Winamp Logo
Nyelvművelő Cover
Nyelvművelő Profile

Nyelvművelő

Hungarian, Education, 1 season, 121 episodes, 18 hours, 20 minutes
About
Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
Episode Artwork

Egy fogalmazási verseny margójára

A muravidéki magyar kulturális élet első eseménye az évben a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny eredményhirdetése, amikor az iskolások a költőre emlékezve, kíváncsian várják a zsűri értékelését. Mai adásunkban az idén már mögöttünk lévő eseményhez térünk vissza egy Nyelvművelő adás erejéig, amelyben dr. Gróf Annamária, a zsűri tagja néhány nyelvi jelenségre hívja fel a figyelmet.
1/31/20249 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Piszkavas

A vasat, amellyel a konyhában a tüzet piszkálják, nevezik piszkavasnak. A fiatalabb nemzedék számára talán már ismeretlen eszköz, mint ahogyan aligha léteznek – a modern házakban beépített, formatervezett kandallók kivételével – olyan kályhák, konyhai tűzhelyek, ahol még szükség van erre…
1/17/20248 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Lámpaüveg

Dr. Molnár Zoltán gyűjtőfüzetében lapozgatva talált rá a témára, a lámpaüveg megnevezésének változataira a Muravidéken. Mint azt majd hallják, segédkönyvek, szótárak által nemcsak a kifejezés eredetét deríti ki a szerző, hanem annak a használatban lévő alakjait is.
1/10/20247 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Művek és nyelvük

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
1/3/20249 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Bölcs mondások

Dr. Molnár Zoltán is előszeretettel idéz Krúdy Gyula szövegeiből. A felsorolt állandósult szókapcsolatok az irodalmi alkotások elolvasására, illetve az igényes beszédre ösztönöznek bennünket.
12/27/20237 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

A mesterséges intelligencia 4.

A beszédfelismerés lehetőségéről, annak különböző tudományágban és mindennapi használatban történő alkalmazásáról dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektorának összeállítása következik a mesterséges intelligenciáról szóló sorozatunkban.
12/20/20239 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Sápadt

Aki nem pirospozsgás, az sápadt, arca vértelen, ami betegségre vagy rossz közérzetre enged következtetni. Lendva-vidéken is jól ismerik a fogalmat, amelynek azonban sajátos változatait használják a mindennapokban. Dr. Molnár Zoltán a változatos kifejezéseket gyűjtötte be és ismerteti most, kitérve azok eredetére is.
12/13/202311 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Fösvény

Az ajándékozás időszakába lépve már gondolataink e kellemes feladat köré rendeződnek, kit és mivel lepjünk meg majd karácsonykor. A jelképességen már régen túllépve ilyenkor, aki teheti pénztárcája mélyére néz. Akadnak azonban más típusú emberek is! Róluk szól ez a mai műsor, de dr. Molnár Zoltán, a nyelvész megközelítéséve
12/6/202311 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Fenyőtoboz

Jó napot kívánok a Nyelvművelő műsor hallgatóinak! Ilyenkor, advent időszakában gyakrabban nyúlunk a fenyőfák terméséhez, a tobozhoz, amit hagyományos díszítőelemként vagy csak hanyag eleganciával, helyezünk el ünnepi dekorációnkban. Dr. Molnár Zoltán a mai alkalommal a természet e csodás termékének megnevezéséről és annak változatairól szól.
11/29/20237 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Mesterséges intelligencia és fordítás (3.)

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora a Nyelv és a mesterséges intelligencia című sorozatának harmadik részében a beszéd előállításának lehetőségeiről szól.
11/22/20238 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Félelem (3.)

Előző két adásunkban dr. Elizabeta Bernjak már beavatott bennünket a félelem fogalmának biológiai és társadalmi vonatkozásaiba. Rövid sorozatának témazáró műsorában pedig további párhuzamokat von a magyar és a szlovén nyelvben használatos állandósult szókapcsolatok között, amelyek ugyancsak a félelem érzésének a megfogalmazására irányulnak.
11/15/20237 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Félelem (2.)

A múlt heti adásunkban már elmondtuk, hogy miből eredhet a félelem, és hogy miért jelent természetes érzést. Mai adásunkban dr. Elizabeta Bernjak folytatja megkezdett sorozatát a félelem fogalmának szóképekben, állandósult szókapcsolatokban megjelenő változatairól, összevetve a magyar és a szlovén nyelvi gyakorlatot.
11/8/202310 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Félelem

A félelem, egy kellemetlen, lehangoló érzés. Tarthatunk személytől, eseménytől, retteghetünk rovartól, de megnevezhetetlen dologtól is. Nem más ez, mint természetes válasz a fájdalomra, illetve veszélyre. Mai adásunkban dr. Elizabeta Bernjak a fogalom szóképekben, állandósult szókapcsolatokban megjelenő változatairól szól, a magyar és a szlovén nyelvben.
11/1/202311 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

A mesterséges intelligencia és a fordítás

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora a mesterséges intelligencia alkalmazásának előnyeit és hátrányait veszi számba a fordításoknál. Összeállítása időszerű és elgondolkodtató.
10/25/202310 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Pufók

Arra a gyerekre, akinek kerek, rózsás arca van, mondjuk, hogy pufók. A kifejezés alakváltozatainak dr. Molnár Zoltán járt utána, és most gyűjtésének értelmezése következik.
10/18/202310 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Himlőhelyes

A himlőhely a himlő elmúlása után maradt foltocska. Ám, ha ebből több van, akkor már lehet valakit ragyásnak, ragyavertnek vagy ripacsosnak is nevezni, ha bántó megnevezéssel akarunk élni. Dr. Molnár Zoltán azonban nem ilyen okból foglalkozik a himlőhelyes melléknévvel, hanem hogy kiderítse, a Muravidéken milyen változatokban él a kifejezés.
10/11/202310 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Azonos alakú nyelvi elemek eredetéről

A szavakban, toldalékokban jelentkező azonos alakok megjelenéséről és szóetimológiai összefüggésekről ….
10/4/202310 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

A mesterséges intelligenciáról

Lépést tartani a kor vívmányaival sohasem volt egyszerű, a mesterséges intelligencia azonban az alkalmazása mellett etikai és egyéb kérdéseket is felvet.
9/27/20239 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Légy

Valamennyien ismerjük a légyhez kötődő szólásokat, hasonlatokat, közmondásokat, de talán kevesebben, hogy régiónként milyen változatokban él a rovar megnevezése
9/20/20236 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Feketevarjú

Molnár Zoltán összeállításával indítjuk sorozatunkat, amelyben egy felénk is elterjedt madár megnevezésének változatairól lesz szó.
9/13/20237 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Az azonos alakú nyelvi elemek viszonyáról

Mielőtt áttérnénk a nyári programokra, következzen még egy összeállítás a Nyelvművelő műsorban, amelynek szerzője dr. Molnár Zoltán, aki az azonos alakú nyelvi elemek viszonyát boncolgatja
6/7/20238 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

A magyar nyelv rokon nyelveinek jövője

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora a magyar nyelv rokon nyelveiről készített sorozatának a záró fejezetéhez érkeztünk. Miután megismerhettük mely népcsoportok, milyen etnikai, nyelvtörténeti és egyéb jellemzők nyomán rokoníthatók egymással, ezúttal a szerző e nyelvek jövőképét próbálja vázolni.
5/31/20239 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

A kétnyelvűség (3.)

A kétnyelvűségről szóló rövid sorozatunk szerzője dr. Bernjak Elizabeta, aki az elméleti megközelítéstől a muravidéki kétnyelvűség gyakorlatáig elemzi a téma lényegét, de foglalkozik a funkcionális kétnyelvűség jövőképével is. S majd mint azt hallhatják, nem elég tudni egy nyelvet, a mellette való elköteleződés legalább olyan fontos a kétnyelvűség vonatkozásában.
5/24/202312 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

A kétnyelvűség (2.)

Dr. Bernjak Elizabeta nyelvész ma az alkotmányos jogoktól a nyelvkeveredésig követi végig a kétnyelvűség megnyilvánulását. Hallhatnak majd arról, milyen lehetőségek adottak a kétnyelvűséghez, amelyekkel lehet könnyebben, illetve nehezebben élni, valamint arról is, mi akadályozza a kétirányú kétnyelvű kommunikációt.
5/17/20239 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

A kétnyelvűség (1.)

Rövid sorozatunkban dr. Bernjak Elizabeta a kétnyelvűség fogalmának elméleti és gyakorlati oldalát vizsgálja meg tudatosítás céljából.
5/10/20239 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

A magyar nyelv rokon nyelvei – A mordvin

A mordvin kifejezés olyan távol áll tőlünk, mint amilyen messze lakik az e nyelvet beszélő etnikum. Ma dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektora megannyi adattal hozza közelebb hozzánk ezt a népcsoportot, amelyik a Volga környékén él, és kisebbségként nyelve, identitása egyaránt veszélyeztetett.
5/3/20239 minutes
Episode Artwork

A beszélő választási lehetőségéről (3.)

Miként hat az adott környezet kultúrája, szokásai a nyelvhasználatra, tudhatják meg dr. Szili Katalin nyugalmazott nyelvésztől, akivel Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora beszélget, és amelynek a végén egy meglepetés várja majd a türelmes hallgatókat.
4/26/202312 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

A beszélő választási lehetőségéről (2.)

Amint azt az újabb rövid sorozatunkban elmondtuk már, a pragmatika a nyelvészetben a jelek és a jelrendszerek alkalmazását vizsgálja tömören fogalmazva. Erről a témáról Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora dr. Szili Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott nyelvészével indított egy beszélgetést, amelynek első részét a múlt héten hallhatták. Ezúttal a folytatás következik:
4/19/20239 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

A beszélő választási lehetőségéről (1.)

A pragmatika a kommunikációban a jelek és a jelrendszerek működését vizsgálja, és amennyiben nagyon leegyszerűsítjük, akkor a nyelvészetben is valami hasonlót fed. Ugyanis ez a tudományág azt tanulmányozza, hogy miként használjuk az általunk ismert nyelveket, elsősorban anyanyelvünket. Ezt az érdekesnek ígérkező témát Kruzslicz Tamás magyar nyelvi lektor dr. Szili Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott nyelvészével járja körül.
4/12/20239 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

A mari nyelv

Mai adásunkban ugyancsak távoli vidékeket járunk be, hiszen képzeletben elvisszük önöket a Volga mentére, a folyó gazdag élővilágának tájaira, ahol a mari, illetve cseremisz nyelvet beszélők közössége él. A többnyire famegmunkálással foglalkozó, több mint félmilliós etnikum nyelvének sajátosságairól tudhatnak meg többet
4/5/20239 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Dunyhahuzat

A dunyha korábban, amikor a házakban még éjszaka nem fűtöttek, kellemes melegen tartotta a testet. A libatollal tömött ágynemű huzatának a megnevezése a nyelv fejlődésének különböző állomására utal, amelynek dr. Molnár Zoltán járt utána az adatközlők válaszaiból kiindulva. A szláv hatás mellett ugorkori örökséggel és német nyelvi hatással is találkozunk a kérdés tisztázása során.
3/29/20236 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Függöny

A tavaszi nagytakarítás egyik nagyobb erőpróbája a függönymosás. Először annak levétele, majd visszatétele okozott gondot a háziasszonyoknak, ha nem találtak segítséget. Ma már erre is vannak trükkös megoldások, a legegyszerűbb azonban, ha a nagy ablakokat szabadon hagyjuk, hogy minél több fény áradjon be az üvegen át. Mai adásunkban azonban a függöny fogalmának eredetéről és a kifejezés elterjedésének változatairól hallhatnak dr. Molnár Zoltán összeállításában. Ajánljuk a figyelmükbe!
3/22/20237 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Hasonló alakú nyelvi kifejezések kapcsolatáról

Milyen összefüggésben áll egymással a sohase vagy a sose változat, a kalauz és a kalóz vagy az ötvös és az ötvöz kifejezés? Megtudhatják dr. Molnár Zoltán összeállításából, aki e fogalmak történeti alakulását vizsgálja meg, és állítja párhuzamba azokat egymással. Érdekes összefüggésekről szól.
3/15/20237 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

A számi nyelv

A számi nyelv a finnugor nyelvcsalád egyik, őslakosok által beszélt nyelve, amelyről dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora megannyi érdekes adatot mond el. Többek között megtudhatják, hogy mely nyelvcsaládon belül kereshetők a rokonai, melyik az első nyelvemléke a száminak, milyen változatai élnek, miben hasonlít és miben tér el a mai magyar nyelvtől a grammatikája.
3/8/202310 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

A nyelvjáráskutatásról (4.)

A nyelvjáráskutatásról szóló rövid sorozatunk végéhez érkezünk. Bárth János egyetemi adjunktus azonban erre az alkalomra is tartogat néhány érdekességet a köznyelv és nyelvjárás mai erőviszonyáról, érintve a muravidéki gyakorlatot, amely nem kevés meglepetést tartogat a kutatók számára. Aki őt kérdezi, Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora.
3/1/20238 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

A nyelvjáráskutatásról (3.)

Mai adásunkban dr. Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora folytatja a beszélgetéssorozatát dr. Bárth János egyetemi adjunktussal a különböző nyelvjárások jelenlegi helyzetéről az élő magyar nyelvben.
2/22/20239 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

A nyelvjáráskutatásról (2.)

Dr. Bárth János, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének oktatója, aki ősszel nyelvjárásgyűjtést vezetett a Muravidéken a riportalanya Kruzslicz Tamás ljubljanai magyar nyelvi lektornak, aki ezúttal a gyűjtésen szerzett konkrét tapasztalatokról kérdezte a professzort.
2/15/20237 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

A hanti nyelv

Ezúttal a magyar rokonnyelvei közül a hozzá legközelebb állóról, a hantiról, más néven osztyákról tudhatnak meg többet. Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektorának összeállítása következik a tajgák világának egyik veszélyeztetett nyelvéről.
2/1/20239 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Párna

A párna puha kényelmi eszköz, amelynek anyaga természetesen az évszázadok folyamán változott ugyan, de alapjelentése maradt. Jelentősebbek az eltérések azonban a fogalom megnevezésében…
1/25/20236 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Zsámoly

Címadó szavunk a zsámoly talán népmesék hangulatát idézi fel bennünk bársonyosságával. Eszünkbe juthat az is, amikor régen a házak előtt ehhez hasonló, de jóval egyszerűbb alkalmatosságon ültek esténként az idős asszonyok az utcák ritka forgalmát figyelve. Mai összeállításunkból megismerhetik a fogalom eredetét és a Muravidéken elterjedt változatait.
1/18/20236 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Miért van így?

A szavak eredetének vizsgálata gyakran meglepetésekkel szolgál, és egészen más irányba vezethető vissza egy-egy szó keletkezése, mint ahogyan azt hallás után gondolhatnánk. Dr. Molnár Zoltán ezúttal is egy rövid etimológiai kalandra szólít, amelyben a lábasról tudhatunk meg többet.
1/11/20237 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

A klímaváltozás szókészletéről (4.)

Nyelvművelő műsorunkban a klímaváltozás szókészletét bemutató rövid sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. A hatékonyabb klímakommunikáció egyik alapfeltétele a tartalomhoz illő, kellő súlyú kifejezések kiválasztása. Dr. Elizabeta Bernjak érdekes példákkal támasztja alá a nyelvészek üzenetét bolygónk védelmében. Következzen az elgondolkodtató összeállítás!
1/4/202312 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

A klímaváltozás szókészletéről (3.)

Dr. Elizabeta Bernjak rövid sorozatában az éghajlatváltozás hozta új kifejezéseket gyűjtötte egybe, és értelmezte azokat. Összeállításának érdekessége, hogy a klímaváltozást kiváltó társadalmi tényezők megvilágítása mellett, utal azokra a kifejezésekre, amelyek a jelenség komolyságát enyhítik….
12/28/202214 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

A klímaváltozás szókészletéről (2.)

Dr. Elizabeta Bernjak a múlt héten indította rövid, új sorozatát, amelyben az éghajlatváltozás hozta új kifejezéseket gyűjtötte egybe, és értelmezte azokat.
12/21/20228 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

A klímaváltozás szókészletéről

Nincs olyan média, amelyikben ne foglalkoznának naponta a klímaváltozás okaival, következményeivel és az emberre váró, sürgető feladatokkal. A témához kapcsolódó szavak jelentése mögött azonban újabb tartalmak rejlenek, amelyekre dr. Elizabeta Bernjak világít rá most induló rövid sorozatában.
12/14/20229 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

A finn nyelv

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora sorozatában, a magyar rokonnyelveit számba véve, ezúttal a finnt mutatja be.
12/7/202213 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Ember és nyelv (3.)

Kruzslicz Tamás: Ember és nyelv című sorozatának harmadik részében dr. Dola Mónikával, a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelvészti Tanszékének oktatójával beszélget a térérzékelés grammatikai szintjeiről, példákkal gazdagon.
11/30/202214 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Ember és nyelv (2.)

Kruzslicz Tamás: Ember és nyelv című sorozatának második részében dr. Dola Mónikával, a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelvészti Tanszékének oktatójával beszélget a testképzet és a térérzékelés grammatikai szintjeiről, példákkal gazdagon.
11/23/202212 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A manysi nyelv

Régi igazság, hogy aki nyelvet tanul, az kultúrát is tanul. Miután dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora egy korábbi összeállításából az észt nyelvről és kulturális vonatkozásairól tudhattunk meg többet, ma a manysik nyelvét mutatja be.
11/16/20229 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Állapotos

Dr. Molnár Zoltán a kifejezés eredetét vizsgálta meg, amely századokra visszanyúlik a nyelvtörténetben.
11/9/20227 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Vonít

A vonít vagy vonyít ige a köznyelvi használatban vészjósló hangot jelent, amit általában a kutyák adnak ki magukból. Átvitt értelemben azonban az emberi szenvedés mértékének kifejezésére is használják helyenként. Hallgassuk meg, mit mond dr. Molnár Zoltán a muravidéki megnevezéseket illetően!
11/2/20227 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Múlt és jelen

Mai adásunkban dr. Molnár Zoltán hangtani és egyéb példák által érzékelteti azokat a változásokat, amelyek a nyelv történetének néhány állomását képezik. A nyelvész nem titkolt szándéka, hogy tudatosítsa bennünk az ok-okozati összefüggéseket a helyes nyelvhasználat érdekében. Ezért ajánljuk a figyelmükbe összeállítását, amely szórakoztató és tanulságos is egyben.
10/25/20227 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Ember és nyelv (1.)

Új sorozatot indít a Nyelvművelő műsorban Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora Ember és nyelv címmel, amelyben további érdekességeket tudhatnak meg nyelvünkről, összehasonlítva a világnyelvekkel és a szlovénnal is.
10/19/20228 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Észt-magyar nyelvrokonság (2.)

Előző adásunkban dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának lektora által az észt nyelvhez, mint a finnugor nyelvcsaládon belüli rokon nyelvhez kerültünk közelebb azzal, hogy megtudhattuk, egy balti finn nyelvről van szó, amit 1 100 000-en beszélnek, elsősorban azok, akik az Észt Köztársaságban élnek…
10/12/20228 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Észt-magyar nyelvrokonság (1.)

Nem tudom, mi jut eszükbe arról, ha azt mondom Észt Köztársaság. Talán az, hogy észak európai állam, amely 1991-ben nyerte el függetlenségét. Talán az is eszükbe jut, hogy a Balti-tenger keleti partján található, és hogy fővárosa Tallin. Minden bizonnyal azt is tudják, hogy a hivatalos nyelve az észt, amely az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelv. Innentől pedig már átadom a szót dr. Gaál Péternek, aki a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának lektora, és aki a magyar-észt nyelvrokonságról mond bevezetőt, majd pedig Kristiina Lutsar észt nyelvésszel beszélget.
10/5/202212 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Krumplinudli

A muravidéki szókészlet megannyi érdekes példát őriz az étkezéskultúrából. Nem véletlenül találkozhatnak adásainkban is gyakran ezeknek a kifejezéseknek az eredetéről és elterjedéséről szóló összeállításokkal
9/21/20226 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Nyelvi régiségek mai szempontból

Mai műsorunkban dr. Molnár Zoltán a nyelvi régiségekkel foglalkozik, de korunk szempontjainak szűrőjén keresztül.
9/14/20226 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Minden irodalmi mű mögött egy titokzatos világ él

Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem magyar nyelvi lektorának mai vendége ismét Marjanca Mihelič, Sovre-díjas műfordító, aki ezúttal a műfordításban szerzett tapasztalatait osztja meg a hallgatókkal. Kövessék figyelemmel!
6/8/202216 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

„Ezt majd mind kell használni, beszélni!”

Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem magyar nyelvi lektorának mai vendége Marjanca Mihelič, Sovre-díjas műfordító, aki arról a kalandjáról mesél, hogyan tanulta meg a magyar nyelvet, és miként jutott el addig, hogy a kortárs magyar irodalom remekeit ültetheti át szlovénra.
6/1/202211 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Börtönszleng

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektora ezúttal egy bizonyos értelemben kirekesztett társadalmi csoport nyelvezetét vizsgálja meg. Mint kiderül, az élet valamennyi helyzetében a csoport összekovácsolódását segítő, illetve hátráltató erők között a nyelv különböző változatai használatának meghatározó szerep jut.
5/25/202212 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

A szlovén ajkúak magyartanításáról (2.)

Kinek nehezebb, illetve könnyebb megtanulni a másik nyelvet, a szlovéneknek a magyart vagy a magyaroknak a szlovént? A kérdésre talán nem is létezik egyértelmű válasz, de a most következő összeállításból megtudhatják, hogy miért érdeklődnek a magyar nyelv tanulása iránt az egynyelvű környezetben, és milyen sikerrel haladnak a kitűzött cél felé.
5/18/202210 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

A szlovén ajkúak magyartanításáról (1.)

Egy-egy idegen nyelv tanulásához elszántság, kitartás, rendszeresség, áldozatkészség is kell egyebek mellett, de cserébe nemcsak egy nyelvet, hanem egy egész kultúrát ismerhet meg a vállalkozó szellemű egyén.
5/11/202212 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Szótárak 3.

Mai adásunkban a magyar-szlovén, szlovén-magyar szótárak történetét kíséri végig dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora.
5/4/202210 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Kócos

A fodrászatban is változik a divat, mint ahogyan a kócos szó eredete is módosult a nyelv fejlődése során. A lényeg azonban maradt, ami fésületlen, gubancos hajra, szőrzetre utal.
4/27/20225 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Szeplős

A bőrön jelentkező apró foltocskákhoz, amelyeket örökölhet az ember, vagy éppen a Nap sugarai csalhatnak elő, ezúttal nem az egészség, hanem a nyelv eredete felől közelítünk. Ezek a szálak pedig elvezetnek bennünket az ótörök nyelvig, sőt még távolabbra is. Dr. Molnár Zoltán összeállítása következik a szeplőről.
4/20/20229 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Múlt és jelen

A nyelv folyamatos változásának vagyunk tanúi napjainkban is, de időnk sincs arra, hogy ezt tudatosítsuk magunkban. Szerencsére a nyelvészek a változásokat annak folyamatában követik, és értik az összefüggéseket.
4/13/20228 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Szótárak 2.

Úgy tűnik a hagyományos szótáraknak meg vannak számlálva a napjai. Miként szorítja ki őket a közhasználatból az elektronikus változatuk, arról bővebben dr. Gaál Pétertől, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektorától tudhatnak meg többet.
4/6/20229 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

A koronavírus megfertőzte nyelvünket is (4.)

Dr. Bernjak Elizabeta rövid sorozatának a befejező része következik, amelyben azokról a metaforákról hallhatnak, amelyek a koronavírus-járványt tették szemléletesebbé a köznyelvben vagy a sajtó, a politika nyelvében.
3/30/202210 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A koronavírus megfertőzte nyelvünket is (3.)

Az enyhülést követően a koronavírus-járvány ismét fellendülőben van, még akkor is, ha sajnos más került a világ érdeklődésének fókuszába. A nyelv azonban nem felejt, és valamennyi változást magába szív a mindennapokból, mint egykor az itatóspapír. Dr. Bernjak Elizabeta folytatja a koronavírushoz kapcsolódó nyelvi jelenségek feltárását, amelyek elgondolkodtatók és érdekesek is egyszerre.
3/23/202210 minutes
Episode Artwork

Szótárak (1.)

Mi sem természetesebb ma már, hogy az okostelefonunkon kikeressünk egy-egy kifejezést, amit értelmezni szeretnénk, vagy idegennyelvi megfelelője után nézzünk. A szótárak mai változatáig évezredes út vezetett az ókortól napjainkig. Erről bővebben dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektora szól.
3/16/202210 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Ajak

Az ajak Lendva-vidéki megnevezésének változatait választotta mai összeállítása témájául dr. Molnár Zoltán.
3/9/20226 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Szemöldök

Ha valaki felvonja a szemöldökét, akkor ez több mindent jelenthet a testbeszéd értelmezése szerint. Mai adásunkban azonban nem ezeknek a jeleknek a magyarázatával foglalkozik dr. Molnár Zoltán, hanem a kifejezés Lendva-vidéki változatait sorakoztatja fel.
3/2/20226 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Szépirodalom és nyelvtörténet

Mai adásunkban a nyelvtörténet változásait dr. Molnár Zoltán megannyi szépirodalmi példa idézetével érzékelteti. Ezért ajánljuk a figyelmükbe összeállítását.
2/23/20226 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

A koronavírus megfertőzte nyelvünket is (2.)

A koronavírus-járvány a mutatók szerint enyhülőben van, és talán tavaszra már teljesen visszaszorul. A pandémia, amely próbára tette az egész világot, az egészségügytől kezdve a gazdaságig, a társadalom egészétől az egyénekig, természetesen a nyelvhasználatban is nyomokat hagy maga mögött. Erről szólt előző adásunkban dr. Bernjak Elizabeta, és most folytatja a megkezdett témát.
2/16/20229 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

A koronavírus megfertőzte nyelvünket is

Olykor vicces, máskor elgondolkodtató példákkal és azok értelmezésével készült dr. Bernjak Elizabeta, hogy megvilágítsa számunkra, miként fertőzte meg a koronavírus mindennapi nyelvhasználatunkat is.
2/9/202210 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

A számítógépes játékok nyelve

„Kimentem a divatból” – hallottam egyszer egy kedves idősödő személy tréfás megjegyzését arra vonatkozóan, hogy egyre nehezebben tartja a lépést a változó világgal. A mai műsor témája kapcsán magamról is elmondhatom, hogy eltaposott az idő.
2/2/202210 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

A műszaki szövegek fordításáról

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
1/26/202212 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

A szakfordítások dominanciájáról

Rövid sorozatunk második részében, amelynek szerzője dr. Zágorec-Csuka Judit, folytatjuk a műfordításról megkezdett témánkat. Ezúttal arról hallhatnak, hogy a szépirodalmi szövegekkel szemben miként kerekedtek felül a szakszövegek, amelyeknek a fordításai nélkülözhetetlenek a mindennapi életben, legyen szó gyógyszeriparról, gyártástechnológiáról, építészetről és még sorolhatnánk. Hallgassuk meg, mit mond erről a fordítás elméletét és gyakorlatát ismerő szakember!
1/19/202212 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A szépirodalmi szövegek műfordítása a nyelvhelyesség szempontjából

Tudatosan, vagy csak tudat alatt, a körülmények kényszeréből, a kétnyelvű területen különösképpen, de folyamatosan fordítunk egyik nyelvről a másikra több-kevesebb sikerrel. A szépirodalmi szövegek átültetéséhez azonban már nagyobb felelősséggel nyúl hozzá a fordító. Milyen elméleti tudás és gyakorlati érzék szükséges ahhoz, hogy munkája eredményes legyen? A választ dr. Zágorec-Csuka Judit fogalmazza meg, aki egyetemi szinten oktat műfordítást.
1/12/20229 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Egy és más a nyelvművelésről

A 2022-es év első Nyelvművelő adásában, amelynek szerzője Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvi lektora, a nyelvművelés általános kérdéseit összefogó gondolatsort fogalmaz meg számunkra.
1/5/20228 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Nyelvünk változása a koronavírus-járvány idején

Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyeteme Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora a koronavírus-járvány hozta új nyelvi jelenségeknek járt utána. Az általánostól eljutunk a muravidéki jellegzetességekig, ezért ajánljuk a figyelmükbe összeállítását.
12/29/202110 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Göröngy

Mai összeállításunkban dr. Molnár Zoltán a göröngy szó eredetének járt utána. A magyar nyelvterületen használatos alakok között a muravidéki példák sem maradnak el. Kövessék figyelemmel!
12/22/20216 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Hetési és muravidéki kifejezések

A Muravidéki Magyar Rádió szegényebb lett egy elkötelezett külső munkatárssal, egy jellegzetes hanggal. 91 éves korában elhunyt dr. Varga József, a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Tanszékének alapító tagja, aki korát meghazudtoló kitartással gondoskodott a Nyelvművelő műsorok folyamatosan frissülő tartalmáról. Emlékezésül és köszönettel következzen egy válogatása a hetési és a muravidéki kifejezésekből!
12/15/202112 minutes, 1 second
Episode Artwork

In memoriam dr. Varga József (1930-2021)

Dr. Varga József 1930. szeptember 17-én született. Tanulmányait szeretett szülőfalujában, Göntérházán kezdte, majd a muraszombati tanárképzőben folytatta. 1966-ban az Újvidéki Egyetemen, tíz évvel később pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakon tanári oklevelet. Ugyancsak ott doktorált magyar nyelvből 1986-ban. Pedagógusként több muravidéki általános és középiskolában tanított. 8 éven keresztül volt a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola igazgatója, ezt követően a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének előadója, majd vezetője lett. Dr. Varga József a tanári pálya mellett nyelvészként, íróként és költőként tevékenykedett. Gazdag munkásságáról több mint 50 regény, verseskötet és tanulmány tanúskodik, valamint olyan kitüntetések, mint a Berzsenyi Dániel-díj, a Magyar Kultúra Lovagja cím vagy a Krúdy-emlékplakett. Küldetésként tekintett a népi kultúra, a hagyományőrzés és a magyarság megtartására. Örök szívügye volt imádott szülőfalujának, Göntérházának jövője. Kiemelkedő szerepet töltött be a muravidéki magyarság kulturális életének felvirágoztatásában. Alapítója volt a Göntérházi Hetés Kultúregyesületnek és hosszú évekig meghatározó alakja a helyi tűzoltóegyletnek. Ahogy tavaly, 90. születésnapján mondta, az irodalom, a kultúra, a szülőfaluja és a családja iránti szeretet adott neki erőt az életben. Dr. Varga József – vagy ahogy mi, muravidékiek emlékeinkben őrizzük – a tanár úr élete utolsó pillanatáig alkotott.
12/10/20212 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Csalán

Csalánba nem üt a mennykő, tartja a közmondás, de most nem ennek jelentéstartalmával foglalkozunk, hanem a csalán szó eredetével és alakváltozataival. Hallgassák meg dr. Molnár Zoltán nyelvész összeállítását!
12/8/20215 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Nyelvtörténet és szépirodalom

Dr. Molnár Zoltán nyelvész mai összeállításában a magyar szépirodalomból merít példákat, amelyekkel a nyelv állandóságát és változásait érzékelteti. A kiválasztott idézetek egyben azokra a remekművekre irányítják a figyelmünket, amelyeket ugyancsak ajánlunk olvasni, újra olvasni.
12/1/20218 minutes, 1 second
Episode Artwork

Szőlőfajták megnevezése

Ha azt mondom csabagyöngye, kunleány, királylányka, akkor sokan azonnal tudni fogják, hogy szőlőneveket soroltam fel, de azt már sokkal kevesebben, hogy a fajták eredete szerint melyik a nemzetközi eredetű, az őshonos, a honosított, esetleg a hibrid. S hogy ezek neveihez milyen legendák fűződnek, annak Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora járt utána.
11/24/202110 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

A bornevekről

Miután a must borrá érett, és ezt a körülményekhez igazodva idén szerényebben meg is ünnepeltük, ezt követően a borászok már azon gondolkodnak, hogy miként is értékesítsék terméküket minél eredményesebben. A palackokra tetszetős címke illik, arra pedig megfelelő márkanév. Ennek kiválasztása azonban nemcsak üzleti, hanem nyelvészeti kérdés is. Erre kereste a választ Kruzslicz Tamás, a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelvi lektora.
11/17/202112 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Zetelaka

Történelem, irodalomtörténet és nyelvészet fonódik össze dr. Varga József nyugalmazott nyelvész mai összeállításában. A monda, amelynek a címe is sajátos, a török világba és a kuruc korba viszi vissza a hallgatót.
11/10/20216 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Régi, különös és tájszavak

Régi, talán kevésbé ismert és tájszavak után kutatott dr. Varga József nyugalmazott nyelvész mai összeállításához. Minden bizonnyal lesz köztük olyan kifejezés, amelyik a hallgatók számára is meglepetést okoz. Kövessék figyelemmel az összeállítást!
11/3/20216 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Toldi nagy ereje (folytatás)

Műsorunkban visszatérünk Toldi Miklóshoz, a magyar irodalomból jól ismert hőshöz. Dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanár egy róla szóló, vidékünkön kevésbé ismert mondából válogatta ki azokat a kifejezéseket, amelyek környezetünkben talán kevésbé ismertek, használatosak.
10/27/20216 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Toldi nagy ereje

Toldi Miklóst a közhiedelemmel ellentétben nem a nép képzeletvilága teremtette, és került át onnan a magyar klasszikus irodalomba. A nagy erejéről ismert hős a 14. században élt bihari birtokos nemesként. A most következő, róla szóló monda, dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanár szerint, vidékünkön kevésbé ismert. Ezért választotta mai adásának témájául.
10/20/20217 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Csonka-dombi csata (2.)

Mai adásunkban az előző heti téma folytatása következik, amelyben dr. Varga József, nyugalmazott egyetemi tanár, A lendvai vár kapitánya című ifjúsági regénye, Csonka-dombi csata című fejezetéből válogatott ki kifejezéseket, amelyeket értelmez és azonosítja azok szófaját.
10/13/20217 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Csonka-dombi csata (1. rész)

Mai műsorunkban dr. Varga József nyugalmazott nyelvész A lendvai vár kapitánya című ifjúsági regényének Csonka-dombi csata című fejezetéből válogatott ki kevésbé ismert kifejezéseket, és értelmezte azokat. Minden bizonnyal ezzel megkönnyíti a fiatal olvasók számára is a könyv befogadását.
10/6/20217 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Falánk

Evéssel kapcsolatos tulajdonságot dolgozott fel dr. Molnár Zoltán mai összeállításában. Nemcsak torkosoknak ajánljuk!
9/29/20217 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Derelye

Dr. Molnár Zoltán: Derelye című összeállításában egy ételfajta megnevezésének eredetét és változatait kutatta fel. Az érdekes nyelvészeti megállapításokat követően akár el is készíthetik a finomságot.
9/22/20219 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Régi kifejezések mai értelmezése

A nyári szünetet követően újra indítjuk nyelvművelő sorozatunkat, amelynek első adásában a szépirodalomban megbúvó nyelvtörténeti különlegességekről következik dr. Molnár Zoltán figyelemre méltó összeállítása. Ebben a szerző: Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Móricz Zsigmond és mások műveiből választ jellegzetes példákat.
9/15/20219 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Bóra és más kifejezések

Valamennyi szöveg, legyen az köznyelvi vagy irodalmi, tartalmazhat olyan kifejezéseket, amelyeknek az értelmezése kissé elbizonytalaníthat bennünket ….
6/9/20218 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Mátyás király és a mutatványos

Mátyás király és a mutatványos az egyike azon mondáknak, amelyik vidékünkön talán ismeretlen. A nyelvész olyan szavakat válogatott ki a szövegből, amelyek meglátása szerint a muravidéki magyar nyelvhasználatban ritkábban használatosak.
6/2/20216 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Köznyelv és irodalom

Dr. Varga József A lendvai vár kapitánya című ifjúsági regényének 3. fejezetéből válogatott ki olyan kifejezéseket, amelyek talán kevésbé ismertek, vagy éppen mindennapi használatukban fel sem tűnik, hogy esetleg rokon értelmű változatait is használhatnánk időnként.
5/19/20219 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Bölcs mondások

Dr. Molnár Zoltán is előszeretettel idéz Krúdy Gyula szövegeiből. A felsorolt állandósult szókapcsolatok az irodalmi alkotások elolvasására, illetve az igényes beszédre ösztönöznek bennünket. Győződjenek meg erről!
5/12/20217 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Befőtt

Félig népnyelvi, félig etimológiai vonatkozásában vizsgálta meg dr. Molnár Zoltán a „befőtt” szó eredetét, amely minden bizonnyal a hallgatókban is a békés, családi, közös ebédeket, délutánokat idézi fel.
5/5/20217 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Illa, szöghaj és hasonlók

Dr. Molnár Zoltán: Illa, szöghaj és hasonlók című összeállítása következik történelmi vonatkozású tartalommal.
4/28/20217 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Régi szavak és hetési tájszavak

Dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanár összeállítása következik régi, már kevésbé használatos és hetési kifejezésekről.
4/21/20216 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Mondák nyomában

Tudják-e mit jelent a pirók? Ha nem, a következő percekben megtudhatják dr. Varga József összeállításából, aki egy szegedi Mátyás-monda nyomába eredt.
4/14/20216 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Régi szavak és hetési tájszavak

Többet tudhatnak meg a szavak jelentéséről, és arról is, milyen szövegkörnyezetbe illenek.
4/7/20218 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Szavak és ami mögöttük van

Régi igazság, hogy aki sokat olvas, annak gazdagabb lesz a szókincse. Ám, csak akkor, ha azt, amit elolvas, érti is. Az értő olvasásnak egyik alapvető feltétele azonban, hogy azoknak a kifejezéseknek a jelentésével is tisztában legyünk, amelyek előttünk ismeretlenek. Dr. Varga József mai összeállításában ezt a folyamatot segíti. Érdemes lesz odafigyelni!
3/31/20218 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

A lendvai vár kapitánya Hazafelé című fejezetének sajátos kifejezései

Dr. Varga József: A lendvai vár kapitánya című ifjúsági regény szerzője, az említett művének Hazafelé című fejezetében újabb kevésbé ismert szavakra hívja fel hallgatóink figyelmét úgy, hogy értelmezi is azokat.
3/24/20217 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Tojássárgája

A nyelvész kérdőfüzetének adataira támaszkodva a tojássárgája hangtani és alaktani változatait tárja fel a Muravidékre összpontosítva. Kövessék figyelemmel!
3/17/20217 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Köpesz

A muravidéki tájnyelv ismerői magától értetődően alkalmazzák a köpeszt kifejezést, amelynek jelentését más régiókban csak a szövegkörnyezet alapján értelmezhetik.
3/10/20215 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Buborék

Megvizsgálta a szó eredetét, amely a XVI. századba vezethető vissza, majd annak jelentését, összefüggésben azzal, hogy milyen szövegkörnyezetben erősödött meg napjainkban létjogosultsága. Sok újat tudhatnak meg a következő percekben a témáról.
3/3/20219 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Anyanyelvápolás a Muravidéken

Zágorec-Csuka Judit, a könyvtártudományok doktora, író, költő, aki műfordítást is oktat felsőfokon, de úgy is mint a Lendvai I. Sz. Kétnyelvű Általános Iskola könyvtárosa, elkötelezett nyelvápoló. Mai összeállításában folytatja a muravidéki anyanyelvápolásra irányuló törekvések feldolgozását a 2015 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan. Benne helyet kap a nemzetiségi politika ösztöndíjpályázata és a nemzetiségi rádió anyanyelvápolási műsorának története és jövője is.
2/24/202113 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Anyanyelvápolás a Muravidéken

Zágorec-Csuka Judit, a könyvtártudományok doktora, író, költő, aki műfordítást is oktat felsőfokon, de úgy is mint a Lendvai I. sz. Kétnyelvű Általános Iskola könyvtárosa, elkötelezett nyelvápoló. A magyar nyelv napjának megünneplését mozgalommá fejlesztette a Muravidéken.
2/17/202113 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Régi és hetési tájszavak

Dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanár gyűjtéséből hallhatnak olyan régi kifejezéseket, valamint hetési tájszavakat, amelyek egyre ritkábban kerülnek be napi szóhasználatunkba.
2/10/20219 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Dr. Varga József: A lendvai vár kapitánya c. regény sajátos kifejezéseinek elemzése a Vendégségben című fejezetben (6.)

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
2/3/20218 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A lendvai vár kapitánya c. regény sajátos kifejezéseinek elemzése a Vendégségben című fejezetben (5.)

:
1/27/20218 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

A lendvai vár kapitánya c. regény sajátos kifejezéseinek elemzése a Hazafelé fejezetben (4.)

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
1/20/20218 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

A lendvai vár kapitánya c. regény sajátos kifejezéseinek elemzése a Hazafelé fejezetben (3.)

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
1/13/20218 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

A fény fogalmának előfordulása a magyar és a szlovén állandósult szókapcsolatokban (2. rész)

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
1/6/202110 minutes
Episode Artwork

A fény fogalmának előfordulása a magyar és a szlovén állandósult szókapcsolatokban (1. rész)

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.
12/30/202012 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

1/1/10