Winamp Logo
Horizont Cover
Horizont Profile

Horizont

Hungarian, News magazine, 1 season, 126 episodes, 2 days, 15 hours, 3 minutes
About
Heti rendszerességgel jelentkező kulturális kitekintő. Az események aktualitásán túl az adás készítői a műalkotást helyezik a középpontba, legyen szó irodalomról, képzőművészetről, zenéről vagy előadóművészetről.
Episode Artwork

Muravidéki rövid történetek

Bence Lajos muravidéki költő és író három évvel ezelőtt jelentkezett első novelláskötetével. Muravidéki rövid kis történetekből viszont akadt bőven, így nemrég megjelent az Egyszer én is című kötet folytatása.
2/23/202410 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Egy kiváló művész rendkívüli öröksége

Gálics István hagyatékának egy része a lendvai várban látható, ahol a művész grafikáiból és pillangógyűjteményéből rendezett kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A hétvégén a lendvai zsinagógában kiállított rajzai viszont első alkalommal kerültek a közönség elé.
2/20/202414 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

120 éve töretlenül

A ljutomeri műkedvelő színjátszás 120 éves múltra tekint vissza. A helyi művelődési egyesületben jelenleg két csoport is működik. Az egyik, a Srečko Centrih Színtársulat, több mint 40 éve tevékenykedik a jelenlegi formájában.
2/16/202413 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Bordély az egész világ

A Turay Ida Színház Hunyadi Sándor A vöröslámpás ház című novelláját alkalmazta színpadra. A darabot Lendván is bemutatták Szőke Laurával és Janza Katával a főszerepben.
2/13/202410 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

A művészet és a kultúra mélyen áthatja Lendva identitását

Magyar János, Lendva Község polgármestere a szlovén kultúra napja alkalmából, idén a 20 éve működő lendvai színház és hangversenytermet részesített elismerésben, amely jelenleg a Könyvtár és Kulturális központ szervezeti egyesége. Továbbá Gönc Ludvik és Bažika Nikolaj, az intézmény munkatársai, Vajdič Rozálija gyógynövényszakértő és Franc Koren régiséggyűjtő, helytörténész és sokoldalú aktivista részesült elismerésben.
2/9/202411 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Korunk embere és a néptánc

A hét vége Lendván a tánc jegyében telt. Az egyik esemény a BALTEK, vagyis a zeneiskolák és konzervatóriumok növendékeinek országos megmérettetése volt, amelyen Brina Gerebic, a Lendvai Zeneiskola balett-tagozatának tanulója abszolút kategóriában első helyezést és arany plakettet érdemelt ki. A másik, kicsit lazább eseménynek a Bánffy Központ táncterme adott otthont, ahol a Muravidéki Pedagógusok Egyesülete szervezésében táncházat szerveztek.
2/6/202411 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Hangok az alvilágból

Január végén, február elején a holokauszt áldozatainak nemzetközi napja köré rendeződnek az események, amelyek között szerepelt az Orfej iz pekla című kiadvány bemutatása is. A magyar irodalomból Radnóti Miklós versei születtek a bori táborban, az erőltetett menetben, és kerültek elő halála után. A mai adásunkban azonban egy lengyel költő és rabtársai megzenésített verseinek történetéről hallhatnak.
2/2/202417 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

A helyitől az egyetemesig

Cár Jenő megzenésített költeményeit mutatták be a hét végén Dobronakon. A Kis-Hétrét együttes koncertjével egybekötött eseményről hallhatnak ma egy összeállítást. Ezt követően a holokauszt áldozatainak nemzetközi napja alkalmából Boris Hajdinjak, a Zsidó Kulturális Központ Maribori Zsinagóga igazgatója emlékezik a genocidumra, érintve Elie Wiesel, Primo Levi és Kertész Imre irodalmi munkásságát is a megpróbáltatásokkal terhes időszakról. Majd Werner Schwab: Elnöknők című darabjáról beszélgetünk Tina Resman színésznővel, aki az említett darabban alakítja az egyik szerepet a Kranji Prešernovo gledališče társulatával.
1/30/202435 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Emlékek és történetek

Nincs hálásabb feladata a műsorszerkesztőnek, mint amikor az évet egy új könyv bemutatásával indíthatja. Ezúttal Bence Lajos lepte meg olvasóit az Egyszer én is című novelláskötetének folytatásával Muravidéki rövid történetek alcímmel. A szerzővel a felhőtlennek tűnő gyermekkori évekről, de az elmúlt évtizedekre árnyékot vető politikai háttérről is beszélgetünk. Majd a Slovenski oktet hét évtizedes múltjáról, valamint a hagyomány ápolásáról és a frissítés lehetőségéről hallhatnak összeállítást.
1/9/202424 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Visszapillantás a mögöttünk lévő évre

Az új esztendő első adásában a mögöttünk lévő év jelentősebb kulturális eseményeire tekinttünk vissza. Felidéztük, hogy mi is történt 2023-ban az irodalom, a művészet, a képzőművészet, a zene és a színház területén.
1/2/202440 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Az „emberiség embertelenségéről”

Két antológia megjelenése követte egymást az utóbbi hetekben Lendván. Az egyik A döntő pillanat, a másik pedig a Harmatfogók című gyűjtemény, immár a 10. számmal. A Szlovén Köztársaság Kulturális Közalapítványának Lendvai Területi Kirendeltsége, illetve a Lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége által támogatott irodalmi gyűjtemények arra engednek következtetni, hogy létezik belső igény az önkifejezésre, az embereknek mondanivalójuk van mások felé, mindez papírra kívánkozik, hogy másokkal is megosszák élményeiket vagy az őket feszítő érzéseket.
12/26/202330 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

A grafikától a fotóig

A Lendvai Galéria-Múzeumban március 24-éig látható a Vis á vis című kiállítás, amely a Maribori Egyetem Pedagógiai Kara Képzőművészeti Tanszékének tanárai és azok hallgatói felé nyit, keresve a metszéspontokat, illetve egyéni utakat. Ezúttal Samuel Grajfoner és Jasmina Nedanovski grafikái néznek szembe egymással. Adásunk folytatásában a fotóművészet kerül előtérbe a lendvai színház- és hangversenyterem folyosóján látható alkotások kapcsán, amelyek a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által érkeztek a Muravidékre.
12/19/202327 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Sorsok és dallamok

A századfordulón Muraszombatban élő és tevékenykedő Eberl család történetét kutatta Tamara Andrejek, a Muravidéki Múzeum művészettörténésze. Majd zenei vizekre evezünk Nagygéci Kovács Józseffel, a Pannon Tükör szerkesztőjével, a Cseh Tamás és Csengey Dénes szerzőpáros zenei hagyatékát bemutató Másnap című lemez kapcsán.
12/12/202324 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Az irodalmi klasszikustól az előadóművészetig

Beszélgetes Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló múvésszel. Franc Košar festő muraszombati kiállításáról. Az előadóművészetről, ami az iskoláskorban alapozódik meg.
12/5/202325 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Helyünk a térképen

A statisztikát nem véletlenül tartják a pontatlan adatok pontos kimutatásának, mégis az élet valamennyi területén igazodási pontot jelentenek a felmérések adatai. Ilyen adatbázis a Magyar Nemzeti Atlasz, Társadalom című kötete, amit a magyar tudomány ünnepe apropóján mutattak be a lendvai Bánffy Központban. Mai adásunkban a magyar atlasz-szerkesztés történetéről és időszerű kérdéseiről hallhatnak. A Lindua legfrissebb számában a hazai szerzők írásaival ismerkedhetnek, majd Az üresség teljessége elnevezésű tárlatról, amelyik Cvetka Hojnik okleveles textil- és ruhatervező mérnök irányításával készült.
11/28/202331 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Hétköznapi hősöktől a Gálics-remekművekig

Mai adásunkban emlékezünk. Elsősorban Gálics István grafikusra, aki így, sok évvel halála után is két intézményt, a Lendvai Galéria Múzeumot és a Muraszombati Galériát egyesítette egy közös kiállítással. Meggyőződtünk: megrendítő eredmény született!
11/21/202336 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Az operettől Cseh Tamás örökségéig

Amennyiben ott ültek a közönség soraiban a Rátonyi Róbert Színház társulatának Csárdáskirálynő című operettjén, akkor minden bizonnyal kíváncsiak lesznek arra a beszélgetésre, amit Teremi Trixivel, az intézmény művészeti vezetőjével készítettünk, a társulatról, a műfajról, a fiatalok eziránti érdeklődéséről….
11/14/202328 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

A haza bölcsének örökségétől a kortárs művészetig

Zsitkócon a Deák-nap alkalmából a haza bölcsére emlékeztek, aki az európai politikai színtéren, Magyarország függetlensége érdekében a kiegyezésig hű maradt elveihez. Mai adásunkban a történelmi Magyarország vonatkozásában a család Muravidékhez kapcsolódó szálairól hallhatnak. Priska Kulčar képeiről Franc Obal művészettörténésztől tudhatnak meg többet, aki beavat bennünket a 92 éves, szentlászlói születésű, ma Csáktornyán élő festőművész alkotásainak tartalomban és formában egyaránt gazdag világába.
11/7/202321 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

A reformátor Primož Trubartól, Petőfi Sándor szabad szellemiségéig

Ma Primož Trubart, a szlovén reformáció nagyját ünnepeljük, aki a protestantizmusba az egyik legjelentősebb reformátorként lépett be. Műsorunk folytatásában az idei Héttorony Fesztiválról hallhatnak, majd Sabina Šinko lendvai festő, egyetemi tanár, a 30 éves Pupilla Bábszínház vezetője oszt meg velünk néhány gondolatot az elnyert Kristina Brenkova-díj kapcsán, majd a Petőfi 200 szellemiségében zárjuk adásunkat.
10/31/202328 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Színházról, művekről és történelemről

Egressy Zoltán Portugál című művét nemrég mutatta be a lendvai LESZSZ Társulat. A bemutatón jelen volt maga a szerző is. Adásunk első felében Egressy Zoltán íróval beszélgetünk. Majd a Muravidéki Múzeumban teszünk egy sétát, ugyanis 26 év után részben megújult az állandó kiállítás.
10/24/202318 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Egy ismerős világ…

A lendvai LESZSZ Társulat újabb színielőadással mutatkozott be. Ezúttal Egressy Zoltán Portugál című nagysikerű művét állították színpadra Regős János rendezésében. A bemutatón jelen volt maga a darab szerzője is, aki 25 évvel ezelőtt írta meg a falusi kisember sokak számára ismerős történetét.
10/17/202321 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Történelmünk fájdalmas emlékei

A ljubljanai várban minden év október 6-án megemlékeznek az aradi vértanúkról, hiszen Batthyány Lajos ott raboskodott egy rövid ideig. A megemlékezéshez kapcsolódó ismereteket frissítjük fel mai adásunkban ….
10/10/202329 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Néhány további részlet a Kultsár-emlékév apropóján

Amint arról már többször is szóltunk idén, 450 évvel ezelőtt nyomtatták ki a mai Szlovénia területén az első, magyar nyelven írt könyvet Hoffhalter Rudolf vándornyomdájában. Kultsár György, református prédikátor posztillái kerülhettek így az olvasni tudók kezébe. Mai adásunkban megszólal dr. Varga Berndett, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár főosztályvezetője, akitől további érdekes részleteket tudhatnak meg a kor irodalmáról, nyomdászatáról és lelkiségéről ….
10/3/202318 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Helyi szerzők és műfordítók a fókuszban

A Petőfi-bicentenárium tiszteletére született meg A Dráván című fordításkötet dr. Zágorec-Csuka Judit és Olga Paušič munkájaként, amit a múlt héten mutattak be a Lendvai Könyvtárban. Ennek részleteiről hallhatnak a mai adásunkban. A magyar irodalmi hagyomány mentén halad Pál Péter lendvai költő is, aki immár harmadik, Túlföld című kötetét tette le az olvasók elé. A címben említett világról, annak jelentésköréről a költő és Szemes Péter irodalomtörténész szól. Az európai zsidó kultúra napjai jegyében a Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár Izidor Hahn nyomdászra emlékezett előadással és kiállítással.
9/26/202328 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

A helytörténet tudományos és irodalmi vonatkozásban

Ami a történészek, kutatók, a tanulmányok olvasói számára a tények ismertetése, az az ott élőknek a tapasztalatok, hol keserű, hol boldogabb időszakainak váltakozását jelentik. Ilyen volt az a 30-40 év, amikor Isztriából és a tengermellékről a Muravidékre is több hullámban települtek át, egyrészt egzisztencia után kutatva, másrészt politikai nyomásra…..
9/19/202331 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

„Megígérte nekik, kapcsolatot teremt a 9 selyemgyár és a szabadkai csipkegyár, valamint a lendvai esernyőgyár között.”

A magyar irodalom vonatkozásában szebben nem is érkezhetett volna el az idei ősz, hiszen meghozta Tolnai Ottó számára a Vilenica-díjat, ami az egyik legrangosabb közép-európai elismerés…
9/12/202341 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Személyes történetektől az irodalmi élményig

Az idény utolsó kulturális műsorában három témát ajánlunk figyelmükbe: Ferenc Katja ígéretes fuvolaművész a lendvai zsinagógában mutatta be diplomakoncertjét. Ennek apropóján beszélgetünk a fiatal tehetséggel. Két egyetem összefogásával készült el az a kiadvány, amely 15 magyar vonatkozású települést mutat be az Alpoktól az Adriáig. Végül, de nem utolsósorban Gyuricza Péter háromrészes interjúkötetéről szólunk, amely 36 visszidens, azaz kivándorolt, majd újra hazaköltözött magyar történetét mutatja be.
6/6/202341 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

A szkíta hagyománytól a szlovén-magyar kulturális kapcsolatokig

A lendvai Bánffy Központ felújított pincehelyiségeiben nyílt meg Schweiczer Róbert keramikus kiállítása, amelyről az alkotó és barátja, Szarvas József színművész szól. A téma a szkíta hagyományvilág lesz. Ezt követően a Szlovén Balettművészek Egyesületének nemzetközi balett- és koreográfiaversenyéről hallhatnak összeállítást úgyszintén Szabó Márktól, majd a Hungarologica Labacensia kiadványt dr. Rudaš Jutka, a Maribori Magyar Tanszék vezetője, a folyóirat egyik szerkesztője mutatja be.
5/30/202329 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Történelmünk, amit hol mi, hol mások alakítottak

A Lendvai Galéria-Múzeum új állandó kiállítási anyaggal várja a látogatóit. Ezúttal a térségben élő magyar nemzetiség történelmi, gazdasági, kulturális, intézményes fejlődéstörténetét dolgozta fel dr. Lendvai Kepe Zoltán főmuzeológus Kepéné dr. Bihar Máriával, akik mai adásunkban részletesebben szólnak a tablók tartalmáról. Dr. Evgen Bavčar annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert tizenkét éves korában baleset következtében elveszítette látását, elindult a világba és lett belőle a »fehérek közt európai«, József Attilát idézve. A professzor több egyetem tiszteletbeli doktora, akit a Szlovén Köztársaság Ezüst-fokozatú Érdemrendjével tüntettek ki, és 2016-tól az Európa Polgára cím viselője. Lendvára azonban ezúttal fotókiállításának megnyitójára érkezett a Lendvai Foto-Video Klub meghívására.
5/23/202329 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Egykor és ma

Mai adásunkban a múlt felől közelítünk a jelenbe: először a Muraszombat és vidéke című hetilapról hallhatnak, amely a 19. század utolsó és a 20. század első negyedében jelent meg folyamatosan…
5/16/202345 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

„Szép Zalában születtem…”

Horváth Károly népdalgyűjtő születésének 90. és halálának 25. évfordulója tiszteletére szervezte meg a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Hunyadi Péter Petőfi Sándor ösztöndíjassal a muravidéki magyar művelődési egyesületek népdalköreinek és citeraegyütteseinek közös programját, amelynek vendége volt Sebestyén Márta népdalénekes és Andrejszki Judit csembalóművész, valamint a Zala zenekar is. Erről hallhatnak ma összeállítást, továbbá az olvasási szokásokról készített mesterdiplomáját Horváth Amanda mutatja be.
5/9/202343 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Derű és kritika

Beszélgetés Vesna Pernarčič színművésszel és Román Sándor rendező-koreográfussal.
5/2/202322 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

A popkultúra jegyében

Fél évszázad után is érdekfeszítő, titokzatos, ugyanakkor egyértelműen önazonos az a művészet, amit Andy Warhol a pop királya alkotott, s amelynek egy jelentős szegmensébe tekinthetnek bele a Lendvai Galéria-Múzeum látogatói egészen július végéig. Ugyanis a mezőlaborci Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum jóvoltából 90 alkotás és személyes tárgy látható a lendvai várban működő intézményben…
4/25/202331 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Könyvbemutató, kiállítás és emléknap

Bence Lajos: Füst a hegyen című verseskötetének bemutatóján beszélgettünk a József Attila és Balassi-kard-díjas költővel a kötetcímben rejlő jelképről… A Zala György-emléknap alkalmából a szobrászművészről szóló dokumentumfilmet tekinthette meg a közönség Gál Anasztázia rendezésében Lendván a Bánffy Központban. Ebből az alkalomból nyitották meg Hana Bednárová csehországi alkotóművész munkáiból készült kiállítást is.
4/18/202335 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Kő és kenyér

Az ünnepek előtt mutatták be a Muraszombati Galériában Janez Bernik 1933-2016, Izbrana dela/Válogatott alkotások című kiadványát, amely a nagy kiállítóteremben és a hozzá tartozó karzaton látható alkotások reprodukcióit tartalmazza. Mai adásunkban megszólal dr. Robert Inhof, aki a kiadványban olvasható tanulmány szerzője, Breda Ilich Klačnik művészettörténész, aki a Ljubljanai Modern Galéria korábbi vezetője és Aleksander Bassin képzőművészeti kritikus, Janez Bernik művészetének kiváló ismerője. Továbbá megismerhetik a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ idei terveit, amelyekről Zágorec-Csuka Judit, az intézmény igazgatója ismerteti a részleteket.
4/11/202327 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Szegény és gazdag, szép és csúnya a művészetben

A magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, a Mágnás Miska volt látható múlt héten a lendvai színházban, ezúttal a mindössze néhány éve alakult Rátonyi Róbert Színház feldolgozásában. A darab két főszereplőjével, Kiss Zoltán és Teremi Trixi színművészekkel beszélgetünk. Tanja Šimonka művészettörténész méltatja Sabina Šinko lendvai képzőművész Emlékképek című kiállítását, amely a lendvai zsinagógában látható. A kiállítás kapcsán annak alkotója is megosztja gondolatait.
4/4/202328 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

A bennünket feszítő erőkről

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramja építészeti szekciója hároméves munkáját mutatták be szombaton a Pesti Vigadóban. Köztük volt Pisnjak Atilla művészettörténész is, aki A Muravidék építészete a dualizmus korában című kiadványát prezentálta. Az eltelt három év tartalmáról szól Wessellényi-Garay Andor mentorként mai kulturális adásunkban, mint ahogyan megszólal Boris Cavazza, a ljubljanai Mestno Gledališče színésze, akit Yasmina Reza francia drámaíró Az öldöklés istene című darabjában láthatott a hétvégén a lendvai közönség is. Majd egy mélyebb eszmefuttatás következik dr. Tomaž Mastnak szociológus részéről arról, hogy függetleníthetjük-e magunkat/ társadalmunkat a tőke hatalmától.
3/28/202331 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Műalkotások formai és tartalmi vonatkozásairól

Két nagyobb horderejű témával foglalkozunk mai adásunkban, az egyikben Andrej Tarkovszkij és Tarr Béla filmjeinek összefüggésében az idő és az ismétlődés fogalmát járja körül Meszelics Júlia, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkultúra Elméleti Intézetének alapszakos hallgatójaként foglalkozott szakdolgozatában a témával, a másik pedig nem más, mint Feri Lainšček Prešeren-díjas muravidéki író, akinek Ločil bom peno od valov című könyvét Zágorec-Csuka Judit ültette át magyar nyelvre.
3/21/202336 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Az örök Petőfi

Zsille Gábor József Attila-díjas költővel és műfordítóval beszélgetünk arról, milyen kép él benne Petőfi Sándorról, és tisztázunk néhány közhelyet az életműről. A továbbiakban visszatérünk a Pannonia Reflections fotókiállításra, ami a közelmúltban nyílt meg a lendvai várban.
3/14/202328 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

A jégmadár, mint jelkép

Sütő András: Advent a Hargitán című kétfelvonásos darabját láthatta a hét végén a lendvai színház közönsége. Susán Ferenc a magyar irodalom klasszikusát rendezte meg, amelyben a népi jelképvilág eszköztárával ismerünk meg egy történetet a konokságról, a szeretetről, az idő múlásának viszonylagosságáról…
3/7/202332 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Az örök művészetről

Műveltségünk hat alappillére a címe annak a többkötetes kiadványnak, amelynek Pap Gábor művészettörténész a szerzője, és amit a múlt hét végén a lendvai Bánffy Központban is bemutattak. Adásunk másik témája pedig már inkább jövőbe mutató, hiszen Szegedi-Varga Zsuzsanna, aki a Liszt Intézet vendége volt Jaka Železnikar internetművésszel az új kifejezési lehetőségekről szól, nemzetközi tapasztalattal a háta mögött.
2/28/202335 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Megmártózás az emlékekben

Amennyiben Herman László képzőművész nevét említjük, akkor most már sokuknak – különösen a két évvel ezelőtti, lakosi és lendvai kiállítását követően – az üvegfestés fúziós eljárása jut eszébe, aki ennek avatott mestereként tovább gondolta a Hosszú, forró nyár Lakosban című témáját, felidézve és megjelenítve ennek az időszaknak jónéhány, számára kedves figuráját. Ezt az anyagot mutatja be maga az alkotó és Ciril Horjak, maga is festőművész, Herman kiváló barátja…
2/21/202330 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

A paraszti élet művészi meglátása

A horvát és a tágabb térség parasztlázadása leverésének 450. évfordulóját jegyzi idén a történelem, és talán nem véletlen az összefüggés azon tárlat tartalma között, amely a Muravidéki Múzeumban nyílt meg a múlt héten a szlovén kultúra napja alkalmából, és a paraszti munka művészi ábrázolását mutatja be. Mai adásunkban továbbá teret adunk Ivan Koncut: Fantje z Glaven ulice című szlovén regényének, amely a szerző gyermekkorának Lendvájába viszi vissza az olvasót, bejárva a városka egykori helyszíneit, felidézve a gyermekkor egy-egy állomásának az emlékek által megszépült részleteit.
2/14/202321 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Az emlékezés ideje

Mai adásunkat a holokauszt nemzetközi emléknapjára felállított Hazatérés című kiállításról szóló összeállítással indítjuk, amely azon elhurcolt lendvai zsidó családokat mutatja be, akiknek tiszteletére botlatóköveket helyeztek el egykori otthonuk előtt. Majd további részleteket ismerhetnek meg a Vrenko felügyelő népszerű szlovén sorozat forgatásának hátteréről, végezetül pedig Marjan Horvat magánkiadásban megjelent mesekönyvéről is szól a szerző.
1/31/202329 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

„…használni akartak, akarnak kis közösségünkért…”

A magyar kultúra napja alkalmából kiosztották a Zala György kulturális díjakat. Adásunk első részében a díjazottakkal beszélgetünk. Ezt követően a Prevodni Pranger zárórendezvényéről szólunk, ahol ezúttal a magyar irodalom díjazott szlovén műfordításai kerültek fókuszba.
1/24/202337 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Magyar kultúra a helyitől az egyetemesig

A magyar kultúra a helyitől az egyetemesig címet választottuk mai adásunkhoz, hiszen a muravidéki értékektől jutunk el ahhoz a központi rendezvénysorozathoz, amit Veszprém-Balaton körzete ígér Európa Kulturális Fővárosaként. No, de adjuk át a szót mai adásunk riportalanyainak, akik Szúnyog Sándorra, a 80 évvel ezelőtt született költőre emlékeznek, szólnak a Dobronakon bemutatott vígjátékról, amelynek szerzője és rendezője Cár József, kitérünk még a Kapcai Művelődési Egyesület magyar kultúra napi rendezvényére, majd átadjuk a szót Müller Mihálynak, aki a Veszprém-Balaton EKF sajtófőnöke, hogy általa átéljük az előkészületek izgalmát a hétvégi nyitórendezvény előtt.
1/17/202347 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

A tudományos kutatómunkáról

Noha a Muravidéken nincsen egyetemi központ, léteznek kutatók, akiket a Muravidéki Akadémiai Tudományos Unió tömörít egybe. A két évtizede működő szervezet ugyan még küzd a társadalmi státusának megerősítéséért, ettől függetlenül megannyi kiadvánnyal igazolja létjogosultságát. Tagjai közé tartozik dr. Kovács Attila történész, akivel mai adásunkban ennek a szerveződésnek, a kölcsönös érdeklődésnek a jelentőségéről beszélgetünk, valamint saját publikációiról, amelyek között választ keresett arra is, befolyásolták-e a kisebbségben élő magyarok a 2022-es magyarországi választást.
1/10/202332 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Ami mögöttünk marad

A Horizont mai adásában visszalépünk a 2022-es évbe, kiemelve néhány eseményt a kulturális életünkből. Olyan összefüggő folyamat részei ezek, amelyek kollektív nemzeti és személyes önazonosságunk alakítói is együtt, legyen szó képzőművészetről, színjátszásról, irodalomról vagy éppen népi szőttesekről. Ezért ajánljuk a figyelmükbe mai összeállításunkat.
1/3/202336 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

„Egyaránt biztos kézzel tartotta a ceruzát és az ecsetet …”

Talán szebb ajándékkal nem is kedveskedhetett karácsonyra a Lendvai Galéria-Múzeum közönségének, mint a 100 évvel ezelőtt született Gábor Zoltán életmű-kiállítása. Ehhez csatolták a Valakihez kell, hogy szóljak című kiadványt, a Nemzetiségi Művelődési Intézet könyvkiadási programjából. A témához tartozik a Lindua legutóbbi számának megjelenésekor készített beszélgetés Bence Lajos íróval, költővel, aki Gábor Zoltánra emlékezik a folyóiratban, másik két fontos évfordulót is említve. Nem maradunk azonban adósak az Ethnotrip: Bluz Panonski című új albumának bemutatásával sem.
12/27/202234 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Az örök bronz

Mai adásunkban visszatérünk az 50. Lendvai Nemzetközi Művésztelep témájához, amit amúgy is az időtlenség övez, és elbeszélgetünk Lipovics János, Becskei Andor, valamint Veres Gábor szobrászokkal elidőzve az idén nyáron készült alkotásaiknál. Műsorunk folytatásában az Irodalmi Karaván felvidéki vendégei szólalnak meg, majd a Silence együttes lendvai koncertjén készült beszélgetéssel zárjuk műsorunkat.
12/20/202241 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Ötven éves a Lendvai Nemzetközi Művésztelep

Lendva kulturális életének középpontjában a hét végén a Nemzetközi Művésztelep 50. évfordulója állt. Az ünnep alkalmából bemutatták a fél évszázadot kötetbe rendező monográfiát, valamint megnyitották az 50. művésztelepen készült bronz kisplasztikák tárlatát…
12/13/202235 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Nyelv és tánc

Jezuš, tovariš moj: mali katoliški molitvenik za slovensko lüdstvo med Müjrof in Rabo címmel kis katolikus imakönyv jelent meg muravidéki szlovén nyelvjárásban. A kötet ötletadója és társszerzője Akoš Anton Dončec. Vele beszélgetünk. Majd Tomaž Rode balett-táncos, a Szlovén Balettművészek Egyesületének elnöke mesél e táncművészet kihívásairól.
12/6/202225 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Férfi és női sorsok

A Sokol, az Orel és a Levente mozgalmak jelentős hatással voltak a két világháború közti Muravidékre. Küldetésük a szellemi nevelés volt, de fontos szerepet töltöttek be a közösségépítésben. Šooš Peter történész mesterdolgozatában e három mozgalmat kutatta. Vele beszélgetünk. A férfias téma után a görög mitológia becsapott és figyelmen kívül hagyott hősnői felé fordulunk. Kilenc erős, de sebezhető nő őszinte vallomása szerelemről, fájdalomról és árulásról a Ljubljanai Városi Színház Junakinje, azaz Hősnők című előadásában.
11/29/202221 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Játék a túlélésért

Tasnádi István Szibériai csárdás című kétfelvonásos vígjátékát láthatta múlt héten a muravidéki közönség a budapesti József Attila Színház előadásában. A történet az első világháborúban hadifogságba esett magyar katonák túlélésért való küzdelmét mutatja be…
11/22/202225 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Az épített örökségtől a kollázsig

Megjelent Pisnjak Atilla, a Lendvai Galéria-Múzeum kurátorának a Muravidék építészete a dualizmus korában című tanulmánykötete, amely egy felvirágzást hozó időszak épített örökségével foglalkozik az említett térségben. Majd Csuta György festő és grafikus szól a kettős jubileuma jegyében felállított lendvai kiállításáról, ami a Bánffy Központban tekinthető meg az év végéig. Ezen kívül visszatérünk még a lendvai színházban bemutatott BOOM című performance-ra…
11/15/202233 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

A Tündérmesétől a valóságig

George Orwell 1943 és 44-ben írta meg Tündérmese alcímmel az Állatfarm című kisregényét a sztálini rendszer időszakának szatírájaként. Átfogva a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakot. Azonban, mint az a maribori SNG Lendván is bemutatott Orwell farm című előadásából kiderül, a darab fájdalmasan időszerű maradt.
11/8/202236 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Múlt a jelenben

A múlt héten mutatták be azt a fényképgyűjteményt, amely Domonkosfa település 20. századi történetét fotók segítségével dolgozza fel. A kötetet Mark Krenn szerző és dr. Kovács Attila szerkesztő mutatja be. Majd Wellisch Béla Rába-vidéki nyomdás életútját ismerteti Süč Dejan történésztől.
11/1/202227 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Október végi hangulatban

„Egy ősz örök emlékére” volt a címe a Békéscsabai Jókai Színház előadóművészei által bemutatott programnak, amellyel október 23-ára emlékeztünk Lendván. A Horizont mai adásában egyebek között erről is hallhatnak, mint ahogyan arról a szabadtéri kiállításról, amely Miki Muster illusztrátor, képregényíró és rajzoló életének és hőseinek állít emléket. Ugyancsak betekintést kínálunk az Edocumenta Pannonica határokon átívelő múzeumi együttműködés programba is.
10/25/202223 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

A költő hagyatéka

A költő, aki egyszerre volt tősgyökeres helybeli muravidéki és egyetemes szlovén. Egyfelől kíméletlenül nyers és őszinte, másfelől kifinomult, lágy és lírai. Ősszel született és ősszel hagyta maga mögött Milan Vincetič azt és azokat, akikhez kötődött, és akik kötődtek hozzá.
10/18/202221 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Emlékezés és újragondolás

Az elmúlt héten az aradi vértanúkra emlékeztünk. A történelmi eseményekről dr. Majdán János történész adott elő a Bánffy Központban…
10/11/202232 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Magyar színmű a ljubljanai Drámában

A múlt szombaton a Szlovén Nemzeti Színházban Schilling Árpád és Zabezsinszkij Éva: A korcs című drámája került műsorra. Mai adásunkban ebből az alkalomból Gaál Gabriella műfordítóval beszélgetünk a darabról, amit ő ültetett át szlovén nyelvre. Ezt követően folytatjuk a beszélgetést Venyige Sándorral, a Veres 1 Színház igazgatójával. Az energiaválság fenyegető valósága vonatkozásában érdeklődtünk, miként tekint az idei színházi idényre…
10/4/202236 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

A múlt korunk prizmáján keresztül

Dušan Šarotar író, költő, forgatókönyvíró a holokauszt feldolgozásáról és a szélsőjobboldal európai térhódításáról. Dan Reisinger Tűztekercseinek imperatívusza. Dr. Olosz Levente a rejtélyes Kasztner-ügyről.
9/27/202240 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

A szenttől a személyesig

Két téma köré rendeződik mai adásunk. Az egyik a Zsidó Kultúra Európai Napjai jegyében a Muravidéki Múzeumban bemutatták a Terra Sancta dokumentumkiállítást, amiről Gerebic Betina összeállítását hallják. Szomi Bélával, a Kontrabant együttes frontemberével Vidno je nevidno című új CD-jükről és saját legújabb szlovén nyelvű kötetéről beszélgetünk, amelynek a Vrtavka z Nadiže címet választotta.
9/20/202229 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Álmokról, amelyek olykor megvalósulnak

Úgy tűnik, visszatér régi medrébe a kulturális élet, amit igazolnak az egymást követő események is. Egyik ilyen jelentősebb volt a LESZSZ társulat Don Quijote kalandjai című előadás szombat esti bemutatója a lendvai színház- és hangversenyteremben, ami a járvány miatt csúszott két évet. Ugyanitt látható az épület előcsarnokában a Plečnik és Prága című tárlat, amelyről Juraj Chmiellel, a Cseh Köztársaság szlovéniai nagykövetével beszélgettünk. Végezetül megtudhatják, miért álmodik fehér lóról egy fiatal szlovén képzőművész, aki pályatársaival a Muraszombati Galériában állít ki.
9/13/202236 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Angyalok és emlékek között

Muraszombat után Lendván is bemutatták Hrabroslav Lindič: Sine című, személyes ihletésű regényét, amelyről Gerebic Betina összeállítását hallhatják majd. Bukott angyalok címet választotta Milo Sakač, képzettsége szerint építészmérnök ahhoz a kiállításához, amely a lendvai zsinagógában látható. Mit takar a metaforikus cím? – erről Szabó Márk kérdezi majd az egykor Lendván, ma Zágrábban élő alkotót.
6/7/202229 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

A valóság mesés láttatása. A Zrínyi örökségről

Múlt pénteken mutatták be Gaál Anasztázia Muravidéki meseút című legújabb filmjét, amely a vidék letűnőben lévő hagyományvilágát örökíti meg. Ennek apropóján beszélgetünk a rendezővel. Majd Zrínyi Miklós nyomába eredünk professzor dr. Padányi József vezérőrnagy, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára segítségével, aki a Zrínyi-Újvár feltárását illetően tartott előadást a Muravidéken.
5/31/202223 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

50 év vásznon, kőben, bronzban

Nemcsak a hét, hanem az év eseményeként is jegyzi a Lendvai Galéria-Múzeum azt a kiállítást, amit az 50 éves Lendvai Nemzetközi Művésztelep jubileuma alkalmából nyitottak meg a múlt héten a múzeumok világnapján…
5/24/202248 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Szerelemmosolyból fakadó líra

Szerelemmosoly a címe Szomi Kralj Béla magyar nyelvű verseskötetének, amit Bence Lajos József Attila-díjas költőbarát szerkesztett. A zenészhez közel áll a líra ritmusa is, amely nemcsak az érzelmek, hanem a társadalombírálat megfogalmazására is alkalmas, bizonyítja ezt az említett kötet…
5/17/202233 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

A történelem lenyomatai szobrászatban, drámában

Múlt hét végén a Zala György-konferencián emlékeztünk meg Lendva nagy szülöttjéről, a neobarokk szobrászművészről. Ezúttal néhány, méltatlan sorsra jutott alkotásának utóéletéről szólunk. Gerebic Betina pedig egy történelmi témához nyúl vissza, amelynek apropója a II. Lajos című monodráma lendvai előadása a pécsi Escargo Hajója színház előadásában.
5/10/202239 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Hármasmalom monográfiájáról. Monodráma Saint-Just halálra ítélt forradalmárról

Történelmi korokon haladunk át mai műsorunkban. Egyfelől, mert bemutatjuk Hármasmalom, e kis muravidéki település terjedelmes monográfiáját, másfelől pedig Saint-Just francia forradalmárról szóló monodrámáról Illyés Lénárd szerzővel és előadóművésszel beszélget Gerebic Betina. A forradalom felfalja a saját gyermekeit, ugye emlékeznek a mondatra a történelemórákról, no meg a valóságból?!
5/3/202239 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Az alkotás erejéről

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet volt a házigazdája a hét végén a Magyar Szín-Játékos Szövetség találkozójának, amely a magyarországi és határon túli előadóművészeket tömöríti egybe. Regős Jánossal, a szövetség elnökével hallhatnak beszélgetést a Kárpát-kör találkozóról…
4/26/202232 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A múlt rekonstrukciója

A múlt héten mutatta be a Muraszombati Idegenforgalmi, Kulturális és Sport Intézet a város egykori zsinagógájának 3D-s projekcióját. A korszerű technikai megoldás lehetővé teszi, hogy legalább képzeltben újra bejárható legyen az 1908-ban épített és 1954. április 21-én lebontott létesítmény. Az építkezés előzményéről és a köztes időszakról szólunk mai adásunkban.
4/19/202217 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Az alkotás öröme és felelőssége

A költészet napjára időzítették Gaál Anasztázia: És te, költő? című verses portréfilmjének bemutatóját tegnap a lendvai színház- és hangversenyteremben Bence Lajos József Attila-díjas, muravidéki magyar költőről. Ám nemcsak ez az egy lírai összeállítás lesz a Horizont mai adásának témája, mert nem kevésbé költői a Nemes Lászlóról kiadott monográfia sem, noha képzőművészről szól. Mind a két esemény a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézethez kapcsolódik. Továbbá mai adásunkban szólunk még Ivan Koncut új regényéről.
4/12/202235 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

„Vándor Székely” és Délnyugati vigasz

Vándor Székely… Raskóné Déri Erzsébet mesél a kiállított tárgyakról, amelyeket férjével együtt már több, mint tíz éve utaztat Magyarországon. Délnyugati vigasz ez Davorin Mance fényképsorozatának címe, amelyet a Polgárosodás Múzeuma szomszédságában állítottak ki. Az alkotó a csáktornyai fotósok klubjának elnöke, és amerikai utazását örökítette meg ezúttal képein.
4/5/202225 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Rövid történetek könyvbe rendezve

Egy könyv, amelyik részévé vált egy kiállításnak, és miután azt lebontották, önálló életre kel a könyvesboltok polcain, onnan pedig reméljük az olvasók kezében teljesedik ki mindaz, amiért Dušan Kirbiš, az idei Prešeren Alapítvány-díjas vizuális alkotó megírta azt …
3/29/202221 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

A népzenétől az operettig

Határtalan férfiének metaforikus címet választotta új lemezéhez Gubinecz Ákos népdalénekes, aki több, különböző együttes zenészével lépett fel a lendvai színház- és hangversenyteremben a vasárnapi jótékonysági koncerten. A folytatásban visszatérünk az egy héttel korábban bemutatott Mária főhadnagy című operetthez. Bori Réka és Bozsó József előadóművészek szólnak a műfajban rejlő lehetőségekről.
3/22/202232 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Helyi és egyetemes értékekről

A Lendvai Galéria Múzeum és a Muraszombati Képtár együttműködéseként nyitották meg pénteken a Franc Mesarič című kiállítást, ami a két évvel ezelőtt elhunyt muravidéki művész opusára emlékezik. Majd további részleteket ismerhetnek meg az Agrigento című regényről, amelynek szerzője, Kóstas Hatziandoníu Szicília antik világa mellett képet ad a mai valóságról is. A muraszombati Muravidéki Múzeum utóbbi két évének teljesítményét Metka Fujs igazgató foglalja össze, valamint megismerhetik a Zbornik című tanulmánykötetük 27. számának tartalmát is.
3/15/202230 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Életek fotókon, regényben, lírában

Szúnyogh Sándor muravidéki magyar költő, újságíró, szerkesztő idén lenne 80 éves. Ebből az alkalomból nyílt meg kiállítás a Bánffy Központban születésének dátumán. Ennek részleteiről szólunk a mai adásban, továbbá beszélgetést hallhatnak Gaál Gabriella műfordítóval, aki Szabó Magda: Az ajtó című nemzetközileg elismert művét ültette át szlovén nyelvre. Szabó Márk pedig a lendvai Franc Korent kérdezi verseskötetéről, amelynek nem szokványos bemutatójával már a nőnapra irányították a figyelmet.
3/8/202236 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Színjáték színpadon és az életben

A múlt héten Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres című darabját láthatta a közönség a Turay Ida Színház társulatának előadásában. Mai adásunkban Gerebic Betina Mikó István rendezővel és Pusztai Máté színésszel beszélget, majd Molnár G. Bíborka, a Ljubljanai Liszt Intézet igazgatója szól a csütörtökön este megnyíló Barcsay mester és tanítványai című kiállításról.
3/1/202234 minutes
Episode Artwork

Éledezik a kulturális élet

A mai adásban Alenka Ribič koreográfussal beszélgetünk a 15. Ifjúsági balettverseny zsűrizéséről. Értékeli a látottakat és a szlovéniai balettképzést. A továbbiakban Lučka Zorko szlovén költő szól arról az irodalmi estről, amelyben Zágorec-Csuka Judit muravidéki magyar költő volt a vendég Muraszombatban. Továbbá Sara Köveš zongorista mondta el a terveit a lendvai koncertjét követően, amit a nemzetközi megmérettetések előtt tartott a múlt pénteken.
2/22/202225 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

A műkedvelés jegyében

A Horizont mai adásának középpontjában a műkedvelés áll: egyfelől megjelent a Harmatfogók című irodalmi antológia 8. száma, amelynek szerzői valamennyien a Lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége irodalmi szakkörének tagjai. Ezt a kiadványt Olga Paušič, annak szerkesztője mutatja be. Másfelől a hét végén a Lendvai Nyugdíjas Egyesület Kofetarji nevű színjátszócsoportja előadta a Vsakemu svoje, Mindenkinek, ami jár című előadást Miha Štampah rendezésében.
2/15/202225 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Prešeren-napi összkép a kultúráról

Mennyiségben és minőségben is megnyugtató hírek érkeznek a kultúra világából. Ezért a mai, Prešeren-napi összeállításunk a tartalmat illetően gazdag lesz. Először megszólal Orbán Péter illusztrátor és grafikus, aki polgármesteri elismerésben részesült eddigi munkájáért, majd további részleteket tudhatnak meg a Pannonia Reflections nemzetközi fotókiállításról, amit már 8. alkalommal szerveztek meg a Lendvai Galéria-Múzeum kiállítótermeiben, fenn a várban. Megszólal Dušan Kirbiš vizuális művész is, akit idén Prešeren Alapítvány-díjjal tüntettek ki, és nem utolsó sorban már előre mutatva szólunk a Balassi Emlékkard lendvai felszentelése kapcsán arról az eseményről, ami február 15-én, a Bálint-nap alkalmából Budapesten lesz, és ahol dr. Bence Lajosnak átadják az említett szablyát.
2/8/202239 minutes, 1 second
Episode Artwork

Fényfoltok a történelem legsötétebb időszakából. Új számmal jelentkezik a Muratáj című folyóirat

Hősök és áldozatok is voltak egyszerre a zsidó nők a holokauszt idején. Erről tanúskodik a Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárban látható kiállítás, amely több témakörre bontva, személyes történeteken keresztül mutatja be miként küzdöttek szeretteik és embertársaik, valamint saját túlélésükért az embertelenség közepette. Erről bővebben Boris Hajdinjak, a Maribori Zsinagóga és Zsidó Örökség Központ igazgatója szól. A mai adásunkban továbbá bemutatjuk a Muratáj legújabb számát, amely már kapható a Bánffy Központban.
2/1/202224 minutes
Episode Artwork

Önazonosságunk a kultúra prizmáján keresztül

Mai adásunkban az idei Zala György kulturális díj jutalmazottjai kerülnek előtérbe, miután a magyar kultúra napja alkalmából vasárnap kiosztották a díjakat. Bemutatjuk a Folkfonics együttest, amely ugyancsak az említett rendezvényen szórakoztatta a közönséget …
1/25/202227 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kalivoda Katától a kortárs szlovén művészetig

Akik már átolvasták a Lindua, Lendva Község társadalomtudományos folyóiratának legutóbbi számát, azok előtt már nem cseng enigmaként Kalivoda Kata neve. Ő ugyanis Zala György szobrász unokahúga volt, és maga is elismert festőművész. Pisnjak Atilla cikke nyomán beszélgetünk a szerzővel arról az életpályáról, amely egy erőteljesen férficentrikus korban teljesedett ki. Ezt követően már időben előre lépve Füst Milán: A feleségem története című könyvéről és az annak alapján készült filmről beszélgetünk Kruzslicz Tamás magyar nyelvi lektorral…
1/18/202239 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Képzelt beszélgetés a költővel

24 évvel ezelőtt hunyt el Szúnyogh Sándor muravidéki magyar költő, újságíró, televíziós szerkesztő, majd nemzetiségi programigazgató, akinek tiszteletére rendezik meg a fogalmazási versenyt az iskolások számára, és osztják ki a róla elnevezett díjat. Mai adásunkban erről a tegnap esti rendezvényről hallhatnak villanásokat, továbbá folytatjuk a Kárpát-medencei legendáriumról szóló beszélgetést Kepéné Bihar Máriával, és szólunk a celjei népszínház legutóbbi lendvai vendégszerepléséről. Tartalmas perceket ígérünk.
1/11/202227 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Kulturális élet a járvány idején

Tény, hogy a napok, azokkal együtt pedig a hónapok hihetetlen sebességgel követték egymást. Míg tavalyelőtt váratlanul megállította az életet a koronavírus, utána már megtanultunk együtt élni vele, és valamelyest enyhültek a szigorítások, amelyek egyben meghozták a színházak, könyvtárak, múzeumok és képtárak, előadótermek ajtajainak nyitását.
1/4/202229 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Acélmagnóliák ezúttal színpadon

Életünk valamennyi területét, így a kulturálist is, a járványhelyzetnek kellett alárendelnünk. Hol lázadozva, hol alázattal, beletörődéssel, kiutak keresésével, igyekeztünk pótolni mindazt, amit a színház, a könyvtár, a kiállítások, a társasági élet, hozhatott volna magával, de meg kellett találnunk a kiutat, az áthidalást, s ezt több kevesebb sikerrel, leleménnyel, erőfeszítéssel, valahogy meg is tettük.
12/28/202118 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Helybeli alkotók változatos érdeklődési köre

Mai adásunkban elsősorban helyi alkotók szólalnak meg: akiknek művei, legyen szó fényképről vagy irodalmi munkáról, önálló életük ellenére olyan kiadványokban is megtalálható, mint a Lindua című községi társadalomtudományos, művészeti folyóirat, s amelynek legutóbbi, 23. számát a múlt héten mutatták be a lendvai zsinagógában.
12/21/202127 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Maradnak a könyvek…

Maradnak a könyvek az asztalon és néhány hangfelvétel a rádió archívumában. Mai adásunkban dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanárra, íróra, költőre dr. Bence Lajos irodalomtörténész emlékezik. A folytatásban Pisnjak Atilla művészettörténész, a Lendvai Galéria-Múzeum munkatársa bemutatja azokat az alkotásokat, amelyek a lendvai vár padlásterének felújított részlegében láthatók. Ezek az alkotások idén és tavaly készültek a nemzetközi bronzöntő művésztelepen. Stílusban, tartalomban rendkívül változatos kisplasztika-gyűjteményről lesz szó.
12/14/202136 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Az étkezéstől a lakáskultúráig

Élő néprajz, mondhatnánk akár a mai adásunk témáira, merthogy az egyikben a táplálkozáskultúrára térünk ki, annak kapcsán, hogy a Muravidéki Múzeumban erről készítettek egy kisfilmmel kiegészülő kiállítást. A másik téma pedig már a közösségi és magánterek lakáskultúrájának világába vezet el bennünket. A lendvai vár pincéje ugyanis izgalmas térnek bizonyult „A láthatón túl” című installációhoz, amit a 20 éves működését jegyző Raketa stúdió két szakmailag elismert vezetője: Katjuša Kranjc és Rok Kuhar állított fel.
12/7/202130 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

A fény gyermeke

Egyedi látványvilágú musical a századforduló egyik legnagyobb elméjéről, Nikola Tesláról. Miha Kacafura maribori fotóművész kiállítása a lendvai színházban.
11/30/202122 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kiállításról és műfordításról

A lendvai várban látható az idén jubiláló Siklósi Szalon kiállítása. A tárlaton bemutatkozó több mint 70 alkotó közt muravidéki művészeket is találunk. Adásunk első felében Kovács Ferenc festőművésszel, a szalon szakmai vezetőjével beszélgetünk. Majd a legjobb magyarról szlovén nyelvre való műfordításért járó díjról szólunk, melyet a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének két hallgatója nyert el.
11/23/202127 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Megtalálni a megfelelő szót

A magyar nyelv napja előtt, a múlt héten mutatták be a budapesti Nyelvtudományi Intézetben a több, mint húsz kötetesre tervezett magyar nagyszótár VIII. kötetét. Ebből az apropóból azonban megannyi érdekes részletet tudhattunk meg arról az összetett folyamatról, amit lexikográfiának neveznek. Emellett a 20. évfordulóját ünneplő Szentgotthárdi Nemzetközi Művésztelepről és annak idei résztvevőiről is beszélgetünk Pisnjak Atilla művészettörténész segítségével.
11/16/202132 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A folytonosság jegyében

A szigorítások árnyékában ugyan, de eseményekben gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött. Lendván megnyitották az idei Héttorony Fesztivált, amely a Makovecz Imre-örökséget élteti kiállítással és koncerttel együtt. Bemutatták továbbá Hagymás István: Shakespeare-látlatok című kétkötetes tanulmányát. A felsoroltak mellett pedig Vincze Bencének, az f21 irodalmi portál főszerkesztőjének portréját ajánljuk a figyelmükbe, aki verseket és prózát is ír.
11/9/202146 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

A szakrálistól a profán irodalomig

A Horizont mai adásában a könyvekre koncentrálunk. Időrendbe helyezve őket először szakrális értékű kiadványokról szól Maja Kutin, a judaizmus kutatója. Ezek ugyanis azok az imakönyvek, amelyeket a muraszombati Hartner-villában találtak, az egykor ott élő muraszombati zsidó közösség tulajdonából. Majd közeledve időben a lendvai olvasókörről hallhatnak, amely 150 évvel ezelőtt alakult meg. Ezt követően Bence Lajos: Egyszer én is című novelláskötetének szlovén nyelvű fordítását mutatjuk be.
11/2/202130 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Három hölgy a művészet világából

A múlt hétvégén mutatták be Danč-Roth Marika muravidéki textil- és képzőművész monográfiáját. A könyv a művésznő 70. születésnapja alkalmából jelent meg a Lendvai Galéria-Múzeum gondozásában. Adásunk első felében Danč-Roth Marikával beszélgetünk a kiadvány kapcsán. Majd szintén beszélgetés következik Szűcs Nelli színművésszel, aki egy monodráma erejéig Fedák Sári primadonna bőrébe bújt.
10/26/202124 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Egy új verseskötetről és tárlatról

Nyolcadik kötetét mutatták be dr. Zágorec-Csuka Juditnak, Por és hamu címmel, amely felnőtt és gyermekversek mellett műfordításokat is tartalmaz. Mai adásunkban a szerzővel beszélgetünk. Majd a Muraszombati Galéria legújabb kiállításáról szólunk, amelyen Bogdan Borčič és Nataša Mirtič grafikusok alkotásait mutatja be részben Goran Milovanović, a Kostanjevica na Krki Božidar Jakac képtár igazgatója, részben pedig a művésznő.
10/19/202126 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Szobrok és alkotói

A múlt héten az aradi vértanúkra emlékezve adott elő Pisnjak Atilla művészettörténész a Szabadság-szoborról, amelyik a lendvai születésű Zala György egyik ismert alkotása. Összeállításunkból további érdekességet tudhatnak meg a szobrászról és művéről…..
10/12/202130 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Népszínműtől a Linduáig

Lehet-e, szabad-e egy népszínművet modernizálni, és ha igen, akkor a közönség részéről mire számíthat a rendező? – tettük fel a kérdést Susán Ferencnek, aki A falu rossza című előadás alá írta a nevét…
10/5/202136 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Irodalmi tradíciótól a kortárs festészetig

Egy önazonos európai festőművész: Galambos Tamás kiállítása a Liszt Intézetben. A szervezőkkel és a 82 éves mesterrel beszélgettünk hosszú életpályájának tapasztalatairól. Továbbá megnéztük a maribori SNG, Sosedov sin című előadását, amit Josip Jurčič szövegének színházi átdolgozása alapján Mateja Kokol rendezett.
9/28/202140 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Szembenézni a valósággal

A félelem és bátorság téma köré épült fel az idei, 36. Vilenica Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, amelyen nagy érdeklődéssel fogadták Danyi Zoltán magyar írót, akinek A dögeltakarító című regényének részletét fordították le, és hallhatták élőben az érdeklődők.
9/21/202133 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

A nyárvégi kulturális kínálatból

Indák és gyökerek nyúlnak ki az alkotásokból, és vonzzák be a látogató figyelmét Marika Danč-Roth képei, szőttesei, amelyeknek összhangzata a Dicshimnusz a kéznek és a fonálnak című kiállítás. Ennek pénteki megnyitójával indítjuk a Horizont őszi sorozatának első adását…
9/14/202139 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Utópia és disztópia között. Jubilál a Marko banda

Mai adásunkban Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter szerzőpárossal beszélgetünk, akik vendégei voltak a Petőfi Sándor tanulmányi verseny díjkiosztójának. Ehhez kapcsolódik Miha Štampah magyar szakos tanár, akit az esemény rendezőjeként kérdeztünk. Miha Kavaš, a 30 éves fennállását ünneplő Marko banda megtett útjáról és terveiről szól.
6/8/202131 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Válságból születő művészet

Amikor Hamvas Béla magyar író és esszéíró első, válsággal foglalkozó írásait megírta a harmincas évek derekán, Bíró Ilona festőművész még csak serdülő volt.
6/1/202126 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Két kiállítás

Ha Muraszombatban a sétálóutcán járnak, akkor álljanak meg a szabadtéri kiállítás plakátjai mellett, amely Baumhorn Lipót építész munkásságát mutatja be, aki a történelmi Magyarország térségében…
5/25/202130 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Mindaz, ami jó volt Európában, pillanatnyilag megszűnt

A félénk nyitás időszakában az intézmények vezetőinek valóban kihívást jelent a korábbi életbe való visszazökkenés, amivel párhuzamosan építeni kell a hasonlóképpen bizonytalan jövőt is.
5/18/202123 minutes
Episode Artwork

Közös történelem: múlt és közelmúlt

Mai adásunkban két témát kínálunk fel, mindkettőt a muraszombati Pomurski muzej közvetítésével. Az egyik a közelmúltba, a 80 évvel ezelőtti eseményekig vezet el bennünket egy szabadtéri kiállítás formájában. A másik, Mária Terézia korát idézi fel, mégpedig a Szapáry-család fennmaradt értéktárgyai által.
5/11/202124 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Múzeumtúra és megzenésített versek

Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen. Humor, egyéniség, hétköznapi kérdések és válaszok Lackfi János költészetében.
5/4/202135 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Megjelent az új Muratáj

Mai adásunkban a Muratáj című nemzetiségi társadalmi-kulturális folyóirat legújabb, tematikus számát mutatjuk be, majd két kiállításról szólunk, az egyik Lendván látogatható meg a Fő utcán, a Lendvai Fotó-Video Klub szervezésében, a másik a Muraszombati Képtárban látható.
4/27/202124 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Hagyomány és tisztelet

Április 16-a Zala György emléknapja Lendván. A neobarokk szobrászművész születésének dátumán virtuális sétán járták be a hozzá kapcsolódó emlékhelyeket. Megteheti-e a költő, hogy a nemzeti himnuszról, mint kunyeráló költeményről beszél? – teszi fel a kérdéseket, és adja meg a válaszokat a saját látószögéből Lackfi János József Attila-díjas költő.
4/20/202126 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Film és fotó

Horváth Botka Áron muravidéki rendezővel beszélgetünk, többek közt arról, mivel foglalkozik jelenleg, és arról, hogyan látja a szlovén filmipar jelenét és jövőjét. Majd interjút hallhatnak Robitz Anikó magyarországi fotóművésszel, akinek munkái a ljubljanai Photon Galériában láthatók.
4/13/202128 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Határokon át

Mai műsorunkban az 5 határon át elnevezésű Kárpát-medencei online, többfordulós vetélkedő muravidéki résztvevőinek kimagasló teljesítményéről hallhatnak. Műsorunk folytatásában bemutatjuk a ljubljanai magyar lektorátus munkáját, amit jelenleg Kruzslicz Tamás lektor vezet
4/6/202138 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Könyvről és könyvesboltról

Dr. Lendvai Kepe Zoltán néprajzkutató, a Lendvai Galéria-Múzeum főmuzeológusa tíz évig várt arra, hogy a Hetés falvainak népessége és gazdálkodása a 18-20. században című monográfiája könyv alakban is megjelenjen…
3/30/202130 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Egy összmúzeumi akcióról, valamint lehetőség a filmesek számára

Amennyiben otthonosan mozognak a virtuális világban, és követik a Lendvai Galéria-Múzeumot is a Facebookon, illetve az Instagramon, akkor már tegnaptól betekintést nyerhettek abba a kiállításba, amely 29-éig tart Előre a múltba címmel, és a Szlovén Múzeumok Közössége hirdetett meg újból.
3/23/202123 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Történelmi emlékezés és kortárs irodalom

A forradalom, majd a szabadásharc eseményei a Muravidéket is érintették, amelyről ezúttal Soós Péter történelemszakos hallgatótól tudhatnak meg többet. Műsorunk folytatásában a ljubljanai Magyar Kulturális Intézet szlovén nyelvű, online irodalmi estjét mutatjuk be, amelynek vendége dr. Zágorec-Csuka Judit író, költő, műfordító, a könyvtártudományok doktora volt. Figyelmükbe ajánljuk továbbá a ljubljanai Nemzeti Képtárban Fortunat Bergant barokk festő műveiből felállított tárlatot.
3/16/202138 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Értékeink átmentéséről

A pályázatra iskolások jelentkeztek, akiknek a munkáit zsűrizték. Az eredményt már közzétettük, de a mai műsorunkban Gerebic Betina mikrofonja előtt a díjazottaktól további érdekes részleteket tudhatnak meg. Majd a következő témánk is helyi jellegű lesz, hiszen Samo Sankovič régésszel arról a készülő kiállításról beszélgetünk, amely a közeljövőben nyílik meg Föld, tűz, víz címmel a Lendvai Galéria-Múzeumban.
3/9/202130 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Második lehetőség a művészetben. Határtalan néprajz

Miként éli meg egy festő, amikor rádöbben, hogy feltörték a műtermét, és hűlt helye több, mint húsz képének. A kár – akár – felbecsülhetetlen, de a művész még ebben a helyzetben is meglátja a lehetőséget. Így születik meg Dare Birsa: Lopott képek című kiállítása, amelyről az alkotóval a lendvai zsinagógában beszélgettünk. Műsorunkban megszólal Marx Mária, a Göcseji Múzeum etnográfusa, aki az intézmény tudományos-népszerűsítő sorozatában a Miért nincs göcseji népviselet? kérdésre kereste a választ.
3/2/202130 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Új könyvek magyarul, szlovénul

Egyszer én is címmel jelent meg dr. Bence Lajos novelláskötete, amelyben a történelem viharos időszakait idézi meg a határ mentén élő emberek sorsán, élethelyzetein keresztül. Mai műsorunkban Klarisa Jovanović, Elena Katsama görög írónő ifjúsági regényének átültetéséről szól, valamint két, szerzői gyermekkönyvét mutatja be, az egyik versben elbeszélt történet, a másik pedig egy népmesékkel ötvözött recepteskönyv.
2/23/202125 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Hojnik Bécsben. Az Udvari Kamaraszínház küldetése

A szlovén kultúra napja alkalmából nyílt meg Bécsben Szlovénia osztrák nagykövetsége, a bahoeArthause és az Alte Schmiede Kunstverein szervezésében Cvetka Hojnik lendvai festőművész Fekete és Piros című tárlata. A képzőművészeti ciklusok továbbfejlesztésében gondolkodó lendvai művésznővel beszélgettünk a fekete-piros képekről, amelyek egyben újabb nemzetközi elismeréseket is hoztak számára. Műsorunkban továbbá Andrássi Attila Jászai Mari-díjas rendező bemutatja a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat, amely jórészt saját életének tapasztalataira épült.
2/16/202129 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

A belső csend és az elkapott pillanat

A Horizont mai adásában Zdenko Huzjan lendvai születésű, Ljubljanában élő festőművész muraszombati, Geografija tišin című kiállításáról vall maga az alkotó: a gyermekkorról, a csendről, amely a tudatalatti előcsalogatásának feltétele. Majd a Pannonia Reflection kiállításról szólunk, amit hetedik alkalommal nyitottak meg a lendvai várban, ezúttal online formában.
2/9/202127 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Tárlatvezetés a Szlovén Holokauszt Múzeumban, amelynek a lendvai zsinagóga ad helyet. Kiállítás berni lengyel diplomaták életeket mentő akciójáról

Adásunkban bejárjuk a lendvai zsinagógát, ami ma már a Szlovéniai Holokauszt Múzeuma, s amely elsősorban a városban élt és elhurcolt zsidók emléktárgyait őrzi. Majd a Muravidéki Múzeum online kiállítását ajánljuk a figyelmükbe, amit dr. Krzysztof Olendzki, Lengyelország szlovéniai nagykövete nyitott meg az életeket mentő útlevelekről, amelyeket a berni lengyel nagykövetségen kezdtek gyártani a II. világháborúban.
2/2/202126 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

A 2021-es év Zala György díjazottjairól és Zágorec-Csuka Juditról, aki az Egyetemes Kultúra Lovagja címet kapta a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól

A múlt hét a magyar kultúra napja jegyében telt, amit január 22-én ünneplünk több, mint 30 éve, annak tiszteletére, hogy Kölcsey ezen a dátumon fejezte be Csekén Himnusz című költeményét. Ezt zenésítette meg később Erkel Ferenc, és lett a magyar nemzet himnusza. Mai adásunkban az idei Zala György-díjasok kerülnek a fókuszba, és Zágorec-Csuka Judit, aki a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól az Egyetemes Kultúra Lovagja címet kapta.
1/26/202134 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Tervezni a bizonytalanságban

Mai műsorunkban a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ, a Lendvai Galéria-Múzeum és a Muraszombati Galéria igazgatójával beszélgetünk arról, miként lehet szembe menni a bizonytalansággal, és miként állították fel programtervüket a 2021-es évre.
1/19/202132 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

A költő utóélete – január elején Szúnyogh Sándorra emlékezünk. Félszáz könyv – beszélgetés Lidija Kreft műfordítóval

Január elején Szúnyogh Sándorra, a költőre, egykori újságíró kollégára, a muravidéki kulturális élet fáradhatatlan szervezőjére emlékezünk. Róla nevezték el az iskolások számára szervezett fogalmazási versenyt, amelynek díjkiosztója is a költő távozásának dátumához kapcsolódik. Mai adásunkban Pisnjak Mária magyar nyelvi főszaktanácsos értékeli az idei verseny teljesítményét, és Štampah Miha ugyancsak magyar szakos tanárral beszélgetünk, miként rendezte meg ezúttal video formában az alkalmi műsort. Adásunk folytatásában Lidija Kreft műfordítót mutatjuk be.
1/12/202138 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Visszapillantó a 2020-as év kulturális eseményeire

Az új esztendő első adásában a 2020-as év kulturális eseményeire tekintünk vissza.
1/5/202128 minutes, 30 seconds