Winamp Logo
Buksó - 24.hu Cover
Buksó - 24.hu Profile

Buksó - 24.hu

Hungarian, Arts, 1 season, 72 episodes, 2 days, 2 hours, 16 minutes
About
A Buksó, a 24.hu podcast sorozata könyvekről, írókról, olvasókról és olvasásról, Nyáry Krisztián vezetésvel, a Líra könyvek támogatásával.
Episode Artwork

Korniss Péter: Abba szerettem bele, hogy amit ma látok, az a tegnap

Korniss Péteré a magyar fotótörténet leghosszabb időszakot felölelő vállalkozása, amely 55 év munkáját fedi le. Erre az önmagában lenyűgöző tényre rímel Korniss nemrég megjelent, Magyarországon már nem is kapható könyvének, a Hosszú útonnak címe is. A Kossuth-, és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter fókuszában évtizedek óta a hazai és az erdélyi archaikus népi kultúra ábrázolása van. Legalább 25 albuma jelent meg eddig, amelyekre egyfajta névjegyként tekint. Úgy gondolja, hogy az általa jegyzett kötetekben sem kérdések, sem pedig válaszok nincsenek, állítások azonban annál inkább. Egyebek mellett erről és széki kötődéséről is mesél Nyáry Krisztiánnak. Az epizód elején a tavalyi év legsikeresebb könyveiről lesz szó, végül pedig tíz idén megjelenő külföldi könyvet ajánlunk.
1/23/202447 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Fabiny Tamás: Egy olyan egyházról álmodom, amely nem fordít hátat a szenvedőnek, de még Júdásnak sem

Húsz éve kutatja és legalább ennyi ideje volt dédelgetett vágya Fabiny Tamás evangélikus püspöknek,hogy könyvet írjon Júdásról. A Jézus árulójaként elhíresült tanítvány bűnéről, megítéléséről, és arról is mesél a teológus, hogy a kötet a zsidó-keresztény párbeszéd jegyében született. A beszélgetést Fabiny Tamás újévi üzenetével zárjuk, amelyben az izreali-palesztin háború kapcsán a remélt békéről is szól. Az epizód elején pedig megemlékezünk több 2023-ban elhunyt szerzőről, végül az újévben megjelenő könyvek közül ajánlunk néhányat.
1/1/202454 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Háy János: Olyat nem tudok csinálni, amiben nem dobog valami valóság

Háy János az egyik legtermékenyebb kortárs magyar szerzők egyike. 1996-ban jelent meg első regénye, az akkor példátlan sikert aratott Dizsgerdilen. Háy ezúttal a közelmúltban új kiadást megért kötet címéről is mesél, és nemcsak azt árulja el, mit jelent a szó vagy miként kötődik hozzá Jókai, hanem azt is, miért találta zseniális választásnak Tandori Dezső. Az epizód elején összegezzük az elmúlt év legfontosabb könyves eseményeit, végül pedig – a megszokott könyvajánlón túl – Nyáry Krisztián és a sorozat szerkesztője, Regényi Eszter is ajánl néhány, karácsonyi ajándéknak is kiváló könyvet.
12/19/202352 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Bősze Ádám: Volt ebben egy apró forradalmi lelkület, hogy kicsit figyeljünk rájuk is

Klasszikus zenei műsorvezető és zenetörténész. Bősze Ádámra sokáig így hivatkoztak, ám mióta megjelent első könyve a Nagy zenészek, nagy szerelmek egyre gyakrabban emlegetik a „komolyzene Nyáry Krisztiánjaként” is. Ezt meglovagolva ezúttal épp Nyáry kérdezi majd, egyebek mellett arról mi közünk lehet a zeneszerzők magánéletéhez, miért voltak alulreprezentáltak már a történelmi múltban is a női komponisták és, hogy miért tekint zenetörténeti bulvárként első könyvére. Bősze Ádám tizenöt éven át vezetett műsorokat a Bartók Rádión, rendszeresen járja az országot és tart zenetörténeti előadásokat,most pedig már ír is a témában. Feleséggyilkosságról, pikáns levelezésekről, meleg szerelemről vagyis a zene nyelvén szól az életről. Az epizód elején a könyvpiac ünnepi időszakáról lesz szó, végül tíz könyvet ajánlunk –rímelve a fentiekre – a klasszikus zene világáról.
12/5/202347 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Mautner Zsófia: Semmit nem szeretek, ami öncélú a gasztronómiában

A szakácskönyvek sikere mintha felülírhatatlan lenne. Különösen igaz ez a koronavírus-járvány óta, akkor ugyanis 42 százalékkal ugrott meg irántuk a kereslet világszerte. Változott a funkciója is a gasztronómiai köteteknek, többségük ugyanis ma már nem csak kifogástalan receptek gyűjteménye. Mautner Zsófinak az elmúlt csaknem két évtizedben tizenhét szakácskönyve jelent, legutóbb A falusi konyhám című, amely mind közül a legszemélyesebb. A kunmadarasi nagyszülői házról, a hagyományőrzés és az újragondolás dilemmájáról, a tárgyi emlékek jelentőségéről, hibátlan régi receptekről, egyszóval a vidék ízemlékeiről mesél Nyáry Krisztiánnak. A beszélgetés előtt a szakácskönyvek történeti hátteréről lesz szó, és a könyvajánlót is ilyen köteteknek szenteljük.
11/21/202349 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Csiffáry Gabriella: Mint a sok ágú síp, úgy kell megszólalnia egy feltalálónak

Akiktől más lett a világ címmel jelent meg Csiffáry Gabriella történész, levéltáros tizennyolcadik könyve, amelyben ötven különleges magyar találmányt és feltalálót mutat be. Életének jelentős részét levéltári raktárakban tölti és nem fél gyakran szélmalomharcnak tűnően kutatni az információk után, ahogy a legendavadászat sem áll távol tőle. Ő döntötte meg azt a Petőfihez köthető mítoszt is, amely szerint a selmeci evangélikus líceumból amiatt kellett távoznia a költőnek, mert magyar származású volt. A valóság ennél sokkal prózaibb: rosszak voltak a tanulmányai eredményei. Ezúttal Szentgyörgyi Alberttől, Jedlik Ányoson át a kutatómunka gyakorlati hátteréről és annak izgalmairól is mesél. A beszélgetés előtt szintén a levéltárakról lesz szó, végül pedig tíz, feltalálókról és tudósokról szóló könyvet ajánl Nyáry Krisztián.
11/7/202340 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Kepes András: Nem lehet állandóan a sorsra, a jóistenre, transzgenerációs traumákra fogni az életünket

Sorskrimi, fejlődésregény, Szabó T. Anna szerint pedig aparegény. Hogy vajon milyen műfaji kategóriába sorolja a szerző, Kepes András új könyvét, a Két macska voltam címűt, kiderül a Buksó friss epizódjából. Szó lesz arról is, miért fontos olykor kételkednünk, miként visz ez közelebb minket az igazsághoz, és miért érdemes több oldalról megközelíteni a világot. Bűn és bűnhődés, közéleti áthallások, karakterfejlődés – egyebek mellett ezekről is kérdezi Nyáry Krisztián a Prima-díjas írót. Mindezek előtt kiderül, milyen hatással volt a világ egyik legnagyobb könyves eseményére, a frankfurti könyvvásárra az izraeli-palesztin konfliktus, végül pedig tíz, krimielemeket is tartalmazó kötetet ajánlunk.
10/24/202347 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Vámos Miklós: Ha egyszer megkapaszkodtál az irodalom gályájának peremén, akkor az vitt magával

Teendők halálom után – ezzel a beszédes címmel jelent meg Vámos Miklós új könyve, aki igyekszik tisztázni: nem írói énjére utalt a választással. A Karcsú Könyvek sorozatról, nagyregényekről, munkamódszerről, szociálpszichológiai érdeklődése nyomán a családtörténeteiről is mesél Nyáry Krisztiánnak. Mindezek mellett kiderül, mi a közös benne és Szabó Magdában. Miért gondolja magát abban a tekintetben korszerűtlen írónak, hogy bár a 21. században él és alkot, 20. századi szerzőként tekint magára? Az epizód elején az őszi könyves eseményekről lesz szó, végül pedig tíz non-fiction kötetet ajánlunk.
10/10/202350 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Egyáltalán nem baj, ha 23 fejezetet 23 szerző más fajta megközelítéssel szállít

Betonba vagy márványba foglalt műemlékek helyett Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából 23 kortárs szerző, a közösségi alkotás lehetőségeivel élve igyekezett maradandót alkotni és megírni Budapest nagyregényét. A szellemi emlékmű a főváros születésnapján, november 17-én jelenik majd meg azzal a céllal, hogy kerületi legendákon keresztül meséljen, az irodalom bőséges eszköztárával Budapest múltjáról és jelenéről. Gáspár Máté a projektvezetőjeként, míg Péczely Dóra a könyv egyik szerkesztőjeként mesél a regény keletkezéstörténetéről, a szerzők felé támasztott játékszabályokról, a várakozásokról vagyis erről a világszinten egyedülálló kezdeményezésről
9/26/202349 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Rédei Éva: Amikor rendelem a könyvet, a vevőt látom mögötte személyesen

34 évvel ezelőtt nyitott meg Magyarország első, független magán könyvesboltja a Pozsonyi úti Láng Téka. Az elmúlt több, mint három évtizedben soha nem volt veszteséges, ráadásul sokáig non-stop nyitvatartással működött. Rédei Éva ezúttal Bächer Iván hagyatékáról, a Pozsinyi Piknikről, szerzők és olvasók emlékezetes találkozóiról, a fóliázásról, egyszóval minden olyan kulisszatitokról mesél, amely 27 négyzetméteren megférhet. Az epizód elején harminc, egyedi hangulatú kis könyvesboltról lesz szó, végül pedig a Nemzetközi Könyvfesztivál idei szépirodalmi kínálatából hozunk tizet.
9/12/202349 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Shakespeare sem volt marslakó vagy űrlény

Jó néhány évtizeddel Szabó Lőrinc lírai Shakespeare-fordításai után, a drámaíró mind a 154 szonettjét újrafordította Fazekas Sándor műfordító, irodalomtörténész. Négy év hathatós munkát követően, alig két hónappal ezelőtt jelent meg a kötet, amelynek szaklektora Pikli Natália volt. Ezúttal velük beszélget Nyáry Krisztián arról, hogy miért volt szükség az újrafordításra, miért gondolják úgy, hogy Shakespeare szonettjei egyszerre bonyolultak és szexik, mitől tud egyéni és örökérvényű lenni a szerző, illetve, hogy milyen kiejtés- és jelentésbeli változásokon ment át az angol nyelv az elmúlt évszázadokban. Az epizód elején arról lesz szó, miként válhat valakiből műfordító, végül pedig Shakespeare-átdolgozásokat ajánlunk.
8/29/202347 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Szécsi Noémi: A szatíra mindig kötődik a politikához

Rohadt állatok. Ezzel a címmel jelent meg Szécsi Noémi új könyve, amelyre meglepő módon hat évet kellett várni, legutóbb akkor jelentkezett ugyanis szépirodalmi kötettel a szerző. Hogy mi minden történt vele ez idő alatt, és hogy miért voltak fenntartásai annak kapcsán, hogy novellistaként is be fog-e válni, Nyáry Krisztiánnak mesél. Mindezek mellett szatirikus állatmeséiről, azok üzenetéről és a közéleti áthallásokról is szó lesz. A Buksó hatvanadik epizódja elején néhány friss statisztikát hozunk arról, hogy mit és mennyit olvasunk, zárásként pedig tíz felnőtteknek szóló állatmesét ajánlunk a hallgatóknak.
8/15/202344 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Jellegzetes magyar történet, még egy pofon is elcsattan a visegrádi palotában

550 éves a magyar könyvnyomtatás, amelynek kapcsán az első hazai könyv, a Budai krónika krimibe illő keletkezéstörténetéről, és az új fakszimile kiadásról, vagyis a hiteles nyomtatott másolatról is beszélget Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel Nyáry Krisztián. Mindezek mellett szó lesz arról, hogy a Budai krónikából létezhetett egy olyan példány is, amelybe Balassi Bálint írt jegyzeteket, és kiderül az is, hogy bár kézenfekvőnek tűnhet, nem Hunyadi Mátyásnak ajánlotta Hess András a kötetet. Könyvajánlónkban tíz borsos árú könyvet hozunk, az epizód elején pedig a magyar könyvtörténet úttörő köteteiről, szereplőiről és nyomdáiról lesz szó.
8/1/202347 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Krusovszky Dénes: A legelviselhetetlenebb az egészben, hogy az egész elviselhető

Krusovszky Dénes 2018-ban megjelent első regénye, az Akik már nem leszünk sosem az év irodalmi meglepetése volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a kötet akkor elnyerte a Libri közönségdíját is. Két hónappal ezelőtt jelent meg a szerző második regénye, és mintha csak az első esetében, most is a jövőbe látott volna. Ráérez vagy tudatosan épít a közéleti aktualitásokra? Miért lett a Levelek nélkül című kötetének főhőse egy kisvárosi tanár, milyen személyes indítatás áll emögött, és miért erős üzenet a státusztörvény idején mindez? Kiderül a Buksó új epizódjából, amelyben Nyáry Krisztián a gyermekvédelmi törvény és a lefóliázott könyvek helyzetéről is mesél, végül tíz tanárokról szóló regényt ajánl.
7/18/202347 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Török András: Nagyon szeretem a budapesti embereket és szomorúan látom, hogy egyre zártabb az arcuk

Hogy mi különbözteti meg az utazót a turistától? Miért teremtette meg és űzi rendszeresen az „alkalmazott emberlesés tudományát”? Miért írja kis túlzással harminc éve folyamatosan újra élete legjelentősebb művét, a Budapest könyvet? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a Buksó új epizódjában Török András. Volt nyelvtanár, színházi tipográfus, kulturális miniszterhelyettes, a Fortepan önkéntes menedzsereként ma is aktív, a legtöbben mégis útikönyvíróként és művelődéstörténészként ismerik. Pályájának kezdetéről, az érdekmúlás eshetőségeiről, és örök szerelméről, a fővárosról is mesél Nyáry Krisztiánnak. Zárásként, találóan tíz útikönyvet ajánlunk majd, mindezek előtt pedig a Libri felvásárlása kapcsán felmerült félreértésekről lesz szó.
7/4/202339 minutes, 1 second
Episode Artwork

Vida Gábor: Kilenc könyvet írtam magyarul, mivel bizonyítsam be, hogy magyar vagyok?

Könnyedén el lehet olvasni ötven oldalt belőle, nem fekszi meg senki gyomrát – vallja új regényéről a Senkiháza – Erdélyi lektűr című kötetről Vida Gábor, noha igazi mélységei is vannak a történetnek. A Déry Tibor-díjas író könyvének hőseiről, helyszíneiről, a történelmi múlt hagyatékairól, erdélyi identitásról, az otthonról és a szerzői létről mesél Nyáry Krisztiánnak. A Buksó új epizódjában szó lesz még a Szép Magyar Könyv verseny idei díjazottjairól, végül pedig tíz kortárs erdélyi kötetet ajánlunk.
6/20/202337 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Bárdos András: Azt szeretem, amikor két napig nem tudunk megállapodni egy névelőben

Csaknem egy évtizeden át köszöntötte híradósként a nézőket, vezetett miniszterelnök-jelölti vitát és tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Bárdos András jó ideje a tévézés helyett másik szenvedélyének, a könyveknek él. A 21. Század Kiadó vezetője egyebek mellett arról is mesél, melyek a könyves szakma legégetőbb kihívásai. Szó lesz az olvasók tűréshatáráról a nyomdai árak növekedése tükrében, kiderül miként válhat valakiből rocksztár-szerző, sőt az is, milyen szempontok alapján dől el, hogy egy idegennyelvű könyvnek lesz-e magyar kiadása. A epizód elején az 550 éves magyar könyvszakma múltjáról és jelenéről mesél Nyáry Krisztián, aki tíz könyvet is ajánl a 94. Ünnepi Könyvhét kínálatából.
6/6/202345 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Steigervald Krisztián: Senki nem születik mobillal a kezében

Tanult pszichológiát, de közgazdászként végzett. Sokáig dolgozott egy nemzetközi piackutató vállalatnál, foglalkozott marketinggel és coachinggal, országos ismertségre mégis genrációkutatóként tett szert. A napokban került a boltokba Steigervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért című könyve, amelyről Nyáry Krisztián kérdezi. Szó lesz a jelenleg élő generációk működéséről és a köztük lévő, olykor éles különbségekről, de a függőségeinkről, a gyerekek digitális lábnyomáról és arról is, hogy a digitalizáció miért hasonlítható össze akár a szívveréssel is. A könyvajánlóban tíz olyan könyvet ajánlunk, amelyek az egymás mellett élő generációk megértését segíthetik, az epizód elején pedig a mesterséges intelligenciáról lesz szó.
5/23/202350 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Puskás Panni: Ha ráhúzzák erre a könyvemre is, hogy feminista, valószínűleg népszerűbbé teszik

Puskás Panni második kötete, a Megmenteni bárkit, éppen a hetekben jelent meg. Szemben első könyvével, ezúttal nem novellákkal, hanem egy regénnyel jelentkezett. Provokatív, punk, polgárpukkasztó – a kritikusok egyebek mellett ezekkel a jelzőkkel szokták jellemezni és nem állnak messze az igazságtól. Nyáry Krisztiánnak a könyv kapcsán három elbeszélőjéről, három nő egybefonódott sorsáról, a függőségekről és arról is mesél, hogy milyen kapcsolat van – személyes megélése szerint – a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a punkság között. Az epizód végén kapcsolódva a fentiekhez női szerzők kortárs köteteit ajánljuk, mindezek előtt pedig a könyves fesztiválszezonról lesz szó.
5/9/202338 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Iglódi Csaba: Magányos hősök nem léteznek

Gyerekkorában ígéretes sakkozói karrier állt előtte, dolgozott politikai újságíróként, volt marketing és pr-ügynökség vezetője, néhány éve pedig vállalkozói tanácsadóként dolgozik. Iglódi Csaba első könyve egy családregény, amely a Dreher família négy kulcsfigurájának életét kíséri végig, az 1800-as évek elejétől a II. világháborút követő időszakig. A szerző ügyesen zsonglőrködik fikció és a valóság között, miközben a sörgyáros dinasztia ritkán kiemelt, ám annál meghatározóbb női karaktereiről is mesél. És hogy miért szólhat a kötet 9 éves kortól 83 évesig mindenkinek? – kiderül a Buksó kétéves, jubileumi epizódjából. Ezúttal rímelve a fentiekre családregényeket ajánl Nyáry Krisztián, mindezek előtt pedig a sorozat szerkesztőjével, Regényi Eszterrel beszélget a Buksó elmúlt két évéről.
4/25/202343 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Turi Tímea: Történetileg a hallgatás jobban megy a nőknek

Turi Tímea a Magvető Kiadó főszerkesztőjeként versekkel is foglalkozik, és neki is új verseskötete jelenik meg rövidesen, így a költészet-napi Buksóban nemcsak a saját verseiről, hanem a kortársakéról is mesél. Szó lesz még női költészetről, a közéleti líráról és hogy miért változott meg az elmúlt évtizedben mindaz, amit az irodalomról gondolunk. Buksó Nyáry Krisztiánnal.
4/11/202343 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Felülírt sztereotípiák: a színésznő, a focista és a könyvek – Grisnik Petra és Holczer Ádám

A Buksó ötvenedik epizódja formabontó: ezúttal szerzők helyett az olvasókat kérdezi Nyáry Krisztián. Grisnik Petra Junior Prima díjas színésznő, és Holczer Ádám futballista, az FTC egykori kapusa a vendégei, akik némi túlzással ugyan, de feketeöves olvasók. Mindketten találkoztak már a hivatásukhoz és a könyvekhez köthető előítéletekkel. Egyebek mellett erről, meghatározó olvasmányélményeikről, a történetek erejéről és arról is mesélnek, miért töltenek be jelentős szerepet az életükben a könyvek. A beszélgetés után tíz plusz egy, az olvasás szeretetéről szóló kötetet ajánlunk, előtte pedig a könyvek társadalomra gyakorolt hatásaival foglalkozunk.
3/28/202347 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Kúnos László: Harry úgy száll ki a játékból, hogy benne marad

Minden idők leggyorsabban fogyó tényirodalomi könyve a Harry hercegről szóló Tartalék című. Csak azokat a köteteket adták el nagyobb példányszámban az első napon, amelyben a másik Harry, azaz Harry Potter a főszereplő. Nyáry Krisztián Kúnos Lászlóval nem csak a Tartalék szellemírójáról, a mögötte álló profi csapatról, hanem arról is beszélget, miként készül egy életrajzi könyv és, hogy Harryé tekinthető-e vádiratnak a bulvársajtó ellen? Az epizód elején és a végén is az önéletrajzokról lesz szó. A világ legnépszerűbb ilyen tematikájú könyvei után pedig hozunk még húszat a könyvajánlóba is.
3/14/202342 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Margócsy István: Tessék ma megpróbálni, hogy egy 24 éves költőnek háromezer példányban elfogy a kötete

Nietzsche fordításban olvasta, és dalokat írt Petőfire. Brahmsnak pedig van egy dalciklusa, amelyből Petőfi Sándor versei köszönnek vissza. A 20. századra ugyan megkopott nemzetközi elismertsége, itthon azonban másfél évszázaddal a halála után is a magyar líra kulcsfigurájaként tekintenek rá az olvasók. Legalább húsz olyan könyv jelent meg az elmúlt időszakban, amely Petőfiről szól, köztük a Margócsy István irodalomtörténész által szerkesztett Petőfi Sándor emlékezete is. Az emlékév apropóján Nyáry Krisztián kérdezi a szerzőt Petőfi viharos fogadtatásáról, kultikus szerepéről, politikai megítéléséről, sőt, még a vele összeforrt paródiákról is. Top Ten rovatunkban is hozzá kapcsolódó könyveket ajánlunk, az epizód elején pedig, több ebben az évben megjelenő ismeretterjesztő könyvet.
2/28/202345 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

N. Kósa Judit: Ha Podmaninczky Frigyest letennék a Blaha sarkán, nem sokáig álldogálna ott

Újságíró, helytörténész, akinek már a szülei is a nagykörútra születettek. N. Kósa Judit a főváros meghatározó útvonaláról szóló könyve tavaly novemberben jelent meg és mostanra el is kapkodták. Nyáry Krisztiánnal egyebek mellett arról beszélgetnek, milyen arcát mutatta a Nyugati tér anno, miért tekinthető az Oktogon és a Blaha a körút központjának, de a nagykörúti identitásról és arról is szó lesz, miért maradt ki a budai oldal vagyis a Margit körút a kötetből. Ezúttal tíz építészeti témájú könyvet ajánlunk és hozzuk az idei év legjobban várt szépirodalmi műveit is.
2/14/202344 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Dobray Sarolta: A valóság minden egyes szeletében egy egész világ van

Megszállottan hisz abban, hogy minden ember érdekes. Vélhetően ez adja számára a motivációt ahhoz, hogy megírja amit lát, érzékel, tapasztal. Dobray Sarolta újságíróként 2004 óta publikál szocioriportokat a Nők Lapjában, első könyve pedig 2011-ben jelent meg. Beűzetés a paradicsomba című legújabb kötetének történetei szerkesztője szerint riportok, Tóth Krisztina szerint novellák, ő maga pedig „igaz mesékként” hivatkozik rájuk. Egyebek mellett arról is mesél, hogy hatnak egymásra édesapjával, a dokumentumfilmes Dobray Györggyel és, hogy miként lehet úgy közel kerülni, majd érzékenyen nyúlni a témákhoz, hogy az ne befolyásolja az objektivitást. A beszélgetés előtt a mesterséges intelligencia és a könyvírás jövőjéről lesz szó, végül húsz tényirodalmi kötetet ajánl Nyáry Krisztián.
1/31/202341 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Kolosi Tamás: Ez a nemzeti tőkés réteg nem egy versenyhelyzetben választódik ki

Ezúttal a társadalomtudomány szűrőjén keresztül, a demográfiai válságokról, a migrációról és az oktatási rendszer sajátosságairól kérdezi Nyáry Krisztián Kolosi Tamást. A TÁRKI és a Líra Csoport elnöke, a 2022-es Társadalmi riport című kötet kapcsán a párválasztás és a gyermekvállalás társadalmi hátteréről, azok életkori sajátosságairól is mesél. Majd a közelmúltban elhunyt Morcsányi Gézára emlékeznek. Zárásként tíz hasonló tematikájú könyvet ajánlunk, mindezek előtt pedig a könyves piac gazdasági előrejelzéseiről, köztük arról is szó lesz, milyen mértékben ösztönzi a könyveladásokat a TikTok.
1/17/202351 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Tomán Szabina: Ha lehet a szépség skarlát betű, akkor én azt megkaptam

A szorgalom és az alázat mellett, a siker egyértelmű kulcsa Tomán Szabina szerint az, hogy időről időre képesek legyünk megfogalmazni milyen segítségre van szükségünk. 2023 első Buksójában egyebek mellett arról mesél, mit jelentett „Náray lánynak” lenni, milyen kapukat nyitott ki számára a modellszakma, hogy éli meg életmódprogramjának kiugró sikereit és, hogy miként kezelte a vállalkozása növekedésével járó terheket. Szó lesz új könyvéről és arról is, hogy el tudná-e adni a cégét. Nyáry Krisztián ezúttal  menedzsment szemléletű köteteket ajánl, az epizód elején pedig azokra a magyar szerzőkre emlékezik, akik tavaly hunytak el.
1/10/202348 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Szabó T. Anna és Dragomán György: Az íráshoz kell a kötéltánc, hogy le lehet esni

Szabó T. Anna szerint soha nem tudna úgy írni prózát, ahogy ma, ha férje, az ugyancsak József Attila-díjas szerző időről időre nem bosszantaná fel valamivel. Tizenhat éves korukban azzal indult a kapcsolatuk, hogy a költőnő odaadta szerelmének a verses füzetét, benne az első Gyurihoz intézett költeménnyel. Szabó T. Anna első kiadott verseskötetének a nyitó verse is későbbi férjéhez szólt, aki cserébe meg is szerkesztette a könyvet. Lehet-e annál szerelmesebbnek lenni, minthogy éjszakákon át szerkeszti valaki a választottja könyvét? – teszi fel a kérdést Szabó T. a Buksó karácsonyi epizódjában. Örömmel és őszintén mesélnek arról is, hogy miért működnek a receptek úgy, mint az időgépek, ajánlanak néhány személyes kedvencet az idei év könyvsikerei közül, Nyáry Krisztián pedig az érzékelésekről, a karácsonyról és az ízekről is kérdezi őket. Néhány gondolatébresztő statisztikával indul a 43. Buksó, végül pedig 10 meglepetésnek sem akármilyen könyvet ajánlunk.
12/22/202255 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

„Ez nem a jó színész munkája, hanem a nagy színész munkája”– Csáki Judit és Csuja Imre

Hol a Káli-medencében, hol pedig a Balaton déli partján találkozott Csuja Imre és Csáki Judit, hogy beszélgessenek. Kötetlenül, de nem céltalanul. Alig egy hónapja jelent meg az Imi, ne csináld! című kötet Csáki tollából, a Jászai Mari-díjas színész életéről. Nyáry Krisztiánnak a könyv születéséről, Hajdúnánásról, gyerekkorról, Ízirájder polgármester úrságról, az egyensúly keresésről, nélkülözésről és kitartásról, vagyis az életműről és az életrajzról mesélnek. A folytatásban aztán tíz szintén életrajzi könyvet ajánlunk, mindezek előtt pedig egy ígéretes pályázatról, a Budapest Nagyregényről lesz szó.
12/6/202244 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Kondor Vilmos: Ritkán találni egy ország történelmében olyan pontot, amikor gyökeresen megváltozhatott volna az életünk

Kondor Vilmos ritkán ad interjút, akkor is törekszik az anonimitásra. A Buksó-podcasttel új könyve kapcsán kivételt tett, igaz végig eltorzítva hallható hangja. Miután a nagy sikerű  Bűnös Budapest-ciklusa idén bekerült a Cambridge University Press krimi-világirodalmi kézikönyvébe, szeptemberben új kötettel jelentkezett. Arról, hogy miért fontos számára az ismeretlenség és, hogy miért fogadta meg Majtényi György történész tanácsát, amely szerint '56, Kádár és a foci nem hagyható ki egyetlen alternatív magyar történetből sem, Nyáry Krisztiánnak mesél. Maradva a kitalált történelmi témáknál, ezúttal ilyen regényeket ajánlunk, és folytatjuk legutóbb elkezdett gyűjtésünket is a világ legjobb könyvesboltjairól. Gondolatban ezúttal Európa legizgalmasabb üzleteibe látogatunk el.
11/22/202245 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Garaczi László: Ennek a helyzetnek a feldolgozása, amiben élünk, nagyon sokszor hatásvadász formákban jelenik meg

A világ legjobb és legkülönlegesebb Európán kívüli könyvesboltjai után Garaczi Lászlót új, Weszteg című regénye kapcsán kérdezi Nyáry Krisztián. Egyebek mellett kiderül az is, milyen párhuzamok, és milyen különbségek figyelhetők meg korábbi sikerkönyve, a Wünsch híd és e között. De mesél a kötet előzmény színházi darabjáról, visszatérő helyszíneiről és új regénye fő motívumáról, egy párkacsolat természetrajzáról a pandémia alatt. Végül tíz külföldi szerző klasszikus regényeinek új kiadását ajánljuk. Buksó podcast, a negyvenedik epizód.
11/8/202239 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Hiába a felvilágosodás és a kereszténység, időről időre visszatérünk a dzsungelbe

„Abban az esetben, ha az elődadás alatt légiriadó lenne, a közönséget tájákoztatni fogjuk, de a darab folytatódik” – ez állt a londoni Westminster Theatre műsorfüzetében, amikor kitört a II. világháború. A brit kormány ugyan néhány hétre bezáratta a színházakat, Churchill hathatós gondolatai nyomán nem sokkal később újranyitottak, mert kultúra nélkül maradni vétek lett volna. Még a vészterhes időkben is látogathatók voltak a kulturális intézmények, köztük a könyvtárak is. Nehéz idők várnak a művészetek szereplőire, és a művészeteknek otthont adókra a jelenben is. A rezsiharcok közepette sorra zárnak be az ország múzeumai, könyvtárai, fontosabb kulturális központjai. Egyebek mellett erről is szó esik a 39. Buksóban, amelyben aztán a verseké lesz a főszerep. Nyáry Krisztián vendége ezúttal Molnár Krisztina Rita, aki új kötetéről, így a társkeresésről, az álmokról, a háborúról és a nyelvi gyökereiről is mesél. Zárásként aztán az elmúlt hónapok legjobb kortárs magyar versesköteteit ajánljuk.
10/25/202239 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Darvasi László: A Darvasi mindig jobban fogy, mint a Szív Ernő

A hatvanadik születésnapjával szinte egy időben, a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be Darvasi László új novelláskötetét, Az év légiutas-kísérőjét. A friss kötet mellett arról is mesél, hogy miért a Taligás a kedvence a saját könyvei közül, illetve mit jelent számára a költészet, miért gondol magára máig költőként is. Mindezek mellett szó lesz a tárcákról is, hiszen sokáig megkerülhetetlenül fontos szerzője volt Darvasi a műfajnak. A beszélgetés előtt a friss irodalmi Nobel-díjas Annie Ernaux sikere mellett kitérünk a már lezajlott könyvfesztivál és a héten kezdődő Margó legfontosabb történéseire, az epizódot pedig Nyáry Krisztián novellaajánlójával zárjuk.
10/11/202240 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Gál Katalin: Soha még ennyi baj nem volt a könyviparban

Ezúttal is a könyveké lesz a főszerep, igaz új nézőpontból. Rég nem volt olyan nehéz helyzetben a könyvipar, mint most. A piac aktuális kihívásairól és csapásairól, valamint az idén huszonhetedik alkalommal megrendezendő Könyvfesztiválról beszélget Gál Katalinnal Nyáry Krisztián. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a rendezvény kulisszatitkairól is mesél, de szó lesz a köteles példányok múltjáról és jelenéről, a könyvajánlóba pedig jobbnál jobb szlovák köteteket hozunk, hiszen Szvetlana Alekszijevics mellett, idén éppen Szlovákia lesz a Könyvfesztivál díszvendége.
9/27/202242 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Berg Judit: A Lengemeséket nagyon erősen viszem a tolerancia irányába

Közel hetven könyvet írt az elmúlt bő másfél évtizedben Berg Judit. Vélhetően kevés olyan magyar kisgyerek van, aki éppen ezért ne hallott vagy olvasott volna legalább egy mesét tőle. Nyáry Krisztián is sokszor altatta 2005 környékén az akkor még kicsi gyerekeit a szerző történeteire, sőt, rajongott hősei közül a Cipelő cicákat meg is varrta nekik. Berg Judit meséihez és karaktereihez könnyű kapcsolódni, és a gyerekek visszajelzései alapján ez sikerül is nekik. A József Attila-díjas szerző emellett egyre tudatosabban és egyre nagyobb figyelemmel fűz meséibe közügyeket, legyen szó a környezetvédelemről vagy az Unicef hathatós gyermekvédelmi tevékenységéről. Jóról és rosszról, Rumini megunhatatlan kalandjairól, a Lengemesékről, sőt a hamarosan megjelenő, felnőtteknek íródott krimije kapcsán még a TEK-ről is mesél Berg Judit a Buksó új epizódjában. Nyáry Krisztián gyermek- és ifjúsági könyveket ajánl ezúttal, mindezek előtt pedig könyvklubokról és az olvasáshoz köthető kihívásokról lesz szó.
9/21/202242 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Bart Dániel: Minden rendes sörfőző irtózik már a kézműves jelzőtől

Bart Dániel a sörök hazai apostola. Egyike azoknak, aki sokat tett a magyar sörkultúráért. Nevéhez köthető a Főzdefeszt és Budapest első kézműves sörözője, de dolgozott gasztroújságíróként is. Most egy igazi kultúr-és társadalomtörténeti utazásra hív, amelyből kiderül, hogy tulajdonképpen mi is a sör, miért nincs nélküle civilizáció, és milyen párhuzam vonható ennek az évezredek óta közkedvelt italnak köszönhetően a sumér kultúra és a heavy metal között? Az arany folyam című sörtörténeti kötet mellett tíz plusz egy gasztronómiai témájú könyvet ajánl Nyáry Krisztián, aki a legfrissebb könyves hírekről is beszámol, köztük a Stephen King és kiadója között húzódó konfliktusról.
8/30/202243 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

László Ferenc: Gyomorfekélyesen komoly a magyar irodalom

A kánonon túl, azaz keressünk olyan könyvespolcokat, amelyekről levehetők a feledésbe merült magyar szerzők kötetei. László Ferenc – aki saját magára újságíróként hivatkozik – hiánypótló irodalomtörténeti munkát tett le az asztalra. Honi Bestiárium című könyvében 33, ma már kevéssé népszerű XX. századi magyar prózaíró életrajzát és munkásságát dolgozza fel. Szerinte érdemes nem csak azt olvasni, ami ínyünkre való, mert beszűkül a világképünk. Hogy miként hat az írói életút az életműre, milyennek találja Pekár Gyula vagy Kovai Lőrinc írásait, kiderül a Buksó új epizódjából. Témába vágóan Nyáry Krisztián ezúttal irodalomtörténeti könyveket ajánl, de eláruljuk azt is, hogy függ össze az olvasás a testi és a lelki egészséggel.
8/16/202240 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Krekó Péter és Falyuna Nóra: "Nem véletlenül az egészségügy területén figyelhető meg a legtöbb áltudományos elmélet"

"Egyre nehezebb megkülönböztetni a tudományt az áltudományoktól, a hitelest a hiteltelentől, a megbízhatót a megbízhatatlantól, a tényt a véleménytől, meggyőződésektől, a validált és hatékony gyógyhatású készítményeket, a csodakészítményektől" - olvasható Krekó Péter és Falyuna Nóra közösen szerkesztett, igen csak aktuális témájú: Sarlatánok kora című könyvének fülszövegében. Míg Krekó a szociál-pszichológiai hátteret, addig Falyuna az áltudományok szakirodalmának ismeretét, és a nyelvészeti megközelítést adta a kötethez. Velük együtt összesen 17 szerzője van a Sarlatánok korának, a többi között Mérő László, Kemenesi Gábor és Fábri György is jegyez egy-egy fejezetet. A Buksó új epizódjában a kutatási tézisek megkérdőjelezésének okairól, az álttudományok térnyeréséről és arról is szó lesz, vajon miként vizsgázott a tudomány, és hogy a tudománykommunikáció a pandémia ideje alatt. A beszélgetés előtt  Nyáry Krisztián néhány, az olvasással összefüggésbe hozható kutatásról számol be, majd tíz új társadalomtudományi könyvet ajánl.
8/2/202247 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Tóth Krisztina: Ha a hatalom folyton manipulál, és átlépi a határokat, az valamilyen módon visszahat a magánéletre

Lesújtóan hat az új katatörvény a könyves szakmában dolgozókra. A többi között sérülnek a szerzők, a szerkesztők és a fotósok érdekei, de nagy eséllyel megsínyli a változást a könyvterjesztés és az irodalomnépszerűsítés is. Tóth Krisztina régóta várt, második regénye apropóján a disztópiákról is szó lesz ebben az epizódban. Összesen harminc ilyen könyvet ajánl Nyáry Krisztián, aki A majom szeme című kötet kapcsán a társadalmi és magánéleti manipulációról, a szerző ehhez való személyes viszonyáról, a tudomány és a kísérletek morális határairól és a szabad akaratról kérdezi Tóth Krisztinát. Buksó podcast, 32. epizód.
7/19/202240 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Békés Itala: Örkény István adott nekem egy ceruzát, így kezdődött

Békés Itala márciusban múlt 95 éves, és márciusban jelent meg önéletrajzi kötetének, a Hogyan lettem senki címűnek a harmadik kiadása. Örkény István buzdította arra, hogy írjon könyvet az életéről. Nyáry Krisztiánnak egyebek mellett arról is mesél, milyen volt a gyerekkora, miként sikerült kitörnie a skatulyákból, na meg, hogy hogyan táncolt és csókolózott önfeledten a háború vészterhes éveiben is. Békés Itala 75 éves pályafutása során húsz műfajban mutatta meg tehetségét, és ahogy fogalmaz: mindent a színház érdekében tett.
7/6/202256 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Szegő János: Nem az Országos Széchenyi Könyvtárnak dolgozom, hanem az egyetemes magyar irodalomnak

Hivatása a szépirodalom. Szegő János, már több mint egy évtizede a Magvető Kiadó szerkesztője. Olyan szerzőkkel dolgozhatott eddig együtt, mint Bereményi Géza, Krasznahorkai László, Parti-Nagy Lajos vagy Konrád György, de szerkeszthette a kortárs világirodalom megkerülhetetlen szerzői közül Knausgaard és Houellebecq könyveit is. Tolla erősen fog ha kell, szerinte ugyanis az írókkal közösen meghozott döntések, kivétel nélkül a könyv érdekében születnek. A szerkesztői munkafolyamatok kulisszái mellett, meghatározó szakmai élményekről és a jó ideje már általa szerkesztett Szép Versek sorozatról is mesél. Éppen ezért ajánl tizenöt újonnan megjelent verseskötetet Nyáry Krisztián, az epizód elején pedig az Ünnepi Könyvhéten átadott díjakról és díjazottakról lesz szó.
6/21/202242 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Ha Sztehlo Gábor úgy érezte, hogy nem tett eleget, mit mondhatnak a kortársak?

A Buksó történetének leghosszabb epizódjában egyszerre két vendég is érkezik Nyáry Krisztiánhoz, akik Sztehlo Gábor: Háromszázhatvanöt nap című önéletrajzi könyvéről mesélnek majd, amely a nagyközönség számára most először hozzáférhető. Andrási Andor maga is „Szthelo-gyermek”, azaz a gyermekmentőként tevékenykedő evangélikus lelkésznek köszönheti sorsa jóra fordulását. Kertész Botond pedig a téma szakértője, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa. Sztehlo Gábor mai tudásunk szerint csaknem kétezer gyermeket és felnőttet mentett meg a vészterhes 1944 és 45-ös években. A kötet  az idei könyvhét egyik szenzációja, így aztán a könyv- és a programajánlónk is az eseménysorozat köré épül. Ezúttal Budapestől Kolozsvárig ünnepeljük a szerzőket és a szerzeményeket.
6/7/202247 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Cserna-Szabó András: Egy négyszáz oldalas regénynél, vannak olyan pillanatok, amikor az ember egy kicsit beleőrül

Cserna-Szabó András: novellista, és ragaszkodik is ehhez a titulushoz, noha több regénye megjelent már. A legutóbbi éppen most Zerkó, Attila törpéje címmel. A Buksó új epizódjából kiderül: miért pont az V. században játszódik a történet, hogy miként kötődhetett Attila, a kunok királya a szerző szülővárosához, Szenteshez, és az is, hogy hiába tűnik roppant gördülékenynek, és szórakoztatónak pikareszk regényének szövege, írni kőkemény meló volt. Rímelve a fentiekre, tíz az ókori Rómában játszódó könyvet ajánl Nyáry Krisztián, mindezek előtt pedig hozza az elmúlt hetek legfontosabb könyves híreit.
5/24/202240 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Orvos-Tóth Noémi: A szeretet szabaddá tesz, nem pedig megbéklyóz

5/10/202245 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Merker Dávid: A hibák sokkal izgalmasabbak, mint az, ha valami tökéletes

Ritkán esik szó a könyvekről számokban, ezúttal mégis. Egyéves a Buksó. 26 epizód, 27 meghívott vendég, 380 ajánlott könyv és legalább ennyi fontos gondolat hangzott el prózáról, líráról, ismeretterjesztő könyvekről és gyerekirodalomról, de foglalkoztunk történelmi kötetekkel, sorok közé rejtett ízekkel és illatokkal, szó volt a szerelemről, szemérmességről, a családról, sőt, még a politikáról is. Születésnapi epizódunkban Nyáry Krisztián Merker Dáviddal a Hosszúlépés. Járunk? társalapítójával, a hasonló című Hosszúlépés Budapesten könyv egyik szerzőjével beszélget, a többi között Vörösmarty és Littman Peppi otthonáról, a Napraforgó utcai Bauhaus-lakótelepről, egyszóval közös szerelmükről, a fővárosról.
5/3/202241 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Závada Pál: Végezzük a dolgunkat, miközben egy pillanatra sem feledkezünk el arról, hogy milyen világot élünk

Nyáry Krisztián verses regényként, Závada Pál némi öniróniával eposzként aposztrofálja. Madách nyomán, madáchi játékszabályok szerint született, de emlékeztet az Anyeginre és Byron műveire is. Az Apfelbaum – Nagyvárad, Berlin Závada Pál kiváló humorától egyedi, és ahogy a szerző fogalmaz: nem stimmel benne minden jambus, hogy ne zakatoljon túlságosan a szöveg. A Buksó 25. epizódjában szó lesz arról, miként nyújt segítséget a könyves szakma az Ukrajnából menekülőknek, hozzuk az elmúlt hetek legfontosabb híreit és tíz plusz kettő nagyszerű életrajzi könyvet is.
4/20/202242 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Szabó Tibor Benjámin: A bölcs emberek bölcs gondolataira újra szükség lesz

Nyáry Krisztián kérdezte Szabó Tibor Benjámint, aki több mint egy évtizede dolgozik a könyvszakmában, és most megjelent sikeres ifjúsági regényének folytatása, az Epic 2.
3/29/202234 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Tóth Csaba: Nincs egy recept a tökéletes politikusra

Orbán Viktor nem azért van tizenkettedik éve hatalmon, mert jók a kampánytanácsadói. Létezik-e egyáltalán, és ha igen, milyen a tökéletes kampány? Tóth Csabát Nyáry Krisztián kérdezi.
3/16/202231 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Zajácz D. Zoltán: Igazából nem retro krimit akartam írni

Dolgozott Friderikusz Sándor mellett, több vidéki lap főszerkesztője volt, most pedig megjelent a krimitrilógiájának második része, a Haragos Balaton. Nyáry Krisztián beszélget Zajácz D. Zoltánnal a Buksó podcastban.
3/1/202238 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Erdős Virág: Olyan terekbe jutottam be, ahova más nem

Erdős Virág a világjárvány elején ételfutárnak állt, biciklivel fedezte fel a kezdeti sokkba burkolózott, üres Budapestet, amelyből egy különleges kötet született, Könnyei címmel. Buksó podcast Nyáry Krisztiánnal.
2/15/202237 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Grecsó Krisztián: Szemérmesnek lenni prózában?! Értelmezhetetlen

A kérdést, hogy leírható-e a boldogság, már sokan feltették, megválaszolni azonban kevesen tudták. Grecsó Krisztián új könyvében mindenesetre megkísérli. Erről is beszélgetnek Nyáry Krisztiánnal a Buksóban.
2/1/202239 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Ugron Zsolna: Nincs egy férfi? Dehogy nincs!

Ugron Zsolna új kötetében a női sorsok nyomába ered. Esterházyról, írói humorról, és ahogy a ő fogalmaz, írásokról és firkákról beszélget Nyáry Krisztiánnal. Buksó podcast.
1/18/202234 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Rengeteg olyan dolog kijött belőlünk, amit nem is gondoltunk – a Halott Pénz-sztori

Az év első Buksójában Járai Márk mesél Nyáry Krisztiánnak a zenekar kezdeteiről, a prozódiai vitákról és a rajongó Zwack Sándorról. De nem marad el az évösszegző könyvajánló sem.
1/4/202239 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Pataki Ági: Nemhogy nem haragszom arra, aki jelentett rólam, hanem hálás vagyok érte

A kétezres évek elejének kultfilmjéről, a hozzá is köthető Üvegtigrisről, valamint arról is mesél Pataki Ági, miként volt képes újra és újra megújulni, más karrierutat választani. Buksó podcast Nyáry Krisztiánnal.
12/21/202139 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Kollár-Klemencz László: Akartam egy koncertet, ahol elégetjük a Szájber gyereket

A Kistehén Tánczenekar és a Rájátszás formáció oszlopos tagja sváb gyökereiről, újhartyáni emlékeiről és arról is mesél, miként kacsint egymásra a sramli zene a Szájber gyerekkel. Buksó podcast Nyáry Krisztiánnal.
12/7/202135 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Parti Nagy Lajos: Az író nem lélekidomár

A Buksó podcast út epizódjában Nyáry Krisztián beszélget Parti Nagy Lajossal, akinek most jelent meg új könyve Árnyékporocska címen.
11/23/202135 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Szvoren Edina: Ha valami valóságos, akkor megszűnik a lehetségesség

Szvoren Edina ötödik novelláskötete júniusban jelent meg Mondatok a csodálkozásról címmel, ő maga mégis azt mondja: egyre kevesebbszer csodálkozik rá bármire is. Buksó podcast Nyáry Krisztiánnal.
11/9/202132 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Dezső András: Semmivel sem különb a magyar titkosszolgálat állapota, mint bármelyik államigazgatási szervünké

Hiába idealizálnánk, a hírszerzők nem úgy dolgoznak a valóságban, mint James Bond a filmvásznon. A kémügyek világáról Dezső Andrással beszélget Nyáry Krisztián a Buksóban.
10/26/202138 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fodor Marcsi: Lezárt életpálya sosincs

Mi a közös Barabási Albert-Lászlóban, Puskás Ferencben, Karikó Katalinban és Kodály Zoltánban? Világhírű magyarokról és női hősökről is szó esik a Buksó új részében. Nyáry Krisztián podcastja.
10/12/202137 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Boldizsár Ildikó: A mesékben rend van, ez hiányzik a ma emberének

Boldizsár Ildikó író-meseterapeuta beszélgetett Nyáry Krisztiánnal arról, hogy a meséket vissza kell adni a felnőtteknek, és hogy tényleg válságban van-e a műfaj. Buksó podcast.
9/29/202138 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Bródy János: Soha nem tartottam magam olyan kiváló előadónak

Nyáry Krisztián beszélget Bródy Jánossal versekről, dalszövegekről, olvasmányélményekről, könyvtárakról és a Saját hangon című új kötetéről. Buksó podcast.
9/14/202138 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Szabó T. Anna: Olvasókból lesznek az írók

Szabó T. Anna Nyáry Krisztiánnak mesélt arról, milyen, amikor ujjain keresztül szólítják meg a könyvek, de az is kiderül tekinthetünk-e terápiaként az olvasásra. Buksó podcast.
8/31/202131 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Dragomán György: Nagyon átélt módon próbálok főzni

Szerinte a főzésről írni legalább annyira jó, mint főzni. Karácsonykor jelent meg Főzőskönyve, amelyben végre az olvasóknak is mesél rajongásig szeretett hobbijáról. Dragomán Györggyel Nyáry Krisztián beszélget a Buksó podcastban.
8/17/202137 minutes, 1 second
Episode Artwork

Nádasdy Ádám: A Fidesz-kormányzat egy hangzatos lózungot akart leírni

Miként hat a könyvpiacra, a szerzőkre és az olvasókra a kormány új korlátozó törvénye? Nyáry Krisztián beszélget Nádasdy Ádámmal, aki húsz, azonos neműek szerelmét feldolgozó klasszikus regényt is ajánl.
8/3/202139 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Durica Katarina: Nem hisszük el, hogy ilyen dolgok történnek lányokkal, de attól ez még van

Durica Katarina Városi rókák című regénye épp a Szájer-botrány idején jelent meg, és egyebek mellett Brüsszel sötét, prostitúciótól túlfűtött oldalát is bemutatja. Nyáry Krisztián podcastja.
7/20/202135 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Dr. George Tilesch: A mesterséges intelligencia messze túlmutat a technológia határain

Az MI veszélyei már most bizonyított tényként értelmezhetők, nem elhanyagolható előnyeiért pedig még rengeteget kell dolgozni. De vajon hogyan alakítja át a jövőnket? Buksó podcast Nyáry Krisztiánnal.
7/6/202136 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Bereményi Géza: Úgy temetjük el az emlékeinket, hogy nem ismerjük a jelentőségüket

Memoárjáról, megbocsátásról, gyerek- és fiatal felnőtt koráról, rajongásig szeretett könyveiről, ködlovagokról és az emlékezés mibenlétéről Nyáry Krisztiánnak mesél Bereményi Géza. Buksó podcast.
6/22/202138 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Barabási Albert-László: A kreativitás a művészetben és a tudományban ugyanaz

A világhírű hálózatkutató szerint nem csak lehet, kell is érvényesen beszélni a művészetekről a tudomány eszközeivel. Barabási Albert-Lászlóval Nyáry Krisztián beszélgetett a meghatározó olvasmányélményekről is. Buksó podcast.
6/8/202138 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Lackfi János: A Facebook asztaláról bárki vehet kultúrkincset

Lackfi János idén épp ötvenéves, és épp ebben az évben jelenik meg életregénye, a Vízen járni tilos. Erről és vallásról, ihletről, rendhagyó szüléstörténetről a Buksó második epizódjában, Nyáry Krisztiánnal beszélget.
5/25/202136 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Ungváry Krisztián: A valóság iránti igény néha torzul – a történész dolga, hogy ezt rendbe tegye

Van a történésznek közéleti feladata? Miért nem tekinti Ungváry Krisztián főművének legnagyobb példányszámban megjelent kötetét, a Budapest ostromát? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Nyáry Krisztián a Buksó első epizódjában.
5/11/202136 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Buksó - Podcast könyvekről, Nyáry Krisztiánnal

A Buksó, a 24.hu podcast sorozata könyvekről, írókról, olvasókról és olvasásról, Nyáry Krisztián vezetésével, a Líra könyvek támogatásával.
5/4/20211 minute, 36 seconds