Szőlőskei Tímea megtisztelte a jelenlétével S. Miller Andrást a Sláger KULT-ban. A híres-hírhedt darab kulisszatitkairól, az elmaradt, majd pótolt bemutató körülményeiről, a színészi hivatás mélységeiről és magasságairól egyaránt beszélgettek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202349 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

„Az a hivatásom, hogy segítsem szárnyalni az embereket” | Kassai Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kassai Eszter szárnysegéd és business coach, akit rendkívüli küldetéstudat hajt: az a hivatása, hogy segítse az embereket szárnyalni, mert hitvallása szerint elvégre ezért jöttünk erre a világra. Olyan szenvedéllyel dolgozik, ami a legtöbb embert megihleti. Hisz abban, hogy az embereknek  irányt kell mutatni, s ennek lélektanát el is mesélte S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban. Eszter továbbá azt is elárulta, miként  használja tudását és szenvedélyét arra, hogy mások abból építkezzenek a saját céljaik elérésében. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202325 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

„Szabadulószobát építettünk az iskolánk pincéjébe és a gyerekek imádják” | Istenes Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Istenes Attila pedagógus, gyermekvédelmi szakember - aki nem mellesleg a Simon Templar Zenekar vezetője - egy különleges misszióról mesélt a Sláger KULT-ban, S. Miller Andrásnak. Olyan küldetésről, ami egész Európában egyedülálló. Egy 13. kerületi iskolában ugyanis a kezdeményezésére szabadulószobát építettek az iskolájuk pincéjébe. Naná, hogy imádják a diákok.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202325 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

„Már két gyermekszínház is várja Budapesten a lurkókat és a szülőket a város két végében” | Ricsi bohóc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A gyermekszórakoztatás ikonja, Ricsi bohóc a Sláger KULT-ban! Ricsi bohóc előadásain és dalain generációk nőttek fel, és máig sokan kívülről fújják. Nem csupán egy vidám karakter, Ricsi bohóc igazi művész, aki a szórakoztatás mellett komoly szerepet tölt be a kultúra területén, hiszen két fővárosi teátrum, a Center Színház és a Kampínó Színház igazgatója is. De ez csak a jéghegy csúcsa, mert Ricsi bohóc sokkal több, mint ami a színpadon látszik.  Ennek lélektanáról beszélgetett a stúdióba is maszkban, beöltözve érkezett alkotó S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202348 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"A mi szakmánkra hatványozottabban érvényes az állandó megújulás" | Bolba Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Az egész élet egy folyamatos megújulás, a mi szakmánkra pedig ez még hatványozottabban érvényes” - mondja a csodás Bolba Éva jazzénekekes. A jazz finomságának lélektanától a benne rejlő szabadságig, egészen a zenészélet kiszolgáltatottságáig szót ejtettek mindenről S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban, ami az élet körforgását jellemzi. Éva nem csak a koncerteken vonultatja fel az érzelmek teljes skáláját, hanem ebben a beszélgetésben is. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202348 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

"Időnként eszembe jut, hogy talán jobb lenne pályát módosítanom" | Gubik Ági és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Minden idők egyik legőszintébb vallomásával érkezett a Sláger KULT-ba Gubik Ági színművész, aki rendkívüli  bizalommal volt a műsorvezető, S. Miller András felé. A színészi pálya olyan része rajzolódott ki ugyanis a beszélgetés közben, amire eddig nem volt rálátása a közönségnek. Az interjúban szó esett árnyékról és fényről, mélységekről és magasságokról, lélekről, sorsról és minden másról. Nem mellesleg pedig mélyebb bepillantást nyerhet a hallgató a felvidéki származású magyar színésznő pályafutásába, művészi felfogásába és azokba a szerepekbe, amelyekkel elvarázsolta a közönséget.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
7/2/202349 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk a rivalizáló modellekről, szóba került, hogy Al Pacino DNS-tesztet követel barátnőjétől, és a túlféltésből adódó vicces/kellemetlen szituációkról is sztoriztunk.
7/1/20232 hours, 49 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, kinek mi a legidegesítőbb szereotípia a saját nemével kapcsolatban, szó esett arról a mexikói férfiról, aki 438 napot hánykolódott a tengeren, Radics Gigi mesélt arról, milyen élmény volt Arielt, A kis hableányt szinkronizálnia, valamint elhozta új, Bűbáj című dalát is.
6/25/20232 hours, 50 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Dintsér Andrea I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.05.24.

6/25/202358 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

„Az inspirációt és a célok kitűzését nem lehet elég korán kezdeni” | Lengyel-Fehér Gyöngyi, Neszmélyi Emil és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lengyel-Fehér Gyöngyi a Kelet-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője és Neszmélyi Emil expedíciós teljesítménysportoló, motivációs előadó azt vallják, hogy az inspirációt és a célok kitűzését nem lehet elég korán kezdeni, ezért már az iskolában motiválni kell a diákokat. Gyöngyi és kollégái 13 és 17 éves gyerekek számára szerveznek motivációs előadásokat, s ebben a misszióban a Mount Everestet első magyarként megmászott előadó is partnerük. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/18/202348 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

„Rendkívül hálás feladat a Madagaszkár főszerepét játszani” | Murvai Márton és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Murvai Márton, a Pesti Magyar Színház művésze szerint egy meseadaptáció főszerepét játszani - ami tényleg mindenkinek szól - rendkívül hálás feladat. A fiatal színésszel szakmáról, szerepekről, beilleszkedésről, hivatásának lélektanáról is beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/17/202324 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

1971 óta van egyesülete a kaktuszgyűjtőknek | Sasvári Ákos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

1971-ben alakult Budapesten a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, amely minden évben igazi népünnepélyeket szervez a kaktuszimádók számára. Az egyesület titkára, Sasvár Ákos szenvedélyük és hitvallásuk lélektanáról is készséggel mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/17/202325 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Homor Fatima I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.05.17.

9 évesen már bútor rendelt magának egyedül egy bútorboltban. Önállósága mit sem változott azóta sem. Vállalati pénzügyi vezető volt, amikor elveszítette az édesanyját és úgy érezte, hogy mindent meg kell változtatnia az életében, így hát légiutaskísérőnek szegődött az Emirateshez. 14 hónap és 42 ország után Törökországban kötött ki, amit Spanyolország követett. A nehéz helyzeteken, az átmeneti financiális válságokon mindig a nyelvtanítás segítette át.Homor Fatima ma oktatásfejlesztési kutatóként több intézményben és egyetemen dolgozik, a Magyarország több nyelven beszél alapítója. Vallja, hogy senkinek nem lehet semmit megtanítani, aki nem akar tanulni éppen ezért tanár és diák között a legfontosabb a személyes összhang.
6/16/20231 hour, 39 seconds
Episode Artwork

„A koncert és a színház fúzióját álmodtuk meg a Park nagyszínpadára” | Kazimir Annamari, Vajdai Vilmos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kazimir Annamari és Vajdai Vilmos a Katona József Színház alkotóiként különleges “kísérleti” produkciót álmodtak a Budapest Park nagyszínpadára. Az egyszeri és megismételhetetlen előadás ugyanis a koncert és a színház fúziójából jött létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adták. A kulisszatitkokról, no és persze a színházi élet mindennapjairól is meséltek S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/16/202350 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

„Az érzékenyítés része az is, amikor zenehallgatás közben meglátjuk az embert”| Kondákor Zsófi, Gulyás Andrea, Karvai Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az érzékenyítés jelenségéről, fontosságáról és jelentőségéről mesélt a Sláger KULT-ban Gulyás Andrea, Kondákor Zsófi és Karvai Sándor a Civilút képviseletében. No meg azokról  a szemléletformáló kezdeményezésekről, amelyekkel a hétköznapokban foglalkoznak a küldetésük részeként. Amint mondják: „Az érzékenyítés része az is, amikor zenehallgatás közben meglátjuk az embert”... Ennek lélektanáról is meséltek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/15/202323 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

„Audionarrációval mutattuk be A Baradlay-legendát” | dr. Velegi Dorottya, Szőke-Tóth Cecília, Gulyás Andrea és Szabó László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Magyarországon több tízezer olyan látássérült személy él, akik a színházi előadásokat csupán audionarrációval élvezhetik. Éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy egy rendkívüli misszió alkotói érkeztek a Sláger KULT stúdiójába: dr. Velegi Dorottya, Szőke-Tóth Cecília, Gulyás Andrea és Szabó László ugyanis azért dolgoznak, hogy látássérült emberek számára audionarrációval kísérve mutassanak be színdarabokat. Legutóbb az Erkel Színházban a Kőszívű – a Baradlay-legenda című musicalt. Ennek előkészületeiről beszélgettek S. Miller Andrással.  Az előadás a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a MusicalNeked Produkció és a Civilút Alapítvány együttműködésében valósult meg. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/15/202326 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„A családi tükörhelyzetek által a nézők identitása kerül reflektorfénybe” | Grecsó Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hogy milyen egy színházi, zenés, táncos előadás, amikor irodalmi pódiumestbe van csomagolva? És milyen lélektana van két testvér közös színpadi vállalkozásának? Egyebek közt ezekről a mélységekről - és magasságokról - is beszélgetett Grecsó Zoltán koreográfus, táncművész S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. Az apropót a Grecsó fivérek, “Többet magunkról” című produkciója szolgáltatta, amelyben Zoltán és Krisztián őszinte, vallomásos és karakteresen személyes estet abszolválnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/14/202348 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

„A múlt és a jelen értékeit egybeolvasztva maradok aktuális” | Majsai Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A swinglegenda, az élő, hangszeres muzsika elkötelezett harcosa, kétszeres aranylemezes, Emerton díjas előadóművész, Majsai Gábor nem kisebb missziót vállalt, minthogy a múlt és a jelen értékeit egybeolvasztva maradjon mindig aktuális a zenében. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/14/202349 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

„Dinamikában és érzelmileg is nagyobb hatást vált ki a szimfonikus zene” | Köteles Leander és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Köteles Leander az  Akusztik koncertje apropóján érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrással hivatása lélektanát, annak minden mélységét és magasságát is körüljárták.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/14/202324 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„A thai konyha sokszínűsége is az öt alapvető íz harmóniájára épül” | Tamási Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tamási Zoltán thai szakácsművész két olyan budapesti étterem tulajdonosa, ami Thai Select minősítéssel rendelkezik. Nem véletlen, hogy évről évre ő az egyik fő attrakció a Budapesten már hagyományos jelleggel megrendezésre kerülő Thai Fesztiválon. “A thai konyha sokszínűsége is az öt alapvető íz harmóniájára épül” - mondja. De még mennyi minden másról is beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/14/202326 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.05.15.

Ebben az epizódban mesélünk arról, mi minden történt velünk az elmúlt hetekben, a Filmes rovatban kicsit a színfalak mögé tekintünk, a Gasztrovat kapcsán pedig különleges salátákról is ejtünk szót.
6/13/20231 hour, 40 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben Csabi segítségével bepillantottunk a modellek világába, a Cyla Toursszal egy újabb városba látogattunk el, és beszélgettünk arról is, mekkora szabadságot kell adni egy gyereknek, és mekkorát kaptunk mi gyerekként.
6/11/20232 hours, 44 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

„Egy nép lelkének a legtisztább és legmélyebb tükre a mese” | Berecz András és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Mesék Királya, a Kossuth-díjas előadóművész, Berecz András tisztelte meg a Sláger FM-et és S. Miller Andrást a bizalmával a Karinthy Színház Storytelling Fesztiválja kapcsán. Az ország nagy mesemondója szerint egy nép lelkének a legtisztább és legmélyebb tükre a mese. Egyebek közt erről és még sok minden másról is beszélgetett a műsorvezetővel a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/9/202349 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Iglódi Csaba I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.05.10.

Iglódi Csaba számomra az a bölcs, akire mindannyiunknak szüksége van. Aki meg- és átlát és úgy segít úgy terel, hogy nem javasol inkább csak kérdez, rávilágít, felvázol.1 óra több mint kevés arra, hogy élete nagy szakaszait hiányérzet nélkül érinteni lehessen, még, ha én nagyon igyekeztem is.Első könyve megjelenésének napján beszélgettünk. A Dreher Szimfónia már a boltokban és engem nagyon érdekelt, hogy, hogy adja írásra a fejét és válik pályakezdő íróvá valaki, aki a hétköznapokban egyszemélyes vezetői tanácsadóként , a hazai gazdasági élet legelitebb krémjével dolgozik.
6/8/20231 hour, 1 minute, 21 seconds
Episode Artwork

"Nincs izgalmasabb egy Karinthy mű alapján zajló önbeszélgetésnél" | Csizmadia Gergely és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Csizmadia Gergely színművész a Karinthy Színház és a Divine Comedy Company közös premierje kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. Igazán különleges darabról van szó. Verebes Ernő: Koponyánk, körülbelül című művéről, amelyet a Nemzeti Színház dramaturgja Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regénye alapján írt meg. “Két színész, üres tér, néhány kellék egy bőröndben, "bőrtáskában" ahogy mi is érkezünk ebbe a világba... Író és hőse, a főhős énkéje, vagy épp tudat-alattija, néha inkább -talanja, aki mindent lát, hall, érzékel és - többször összekacsintva a nézővel - reflektál. Karinthyskodik. Emberi utazástörténet, amely bárkivel megtörténhet, és végül a felismerés, amely a végkifejlet...  Ennek lélektanáról, no meg az előkészületek kulisszatitkairól beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/8/202351 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

„Minél kevesebb a bevételünk, annál jobban meg kell nézni, mire adjuk ki a pénzünket” | Csatos Erika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Több mint 20 éve foglalkozik pénzügyi tanácsadással és segíti ügyfeleit a gyarapodásban Csatos Erika. A női vezetők és a felelős pénzügyi gondolkodás szószólójaként nap mint nap azért dolgozik, hogy az anyagi tudatosság hazai kultúrája fejlődjön. S. Miller Andrással küldetésének lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/7/202325 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

„A legnagyobb élmény másoknak segíteni rálátni a hitrendszereik kártékonyságára” | Gálik Klára és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az egyik legnemesebb feladat az életben a szolgálat. Gálik Klára ezt a szolgálatot ritka, különleges hitelességgel teljesíti. Pedig nála racionálisabb embert régen keresve sem lehetett volna találni. Pénzügyi, majd biztosítási területen is dolgozott vezetőként, aztán az egyre szaporodó problemákkal szinte a törvényszerű kiégés is elérte. Ebben az állapotban keveredett el az első meditációs programra, ami új dimenziót nyitott az életében. Nem sokkal később indiai élményei hatására trénerré vált.  Az önfejlesztésen túl a másoknak való segítség lett a hivatása. S, hogy mindezt hogyan teszi, nos egyebek közt erről is beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/7/202326 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, ki miről szoktatná le a szomszédját, és célba vettük a Cyla Tours első állomását is.
6/4/20232 hours, 45 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

„Az újrakezdés bátorságát kivétel nélkül mindig megjutalmazza az élet” | Yvonne Dederick és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Második könyvének megjelenése kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba Yvonne Dederick, aki nem amerikai motivációs könyvekből sajátította el, hogyan legyen sikeres, vagy miként kezelje a sorsfordító változásokat az életében, hanem ő maga járta végig a példaértékű utat: magyar és brazil felmenőkkel, a pesti flasztertől Amerikán keresztül a nagy nemzetközi cégek európai és budapesti tárgyalóasztaláig. S. Miller Andrással a sorsfordító mérföldköveiről is őszintén beszélgetett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/4/202348 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

"Olyan színházi nyelvet kerestünk, ami több emberhez eljut" | Bakonyi Alexa és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bakonyi Alexandra színművész az önazonosság két lábon járó iskolapéldája, akivel S. Miller András a Sláger KULT-ban a színházi alkotómunka mélységeiről és magasságairól beszélgetett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/3/202348 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

“Szeretetenergiában készülnek a személyre szabott lélekfestmények” | Mehrl Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mehrl Gábor festőművész rendkívüli missziót képvisel. Az önkifejezésen túl ugyanis spirituális küldetést is teljesít: kedvesével párkapcsolati lélektérkép segítségével mentenek meg kapcsolatokat. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak azt is elárulta, hogyan készülnek szeretetenergiában a személyre szabott lélekfestmények.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/3/202326 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Közösen álmodtunk magunknak egy világot" | Pásztor Samu és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Pásztor Samu, az Anna and the Barbies alapítója szerint nincs annál izgalmasabb, mint amikor az előadók és a közönség közösen álmodnak magunknak egy világot. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak imádott hivatásuk lélektanáról is készséggel mesélt az alkotó.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/3/202324 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

"Máté Péter dalai igazi kultúrkincsek" | Farkas Gábriel és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Értékmentés és értékőrzés. Talán ez a két kifejezés a legtalálóbb Farkas Gábriel többgenerációs kultúrmissziójára. Nála elhivatottabb, a magyar zenei élet kincseit óvó művésszel ritkán találkozik az ember, hiszen nem csak “elénekli”, hanem anekdotákkal fűszerezve fel is dobja a különleges és rendkívül míves ismeretterjesztést. S. Miller Andrással küldetésének lélektanáról beszélgettek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
6/1/202352 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

„A komoly előadásokba is szerencsés becsempészni egy kis humort" | Kovalik Ágnes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kovalik Ágnessel, a József Attila Színház színművészével beszélget S. Miller András a Sláger KULT-ban szerepekről, színdarabokról, a társulathoz való tartozásról, a színészi lét mélységeiről és magasságairól. Magáról az útról. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
5/31/202346 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 11. Epizód

A mai epizódból kiderül, hogy voltak-e valaha szerelmesek egymásba, hogy milyen volt másodiknak lenni a ValóVilágban, de olyan ritkán érintett személyes témák is szóba kerülnek, mint hogy mennyire viseli meg az árvaság. A Nő a Tét premier pénteken, 20.00-kor.
5/12/20231 hour, 15 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 10. Epizód

2016-ban jelent meg könyve, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról címmel. A téma azóta egyre népszerűbb, pedig egy kifejezetten bonyolult jelenségről van szó - ahogy az a Nő a Tét legújabb epizódjából is kiderül.
5/5/20231 hour, 7 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Szabó Dalma I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.04.26.

Szabó Dalma karrierje igencsak felfelé ívelt nagyvállalati marketingesként, amikor váltott és megalapította a Curvy Soul márkát. Eredendően egy saját hiányérzetet igyekezett orvosolni az inkluzív ruhamárkával, ami nem ígér kevesebbet, mint, hogy figyelembe veszi azt a tényt, hogy senki sem egyforma és mindenki számára csinos, jó minőségű és kényelmes ruhákat kínál, akár egyedileg átalakítva. A portfólió gyorsan bűvült a vásárlói igényeket kiszolgálva, így ma már stílustanácsadással és kiegészítőkkel is foglalkozik. Dalma és márkája köré organikusan kezdetek el mind többen kapcsolódni, így mostanra egy élő női közösséget is magáénak tudhat.Kevés emberből árad ilyen mértékű életvidámság és lendület, mindannyian tanulhatunk tőle.
4/30/202358 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 9. Epizód

Függőségeink. Ezer dolog van az életben, amitől addiktívak vagyunk. Az érzelmeinktől ugyanúgy mint fizikai dolgoktól. Az örök kérdés, hogy mi az, ami káros hatással van az életünkre?
4/29/20231 hour, 7 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Simon Renáta I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 30. ADÁS

4/28/202338 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A mai Cyla Reggelben 6 tehetséges énekes adta elő produkcióját élőben a Hangadó Rangadóban. A győztes pedig Burcsányi Ádám lett. Gratulálunk!👏🎉
4/28/20232 hours, 45 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

"Van valami, ami képes megsokszorozni az öröm kockázatvállalását..." | Balázs Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balázs Zoltán, a Maladype alapítója vendégeskedett a Sláger KULT-ban. A 2001-ben alakult, állandó társulattal és alkotótársakkal működő független teátrum, amelynek “függetlensége” nemcsak szervezeti formájának, hanem szellemiségének és a színházról alkotott elképzeléseinek is lényege. A Maladype az elmúlt évek során, önmagát mindig újrafogalmazni képes társulat maradt, aki új kontextusokba helyezkedve, új felismerésekre tett szert, és aki a mindenkori változást a színházcsinálás természetes folyamatának tekinti.  Ennek lélektanáról beszélgetett a kiváló színházi szakember  S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/28/202348 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Egy nárcisztikus kapcsolatban elhisszük, hogy velünk van a gond... | Csirmaz Luca, Gál Beatrix és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Csirmaz Luca pszichológus és Gál Beatrix főszerkesztő a Pszicholive-val karöltve olyan modern előadást álmodtak meg és hoztak létre, ahol egy érzelmi bántalmazó dinamikát követhetünk végig a kezdeti pillangós érzéstől a szívbe markoló konfliktusokig. Minden olyan tökéletesen kezdődött. Hogy jutottunk mégis idáig? Ugye, mennyire tipikus és milyen fájdalmas kérdések? A nárcisztikus kapcsolatok lélektanáról kendőzetlenül meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/27/202348 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

"Kiutat kell találnunk a legabszurdabb helyzetekből. Akkor is, ha közben gyakran elbukunk..." | Ecsedi Erzsébet és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ecsedi Erzsébet színművész a születésnapján kapta meg a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2023-ban. Előtte olyan nagyságok vehették át ezt az elismerést, mint Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Zsámbéki Gábor vagy éppen Cserhalmi György – hogy csak néhány nevet említsünk a sok közül. A Hevesi Sándor Színház örökös tagja ezúttal a 6szín Teátrumban látható „A hosszú élet titka” darab kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. A Rényi Ádám írásai alapján színpadra állított mű egyik főszereplője Erzsébet, aki amolyan jutalomjátékként tekint erre az előadásra. Erről - és még mennyi minden másnak - a lélektanáról beszélgetett a művész S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/26/202348 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.04.24.

Liptai Claudia és Pataki Ádám a Föld napja kapcsán beszélget arról, mit tehetünk a bolygónkért, szó lesz a Youtube hasznosságáról, és a függőségről is!🤗
4/25/20231 hour, 42 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Himnusz a szerelemhez | Szilágyi Enikő és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szilágyi Enikő színész nemzetközi hírű sanzonénekes, aki a francia sanzonestje - Himnusz a szerelemhez - kapcsán járt a Sláger KULT-ban. Színészi karrierjéért számos elismerést kapott; színházi munkásságáért Budapesten kétszer is kitüntették, Magyarországon pedig az év legjobb színházi színésznőjeként négyszer is nívódíjat kapott. 1996-ban a dal műfaja – és azon belül is a francia sanzonok világa – felé fordult, és saját megzenésített művei mellett olyan előadók szerzeményeiből válogat, mint Édith Piaf, Boris Vian, Léo Ferré, Jacques Brel, Barbara vagy Kurt Weill. Számos országban fellépett már, és több mint ezer ilyen dalestet tudhat maga mögött. Szilágyi Enikő ma Budapesten és Párizsban él, a Szajna-parttól nem messze, és a legrangosabb színházak – a Théâtre Déjazet, a Théâtre Lucernaire, a Salle Gaveau, a Palais de la Paiva és a Théâtre des Nouveautés – színpadain lép fel. Ennek lélektanáról is beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/25/202325 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"Minden tehetségnek meg kell adni az esélyt a bizonyításra" | Szűcs Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A világhírű Attraction Látványszínház vezető koreográfusa, Szűcs Zoltán a Magyar Tehetség és Előadó-Művészeti Bajnokság kapcsán járt a Sláger KULT-ban, ahol ő a zsűri elnöke. Az alkotóművészt pályafutásának minden nagy korszakában a szívébe zárta az ország, az utóbbi években - a Britain’s Got Talent elsőprő győzelme óta - pedig szó szerint kinyílt számára a nagyvilág: a legrangosabb nemzetközi színpadokon lép fel társulatával, s viszik kis hazánk jó hírét. Ennek lélektanáról is beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/25/202326 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Danks Emese I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.04.19.

2019-ben egy hirtelen döntést követően utazott el Nepálba, ahol nagyon mély élményeket élt át és új értelmet kapott az élete. “Ha egy teljesen más kultúrában, kiragadva magad a saját környezetedből, nagyon más emberekkel, más nyelven próbálsz magadból adni és másokon egy picit segíteni az talán neked többet ad bárki másnál.”Balerina volt, amikor 14 évesen egy autóbaleset miatt minden addigi álma egy pillanat alatt foszlott szerte szét. Mindent újra kellett gondolnia, mint ahogyan már azóta is többször az életben.Nagyvállalati pozíciókról, kormányszóvivőségről, kihívásokról, sikerekről és egy új életcélról, a Lotusvirág clubról beszélgettünk.
4/24/202359 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

A legendák igaz történetét mutatja be A nemzet aranyai | Kiss Gergely, Zákonyi S. Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Nemzet aranyai című film hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között zsinórban végigverték a világot. No és persze Zákonyi S. Tamás producer-rendező, aki olyan mozit alkotott, amely messze túlmutat egy dokumentumfilm paneljein. Vele és Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban, egyebek közt a motiváció erejéről és még sokmindenről.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/24/202352 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 8. Epizód

Bár 380.000 feliratkozója van YouTube-on, nagyon ritkán ad interjút. Ezúttal kivételt tett - az, hogy ki győzte meg, hogy ide el kell jönnie, a műsorból kiderül!
4/21/20231 hour, 6 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szóba került egy friss tanulmány, mely szerint a magyarok 49 százaléka szívesen találkozna földönkívüliekkel, a közelgő Föld napja kapcsán a víz fontosságáról beszélgettünk, és bemutatkozott a Hangadó Rangadó újabb versenyzője is.
4/21/20232 hours, 48 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

"A Nemzetközi Jazznapon jubilálunk a MÜPA-ban" | Hajdu Klára, Szakonyi Milán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hajdu Klára és Szakonyi Milán nem csak a privát életben alkotnak egy párt, hanem különböző színpadi formációkban is. Így magától értetődő, hogy a Klára vezette Quartet 15. éves fennállását ünneplő koncerten is vendég lesz Milán. Amelyet hogyhogynem, pont a Nemzetközi Jazznapon tartanak a Művészetek Palotájában. Ennek lélektanáról, no meg a "két dudás egy csárdában" effektusról is készséggel meséltek S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/21/202325 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

"Megkevert idősíkokon bontakozik ki a családtörténet az Eltűntek drámájában" | Sebestyén Aba és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sebestyén Aba színész, rendező, egyetemi tanár járt a Sláger KULT-ban annak apropóján, hogy a Karinthy Színházban az ő rendezésével nyit a Színházi Olimpia. Az Eltűntek című drámában megkevert idősíkokon bontakozik ki a családtörténet. Ennek, s a színházi lét hivatásának lélektanáról is beszélgetett Aba S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/21/202325 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

"Pályafutásom egyik igen fontos mérföldköve a Hadik film" | Horváth Lili és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A legtöbb színész álma, ami Horváth Lilinek megadatott: kosztümös nagyjátékfilmben Mária Teréziaként tündököl a filmvásznon a Hadik című moziban. Lilivel a filmes és színházi szerepei mellett a gyereknevelés lélektanát és a Lili Suli misszióját is alaposan kivesézte S. Miller András a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/20/202347 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Előbányásszuk a fiatalokból a kincset érő képességeket" | Kulcsár Szilvia, Éger L. László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hihetetlen ereje van annak, amikor a fiataloknál időben észreveszik a tehetséget, rátermettséget az adott területen és segítenek nekik elindulni az álmaik megvalósítása felé. Márpedig Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja és Éger L. László kommunikációs szakember nem kisebb missziót vállaltak, minthogy kollégáikkal együtt a fiataloknak megfelelő támogatást adjanak ahhoz, hogy kellő önismerettel felvértezve induljanak neki a nagybetűs életnek. Küldetésük legfontosabb része a figyelem, amit a diákokra fordítanak, s talán ez a legtöbb, amit a szakemberek adhatnak. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/19/202349 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.04.17.

4/18/20231 hour, 39 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

"Nemzetközi alkotókat terelünk össze Budapesten, immár 33. alkalommal" | Simor Ágnes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Simor Ágnes az immár 33. alkalommal megrendezésre kerülő MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztiváligazgatói minőségében járt a Sláger KULT-ban. A nemzetközi alkotókat összefogó esemény a nagyközönség számára a világ számos tájáról tesz elérhetővé filmeket néhány napon keresztül izgalmas, feltörekvő filmesektől, pályakezdő- és már elismert alkotóktól. Magyar- és a határon túli filmek egyaránt megjelennek, de a fesztivál nagyrésze külföldi alkotásokat vonultat fel. A fesztivál ideje alatt több filmhez is kapcsolódnak beszélgetések, művészeti kísérőprogramok. A táncművész és fesztiváligazgató az esemény kulisszatitkairól beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/18/202324 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"A fővárosnak ezt az arcát csak kevesen ismerik igazán mélyrehatóan..." | Csizmadia Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A budapesti romkocsmák színes, izgalmas világáról forgatott 5 részes dokumentumfilmet Csizmadia Attila showrunner, rendező "Romokból" címmel, amelyet gesztusértékkel ingyen, a YouTube-on tár a közönség elé. A főváros olyan szegletét mutatja be, amelyet még azok sem feltétlenül ismernek, akik bejáratosak oda. Ennek lélektanáról beszélgetett a filmes szakember S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/18/202325 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

"A Neoton slágerei olyan népszerűek itthon, mint az ABBA dalai" | Böhm György és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Böhm György igazi színházi ikon. A neves dramaturg, rendező évtizedek óta szórakoztatja darabjaival a közönséget. A Veres1 Színházban most épp a “Szép nyári nap” című musicalt gondolta újra, ami újabb telitalálat, hiszen véleménye szerint a Neoton slágerei ma ugyanolyan népszerűek Magyarországon, mint az ABBA együttes dalai. Elég csak megemlíteni néhány címet az előadásban elhangzó legendás számok közül: Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, stb. A Sláger KULT-ban hivatása lélektanáról is készséggel mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/17/202348 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 7. Epizód

Stahl Judit és Mautner Zsófi. A Gasztroasszonyok. És persze még rengeteg más. Japán álriporter aki átverte az egész magyar sztárvilágot. Brüsszeli diplomata, aki még ma is remekül beszél csehül. Stahl Juditot évek óta nagyon nehéz rávenni interjúra, Mautner Zsófi pedig szinte ugrált a boldogságtól, hogy végre találkoznak hosszú idő után. Liptai Claudia új szókimondó, őszinte műsora, a Nő a Tét minden pénteken 20.00-kor jelentkezik új epizóddal a Sláger FM YouTube-csatornáján, 22.00-tól pedig elérhető a Sláger FM podcast felületein! 
4/14/202356 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

KAMRAD Exkluzív Interjú [Eredeti/Angol] I Slágerlista

Egyik legnagyobb titkát árulta el a világsztár Kisónak! A Slágerlista műsorvezetője, Kiss Orsi Kisó ezúttal Tim Kamraddal készített exkluzív interjút, aki I Believe című slágerével hónapok óta nemcsak a magyarokat, de az egész világot lázban tartja. Kamrad elárulta, hogy alig lát valamit a színpadon; mesélt arról, hogy kivel készítene a legszívesebben duettet és Kisó kedvéért még gitárt is ragadott. Részletekért csekkold az interjút!
4/14/202314 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

KAMRAD Exkluzív Interjú [Magyar szinkron] I Slágerlista

Egyik legnagyobb titkát árulta el a világsztár Kisónak! A Slágerlista műsorvezetője, Kiss Orsi Kisó ezúttal Tim Kamraddal készített exkluzív interjút, aki I Believe című slágerével hónapok óta nemcsak a magyarokat, de az egész világot lázban tartja. Kamrad elárulta, hogy alig lát valamit a színpadon; mesélt arról, hogy kivel készítene a legszívesebben duettet és Kisó kedvéért még gitárt is ragadott. Részletekért csekkold az interjút!
4/14/202315 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk Arnold Schwarzenegger kátyúzásáról, a celebek követővásárlásáról, Simet László artistaművész Dana feletti sétájáról, valamint az Alkoss szabadon 2023 - Szárnyalj szabadon pályázat kapcsán vendégünk volt Gerendai Károly és Horváth Norbert.
4/14/20232 hours, 51 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Rátonyi színháztörténeti munkája útmutatás és egyben felelősség is | Teremi Trixi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Teremi Trixi, a Rátonyi Róbert Színház alapítója férjével és a többi alkotótárssal nagyon komoly missziót képviselnek a kultúra terén. Elsődleges küldetésüknek és kötelességüknek tekintik a magyar és nemzetközi operettirodalom kincsestárába tartozó művek határon innen és határon túl, a világ minden pontján történő bemutatását és népszerűsítését. Nem beszélve arról, hogy névadójuk színháztörténeti munkája útmutatás és egyben felelősség is számukra. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/14/202350 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Kapitány István I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.04.12.

Az én apukám minden fontos eseményen jelen volt. - válaszolta Kapitány István lánya egy azt firtató kérdésre, hogy egy ilyen világszinten is magas beosztásban lévő édesapa , aki évente 200 napot utazik, biztosan nem tudott igazán részt venni a gyermekei életében. “Ennél nagyobb elismerés nincs is. Erre vagyok igazán büszke.”- meséli az interjú után a Shell globális alelnöke, aki több, mint 80 ország, 45 ezer kereskedelmi egységéért, félmillió kollégájáért, napi 30 millió vásárlóért felel. A magát csak pesti srácnak aposztrofáló csúcsvezető olyan inspiráló és energetizáló, hogy az ember úgy érzi, bármire képes. Vallja is, hogy egy jó vezető egyik legfőbb feladata nem más, mint, hogy motiválni legyen képes a csapatát, hogy ők ki tudják hozni magukból mindazt, ami enélkül nem menne. Közvetlensége és nyitottsága egészen lenyűgöző. Az, a lelkesedés és szenvedély ahogyan a Shellről és az itt eltöltött 36 évről, az egyes országokban kitűzött kihívásokról és feladatokról beszél egészen magával ragadó. Sikere egyik legmeghatározóbb elemének az alkalmazkodóképességét tartja. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy az egyes nemzetközi területeken a helyieket meghallgatva, megismerve és megértve, az ő szükségleteiket és számukra fontos tényezőket figyelembe véve alkosson stratégiát és mutasson irányt. Ez eddig még mindig meghozta az eredményt. Bár a rendelkezésünkre álló 1 óra igencsak rövidnek tűnt, sok mindenről beszélgettünk. Valódi követendő példakép és mentor, akiről sokan vehetnének példát egyebek mellett emberségből is.
4/13/202359 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

"Ezek már nem csak koncertek, hanem vallomások is egyben..." | Szirtes Edina Mókus és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szirtes Edina Mókus a Vers, Zene, Szeretet-kombó jegyében tartja  úgynevezett looper estjeit, amelyek elmondása szerint nem csak koncertek, hanem egyfajta vallomások is, ahol egymásnak vannak a közönséggel. Az előadó fényről és árnyékról, mélységekről és magasságokról is nyíltan beszélt S. Miller Andrással ennek apropóján a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/13/202350 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

„Egyik eltávozott pályatársam sem szeretné, ha szomorúan emlékeznénk rájuk” | Varga Miklós és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Olyanokért szól majd a zene az Égiek koncertjén,  akik oly sok örömöt okoztak - és okoznak a mai napig - a közönségnek. Varga Miklós is részese lesz annak a méltó megemlékezésnek, ahol eltávozott pályatársai dalai szólalnak meg. Amint mondja, egy percig sem gondolkodott azon, elvállalja-e a szereplést.  Ám az is biztos, hogy nem fognak szomorkodni, hiszen azt az elhunyt zenészek sem szeretnék. Ennek lélektanáról beszélgetett az énekes S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/12/202350 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

"Egyszerre hatni a szívre és az észre - ez az igazi csoda" | Kecskés Karina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Pont azért lett színész, amit a Történetőrzőkben csinál: ötödmagával 36 szerepet formál meg egyetlen este során a 6Szín Teátrumban. Kecskés Karina azonban annyi aktualitással rendelkezik, mint kevés pályatársa, s ezekről mind szó esik abban a beszélgetésben, amelyet S. Miller Andrással folytatott a Sláger KULT-ban pályája lélektanáról, annak valamennyi mélységéről és magasságáról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/11/202349 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

"Megfejtettem a Mona Lisa titkát, amit még a kutatóknak sem sikerült" | Berti M. Bagdi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Berti M. Bagdi író nem kevesebbet állít, minthogy felfedezte a Mona Lisa titkát. Sőt: titkokat. Azokat, amelyeket még a kutatóknak sem sikerült. Kutatásainak eredményeit pedig úgy konvertálta át az önfejlesztés területére, hogy bárki képes legyen az úgynevezett belső iránytűje segítségével felfedezni ugyanezeket, s általuk egy minőségibb élet felé venni az irányt. Ennek lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól mesélt Berti a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/9/202325 minutes
Episode Artwork

Gyémántdarabok is találhatók a Világunk tojásán | Zsigóné Kati és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Igazi világszenzáció lett az idei húsvéti ünnepen debütált “Világunk tojása”, amelyen 3 évig dolgozott az alkotója. A mű az emberiség életét hivatott bemutatni, száz motívumon át. A neves népi iparművész, Zsigóné Kati által készített tojásra a motívumokon túl 16 aranyba foglalt gyémánt is került. Húsvétvasárnap ki más lehetett volna a Sláger KULT-ban S. Miller András első vendége, ha nem a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választott alkotó?# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/9/202323 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 6. Epizód

Ez az epizód olyan lesz mint amikor a Jurassic Parkban Grant professzor előszőr pillantja meg a klónozott Brachiosaurust. Az ismeretlen ismerős. A digitális média és az ő pionírjai. Liptai Claudia e heti vendégei, akik elkalauzolják ebben a sötét rengetegben: Henry Kettner és Miskovits Márton.
4/7/20231 hour, 1 minute, 33 seconds
Episode Artwork

Dr. Szabó Orsolya I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.04.05.

Mindig is ő volt a piros pötty a kék kockák között. Jogászként, közgazdászként, de még cukrászként is.Hogyan fér össze a maximalista precizitás azzal a szabadelvűséggel, ami egy digitális nomád hétköznapjaihoz szükséges? Dr. Szabó Orsolya, a Zsolya Communication vezetője szenvedélyesen szeret utazni. Olyannyira, hogy nyolc év jogászkodás után úgy döntött, hogy a kiskosztümöt bakancsra cseréli és nekivág a világnak.  Így találkozott néhány digitális nomáddal és nem volt kérdés a számára, hogy ő is így szeretne élni és dolgozni. Megalapította hát a Zsolya Communication-t, egy olyan helyfüggetlen szakértőkből álló közösséget, amely alig néhány év alatt nőtte ki magát egyéni kommunikációs tanácsadásból ügynökséggé.Van olyan kollégája, akivel már 4 éve dolgozik, de még soha nem találkoztak személyesen.A tanulás iránti vágya szüntelen, most éppen New Yorkba készül. Fiatal, céltudatos, maximalista profi, akinek hivatása mellett ugyanilyen fontos szerepet játszik az életében kisfia és férje, akik valódi támogató háttérként állnak mellette és mögötte. Egy igazán üde beszélgetés, amit mindenkinek ajánlok, aki időként hajlamos túl komolyan venni magát és elfeledni élvezni az életet.
4/7/202359 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

A tűz ereje és a szenvedély | Juronics Tamás, Czár Gergely és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Szegedi Kortárs Balett új szuperprodukciója, a Tűz és annak nagy sikert aratott budapesti premierje kapcsán - amelyre már hetekkel korábban nem lehetett jegyet kapni - érkezett a Sláger KULT stúdiójába Juronics Tamás és Czár Gergely, akik a szenvedélyes nőalakokat fókuszba helyező, három spanyol tematikájú darabot – a Bernarda Alba házát, a Carment és a Bolerót – mutatták be. A három táncdráma nőalakjait a fékevesztett szenvedély sodorja a pusztulás felé. Ennek - és természetesen hivatásuk - lélektanáról beszélgettek az alkotók S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/7/202351 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Nagyon is létezik szerelem első látására! | Yulaysi Miranda, Tóth Gergő és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Örök a téma, amióta világ a világ, hogy létezik-e szerelem első látásra? Yulaysi Miranda énekes és Tóth Gergő hegedűművész szerint egyértelműen. Egyebek közt erről is meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, az Orfeumban debütáló közös műsoruk kapcsán. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/6/202325 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

“Őrzöm Szécsi Pál zenei hagyatékát” | Mujahid Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mujahid Zoltán énekművész nem kisebb feladatot vállalt, mint Szécsi Pál zenei hagyatékának megőrzését, amelyet roppant nemes feladatnak, sőt egyenesen küldetésnek tart. Kultúrmissziójáról S. Miller Andrással beszélgetett a Sláger KULT-ban. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/6/202324 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

60 éves a legendás Studio 11 zenekar! | Barbinek Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Barbinek Gábor harsonaművész az ikonikus Studio 11  zenekar oszlopos tagja a legendás együttes elmúlt 60 évéről mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban. Óriási dolog, hogy egy formáció ennyi évtizeden keresztül képes volt nemcsak fennmaradni, de maradandót alkotni a hazai könnyűzenei életben. Május 27-én a Müpában hatalmas koncerttel ünneplik a jubileumot. Ennek apropóján utaztunk az időben a természetes emberi hangok műsorában.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/5/202349 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.04.03.

A mai ÉdesKettes-ben Claudia élménybeszámolót tart Marrakesh varázslatos világáról, mesél a Havas Henrik interjúról, Ádám pedig elárulja, milyen volt újra lemezjátszók mögött állni.
4/4/20231 hour, 44 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"A legcsaládiasabb és legösszetartóbb önfejlesztő közösséget építem" | Kemenczei Kitti és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kemenczei Kitti motivátor nem kisebb célt tűzött maga elé: a legcsaládiasabb és legösszetartóbb önfejlesztő közösséget szeretné felépíteni Magyarországon. Ennek lépéséiről és főleg a lélektanáról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/4/202325 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

"Mélységeken és magasságokon keresztül idézzük meg Párizs, a Szajna-part és a Montmartre hangulatát" | Kárász Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A francia sanzonok királynője, Kárász Eszter számára egyfajta misszió is, hogy a műfajt életben tartsa Magyarországon. A közelgő MOM nagykoncert - Chanson Elysée - kapcsán beszélgetett S. Miller Andrással küldetése lélektanáról, árnyékról és fényről, magáról az útról a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/4/202324 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

1070 gyermeket segítettek családhoz | Mócsa Nikoletta és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Gólyahír Egyesület roppant nemes missziót képvisel: gyermekeket segítenek családba, hogy örökbefogadás útján teljesértékű, boldog életük legyen. 2000 márciusa óta 1070 újszülött gyermeknek segítettek - nyílt örökbefogadással - szerető, örökbefogadó családot találni, és ez bizony 1070 életet jelent. Nyílt örökbefogadással a csecsemők életük első napjától harmonikus, szerető családban nevelkedhetnek. Mócsa Nikoletta, az egyesület elnökségi tagja erről a roppant nemes és igazán fontos ügyről - ami sokszor még mindig tabu téma - beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
4/3/202348 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 5. Epizód

Közel 20 éve kezdődött a munkakapcsolatuk. Most újra leülnek beszélgetni, ám ezúttal Claudia kérdez...vagy mégsem? Liptai Claudia új szókimondó, őszinte műsora, a Nő a Tét minden pénteken 20.00-kor jelentkezik új epizóddal a Sláger FM YouTube-csatornáján, 22.00-tól pedig elérhető a Sláger FM podcast felületein!
3/31/202357 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Wettstein Albert I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.03.29.

Do more with less - ez a mottónk “Elsősorban arra fókuszálok hogy a saját képességeimből, talentumaimból, lehetőségemből kihozzam a maximumot. Sokan vannak a környezetemben, akik nem tudják megvalósítani az ötleteiket, mert nem mernek lépni, nem merik felvállalni a véleményüket, valami képzelt gátaktól figyelve nem lépik meg azt a lépést, amit utána megbánnak. Én nem azon gondolkozom, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Tudom, hogy mi a cél és oda fogok érni és útközben összerakom azokat az építőkockákat, amitől majd összeáll a kép. Nem kell túlgondolni a dolgokat.” Wettstein Alberttel a Munch társalapítójával beszélgettem üzletről, vállalkozói létről, arról, hogy képesek vagyunk-e örülni a mások sikereinek, és, hogy mit köszönhet annak, hogy néhány hónapot a tengeren túlontúl tölthetett egy jeles ösztöndíjnak köszönhetően. Hiszem, hogy ezt a beszélgetést mindenkinek hallani kell. Albert fiatal kora ellenére vagy ezzel együtt valódi példakép, akit igazi élmény hallgatni. Végig azon gondolkodtam a stúdióban, hogy, ha ilyen fiataljaink vannak, akkor minden rendben lesz a jövőben. Tudatos, intelligens, felkészült vizionárius, aki nem mellesleg tökéletesen kommunikál. Csak tanulni lehet tőle. Bízom benne, hogy gyakran találkozunk a nevével.
3/31/202356 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szóba került, hogy Franciaországban hétvégén szavaznak arról, betiltsák-e a rollereket, beszélgettünk egy 81 éves bácsiról, aki unaloműzésből embercsempész lett, és vendégünk volt a Magyar Mozi TV főszerkesztője is.
3/31/20232 hours, 55 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

"Önmagadról tanulsz a legtöbbet jóga közben" | Molnár Dóra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Molnár Dóra  jógaoktató azt vallja, hogy jóga közben az elfogadásról, mások tiszteletéről, a korlátairól, a testi és a lelki erejéről, vagyis önmagáról tanul a legtöbbet az ember. Új hivatásának lélektanáról, annak szépségeiről és mélységeiről, a megélt csodákról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/30/202347 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Adrenalin, eufória és színház | Lukács Dániel és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Generációjának egyik legnagyobb tehetségeként tartja számon a szakma Lukács Dánielt, a József Attila Színház színművészét, akinek megadatott, hogy valódi művészlegendáktól tanulhatta meg imádott hivatását. Az interjú pillanatában mindössze 26 esztendős, fiatal kora ellenére azonban  jelentős szerepeket formál meg jelentős darabokban. Mélységekről és magasságokról, pályájának lélektanáról ritka nyitottsággal és őszinteséggel mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/30/202348 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Domján András I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 29. ADÁS

3/30/202332 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Karády titkát kutatja Gregor Bernadett | Sláger KULT S. Miller Andrással

Karády Katalin legendás és varázslatos személyisége már tinédzser korában lenyűgözte. Kedvenc időtöltései közé tartozott csodálni őt filmjei főhősnőjeként és bakelit lemezeken hallgatni bársonyosan mély, búgó hangját. Gregor Bernadett kezdő színésznőként kezdte el sanzonestjein énekelni Karády néhány ismertebb slágerét, majd rajongása okán összeállított egy 70 perces emlékestet, amely során személyes kötődése mellett életének és pályájának főbb állomásait is megemlítve, dalain keresztül igyekszik megidézni a Nagy Példaképet. Ennek lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/29/202349 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.03.27.

A mai ÉdesKettes második fele ismét Mézes Négyessé alakul, ahol is Csepregi Évát és fiát, Heatlie Dávidot látjuk vendégül. Előtte azonban sok mindenről esik még szó, például a tésztaételek történetéről.😋
3/28/20231 hour, 36 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Erős szobrászati fellendülés tapasztalható Magyarországon | Kondor-Szilágyi Mária és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Műcsarnok főkurátora, Kondor-Szilágyi Mária az „egy terem – egy művész – egy kurátor” típusú kiállítás újabb állomása kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. Idén először azonos műfaj szerint választottak alkotókat: a szobrászat lett a tárlat rendező elve, épp a címben említett fellendülés miatt. A "Súlypontok - A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban" c. tárlaton az organikus anyagtól a műanyagig, a kisplasztikától az installációig szinte mindenre találunk friss példát. A szakember ennek mélységéről beszélgetett S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/28/202326 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

A Kórusfesztiválon nem lehúz a zsűri, hanem segít, hogyan legyünk még jobbak | Hollerung Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész 1987-ben álmodta, majd rendezte meg az első Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált. Amint mondja, akkor még csak azt tudta, milyen  rendezvényt nem szeretne. Olyat semmiképp, ahol üres kézzel és a zsűri által lehúzva mennek haza a kórusok. Azóta kezdeményezéséből hagyomány vált, s minden páratlan év tavaszán  megrendezi az Európa szerte is neves fesztivált. A művész ennek lélektanáról mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/28/202326 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben bemutattuk Kovács Áron gyönyörű új dalát, megbeszéltük szerintünk valóban megalázta-e gyermekét Chris Hemsworth azzal a képpel, amit róla posztolt, és szóba került a párizsi tüntetés is.
3/27/20232 hours, 45 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Pótszékes teltház a görög nyelvű Antigonén a Nemzeti Nagyszínpadán | Kollatos Fotios és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mi mást kívánhatna egy rendező és a színész, mint akkora sikert, amilyet a Nemzeti Színház Nagyszínpadán bemutatandó, görög nyelven előadott Antigoné elért: már napokkal az esemény előtt előtt nem lehetett jegyet kapni az előadásra. Ennek lélektanáról, no meg a jó kedélyről, az életörömről és a pozitív görög szemléletről is beszélgetett Kollatos Fotios, a darab rendezője és szereplője S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/27/202323 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Hogyan teremts értéket a saját életedben? | Méhész Mónika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A megteremtett érték címmel jelent meg Méhész Mónika könyve. Nem túlzás azt állítani, hogy mindannyian erre vágyunk az életben: értéket teremteni. Mónika üzletasszonyként elsőkönyves szerző, és szintén erre vágyott – de valahogy olyan természetesen tett eddig mindent, hogy a görcsmentesség és a magától adódó természetesség mindig a sikerig repítette. Azt mondják, azok képesen igazán kimagasló eredményeket elérni az életben, akik nincsenek tudatában feladatuk nehézségével. Valahogy ő is így volt ezzel. Kötetével nem csak kapaszkodót, de nagyon komoly iskolapéldát is mutat mindenkinek. Ennek lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/27/202324 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Merker Dávid I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.03.22.

„Nagyon hiszek abban, hogy, ha bizalmat adunk akkor bizalmat is kapunk.” Ha szükséges, belemegyek konfliktusokba, de a személyeskedést nem szeretem. Az elviszi a fókuszt. Nem lehet másokra mutogatni, hogy én mindent jól csináltam, de az a másik a hibás. Ha előadást akarnánk tartani, akkor elmennénk egy előadó terembe. Egy séta attól jó, hogy jelen idejű. Ott és akkor, egyszer érvényes. Azok az illatok vannak, azok az emberek, azok a hangok és ez egy olyan teret tud teremteni, hogy az emberek elkezdenek egymással beszélgetni. Merker Dávid a Hosszúlépés. Járunk? Városi séta Kft. társalapító ügyvezetője a történelem és a kultúra szeretetéből él. Ez manapság már önmagában is beszélgetésre ad okot. Ezen túl felemelő megismerni, ahogyan világról, emberekről és az analóg világ fontosságairól gondolkodik. Élmény hallgatni, ahogy Budapestről és a benne rejlő lehetőségekről beszél. Ha egy gondolattal kellene megfogalmaznom a benyomásaimat, akkor azt mondanám, hogy egy modernkori klasszikus ember, egy igazi követendő gondolkodásmód.
3/25/202359 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 4. Epizód

A műsorvezető és vendégei a szemérmesség és az álszentség témakörét járják körül. A mai epizódban kiderül, hogy hogyan kezeli a szemérmesség kérdését gyermekeivel Majoros Hajnalka, kikből merített önbizalmat Makány Márta, Zsólyomi Norbert pedig megdöbbentő őszinteséggel számol be étkezési zavarairól.Liptai Claudia új szókimondó, őszinte műsora, a Nő a Tét minden pénteken 20.00-kor jelentkezik új epizóddal a Sláger FM YouTube-csatornáján, 22.00-tól pedig elérhető a Sláger FM podcast felületein!
3/24/20231 hour, 2 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Önsegítő könyvíró workshop | Sándor Anikó és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Már a műfaj is roppant izgalmas: önsegítő könyvíró workshop. A megálmodója 17 lélektani sikerkönyv szerzője, Sándor Anikó, aki mélyen hisz abban, hogy mindenkinek van egy története, ami papírra kívánkozik. És igaza van, hiszen mindannyiunk élete egy regény, csak éppen nem mindig van merszünk hozzákezdeni annak megírásához. Anikó nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megtanítja azokat írni, akik hozzá fordulnak. Kezdeményezése – és ezt már mi mondjuk – felér egy terápiával, hiszen roppant fontos önfejlesztő utazáson vehetnek részt azok, akik elég bátrak. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/24/202347 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Súlyos önismereti kérdések a színpadon | Schell Judit, Réczei Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Egy új színházi műfaj van születőben, önismereti elemekkel. Egy új műfaj, ami eddig még nem volt Magyarországon. És olyan szintű lelki kitárulkozás sem, amit Schell Judit színész és Réczei Tamás író-rendező színpadra álmodott, s amelyet március 24-én, pénteken a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban be is mutatnak. A két művész most életük azon szegleteibe is bepillantást engednek, ahová eddig a közönség nem látott be.  A "Szerepeink mögött (meg alatt, meg előtt)" című előadás valójában egy kibeszélő est. Judit és Tamás egy év különbséggel hagyták el az általuk művészileg vezetett színházakat önként. (Thália Színház és Kecskeméti Katona József Színház) Ezen az estén elbeszélik, mi módon vált ketté, vagy éppen olvadt össze a színpaddal létezésük és ez hogyan jutott el a gyökeres szakításig. Ennek lélektanáról beszélgetett a két alkotó S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/23/202325 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Milyen lesz az élet 100 év múlva Budapesten? | Domonyi Rita, Schell Judit és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Milyen lesz az életünk 100 év múlva a magyar fővárosban és úgy egyáltalán a világban? Egy állatok és növények nélküli nem túl távoli jövőben, ahol az emberiség túlélésének kegyetlen ára van? Nos, erről szól a régen várt egészestét animációs film, a Műanyag égbolt, amelynek kapcsán a dramaturg, Domonyi Rita és az egyik főszereplő, Schell Judit ellátogattak a Sláger KULT-ba. Izgalmas téma, izgalmas alkotás, izgalmas alkotói folyamat, ahol a műfaj természetéből adódóan a karakterek is animált, megrajzolt formában jelennek meg a műben.Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta többszörösen díjazott író- és rendezőpáros újabb alkotása hosszú évek előkészítőmunkája után kerül bemutatásra, amelynek rendkívül komoly társadalmi jelentősége van annak tekintetében, hogy a jövőnk alakítása nagyon is rajtunk múlik. Az alkotók ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora. 
3/23/202325 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

A Pesti Vigadóban indul újra Budapest kedvelt hangversenysorozata | Solymosi Tari Emőke és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Solymosi Tari Emőke, Széchenyi-díjas zenetörténész látogatott el a Sláger KULT-ba, aki a Pastorale családi előadássorozat szerkesztő-műsorvezetője. A több évtizedes hagyományra visszatekintő, egyedi szerkesztésű, minden korosztálynak élményt adó Pastorale családi sorozat 2023-as nyitó előadása „A mozdulatok költészete” címmel ezúttal a Táncművészeti Egyetem főszereplésével mutat be különböző stílusú táncprodukciókat a Pesti Vigadóban március 25-én.   A patinás rendezvénysorozat kulisszatitkairól beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora. 
3/23/202326 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Erzsébet királyné és a magyar népművészet | Czingel Szilvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Hagyományok házában megrendezésre kerülő, Sisi és a népművészet - A csipke vonzásában című kiállítás kurátora, Czingel Szilvia járt a Sláger KULT-ban. A 2023. március 30-án nyíló és június 25-ig látható tárlat Wittelsbach Erzsébet (Sisi) magyar királynénak a magyar népművészet iránt tanúsított érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva a látogatók elé. Izgalmas téma, amelynek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/23/202325 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Kocsák Tibor: "A musical műfaját sokáig egy modern, megváltó útnak érezte a színházi világ..." | Sláger KULT S. Miller Andrással

Ikonikus darabok, új, teltházas produkciók, slágerré vált, népszerű dalok, remek alakítások jellemzik a hazai musical kínálatot. A külföldi szuperprodukciók mellett számtalan nagysikerű magyar darab is született, melyeket ma már több generáció szeret és néz-hallgat szívesen. Ennek lélektanáról beszélgetett Kocsák Tibor, a Madách Színház zenei vezetője S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. Tibor a minden hónap utolsó szerdáján jelentkező Musical Klub alapítója is egyben. Társaival az a cél vezérli, hogy a műfaj szerelmeseit személyesen is összehozza a klubesteken, ahol a sztorik és a jó muzsika mellett a szeretet lengi körbe a teret.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/22/202347 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.03.20.

A mai ÉdesKettesben friss síelős élményeinket osztjuk meg Veletek, valamint Robbie Williams koncertbeszámolóval is szolgálunk. A Gasztrovatból pedig sok érdekességet megtudhattok a medvehagymáról. :)
3/21/20231 hour, 29 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Domján Andrea: „A képzelőerőnk segítségével, örömmel, játékosan teremtünk szebb életet” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A képzelőerőnk segítségével, örömmel, játékosan teremtünk szebb életet” - vallja Domján Andrea agykontrolloktató, a Corvinus Egyetem nyelvtanára, akit a bátyja, Domján László pedagóguszseniként, s nem mellesleg földre szállt angyalként aposztrofált a vele készült adásban. Andrea nemes missziót képvisel, hiszen amellett, hogy emberek tízezreinek a sorsát segített jobb irányba fordítani, mellette a budapesti közösségi életben is komoly szerepet vállal. Missziójáról készséggel mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/20/202351 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 3. Epizód

A műsorvezető és vendégei a tolerancia témakörét járják körül. A mai epizódból kiderül, hogy fogadta Kocsis Tibor rajongótábora az énekes coming out-ját, Soma Mamagésa beszámol arról, hogy mit tapasztalt a toleranciával kapcsolatban indiai utazásai alatt, Karafiáth Orsolya pedig elmeséli, mit szólt ahhoz, amikor egy randin a partnere Claudiát nézte ki magának a tévében.
3/18/202356 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Tallós Rita: "A Dámák a pakliban olyan darab, mint egy Agatha Christie krimi a Sex és New York karaktereivel" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Tallós Rita ismét fergeteges vígjátékot állított színpadra rendezőként, sztár szereposztással. Elmondása szerint a Dámák a pakliban olyan darab, mint egy Agatha Christie krimi a Sex és New York főszereplőivel. A siker garantált, ráadásul a RaM Színház ezzel a premierrel nyit újra hosszú hónapok után. Volt miről beszélgetniük a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással...# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora. 
3/17/202350 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Pál Tamás: "Ma már a TikTok ad olyan ismertséget, mint anno a kereskedelmi televíziós tehetségkutatók" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Ma már a TikTok ad olyan ismertséget, mint anno a kereskedelmi televíziós tehetségkutatók" - mondja Pál Tamás színész, a Veres1 Színház oszlopos tagja, aki számos nagy sikerű darabban szórakoztatja a nagyérdeműt. Ám nem csak a színpadokon, hanem az egyik legnépszerűbb közösségi platformon is hatalmas követőtábora van, ahol legendás szinkronhangokat szólaltat meg és mutat be az újabb generációnak. Kulturális missziójáról készséggel mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/17/202350 minutes
Episode Artwork

Molnár Anna: "Érzelemtérképpel leplezzük le az elakadásokat" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Érzelemtérképpel leplezzük le az elakadásokat" - mondja Molnár Anna joyfulness coach, aki vérbeli segítő és őszintén hisz abban, hogy bárki képes jobb irányba terelni a sorsát, ha igazán nyitott a változásra. Küldetésének - és választott hivatásának - lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/15/202324 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Semsei Rudolf: "Kifejezetten örülnék, ha más éttermek is követnék a Mobilmentes családi hét kezdeményezését" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Az egyik legjelentősebb budapesti étteremcsalád immáron hagyományosan, évek óta megrendezi a Mobilmentes hetet, azzal a céllal, hogy széles körben tudatosítsa a családokban: nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is oda kell figyelniük arra, hogy ne szippantson be minket teljesen az online tér.  És ne nyomkodjuk állandóan az telefonunkat. Semsei Rudolf az étteremcsalád tulajdonosa fontos missziónak tartja e kezdeményezést, amit legnagyobb sajnálatára egyetlen versenytárs sem követ. Ennek lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora. 
3/15/202325 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Barabás Kiss Zoltán: "Próbálom pozitívan élni az életemet és igyekszem a dolgokra koncentrálni" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Próbálom pozitívan élni az életemet és igyekszem a  dolgokra koncentrálni" - árulja el Barabás Kiss Zoltán színművész, aki  pontosan 30 évvel ezelőtt szerezte meg a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola operettszakán. Azóta se szeri, se száma színházi bemutatóinak, illetve kamera előtti szerepeinek. Amióta pedig átsétált a Körút másik oldalára és új anyaszínházra lelt a Játékszínben, újult erővel, friss alkotói energiákkal szolgálja ki imádott közönségét. Ennek lélektanáról őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/14/202324 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Nagy Sándor: „Minden egyes nappal egyre többet tanulok önmagamról és a világról” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Minden egyes nappal egyre többet tanulok önmagamról és a világról” - vallja Nagy Sándor színész, akit a közönség előszeretettel 'nagysanyiz'. A művész színháztörténeti bravúrt hajtott végre a közelmúltban, ugyanis a Teltház című produkcióban nem kevesebb, mint 40 karaktert formál meg egyetlen előadás során új anyaszínházában, a Játékszínben. Hivatásról, lélekről, mélységekről és magasságokról egyaránt beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/14/202326 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.03.13.

Feke Pál Special Edition!!! :)
3/13/20231 hour, 42 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Borókai Fanni I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.03.08.

Okos, felkészült, sikeres és ezzel együtt olyan alázattal fordul minden feladata és partnere felé, amit tanítani kellene. Generációjának kiemelkedő alakja, aki olyan luxus és prémium márkákat képvisel, amelyekről más csak ábrándozik. Árad belőle valami mélyről jövő, eredendő elegancia. Tanult Magyarországon túl Norvégiában és Olaszországban is. Nemzetközi megkeresései ellenére is úgy döntött, hogy itthon kamatoztatja mindazt, ami ebből a sokszínűségből benne érett össze.
3/13/202357 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Tibold Zoltán és Kata: "Egy sokkal egészségesebb és boldogabb fővárosért dolgozunk" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Egy sokkal egészségesebb és boldogabb fővárosért dolgozunk" - állítja Tibold Zoltán és Tibold Kata. Előbbi csontkovács, utóbbi piócaterapeuta, s történetesen a magánéletben házaspárt alkotnak. Ők ketten arra tették fel az életüket, hogy e két hivatást vegyítsék, másoknak segítsenek és ezzel hozzájáruljanak egy sokkal élhetőbb Budapesthez. A segítő szakemberek a Sláger KULT-ban őszintén meséltek választott hivatásuk lélektanáról, az azt kiváltó okokról S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/13/202348 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 2. Epizód

Liptai Claudia vadonatúj talkshowjának mai vendégei: Árpa Attila, színész, producer, Kánya Kata, színésznő, társtaláló iroda-tulajdonos és Sztarenki Dóra, színésznő. A műsorvezető és vendégei az ismerkedés témakörét járják körül. A mai adásból kiderül, hogy ismerkedett meg Sztarenki Dóra és férje, milyen emberek ismerkednek Kánya Kata társkereső irodájában, Árpa Attila pedig arról is beszámol, hogy milyen az ismerkedés a mai benzinárak mellett.
3/10/202346 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Lacsny Éva: "Még mindig nagyon messze vagyunk a szexuális tudatosságtól, mert a nemiség kevésbé támogatott téma" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Még mindig nagyon messze vagyunk a szexuális tudatosságtól, mert a nemiség kevésbé támogatott téma" - állítja Lacsny Éva szexuálterapeuta, párkapcsolati tanácsadó, akivel tabudöntögető témákról, az Intimitás coachingról beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/10/202348 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Galambos Márton: “A női egyenjogúság hiánya kézzelfogható és mindennapos” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A női egyenjogúság hiánya kézzelfogható és mindennapos” - állítja Galambos Márton a Forbes főszerkesztője. Nem véletlen, hogy pont nőnapon beszélgetünk erről a témáról, hiszen nagy durranásra készül az üzleti magazin csapata, március 29-én a Millenárison olyan hölgyeket ültetnek egymás mellé – akár virtuálisan is –, akik sikeres vállalkozásokat, jelentős mozgalmakat indítanak és új gondolkodásmódot honosítanak meg. És ezek az események bizony már több ezres látogatószámot jelentenek a fővárosi rendezvénypiacon. A főszerkesztő hivatásának kulisszatitkairól is készséggel mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/9/202349 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Éliás Gyula: "Az 'Apa kérlek vigyázz rám' c. dalommal tisztelgek édesapám emléke előtt" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Éliás Gyula klubestjei minden hónapban rendre teltházasak Budapest szívében, az Orfeumban. És ez már így megy hosszú-hosszú évek óta. Az énekművésszel történő beszélgetés apropója ugyanakkor egyszerre fájdalmas és szép, hiszen vadonatúj dalával - Apa kérlek vigyázz rám - édesapja emléke előtt tiszteleg. S. Miller Andrásnak hivatása mélységeiről és magasságairól is készséggel mesélt a zenész a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora. 
3/8/202351 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.03.06.

3/8/20231 hour, 36 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Balázs Andrea és Olt Tamás: "Mindannyiunkra ráférne, hogy egy kis időre beleüljünk abba a bizonyos Bűvös székbe..." | Sláger KULT S. Miller Andrással

Mi lenne, ha egy bűvös székbe ülve képtelenek lennénk hazudni? És attól fogva a kegyes hazugságok sem léteznének…  Balázs Andrea színművésszel és Olt Tamással, a Karinthy Színház igazgatójával, s egyben A bűvös szék c. vígjáték rendezőjével ennek lélektanát járjuk körül a Sláger KULT-ban. Az alkotók a színészi hivatás mélységeiről és magasságairól is készséggel meséltek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/7/202352 minutes
Episode Artwork

Domján László: "Szeretnék újra tanítani, ezért mindent megteszek a gyógyulásomért" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Domján László a hazai önfejlesztő ipar kétségtelenül legikonikusabb alakja, aki 1989-ben, a rendszerváltoztatás hajnalán hozta be Magyarországra azt a stresszkezelő és elmefejlesztő módszert, ami emberek százezreinek tette jobbá az életét az elmúlt évtizedekben. Az Agykontroll ma is olyan népszerű, mint korábban, Budapest szívében található központjukban se szeri, se száma a  különböző programoknak. Ez a műsor minden percében különleges, hiszen a módszer hazai atyja betegsége ellenére - 10 éve Parkinson kórral kénytelen élni - is szívesen fogadta S. Miller Andrást és mesélt neki a vele történtekről, illetve a kitartás rendkívüli erejének lélektanáról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/5/202353 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

a Nő a Tét | Liptai Claudiával - 1. Epizód

Liptai Claudia vadonatúj talkshowjának első vendégei: Osváth Zsolt, digitális tartalomgyártó, Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyász-kozmetológus és Ráskó Eszter standupos. A műsorvezető és vendégei az önazonosság témakörét járják körül. Bár a humor állandó kísérője az adásoknak, már az első alkalommal olyan témák is felszínre kerülnek, mint Ráskó Eszter magabiztosságának valódisága, Osváth Zsolt beképzeltsége vagy Dr. Pónyai Katinka korábbi traumái.
3/3/20231 hour, 7 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Czakó Borbála I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.03.01.

“Minden kihívás egy lehetőség. Bármilyen akadály merül fel, ami elgondolkodásra késztet minket, nem szabad gondolkodni, cselekedni kell.” Szeretem az embereket, mindig mindenkinek van egy érdekes története és mindig vannak olyan dolgok, amik előre visznek.-mondja Czakó Borbála, egyebek mellett hazánk korább londoni nagykövete, az IoD Magyarország Alapító Elnöke, a walesi herceg által létrehozott Hungarian Business Leaders Forum tiszteletbeli elnöke, az EY globális partnere, aki az első magyar nő, aki London díszpolgára lett Kossuth Lajos és Habsburg Ottó mellett és, aki a hazai Forbes Magazin megjelenése óta minden évben szerepel a legbefolyásosabb magyar nők 50-es listáján. Vallja, hogy minden tudás erodálódik 3 év alatt, így folyamatosan tanulni kell. “Ha egy olyan közösségben vagy, ahol a legtöbben okosabbak nálad, akkor nagyon sokat tanulsz.” De mit csinál a szabad idejében, ha van neki ilyen egyáltalán, hogyan Legozik FaceTime-on az unokáival, hova rollerezik a Balatonnál, miről beszélgetett a Királynővel és miért köszönheti neki a londoni rezidencia, hogy nem csak az első emeletig van tapétázva?
3/3/202359 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Dr. Schultheisz Judit: "A gyógyítás, a fejlesztés és a tehetséggondozás komplex, egymásra épülő egységet alkotnak" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Vannak témák, amelyek a mai napig tabunak számítanak, és a szülők sem szívesen beszélnek róla még a közvetlen környezetüknek sem. Pedig ezek a témák fontosak. S azzal, ha beszélünk róla, irányt, kapaszkodót és erőt adhatunk azoknak, akik szintén érintettek az adott területen. A Ritka Betegségek Világnapja kapcsán  látogatott el a Sláger KULT-ba a Gézengúz Alapítvány alapítója, Dr. Schultheisz Judit orvosigazgató. A ritka betegségben szenvedő egyén gyakran az egészségügyi rendszerek árvája, sokszor diagnózis nélkül, kezelés nélkül, kutatás nélkül, és ezért szinte minden remény nélkül küzd a betegséggel. Az ún. ritka betegség olyan kórképet takar, amely az átlagos népességhez viszonyítva kevés embert érint. Európában egy betegség akkor tekinthető ritkának, ha több mint 2000 emberből érint egyet. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió 27 tagállamában – egy általánosan elfogadott felmérés szerint – kb. 27-36 millióan érintettek valamilyen ritka betegségben. Ez a teljes uniós lakosság 6-8 %-a. Ha ehhez hozzáadjuk a betegek közvetlen családtagjait, akkor kiderül, hogy csak Európában kb. 100 millió ember életét befolyásolja valamilyen ritka betegség. A fenti adatok alapján elmondható, hogy noha az egyes betegségek ritkák, a ritka betegségben szenvedők sokan vannak, vagyis ritka betegségben szenvedni nem rendkívüli. Roppant tanulságos, izgalmas és mély diskurzust folytatott az orvosigazgató S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/2/202350 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Tomaskó Bernadett: “Testpozitív aktivistaként egyik fő célom, hogy az emberek végre megszeressék a testüket” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Testpozitív aktivistaként egyik fő célom, hogy az emberek végre megszeressék a testüket” - vallja Tomaskó Bernadett, aki rengeteg embernek ad kapaszkodót a közösségi oldalán keresztül azzal, hogy felvállalja a testét. A curvy és a plus size téma mellett azonban rendezvényszervezőként és kulturális kommunikációs tanácsadóként is aktív, számos rendezvény fűződik a nevéhez a fővárosban. Küldetéseinek lélektanáról őszintén mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/1/202325 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Papp Linda: “Az idei Konyhakiállításon fel lesz építve a 2023-as év leg-energiatakarékosabb konyhája” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Az idei Konyhakiállításon fel lesz építve a 2023-as év leg-energiatakarékosabb konyhája” - árulja el Papp Linda belsőépítész a Budapest Sportarénában immáron hagyományos jelleggel megrendezésre kerülő, nagyszabású esemény kapcsán. A Sláger KULT-ban a család kedvenc helyiségének titkairól is mesélt S. Miller Andrásnak a szakember, akinek missziója az ember létét és kiteljesedését szolgáló egészséges környezet megteremtése.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/1/202325 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.02.27.

3/1/20231 hour, 37 minutes
Episode Artwork

HOBO: "Tíz évet lehúztam a Nemzeti Színházban és ha most visszatekintek, nem tudok semmit felhozni mentségemre..." | Sláger KULT S. Miller Andrással

Hoboval, azaz Földes Lászlóval mindig nagy megtiszteltetés és egyben öröm a beszélgetés. És egyben komoly motiváció is, hiszen 78 esztendősen 20 éveseket megszégyenítő tempót diktál, s kétségtelenül az egyik legaktívabb művész, aki immáron egy évtizede a Nemzeti Színház tagja. S. Miller Andrásnak választott hivatása lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/1/202350 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Essentia Artis: „Tízezer emberre számítunk márciusban a Pesti Vigadóban” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Serfőző Krisztina programigazgató, Dr. Csáji László Koppány, az az MMKI igazgatója, iski Kocsis Tibor kurátor, Feledi János koreográfus, táncművész és Zarándy Ákos zeneszerző  arról a különleges programsorozatról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban, amely Essentia Artis címmel veszi kezdetét márciusban és tart majd’ egy hónapon keresztül a legkülönbözőbb művészeti ágak képviseletével, kapcsolatépítő és közösségformáló szándékkal, ahol a művészeti területeken belül és azok között is létrejövő, aktív és jövőbemutató együttműködések születhetnek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
3/1/202349 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Mészáros András és Mészáros Béla: ”Néha egy idegennel folytatott spontán beszélgetés is lehet sorsfordító” | Sláger KULT S. Miller Andrással

”Néha egy idegennel folytatott spontán beszélgetés is lehet sorsfordító” - állítja a két kiváló színművész, Mészáros András és Mészáros Béla, akik csak névrokonok, ráadásul színpadon is csak most először játszanak együtt. A Karinthy Színház “Ördögi kozmetika” c. misztikus thrillerje szolgáltatja az apropót a Sláger KULT-ban, ahol hivatásuk lélektanába is beavatták a műsorvezetőt, S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/27/202349 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Varga Regina: „Elkötelezetten hiszem, hogy a mentális jólét a sikereink, teljesítményünk egyik kulcsa” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Ritka, hogy valaki HR specialista és sport mentáltréner legyen egyszerre, s a két hivatás között még hidat is tudjon képezni. Varga Reginának azonban sikerült. A szakember elkötelezetten hiszi, hogy a mentális jólét a sikereink, teljesítményünk egyik kulcsa. Küldetése pedig, hogy kihozza az emberekből a maximumot és ő bizonyítsa be nekünk, amit lényegében magunknak kellene, hogy igenis tele vagyunk lehetőségekkel. Regina őszintén mesélt missziójáról a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/24/202349 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Dr. Hevesi Kriszta I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 28. ADÁS

2/23/202335 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Molnár Zsuzsanna: „Nagy ajándék számomra a Régimódi történet főszerepe” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színésznőnek, a József Attila Színház művészének megadatott az a szép ajándék az élettől, hogy már főiskolásként, 1977-ben részt vehetett a legendás Régimódi történet című előadásban. Igaz, akkor még a Madách Színházban, ahol a kor nagy sztárja, Sulyok Mária formálta meg a főszerepet. Mária akkor pont annyi idős volt, mint most Zsuzsa, aki anyaszínházában immáron a darab főhősét alakítja. Ennek a lélektanáról őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/23/202349 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Cserháti Tamara: “Igaz a mondás, hogy az étel híd, amely összeköt az örökséggel és egymással, bárhol is legyünk a világban” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Igaz a mondás, hogy az étel híd, amely összeköt az örökséggel és egymással, bárhol is legyünk a világban” - mondja Cserháti Tamara, aki immáron írói minőségében érkezett a Sláger KULT-ba, hiszen egy különleges és roppant mód hiánypótló szakácskönyvvel - "Yalla! Tarts velem!" - lepte meg a gasztronómia szerelmeseit. Az egykori szépségkirálynő, ma már boldog kétgyermekes családanya az izraeli konyha rejtelmes világába kalauzolja olvasóit, aki egyre több helyen tart főzéssel egybekötött könyvbemutatót is, amelyek rendre teltházasak. Új hivatásának lélektanáról készséggel mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/22/202348 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.02.20.

2/21/20231 hour, 24 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Maka Gyula: "Jó érzés, hogy sok gyermekes családban úgy tekintenek rám, mintha én is családtag lennék” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Maka Gyula - vagy ahogyan mindenki szólítja, Gyuszi - nagyon sok gyermekes családban maga is családtagnak számít. És ezt a Sláger KULT műsorvezetője, S. Miller András is alátámasztja. A Fővárosi Nagycirkusz konferansziéját ugyanis nehéz elkerülni egy szülőnek. Amikor András kisfia rákattant a cirkuszra, egy-egy előadást ötször-hatszor is meg kellett vele nézni és még odahaza a cirkuszos backstage videók is állandóan képernyőn voltak, amelyeket szintén Gyuszi készített. Éppen ezért, amikor Gyuszi is rádiós lett és a közös cégcsoport irodaépületében összefutottak, úgy köszönt rá, mint régi ismerősre. Pedig akkor találkoztak életükben először személyesen. És Andráson kívül mennyien vannak még így... Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a művész.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/21/202349 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Darvasi Áron: "Örkény István özvegye lett a mentorom az új darabomnál, a Sündisznótáncnál" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Örkény István özvegye lett a mentorom az új darabomnál, a Sündisznótáncnál" - mondja büszkén Darvasi Áron színész, rendező, zenész, aki ezt a művét csakis kőszínházi keretek között képzeli el, ezért már meg is kezdte a tárgyalásokat a teátrumok döntnökeivel. A darabot szívesen átadja és még csak azt sem kéri, hogy ő maga szerepelhessen benne. Ennek a sajátos helyzetnek a lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/20/202325 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Nagy Ervin: "Én is végig fogom járni Zámbó Jimmy zarándokútját a fővárosban" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Én is végig fogom járni Zámbó Jimmy zarándokútját a fővárosban" - mondja Nagy Ervin, aki A Király című sorozatban a már befutott énekes karakterét alakítja. Hihetetlen sikere van a filmnek, amelyben szerepel, ám a színész már több sikert is meg- és átélt képernyőn és színpadon egyaránt, amelynek lelki részéről készséggel mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/20/202326 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Siklósi Gábor I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.02.15.

Amikor elindulok, a saját szempontjaimra és és a veszélyekre egyáltalán nem gondolok. Mennyi idő telik el a telefonhívás és az indulás között? Mit mérlegel ilyenkor az ember? Mit visz magával? Hogyan dolgoznak a helyszínen? Hogyan tartja a kapcsolatot az itthoniakkal? Hogy dolgozza fel mindezt az édesanyja és a párja? Milyenek a körülmények? Mit esznek, hol alszanak, hogyan osztják fel a területeket? Csak néhány kérdés a sok közül, amelyről beszélgettünk. “Amikor egy-egy katasztrófa sújtotta helyről hazatér az ember, akkor elképesztő öröm, hogy folyik a falból meleg víz, van kád és wc, pláne, hogy a lakásban. Ilyenkor egy időre helyükre kerülnek a dolgok, aztán eltelik körülbelül fél év és mindezt már nem értékeled annyira. Mindig kell valami, ami helyre ránt.” mondja Siklósi Gábor az Országos Mentőszolgálat munkatársa, aki vasárnap érkezett haza Törökországból, ahol a magyar mentőcsapat tagjaként járt. De mi hajtja őt, hogy saját biztonságát és épségét is kockáztatva mentsen másokat a világ bármely pontján? Kötődik-e azokhoz, akiket megmentett? Hogyan dolgozza fel a borzalmakat, amelyeket azt elmúlt több, mint 20 évben átélt. Egy igazi hős és egy valódi példakép.
2/17/202359 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk az ageizmus jelenségéről, felhívtuk a Karma Pécsi Kesztyű gazdasági vezetőjét, ugyanis Rihanna az ő kesztyűjüket viselte a Super Bowl-os koncertjén, és szóba került az is, valóban kompenzálnak-e azok a férfiak, akik sportautót vesznek.😁
2/17/20232 hours, 56 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Inotay Petra: „A személyes találkozásokat sosem fogja pótolni az online kapcsolódás” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A személyes találkozásokat sosem fogja pótolni az online kapcsolódás” - mondja Inotay Petra, aki a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke, s az ország legnagyobb gazdasági konferenciáit szervezi fiataloknak kollégáival. Ha valaki, akkor Petra igazán képben van azzal kapcsolatban, mennyire bátrak a fiatalok a vállalkozások terén, és küldetésének tekinti, hogy segítse a következő vállalkozói generációt a rögös úton. Egyebek közt arról is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban, hogy egy sikerközösség élén milyen mélységek és magasságok jellemzik a hétköznapokat.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/17/202326 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Széplaki Péter: “Célunk, hogy a főváros kulturális életét is formáljuk az egyedi közösségi terünkkel” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Célunk, hogy a főváros kulturális életét is formáljuk az egyedi közösségi terünkkel” - mondja a Boook Kiadó ügyvezetője, Széplaki Péter, aki korántsem „csak” könyvkiadó. Jóval több annál, hiszen csapatával úgy alakították ki szerkesztőségi műhelyüket a IX. kerületben, hogy az exkluzív író-olvasó találkozókra, egyéb rendezvényekre, sőt közös sütés-főzésre is használható legyen, a gasztro-vonalukat erősítve. Kiadójuk ma már amolyan kulturális centrum Budapest szívében, ahol exkluzív rendezvények tucatjai találnak otthonra. A szakemberrel azonban természetesen a könyvkiadás missziójának lélektanáról is beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/17/202325 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Naszlady Éva: "Érdemes eltanulni Neil Simon humorérzékét a hétköznapok túléléséhez" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Újabb Broadway sikerdarab premierjére készülnek a Vidám Színpadon. Az “Ölelj át!”című vígjáték rendezője, Naszlady Éva, aki azt mondja, érdemes eltanulni Neil Simon humorérzékét a hétköznapok túléléséhez. Az 1977-ben írt, vígjátéki szituációkkal, váratlan helyzetekkel tarkított színdarabban az író az élet nehéz pillanatairól kifinomult humorérzékkel mesél. Nevetős-sírós, léleksimogató történet rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért. Éva a kulisszatitkok mellett hivatása lélektanába is beavatta S. Miller Andrást a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/16/202348 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Simon Kornél: “Van is főszereplője az általam rendezett Presser darabnak, meg nincs is…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Van is főszereplője az általam rendezett Presser darabnak, meg nincs is…” - mondja Simon Kornél, akit akár az Apatigris Kornéljaként is vendégül láthattunk volna a Sláger KULT-ban, illetve sok más karakter megformálójaként. Ezúttal azonban rendezői minőségében érkezett, hiszen a 6szín Teátrumban Presser Gábor " Presser könyve" című kötetéből született darabot állította színpadra. Aki látta az előadást, szuperlatívuszokban beszél róla. Dúdol, énekel, emlékezik, mereng. Megdöbben, nevet, sír, majd levonja a tanulságot: egyedül nem megy. Csakúgy, ahogyan az alkotók teszik. Ennek lélektanáról mesélt a művész S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/15/202349 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.02.13.

Az ÈdesKettes mai vendège nem ír a bátyjának egy dalt, de a lelkében még égig ér a fű és amellett, hogy nagyon is színésznő nemrég elsajátított egy különleges szakmát, aminek csodás termékeit a kezünkben láthatjátok. Ő Ullmann Mónika.
2/14/20231 hour, 30 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Zöld Csaba: "Nagykorú lett a kapcsolatom a József Attila Színházzal, 18 éve vagyok a társulat tagja” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Ha a cápa szája tátva…” - Tegye fel a kezét, aki tudja, miből idéztünk Zöld Csaba színművész biztosan tudja, ugyanis anyaszínházában, a JASZ-ban ő alakítja Bicska Maxi, a legendás rablógyilkos karakterét a Koldusopera közelgő bemutatóján. A művész a sok-sok aktualitás mellett  az alkotói pálya mélységeiről és magasságairól is beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/14/202348 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, kinek milyen étel kattanása volt már, a sajnálatos törökországi földrengés kapcsán pedig hívtuk Juhász Árpád geológust, Dr. Joó Attilát, a Budapesti Műszaki Egyetem docensét és Pavelcze Lászlót, a Baptista Szeretszolgálat kutató-mentő csapatának vezetőjét.
2/13/20232 hours, 54 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Dobos János (John P. Drummer): "Mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, milyen lenne egy időgéppel a múltat megváltoztatni” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Tudunk-e változtatni múltunk egyik kulcsfontosságú pontján? És ha igen, hogyan alakulna azt követően a sorsunk? Vajon valóban másabb lenne-e minden? Sok-sok dilemma, amelyet egyedül Dobos János, alias John P. Drummer író képes kibogozni, aki regényeiben - egyebek közt - ezeket a kérdéseket is igyekszik körül járni. A Sláger KULT-ban ezek lélektanáról is készséggel mesélt S. Miller Andrásnak új könyve megjelenése kapcsán.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/13/202348 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Samu Tímea I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.02.08.

2/10/202357 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Lábodi Ádám: "Imádom a nyílt próbákat, amikor a közönség első kézből láthatja, hogyan formálódik a darab" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Imádom a nyílt próbákat, amikor a közönség első kézből láthatja, hogyan formálódik a darab"  - mondja Lábodi Ádám, a József Attila Színház színművésze, aki a színházi világ kulisszái mögé kalauzolja el a hallgatókat  a Sláger KULT-ban. Ádám anyaszínházában “A Karamazov testvérek” bemutatójára készül. Ennek és hivatásának lélektanáról is készséggel mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/10/202349 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Dobai Attila: „Akkor indul a legnagyobb kaland, amikor egy szeletet kihasítasz a lelkedből” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Akkor indul a legnagyobb kaland, amikor egy szeletet kihasítasz a lelkedből” - vallja Dobai Attila, aki színész, fotós és énekes-dalszerző is egyben, s aki nemrég egy olyan önvallomással jelentkezett, ami lelkileg nagy próbatétel elé állította őt. Ennek és hivatásának mélységeiről, magasságairól is őszintén mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/9/202324 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Csóka Anita: “Minden egyes alkalommal csoda születik a színpadon, amikor a tanítványaimmal együtt énekelek” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Minden egyes alkalommal csoda születik a színpadon, amikor a tanítványaimmal együtt énekelek” - mondja Csóka Anita énekművész, aki rendkívüli művészi missziójáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, s arról a kezdeményezésről, ami a tanítványait és a fővárosi kulturális élet közönségét is érinti.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/9/202323 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Piroch Gábor: "Kaszkadőrnek születtem, de író leszek. Még nem vagyok elkésve, csak idén leszek 70 éves…" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Kaszkadőrnek születtem, de író leszek. Még nem vagyok elkésve, csak idén leszek 70 éves…" - mondja huncut mosollyal a szemében az élő legenda, Piroch Gábor, aki S. Miller Andrásnak őszintén mesélt hivatásának lélektanáról a Sláger KULT-ban, miközben a hallgatókat elkalauzolta Hollywoodland varázslatos világába.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/8/202348 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Az ÉdesKettesben folytatódik a Mézes Négyes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal!

A mai ÉdesKettesben folytatódik a Mézes Négyes! Kapitány-Diószegi Judit és Kapitány Iván lesz Liptai Claudia és Pataki Ádám vendége, akik sok minden mellett betekintést engednek a magyar filmek és sorozatok világába. Tarts velük Te is 18.00-tól!🎬 #slágerfm Édeskettes #radio
2/8/20231 hour, 36 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Bank Tamás: „10 évvel ezelőtt mindenki azt mondta, őrültség, amit csinálok és bele fogok bukni a magánszínházi formába” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Bank Tamás, a Játékszín igazgatója ma is ugyanolyan lelkes, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor fejest ugrott a színházfenntartás és üzemeltetés világába. És ma sem hallgat másra, mint kizárólag a megérzéseire. S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban ezúttal a jubileumi évad kapcsán beszélgettek a Teréz körúti közönség közösségéről, a száznegyvenezer néző élményeiről és arról az összetartozásról, ami már 10 éve összeköti őket.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/8/202349 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Szilágyi Bálint: “Petőfi Apostolában egyszerre érintett meg a saját magát félreállító főhős sorsa és Petőfi mágikus nyelve” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Petőfi Apostolában egyszerre érintett meg a saját magát félreállító főhős sorsa és Petőfi mágikus nyelve” - mondja Szilágyi Bálint rendező, aki nem kisebb feladatra vállalkozott, mint Petőfi Sándor „Az apostol” című elbeszélő költeményét színpadra állítani “költői elbeszélés” formájában, amolyan családregény kezdeteként. Méghozzá három kiváló színésznő tolmácsolásában. A 6szín Teátrumban látható előadást Bálint személyes élményei miatt is fontosnak tartja, ennek apropóján mesélt S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/6/202348 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Gubicz-Pálfalvi Sejla I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.02.01.

Van olyan ember, akinek nincs függősége? Ha minden nap iszol egy pohár bort, az már függőség? Az alkohol és a drog mindenkinek eszébe jut a szó hallatán, de mi minden van még? Hogyan lesz egy Londonban végzett kriminológusból hazánk egyik vezető, a függőségekre szakosodott magánorvosi centrum vezetője? Hogyan vált ennyire empatikussá a kliensekkel és miért képes már-már szeretettel beszélni róluk? Van-e Magyarországon olyan elvonulós luxus rehab, mint , amilyeneket az amerikai filmekben látni? Mit tegyen az, akinek a környezetében van érintett és segíteni akar vagy ő maga érzi úgy, hogy nem bírja tovább? Hogyan változik a függőség az egzisztencia emelkedésével? Gubucz-Pálvalvi Sejlával, a Pálfalvi Centrum vezetőjével beszélgettem.
2/3/202359 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben vendégünk volt Kökény Dani, aki kieresztette a hangját is, Cyla pedig vokálozott rá, nem is akárhogy! :)
2/3/20232 hours, 59 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Baucsek Norbert: „A versenyek mindig az áldozatokon múlnak, amiket az odáig vezető úton hoztál” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Élsportolónak lenni átlagon felüli feladat. Olyan fizikai és mentális kihívásokkal kell szembenéznie egy élsportolónak, amivel egy átlagember élete során talán nem is találkozik. A mentális és lelki állóképesség élharcosával, Baucsek Norbert H.E.P. akkreditált mentor, ex-élsportolóval  különleges missziójáról beszélgetett S. Miller András a Sláger KULT-ban. Szó volt az élsportban felmerülő nehézségek és zűrzavarok felszámolásáról, a pályaelhagyás csökkentéséről no és természetesen a higgadt, erős, kitartó személyiség és élsportolói attitűd kialakításáról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/3/202347 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.01.30.

Töltsd vidáman az estéd Liptai Claudiaval és Pataki Ádámmal, minden hétfőn 18.00-tól vár az ÉdesKettes!
2/2/20231 hour, 41 minutes
Episode Artwork

Vásáry André: „Megtanultam az élet apró örömeit is értékelni” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Megtanultam az élet apró örömeit is értékelni” - mondja Vásáry André, az egyik legsokoldalúbb előadóművész, aki már jó ideje fontosnak tartja az önfejlesztést és a befelé figyelést is. A folyamatos tanulást azonban a hivatásában is elengedhetetlennek tartja, és igyekszik megtartani állandó kíváncsiságát a nagyvilág sodrása felé. S. Miller Andrásnak őszintén mesélt szakmai kihívásokról, a művészélet mélységeiről és magasságairól a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/2/202348 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Dr. Vetter Szilvia: „Az állatbántalmazás ma már súlyos bűncselekmény” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Az állatbántalmazás ma már súlyos bűncselekmény” - mondja dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője. A szakemberrel arról a témakörről beszélget S. Miller András a Sláger KULT-ban, amit nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni. Az állatkínzás ugyanis sajnálatos módon a mai napig létező jelenség, amiről nem is gondolnánk, mennyi mindennel összefügg. Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ feladata, hogy multidiszciplináris szemlélettel tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem elméletének és gyakorlatának, segítve mind az állatvédelemmel kapcsolatos állami döntések meghozatalát, mind a terepen dolgozó állatorvosokat és állatvédőket.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
2/1/202349 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Kovács Dániel Richárd: "Zámbó Jimmy életének izgalmas fordulatai még elém is komoly tükröt tartottak" | Sláger KULT S. Miller Andrással

A Király c. sorozat főrendezőjét is felkavarták érzelmileg Zámbó Jimmy végzetes éjszakájának jelenetei.  Kovács Dániel Richárd, az RTL és A Király című sorozat főrendezője sok-sok kulisszatitokba beavatta S. Miller Andrást a Sláger KULT-ban az alkotói folyamatból, annak összes lélektanával.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/31/202350 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Rénes Szilvi: „Tízévnyi traumát dolgoztam fel egy év alatt” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Tízévnyi traumát dolgoztam fel egy év alatt” - árulja el Rénes Szilvi stresszkezelő specialista, aki hosszú idő óta az elakadások megoldásait tanulmányozza. Először önmaga problémáin dolgozott, majd miután megoldotta azokat, másoknak is segítő kezet nyújtott. Hivatása lélektanáról beszélgetett S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban, no meg arról, milyen módszerek válnak be igazán a stressz elleni küzdelemben a hétköznapokon.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/30/202326 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Koltai Levente: “Minden az emberekről, helyzetekről és sorsokról szól. Időnként pedig a játszmákról…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Minden az emberekről, helyzetekről és sorsokról szól. Időnként pedig a játszmákról…” - mondja Koltai Levente ingatlanszakértő, aki hivatása gyakorlása mellett azt is különösen fontos küldetésének tartja, hogy mind a közvetítők, mind a tulajdonosok szemléletmódját, viselkedési kultúráját fejlessze, jobb irányba vigye. Egyebek mellett pedig természetesen arról is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban, hogy mi prognosztizálható 2023-ban az ingatlanpiacon.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/30/202324 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Gere Andrea I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.01.25.

A név kötelez. Kevesen tudják ezt annyira, mint ő. Mindez áldás vagy átok? Teher vagy útmutatás? A Gere név évtizedek alatt összenőtt a minőséggel. Mennyire van ez a tudat benne a hétköznapokban? Hogyan vált generációt egy olyan családi vállalkozás, ahol az apa egyben példakép is a lány számára és, ahol a lány az apa teljeskörű bizalmát és támogatását élvezi legyen szó akár új üzletágak vagy vállalkozási területekről is. Hagyományokról, családról, örökségről, bátorságról, tanulásról beszélgettünk. Gere Andrea valódi példakép mindannyiunk számára. A beszélgetés után azt éreztem, hogy őt bizony mindenkinek ismernie kellene. Egy ember, aki minden siker és nagyság ellenére is csupa nagybetűvel az, aki alázattal viseltetik a hivatása iránt és, aki eközben úgy kedves, hogy közben határozott és pontosan tudja, hogy merre tart, mit szeretne elérni.
1/27/202357 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben furcsa liftes kalandokról, a világ legjobb éttermének megszűnéséről és a megcsalásról is szó volt.
1/27/20232 hours, 57 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Mester Tamás I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 27. ADÁS

1/27/202333 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Varga István László és fia, Bonifác: “Arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre?” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre?” - mondja az apa-fia író páros. Varga István László és Varga Bonifác ugyanis közösen írtak könyvet „Paradigmaváltás a gyereknevelésben – Így nevelj boldog és sikeres gyermeket” címmel. A két Varga segíteni szeretne szülőknek, hogy szoros kapcsolatba kerüljenek gyermekeikkel és ez már rendkívüli misszió a részükről, hiszen a támogató családi háttér a legfontosabb az életben. Küldetésük lélektanáról meséltek S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/27/202350 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Móra Klára: „Felelősséget kell vállalnod a saját életed minden helyzetéért” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Felelősséget kell vállalnod a saját életed minden helyzetéért úgy, hogy közben megőrzöd a békédet” - vallja az az író és tréner hölgy, aki arra tette fel az életét, hogy mások életét jobbá tegye. Móra Klára – igen, a családnév nem véletlen! – a Ho’oponopono ősi hawaai problémamegoldó, félelemfelszabadító és stresszmegelőző módszer magyarországi nagykövete, aki emberek ezreinek segített már az elmúlt esztendőkben. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrást abba is beavatta, hogy a mai nem könnyű világban miként érdemes eligazodni az élet útvesztőiben.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/26/202348 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Szilágyi Attila: "Jó gazdává válni csak tudatossággal lehet" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Hogyan váljon az ember jó állattartóvá és igazán jó gazdává? Mire kell figyelnünk, amire magunktól nem is gondolnánk? Egyebek közt ebben segít Szilágyi Attila Balázs állatvédő, akit már íróként is aposztrofálhatunk, hiszen "Mentés Másként" című könyvével egyebek közt a tudatos állattartásól ír, saját életének mérföldkövei mellett. A Sláger KULT-ban a tudatosság fontosságáról mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/25/202343 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Németh Kristóf: "Tipikusan az a propagandista cipőárus vagyok, aki a sivatagban is képes jó üzletet csinálni" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Németh Kristóf közel három évtizede ott van a nappalinkban különböző karakterek formájában. Bizony, ennyire rohan az idő, hogy az örökifjú színész már harminc éve szerepel képernyőn. Nála még csak véletlenül sem lehet közhelyként említeni a hasonlatot, miszerint a legtöbb háztartásban olyan, mintha családtag lenne. És mellette legalább ugyanilyen színes, tartalmas és fordulatokkal teli pályafutás jellemzi őt a színházi vonalon is. Saját társulatával, a Fórum Színházzal is sikert sikerre halmoz – még most, ebben a nem könnyű időszakban is. A nemrég útjára indított Hotel Színházzal pedig egyenesen műfajt teremtenek. A Sláger KULT-ban a színészi és a színházvezetői lét mélységeiről és magasságairól is őszintén mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/24/202353 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.01.23.

🥰A mai ÉdesKettesben 18.00-tól Liptai Claudia és Pataki Ádám beszélget arról, miért fontosak a filmzenék, de szó lesz még a Loch Ness-i szörnyről, a visszatérő ruhatrendekről és a hagymafélékről is.🥰🎧
1/23/20231 hour, 30 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Borsi László és Várkonyi Mátyás: “Legendás helyszínen találkozhatnak egymással a musical szerelmesei” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Ismét két ikonikus alkotó a Sláger KULT-ban, akik a mai digitalizált világban arra vállalkoztak, hogy lehetővé tegyék a személyes találkozást azoknak, akiknek fontos az emberi kapcsolódás. Borsi László (producer-szerkesztő-műsorvezető) és Várkonyi Mátyás (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró, karmester, az egykori legendás Rock Színház alapító igazgatója) újdonságot varázsolnak a színház világába: Indul a MUSICAL KLUB! Minden hónap utolsó szerdáján találkozhatnak a musical szerelmesei a műfaj hazai legjobbjaival (énekesekkel, színészekkel, zenészekkel, rendezőkkel, befutott sztárokkal és ígéretes fiatalokkal). A klubalapítók küldetésük lélektanáról és a legendás korszakok legendás bemutatóinak kulisszatitkaitól is meséltek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/23/202350 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Hadas Kriszta I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.01.18.

Újságíró, televíziós szerkesztő, egyetemi tanár, díjnyertes dokumentumfilm készítő, a Jön a baba közösség motorja és az azonos című televíziós, később YouTube sorozat producere, két könyv szerzője, a heti Napló csapat tagja, a NőComment! állandó szereplője, 2022-ben közönségdíjas Príma Primissima, két gyermek édesanyja és tavaly óta nagymama is. Hadas Krisztával beszélgettem tartásról, szakmáról, sikerről, önbizalomról, gerincről, családi történetekről, emberi sorsokról.
1/20/202358 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Darvasi Ilona: "Amikor csak tehetem, magam fogadom a csillogó szemű nézőközönséget a színházban" | Sláger KULT S. Miller Andrással

A színházat csakis szenvedéllyel, szerelemmel és teljes odaadással érdemes csinálni – vallja Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapítója-igazgatója, aki csak ritkán, kivételes alkalmakkor nyilatkozik, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta S. Miller András meghívását a Sláger KULT-ba. Amint mondja, amikor csak teheti, ő fogadja a csillogó szemű nézőközönséget a színházában. A színigazgatói pálya mélységeiről és magasságairól is őszintén mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/20/202350 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.01.16.

1/19/20231 hour, 39 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Juhász Előd: "85 évesen is ott vagyok reggel 7-kor a teniszpályán" | Sláger KULT S. Miller Andrással

S. Miller András ezúttal egy olyan ikont lát vendégül a Sláger KULT-ban, aki 85 éves kora ellenére is már reggel 7-kor teniszezik és fiatalokat megszégyenítő tempóban dolgozik a mai napig. Ráadásul talpig úriember, akinek az adott szó ugyanolyan szent és sérthetetlen, mint a hitelessége, illetve zenetörténészként a szakmai alázata. Juhász Előd minden idők egyik leghosszabban futó magyar zenei televíziós magazinját készítette. Anno hétvégenként délelőtt a fél ország várta a legendás Zenebutik műsort, hogy nyugati videoklipeket nézhessen. Ezúttal ugyan a Magyar Zene Házában futó exkluzív sorozata kapcsán beszélgetnek, de ezernyi egyéb témát érintve. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/19/202351 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Várnagy Andrea: “A zene sokkal többet mond a szavaknál: megfoghatatlan, de mindent mélységében kifejező világ” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A zene sokkal többet mond a szavaknál: megfoghatatlan, de mindent mélységében kifejező világ” - vallja Várnagy Andrea Liszt-díjas zongoraművész, tanár, aki amellett, hogy szívdobogtatóan nagy tehetség, talán az egyik legnagyobb lelkű művész, hiszen a zene mellett mindig is fontosnak tartotta a társadalmi ügyeket, lételeme a segítség. Ennek lélektanába is beavatta S. Miller Andrást a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/18/202325 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Gaál Zsófi: “Számomra mindig is a színpad volt a legnyugodtabb és legboldogabb hely” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Számomra mindig is a színpad volt a legnyugodtabb és legboldogabb hely” - mondja Gaál Zsófi, aki fiatal kora ellenére több színházi társulatban is játszik gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadásokban egyaránt. Már hatévesen tudta, hogy csakis a reflektorfény lehet az útja. Énekesnőnek készült, s azzá is vált, amelyhez kapcsolódott később a színészet. A Gergely Theáter és a Moravetz Produkció művésze egyebek közt Szolnoki Péterrel közös duettjéről - "Szeretni nem bonyolult" - is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/18/202324 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Görgényi Fruzsina: “Igaza volt Puskás Petinek, a játék öröme nélkül elveszik a színház varázsa...” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Igaza volt Puskás Petinek,  a játék öröme nélkül elveszik a színház varázsa, ezért is érdemes inkább lubickolni a szerepben” - mondja Görgényi Fruzsina, akinek 9 éves kora óta Thália temploma jelenti az igazi szenvedélyt és hivatást. Fruzsi fontosnak tartja, hogy a magánélete és a személyisége folyamatos boncolgatása helyett végre a színházról is beszélhet, ezért nagy örömmel jött a Sláger KULT-ba, ahol hivatása lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak. Noha az ország elsősorban a kereskedelmi televíziók műsoraiban ismerte meg, ennek ellenére a mai napig a színpadon érzi igazán jól magát. A Vidám Színpadon aktuálisan a Tanulmány a nőkről című előadásban alakítja Zsuzsát, aki épp válni akar, mert elege van férje állandó féltékenységéből.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/17/202348 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Kiss Anna Laura: ”Mély érzésű, ugyanakkor roppant szórakoztató előadás a Love.hu” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Kiss Anna Laurát a nagyközönség elsősorban a képernyőről ismerheti, hiszen több sorozatban is játszik. A színházba járók pedig valószínűleg már látták őt a Fórum Színház sikerdarabjában, a Love.hu-ban, ami több szakmai elismerésben is részesült. Az előadás a közelmúltban megújult, hiszen a kétszemélyes vígjátékban szereplőváltás történt - ennek részleteiről is mesél a fiatal színésznő, aki a színpadon kívül világ legszebb hivatását űzi: édesanya. A Sláger KULT-ban ennek lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/16/202348 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Veres Paula: “Közel engedni magadhoz a vágyott újat: ez az egyik legfontosabb lépés a megvalósítás felé” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Gyakran mondják, hogy a coachok országa lettünk, ahol minden sarkon terem egy tanácsadó, aki azért végzi el gyorstalpalón ezt a képzést, mert nincs kedve dolgozni… Ezeket az általánosításokat mindenki hallja. Ugyanakkor mint minden területnek, így a coach szakmának - mert ez is szakma! - vannak olyan nagybetűs szakemberei, akik hittel, alázattal, szívdobogtatóan nagy tehetséggel és emberséggel, hivatásként kezelik a munkájukat. Veres Paula akkreditált coach (LTC), a CoachOK Szakmai Szövetségének elnökségi tagja közülük is kiemelkedik, aki több mint 10 ezer óra coaching ülés tapasztalatával, a szakmája és ügyfelei töretlen tiszteletével, szeretetével teszi a dolgát, immáron 11 esztendeje. Hivatása lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/13/202348 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Hajnerné dr. Horváth Barbara I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2023.01.11.

Az adatbiztonság és adatvédelem nem éppen a legnépszerűbb témák közé tartoznak. Hajnerné dr Horváth Barbara a terület szakértőjeként mégis olyan közérthetően képes róluk beszélni, hogy fel-feltámad az ember érdeklődése. Kiváltképp ahogyan szembesülünk azzal, hogy valamilyen szempontból mindannyiunknak van vonatkozó kötelezettsége. Hogyan lehet kitűnni egy területen, hogyan válhatunk egy téma elismert és köztiszteletnek örvendő országosan ismert szakértőjévé, hogyan találhatjuk meg a számunkra kedvező piaci rést és azután hogyan tudunk élni vele? Hogyan kapcsolódik a maximalizmus, az alázat és a fáradhatatlanság a sikerhez? Többek között ezeket is érintettük. Azt hiszem, ennél jobb beszélgetéssel nem is indíthattuk volna ezt az évet!
1/12/202359 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Szabados Ági I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 26. ADÁS

1/12/202334 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Mérai Kata: "Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy eltávolodjunk a saját érzelmeinktől" | Sláger KULT S. Miller Andrással

S. Miller András szerint Mérai Katával mindig jó beszélgetni. Amint mondja, már hosszú-hosszú évekkel ezelőtt is jó volt, ismeretségük ugyanis nem új keletű. Amióta pedig Kata a színészi hivatását túlnőve, sport mentáltrénerré képezte magát és neki is  kérdezés lett az új hivatása - úgy, hogy a régit is megtartotta -, még jobb vele beszélgetni. Izgalmas, őszinte és egyben elgondolkodtató eszmecsere zajlott a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/12/202350 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Kozma Orsi: “Alaposan feszegetem a határaimat a színpadon, de ez így van rendjén” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Alaposan feszegetem a határaimat a színpadon, de ez így van rendjén” - vallja  a rendkívül sokoldalú, szinte minden stílusban otthonosan mozgó előadóművész. Kozma Orsit szinte évtizedek óta családtagként kezeli a közönség, hiszen a szemünk előtt érett felnőtt nővé a Jazz+Az-tól a Cotton Club Singersen keresztül a szólókarrierjéig. Orsi megmutatta az elmúlt esztendőkben, hogy nem csak egy formáció tagjaként, de a saját erejéből is képes exkluzív, különleges produkciót letenni az asztalra. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/11/202349 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2023.01.09.

1/10/20231 hour, 43 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Major Eszter: “A gyerekdaloknál is az értékteremtés a cél" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"A gyerekdalokban is az értékteremtés a cél, megtiszteltetés, ha a szövegeimet irodalmi értéket képviselő verseknek tartják”- vallja Major Eszter, akit már jól ismernek a hallgatók. Az érzéseit, a gondolatait mindenképp, hiszen olyan slágerek szövegei kötődnek a nevéhez, amelyek a bőrünk alá égtek. Eszter Artisjus-dijas dalszövegíró, költő azonban sokkal több a popdaloknál, hiszen többkötetes szerző, aki gyerekkönyveket is ír, sőt saját zenekarával - Major Eszter és barátai - gyerekeknek koncertezik. Pontosabban ez így nem teljesen igaz, ugyanis kortárs művei kicsiknek és nagyoknak egyaránt szólnak. Hivatásának lélektanáról is szívesen mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/10/202349 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Pálmai Nóra: „Az alkotási folyamat semmihez sem hasonlítható, különleges dimenzió” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Az alkotási folyamat semmihez sem hasonlítható, különleges dimenzió” - vallja a váci Pálmai Nóra, aki festő és tanár is egyben. Számos kiállításon láthattuk és látjuk is az alkotásait, képzőművészeti missziójának lélektanáról is készséggel mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/9/202325 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Héderváry Kovács Anna: “Így használd 2023 energiáit az emelkedésedhez!” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"2023-ba lépve az éber tapasztalás évébe érkeztünk. A tömegből való kivonulást, a sok külső zajtól való leválasztódást, ha eddig nem tettük, most már nem kerülhetjük el. Ha mégis, mert félünk egyedül lenni, szembenézni és meghallani a belső, fejlettebb énünk hangját, óriásit veszthetünk idén." - mondja Héderváry Kovács Anna lélekgyógyász, aki arról beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással, hogy energetikailag miben lesz más az új esztendő, mint az elmúlt 6 év volt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/9/202325 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Erdőhegyi Brigitta és Ferry P. Bedy: “Az alkotói folyamat olyan, mint egy terápia…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Erdőhegyi Brigitta és Ferry P. Bedy előadóművészek receptre írnák fel mindenkinek a dalszerzés folyamatát, hiszen az alktói munkának tipikusan olyan folyamatai vannak, ami felér egy terápiával. A Sláger KULT legfrissebb adásában mélyebb témákról beszélgetünk könnyedebb formában, hiszen kiderül, hogy a mai nem könnyű világban az új szerzemények jelentősége is felértékelődik - kapaszkodókká válnak. A művészek S. Miller Andrással ennek lélektanát boncolgatják.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/6/202350 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Csalár Bence: “Korunk divatvilágának legfontosabb témáit: a fenntarthatóságot, az ökotudatosságot járom körül az új könyvemben” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Csalár Bence divatszakértő, egyetemi oktató immáron többkötetes szerző. „A fenntartható divat kézikönyve” a 2022-es év végi, ünnepi kínálat egyik slágerterméke volt. A szerző ezúttal korunk divatvilágának legfontosabb témáit: a fenntarthatóságot, az ökotudatosságot járja körül. Mélyreható kutatás, újságcikkek, elemzések, tervezőkkel, szakértőkkel folytatott személyes beszélgetések formálták e könyvet, és persze az egyéni tapasztalatszerzés izgalma. Célja, hogy az olvasó tudatosabbá váljon. E sajátos missziónak a lélektanáról beszélgettünk a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is őszintén mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/5/202348 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Mészáros András: “Szeretnénk tudatosabbá formálni az embereket, nem csak az alkotásainkkal, hanem egyéb programokkal is” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Szeretnénk tudatosabbá formálni az embereket, nem csak az alkotásainkkal, hanem egyéb programokkal is” - mondja Mészáros András wood designer, aki lényegében a különleges kérések és kívánságok megvalósítója a belsőépítészetben. Az asztalosságát a teremtés lehetőségének tartja, a tudati, szakmai fejlődését pedig a lételemének, s ezt a szemléletét, a tudatosság művészetét szeretné is átadni minél több embernek. Ennek lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/4/202325 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Dilan Salih: „A fiatalokat ma már csakis a TikTokon keresztül lehet rávenni a képzőművészet szeretetére”| Sláger KULT S. Miller Andrással

„A fiatalokat ma már csakis a TikTokon keresztül lehet rávenni a képzőművészet szeretetére”  - vallja a fiatal, bájos képzőművész hölgy, Dilán Salih, aki igen sajátosan próbálja rávezetni a saját korosztályát a kultúra iránti nyitottságra. Pontosan tudja, hogy a nagy tömeget ma már a közösségi felületeken lehet elérni, ezért az online marketing fortélyait kitanulva folyamatosan hívja át az online térből az „offline” kiállításokra az érdeklődőket. Ennek lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/4/202324 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Zsigóné Kati: “A legnagyobb érték számomra az emberek szeretete, ha belefeledkeznek az alkotásaimba” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Óriási tévedés azt hinni, hogy Zsigóné Kati csak húsvétkor érdekes. Épp ellenkezőleg. A népi iparművész a művészetek nyolc különböző ágát űzi mesterfokon. Bútorokat és olajképeket, rozettás mennyezetet és edényeket egyaránt fest, utóbbit karcolja is. Ruhákat, terítőket, mellényeket hímez, mintát rajzol és riseliőz. Nem mellesleg pedig a világ öt legjobb tojásdíszítője közé választották, Európában pedig a legjobbnak. Munkásságával tehát több nemzetközi díjat nyert már, az emberek pedig egész évben különleges alkotásai csodájára járnak. Élete fő művéről, felbecsülhetetlen értékű alkotásairól, a festészet tanításáról, no és férje iránti 45 éve töretlen szerelméről is őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/3/202348 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Vásáry Tamás: “Sokkal fontosabb missziónak tartom a gyermekotthonban élő gyermekeknek való segítséget, mint a zenei karrieremet” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Sokkal fontosabb missziónak tartom a gyermekotthonban élő gyermekeknek való segítséget, mint a zenei karrieremet” - vallja Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Gyermekhíd Alapítvány alapítója. Véleménye szerint egy bántalmazott kisgyermek nem fogja elkezdeni analizálni a szüleinek a lelkét, mi az, ami miatt nem szeretik őt eléggé, csak azt fogja öntudatlanul leszűrni magának, hogy ő nem szeretetreméltó. Ma sem bír könnyek nélkül beszélni arról a küldetéséről, ami hosszú évek óta foglalkoztatja. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak egyebek közt ennek lélektanáról is mesélt az élő legenda.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
1/2/202349 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Domán Kornél Cornelius: “Nem az számít hány évesek vagyunk, hanem hogy mennyi élet van az éveink számában…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Nem az számít hány évesek vagyunk, hanem hogy mennyi élet van az éveink számában…” - vallja Domán Kornél Cornelius színész, aki ezúttal inkább író minőségében érkezett a Sláger KULT-ba, hiszen „Ennek a fele se tréfa” címmel látott napvilágot könyve, amelyben kalandokról, izgalmakról és tanulságokról ír. Elmeséli, mivel töltötte az éveket Barcelonában, s hogy mit csinált Colombiában. Hogyan fogott neki a színjátszásnak odakint, s miként épített karriert idegen országokban. Majd miért tért végül haza és kezdett el itthon is színészkedni. Mindennek a lélektanába S. Miller Andrást is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/31/202249 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Szabó Patrícia: „Sajnos nem minden kisgyereknek adatik meg, ami a legfontosabb lenne az éltető szereteten kívül…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Mindent egy titkos összekötöttség miatt teszünk. Ezt a titkos összekötöttséget úgy hívják: szeretet." Müller Péter idézetével lehetne a leginkább jellemezni Szabó Patrícia kommunikációs szakértő és szövetségeseinek küldetését, a „Minden babának jár” mozgalom alapvetéseit.  Felelősen gondolkodó nők, akiknek sokszor kellett megtapasztalniuk, hogy nem minden csecsemőnek, kisgyereknek adatott meg mindaz, ami a legfontosabb, a legszükségesebb lenne, az éltető szereteten kívül, ezért segítő kezet nyújtanak. Már hosszú évek óta. Patrícia az önzetlenség iskolapéldája is lehetne. A Sláger KULT-ban nem csak a missziójuk lélektanáról, hanem pályafutásának mélységeiről és magasságairól egyaránt mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/30/202248 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Berettyán Nándor: "Nagy felelősséggel jár az, mit és hogyan mondunk a színpadról a nézőknek" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Noha még csak harmincéves, de már megjelent egy regénye, belekóstolt a színházigazgatásba a Karinthy teátrumában, miközben a Nemzeti Színház oszlopos tagja, ahol tíz különböző darabban szerepel. Nem is akármilyen szerepekben. Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművész nem mellesleg férj és már édesapa is. A Sláger KULT-ban hivatásának mélységeiről és magasságairól is őszintén mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/29/202248 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Farkas Gábor: “Most különösen jó felhozatal van a Zeneakadémia Zongora Tanszékén” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész, tanszékvezető az egyik legizgalmasabb életúttal rendelkező művész. Élt és tanított Japánban, ahol családot is alapított, ráadásul úgy ül repülőre, mint más a 7-es buszra. Az elmúlt években a legnagyobb magyar koncerttermek mellett olyan híres helyszíneken játszott, mint a new yorki Carnegie Hall, Lincoln Center, Merkin Hall, a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli BOZAR, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio Nacional de Musica, a pekingi NCPA Concert Hall, a szöuli Seoul Art Center, a shanghaji Oriental Art Center és a tokiói Tokyo Bunka Kaikan. 2012 márciusában Liszt-díjjal tüntették ki, 2009 májusában Gundel Művészeti díjat, 2008 novemberében Junior Prima díjat, 2008 márciusában Márciusi Ifjak kitüntetést kapott, 2015. október 23-án Ózd díszpolgára lett. Gábor továbbá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője a 2020/21-es tanévtől, valamint ő irányítja a Doktori Iskola Billentyűs és Akkordikus alprogramját is. Vendéprofesszora a Tokyo College of Musicnak, Japan. 2022-ben a Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál életre hívója és művészeti vezetője. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/27/202251 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Janklovics Péter: “Szimfonikus stand up koncerten vetkőzheti le a közönség a műfaj iránti ellenszenvét” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Szimfonikus stand up koncerten vetkőzheti le a közönség a műfaj iránti ellenszenvét” - mondja Janklovics Péter, akit eddig minden műfajban szeretett a közönség, bármilyen produkcióban is képviseltette magát. Most épp zenét gyűlöl… A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics, a humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatják meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvüket. A Sláger KULT-ban is ennek kapcsán érkezett az előadó, aki hivatása lélektanába is beavatta S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/24/202250 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Nyakas Gábor: „Gyerekkoromban mindenki kinevetett, ma pedig tényleg mindenkit megtanítok kutyául” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Gyerekkoromban mindenki kinevetett, ma pedig tényleg mindenkit megtanítok kutyául” - mondja Nyakas Gábor kutyatréner, aki a közelgő, nagyszabású, dupla show-ja kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, amely a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre. Nem csak a tréner hivatásának lélektanába, de kicsit a kutyák lelkivilágába is betekintést engedett S. Miller Andráson keresztül a hallgatóknak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/23/202225 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Náray Erika: “Az évek alatt szépen beleértem a Menopauza darabba, most már sok mindent értek…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Az évek alatt szépen beleértem a Menopauza darabba, most már sok mindent értek…” - vallja a mindig bájos és roppant kedves Náray Erika, aki a Játékszínben futó, felújított Menopauza darab kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrást hivatása lélektanába is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/23/202224 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Frank Iván: “80 éves koromban jelent meg életem első regénye” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“80 éves koromban jelent meg életem első regénye” - Frank  Iván író, gondolkodó, nagy korszakok legendás tollforgatója. Aki a nyolcadik X-et betöltve nem volt rest és előállt élete első regényével „Kissrác a kisvárosból (1944-1956)” címmel, bizonyítva, hogy sosem késő semmit elkezdeni. Iván ennek apropóján érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról és az elmúlt évtizedek tanulságairól is mesélt. Kifejezetten motiváló beszélgetés kerekedett a természetes emberi hangok műsorában!# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/22/202248 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

12/21/20222 hours, 38 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Farkas Mihály és Pádár Szilvia: „Budapest kulturális életéhez a klasszikus pesti dalok is hozzátartoznak” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Budapest kulturális életéhez a klasszikus pesti dalok is hozzátartoznak” - vallja Farkas Mihály  (ex-Budapest Bár; jelenleg Pátria Zenekar), aki mindent megtesz azért zenei Szövetségeseivel, hogy ezt a különleges missziót véghez vigye. Pádár Szilvia énekes is ugyanilyen Szövetséges. A Sláger KULT-ban mélyen hiszünk abban, hogy az egyéni missziók és az eredeti küldetések viszik előre a világot, ezért örömmel adunk teret a műsorban olyan kezdeményezéseknek, amelyek ennek jegyében születnek. Mihály és  Szilvia nem kisebb reneszánszteremtő kezdeményezést indítottak, ugyanis szeretnék visszahozni a köztudatba az ún. „pesti dalokat”.  Hogy ez pontosan mit jelent, kiderül az S. Miller Andrással közös beszélgetésből.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/20/202250 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.12.19.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
12/20/20221 hour, 42 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

László Boldizsár: "A Cotton Club Singers legizgalmasabb zenei utazásának koncertjére készülünk” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"A Cotton Club Singers legizgalmasabb zenei utazásának koncertjére készülünk” - árulja el László Boldizsár, aki olyan énekművész, aki a könnyűzene és az opera világában is egyaránt aktív. Tenorként bejárta fél világot, a legrangosabb színpadokon énekelt. A műsorvezető, S. Miller András első élménye vele kapcsolatban azonban még popzenészi létéhez kapcsolódik, amikor 1995-ben, hetvenezer fizető néző előtt a Hungária nagykoncertjén énekelt zenekarával, a Cotton Club Singers-szel a legendás Népstadionban. Január 15-én ismét visszatér a mára szintén legendássá nemesedett formáció a Kongresszusi Központban, ennek apropóján érkezett a Sláger KULT-ba. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/20/202249 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szóba kerültek az idegesítő szomszédok, és az is kiderült, milyen kóklerekkel találkoztunk.
12/19/20222 hours, 39 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Regős Judit: „A ma gyermekeiből válnak a holnap szülői" | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A ma gyermekeiből válnak a holnap szülői, a most átélt élményeikből fognak később felnőttként táplálkozni” - mondja a segítő szakma koronázatlan királynője, Regős Judit szociálpolitikus, családi- és gyermekvédelmi szakértő, aki nem is tudna úgy élni, hogy ne nyújtson kapaszkodót az arra rászorulóknak. Missziójának lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással, a tengernyi aktualitás mellett. Tanulságokkal teli, elgondolkodtató csevegésre számíthatnak a hallgatók.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/19/202248 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Ágoston Annamary: „Már tudom, hogy mindent túl lehet élni, és erre meg is tanítom az embereket” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Már tudom, hogy mindent túl lehet élni, és erre meg is tanítom az embereket” - mondja Ágoston Annamary író, a Szív és Lélek edzője, aki nagyon hosszú utat tett meg azért, hogy a Sláger FM stúdiójában ülhessen. Erdély legtávolabbi szegletéből, Barótról érkezett hiszen vadonatúj könyvét elsők között a Sláger KULT-ban mutatta be, a budapesti író-olvasó találkozó mellett. A kötet a túlélésről szól, és ettől fogva küldetésének tekinti, hogy az olvasókat a gyakorlatban is megtanítsa arra, hogyan másszanak ki a nehezebb helyzetekből. S. Miller Andrásnak továbbá hivatása lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/17/202224 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Papp Pégé Gábor: „A decembert még megtoljuk a RaM-ban, aztán…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A decembert még megtoljuk a RaM Színházban, aztán…” - Papp Pégé Gábor, a Ram Színház by Freelusion programigazgatója a Sláger KULT-ban őszintén elmesélte S. Miller Andrásnak az intézmény körül kialakult, végjátéknak tűnő helyzetet, mellette pedig az utolsó decemberi exkluzív előadásokról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/17/202226 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Pintér Szilvia: „Évente minimum 2500 fiatallal találkozom a Nemzeti Színház programjai kapcsán” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Évente minimum 2500 fiatallal találkozom a Nemzeti Színház programjai kapcsán" - mondja büszkén Pintér Szilvia drámapedagógus, a Nemzeti Színház színház ifjúsági programokért felelős munkatársa, akinek komoly küldetése van a társulaton belül és azon kívül is. Ennek a küldetésnek a lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/16/202225 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Barta Ágnes: „Minden olyan pillanat, amikor valakinek a szemébe nézhetek a színpadon, kiváltságos helyzet” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Idén nagy megtiszteltetésben volt része Barta Ágnesnek, akinek színészi munkásságát Junior Prima Díjjal ismerték el. A Nemzeti Színház fiatal színésznője egyike annak az öt 30 év alatti tehetséges művésznek, akiket ebben az évben méltónak találtak az elismerésre a színház-, film- és táncművészet kategóriájában. A Sláger KULT-ban hivatása lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/16/202223 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Árpa Attila: „Van még kérdése bárkinek a színészi kvalitásaimról?” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Árpa Attila hat év után is a mai napig belehal azokba az estékbe, amikor a Karinthy Színházban a Tortúrát játsszák partnerével, Balázs Andreával. Súlyos darab, amit még Attila édesanyja sem tudott végig nézni, a második felvonásra már nem ment vissza. És nem ő az egyetlen, aki így tett. Noha teljes mértékben a színház volt az apropója a Főhős Sláger KULT-ba történő érkezésének, ettől függetlenül a Nagy Ő sem maradhatott ki témaként. S. Miller Andrást annak a lélektanába is beavatta Attila, hogy miért vállalta el a televíziós valóságshowt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/15/202250 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.12.12.

Az Édes Kettesben ezúttal Claudia elmeséli, hogyan kezdődött bonbonos karrierje. és természetesen a bonbon történetét is elmeséljük. Richard Branson hasznos idézeteit osztjuk meg veletek. Tudományos kísérletekről is lesz szó. Végül az idei év zene hallgatási szokásainkat elemezzük ki.
12/15/20221 hour, 22 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Malek Nikoletta I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.12.07.

“Egy őszinte, gyerekhangtól élénk, otthonos környezet a mi óvodánk. Amit mi itt adunk az nem megfogható, mutogatható, Instagramra felrakható likevadász képsorok. Gyakori kérdések: Van az óvodában tenisz, vívás? Sószoba? Visszük színházba, hangversenyre? Óvoda végére leteszi a középfokú angol nyelvvizsgát? Ha kizárólag a fentieket keresi a gyermekének, akkor ne minket válasszon. A hangsúly itt máshol van. Érzéseken. Gondolatokon. Kapcsolatokon. Igazi gyermeki tevékenységen. Ahol a materiális szemlélet helyett, a belső értékek kapnak elsőbbséget. A fiúk megtanulják előre engedni az ajtóban a lányokat, a lányok pedig megköszöni és elfogadni ezt a gesztust. Nagycsoportosként megvigasztalni az anyukája után szipogó kiscsoportost. Észre venni, ha valakinek segítségre van szüksége. Örülni a másik sikerének. Előre köszöni a házban lakó idős hölgyre. Igen, ezek mind mi vagyunk. A gyerekek egy reális képet kapnak az erősségeikről és azokról a területekről is, ahol megsegítésre van szükségük. Nem akarjuk megmenteni őket az élettől, megtanítjuk őket benne élni. A módszerünk hármas alappillére: a DKK. Differenciálás, kooperáció és kommunikáció.” Oly egyértelmű mindez, ma már mégis kuriózum.
12/14/202259 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Bakó Gábor: “A színház nem létezik mozgás nélkül” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A színház nem létezik mozgás nélkül” - vallja Bakó Gábor a hazai táncélet jeles képviselője, számos nagysikerű magyar és külföldi zenés darab koreográfusa, társrendezője. A Sláger KULT-ban a Veres1 Színházban koreografált darabjain túl hivatásának lélektanát, s annak mérföldköveit is átbeszélték S. Miller Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/14/202248 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Soltész Rezső: "Az év legfontosabb ünnepét - és koncertjét - várjuk" | Sláger KULT S. Miller Andrással

A popikon, Soltész Rezső  77 évesen olyannyira aktív, hogy az utóbbi 3 esztendő valamennyi karácsonyán kiadott egy ünnepi lemezt! Igen, minden évben egy új albumot, s így már teljes a trilógia. (Vár reánk az ünnep; Érzem jön a karácsony; Boldog karácsonyt.) Bár nem néztünk utána, de nagy valószínűséggel Soltész Guiness rekorder ezzel a teljesítményével, ennyi idősen. A Sláger KULT-ban S. Smiller András elmondta: szeretne ő is olyan remek formában, annyira tettrekész lenni és egyáltalán, annyi évet megélni, amennyit Rezső. Ráadásul a beszélgetés pillanatában a Főhős élete egyik legfontosabb – szimfonikus – koncertjére készült.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/12/202250 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ihász Anita: „Randijátékokkal dobjuk fel a házasságokat” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Randijátékokkal dobjuk fel a házasságokat” - mondja és vallja Ihász Anita, párkapcsolati tréner, aki nem kisebb küldetést tűzött maga elé, mint azt, hogy a kiégett férfi-női kapcsolatokat felpezsdítse, újratervezze. Missziójának lélektanáról a Sláger KULT-ban mesélt S. Miller Andrásnak. Könyveivel – “Randikaland” és “Kanapéutazások” – is ezt a missziót erősíti, mentőövet dobva mindannyiunk számára.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/12/202226 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Topor Erika és Varga Szabolcs: „Tévedés azt hinni, hogy a budapesti teraszokon nem lehet csoda-dolgokat termeszteni” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Tévedés azt hinni, hogy a budapesti teraszokon nem lehet csoda-dolgokat termeszteni” - mondja Topor Erika és Varga Szabolcs, kertész- és agrármérnökök, akik egy roppant izgalmas témáról mesélnek a Sláger KULT-ban, a saját termelés előnyeiről, ami a városban élők számára is könnyedén kivitelezhető. Sőt, azt is elmesélik S. Miller Andrásnak, ők milyen indíttatásból kifolyólag lettek termelők. No és mennyire fér meg két dudás egy csárdában, hiszen ők egy házaspár.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/12/202226 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Simon Lajos: „Zenthe Feri bácsi is büszke lenne arra, amit felépítettünk” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Zenthe Feri bácsi is büszke lenne arra, amit felépítettünk” - állítja Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója, aki egy olyan városban épített fel társaival egy színházat, amelyik épp arról volt híres hosszú évtizedeken keresztül, hogy nincs teátruma. Az immáron 10 éves színtársulat ma már szinte a teljes Kárpát-medencét lefedi. A Zenthéseket  a fővárosban is komoly alkotóműhelyként tartják számon a Nemzetitől a József Attila Színházig, többek közt Vidnyányszky Attila és Nemcsák Károly is lelkes szakmai támogatójuk. Rendszeresen tájolnak Budapesten - ráadásul számos, a fővárosban élő művész erősíti a színészgárdát -, a közeljövőben is több előadással érkeznek. Épp utóbbi szolgáltatja a Sláger KULT-ban történt beszélgetés apropóját, ahol az igazgató S. Miller Andrást hivatása lélektanába is beavatja.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/9/202250 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Lukácsházi György csellóművész (Liszt Ferenc Kamarazenekar): „A zenét együtt kell átélni”| Sláger KULT S. Miller Andrással

„A zenét együtt kell átélni” - vallja  Lukácsházi György, a Liszt Ferenc Kamarazenekar csellóművésze, aki a muzsika erejéről mesél a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak a közelgő, különleges hangversenyekről apropóján.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/8/202224 minutes, 1 second
Episode Artwork

Győrffy Viktória és Hrinkievicz Anett: "Kásás Tamás is szívén viseli az Ebreményesek sorsát" | Sláger KULT S. Miller Andrással

Sok év állatvédelemben eltöltött idő után sem könnyű a mindennapi nehézségekkel megküzdeni, az Ebremény Kutyavédő Egyesületnek pedig most a talpon maradás a cél. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó elsőként sietett segítségükre, ezért licitre ajánlotta a 2000-es Sidney-i olimpián általa és a győztes csapat többi tagja által dedikált vízilabdát, többek között az azóta már elhunyt Benedek Tibor aláírásával. A küzdelmes mindennapokról az alapítvány koordinátora, Győrffy Viktória és Hrinkievicz Anett önkéntes meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/8/202225 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.12.05.

Ezúttal a Mézes Négyes vendégei a Király testvérek Linda és Viktor lesz. Természetesen előtte elmeséljük nektek a Mikulás legendáját, és “idény" jelleggel a disznótorról lesz szó.
12/7/20221 hour, 31 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Pálmai Ildikó: „A természet szépsége mellett eltörpülnek a napi problémák” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A természet szépsége mellett eltörpülnek a napi problémák” - állítja Pálmai Ildikó ékszerkészítő, aki a  26. Lurdy Házi ÁsványBörze kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, hogy S. Miller Andrást szenvedélye lélektanába is beavassa.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/7/202224 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Szőlőskei Tímea és Vadász Gábor: "Két szenvedélyes ember a magánéletben és a színpadon is képes a tökéletes együttműködésre" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Két szenvedélyes ember a magánéletben és a színpadon is képes a tökéletes együttműködésre" - állítja Szőlőskei Tímea és Vadász Gábor, akik hivatásuk mélységeiről és magasságairól, no meg a „két dudás egy csárdában” effektusról is meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, a Vidám Színpadon futó aktuális darabjaik mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/7/202227 minutes, 1 second
Episode Artwork

Jászberényi Gábor: „Éreztem, hogy közöm van ahhoz a miliőhöz, ahol felnőtt emberek játszanak nagy tétekben…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Éreztem, hogy közöm van ahhoz a miliőhöz, ahol felnőtt emberek játszanak nagy tétekben…” - mondja Jászberényi Gábor színész, aki alkotótársaival hisz abban, hogy a színházat lehet titkok nélkül is csinálni és a kisebb előadások különben is igazabbak. Gábor szerint sokkal jobb az, mikor közös játék jön létre a nézőkkel és közös fantázia kelti életre a történetet. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak mélységekről, magasságokról, hivatásának lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/6/202247 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Szick Petra: „Szerintem nincs sok különbség a színészet és a modell szakma között…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Szerintem nincs sok különbség a színészet és a modell szakma között…”  - állítja Szick Petra színész-modell, aki a két hivatás párhuzamairól is mesél. No meg arról, milyen érzés volt számára hátrányos helyzetű gyerekek arcaira mosolyt csalni. A Sláger KULT-ban a tévésorozatok kulisszatitkairól is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/5/202224 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Tamás Lilla: “Magabiztosan a saját testedben” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Szeretném, ha minden nő magabiztosan élne a testében és példát mutatna a környezetében a kitartásával” - mondja Tamás Lilla fitness coach, magyar bajnok sportmodell, aki kihívásra szólítja fel a nőket, hogy aztán a környezetében mindenki példát mutasson a kitartásával. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/5/202224 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A mai Cyla Reggelben beszélgettünk a Balenciaga botrányról, vendégünk volt Tamás, akinek 3 évig nem fizettek az albérlői, és kiderült melyek a magyarok kedvenc karácsonyi slágerei.
12/2/20222 hours, 40 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Szirtes Balázs: „A mai világban még nagyobb szükség van arra, hogy egy színházteremben néhány órára megálljon az élet” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A mai világban még nagyobb szükség van arra, hogy egy színházteremben néhány órára megálljon az élet” - vallja  Szirtes Balázs színész, aki azért érkezett a Sláger KULT-ba, hogy hivatása lélektanáról is meséljen. Arról a hivatásról, amelyért roppant hálás a jó sorsának, hogy részese lehet az emberiség eme csodálatos ősi játékának, amelyet színháznak hívunk. S. Miller Andrásnak azonban a megújult Vidám Színpad közelmúltban bemutatott darabjairól, a 39 lépcsőfokról és a Szextettről is mesélt. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/2/202249 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Gyöngyösi Szilvia I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.11.30.

Kihívásfüggő vagyok, ez lehet az oka.-válaszolja a kérdésre, hogy, hogy lehet ennyi mindent csinálni egyszerre és ráadásul ilyen maximalizmussal?! Gyöngyösi Szilvia kicsivel több, mint 4 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hiába fél, mégis belevág abba, aminek a gondolatával már évek óta játszott. Ezidő alatt online iskolájában már több ezer diák végzett, közel 50 termékből álló saját étrend-kiegészítő termékcsaládot dobott piacra, MyEatRend néven, írt két könyvet és megnyitotta az első Szizóna kollagén juice bárt. Folyamatosan a határait feszegeti, olyan szenvedéllyel mesél a terveiről és arról, hogy mi mozgatja, hogy az ember azonnal kedvet kap, hogy megváltsa a világot. Hétköznapi példaképek nem hétköznapi történetei Gyöngyösi Szilvia, Fitness edző, életmód-és étrend tanácsadó, online felnőttképzési sportmentor, a 2022-es év Fitness nagykövete
12/1/202259 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Palcsó Tamás és Lutter Imre: "A költészet, a lélek és a szerelem hozza el a boldogságot" | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Nem a pénz, nem a hatalom, nem a népszerűség hozza el a boldogságot, hanem a költészet, a lélek és a szerelem” - mondja  Lutter Imre és Palcsó Tamás. Hogyan kerül egymás mellé, ráadásul egy produkcióba a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és a popénekes? Kiderül a műsorból. A két alkotó a Mesterkód című musical kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak a Petőfi-bicentenárium jegyében készülő produkció kulisszatitkairól és lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
12/1/202249 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.11.28.

A mai Édes Kettesben vendégünk lesz a fantasztikus Szolnoki Péter. Természetesen nem maradnak el állandó rovataink sem.
11/30/20221 hour, 21 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Hajdu Klára: “Általában elég erősek a vízióim egy-egy dalról, és hallom a fejemben azt a hangulatot, ami passzol hozzá” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Általában elég erősek a vízióim egy-egy dalról, és hallom a fejemben azt a hangulatot, ami passzol hozzá” - mondja a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és tanára, Hajdu Klára. A Sláger KULT-ba érkező előadó az utóbbi időben egyre bátrabban és merészebben kirándult a stílusok között. Az alkotási folyamatok lélektanától a tanításig sok mindet elmesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/30/202250 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

KOZSO: „Párizs, Hongkong és Szingapúr után végre Budapesten is lesz képzőművészeti kiállításom” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Párizs, Hongkong és Szingapúr után végre Budapesten is lesz képzőművészeti kiállításom” - mondja KOZSO, aki ezúttal nem zenészként, hanem képzőművészi és szépirodalmi alkotóként érkezett a Sláger KULT-ba. Kevesen tudják, hogy az Ámokfutók frontembere művészcsaládból származik, édesanyja festőművész volt, és a Louvre-ban is dolgozott restaurátorként, nagyapja pedig faszobrászként alkotott, így nem meglepő, hogy a zenészt is vonzotta a művészet. Olyannyira, hogy az egyetemi éveit Franciaországban töltötte, ugyanis egy francia művészeti iskolát végzett el. A szürrealista irányzat áll hozzá a legközelebb, példaképei Dalí és Bosch. De mit jelent számára a festészet és általában mikor ragad ecsetet? És hogyan kapcsolódik ehhez a költészet? Ennek lélektanáról mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/29/202251 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk a rajongásról, kiderült, ki a legfanatikusabb rajongó, és szó volt arról a férfiról is, aki azért követett el bűncselekményt, mert börtönbe vágyott.🙂
11/28/20222 hours, 47 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Csarnai Edit: “55 éves koromban kezdtem el jógázni, s ez hozott vissza az életbe" | Sláger KULT S. Miller Andrással

“55 éves koromban kezdtem el jógázni, s ez hozott vissza az életbe. Ezért segítek most másoknak is.” - Csarnai Editet sokan ismerhetik a médiából, hiszen hosszú évek óta újságíró, néhány éve azonban pokoli szenvedésen ment keresztül. A korábban maratoni távokat könnyedén lefutó nő egy térdsérülés miatt szinte járni is alig bírt, bottal közlekedett. Egy örökmozgónak ez a poklok pokla, ráadásul valóban pokoli fájdalmakat élt át. Orvosról orvosra járt, de érdemi javulás nem történt. Mígnem elkezdett jógázni, s aztán csodával határos módon, szinte villámsebességgel felépült. Megfogadta: ha tényleg meggyógyul, oktatóvá képezi magát és másoknak is segíteni fog. Online csoportjában gesztusértékkel segít teljesen kezdőknek is, ahol a kor és a testsúly sem számít, s már a workshopok is elindultak. Mottója: „Induljunk el együtt az úton, ami a belső egyensúlyhoz vezet!” A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak küldetése lélektanáról mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/28/202246 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

NOX (Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás): "Van olyan rajongónk, aki a babakori pelenkáját hozta el újra aláíratni..." | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Van olyan rajongónk, akinek babakorában az édesanyja a pelenkáját dedikáltatta velünk, felnőve pedig már maga hozta el újra aláírtani a régi ereklyét..." - meséli Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás, a NOX együttes alapítói. A ma már ikonikusnak számító formáció kereken 20 évvel ezelőtt indult neki a nagy útnak. A Sláger KULT-ba a jubileumi szuperkoncert kapcsán érkeztek, ahol S. Miller Andrással mélységekről, magasságokról, a NOX múljtáról, jelenéről és jövőjéről is beszélgettek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/25/202252 minutes
Episode Artwork

Sidlovics Gábor "Sidi" I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 25. ADÁS

11/24/202234 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Szakonyi Eszter I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.11.23.

Meguntuk, hogy minden viszonylagos. Hogy attól függ. Nem akartuk, hogy ezt tanulják meg, hogy attól függ. Hogy kivel vagy jóban, kinek a kije vagy. Függjön inkább attól, hogy mit teljesítesz, mit teszel bele és mennyi energiát.Sokkal könnyebb Á-ból B-be eljutni ezzel a viszonylagossággal, csak, hogyha te tudod hogy végigjártad a magad útját és független ember maradhattál ezáltal, akkor ők is független emberként nőhessenek fel és dönthessenek majd a saját életükről és a kötelezettségeikről, függetlenül mindenkitől és ne legyen az viszonylagos, ne azon múljon, ne attól függjön, hanem csak attól, hogy mennyire tette oda magát ebben az életben. A szorgalom és a tanulás vezethet valahova és ezt semmilyen körülmények között nem lehet kiváltani dörgölődzéssel, simulással, ügyeskedéssel. Szakonyi Eszter 12 éve döntött úgy, hogy hátat fordít gazdasági mérnökként külkereskedő karrierjének és az álmai felé fordul, kozmetikus lesz.A ma már kozmetikus mester, egészségügyi szakkozmetikus egy hat négyzetméteres üzlettel kezdte, ami napjainkra a több száz négyzetméteren működő Vintage Beauty Szépészeti Nőintézetté nőtte ki magát.Eszter 2010 óta fejleszti és építi saját brandjét, amely ezidő alatt több, mint 30 nemzetközi díjat nyert el. Tavaly augusztus óta családjával Rotterdamban élnek, ahol már az első szalont is megnyitották. Ritkán találkozni ennyire fegyelmezett, egyben szenvedélyes és maximalista emberrel, akinek a szakmaiság, a beleköthetetlen minőség, az elvek és a tisztesség minden egyéb érdek előtt áll.   A beszélgetés végére tagadhatatlanul elkötelezett rajongója lettem, akivel alig várom a következő találkozást.
11/24/202259 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Jakupcsek Gabriella: “Felértékelődött a személyes találkozások jelentősége” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Az előadásaimon továbbra is kérdezek és az a célom, hogy a válaszokon velem együtt gondolkozzanak el az emberek” - mondja Jakupcsek Gabriella, ikonikus televíziós, aki szerint a mögöttünk álló időszakban felértékelődött a személyes találkozások jelentősége. A beszélgetések, kapcsolódások, közösségi élmények mindenki számára nagy jelentőséggel bírnak. Az elmúlt években rengeteg helyszínen, több ezer résztvevővel tapasztalta meg, mennyire szükségesek és hasznosak ezek az élmények, amikhez reméli, hogy jelenlétével ő is hozzá tud tenni. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt, illetve arról, hogyan érzi magát a minket körülvevő világban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/24/202250 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Mihályfi Balázs: “Erős igazságérzettel áldott meg a sors és bizony jártatom is a számat…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Évtizedek óta ott van a nappalinkban különböző sorozatok szereplőjeként és évtizedek óta láthatjuk őt színpadon is. Sőt, az utóbbi hetekben Luca lánya is igen gyakran szerepelt a képernyőn az egyik zenei tehetségkutató versenyzőjeként. Mihályfi Balázs azonban színházi alkotó minőségében érkezett a Sláger KULT-ba, a Veres 1 Színház 1x3 néha 4 című fergeteges komédiája kapcsán. S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is kíméletlen őszinteséggel mesélt a színész.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/23/202250 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Eleni Korani: “A művészet olyan szellemi táplálék, amely nemcsak nekünk ad, hanem másokat is gazdagít...” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A művészet olyan szellemi táplálék, amely nemcsak nekünk ad, hanem másokat is gazdagít...” - vallja Eleni Korani művészeti szakértő, műkereskedő, aki a magyar művészet és kultúra elkötelezett támogatója, aki nélkül nem létezne Honthy-díj. Utóbbit rendkívül komoly értéket teremtett a Budapesti Operettszínház évadainak értékelésében. Eleni a Sláger KULT-ban azonban nem csak színházról beszélgetett S. Miller Andrással, hanem képzőművészeti aktualitásokról, no meg a műkincspiac kulisszák mögötti világáról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/22/202247 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.11.21.

Az Édes Kettesben ezúttal ráfordulunk az Adventre és a karácsonyi készülődésre. Számot vetünk, hogy mi történt velünk ebben az évben. A Gasztrovatban egy igazán aktuális étellel foglalkozunk, a Kocsonyával. Egy izgalmas kis kvízt is készítettünk, ezúttal magunknak!
11/21/20221 hour, 15 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, kinek mekkora volt a legnagyobb táv, amit egy ottfelejtett tárgyért meg kellett tennie, de szóba kerültek a csalódást okozó csókok is.
11/21/20222 hours, 45 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Balla Eszter: “Véget nem érő cívódások, egymásba gabalyodás és minőségi zene a Swing á la Djangoval” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Véget nem érő cívódások, egymásba gabalyodás és minőségi zene a Swing á la Djangoval” - és még mennyi minden Szép Ernő Vőlegényének különleges, zenés spin-off történetében, amelyet ezúttal „jazzopera” formájában tárnak a nagyközönség elé az alkotók. Balla Eszter színművész a darab főszerepe kapcsán látogatott el a Sláger KULT-ba. Az eredeti darab a magyar drámairodalom leglíraibb és legzeneibb prózái közé tartozik. Az eredeti színdarab részleteiből született új, „Vagy a szívem dobbant” jazzopera megzenésítve és elénekelve mutatja be a két főszereplő végtelenségig hömpölygő, időtlen találkozását és az összetartozás-szétválás szerelemi tébolyát. S. Miller Andrásnak a próbafolyamat kulisszatitkairól és hivatásának lélektanáról is mesélt a színész.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/21/202248 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Iványi Árpád és Réti Barnabás: “Élni, játszani, szeretni – erről szólnak a produkcióink, amelyekkel történeteket mesélünk” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Élni, játszani, szeretni – erről szólnak a produkcióink, amelyekkel történeteket mesélünk” - vallja Iványi Árpád látványtervező-rendező és Réti Barnabás színész-rendező, akik kreatív színházi alkotóműhelyükkel szinte beköltöztek a Karinthy Színházba. A Budapest Playhouse nevű produkciós cégük olyan nagy sikerű darabokat állított színpadra, mint a Tortúra, a Fat Pig, vagy az épp újra bemutatandó Egy különleges nap, de az utóbbi évek Tűzijátékainak művészi koncepcióit is ők alkották. Hitvallásuk, hogy “A történeteknek varázsereje van, olyan hatalma, mely az emberiség kezdete óta formálja világunkat. Ahogyan az sem mindegy, milyen történetet mesélünk önmagunknak és másoknak saját létünkről, úgy az sem, milyen történeteket mesélnek nekünk, hiszen minden erős gondolat valósággá válik, ha kitartóan ápoljuk. A Sláger KULT-ban S. Miller Andráson keresztül a kulisszák mögé is betekintést engedtek a hallgatóknak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/18/202249 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Patakvalvi Réka és Flesch Tamás I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.11.16.

"Megtaláltuk egymást. Ha feltennél 100 kérdést, biztos, hogy legalább 98-ra azonos választ adnánk." "Ha azt kérdezed, hogy ki a példaképem, számomra egyértelműen Tamás az." Patakvalvi Réka és Flesch Tamás nem csak a munkában, de az életben is társak. A Continental Group tulajdonosaival beszélgettünk növekedésről, vállalkozóvá válásról, csapatról, hitvallásról, kihívásokról és szokatlan módon szerelemről. Két igazi példakép, akik nem csak üzletei sikereik, de emberi minőségük okán is követendő példák.
11/17/20221 hour, 1 minute, 22 seconds
Episode Artwork

Dénes Viktor és Farkas Ádám: “Feladatunknak érezzük a kiút keresését és erre a nagyszerű, de igen nehéz útra invitáljuk a közönségünket” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Feladatunknak érezzük a kiút keresését és erre a nagyszerű, de igen nehéz útra invitáljuk a közönségünket” - szól Dénes Viktor és Farkas Ádám színházi alkotók hitvallása, akik nemzedékük lényegi kérdéseit fogalmazták meg. A környezetük, az élethelyzetük és kilátásaik elhitetik a jelenkor emberével, hogy a legtöbb, amit tehetnek, hogy kiválasztják a sok rossz választás közül a legkisebb rosszat. Az Exit Generációnak elnevezett színházi társulás ezzel a jelenséggel szembe szállva épp a kiút keresését tűzte ki feladatának, hogy ne a szorongás és az abból fakadó gyűlölet feszítse szét társadalmunkat. A Sláger KULT-ban hivatásuk lélektanába is beavatták S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/17/202250 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.11.14.

11/16/20221 hour, 22 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Lakatos Levente: „Néha gyűlölniük kell egymást az embereknek. Máskülönben garantált a katasztrófa…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Néha gyűlölniük kell egymást az embereknek. Máskülönben garantált a katasztrófa…” - ez Lakatos Levente új regényének, a "Tönkreteszlek" sorozat első részének mottója.  Levi régi harcostársa a műsorvezető S. Miller Andrásnak, egykoron kollégák voltak. András látta, honnan indult és azt is, hová jutott a Főhős– teljesen önerőből. Gyakorlatilag a nulláról építette fel magát úgy, hogy nem volt segítsége, s ma már több százezres követőtáborral rendelkezik a közösségi platformokon, a dedikálásain pedig tömegek állnak sorba. Az adás napojaiban is, az aktuális dedikáló turnéján. A Sláger KULT-ba ugyan a budapesti bemutató apropóján érkezik, de szó lesz sok egyébről, például a finnyás értelmiségiek ostoba megnyilvánulásairól is…# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/16/202252 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Csákányi Eszter: „A vágyak ismétlődnek, csak a világ változik…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„A vágyak ismétlődnek, csak a világ változik…” - vallja Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki a Sláger KULT-ban mesél táncról, művészetről, előadói estekről, az életről, bár utóbbira csak legyint, hogy azt inkább hagyjuk. S. Miller Andrásnak elmeséli Psota Irénhez fűződő különleges kapcsolódását, s azt is, amikor a színész halálát követően felmehetett a lakásába és válogathatott a hátra hagyott holmik között. No és a Barisnyikovval történő legendás találkozása is szóba kerül, ami azóta és most is amolyan szívügy, amelyet immáron önálló est keretében idéz fel a nagyérdeműnek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/15/202249 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Pető Judit: "A zene csodákra képes: az autizmussal, Asperger szindrómával élőknek javítja az életminőségét, fejleszti az agyát” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"A zene csodákra képes: az autizmussal, Asperger szindrómával élőknek javítja az életminőségét, fejleszti az agyát” - állítja Pető Judit, az Autizmuzsika Alapítvány elnöke, és annak kórusának vezetője. Judit régóta küldetésének érzi, hogy az autizmussal, az Asperger szindrómával élők életét minőségibbé tegye. Missziójáról már könyvet is írt „Álarc nélkül” címmel. Őszintén hiszi, hogy az éneklés, a zene azon kívül, hogy közösséget teremt, rendkívüli hatással van az életükre: jó érzést ad és sikerhez juttatja őket. Az interjúnk apropóját a 2022. december 10-én, a MOM Kupolatermében tartandó karácsonyi koncert adja, amely az Aura Egyesület 20. évének jubileumi gálája is egyben. Judit a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak hivatásának és hitvallásának lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/14/202249 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

DEPECHE MODE Exkluzív Interjú [Eredeti/Angol] I Slágerlista

11/11/20229 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

DEPECHE MODE Exkluzív Interjú [Magyar szinkron] I Slágerlista

11/11/20229 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Szigeti Ferenc: „Úgy fogunk szólni az Aréna koncerten a szimfonikus zenekarral kiegészülve, mint az álom” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Úgy fogunk szólni az Aréna koncerten a szimfonikus zenekarral kiegészülve, mint az álom” - mondja Szigeti Ferenc rocklegenda,  aki pontosan abban az évben alapította a Karthago zenekart, amikor a műsorvezető, S. Miller András született. Vagyis 43 éve. És igen, pontosan ennyi ideje dübörögnek a műfaj őrületes elefántjaiként változatlan felállásban. Manapság, amikor két perc alatt bomlanak fel formációk és egyébként is divat évente szakmát - és hivatást! - váltani, még inkább felértékelődik az a fajta Szövetség, ami ezt az együttest évtizedek óta jellemzi. November 19-én ráadásul olyan koncertet adnak az Arénában, amilyet még soha: a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral kiegészülve közel hatvanan lesznek a színpadon, ahol még Máté Péter dalait is bemutatják rock verzióban. A Sláger KULT beszélgetéséből egyebek közt az is kiderül, mi köze van egyáltalán a Karthagonak Máté Péterhez, de emellett téma lesz a kőbányai túlélőösztön is. Feri szerint ugyanis a kőbányaiak a jég hátán is képesek megélni.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/11/202250 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Kordos Szabolcs: Hogyan élt a Fővám téren Móricz Zsigmond? Hol volt Karády Katalin rejtélyes belvárosi otthona? Mennyi titkos átjáró található a budavári alagútban? | Sláger KULT S. Miller Andrással

Hogyan élt a Fővám téren Móricz Zsigmond? Hol volt Karády Katalin rejtélyes belvárosi otthona? Mennyi titkos átjáró található a budavári alagútban? - Izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések, amelyekre Kordos Szabolcs új, hiánypótló könyve ad választ. Az immáron 11 kötetes szerző vállaltan Budapest szerelmese, aki a „Palotanegyed titkai” néven futó blogjával készítette elő a frissen megjelent, „Egy város titkai – Budapesti legendák, Legendás budapestiek” című kötetét. Szabolcs azt mondja, nem történelemkönyvet írt, hanem vérbő, gyakran komikus, másszor tragikus privát kalandozást térben és időben. Olyat, amelyben megelevenedik a múlt, és megszólalnak a leszármazottak, a szakértők és a mai lakók. A Sláger KULT-ban a munkafolyamat kulisszatitkaiba is beavatta S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/10/202248 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Uzonyi Nóra: "Hibázni nem tragédia, mert az is a fejlődés része" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Hibázni nem tragédia, mert az is a fejlődés része" - vallja Uzonyi Nóra, aki karate edző, gerinc tréner, nem mellesleg pedig szövegíró is. Nóra e látszólag három különálló terület remekül ötvözi, hiszen ahogyan mondja, ezek nagyon is összefüggnek egymással. Továbbá azt is mondja, hogy a karate szerelem volt számára első ütésre, amellett immáron 26 és fél éve kitart. Szenvedélyesen szeret írni, imád tanítani, minden másról pedig őszintén mesél a természetes emberi hangok műsorában. A Sláger KULT-ban hivatásainak lélektanába is beavatta S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/9/202248 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.11.07.

Az édes Kettesben vendégünk lesz Kentaur díszlettervező, festő, zenész. Elmeséljük egy igen híres fotó történetét. és a Márton napi “libaságokról” is beszélni fogunk.
11/8/20221 hour, 30 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Alapi István és Kiss I. Krisztina: „Álmodtunk egy világot magunknak...” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Különleges beszélgetésre érkezett a Sláger KULT-ba Alapi István rockikon, akit ezúttal a felesége, Kiss I. Krisztina is elkísért. És igen, ő is beült a stúdióba, ami igen ritka, hiszen egyáltalán nem nyilatkozik a sajtónak. Most viszont, hogy férje frissen megjelent életrajzi könyvén az ő neve is fel van tüntetve szerkesztőként, a Sláger FM-mel kivételt tett. S. Miller Andrásnak őszintén meséltek kivételes Szövetségükről.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/8/202253 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Eszterhai Katalin: „35 éve Kanadában élek, mégis naponta előveszem a Magyar Értelmező Kéziszótárat...” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„35 éve Kanadában élek, mégis naponta előveszem a Magyar Értelmező Kéziszótárat...” – mondja Eszterhai Katalin író, aki megingathatatlanul hisz a szavak erejében. A rendkívüli életúttal rendelkező Főhős ugyan több mint három évtizede egy másik kontinensen él, mégsem felejtette el szülőhazáját, olyannyira nem, hogy könyveinek nagy többségét még mindig magyar nyelven adja ki. Legutolsó kötete illúziók, álmok, titkok és remények gyűjteménye. Az „Angyalok pórázon” című kötet bemutatója kapcsán érkezett Budapestre, s az író-olvasó találkozók miatt még marad is néhány hétig. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrást hivatása lélektanába is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/7/202250 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Sz. Látó Judit: "A kutya viselkedéssel kapcsolatos problémája a legtöbb esetben a gazdira vezethető vissza" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Be kellene végre látni, hogy a kutya viselkedéssel kapcsolatos problémája a legtöbb esetben a gazdira vezethető vissza" -vallja Sz. Látó Judit rehabilitációs kutyakiképző és kutya-gazdi mentál tréner, aki mentálhigiénés segítő szakember diplomával, valamint rehabilitációs kutyakiképzői végzettséggel is egyaránt rendelkezik. Ezt a két szakterületet ötvözte és alakította ki egy speciális formában, miután egyértelművé vált, hogy nemcsak a kutyáknak, de a gazdáiknak is speciális támogatásra van szüksége ahhoz, hogy valódi páros közösséget tudjanak alkotni. S. Miller Andrásnak küldetésének lélektanáról mesélt Judit.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/4/202248 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Molnár Ferenc Caramel: "Ideje volt kilépnem a popzene sablonjából és ötvözni a két szenvedélyemet, a zenét a költészettel" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Ideje volt kilépnem a popzene sablonjából és ötvözni a két szenvedélyemet, a zenét a költészettel" - mondja Molnár Ferenc Caramel, aki élete első musicalje, a Mesterkód kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, amelyben tovább gondolta a Lélekdonor című korábbi nagy slágerét. S. Miller Andrást azonban hivatása lélektanába, annak mélységeibe és magasságaiba is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/3/202252 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.10.31.

A mai Édes Kettesben Néhány hasznos tippet adunk a fiús anyukáknak. Jön a hűvösebb idő, megnő a tea fogyasztás. Elmeséljük, hogy mit illik tudni a mézről. Példaképekről és születésnapokról is fogunk beszélgetni. Illetve a Halloween kapcsán csokit vagy csalunk! :-)
11/2/20221 hour, 27 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Dezső Nikoletta: “A szavakkal történő bántás sokszor fájóbb, mintha ténylegesen csattana a pofon” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"A szavakkal történő bántás sokszor fájóbb, mintha ténylegesen csattanna a pofon” - mondja Dezső Nikoletta, aki nehéz témával érkezett a Sláger KULT-ba. Nehéz, de beszélnünk kell róla. Nikolettának is nehéz volt róla írnia, de írnia kellett. A párkapcsolaton belüli bántalmazás ugyanis nagyon sok embert érint.  A női szemmel című kötet tehát tabudöntögető könyv, a szerzőjének pedig épp az a célja, hogy ne legyen többé tabu erről a jelenségről beszélni, kötetével erőt szeretne adni azoknak, akik regényének főhőseihez hasonló cipőben járnak. S. Miller Andrásnak ennek a lélektanáról mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/2/202248 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Fekete Gábor: "Valósággal felrobbantja a színházat a rock and roll" | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Valósággal felrobbantja a színházat a rock and roll, mert a fiatalok mindig képesek erőt demonstrálni" - mondja  Fekete Gábor, a József Attila Színház színművésze, aki Ricky bőrébe bújva viszi a Made in Hungária című musical főszerepét. Fenyő Miklós és Tasnádi István legendás darabját 20 év után tűzte újra műsorára a színház, természetesen felújítva, amely ismét tarol: hosszú hónapokra előre elkelt minden jegy az előadásokra. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak a próbafolyamat és az előadások lelki részéről is mesélt Gábor. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
11/1/202247 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Rádiós CYLA a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szó esett a Halloween kelta eredetéről, és az is kiderült, kinek mi volt a legijesztőbb élménye.🙂
10/31/20222 hours, 1 minute, 10 seconds
Episode Artwork

Szécsi Judit: „Vallom, hogy a gyermekek legnagyobb ismerői saját szüleik, de bizonyos elakadásokhoz jól jön a külső szemlélő” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Vallom, hogy a gyermekek legnagyobb ismerői saját szüleik, de bizonyos elakadásokhoz jól jön a külső szemlélő” - mondja Szécsi Judit gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, aki a Sláger KULT-ban a mai nem könnyű világban történő eligazodás kapcsán járt a stúdióban. Nem is gondolnánk például, hogy a gyermekek milyen teherként élték meg a pandémiát.  Judit a családterápiában alkalmazott rendszerszemléletben hisz, így a megoldásban is az egész rendszer működésének megértése, az erőforrások megtalálása az elsődleges célja. Az égető és aktuális problémák mellett azonban hivatása lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/31/202250 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Besztró Szabolcs: „A legtöbb vállalkozó a függetlenségre törekszik, a kitettség elől menekül” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A legtöbb vállalkozó a függetlenségre törekszik, a kitettség elől menekülnek” - mondja Besztró Szabolcs üzleti stratéga, aki a vállalkozói világ kulisszatitkaiba engedett betekintést a Sláger KULT-ban, hiszen hivatása révén közvetlen közelről lát bele egy olyan dimenzióba, ahová kevesen. Dolgozott nagy prezstizzsel és kemény munkával járó vezetői pozícióban multinál, majd rekordidő alatt transzformált át egy hazai startup vállalkozást nagyvállalattá, ahol ma is operatív és stratégiai igazgató. S. Miller Andrást hivatása lélektanába is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/28/202249 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Bajkó Barbara I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 24. ADÁS

10/27/202234 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Vámos Miklós: „Az aktuális könyveimből szándékosan elveszítek néhány példányt a városban” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Hagyománnyá vált az életemben, hogy az aktuális könyveimből elveszítek néhány példányt a városban” - árulja el Vámos Miklós író, aki már sok olvasónak szerzett élményt ezzel az az akciójával. Noha a Sláger KULT-ban beszélgetésünk apropója a legfrissebb kötet, a Palackposta, emellett Miklós készséggel beavatta S. Miller Andrást mestersége lélektanába is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/27/202253 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Balázsy Panna: „A szerzői életemből az író-olvasó találkozókat kedvelem a legjobban, amikor a gyerekekkel találkozom” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A könyvszerzői életemből az író-olvasó találkozókat kedvelem a legjobban, amikor a gyerekekkel találkozom” - árulta el Balázsy Panna a Sláger KULT-ban, akit elsősorban az ifjúsági gyerekkönyvek szerzőjeként faggatott S. Miller András. Méghozzá arról a nem mindennapi misszióról, ami már sok-sok éve kitart az életében, s az egyik legtermékenyebb alkotói magasságokba emelte. Interaktív találkozásai az olvasóival roppant motiválóak, az ÖKO Banda környezetvédelmi sorozatának most megjelent új része, a Nagy levegőt pedig nem mindennapi küldetést képvisel.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/26/202249 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Moravetz Levente: „Aki színházat csinál, kivétel nélkül mindenki elhiszi az illúziót” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Aki színházat csinál, kivétel nélkül mindenki elhiszi az illúziót" – állítja Moravetz Levente színész, rendező és író, aki ezúttal a Cirkuszhercegnő című operett kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba. A háromfelvonásos Cirkuszhercegnő Kálmán Imre egyik legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő után. A darabot Levente a bemutató színhelyéhez, magához a cirkuszhoz modernizálta, az előadás szerves részét adják az akrobata számok és a látványos lovas produkciók. S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is készséggel mesélt a színházi szakember, aki a budapesti premieren kívül két további produkcióra is készül.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/25/202248 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Csernus Mariann: „Csillagüzenetek tárulnak fel előttem, amikor elkezdek elemezni egy képletet” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Csillagüzenetek tárulnak fel előttem, amikor elkezdek elemezni egy képletet” - mondja Csernus Mariann, aki asztrológus és asztrozófus is egyben. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak továbbá azt is elárulta, hosszú és olykor éles kanyarokkal tarkított ösvény vezetett addig, amíg rátalált az útjára. Arra az útra, amelyet legalább annyian kedvelnek és követnek, mint amennyien ódzkodnak tőle. Mindkét hozzáállás szóba került a beszélgetésben.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/23/202247 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Lukács Sándor: „Hogy van-e még szenvedély? Naná!” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Hogy van-e még szenvedély? Naná! 50 év után is szenvedéllyel telve indulok el a Vígszínházba” - mondja a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. A Sláger KULT műsorvezetője, S. Miller András régóta készült Lukács Sándorral a nagy beszélgetésre, mert olvasta a versesköteteit és minden korábbi megnyilatkozása roppant szimpatikus volt számára. A színpadon, filmeken és tévéjátékokban megformált szerepeiről nem is beszélve. ’Mégis mi a Jóistenről fogunk egy órán keresztül beszélgetni?’ – kérdezte a színészikon, amikor bejött a stúdióba. A végén pedig sajnálta, hogy olyan hamar elrepült az a bizonyos óra.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/23/202249 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

CYLA Hétfő a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

10/21/20222 hours, 47 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Zolnay Judit I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.10.19.

“Te hol vagy a rendszerben? Ahol éppen most vagyunk az egy állomás, hiszen a karrierünk egy szüntelen utazás.” Miért mondta Blaskó Niki Zolnay Juditnak, hogy úgy néz ki, mint egy szereplő a Született feleségek című sorozatban és milyen változást okozott ez a mondat? “Ha már megszereztem azt a tapasztalatot, kötelességem továbbadni. A tudásátadásnak magától értetődőnek kellene lennie.“ “ A hazai vezetők egyik legnagyobb kihívása az önbizalomhiány.” “Fontos vezetői eszköz, a megjelenésünk, az energiaszintünk, a hangszínünk, az, hogy hogyan beszélünk az emberekkel, de a mosolyunk is.” Vállalati kultúráról, menedzsmentről, leadershipről, csapatról, szabadságról, mentorokról, önmegvalósításról, misszióról, saját útról beszélgettünk.
10/21/20221 hour, 38 seconds
Episode Artwork

Forgács Péter rendező: „Igazi különlegesség lesz a SZÉPERNŐ JAZZOPERA, ahol két hangra írt, megzenésített szabad verssé válik az előadás” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Igazi különlegesség lesz a SZÉPERNŐ JAZZOPERA, ahol két hangra írt, megzenésített szabad verssé válik az előadás” - mondja Forgács Péter rendező, aki újabb izgalmas színházi vállalkozásáról, a „Vagy a szívem dobbant” című jazzoperáról mesélt a Sláger KULT-ban. A darabot maga rendezi, a zenét pedig a Swing á la Django szolgáltatja majd a Budapest Jazz Clubban.Pétertől már megszokhattuk, hogy mindig valami különleges produkcióval áll elő, s ez most sem lesz másképp. S. Miller Andrást a darab próbafolyamatának kulisszatitkaiba is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202225 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Felber Dominik és Szolnoki Balázs: „Csak gyűlt a tömeg a metró kijáratánál és visszatapsolták a számukra még teljesen ismeretlen dalokat is” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“…csak gyűlt a tömeg a metró kijáratánál és visszatapsolták a számukra még teljesen ismeretlen dalokat is” - meséli Felber Dominik és Szolnoki Balázs, akik a The 02s formációjukkal egyre gyakrabban láthatók főváros szerte, legutóbb a Bartók Boulevardon gyűlt össze miattuk tömeg a Szent Gellért tér metróállomásánál. Izgalmas beszélgetésre érkeztek a Sláger KULT-ba is, ahol őszintén elmondják, hogyan lehet manapság elindulni egy zenekarral úgy, ha az ember nem tehetségkutatókban próbálkozik, hanem önerőből teszi a dolgát. S. Miller Andrásnak elárulták, noha teljesen más világot élünk, mint 30-40 évvel ezelőtt, azért a vágyak ugyanazok: a TikTok korában is megvannak a nagy remények és a világforgató álmok, amelyek a szenvedélyüket fűtik. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/20/202225 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Andrejszky Zoltán: „Halból és halas receptekből sohasem elég, ezért elkészítettem a receptkönyvem második részét” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Halból és halas receptekből sohasem elég, ezért elkészítettem a receptkönyvem második részét” - mondja Andrejszky Zoltán, akit a Sláger KULT műsorvezetője még gyerekként hallgatott az akkori Juventus Rádióban, ma pedig már ő a halkirály, hiszen a Fishing&Hunting TV-csatorna egyik legnézettebb műsorát vezeti. Az azonos címmel megjelent exkluzív receptkönyvét pillanatok alatt elkapkodták, ezért a napokban megjelentette a Halimádók konyhája 2. kötetét, amely még exkluzívabb, mint az előző. Kevesen tudják, hogy Zoli a Horgászok Határok Nélkül Horgász Egyesület Pest megyei elnöke, aki elkötelezett horgász, mind hazai, mind nemzetközi vizeken kamatoztatja tudását. Egyebek közt erről is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/19/202251 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

CYLA Hétfő a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

10/18/20222 hours, 51 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Bodnár Tibor és László M. Miksa (LB27): „A Szabadságkoncert azokért is szól, akik az utcákon, parkokban, aluljárókban kell éljenek” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A Szabadságkoncert azokért is szól, akik az utcákon, parkokban, aluljárókban kell éljenek” - mondják a Ladánybene 27 alapítói, Bodnár Tibor és László M. Miksa, akik a hazai reggae műfajt meghonosították, s akik az elmúlt 37 esztendőben millió élményt szereztek közönségüknek slágereikkel és közösségi programjaikkal, koncertjeikkel. Egyvalamit azonban nem felejtettek el az évtizedek alatt: embernek maradni és segítő kezet nyújtani, amikor szükség van rá. Egyebek közt erről is szó esett  a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak hivatásuk lélektanáról is mesélt a két ikonikus zenész. András nagyon régen várta ezt a találkozást velük, hiszen 1994-ben egy diákújságíró táborban már gyerekként “megfertőzték” a reggae missziójukkal, s jó volt átbeszélni az elmúlt évtizedek Ladánybenés mérföldköveit.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/18/202251 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Haumann Petra: „Olyan hétköznapi helyzeteket mutatunk meg, amiket egy édesanya átél, megél és túlél” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Olyan hétköznapi helyzeteket mutatunk meg, amiket egy édesanya átél, megél és túlél” - mondja Haumann Petra, aki valósággal lubickol az Orferum "Anyád kínja" című tabumentes, formabontó előadásában, ahol megmutatják az anyaságot és azt, ami mögötte van. A színész a Sláger KULT-ban hivatása lélektanába is beavatta S. Miller Andrást. Érdemes velünk tartani, nem csak anyáknak, hanem apáknak is!# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/17/202248 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

EXKLUZÍV Robbie Williams interjú!!! I Slágerlista

Nem akármilyen interjúélményben volt része a Slágerlista műsorvezetőjének, Kisónak, aki ezúttal Robbie Williams-et faggatta.
10/14/202212 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Litkai Gergely I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.10.12.

„Tartós jó érzést az hoz, ha az ember másoknak tud segíteni vagy az ő életüket képes előmozdítani vagy együtt csinálni valamit. Imádok közösen írni vagy éppen ötletelni. Társas lények vagyunk, nem hiszek az individualizáció sikerben.” „Siker az, amikor az ember olyasmiben sikeres, amit szeret csinálni mert egyébként túl nagy árat kell fizetni érte.” „Ha ezt sikernek lehet nevezni akkor én ezt a kettőt érzem benne. Hogy azt csinálhatom, amit szeretek és olyan emberekkel, akiket szeretek és olyan embereknek, akiknek talán tudok adni valamit és azt is érzem, hogy ők is nagyon sokat adnak vissza ebből és ezzel lehet túlélni a hétköznapokat.”
10/14/20221 hour, 42 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben ma is a vidámságé volt a főszerep. Beszélgettünk arról, milyen vicces szituációkat szülhet egy-egy hajváltás, stílusváltás, és kiderült kik azok a világsztárok, akik élőben botrányosan rosszul énekelnek.
10/14/20222 hours, 45 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Széphegyi Kitti és Szerepi Zsolt: „Nagy változások előtt állunk és erre fel kell készíteni a vállalkozókat” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Nagy változások előtt állunk és erre fel kell készíteni a vállalkozókat” - mondja az üzleti oktatások két nagyágyúja, Széphegyi Kitti és Szerepi Zsolt, akiknek a jövőbiztos vállalkozásépítés az egyik fő missziójuk. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrást az üzleti élet - és a márkaépítés - kulisszatitkaiba is beavatták.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/14/202226 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ganyu Mária: „Egyre kifinomultabban sminkelik magukat a pesti hölgyek” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Egyre kifinomultabban sminkelik magukat a pesti hölgyek” - vallja Ganyu Mária szépségipari szakember, aki a saját területén már egyre kevesebb szélsőséggel és extrémitással találkozik napjainkban. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrást hivatása kulisszatitkaiba is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/14/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Szegvári Katalin és Érdi Sándor - A Halhatatlanok Társulata viszi tovább a legendás Stúdió kulturális értékeit | Sláger KULT S. Miller Andrással

A színészek, az operaénekesek és a táncművészek egyik legfontosabb elismerésévé vált a Halhatatlanok Társulatának örökös tagsága, amely két televíziós ikon, Szegvári Katalin és Érdi Sándor, a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotóinak nevéhez fűződik. Ahogyan Budapest egyik különleges látványosságát, a Halhatatlanok sétányát is nekik köszönhetjük a Pesti Broadway-en. A Sláger KULT-ban  küldetésük lélektanáról meséltek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/12/202252 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Nagy Cynthia Virginia: „A test és a szellem egymás nélkül nem képes a maximális eredmény elérésére” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“A test és a szellem egymás nélkül nem képes a maximális eredmény elérésére” - mondja Nagy Cynthia Virginia  sport mentáltréner, aki a Sláger KULT-ban igazan fontos témát vesézett ki S. Miller Andrással, a bennünk lévő belső erőt és a kompetenciáinkat a céljaink elérése érdekében. És, hogy ez hogyan csapódik le azokra, akik sportolnak? Kiderül a beszélgetésből!# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/12/202248 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Pásztor Tibor: „A színészember akkor is ott van reggel 8-kor a pályán, ha szíve szerint még aludna” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"A futball szent és sérthetetlen, tehát a színészember akkor is ott van reggel 8-kor a pályán, ha szíve szerint még aludna" - mondja Pásztor Tibor. Ő az a színész, aki amíg a Barátok közt-ben játszott, úton-útfélen le lett szólítva az utcán. Majd amikor évekkel később a másik napi sorozatba is bekerült a másik kereskedelmi csatornán, akkor is. Most épp premierre készül a Veres 1 Színház fergeteges komédiájában, a Hőgutában, két próba között látogat el hozzám a Sláger KULT-ba, hogy S. Miller Andrásnak hivatásának mélységeiről és magasságairól is őszintén meséljen. Tibor egyébként a színészet mellett szenvedélyes futballista, évek óta a Színészválogatott csapatában rúgja a bőrt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/11/202248 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.10.10.

Tovább dolgozunk az Édes Kettes műsorán. Hamarosan itt a gesztenye szezon, így terítéken a gesztenye lesz, és a belőle készíthető cukrászati finomságok. Hagyomány Örökség Reality műsorok Pedagógus sztrájk Ezek mind-mind témák lesznek az Édes Kettes új műsorában.
10/10/20221 hour, 23 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Tátrai Zsuzsanna és Fülöp Attila: „Tátrai Vilmosnak megadatott, hogy Kodály Zoltán jelenlétében játszhatta lemezre a szerző műveit” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Az édesapa és nagypapa, Tátrai Vilmosnak megadatott, hogy Kodály Zoltán jelenlétében játszhatta lemezre a szerző műveit" - meséli a legendás hegedűművész lánya, Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató és az unokája, Fülöp Attila lelkész a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. A családtagok ugyanis rendületlenül ápolják az emléket és életben tartják a mítoszt. Tátrai Vilmos életéről, munkásságáról és a 20. század magyar zenei életében betöltött fontos szerepéről is szó esett a rendkívül bensőséges hangulatú beszélgetésben. Tátrai nemcsak a világhírű Tátrai-vonósnégyes hanem a Magyar Kamarazenekar megalapítója, a Magyar Állami Hangversenyzenekar (Nemzeti Filharmonikusok) legendás hírű koncertmestere és a budapesti Zeneakadémia kiemelkedő egyéniségű professzora volt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/10/202248 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Kuszenda Eszter: „Verseket megzenésíteni felemelő misszió” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Verseket megzenésíteni felemelő misszió, partyzenével szórakoztatni pedig profi zenész feladat” - mondja Kuszenda Eszter énekesnő, aki az élethosszig tartó tanulásban hisz, ezért folyamatosan fejleszti magát zenei téren is. A legkülönbözőbb műfajokban és területeken is otthonosan mozog. Egyebek mellett erről a sokszínűségről is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/8/202249 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Rádiós CYLA a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szóba került, hogy ki hol és hogyan ismerkedik, valamint beszélgettünk arról is, hogy Franciaországban már nemcsak időjárás- hanem áramjelentés is van.
10/7/20222 hours, 51 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Istenesné Solti Andrea I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.10.05.

A Shell Magyarország Igazgatóságának az elnöke és tagja a Shell közép-kelet-európai régiós menedzsmentjének. Első magyarként szerepel az európai Sokszínűségi Díj (European Diversity Award) shortlistáján, a „Diversity Champion of the Year” kategóriában. A Forbes listáján ő a 4. legbefolyásosabb nő az üzleti kategóriában Magyarországon. ·Elsők között kapta meg a „Fenntartható Jövőért Vezető Nő” díjat a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szervezettől 2017-ben. Több társadalmi szervezet munkájában is aktívan részt vesz. A Hungarian Business Leaders Forum Elnöke. Több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik, nemzetközi csapatot vezet. Elkötelezett támogatója az Európai Sokszínűségi Karta kezdeményezésnek. Szponzora a női vezetők támogatására létrehozott díjnyertes HBLF nemzetközi X Mentor Programnak. Az IoD (Institute of Directors) Magyarország Tanácsadó testületének tagja és egyik alapítója, továbbá részt vesz a Menedzserszövetség és a Women in Energy (WONY) szervezet munkájában. Támogatója a Budapest Fesztivál Zenekarnak. Megtisztelő, hogy szakított rá időd és elfogadta meghívásomat. Családi háttérről és munkamegosztásról, belső motivációkról, a nők helyzetéről, kikapcsolódásról, töltődésről, alapvető értékekről, összefogásról, a közösség fontosságáról, érzelmekről, emberségről, odafigyelésről és a társadalom edukációjáról beszélgettünk. Többek között, mert leírni is nehéz, hogy mi minden szóba került még ebben a gyorsan elrepülő órában.
10/6/202256 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Pásztor Ádám: „Az álmok igenis valóra válnak, ezért nem mindegy, mit álmodunk” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Az álmok igenis valóra válnak, ezért nem mindegy, mit álmodunk" - mondja Pásztor Ádám, a Magyar Színház színművésze, aki hosszú utat tett meg a főváros történelmi teátrumának nagyszínpadáig. Ádám hivatásának lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/6/202250 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.10.03.

Az Édes Kettesben ezúttal folytatódik a Mézes 4es a Sipos testvérekkel. Természetesen a megszokott rovataink sem maradnak el. Ádám mesél az Apa-Fia táborról, kutatjuk a Krémes eredetét és beszélni fogunk a felnőtt kori pálya váltásokról is.
10/5/20221 hour, 29 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Móré András Vitamin: „Segítő kezet nyújtok azoknak, akik valóban le szeretnék tenni a poharat” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Segítő kezet nyújtok azoknak, akik valóban le szeretnék tenni a poharat" -  mondja Móré András Vitamin, a Happy Gang együttes alapítója, aki kíméletlen őszinteséggel mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak az évekig tartó pokoljárásáról. A zenész azt mondja, ő még időben ki tudott törni az alkohol rabságából. Példájából ma már mások is erőt merítenek. Sőt,  mivel egyre többen fordulnak hozzá segítségért, úgy döntött, hivatalos formában is szeretne prevencióval foglalkozni, mert mélyen hisz abban, hogy összefogással még több újjászületés történhet.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/5/202249 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Pauer Krisztina: „Küldetésemmé vált bullshitmentessé tenni a segítő szakmát” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Küldetésemmé vált bullshitmentessé tenni a segítő szakmát, mert a mentális egészség karbantartásának varázslatos ereje van" -mondja Pauer Krisztina, a Lélek Koffein Egyesület elnöke, aki segítő kezet nyújt minden olyan embernek, aki képtelen kiigazodni az önfejlesztés egyre átláthatatlanabb rendszerében. Küldetése lélektanáról, a saját maga kis harcairól, a megélt tapasztalatairól is őszintén mesélt Kriszta a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/4/202248 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Pál Szabolcs: „Egyre kevesebben vagyunk a hazai reggae műfajban, de akik kitartottunk, már évtizedek óta nyomjuk” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Egyre kevesebben vagyunk a hazai reggae műfajban, de akik kitartottunk, már évtizedek óta nyomjuk” - mondja Pál Szabolcs, a Re-G zenekar alapítója, aki 1999 őszén hívta életre együttesét, ami a reggae műfaj magyarországi népszerűsítését tűzte ki célul. A '70-es, '80-as évek reggae zenéjének szeretete kovácsolta össze a csapatot, amely azóta is változatlan lelkesedéssel hirdeti a "rasta" életérzést. Szabolcsnál kitartóbb és elszántabb fiatal zenész aligha van a műfajban, ennek lélektanáról, annak minden mélységéről és magasságáról mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
10/3/202251 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szó volt a hétvégi különleges bolygó együttállásról, bejelentkezett egy hallgatónk Floridából, és kapcsoltuk Párizst a Fashion Week kapcsán.
9/30/20222 hours, 56 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Rendhagyó CYLA Hétfő a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

9/30/20222 hours, 52 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Gyurkó Katalin és Novák László I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 23. ADÁS

9/30/202237 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Végh Judit: „Úgy tanulok meg egy új hivatást, hogy közben a régit sem hagyom el” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Úgy tanulok meg egy új hivatást, hogy közben a régit sem hagyom el” - mondja Végh Judit, akit a közönség az elmúlt 16 évben a Jóban Rosszban sorozat színészeként zárt a szívébe. Judit persze a színházat sem hanyagolta soha, jelenleg is játszik a Vidám Színpadon, ahol immáron nem csak művészként, hanem online marketingesként is kipróbálhatja magát. Ennek a jelenségnek a lélektanáról, no meg a szereplés mélységeiről és magasságairól is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/30/202249 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Pavletits Béla: „Kamaszként rongyosra hallgattam a Valahol Európában kazettát, ma pedig a darabban játszom” | Sláger KULT S. Miller Andrással

„Kamaszként rongyosra hallgattam a Valahol Európában kazettát, ma pedig a darabban játszom” - mondja Pavletits Béla, a Magyar Színház színművésze, aki az új évad és a színházi világ kulisszatitkai mellett imádott hivatása lélektanáról, mélységekről és magasságokról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/30/202248 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Szilágyi Attila Balázs: „Az állatok a mentális betegségektől is megmentenek minket az önzetlen szeretetükkel” | Sláger KULT S. Miller Andrással

“Az állatok a mentális betegségektől is megmentenek minket az önzetlen szeretetükkel” - vallja Szilágyi Attila Balázs, a Támogassuk a Rászorolú Állatokat Alapítvány elnöke, akinél elhivatottabb állatvédőt aligha találni az országban. Konkrétan éjjel-nappal "szolgálatban áll" és ment. Küldetésének lélektanáról őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/28/202252 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.09.26.

A debreceni utunk után bemutatjuk a Debreceni Páros történetét. Filmes rovatunkban egy nagyon kedves, zenés animációs filmről a SING-ről fogunk beszélgetni. Stílus és divat szekciónkban a várható 2022-es őszi cipőtrendeket mutatjuk be. A B nejem Ké férjem rovatban pedig a gyermekeink felvilágosításáról lesz szó.
9/27/20221 hour, 18 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Tfirst Péter: „Most van a legnagyobb szükség a klasszikus zenéből áradó érzelmekre” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Sikert sikerre halmoz a a Liszt Ferenc Kamarazenekar, akiknek legtöbb hangversenyére már elővételben elkelnek a jegyek. Tfirst Péter, a Kamarazenekar koncertmestere a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak elárulta, hogy mindez nem véletlen, hiszen most van a legnagyobb szükség a klasszikus zenéből áradó érzelmekre. Az együttes 2023. márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két, egymást követő bérletet hirdetett meg. 2022. decemberében például különleges koncerttel indítják zenekar a megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő kiemelt rendezvények sorát is. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/27/202247 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Szervét Tibor: „Nehéz érzés egy színésznek a díszbemutatón végignézni azt a filmet, amiben szerepel” | Sláger KULT S. Miller Andrással

"Borzasztó nehéz érzések vannak egy színészben, amikor a díszbemutatón először látja a filmet, amiben szerepel" - árulta el Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színész a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, a napokban bemutatott vígjáték, a "Nyugati nyaralás" premierje kapcsán. A műsorban a forgatás kulisszatitkain túl hivatásának lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is mesélt a művész.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/26/202249 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Wikonkál Éva I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.09.21.

Hogy lesz egy matematikusból nemzetközi nagyvállalatok kereskedelmi vezetője majd mindennek hátat fordítva, egy véletlennek köszönhetően galéria tulajdonos? Mi hajtja a hétköznapokban a kortárs művészeti LUMAS galéria tulajdonosát? Mi köze egy budai lakás megvásárlásának a számozott és dedikált fotográfiákhoz? Egymástól függetlennek tűnő, de nagyon is szorosan kapcsolódó dolgok. És, hogy hogy jön mindenhez még Amerika is? A beszélgetésből minden kiderül.
9/24/20221 hour, 23 seconds
Episode Artwork

Dr. Tóth Ágnes: „Az általános iskolások 65 százaléka felnőtt korában olyan munkakörben dolgozik majd, ami jelenleg nem is létezik” | Sláger KULT S. Miller Andrással

Elkezdődött a felsőoktatás, a Világgazdasági Fórum (WEF) riportja azonban arra mutat rá, hogy az általános iskolai tanulmányaikat most megkezdő gyermekek 65 százaléka felnőtt korában olyan munkakörben dolgozik majd, ami jelenleg nem is létezik. A diákokat ma még fel nem talált technológiák használatára, valamint még fel nem ismert problémák megoldására kellene sikerrel felkészíteniük az intézményeknek? Hogyan tud segíteni ebben egy egyetem? És egyáltalán, milyen a helyzet ma a főváros felsőoktatásában? Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója e témát járta körül a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással, akinek hivatása lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
9/23/202247 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

"A felolvasószínház mellett született egy fotókiállítás is A lemez két oldalából" / Chikán Erika, Inotay Ákos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hosszú évek óta nagy sikerrel fut Janikovszky Éva klasszikusának felolvasószínházi estje, "A lemez két oldala" címmel. A darabon túl immáron színészportrékból készült fotókiállítás is született. Ennek apropóján látogatott el a Sláger KULT-ba Chikán Erika fotográfus és Inotay Ákos színész, hogy az alkotói folyamatok kulisszatitkairól meséljenek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/22/202248 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

"Nagy öröm, hogy újra együtt játszhatunk" / Puskás-Dallos Peti & Puskás Tivadar és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Vidám Színpad évad- és színháznyitó darabjában szerepel újra Puskás-Dallos Peti és édesapja, Puskás Tivadar. Nem ez az első eset, hogy apa és fia egy színpadon, közös előadásban dolgoznak, sőt a "Tanulmányok a nőkről" című klasszikust is játszották már más színházban, más felfogásban. A vígjáték mostani verziója azonban amellett, hogy fergeteges szórakozást ígér, valahol egy szép küldetés is, hiszen a felkérést kifejezetten az elhunyt színházigazgató, Böröndi Tamás emlékének tiszteletére vállalták el. A Sláger KULT-ban a két művész hivatásuk lélektanába is beavatta S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/21/202251 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.09.19.

Az Édes Kettesben ezúttal II. Erzsébet királynő életét mutatjuk be. A Gasztrovatban a Lángos lesz terítéken. Adunk őszi szépség tippeket is. Olyan történelmi személyek után kutatunk , akik lehet, hogy nem is léteztek.
9/20/20221 hour, 28 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

"Miképp vált kultúrörökségünk részévé a magyar szinkron?" / Kálid Artúr és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Magyar hangja… című, egészestés dokumentumfilm a magyar szinkron történetéről, múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről szól. A film vizsgálja, hogy miképp vált a magyar kultúrörökség és kultúrkincs részévé a szinkronizálás és néhány emblematikus magyar szinkron, milyen nehézségekkel szembesültek a digitális átállással a szakmabeliek, milyen kihívásokat jelentett a szinkronizálás egykor és ma. Kálid Artúr, aki a magyar szinkron megbecsüléséért évek óta elszántan küzd, maga is szerepel a filmben, több tucat elismert színészkollégájával együtt. A művész ennek apropóján vendégeskedett a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak küldetése lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/20/202251 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

"Az oktogoni páholyomból nézem, mi történik Budapest belvárosában" / Keleti Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az "élő történelemkönyv", nagy idők nagy tanúja, a színházi fotózás ikonikus alakja, Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg. Legendásan jó, baráti kapcsolatot ápolt az ország vezető művészeivel, színművészeivel. Kevesen tudják, hogy Éva egész eddigi életét a szülői “házban”, egy Teréz korúti polgári lakásban élte le, ahová bizalmat szavazva S. Miller Andrást is beengedte, hogy a Sláger KULT műsorában beszélgessenek. Egyebek közt legutóbbi, "Párban" című kiállításáról, amely Gödöllőn, a Művészetek Házában látható. Izgalmas, mély beszélgetés kerekedett, amelyben Éva hivatásának lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/18/202248 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

“Vannak olyan próbák, ahol tényleg sírva röhögünk” / Horgas Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Vannak olyan próbák a Vidám Színpad aktuális két vígjátékánál, ahol tényleg sírva röhögünk”  - mondja Horgas Ádám rendező, aki a 39 lépcsőfok és a Szextett című darabokat viszi színpadra 2022. októberében. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak egyebek közt hivatásának lélektanáról is mesélt a színházi szakember.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/16/202249 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Kovács Lázár I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.09.14.

MUNKA, MUNKA, MUNKA. Kovács Lázár, vagy ahogyan a legtöbben ismerjük Lázár chef szerint a siker titka leginkább ez. No meg alázat és az eltántoríthatatlan hit abban, amit kitűztél magad elé. Az amerikai magyar nagykövetség egykori chefjét, a Receptklub sztárját szétveti az energia, mindig mosolyog. Olyan ember, aki a kihívásokat nem problémáknak, hanem lehetőségeknek látja. Saját márkás termékei egyre szélesebb körben elérhetők, hazai termelőket támogat, 3 sorozatot gyárt egyszerre, folyamatosan az országot és a világot járja, mégsem áll meg egy percre sem. Hogy élte meg anno az országos ismertséget, a 14 éven keresztül futó napi televíziós megjelenést? Mit főzött Placido Domingonak? Kinek főzött majdnem, ami miatt egy hétig nem aludt izgalmában? Hogy vezetett az út a csepeli munkásszálló konyhájáról nemzetközi gasztro projektekig és mindennek mi köze van Kunszentmártonhoz?
9/15/202258 minutes, 1 second
Episode Artwork

“Már stewardessként is külföldi lapok segítségével rendeztem be itthon a lakásomat” / Müller Mónika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Müller Mónika enteriőr tervező annak idején valósággal beleszeretett a lakberendezésbe. Olyannyira, hogy már stewardess korában is külföldi lapok segítségével rendezte be itthon a lakását. A szakember a Sláger KULT-ban hivatása lélektanáról, annak minden mélységéről és magasságáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/15/202248 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.09.12.

Sorra vesszük az 50-es évektől napjainkig a zenei stílusokat, előadókat. A tejből nem csak tej készül, ezt mindenki tudja. Mi elmondjuk, hogy még mi! Megpróbáljuk meghatározni, hogy mi a különbség a jó csaj és a határozott nő között a különbség. A B nejem és K férjem rovatban pedig arról beszélünk, hogy mi hogyan léptünk rá a digitális fejlődés útjára.
9/14/20221 hour, 31 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

“Ma is gond nélkül lejátszom egymás után két előadást az Anconai szerelmesekből" / Buch Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Ma is gond nélkül lejátszom egymás után két előadást az Anconai szerelmesekből, de azért már megérzem...” - árulta el Buch Tibor színész a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, akit hivatása lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is őszintén mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/14/202250 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

“Jó ízlésű közönségfilmeket próbálunk csinálni" / Lévai Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Jó ízlésű közönségfilmeket próbálunk csinálni, amikre óriási igényük van az embereknek” - mondja Lévai Balázs  a  Nyugati nyaralás c. vígjáték producere, társrendezője. A #Sohavégetnemérős és a Nagykarácsony alkotói most is szórakoztatni szeretnének. Küldetésük lélektanáról a Sláger KULT-ban mesélt az egykori televíziós S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/13/202250 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„Az akusztikus fúvóshangszerek sokszínűségét mutatjuk meg" / Erős Péter & Bánfi Csaba a BrassTime zenekarból és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Az akusztikus fúvóshangszerek sokszínűségét mutatjuk meg, fesztiválhangulatú élő zenével” - mondja Erős Péter és Bánfi Csaba a BrassTime zenekarból, akik a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak meséltek megalakulásuk és küldetésük lélektanáról. Az együttes energikus koncertjei a közönségre is felszabadító hatást gyakorolnak. Saját szerzeményekből álló repertoárjukat időtlen könnyűzenei slágerekkel színesítik.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/12/202250 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

„Nem is gondolnánk, mennyire befolyásolják a színek a külsőnket, ezáltal a megítélésünket is" / Bogdán Ildikó és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Nem is gondolnánk, mennyire befolyásolják a színek a külsőnket, ezáltal a megítélésünket is” - vallja Bogdán Ildikó színtanácsadó, önismereti segítő, aki megtalált hivatásának mélységeiről és magasságairól őszintén mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/9/202248 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Bovier György I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.09.07.

Űrhajók kapcsolódnak össze, de te egy buszra nem tudsz normálisan felszállni !-mondja barátja Bovier Györgynek, akinek 17 évesen egy autóbaleset egyik pillanatról a másikra változtatott meg mindent, amit addig a világról, az életről, a jövőről gondolt. A legtöbben összeomlanánk, de ő úgy döntött, hogy a kerekesszék ellenére és azzal együtt is, amennyire csak lehet normális életet fog élni. Tükröt tart mindannyiunk számára. Kitartásról, újragondolásról, esélyegyenlőségről, akadálymentesítésről, azaz annak hiányáról, integrációról, célokról, tervekről, álmokról, gyermekvállalásról, párkapcsolatról és még sok minden másról is beszélgetünk kendőzetlenül nyíltan.
9/8/20221 hour, 1 minute, 15 seconds
Episode Artwork

„Egy jó coach átlátja a másik játszmáit, de azzal együtt a változtatás lehetőségét is” / Fehérvári Krisztina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

„Egy jó coach átlátja a másik játszmáit, de azzal együtt a változtatás lehetőségét is” - vallja Fehérvári Krisztina életvezetési, vezetői és üzleti coach tanácsadó és tréner, aki a Sláger KULT-ban hivatása lélektanáról, küldetésének mélységeiről mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/8/202249 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.09.05.

Münchenben jártunk! Erről mesélünk részletesen. Az utunk nem volt céltalan, Robbie Williamssel szerettünk volna találkozni :-) Ezek mellet természetesen lesz Gasztrovat is, ahol Pizza nyomába eredünk. Nem utolsó sorban pedig vendégünk a stúdióban Sváby András.
9/7/20221 hour, 39 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

"A felelős és kulturált állattartás soha nem lehet elcsépelt téma" / Petrus Krisztina és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A felelős és kulturált állattartás soha nem lehet elcsépelt téma" - mondja Petrus Krisztina, az Ebugatta fáradhatatlan nagykövete, mindenese, aki immáron kilencedik alkalommal szervezte meg az állatvédelmi jótékonysági napot Gödöllőn, a Kastéllyal szembeni park területén. A misszió azonban sok-sok évvel korábbra nyúlik vissza. Küldetéséről, annak minden mélységéről és magasságáról a Sláger KULT-ban mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/7/202248 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

"Örök emlék számomra minden perc, amit Keleti Évával és Pécsi Ildikóval tölthettem" / L. Péterfi Csaba és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Vallom, hogy az ember csak akkor tud fejlődni, ha a legnagyobbaktól tanul. Nekem ez szerencsére megadatott és mind a mai napig megadatik" - mondja L. Péterfi Csaba, "kommunikációs mindenes", Gödöllő Város kommunikációs igazgatója, aki a Sláger KULT-ban a kuriózumnak számító "Keleti Éva - Párban" c. fotókiállításról és az általa írt "Pécsi Ildikó - Úgy, ahogy volt" c. könyvről is őszintén mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/6/202249 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

"Ma már tudom, csakis az emberség és a szeretet számítanak igazán" / Horváth Charlie és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nem csak Budapest, hanem Kőbánya díszpolgára is Horváth Charlie, aki e kitüntető címeken túl a Liszt Ferenc-díjra büszke igazán. Hosszú, mélységekkel és magasságokkal teli pályafutása tapasztalatai alapján azt mondja, kizárólag az emberség és a szeretet az, ami igazán számít az életben. A Sláger KULT-ban egyebek közt a zenészélet hullámhegyeiről és völgyeiről is mesélt az énekes, aki azt is elárulta: december 29-i Aréna koncertje - "Charlie 75" - talán az utolsó nagykoncertje lesz a sorban...# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/5/202250 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

"Bevonzottam, hogy a lábnyomom odakerülhessen a Pesti Broadway-re" / Vándor Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rendkívüli elismerésben részesült Vándor Éva. A színész ugyanis a közönség szavazatai alapján a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja lett. A fővárosban élő művész a salgótarjáni Zenthe Ferenc színház tagja, ahol három évtized után férjével is újra egy társulatban alkot. Az ingázásról, a nógrádi munkafolyamatokról, a színházi lét mélységeiről és magasságairól is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/5/202245 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

"Tévedés azt hinni, hogy a fodrásznál kötelezően beszélgetni kell" / Ternyák Kata és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ternyák Kata oktató fodrász szenvedéllyel szereti a hivatását. Már kisgyerekként beleszeretett a szépségszalonok semmihez sem hasonlítható hangulatába, s ez az érzés azóta sem ereszti. Hitvallása, hogy aki betér hozzá, teljes feltöltődést kapjon amellett, hogy a frizurája tökéletes lesz. Kata ugyan a  közelgő jótékonysági nap kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba, ám S. Miller Andrásnak nem csak a maratoni hajvágásról, hanem hivatása mélységeiről és magasságairól is őszintén beszélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
9/1/202250 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

"A bizalmi hidat szeretnénk erősíteni a gyermekotthonban nevelkedő gyerekek életében" / Joó Beatris és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Gyermekhíd Alapítvány kiemelten fontos missziójának tartja olyan önkéntesek bevonását tevékenységükbe, akiket professzionális segítővé képezve maximális hatékonysággal tudják kezelni a felmerülő kihívásokat. Márpedig céljuk nem kevesebb mint a bizalmi hidat erősíteni a gyermekotthonban nevelkedő gyerekek életében. Minderről Joó Beatris, az alapítvány operatív vezetője mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. No meg küldetésük lélektanáról is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/31/202250 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.08.29.

A mai Édes Kettesben: - Nyakunkon az iskola - A Gasztrovatban terítéken az idény gyümölcsök és zöldségek - A filmek kapcsán életrajzi filmeket veszünk górcső alá - 26 elképesztő pszichológia tény az emberekről amit nem tudtál - A nyár végén adunk néhány diétás tippet és összegezzük az idei fesztivál kultúrát is
8/30/20221 hour, 37 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

"A zenélés is olyan, mint egy szerelmi kapcsolat..." / Sárik Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A zenélés is olyan, mint egy szerelmi kapcsolat: itt is vannak futó kalandok és évekig, évtizedekig tartó együttműködések" - mondja Sárik Péter, Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zongoraművésze. Triója a 15. születésnapját ünnepli, s a  jubileumi koncert apropóján látogatott el a Sláger KULT-ba, ahol hivatásának mélységeiről és magasságairól, árnyékról és fényről egyaránt őszintén mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/30/202250 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

"Nagyon zárt világ a budapesti színházi közeg..." / Georgita Máté Dezső és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Nagyon zárt világ a budapesti színházi közeg, és szerintem muszáj nyitnunk" - mondja Georgita Máté Dezső színművész. A színházi alkotó a Sláger KULT-ban hivatása mélységeiről és magasságairól is mesélt S. Miller Andrásnak. No meg a többi között az általa írt A hisztis királykisasszony című zenés, interaktív meseelőadásról is, amelyet a Csányi Sándor Produkció és a Füge Produkció együttműködésében mutattak be, s amellyel folyamatosan járják az országot feleségével, Tenki Dalmával.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/30/202248 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

"Újlipótváros falunapja lett a Pozsonyi Piknik" / Bubics Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Pozsonyi Piknik az évek során Újlipótváros – és Budapest – egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet Újlipótváros, Lipócia lokálpatriótái álmodtak meg annak idején. Az egynapos „fesztivált” Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni. Bubics Ádám, a 13. kerületi Önkormányzat Kulturális és Sport divízió vezetője ezúttal a Pozsonyi Piknik főszervezőjeként járt a Sláger KULT-ban, ahol a ma már hagyománynak számító rendezvény kulisszatitkairól mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/26/202227 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

"Nagymaroson már ünnepként kezelik a Csípős Fesztivált" / Nagy Gábor, V. Topor Erika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A gasztromazochisták, csípőskedvelők, chilitermesztők országos és nemzetközi ünnepe immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre Nagymaroson. Nagy Gábor, a Nagymarosi Csípős Fesztivál főszervezője, chili termesztő és V. Topor Erika oklevekles kertészmérnök, kertészeti magazin főszerkesztő a rendezvény kulisszatitkai mellett hivatásuk lélektanába is beavatták a Sláger KULT-ban S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/26/202225 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Csősz Boglárka I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 22. ADÁS

8/25/202238 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Az emberi beszédhanghoz a cselló hangja áll a legközelebb" / Simkó-Várnagy Mihály és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Azon szerencsés emberek egyike vagyok, aki kisgyermekkora óta tisztában van vele, mit szeretne hivatásául. Már 5 évesen kijelentettem, hogy csellista szeretnék lenni. Ezt a döntést mai napig nem kérdőjeleztem meg. Klasszikus zenész családba születtem, így a zene a legtermészetesebb dolog volt születésem óta." - szól Simkó-Várnagy Mihály vallomása, aki saját formációja, az InFusion Trio közelgő nagykoncertje kapcsán látogatott el a Sláger KULT-ba. A csellóművész 2006 óta a Dohnányi Ernő Szimfónikus Zenekar oszlopos tagja, ahogyan Csemer Boglárka (Boggie) zenekarát is erősíti. Hivatásának lélektanáról is őszintén mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/25/202250 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

"Tudatosan figyeltük a gyerekek logikáját és fantáziáját" / Rohonyi Gábor, Vékes Csaba és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Augusztus 25-én érkezik a magyar mozikba a Rohonyi Gábor rendezésében, illetve a társrendezőként közreműködő Vékes Csaba forgatókönyvéből születő Szia, Életem! című csupaszív vígjáték. A két alkotó az előkészületek és a forgatás kulisszatitkairól egyaránt mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.A fantasy elemekkel dúsított, egyedi vígjáték egy népszerű, de ihlethiányos írónak és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/24/202250 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.08.22.

A mai Édes Kettesben bőséggel lesz szó a gasztronómiáról. Beszélni fogunk az országtortákról, és felidézzük gyerekkorunk kedvenc ételeit, édességeit. A filmes rovatban a zenés filmek lesznek a fókuszban. Megpróbálunk egy kicsit spórolni, vagyis egy-két tippet adni. Újra ellátogatunk Ádám barátjához Németországba. Végül megpróbáljuk megfejteni, hogy az álmok mit üzennek.
8/23/20221 hour, 32 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

"A magyar dalszövegekkel a közönséghez szeretnénk közelebb kerülni" / Subicz Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Subtones zenekart, az ország egyik legizgalmasabb szupergroupját Subicz Gábor trombitás alapította 2019-ben. A zenész közelgő, Várkert Bazárban tartandó lemezbemutató koncert kapcsán látogatott el a Sláger KULT-ba, ahol hivatásának lélektanáról, annak jó és rossz oldalairól egyaránt mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/23/202249 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

"Fontos, hogy a színész tartozzon valahová..." / Fila Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fila Balázs, a József Attila Színház tagja szenvedéllyel szereti a hivatását és már nagyon készül anyaszínháza új évadára. Szerencsés embernek tartja magát, amiért több társulat életében is részt vehetett pályafutása során. A Sláger KULT-ban a Made in Hungária című musical készülődésének kulisszatitkairól, no és a színészi pálya mélységeiről és magasságairól egyaránt mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/22/202248 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"Nagy áldás, hogy már a fiaimmal együtt énekelhetem a színpadon a soul és gospel dalokat" / Bolyki Balázs és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bolyki Balázs a magyarországi gospel műfaj koronázatlan királya vendégeskedett a Sláger KULT-ban közelgő jubileumi nagykoncertje kapcsán, ahol S. Miller Andrásnak elárulta, nagy áldásnak tartja, hogy már a fiaival együtt énekelheti a színpadon a soul és gospel dalokat. Emellett azonban missziója lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/19/202251 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

"Van megoldás arra, hogy a városi lét ne akadályozza a férfivá válást" / Bedő Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bedő Imre a Férfiak Klubja alapítója. Közgazdász. Férfimotivációs szervezetét az erkölcsi alapok megerősítése érdekében, a férfi-nő szövetség és a család megszilárdítására, a jövő társadalmát építő örök emberi értékeink továbbadására hozta létre. Imre férfi, férj, apa és társadalmi felelősség által vezérelt értelmiségi. Megjelent kötetei bestsellerek lettek, amelyeket szakemberek ezrei forgatnak. Imre a Sláger KULT-ban missziójának lélektanáról mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/18/202248 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

"A nehézségek legyőzéséhez alaposan ismerni kell az emberek működését" / Dr. Baucsek Katalin és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kevesen ismerik olyan behatóan a fővárosi vállalkozók életét, mint Dr. Baucsek Katalin felsővezetői tanácsadó. Ő lát bele egy olyan világba, ahová csak kevesen bejáratosak. És pontosan ő az, aki ennek a rétegnek a problémáit is ismeri. Sőt, azokra megoldást kínál. A szakember a Sláger KULT-ban választott hivatásának lélektanáról és kulisszatitkairól mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/17/202249 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.08.15.

A mai Édes Kettesben vendégeink lesznek a jövőhéten bemutatásra kerülő Szia Életem! című film alkotói. Geszti Péter producer, és Elek Ferenc színész. Előtte még beszélni fogunk Ádám görögországi balesetéről. A közös álom megvalósulásáról. A gasztrovatban pedig Európa 10 legkedveltebb ételeit mutatjuk be.
8/16/20221 hour, 44 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

"Újpest díszpolgári címe életem egyik legfontosabb mérföldköve" / Szűts István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

38 éve a Kormorán együttes oszlopos tagja, aki billentyűsként és zeneszerzőként lett ismert. Újpesti stúdiójában legendás lemezek tömkelege készült. Nem csak zenekarának, hanem a magyar zenei élet kiválóságainak. Szűts Istvánt – vagy ahogy a zenészszakmában ismerik, Szűts Pistát – Újpesti Díszpolgárává választották. A hazai zenei élet megkerülhetetlen alakja ebből az apropóból látogatott el a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak hivatásának lélektanáról is szívesen mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/16/202249 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"Még tanulom a szülővé válás folyamatát" / Rafael Mário és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rafael Mário a magyar jazz fiatal generációjának kimagasló tehetségű zongoristája. Triójának zenéje jazz kortárs zenei stílusjegyekkel fűszerezve, szerzeményeikben a kollektív improvizációnak is komoly szerep jut. Legújabb, Blessing című albumukat a szülővé válás folyamata inspirálta.  Egyebek közt a szülővé válás folyamatáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/15/202247 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

"Az improvizáció a legjobb terápia a hétköznapok őrületére" / Nagy Lejla, Baross Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az ImproSOKk egy 2017 szeptembere óta  működő budapesti önképző improvizációs csapat. Keddenként összejönnek, játszanak, nagyokat mókáznak. Mindig új imprós játékokat alkotnak és próbának ki, a nevetés pedig garantált. Nagy Lejla és Baross Gábor az alapítókat képviselve látogattak el a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak a küldetésük lélektanáról is meséltek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/12/202248 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

"A felnőttmeséim többnyire az élet abszurditására épülnek" / Rényi Ádám és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kommunikációs szakember, könyvkiadó, édesapa, s immáron kétkötetes szerző. Utóbbi minőségében vendégeskedett a Sláger KULT-ban Rényi Ádám, aki a nagy sikerű "Osztálytalálkozó" és "A bezzeggyerek" című novelláskötetek írója. S. Miller Andrást nem csak hivatása, hanem a szülővé válás lélektanába is beavatta.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/11/202247 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"Hamarosan ismét Hungária daloktól lesz hangos a 13. kerület" / Kulcsár Viktória, Kékesi Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

21 év után a József Attila Színházban ismét felcsavarják a szőnyeget és idehozzák az amerikai életérzést, a rágógumit, a hawaii inget, a rock and rollt, az álmokat, a Ki mit tud-ot, a Csókkirályt és Marinát, no és mindazt, amit a Made in Hungária adhat a nézőknek. A nagy sikerű Fenyű musical ősbemutatója több mint két évtizeddel ezelőtt is a József Attila Színházban volt. A teátrum most visszahozza a darabot, vadonatúj rendezésben és szereposztásban. Kulcsár Viktória és Kékesi Gábor színészek is a produkció részesei lesznek, akik a Sláger KULT-ban elárultak néhány kulisszatitkot a készülődés időszakából. No és persze hivatásuk lélektanáról is meséltek S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/10/202249 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

"Egy előadóművésznek kutya kötelessége a legmagasabb szinten szórakoztatnia" / Buda Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Buda Gábor az Alma együttes vezetője azt mondja, egyrészt utálja a jelzőket, a "sztár" és a "celeb" kifejezésektől egyenesen falra mászik. A Sláger KULT-ban amellett, hogy S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt, elárulta: rém egyszerű a dolog, mert egy előadóművésznek kutya kötelessége a legmagasabb szinten szórakoztatnia a publikumot.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/9/202252 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

"Finomhangolnunk kell az életcéljainkat, hogy a valódi sorsfeladatainkat megélhessük" / Fekete Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fekete Éva, önismereti tréner azt mondja, azért kell finomhangolnunk az életcéljainkat, hogy az igazi sorsfeladatainkat valóban megélhessük. A Sláger KULT-ban részletesen mesélt S. Miller Andrásnak a különböző életterületekről, amelyekre különösen nagy gondossággal érdemes odafigyelnünk.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/8/202248 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Zolival és Köllő Babettel

8/5/20223 hours, 11 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Nagy könnyelműség ebben a gazdasági helyzetben nem felkészülten várni a változásokat" / Avidor András és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Avidor András networking szakértőnél jobban biztos, hogy senki nem ismeri naprakészebben a vállalkozókat, s nála több üzleti rendezvényt ember nem szervez éves szinten. A lehető legjobb időben érkezett a Sláger KULT-ba, hogy a jelenlegi nem könnyű gazdasági helyzetben némi útravalót, kapaszkodót adjon a hallgatóknak, miközben küldetésének lélektanába is beavatta S. Miller Andrást.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/5/202248 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

"Igaz a mondás, hogy Isten egyik kezével elvesz, a másikkal meg ad" / Gubik Petra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Régi, dédelgetett vágyát váltotta valóra  Gubik Petra Junior Prima-díjas színművész, aki élete első lemezével a kezében érkezett a Sláger KULT-ba. Petra szerint nagyon is igaz a mondás, miszerint "Isten egyik kezével elvesz, a másikkal meg ad", hiszen az album a pandémia alatt készült, s amelyen olyan művésznagyságok dolgoztak, mint Szirtes Edina Mókus vagy Müller Péter Sziámi. Az anyag létrejöttén túl azonban hivatása lélektanáról is szívesen mesélt S. Miller Andrásnak.#A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/4/202247 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

“Igenis, ki lehet zökkenteni a gyerekeket a telefonok nyomkodásából”/ Janik László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Janik László színész, rendező, író világában minden helyet kap, ami a színházcsináláshoz tartozik. Igen, még az is, hogy gyerektáborokat szervezzen. Hosszú évek óta foglalkozik lurkókkal, s azt mondja, nem is kérdés, hogy az ő foglalkozásain részt vevők a telefonjaikat nyomkodják. Csak akkor, amikor ő ezt kifejezetten kéri. A Sláger KULT-ban azonban nem csak erről, hanem a színházi hivatás lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak, az aktuális szakmai megjelenések mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/3/202249 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben szó volt azokról az utazásokról, amikor csalódtunk egy-egy helyszínben, ami nem olyan volt, mint a képeken, és szakszerű ügyvédi segítséget is kaptunk cégnév és védjegy kapcsán.
8/2/20222 hours, 59 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"Valamennyit vissza kell adnunk abból a sok jóból, amit az élettől kaptunk" / Peter Jones és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Peter Jones író, üzletember, előadó életútja rendkívül kalandos volt eddig, hiszen Ausztráliában született, a családi vérvonal okán azonban Budapesten kötött ki. Többkötetes szerző, aki számos workshopot tart a magyar fővárosban, elsősorban arról, hogyan lehet jobban élni. Hitvallását, miszerint egy idő után igenis vissza kell adni valamennyit abból a sok jóból, amit az élettől kaptunk, szintén elmesélte a Sláger KULT-ban legfrissebb könyve megjelenése kapcsán S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/2/202249 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

„A Szent István Bazilikában tartott koncertek hangulata semmi máshoz nem hasonlítható” / Teleki Miklós és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész 80-90 hangversenyt ad évente, rendszeresen fellép a budapesti Szent István Bazilikában, nyaranta a Balaton településeinek kulturális életét emeli művészcsapatával, ősztől a Kortárs Kincsek sorozatot jegyzi. Az elmúlt esztendőkben számtalan sikeres koncerteket adott Európa-szerte és az Egyesült Államokban. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
8/1/202249 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

„Az opera számomra az alfa és az omega” / Mester Viktória és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Mester Viktória operaénekesnél ember nem szereti jobban a hivatását. Ez abszolút kiderül a Sláger KULT műsorában is, ahol S. Miller Andrásnak a pálya mélységeiről és magasságairól is mesélt. No és persze a Varázsfuvola, illetve A Macskadémon is szóba került, sok egyéb más mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/29/202249 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Tapasztó Orsi I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 21. ADÁS

7/28/202238 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

„Az önfejlesztésnek nem lenne szabad a pénzről szólnia” / Fodor István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fodor István, az Önfejlesztők Háza alapítója azzal a szándékkal nyitott közösségi teret Budapest szívében, hogy lehetőséget biztosítson az értékteremtésre. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak a küldetéséről is mesélt, no meg arról, mennyire nem tartja helyes útnak, hogy az önfejlesztés és a pozitív gondolkodás egyre inkább a pénzről szól.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/28/202249 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

„Miért érzi magát feljogosítva bárki, hogy egy terhes nő pocakját simogassa idegenként?” / Spira Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Milyen anya az ilyen? címmel írt könyvet Spira Eszter, aki elsőkötetes szerzőként érkezett a Sláger KULT-ba, hogy S. Miller Andrásnak a legszebb - és minden kétséget kizáróan a legnehezebb - hivatásról, az édesanyai szerep lélektanáról meséljen.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/27/202248 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

"A köztéri szobrászat nem csak fizikailag nagy teher, de történelmileg is…" / Párkányi Raab Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas szobrászművész volt a Sláger KULT vendége, akinek Budapesten több kültéri szobra is látható a város különböző közterein - egyebek közt a Nemzeti Színház ikonikus színészeinek egész alakos szobrait is ő készítette Gobbi Hildától Bessenyei Ferencig.  Noha a beszélgetés aktualitását az Örömútja Péliföldszentkereszten adta, emellett S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt a műsorban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/26/202247 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

"Számomra a színház egy társasjáték" / Molnár Gyöngyi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

2009-ben szerzett diplomát Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakán. Molnár Gyöngyi azóta számos fővárosi és vidéki teátrumban megfordult, keresett művésszé vált. "Anyaszínházának" ma a Veres 1  Színházat tekinti, ahol több darabban is játszik. A Sláger KULT-ban ugyan a Mézesvölgyi Nyár 2022-es programsorozata kapcsán érkezett, de S. Miller Andrásnak hivatásának lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/25/202250 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Kis Katával és Zolival!

7/22/20222 hours, 47 minutes
Episode Artwork

"Rengeteg hollywoodi szuperprodukció zenéit veszik fel Budapesten" / Fenyvesi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fenyvesi Attila kürtművész, aki Budapest valamennyi klasszikus zenekarában játszott és minden létező koncerttermében fellépett. Ám nem csak a magyar fővárosban, hanem a világ számos meghatározó színpadán elkápráztatta játékával a közönséget. A zenész a Sláger KULT-ban elárulta S. Miller Andrásnak, hogy bár sokan nem tudják, de rengeteg hollywoodi szuperprodukció zenéit veszik fel Budapesten, ilyen téren fontos exportország vagyunk. A komolyzene mellett azonban a popzenéről is szó esett, hiszen Attila az Inflagranti zenekar frontembere is egyben, akik a kétezres évek első felében konkrétan a csapból is folytak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/21/202251 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

"Imádom, hogy már nem az én magánéletemmel vannak tele a lapok" / Gregor Bernadett és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Gregor Bernadett úgy érzi, igenis lehet biztosra menni egy darab sikerét illetően már az előkészítések idején is. A feleség negyvennél kezdődik című komédia esetében legalábbis mindenképp. A színész a Fórum Színház közelgő bemutatója kapcsán járt a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról is mesélt. Természetesen anyaszínháza, az Újszínház is szóba került, ahogyan az is, hogy mennyire megnyugtató állapot számára, hogy már nem az ő magánéletével vannak tele a lapok.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/21/202248 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

"A közönség kiszolgálása 0-24-es gondolkodást igényel" / Kónya Reni, Hargitai Iván és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A József Attila Színház szakemberei, Kónya Reni színész és Hargitai Iván művészeti vezető az előző évadot értékelték, no meg az új évad nagy dobásairól meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, akit hivatásuk lélektanába is beavattak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/20/202251 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.07.18.

A mai Édes Kettesben a Gasztrovat keretein belül megfűszerezzük az életet. Felelevenítjük gyerekkorunk kempingezési lehetőségeit. Balatoni körképünk kapcsán telefonon vendégünk lesz Tóth Balázs a balatonlellei yachtklub vetője. A filmes rovatunkban pedig ismét elővesszük a Star Wars-t.
7/19/20221 hour, 29 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

"Én vagyok a világ legismertebb magyar művésze" / Omar Bashir és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az ötszörös platina díjas világhírű lantművész Omar Bashir Magyarországon született. Édesapja (Munir Bashir elismerten a világ legjobb lantművésze volt) révén iraki származású údzenészek leszármazottja. Számos hazai és nemzetközi produkcióban lépett fel: Quincy Jones nyolcvanötödik születésnapi koncertjén vendégelőadó volt, vagy Jordi Savall felkérésre a Jerusalem című projekt keretében 36 koncertet adtak világszerte. Világ számos helyén ad koncerteket, többek között Egyiptom, Jordánia, Hollandia, Párizs, Svájc, Törökország, Tunézia legnagyobb koncerttermeinek közkedvelt művésze. Omar azt mondja, kétségtelen, hogy ő a világ legismertebb magyar művésze. A Sláger KULT-ban budapesti visszatérő nagykoncertje kapcsán vendégeskedett. ahol S. Miller Andrásnak azt is elárulta, imádott városa és imádott országa még semmilyen díjjal nem ismerte el munkásságát, miközben ezt a világ minden más táján megteszik.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/19/202251 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

"A csillagászat újra egyre szexibb témává válik" / Rózsahegyi Márton és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A csillagászat a felfedezés tudománya. Ahogy az égbolt, úgy a lehetőségeink is határtalanok.  Az Athletica Galactica Magyarországon egyedülálló megmérettetés középiskolások számára, hogy a jövő középiskolás kozmikus tehetségei, akiknek kisujjában van a fizika és a matematika, fel legyenek fedezve. Rózsahegyi Márton a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont projektmenedzsere ennek apropóján vendégeskedett a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak azt is elárulta, hogy a tudomány és a csillagászat bizony újra egyre szexibb témává válik, igazi reneszánszát éli.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/19/202248 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

"Új életre keltjük a régi darabokat, ahelyett, hogy kidobnánk őket" / Németh Hajnal Aurora és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Németh Hajnal Aurora ötszörös Hungarikum-díjas iparművész különleges missziójának lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. Bizony, hivatása egyben küldetés is, amelyet a nagybetűs ÉRTÉKMENTÉS és ÉRTÉK ALKOTÁS hat át.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/16/202250 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk a miniházakról, mint költséghatékony megoldásról, az elkényeztetett gyerekekről és Dr. Zacher Gábor segítségével a bódító teák veszélyeiről.
7/15/20222 hours, 48 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

"Talán sosem adtam még magamból annyit a közönségnek, mint az utóbbi időben" / Fenyő Iván és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Noha az Orfeum "Apád füle" című sikerdarabja kapcsán járt Fenyő Iván színész a Sláger KULT-ban, S. Miller Andrásnak pályafutása lélektanáról és önfejlesztő utazásának mérföldköveiről is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/14/202251 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

"Egyetlen bemutatónk volt, mégis 9 darabbal jubiláltunk" / Bank Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rendhagyó évadot zárt a Játékszín, hiszen egyetlen új bemutatójuk volt csupán, mégis jubiláltak 9 előadással. A pandémia  alaposan átformálta az egész színházi világot. Hogyan maradnak mégis talpon, ráadásul sikeresen ebben a nem könnyű időszakban? Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban Bank Tamás, a teátrum igazgatója S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/12/202248 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Egyre több ember szeretne józanodni" / Dudits Dénes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dudits Dénes "józanológus" hosszú évek óta függőket kezel. Legyen szó alkohol-, szex-, munka- vagy épp drogfüggőkről. Ám a szakember azt is elárulta a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, hogy nagy örömére úgy tapasztalja, manapság egyre több a józanodni vágyó ember.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/12/202248 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.07.11.

A mai Édes Kettesben elmeséljük, hogy mi történt velünk az Amalfi partokon. A második órában pedig “cirkuszolni” fogunk. Vendégünk lesz ifj.Richter József a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.
7/12/20221 hour, 41 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

"Érdemes néha a klasszikusokat is újragondolni" / Rák Béla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rák Béla Gyula, okleveles gitárművész, tanár, aki szenvedéllyel szereti a hivatását. Pályafutásának mérföldköveiről, annak lélektanáról is szívesen mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, no meg a zenei utánpótlás helyzetéről is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/11/202250 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Rendkívüli személyiségfejlődéssel jár, ha nyitottá válunk a népzenére" / Török Tilla és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Török Tilla Junior Prima díjas multiinstrumentalista énekesnő, dalszerző, a magyar - és kortárs népzene egyik legismertebb képviselője. Zenéje a keleti és a nyugati világban is egyaránt megtalálja helyét. Zenekarával június 18 és július 3 között minden nap két helyszínen lépett fel a FINA 2022 eredményhirdetésein.  Ezidáig ilyen még nem volt a FINA történetében, hogy élő zenére adják át a díjakat. Külön szépsége a dolognak, hogy a zenét magát is ő írhatta meg, aki testvéreit is bevonta az alkotási folyamatokba.  Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak és még sok minden másról.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/8/202250 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben beszélgettünk arról, ki milyen különlegességet hozott már haza a nyaralásáról, Csernus Imrével szó volt a függőségekről, és kiderült, hogy kerülhetett magyar cégtől szalmonella egy belga csokiüzembe.
7/8/20222 hours, 51 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

"A fogyás, amiért semmit nem kell tenned" / Katona Zoltán és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“A fogyás, amiért semmit nem kell tenned” - ez a címe Katona Zoltán könyvének. Nem csak a kötet címe, de az író élettörténete is egészen meghökkentő, hiszen Zoli évtizedekig bűnügyi helyszínelőként dolgozott. A rendőri múltjából hozza a professzionális analizálást, amelyekkel az emberi viselkedést kutatja. Úgy érzi, valakinek ki kell végre mondania az igazságot arról, miért híznak vissza az emberek a legtöbb fogyókúra után és miért küzdenek a korábbinál is nagyobb problémákkal (túlsúllyal), mint a diéta előtt. A főhős szerint egyáltalán nincs szükség többé semmiféle fogyókúrára az életben - sőt, valójában minden diétás módszerrel csak megvezetnek minket -, semmit nem kell megvonni magunktól és még csak mozognunk sem kell, ha mentálisan és lelkileg rendbe tesszük magunkat. Egyebek közt ennek a lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, no meg budapesti workshopjairól és exkluzív könyvbemutatójáról is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/7/202252 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

"Nem fogod tudni, mire vagy képes, amíg ki nem próbálod" / Fekete Tímea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Fekete Tímea jóga oktató küldetésként tekint arra, hogy a hozzá forduló emberek megállhassanak picit, befelé figyeljenek, és újra harmóniába kerülhessünk önmagukkal. Csípőnyitó workshopjaival testünk egyik legkötöttebb ízületének merevségéből nem csak a derék és a hátfájdalmaktól szabadít meg, hanem lelki szinten is tisztítást ígér. A Sláger KULT-ban egyebek mellett ennek a lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/7/202226 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

"A festészet azt a szabadságot adja, amire mindenki vágyik" / Kissfalvy László és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A festészetben benne van az a szabadság, amire a lelke mélyén mindenki vágyik" - állítja Kissfalvy László festőművész, aki egész életében a szabadságra törekedett. Az az érzés ugyanis szerinte semmivel nem összehasonlítható. Egyebek közt ennek lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban, no meg közelgő kiállításairól S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/7/202224 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

"Mosolyogva viselem, ha Nyuszómuszónak hívnak az emberek" / Magyar Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Manapság már nyáron is annyi munkája van Magyar Attilának, mint a "klasszikus" színházi szezonok kellős közepén. Továbbra is imád szórakoztatni, és javában készül a Fórum Színház "A feleség negyvennél kezdődik" című vígjátékára, amelynek apropóján vendégeskedett a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak a színészi pálya lélektanáról is mesélt. És igen, Nyuszómuszót is szóba hozta. Magától.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/5/202251 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

“Nincs olyan mélypont, amelyből a hit ne tudna kiemelni” / Száraz György és S. Miller András a Sláger KULT-ban

“Nincs olyan mélypont, amelyből a hit ne tudna kiemelni” - vallja Száraz György író, spirituális tanító. Gyurit egy komoly betegségből való felépülés vezette a rejtélyes energiák és a spiritualitás felé. Azt mondja, olyan lelki tudás őrzője, ami minden tradíciónál erősebb és örök érvényű, s amely az emberi ego által elhomályosított tisztánlátáshoz vezet vissza. Egyebek közt erről - és még sok minden másról is mesélt a 10 kötetet jegyző szerző a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/4/202251 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

"A könnyű műfajról csak a közönség hiszi azt, hogy könnyű..." / Hevér Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"A könnyű műfajról csak a közönség hiszi azt, hogy könnyű..." - állítja Hevér Gábor színész, aki az Orfeum nagy sikerű vígjátéka, az Ágyban Párban kapcsán vendégeskedett a Sláger KULT-ban. Miközben S. Miller Andrásnak a színészi pálya lélektanáról is mesélt a Főhős, természetesen az Átriumban futó "Az őrült nők ketrece" c. musical is szóba került. (A beszélgetés néhány nappal azelőtt készült, ahogyan a színház bezárásáról elkezdtek terjedni a hírek.)# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/3/202250 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

"Emberek emberekhez kapcsolódnak..." / Rákász Gergely és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Emberek emberekhez kapcsolódnak, a különbség mindig a kapcsolódások minőségében keresendő" - állítja Rákász Gergely koncertorgonista, aki 'Legendás klasszikusok Magyarország legszebb helyein' elnevezésű programsorozata kapcsán vendégeskedett a Sláger KULT-ban, ahol hivatásának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
7/3/202250 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával!

Hogy kitől kapta Kajdi Csaba a Cyla nevet, és hogy becézték gyerekkorában, az is kiderült a mai Cyla Reggelben, ahol Pataki Ádám finom fagyikkal lepett meg minket.
7/1/20222 hours, 43 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Golenya Ágnes 3 I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 20. ADÁS

6/30/202241 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Hódosi Zoltán I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.06.29.

“Békében vagyok magammal, el tudom fogadni önmagamat és ez a lényeg.” Hódosi Zoltán az elmúlt közel 20 évben szinte az összes létező pozícióban dolgozott a biztonsági területen. Az Európai Unió Tanácsadói Missziójának biztonsági szakértője, személyvédelmi operátor, Közel-Kelet szakértő. 2005-ben a háborúban érkezett Irakba. Akkor még úgy tervezte, hogy csak fél évre. De milyen magyarnak lenni a világ másik felén egy ilyen pozícióban? Létezik-e magánélete annak, aki ezt a hivatást választja? Ismeri-e a félelemérzetet, hogyan kezeli a stresszt? Hogy él az, akinek az élete minden nap olyan, mint amilyet mi csak a filmekben látunk? Hogyan tervezi az éltét miután hazaköltözik? Miért fontos a számára a hátrányos helyzetű fiatalok edukációja? Egy igazán izgalmas beszélgetés egy érdekes és különleges emberrel.
6/30/20221 hour
Episode Artwork

"Én fordítottam a darabot, amelyben a férfi főszereplő elalszik szeretkezés közben..." / Beleznay Endre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Beleznay Endre sokoldalú művész, hiszen egyebek mellett ő fordította a Fórum Színház új vígjátékát, ahol a férfi főszereplő elalszik szeretkezés közben. A Sláger KULT-ban a "Feleség negyvennél kezdődik" című Ray Coonie darab közelgő bemutatója kapcsán vendégeskedett, de a színházi világ lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak, a tőle megszokott vidám pillanatokkal fűszerezve.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/29/202253 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.06.27.

A mai Édes Kettesben folytatódik a Mézes Négyes. Ezúttal Annoni Zita és Gianni Annoni lesz a vendégünk.
6/28/20221 hour, 44 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

"A színészet is olyan nemes küldetés, mint a gyógypedagógiai pálya" / Tenki Dalma és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Tenki Dalmának ugyanolyan fontos a színészet, mint a gyógypedagógia. A színpadok világa és az autista vagy Down-szindrómás kisgyermekek fejlesztése az ő életében remekül megfér egymás mellett. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, ahol a Poirot az Orfeumban című vacsoraszínházi előadás apropóján vendégeskedett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/28/202249 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Hangszínek és ritmusok izgalmas keveréke, "fúziós elegye" / László Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban

László Attila Liszt-díjas gitárművész, zeneszerző, pedagógus új formációt hozott létre: a  László Attila Fusion Circust. A ritmusszekciót 3 fúvóssal egészítette ki. A zenekar valamennyi tagja kiváló szólista, elismert zenész. Mivel a zenekar minden tagja briliáns szólista is, a Fusion Circus a hangszínek és ritmusok izgalmas keverékét, „fúziós elegyét” kínálja. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a művész a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak "Good Luck" c. albumuk megjelenésének apropóján.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/27/202251 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A vidám Cyla Reggelben beszélgettünk arról, ki milyen különleges helyre költözne szívesen, de az is kiderült Petra, Zoli vagy Cyla a sátrazás szerelmese.
6/24/20222 hours, 43 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"Igazi színházi csemegéket hozunk el a nézőknek" / Zorgel Enikő, Venyige Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Zorgel Enikő és Venyige Sándor nem csak a Veres 1 Színházat, de a Mézesvölgyi Nyár nevű szabadtéri színházi fesztivált is rendkívüli sikerre vitték az elmúlt években. Egyebek közt ennek a lélektanáról meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. No meg házasságuk korántsem mindennapi történetéről.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/24/202249 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"A lelkemben ma is 30 évesnek érzem magam" / Soltész Rezső és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Soltész Rezső a magyar zenei élet ikonikus alakja, aki nem csak énekesként, hanem komoly szakmai lapok kiadójaként és az azokhoz kapcsolódó szakmai kiállítások fő szervezőjeként is sikert sikerre halmozott az elmúlt évtizedekben. A legfőbb erénye, hogy mindig is haladt a korral és az idők diktálta trendekkel. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/24/202253 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Patzauer Éva I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.06.22.

“Én nem beteg gyerekeket látok magam előtt.” Patzauer Éva és férje Gábor egy személyes tragédia után indították el a Csodalámpa alapítványt. Ennek most már közel 20 éve. Azt tűzték ki célul, hogy az amerikai Make a Wish mintájára, súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesítik. Ma már 4000 kívánságon is túlvannak. De milyenek a hétköznapok egy magán alapítványnál? Hogyan lehet túlélni lelkileg és financiálisan? Hogyan lehet megküzdeni a minden napi kihívásokkal? Miből merítik azt az erőt és frenetikus lendületet, ami az alapítvány minden kollégájából árad?
6/24/202258 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.06.20.

Itt a nyár! Az ÉDES KETTES-ben most az egyik főszerep a salátáké lesz. Beszélni fogunk a régi és a mai gyerektáborokról. A második órában pedig vendégünk Hlatk-Schlichter Hubert a Michelin csillagos Babel étterem és a Kiosk tulajdonosa, akivel nem csak gasztronómiáról fogunk beszélgetni.
6/22/20221 hour, 34 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Jó alapokat kaptam ahhoz, hogy kellő alázat legyen bennem" / Majsai Roland és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Majsai Roland Az év fiatal jazz-zenésze 2022 cím büszke tulajdonosa. Dobos, zeneszerző és nem mellesleg tanár. Számtalan formációban játszik a Symbiosis 5-től édesapja, Majsai Gábor zenekaráig. A Sláger KULT-ban arról egyebek közt arról is mesélt S. Miller Andrásnak, hogy mi fogta meg már egészen fiatalon a hangszeres zenében.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/22/202223 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Ne arra emlékezz, mit hagytál ki, hanem, hogy mit nem" / Kis Domonkos Márk és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kis Domonkos Márk színész ezúttal a Vé4 Négy Fesztivál és Színházi Találkozó programigazgatójaként érkezett a Sláger KULT-ba, ahol S. Miller Andrásnak a fesztiválszervezés lélektanáról is mesélt. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/22/202224 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

"Odaadás, alázat, munkaszeretet és kompromisszumok" / Máté Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Máté Gábor, a Katona József Színház direktora az éppen mögöttük lévő és az előttük álló színházi évadról, no meg a színház igazgatás és a színjátszás lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/21/202251 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

"Képes voltam titokban a villamosmegállóig követni a nézőket" / Müller Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. Ezúttal színházi szakemberként vendégeskedett a Sláger KULT-ban. Egészen pontosan S. Miller András vendégeskedett Zugló díszpolgárának otthonában, ahol elárulta: régebben képes volt titokban a villamosmegállóig követni a nézőket egy-egy előadás után, hogy hallja, mi a véleményük a darabjáról. Egyebek mellett a színházi világ semmivel sem összehasonítható hangulatáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/21/202249 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"Sok gyermeknek, fiatalnak adtunk hasznos tanácsokat" / Sárközi Anita és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sárközi Anita énekesnő az elmúlt évtizedekben nem csak a slágereivel és korszakalkotó lemezeivel írta be nevét a hazai könnyűzene történetébe, hanem különleges missziójával is. Számos társadalmi ügy mellé állt önzetlenül, egyebek közt közbiztonsági nyílt napokon vett részt, ahol sok gyermeknek, fiatalnak adtak hasznos tanácsot a szakemberekkel. A Sláger KULT-ban küldetésének lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/17/202226 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

"Sosem akartam a magyar Bridget Jones lenni" / Nagy Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nagy Eszter története kicsit olyan, mint egy hollywoodi mese, hiszen blogbejegyzései olyan sikeresek lettek a világhálón, hogy azt könyvben is követelték az olvasók. A "Naugye" sorozat második kötete jelent meg, s Eszter igazi csajos író-olvasó találkozókat tart országszerte. Egyet azonban leszögezett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak: sosem akart a magyar Bridget Jones lenni, egészen egyszerűen csak magát adja. Őszintén.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/17/202225 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Kárpáti Zoltán I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.06.15.

“Roppant egyszerű a képlet. Azt kell csinálni, amit az ember szeret. Ha ebbe sok energiát tesz bele, -mert csak így lehet-, és érdekli a teljes kép és folyamatosan megy előre és mindezt nem úgy éli meg, mint egy kötelező házi feladatot, akkor az ember sikerre van predesztinálva.” Kárpáti Zoltán a Batz lábbeli manufaktúra alapító tulajdonosa már nagyon fiatal korában is folyamatosan üzletelt. Ennek ellenére orvos szeretett volna lenni, aztán a sors más elé terelte. Közgazdász lett, aki márkaépítésből diplomázott. A mai napig emlékszik a pillanatra, amikor több, mint 20 évvel ezelőtt kitalálta, hogy jól menő magyar márkák fog építeni. Azóta fáradhatatlanul és szívvel lélekkel építkezik. A Batz a negyedik gyereke, így is viszonyul hozzá. Boxról, innovációról, elhivatottságról, meseszerű történetekről, a fiatalításról, a családról és egy világújdonságnak számító egyedi futó cipőről is beszélgettünk.
6/16/202258 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

"Ezt a színházat tényleg szereti a város" / Puskás Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Puskás Tamás a Centrál Színház direktora a kirobbanó sikerrel futó darabok és az új évad kapcsán járt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnál, ahol a színházvezetés lélektana mellett egyebek közt azt is elárulta, hogy egy évadban több előadást lát Londonban, mint Budapesten, pedig idehaza is szorgalmasan jár színházba. Talán ez a fajta széles látókör az egyik titka annak, hogy előadásaikra hónapokra előre lehetetlen jegyet kapni.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/16/202252 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

"Az absztrakt festészet és a dalszerzés lélekben közel állnak egymáshoz" / Szalma Annamária és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szalma Annamária vagy előadói nevén Maya rendkívül univerzális művész, ugyanis a dalszerzésen és előadáson kívül absztrakt képeket is fest. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak egyebek közt azt is elárulta, hogy az absztrakt festészet és a dalszerzés lélekben nagyon is közel állnak egymáshoz...# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/15/202226 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

"Akiben benne van a tehetség, azt észre is vesszük" / Bakó Máté és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Bakó Máté, a Magyar Állami Operaház Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa és opera nagykövete, a Magyar Táncművészeti Egyetem művész tanára, a Madách Színház vendégművésze és balettmestere, ám számos titulusa (és érdeme) közül ezúttal a Madách Táncművészeti Iskola művészeti vezetői és balettmesteri minőségében vendégeskedett a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak a zuglói nyári táncművészeti táborokról mesélt. No meg hivatása lélektanáról és az utánpótlás helyzetéről.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/15/202225 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.06.13.

6/14/20221 hour, 32 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Magyar önkéntesek a kenyai ranger nők és vadvilág megsegítéséért / Hillender Tímea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Hillender Tímea, az  Afrika Sztorik Egyesület elnökének az a missziója, hogy Budapestről szeretné segíteni Kelet-Afrika és Dél-Afrika vadvilágát, a rangerek munkáját. A Sláger KULT-ban vendégeskedve  afrikai programokról, kenyai ranger nőkről és a kenyai vadvilág fontosságáról mesélt S. Miller Andrásnak. No meg arról, hogy szeretnének olyan egyedüli magyar egyesületté, közösséggé alakulni, amely segíthet az érdeklődőknek önkéntes programok közül választani, s amely kapocs és platform lehet tehetséges fiatalok és afrikai szervezetek között.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/14/202226 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

"Hamar megízleltem az olvasók pozitív, sőt rajongó visszajelzéseit" / Dobos János (John P. Drummer) és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dobos János, avagy írói álnevén John P. Drummer kétkötetes szerző, aki megvalósította sok író álmát: kiadóktól függetlenül, mindenféle megkötésektől mentesen épített hatalmas követői tábort és adja el magánkiadásban megjelent könyveit igen figyelemreméltó példányszámban.  Hamar sikerült megízlelnie azt, ami számos szerzőnek csak hosszas munka és jó néhány könyv után adatik meg: az olvasók folyamatos és nagyon pozitív, sőt rajongó visszajelzéseit. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/14/202225 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

"Vaksötét lesz a teremben és felcsendülnek a hangok..." / Puskás Kata Szidónia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Puskás Kata Szidónia a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnökeként nagyon komoly missziót képvisel, hiszen gyengénlátók számára készít sok-sok önkéntessel hangoskönyveket. Mellette pedig a Vaksötét koncertekkel olyan kezdeményezést indított el, amelyre talán még a világon sem volt példa. "Kialszanak a fények, vaksötét lesz a teremben és felcsendülnek a hangok…Hogy mennyire más élmény így az élőzene? Szavakkal nagyon nehéz elmondani azt a varázslatos utazást, amely kezdetét veszi ilyenkor. Csodálatos előadók, egy csodálatos ügyért." Kata egyebek közt küldetésének lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/13/202250 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

"Jó volt visszatérni a harmadik emeletről a színpadra" / Rudolf Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Rudolf Péter a Vígszínház igazgatójaként járt a Sláger KULT-ban, ahol S. Miller Andrásnak elárulta, jó érzés volt számára a harmadik emeleti direktori szobából visszatérni a színpadra a színészek közé. Hivatásának lélektanáról, annak minden mélységéről és magasságáról is szívesen mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/13/202253 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Radnai Péter I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.06.08.

Készített személyesen interjút többek között Gorbacsovval, Jelcin személyi orvosával és az akkoriban leghíresebb Lenin hasonmással. Ezen utóbbit a CNN is műsorára tűzte. Kreatív producerként a nevéhez fűződik a kereskedelmi televíziózás első reggeli showműsora, a Reggeli vagy az első itthoni valóságshow a Big Brother, amit számos szuperprodukció követett. Vannak, akik csak a nyuszis magazin főszerkesztőjeként azonosítják és kötik hozzá a Playboy magyarországi sikertörténetét. A televíziózás mellett ma már neves DJ-ként és zenekar alapítóként is emlegetik, aki minden egyes tevékenységéhez olyan megnyerő alázattal és maximalizmussal fordul, hogy abból mindannyian példát meríthetünk. Radnai Péterrel beszélgettem sikerekről, kudarcokról és arról, hogy miért fontos a nagyokkal még életükben beszélgetni és nem azután emlékezni rájuk, hogy már nincsenek közöttünk.
6/10/20221 hour, 4 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

6/10/20222 hours, 45 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

"Nem szabad félvállról venni az adatvédelmet" / Somogyi Katalin és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Az a misszióm, hogy az adatvédelmet ne vegyék félvállról az emberek" - mondja Somogyi Katalin adatvédelmi szakértő, aki rendkívül izgalmas hivatása kapcsán járt a Sláger KULT-ban, s egyebek közt arról is mesélt S. Miller Andrásnak, milyen veszélyekkel jár, ha óvatlanok vagyunk.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/9/202250 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

"A vízilabdások történeteit az élet írta, de ők alakították" / Zákonyi S. Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Zákonyi S. Tamás rendező-producer A nemzet aranyai címmel egész estés mozifilmet készít a magyar férfi vízilabda-válogatott háromszoros olimpiai győztes csapatáról. A közelmúltban fejeződtek be a forgatások, a  filmes szakember pedig ennek kapcsán járt a Sláger KULT-ban, ahol hivatásának és missziójának lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/8/202251 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

"Nekem a színész és a néző egyformán fontos" / Tallós Rita és S. Miller András a Sláger KULT-ban

 „Boulevard rendező vagyok. Nekem a színész és a néző egyformán fontos. Hiszen mindkettőnek szeretni és élvezni kell a játékot, másképp minek…”  - állítja Tallós Rita, aki évtizedes színészi pályafutásával a háta mögött több futó sikerdarabot is rendezett. Amíg él, hálás lesz Sziklai Ildikónak, az Orfeum programigazgatójának, hiszen annak idején tőle kapta az első lehetőséget a régen vágyott rendezésre. Egyebek közt erről és hivatásának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/8/202250 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

"Vácrátóton polgi vagyok, nem DJ" / Spigiboy és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Spigiboyként egy ország rajong érte lemezlovasként, míg civilben, Spiegelhalter László 2014 óta Vácrátót polgármestere. Az előadó-polgi kerek évfordulót ünnepel, hiszen a közelmúltban töltötte be 50. életévét. Erről és a jó értelemben vett "kettős élet" lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/8/202227 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

"Hollywoodi életérzést varázsolunk Budapestre" / Fort Alexandra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Gyerekkori vágya vált valóra Fort Alexandra énekesnek, amikor a budapesti jazzélet befogadta. A Sláger KULT-ba aktuális koncertje kapcsán látogatott el, ahol a filmzenék és a „jazzy” életérzés együttesen inspirálja, társával, Grósz Arthur zongoraművész-zeneszerzővel. Szandra a jazz és szving arany korszaka iránt rajong, míg Arthur többszörösen bizonyított filmzeneszerzőként a magyar zenei szakma megbecsült tagja, igazi szürke eminenciása. A Jazz & Hollywood est kettejük zene iránti szenvedélyétől válik különlegessé. S. Miller Andrásnak egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt Alexandra.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/8/202225 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

"A társadalom is képes elfogadni, hogy mi már elfogadtuk magunkat?" / Balázs Andrea, Gömöri András Máté és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Balázs Andrea és Gömöri András Máté a "Fat Pig (Kövér Disznó)" című vígjáték kapcsán vendégeskedtek a Sláger KULT-ban. S. Miller Andrással egyebek közt azokat a kérdéseket is feszegették, hol van a saját boldogságunk ahhoz képest, amit másoknak mutatni akarunk? Mennyire tesszük magunkévá, amiket környezetünk mesél rólunk? Megtartható-e önmagunkba vetett hitünk? Milyen hatással van életünkre a fizikai megjelenésünk? Neil LaBute szatírája ugyanis a modern kori szépségideál kérdését járja körbe, annak tükrében, mennyire fontosak a külsőségek a siker és elismerés szempontjából és mennyire kényszerül megváltoztatni valaki önmagát az érvényesülés érdekében.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/8/202248 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.06.06.

A mai Édes Kettesben a Bezzeg az én koromban felelevenítjük, hogy milyen volt a 80-as években iskolába járni. A Gasztrovatban a Michelin csillagról beszélgetünk. A B nejem és K férjem a jól működő házasság 10 alapszabályáról ejtünk néhány szót. A Hírrovatban pedig elhozzuk nektek a világ legnagyobb élőlényét.
6/7/20221 hour, 29 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben vendégünk volt Boldog Ádám csillagász, kiderítettük vajon befellegzett-e a kasszás munkakörnek, és szóba került a habzsolva evés is. 🙂
6/3/20222 hours, 45 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Pistyur Veronika I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.06.01.

Az a ritka valaki, akinek nem, hogy a jelenléte, de már a hangja is nyugalmat és biztonságot áraszt. Ha becsukom a szemem és azt mondom, jó ember, biztosan ő jelenik meg a gondolataimban. Nehéz vele másról beszélni, mint a ma már szinte a zsigereiben is jelen lévő missziójáról. Vallja, hogy üzleti szereplőként nagyon is számít, hogy mit hagy az ember hátra. Rendíthetetlenül hisz abban, hogy az üzleti életet vezetheti az értelem és az értékek is és, hogy a kapcsolatok mellett mindez akkor fenntartható hosszú távon, ha a teljesítmény és a tudás is jelentős szerepet kap. Azaz, ha ezek kapnak jelentősebb szerepet. A Bridge Budapest vezetőjeként minden tevékenysége arra irányul, hogy a világ, amiben élünk humánusabb, értőbb, figyelmesebb, tudatosabb, nyitottabb, átláthatóbb, hatékonyabb és szerethetőbb legyen. Az üzleti életben ezek talán ritkábban elhangzó fogalmak, mint a haszon, a profit, a nyereség és a versenyelőny, pedig ezek legalább annyira fontosok. Tökéletesen határozza meg az igazodási pontokat, amelyek olyan egyértelműnek tűnnek és mégis csak nagyon kevesen élnek ezek szerint.
6/2/202254 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.05.30.

A mai Édes Kettesben! Itt a spárga szezon. Gyerek nevelés, és szabályok régen és most. Az utazás rovatban az stewardessek uniformisáról beszélgetünk. Előkerülnek a régi sütemény receptek. Megnézzük, hogy mi változott. A sok-sok beszélni való mellett a jó zenék sem maradnak ki. Édes Kettes csak itt a Sláger Fm-n!!!
6/2/20221 hour, 37 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

"Az a hiteles motivátor, aki valóban éli is azt, amit képvisel" / Victor Sabo és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szinte a semmiből lett egy óriásplakát kampány arca Szabó Viktor - azaz Victor Sabo -, aki bebizonyította, hogy hittel, elszántsággal és tettel képes megváltoztatni az életét.  Ma már önfejlesztő workshopokat is tart. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrással sportról, életről és a motiváció lélektanáról is beszélgettek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/2/202224 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"Elképesztő erőt éreztem magamban a könyvíráshoz" / Bander Anita és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Az elsőkönyves Bander Anita a Végzetes vallomások című krimi apropóján érkezett a Sláger KULT-ba, ám S. Miller Andrásnak az írás lélektanáról, annak összes mélységéről és magasságáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/2/202224 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"Az élet az egyik oldalon elvesz, de a másikon ad is" / Darvasi Áron és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Darvasi Áron ezúttal színész minőségében vendégeskedett a Sláger KULT-ban, aki édesapja darabját, a Madárhegyet mutatta be a Klakker Társulással. Áron kíméletlen őszinteséggel mesélt S. Miller Andrásnak hivatása lélektanáról, annak mélységéről és magasságáról, miközben természetesen a Kultúrkör nevű együtteséről is szó esett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
6/1/202251 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

"Egyre több rendezvényen cserélik le a tűzijátékot drónshow-ra" / Dr. Vásárhelyi Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dr. Vásárhelyi Gábor drónkutató rendkívül izgalmas hivatásáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak. No meg arról, hogy egyre több rendezvényen cserélik le a tűzijátékot a jóval környezetbarátabb drónshow-ra.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/31/202226 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

"Imádom, hogy ennyire sokszínű a hivatásom" / Csondor Kata és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Csondor Kata előadóművészként élvezi, hogy ennyire sokszínű a hivatása, hiszen egyik pillanatban Budapest tengerpartján nyitja a nyarat a legnagyobb bulislágerekkel, a másikban pedig már a főváros szívében a komolyzene ünnepének programsorozatát celebrálja. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak nem csak az énekesi, de a színészi pálya lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/31/202224 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

"A zene képes a legnagyobb gyászban is vigaszt nyújtani" / Nádas Barbara és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Néhány éve még a "gyász" szót is kerülte, nemhogy beszéljen róla vagy dalt írjon erről. Ma már ott tart a különböző önfejlesztő módszereknek köszönhetően, hogy workshopot is képes tartani azoknak, akiknek az elengedés problémát okoz. Nádas Barbara  azonban előadóművészként is kamatoztatja sokoldalúságát, például a színház világában, egyebek közt erről is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/30/202224 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"A jazz gondolkodásra késztet és kérdéseket vet fel" / Nagy János Yancha és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nagy János Yancha Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, aki ugyan lemezbemutató koncertje kapcsán látogatott el a Sláger KULT-ba, de hivatásának lélektanáról, annak mélységeiről és magasságairól is mesélt S. Miller Andrásnak. No meg missziójáról, a tanításról is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/30/202224 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

5/27/20222 hours, 26 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"A Hungáriában és a Dolly Roll-ban még kisfiúk voltunk..." Zsoldos Dedy és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Flipper Öcsi a héten lenne 60 éves... Együtt kezdtünk zenélni a Hungária együttesben, majd folytattuk a Dolly Rollban és a Step zenekarban, s végül a franciaországi St.Raphael-ben, egy csodálatos, tengerparti szórakozóhelyen fejeztük be a közös pályafutásunkat. Bár 1995-ben a Népstadionban a Hungáriával, majd '98-ban a Budapest Sportcsarnokban a Dolly Rollal egy-egy koncert erejéig még felidéztük a régi szép időket, de a napi "munka"kapcsolat véget ért. A barátság megmaradt!" - mondja Zsoldos Gábor Dedy, aki az egykori harcostárs emlékére szervezett koncert kapcsán vendégeskedett a Sláger KULT-ban. S. Miller Andrásnak a zenészlét lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/27/202226 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Mesés díszlettel érkezik A titokzatos mézrabló" / Dobrády Ákos, Szilágyi Pannika és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lenyűgöző látvánnyal és mesés díszletekkel újult meg a Kicsi Gesztenye Klub, amelyben „A titokzatos mézrabló” c. vadonatúj előadásban Liza szerepében  a végtelenül bájos, csodás hangú Szilágyi Panni mutatkozik be. Dobrády Ákos, a darab atyja elhozta a Sláger KULT-ba Pannikát, ahol S. Miller Andrásnak a közös munka lélektanáról is meséltek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/27/202225 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Orosz-Turoczi Melinda I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 19. ADÁS

5/26/202233 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

"Ez újra az az időszak, amikor telefonálgatni kell a színházigazgatóknak" / Száraz Dénes és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Száraz Dénes színész  a Poirot az Orfeumban című két részes színházi előadás kapcsán vendégeskedett a Sláger KULT-ban. A vacsoraszínházi előadások rendkívül izgalmasak, ugyanis a két egyfelvonásos darab egyszer a vendégekkel teli, egyszer pedig az üres mulatóban állítja csatasorba  az agyafúrt nyomozót, hiszen a gyilkos egészen biztosan az Orfeumban van. Dénes azonban nem csak erről, de hivatásának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/26/202225 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Magyarok a világ járműgyártásában / Knezsik István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a "Magyarok a világ járműgyártásában" című kiállítás apropóján - Hungexpo, AMTS - vendégeskedett a Sláger KULT-ban. A szakember missziójának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak, no meg arról, hogy a magyar járműipar ünnepére 800 fiatal is meghívást kapott. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/26/202224 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"Ugyanolyan szenvedély kell a kaktuszokhoz is, mint bármi máshoz az életben" / Sasvári Ákos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sasvári Ákos, a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének titkára szerint ugyanolyan szenvedély kell a kaktuszokhoz is, mint bármi máshoz az életben. A szakember a közelgő kiállítás kapcsán járt a Sláger KULT-ban, S. Miller Andrásnál, ahol egyebek közt a kaktuszgyűjtés lélektanáról is beszélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/26/202225 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"Még nekem is furcsa, hogy csúnyán kell beszélnem..." / Nagy Sándor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

"Még nekem is furcsa, hogy csúnyán kell beszélnem A hűtlenség árában" - mondja Nagy Sándor színész, aki Tonyt formálja meg a Fórum Színház krimi-vígjátékában. A Sláger KULT-ban azonban hivatásának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak a főhős.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/26/202224 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Oravecz Nóra I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.05.25.

Vannak, akik csak az elhíresült Oravecz Nóra idézetek okán vagy mémekből ismerik a nevét. Hiszem, hogy a világnak számos pontján született zseniként tartanák nyilván. Digitális marketing szakértő, énmárka építő, író, dokumentumfilm készítő, előadó. Ügyfelei New Yorktól, Salgótarjánig a világ minden pontján megtalálhatók. Kilenc bestseller könyv szerzője, adott már elő New Yorkban, San Franciscóban, vagy éppen Lisszabonban. 2016-ban a Forbes Legbefolyásosabb Social Média Arcok listájára egyedüli bloggerként került fel. A Huffington Post állandó szerzőjeként olyan világsztárokkal készített interjút, mint Dr. Oz, Philip Zimbardo, Martin Garrix vagy Jake Paul. Elvégezte a New York Film Academy dokumentumfilm-készítés kurzusát. Sok 1000 hazai szelf Made márka és vállalkozó dolgozik vele és köszönheti neki sikerei jelentős részét. Érzi-e ennek felelősségét, hogyan viselte a támadásokat, vágyik-e az elfogadásra, és hogyan látja 10 évvel ezelőtt önmagát? Sok minden más mellett ezekről is beszélgettünk.
5/26/202256 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

"A tévedéseimből is táplálkozom" / Biros Levente és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Biros Levente vállalkozói tapasztalat mentor, webáruház tulajdonos, akinek munkásságát 2018-ban az év vállalkozója díjjal ismerték el. Hosszú út vezetett a mentori minőségig. Amint mondja, volt olyan időszak az életében, amikor 40 millió forint mínuszban volt és éjszakákat remegett át. Akkor megfogadta, ha ebből kimászik, nem hagyja, hogy mások ugyanazokat a hibákat kövessék el, amelyeket ő elkövetett. A Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak missziója lélektanáról is mesélt, amelynek egyik fő mozgatórugója az etikusság.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/24/202226 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

"Az önismeret az üzlet része" / Galambos Márton és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Galambos Márton szerint az önismeret is az üzlet része. A Forbes főszerkesztője az aktuális "Legyél jobb nap!" kapcsán vendégeskedett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnál, ahol hivatásának lélektanáról is mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/24/202224 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

"Görögországban én voltam a magyar fiú, aki ismeri az operettet" / Kollatos Fotios és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kollatos Fotios színész rendező színházról, a görögségéről, a magyarságáról, a művészetéről, terveiről beszélgetett a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással. A harmadik generációs magyarországi görög alkotó missziója, hogy őrizze és ápolja a hagyományokat és megmutassa a magyar közönségnek is, milyen a valódi, antik görög színház. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/23/202225 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

"Megpróbálom könnyek nélkül végigjátszani az életemről szóló koncertet" / Jávori Fegya és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Jávori Ferenc Fegya tökéletesen egyedi színfolt a magyar zenei életben. Hosszú művészi karrierje során számos zenei világból ihletődött. A klasszikus művek, a ’60-as évek tánc zenéje és természetesen a tradicionális klezmer zene éppúgy hatott rá, mint az operettek-musicalek világa. Mindebből alakította ki egyedi, rögtön felismerhető hangzásvilágú, számos formai újítással élő zenéjét, amellyel az egész világon sikert aratott. Az 1990-ben alapított Budapest Klezmer Banddel bejárta a világot.  A Kossuth-díjas zenész épp az életéről szóló koncert kapcsán járt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnál, akit a zenészélet mélységeibe is beavatott.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/23/202224 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

"A színpad varázsa felér egy önfejlesztő kurzussal" / Dósa Mátyás és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dósa Mátyás színész a Veres1 Színház közelgő premierje, a Padlás kapcsán járt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnál. Ám a beszélgetésből hivatásának lélektanáról, árnyékról és fényről, magáról az életről is szó esett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/21/202225 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

"Nem szabad beleszokni sem a jóba, sem a rosszba" / Lévay Viktória és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lévay Viktória színész két jeles apropóból járt a Sláger KULT-ban. Egyrészt a Játékszín premierje, az Adáshiba kapcsán, másrészt manapság nem nagyon akad példa hatalmas előadásszériákra a prózai produkciók világában. Vígjátékok között még ritkább. A Játékszín történetében azonban második alkalommal ünnepelhették a 200., jubileumi előadást, méghozzá a Nyolc nő kapcsán. Viki egyebek közt ezekről is mesélt S. Miller Andrásnak. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/21/202227 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben vendégünk volt Rácz Jenő séf, aki a Rumourral elnyerte a Dining Guide Év étterme díjat.
5/20/20222 hours, 22 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"Interaktív játékokkal indítjuk a Kreatív Hangteret" / Szálka Zsuzsanna, Dömötör Endre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nyolc nagyszabású, egyedi tervezésű hangkeltő installációval várja a látogatókat a Magyar Zene Háza új kiállítása, a Kreatív Hangtér. Meg még tengernyi programmal kedveskednek a látogatóknak az intézményben, miután a szabadtéri színpad is megnyitotta kapuit. Szálka Zsuzsanna szakmai koordinációért felelős vezető és Dömötör Endre kommunikációs munkatárs Budapest új közösségi terének missziójáról meséltek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. 
5/19/202224 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"Nem csak a világ, de a közönség is változik" / Szabó Gabi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Szabó Gabi, a József Attila Színház művésze a Portugál című tragikomédia kapcsán járt a Sláger KULT-ban. Az előadásban  a magyar falu jól ismert figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben; nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt, amit az életükről elmondhatnak. A Portugál helyzetkép, az elvágyódás története, amelyben Gabi az Asszonyt formálja meg. S. Miller Andrásnak a színészi lét mélységeiről és magasságairól is mesélt a műsorban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/19/202227 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

"Szülőként sokkal érzékenyebb lettem szociálisan" / Kakasy Dóra és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kakasy Dórát jobban megérintik az emberi sorsok, mióta szülővé vált, ezért is érzi küldetésének, hogy egy szerencsétlenül járt fiatalember gyógykezelésének szervezésében valamilyen módon részt vegyen. Pláne úgy, hogy színészként épp részese egy olyan darabnak, amelynek középpontjában szintén a szociális terület áll. Egyebek közt ennek a lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/19/202224 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

"Egyedülálló összefogás jött létre a Szeretet koncert kapcsán" / Ács Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Ács Péter, a Danubia Zenekar ügyvezetője a "Kárpátaljáért a SZERETET KONCERT" kapcsán járt a Sláger KULT-ban. A különleges rendezvény keretében nyolc segélyszervezet a magyar zenei élet legnevesebb előadóit kérte fel, hogy egy közös jótékonysági koncert keretében művészetükkel hitet tegyenek a béke és a szeretet mellett. Péter a misszió lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/19/202225 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Wolf Gábor I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.05.18.

Ő teremtette meg a kisvállalati marketing alapjait Magyarországon. Megszállott marketinges, KKV guru, sikeres vállalkozó mondják rá mások. Wolf Gábor már akkor saját céget alapított, amikor ez még nagyon nem csengett jól. A Marketing Commando mára már többezer vállalkozást tett sikeresebbé a marketing erejével. De mi a különbség kis-és nagyvállalati marketing között? Miért nézik le előbbit oly sokan? Hogy lesz egy villamosmérnök fiatalból marketing szaktekintély? Mit köti Skóciához vagy éppen Amerikához? Hogy szerezte az első 100 ügyfelét? Mik a kisválllalkozói szektor egyéni kihívásai? Lehet social media nélkül élni vagy sem? Mennyivel többet keresne ugyanezzel a tengeren túlon? Ezekről és még sok minden másról beszélgettünk. Kende-Hofherr Krisztina #AJMAFT
5/19/20221 hour, 33 seconds
Episode Artwork

"Egyre színesebben és bátrabban öltöznek a högyek" / Prókai Éva és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Prókai Éva divattervező  szerint minden hölgyet egy érzés, egy érzelem, egy hangulat inspirál az öltözködésben. Ám sokan nem hallgatnak arra a bizonyos belső hangra, pedig az inspiráció nagyon fontos. A hazai divatélet nagyasszonya hivatásának lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, ahol azt is elárulta, egyre színesebbek és bátrabbak manapság a nők.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/17/202226 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

"A sportiker nem járhat a lélek halálával" / Ács Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

20 év végzett testnevelő tanár, edző és diplomás közgazdász. 10 éve pedig sport coachként és sport mentáltrénerként dolgozik. Ács Imre a Sláger KULT-ban arról mesélt S. Miller Andrásnak, hogy a sportiker nem járhat a lélek halálával. Az ugyanis nem lehet sem okozat, sem melléktermék...# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/17/202226 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

HANGADÓ DÖNTŐ és RADIOSCYLA a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

Hallgasd visssza a Hangadó döntőjét a Cyla Reggelben!
5/16/20222 hours, 58 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

"Ösztönös bennünk a pozitív életérzés" / Marót Viki, Novai Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Beszélgetős, zenélgetős születésnapi zsúrra készülnek egykori zenésztársai Flipper Öcsi születésének 60. évfordulója alkalmából. A fellépők között természetesen ott lesz az énekes testvére, Marót Viki és egykori harcos-, illetve zenésztársa, Novai Gábor is, akik a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással megidézték az örök jampi emlékét, miközben a zenészélet lélektanáról is szó esett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/16/202252 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

"Tengernyi lehetőséget rejt a hangszerem" / Lukács Miklós és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lukács Miklós,a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze. A kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak művészetében. A Sláger KULT-ban a Magyar Zene Házában tartandó kurátori workshopja kapcsán vendégeskedett, de hivatásának lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/13/202226 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

"Tudnál egy kicsit tehetségesebb lenni?" / Sárközi Gyula és S. Miller András a Sláger KULT-ban

10 éve halt meg Seregi László Kossuth-díjas táncos, koreográfus, a 20. századi magyar balett történetének egyik legkiválóbb, külföldön is legelismertebb alkotója, akiről a Magyar Állami Operaház díjat nevezett el. Tanítványai és pályatársai rá emlékeznek egy különleges előadásom. Az emlékestet egykori tanítványa, Sárközi Gyula balettmester álmodta meg. „Nagyon nagy tanítómesterem volt Seregi László. Munkakapcsolatból indult és barátság lett belőle. Ő már csak a koreográfiáiban él tovább. A szó nemes értelmében nagybetűs ember volt. Az ironikus kiszólásait a mai napig idézzük, például azt, hogy „tudnál egy kicsit tehetségesebb lenni?”... Sárközi Gyula a Sláger KULT-ban is anekdotázott S. Miller Andrásnak.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/13/202224 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Gódor Zola I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.05.11.

Mindenki képes elsajátítani a matekot, csak a jó módszert kell megtalálni. - mondja Gódor Zola a Rapid matek alapítója. A tananyag mellett tanulásmódszertant és a vizsgákra való mentális felkészülést is kiemelten fontosnak tarja valamint a tudásátadás mellett kiemelt cél az is, hogy a diákok jól érezzék magukat és az önbizalmuk is fejlődjön. Ennyi elegendő ahhoz, hogy 210 000-en kövessék a Tik Tok-on? Mi a titka? A platform két egymást követő évben is felkerült az Edison100 listájára, amely az ország leginnovatívabb oktatási programjait ismeri el. Tanár, vállalkozó, coach, fejlesztő, tartalomgyártó, közösségépítő. Egy igazán különleges és inspiráló emberrel beszélgettem, akit mindenkinek ismernie kellene 14 éves kor felett.
5/12/202258 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Bűvésztrükköket fordított le a zene nyelvére / Horváth Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Horváth Gábor Trió vadonatúj albumát a bűvészmutatványok varázslatos világa és a kártyatrükkök ihlettek. A zeneszerző a mutatványok elsajátításának örömét, a trükkök felépítését, szerkezetét és csattanóját fordította le a zene nyelvére. Egy bűvésztrükk felépítésében és a jazz darabok kompozíciós szerkezete között ugyanis számos hasonlóság felfedezhető - egyebek közt erről is mesélt Horváth Gábor a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak, lemezbemutató koncertjük apropóján.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/11/202225 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

"A legszebb misszió az állatmentés" / Pfeiffenberger Tímea és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Pfeiffenberger Tímea, a Felidae Hungary elnöke elkötelezett állatvédő, aki azt mondja, nincs szebb misszió a kiszolgáltatott állatok sorsának jobbra fordulásáért harcolni. A Sláger KULT-ban küldetésének lélektanáról is mesélt S. Miller Andrásnak, az aktuális, "Sztárok az állatokért" elnevezésű - szigetszentmiklósi - jótékonysági koncert apropóján.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/11/202226 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

"Akkor is jó nőnek lenni, ha sokkal több terhet elbírunk, mint a férfiak" / Dióssy Klári és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Dióssy Klári nem csak az emberi, de a női lélek nagy ismerője, aki főiskolás kora óta a Magyar Televízió munkatársa. A Ridikül című műsorban eddig több, mint 1300 epizódban faggatta vendégeit - főleg a hölgyeket. A Sláger KULT-ba ugyan a Minden, ami NŐ Élményfesztivál kapcsán érkezett, de S. Miller Andrásnak életének olyan részeibe is betekintést engedett, amibe eddig - a kérdezők tekintetében - csak keveseknek adott lehetőséget.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/11/202248 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.05.09.

A mai Édes Kettesben szó lesz néhány tévhitről az energiaitalokkal kapcsolatban. A Gasztrovat keretén belül Clau egyik kedvenc sorozat A Downton Abbey szakácskönyvét lapozgatjuk. A Második órában pedig itt lesznek velünk a fantasztikus, nagyon kedves , igazi energiabombák, a Peller testvérek, vagyis Peller Anna és Peller Mariann!
5/10/20221 hour, 46 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

"A sorok között ott van az élet" / Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke szerint a dolgok változnak, a vers azonban örök. Nem mindennapi küldetéséről mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/10/202226 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

"A hétköznapok gondjait elfeledtetjük a közönséggel" / Rex Alex és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Egy ország énekelte a kilencvenes évek első felében a slágereiket. A Cherry együttes valódi jelenség volt az országban. A Fenyő Miklós menedzselte csapat megélte azt a fajta sztárságot, amit a mai előadók már sosem fognak. A csapat énekese, Rex Alex újra élesztette a formációt. Missziójáról mesélt a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/10/202227 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"Évtizedek múltán is igazi szenvedéllyel imádom a hivatásomat" / Alapi István és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Alapi elmondta a Sláger FM-en... A szójáték természetesen a zenész online beszélgetős műsorára utal. István azonban tényleg elmondta a Sláger KULT-ban, hogy a tiszteletére még olyan zenekari formációk is hajlandók összeállni egyetlen alkalom erejéig jubileumi exkluzív nagykoncertjén 2022. 11. 19-én, akik már rég nem léteznek. Az a fajta szenvedély és elhivatottság rendkívül példaértékű, amivel a hivatását immáron hosszú évtizedek óta tiszteli a gitározás Paganinije. (A jelzőt Pataky Attila aggatta rá.) A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő személyisége mélységekről, magasságokról, a zenészélet  lélektanáról is beszélgetett S. Miller Andrással az éterben. Természetesen anyazenekara, az Edda Művek sem hiányozhatott a kiapadhatatlan témák sorából.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/9/202251 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

"Közös titkos jele van az őrmezői klubestek közösségének" / Kiss Zoltán Zéro és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Kiss Zoltán Zéro a Karthago és a KGB basszusgitárosa, numerológus, aki Őrmezőn klubot indított. Minden hónap péntekén összegyűlnek azok az emberek, akiknek a legendás Kisváros c. tv sorozat sokat jelentett. Felcsendülnek a régi slágerek, beszélgetnek, kikapcsolódnak, töltik egymást. Ennek a kezdeményezésnek a lélektanáról mesélt Zéro a Sláger KULT-ban S. Miller Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/7/202249 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Nyolcas-Kállai Norbert I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.05.04.

Nyolcas-Kállai Norbert már kisiskolásként is tudta, hogy műszaki területen és vállalkozóként szeretne dolgozni. Csillogó szemmel és olyan vehemenciával beszél az álmairól és a terveiről, hogy az ember úgy érzi azonnal feláll a székből és belekezd a régen dédelgetett terveibe. A hibákat, amiket korábban alkalmazottként elkövetett ma már teljesen máshogy látja, ám vezetőként a kollégáival való kommunikációban remekül hasznosítja ezeket. A TerraClean Magyarország és Kelet Európa társalapítója és társa egy televízió műsorban látta meg azt, ami ma már a hivatásukat jelenti. Kitartásról, elhivatottságról, és tapasztalatokról beszélgettem egy fiatal vállalkozóval.
5/5/202257 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"A téma az utcán hever, de azt meg is kell látni" / Pintér Márta, Teknős Miklós és S. Miller András a Sláger KULT-ban

A Capa Központ "Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból" c. kiállítása apropóján járt a Sláger KULT-ban a sajtófotózás két ikonikus alakja - nem mellesleg egy nagyon kedves házaspár - Pintér Márta és Teknős Miklós, akik S. Miller Andrásnak hivatásuk lélektanáról is meséltek.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/5/202252 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

"Egyre többször megyek haza a kis falumba és egyre jobban feltölt egy út" / Nemcsák Károly és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Nemcsák Károly immár harmadik ciklusát tölti a József Attila színház élén, ám a direktor azt mondja, magában már eldöntötte, hogy a ciklus végén igazgatóként visszavonul, a színpadnak azonban sosem fog hátat fordítani. Ahogyan a Színészválogatottnak sem. S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban egyebek közt arról is mesélt, miért szeret mostanában többször hazajárni szülőfalujába.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/5/202252 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

"Minden poénban benne rejlenek a nők fájdalmai is" / Fehér Anna, Pikali Gerda és S. Miller András a Sláger KULT-nam

Fehér Anna és Pikali Gerda a József Attila Színház művészei számtalan darabban jeleskednek, ám ezúttal a Furcsa Pár női változata kapcsán jártak S. Miller Andrásnál a Sláger KULT-ban, hogy a színészi hivatás lélektanáról is meséljenek.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/5/202249 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.05.02.

A mai Édes Kettesben a Muffin és különféle változatai. A régmúlt meghatározó és ikonikus üzletei. Vendégünk lesz Fehér István a Fókusz szerkesztő-riportere, aki már több mint 20 éve az RTL Klub oszlopos tagja.
5/3/20221 hour, 45 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

"Egyetlen előadásunkból sem hiányozhatnak az élet fontos kérdései" / Gergely Róbert és Sándor András

14 éve vezeti társulatát a Gergely Theátert és önálló kőszínház nélkül is bejárják az országot. Gergely Róbert azt mondja, egyetlen előadásukból sem hiányozhatnak az élet fontos kérdései és ezt a nézők is rendkívül értékelik. A színész-direktor a Sláger KULT-ban hivatása lélektanáról is mesélt Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
5/2/202250 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

RADIOSCYLA őrület a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelben a magyar film napja kapcsán előkerültek a kedvenc régi és új magyar filmjeink, vendégünk volt a Nemzeti Filmintézettől Kurutz Márton, szóba kerültek a bénázós történeteink, és beszéltünk azzal a becsületes nővel is, aki felkutatta azt az édesanyát, aki elhagyott egy 400 ezer Ft-tal teli pénztárcát.
4/30/20222 hours, 54 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

"Aki látta, azt mondta, többször nézős a filmem" / Kovács Ákos és Sándor András a Sláger KULT-ban

"A film műfajában minden egyesül, ami engem művészileg érdekel" - mondja Kovács Ákos, akinek a napokban mutatták be az első kisjátékfilmjét Magunk maradtunk címmel. A mindössze 27 perces fekete-fehér alkotást a rendező elmondása szerint olyan klasszikusok inspirálták, mint Tarkovszkij Stalkere, Makk Károly Macskajátéka és Huszárik Zoltán Szindbádja. Ákos, aki magát szenvedélyes történetmesélőnek tartja, az alkotás folyamatának lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/29/202253 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

"Szeretnék a fuvolából fő hangszert varázsolni" / Pozsár Eszter és Sándor András a Sláger KULT-ban

Pozsár Eszter előadóművész az improvizatív fuvolázás koronázatlan hazai királynője, aki fontos mérföldkőhöz érkezett: jazz-fuvola szvitjét a Budapest Jazz Clubban különleges koncert keretében mutatják be. Ám Eszter nem csak erről mesélt a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak, hanem az alkotás lélektanáról is.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/29/202223 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

"Profi zenélés nem létezik alázat nélkül" / Lombos Pál és Sándor András a Sláger KULT-ban

Lombos Pál a Swing à la Django formáció vezetője, akik a '30-as évek világát idézik meg játékukkal. A beszélgetés apropóját a legendás zeneszerző, Fényes Szabolcs életműkoncertje adja, amelyet minden ízében különleges produkcióvá varázsolnak. A zenész a Sláger KULT-ban a muzsikuslét lélektanáról is mesélt Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/29/202225 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Gangel Péter I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.04.27.

“Én egyszerűen mindig csak nagyon akartam.” Talán még soha nem volt olyan nehéz időszak vezetőként, mint most. -mondja Gangel Péter, a Bizalmi kör vezetői klub alapítója. Vallja, hogy a gyors tanulás képessége a legfontosabb, mert a mozgásban van a erő. Nincs idő várni, a kihívásokra azonnal reagálni kell. Egymás történetei mentén tudunk kapaszkodókat találni, éppen ezért válik nap, mint nap fontosabbá a közösségi bizalom. Még nincs 40 éves, és máris olyan sikereket tudhat maga mögött, amiről sokan csak álmodoznak egy egész életen át. Vajon tudja-e ennek a titkát? Hova tart, milyen álmai vannak? Sok egyéb mellett ezekről is beszélgettünk.
4/29/202258 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Lábas Viki I Lélekközösség Peller Mariannal a Sláger FM-en! 18. ADÁS

4/28/202238 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

"A Stefánia Palotát is beveszi az oltári társaság" / Kökényessy Ági és Sándor András a Sláger KULT-ban

"Ötvenkét nővér arccal a mérgező levesében! Így talál rájuk egy balul elsült gombavacsora után a zárdába visszaérkező öt apáca, akik egy Bingo-party miatt maradtak le az „utolsó vacsoráról”. Elhatározzák, hogy a hirtelen megboldogult nővéreket méltó körülmények között búcsúztatják el. A temetéshez azonban rengeteg pénzre van szükség..." - Innen indul a Zenthe Ferenc Színház zenés komédiája, amelyet Kökényessy Ági rendezett, s az egyik főszerepet is ő játssza. Régi szerelem ez számára a darabbal, hiszen a magyarországi ősbemutató óta minden létező változatában szerepelt a darabnak.  A salgótarjáni társulat ezúttal Budapestre érkezik, hogy a Stefánia Palotát is bevegye az oltári társaság. Ennek apropóján hivatása lélektanáról is mesélt a színész a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/28/202225 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

"Segíteni szeretnék azoknak, akik fülzúgástól szenvednek" / Sándor Judit és Sándor András a Sláger KULT-ban

"Ha van a szívedben elég szeretet, akkor mindened megvan. Adj belőle másoknak. A TÁNC megtanít érezni..." - vallja Sándor Judit táncpedagógus, aki egyik pillanatról a másikra fedezte fel magán a tinnitus betegség tüneteit (fülzúgás, sípolás, ujjak zsibbadása , fáradtság , ízületi fájdalmak ) úgy, hogy teljesen hibátlan volt az egészségi állapota, rendszeren mozog, sportol. Nem is gondolnánk, hogy a fővárosban is mennyi tinnitusos beteg van, ezért őszinte gesztusként próbál segítő kezet nyújtani a hivatásából kifolyólag azoknak, akiknek megnehezítik az életüket a tünetek. Egyebek közt ennek a lélektanáról mesélt a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/28/202225 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

"A gyerekneveléshez kell a legtöbb tudatosság" / Tománé Mészáros Andrea és Sándor András a Sláger KULT-ban

"A gyerekneveléshez kell a legtöbb tudatosság" - mondja Tománé Mészáros Andrea védőnő, aki a 2022-es BabaMama Expo kapcsán (2022. 04.29. – 05.01. Budapest Sportaréna) vendégeskedett a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnál.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/27/202225 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

"Pikáns, pörgős komédia, mély és pontos emberismerettel" / Lengyel Ferenc és Sándor András a Sláger KULT-ban

Egy középkorú férfi megismerkedik egy fiatal lánnyal. Idáig semmi különös nincs a dologban. Csakhogy ők egy internetes randi oldalon találkoznak, ahol mindenki másnak mutatkozik, mint aki valójában.... És innentől folytatni sem kell a darab bemutatását, mert a Fórum Színház Love.hu című előadása valóban elsöprő romantikus vígjáték. A rendező, s egyben főszereplő, Lengyel Ferenc az alkotófolyamat lélektanáról is mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/27/202225 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.04.25.

A mai Édes Kettesben vendégünk lesz Benes Anita a Daalarna megálmodója és alapítója. Természetesen lesz film rovatunk. A Gasztrovatban a szezonalitásról beszélünk. Kutatjuk a divat történetét is.
4/27/20221 hour, 47 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"A változásokkal együtt kell tágulnunk" / Teimel Zita és Sándor András a Sláger KULT-ban

Tűsarokkal az üzleti világban. Teimel Zita  üzleti coach, marketing tanácsadó, az okos vállalkozó nők üzleti mentora. Vállalkozni kívánó vagy vállalkozó hölgyeknek segít több terepen is fejlődni. Egyebek közt ennek a lélektanáról mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/26/202226 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

"Az Exotic koncertek olyanok, mint az osztálytalálkozók" / Tabár Zoltán és Sándor András a Sláger KULT-ban

Egy legendás zenekar, legendás lemezekkel és persze ikonikus slágerekkel. Az Exotic valahol egy életérzés is. A zenészeknek pedig minden koncert olyan, mint egy osztálytalálkozó. Tabár Zoltán, a csapat motorja egyebek közt erről is mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/26/202224 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

"Amerikai életérzést varázsolunk Budapestre" / a Pin up Ladies Hungary alapítói és Sándor András a Sláger KULT-ban

Szabadság, vagányság, stílus és sok mosoly, nevetés... Varga Ágnes és Batki Viktória egy szelet Amerikát varázsolnak Budapestre nőtársaikkal a ruháikkal és a megjelenésükkel. Missziójukról beszélgettek Sándor Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/26/202225 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

"Felelősséget kell vállalnunk az egészségünkért" / Dr. Takács Hajnalka és Sándor András a Sláger KULT-ban

"Fontos életmódbeli döntésnek számít az is, ha felelősséget vállalunk az egészségünkért és a lehető legtöbbet megtesszük az állapotjavulásunk érdekében" - mondja dr. Takács Hajnalka dietetikus, aki hivatásának lélektanáról mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/26/202225 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

"Az csak egy kifogás, hogy valakinek nincs nyelvérzéke" Sebestyén M. Marianna és Sándor András a Sláger KULT-ban

Sokat és sokszor hallottunk már a coachingról, mégsem tudjuk hova tenni. A nyelvi coach kifejezésről ráadásul eddig még nem is hallottunk. Arról van szó, hogy azért nem vagyunk képesek megtanulni gyorsan és hatékonyan idegen nyelvet, mert olyan elakadásunk van, amiről a legtöbbször nem tudunk. Épp erre világít rá Sebestyén M. Marianna nyelvi coach és vezet végig a nyelvtanulás útján. Egyebek közt ennek a lélektanáról beszélgetett a szakember Sándor Andrással a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/24/202224 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

"Lételemem a változás, engem ez visz előre" / Mikecz Estilla és Sándor András a Sláger KULT-ban

Mikecz Estilla színész  2012–2017 között a Kaposvári Egyetem színművész szakos hallgatója volt. 2017-2021 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 2021-től a Zenthe Ferenc Színház színésznője, mellette számos teátrumban vendégeskedik. Egyebek közt a Játékszín Kölcsönlakás című darabjában. Országos ismertségét a Csak színház és más semmi című sorozatnak köszönheti. Játszott a Barátok közt-ben és az A Tanárban is. Jelenleg az A mi kis falunk című sorozatban alakítja Nelli szerepét. Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban hivatásának lélektanáról mesélt.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/24/202226 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

CYLA Péntek a Sláger Reggelben, Petrával és Zolival!

A Cyla Reggelből kiderült kit mivel csúfoltak, és arról is szó esett, ki miben bénázott, amikor vezetni tanult.🙂
4/22/20222 hours, 55 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Róth Csaba I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2022.04.20.

Dolgozott a Fordnál, az IBM-nél, majd 19 évig volt a Sparnál vezető IT területen mielőtt vállalkozást indított. Több, mint 10 évvel ezelőtt, az első pillanatban szeretett bele az elektromos rollerezés által adott életérzésbe és néhány év múlva úgy úgy gondolta, hogy, ha ez neki ennyire jó, akkor másnak is az lesz. Róth Csaba, az E-TWOW elektromos rollerek hivatalos hazai forgalmazója. Karrierútról, elhivatottságról, a szabadság életérzésről, a családi háttérország támogatásáról, a közlekedési kultúráról és még sok minden másról is beszélgettünk.
4/21/20221 hour
Episode Artwork

"Csak az egyensúlyban lévő test tud igazán jól működni" / Sátor Kata Móni és Sándor András a Sláger KULT-ban

“A klasszikus pózok, ha megkülönböztetett figyelemmel és tudatossággal végezzük őket, harmónikus egységbe rendezik a testet, az elmét.” Hiszen csakis az egyensúlyban lévő test tud igazán jól működni. Sátor Kata Móni gerinctréner és stretching szakértő sportról, nyújtásról és egyensúlyról beszélgetett a Sláger KULT-ban Sándor Andrással.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/21/202225 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

"Jó érzés dívának öltözni a Piros Cipellők fellépésein" / Varga Nóri és Sándor András a Sláger KULT-ban

Kevés női harsonás van hazánkban, olyan pedig még kevesebb, aki olyan neves zenekarokban játszana, mint Varga Nóri. A Ruby Harlem és a Beatrice mellett saját formációjával, a Piros Cipellő nevű lányegyüttessel rendszeresen fellép a főváros elit helyein. A Sláger KULT-ban arról is mesélt Sándor Andrásak, mennyire szerzeágazó a zenei érdeklődési köre és mennyi műfajban érzi otthonosan magát.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/21/202226 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"Szépen néznénk ki, ha nem lenne számomra hízelgő az emberek érdeklődése" / Elek Ferenc és Sándor András a Sláger KULT-ban

Elek Ferenc 1998-ban végzett a Színművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor osztályában, majd nyomban a Katona József Színház szerződtette. Anyaszínházán kívül is szívesen vállal feladatokat. Foglalkoztatott filmszínész. A Sláger KULT-ban a beszélgetés apropóját Janikovszky Éva "A lemez két oldala" című művéből készült képzeletszínházi produkció soron következő előadása adta, ahol az írónő születésnapján adják elő az emberi játszmákról szóló alkotást. Sándor Andrással imádott hivatása korántsem hétköznapi lélektanáról is őszintén beszélgetett a színész.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/21/202225 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

"A konyha a lakás lelke" / Papp Linda és Sándor András a Sláger KULT-ban

Papp Linda építész, belsőépítész tervezett már lakásokat, családi házakat, irodát, orvosi rendelőt, éttermet és sportlétesítményt, melyből számos terv megvalósításában is aktívan részt vett. Az építészeti tervezésen kívül egyedi bútorok, kiállítási pavilonok tervezésével és szakmai rendezvények szervezésével is foglalkozik, valamint tudományos tevékenységet folytat. A Sláger KULT-ban a Konyhakiállítás kapcsán mesélt missziójáról Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/21/202226 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

"Büszkeség a tanítványaimat rangos színpadokon látni" / Barna Júlia és Sándor András a Sláger KULT-ban

Nincs is annál jobb érzés egy tanár számára, mint amikor a tanítványait rangos nagyszínpadokon látja viszont. Így van ezzel Barna Júlia is, aki számos, azóta már híressé vált énekest indított el a pályán. Egyebek közt a mentori szerep lélektanáról is mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban, a művészélet kulisszatitkai mellett.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/19/202224 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

"Életem legfontosabb koncertjére készülök" / Juhász Attila 'Jack' és Sándor András a Sláger KULT-ban

Juhász Attila, a Liszt Ferenc Zeneakadémia főiskolai képzése után, Bellinghamben a Western Wahington University-n végezte master tanulmányait Chuck Israels tanítványaként, később munkatársaként.  Sokoldalú, virtuóz muzsikus, kiváló hangszerelő és zeneszerző. És aki nem mellesleg, eddigi élete legfontosabb koncertjére készül. A Sláger KULT-ban egyebek mellett erről is mesélt Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/19/202225 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

"Jó lenne a színpadi vagányságot átvinni a hétköznapi életbe" Veres Mónika NIKA és Sándor András a Sláger KULT-ban

Az Orfeum sok ott fellépő művész életében biztos pont a klubkoncertek sorában. Veres Mónika Nika több mint 1 évtizede lép fel megközelítőleg havi rendszerességgel az Orfeumban. Sokszínű tehetsége lehetővé teszi, hogy több-előadós revüesteken vagy saját koncertjein csillogtassa meg tudását. Kevés előadó van, aki olyan hangi adottságokkal, alázattal és a minőség iránti elkötelezettséggel nyúl egy-egy témához, mint ő. Veres Mónika Nika a Sláger KULT-ban, mélységekről, magasságokról, árnyékról és fényről, magáról az életről beszélgetett Sándor Andrással. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/19/202248 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.04.18.

Az Édes Kettes Húsvéti adásában Elutazunk a Húsvét szigetekre. Koncertekről beszélgetünk régen és most. A locsolási szokások kapcsán elmeséljük, hogy mit illik tudni az eredeti kölni vízről. A hír és a B nejem K férjem rovat mellet természetesen a jó zenék sem maradnak el.
4/19/20221 hour, 36 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

"Harsonásként is lehet frontember egy zenész" / Csapó Krisztián KRIZ és Sándor András a Sláger KULT-ban

"Harsonásként is lehet frontember egy zenész, ahogyan ének nélkül is megérinti a zene a lelket" - mondja Csapó Krisztián, alias KRIZ, Magyarország legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott harsonása, aki szólólemezt készített és az albumbemutató exkluzív koncertre készül. KRIZ különleges zenei missziójának lélektanáról mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/15/202225 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

"Ebben a közösségben a tornán kívül is támogatják egymást a hölgyek" / Méhész Mónika és Sándor András a Sláger KULT-ban

"Olyan női közösséget építek, ahol a tornán kívül is támogatják egymást a hölgyek" - mondja Méhész Mónika, aki a Monic Gym nevű missziójával egy olyan mozgásformát ad át a negyvenen túli korosztálynak, ahol nem csak alak, de lélekformálás is zajlik. Erről a küldetéséről mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/15/202225 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

"A legtöbb érzés és viselkedésminta nem hozzánk tartozik" / Héderváry Kovács Anna és Sándor András a Sláger KULT-ban

Ha nem találjuk a helyünket a családunkban, ha valakivel nem felhőtlen a viszonyunk a rokonok közül, ha nem működik a párkapcsolatunk, egészségi problémánk van, esetleg nem áramlik a pénz eléggé az életünkben, általában egy dologhoz vezetnek vissza: nincs elég életenergiánk, azaz nincs meg a helyünk a családban. Ehhez szükséges az úgynevezett lélektérkép, amelyben Héderváry Kovács Anna segít a hozzá fordulóknak. Egyebek közt erről is mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/14/202224 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

"Tapasztalatból mondom, hogy az álmok igenis valóra válnak" / Pesák Ádám és Sándor András a Sláger KULT-ban

Egy nógrádi kisvárosból indult el meghódítani a főváros nagyszínpadait, miközben az egyik legfoglalkoztatottabb színésszé vált. Pesák Ádám sokszor még maga sem hiszi el, mekkora utat járt be az elmúlt esztendőkben. Sándor Andrással - mint földijével - a színházi élet mélységeiről és magasságairól is beszélgetett a Sláger KULT-ban.#  A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/14/202225 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

"A lemez két oldalának tükre egy motivációs tréning" / Tollár Mónika, Horváth Lili és Sándor András a Sláger KULT-ban

Kilenc évvel ezelőtt megszületett egy különleges képzeletszínházi előadás felnőtteknek Janikovszky Éva "A lemez két oldala" című klasszikusából. Azóta már több mint 100 előadáson túl van az egyébként állandóan változó csapat, ám az író születésének évfordulóján tartandó műsor mégis emelkedett a többinél. Az ideiről Horváth Lili színész és Tollár Mónika rendező beszélgetett Sándor Andrással a Sláger KULT-ban, a színházi kulisszákon túl mélységről, magasságról, árnyékról és fényről, magáról az életről.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/13/202249 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

"Csak a játék segíthet ebben az embert próbáló időszakban" / Perjés János és Sándor András a Sláger KULT-ban

A kapaszkodókra ma olyan nagy szükség van e nem könnyű világban, mint egy falat kenyérre. A Spirit Színház előadásaiban az emberi kapcsolatokra, a probléma megoldások eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszál. A teátrum vezetője, Perjés János az intézmény fenntartásának hullámvölgyeiről is őszintén mesélt a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/13/202225 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

"A természet nyugalma kiapadhatatlan inspirációforrás" / Oláh Krisztián és Sándor András a Sláger KULT-ban

A jazz világában rangos elismeréseket szerző Oláh Krisztián zongorista-zeneszerző szerzeményeinek fő alkotó elemei a klasszikus zenei elemek és kompozíciós technikák, valamint a kortárs jazz improvizatív sodrása és absztrakt ritmikája. A jazz és a klasszikus zene szintézisét igyekszik létrehozni egy dinamikus, kortárs zenei világ megteremtésének igényével. Krisztián mindössze húszévesen lett a 2015-ös Montreux-i Jazzfesztivál 3. helyezettje, ezt követően egy kéthetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils Petter Molvær vagy Joe Sanders. A következő években elnyerte a Junior Prima- , Creative Art -, Orszáczky-, és Gramofon díjakat, 2018 decemberében pedig – első magyar zenészként – meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között mérette meg magát. Quartetté bővült saját formációjával a magyar zenei élet kiemelkedő formációjának számítanak. Sándor Andrásnak legújabb albumáról és a munkálatok lélektanáról is mesélt a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/13/202226 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

ÉdesKettes Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal 2022.04.11.

A mai Édes Kettesben szó lesz aktuálisan a húsvéti kalácsról, a filmes rovatban az animációs filmek történetét kutatjuk. Clau éjszakai szépség tippeket ajánl, Ádám pedig magyarországi kiránduló helyeket ajánl. A B nejem és K férjem rovatban pedig az iskolaálasztásról lesz szó.
4/12/20221 hour, 35 minutes, 1 second
Episode Artwork

A dízelmozdony szereléstől a színházig / Csiszár István és Sándor András a Sláger KULT-ban

Dízelmozdonyszerelőként végzett, ami nagyon messze van a színpadok világától. Ám, ha annak idején nem pont abba a szakközépbe megy, talán a színház sem jött volna az életébe. Csiszár István színész, énekes közel 30 éves pályát tudhat maga mögött. Igazi átváltozó művész, aki hangjával, megjelenésével rabul ejtette a nagyközönséget, s megnyerte a Sztárban Sztárt is. Mélységről és magasságról, árnyékról és fényről, mérföldköveinek lélektanáról is mesélt Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/10/202249 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

"Kalandos, felkavaró történeteim is vannak, amiket elmesélek" / Delhusa Gjon és Sándor András a Sláger KULT-ban

1969-ben, tizenhat évesen egycsapásra ismert lett a Popfesztiválon a Hegyek lánya című dallal, majd még jött egy rakás sláger, aztán hosszú szünet - legalábbis ami a magyarországi karriert illeti. Hogyan lehetséges az, hogy országos sztárként kizárólag akkor jelenhetett meg lemeze, amikor Németországban már befutott és két korongot is kiadott? Ilyen és ehhez hasonló eltitkolt sztorikról is mesélt az 50 éves pályafutását ünneplő Delhusa Gjon a Sláger KULT-ban Sándor Andrásnak.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/9/202254 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

"Egy párkapcsolat működtetése rengeteg tudatosságot igényel" / Fischer Gabriella & Molnár G. Dávid és Sándor András a Sláger KULT-ban

Fischer Gabriella és Molnár G. Dávid 2014 óta alkotnak egy párt, és 2017-ben házasodtak össze. Saját tapasztalatból is tudják, hogy egy párkapcsolat működtetése rengeteg odafigyelést, tudatosságot, rugalmasságot igényel, de emellett abban is sokévnyi gyakorlatuk van, hogyan segítsenek másokat kapcsolataik kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá tételében. Dávid coachként, Gabi gyógypedagógusként és családterapeutaként támogatja a hozzáfordulókat változatos kihívásaik, nehézségeik megoldásában. Egyebek közt ennek a lélektanáról meséltek Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/9/202250 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

"Koncertszínházat varázsolunk a Száz év szerelemből" / Mihályi Réka és Sándor András a Sláger KULT-ban

A 15 éve alakult Fonogram díjas Group’N’Swing Zenekar “Száz Év Szerelem” című produkciója az elmúlt 100 év népszerű magyar szerelmi slágereit dolgozza fel egy kétfelvonásos musical előadásban.  A Group’N’Swing olyan világról mesél, ami felidézi a múlt század hangulatát a régi, ismerős, népszerű slágerek dallamaival, és egyben korrajzot fest Budapest elmúlt 100 évéről. Ennek lélektanáról mesélt Mihályi Réka énekes Sándor Andrásnak a Sláger KULT-ban.# A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. Sándor András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
4/9/202224 minutes, 6 seconds