Winamp Logo
hvg.hu podcastok Cover
hvg.hu podcastok Profile

hvg.hu podcastok

Hungarian, Political, 1 season, 472 episodes, 4 days, 15 hours, 44 minutes
About
Podcast by hvg.hu
Episode Artwork

zCast: Komposztálás-kisokos Juhász Andrással (és új műsorvezetővel!)

Negyedik évadjára tért vissz a zCast, a HVG fenntarthatósági podcastja, idén pedig újfent csavartunk egyet a műsoron: miután rengetegen jeleztétek, hogy gyakorlati tippeket szeretnétek kapni a környezettudatosabb életmódhoz, új formában és új felállásban, Fait Federika vezetésével folytatjuk. A szezon első adásából kiderül, ki is az új házigazdánk és milyen szerep marad ezután a műsorban Nagy Iván Lászlónak, megismerjük az új struktúrát, beszélgetünk arról, hogyan indult el Magyarországon a szerves hulladék szelektív gyűjtése 2024-ben, majd Juhász András, a Bibo és Cleaneco öko gyár, bolthálózat és webshop tulajdonosa lesz a vendégünk, akivel a legapróbb részletekig végigvesszük, ki és hogyan kezdhet bele a komposztálásba és miért éri meg mindannyiunknak az életünk részévé tenni a körforgásosságot. Végül pedig új szokás születik: házi feladatot adunk - bevállalod? A műsort a hazai energiaszektorban elsőként ESG tanúsítványt szerzett ALTEO támogatja. 2022-es riportunk Juhász Andrással: https://hvg.hu/zhvg/20220618_bio_muanyag_tisztitoszer A házi feladat első része: https://tv.apple.com/us/movie/wasted-the-story-of-food-waste/umc.cmc.1v8yioy3xrgm6gmhw13oumfa A házi feladat második része: https://maradeknelkul.hu/ Iratkozz fel a zCast csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle Vagy hallgasd meg a HVG többi podcastját! • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Tartalom: • 0:00: Évadnyitás, szolgálati közlemény • 1:06: Bemutatkozik Fait Federika • 3:16: Az új felállás • 6:21: Az első eszmecsere: miért beszélünk ennyit mostanság a szerves hulladékról? Hogyan indul a háztartási étel- és zöldhulladék gyűjtése Magyarországon? • 7:23: Mennyi ilyen hulladékot termelünk? Mi lesz ezzel ebben a programban? • 8:06: Miért más, körforgásos gazdasági szemszögből gazdaságosabb jobb megoldás a komposztálás? • 9:21: Hogyan lehet szemléletformáló a szerves hulladék szelektív gyűjtését célzó program? • 10:49: Hol sikerült ezt a pilotot más helyen tökéletesen kivitelezni? • 12:41: A stúdióban Juhász András: Röviden, mi az a komposztálás? Mi ennek a biológiája? • 14:06: Mi igaz azokból a mítoszokból, hogy a komposztálás büdös, zűrös, bonyolult folyamat? • 16:17: Kertes/társasházban hogyan vágjunk neki a komposztálásnak? • 17:59: Mi kerülhet bele? És mi lesz belőle? • 22:05: Mit tudnak csinálni azok, akiknek nincsen kertje? • 24:03: Honnan tudom, hogy jó, amit csinálok? Mire tudom használni? • 29:01: Mi a kulcsa annak, hogy a komposztálás elterjedjen? • 31:35: Mennyire vesznek részt ebben azok, akik a legtöbb ételmaradékot termelik: a vendéglátóhelyek? • 35:03: Hogyan lehet ezen a téren körforgásos megoldást találni? • 37:51: Gazdaságilag hogyan segít egy vendéglátóhelynek vagy akár egy társasháznak a komposztálás? • 38:27: Hogyan vált missziójává a fenntarthatóság Juhász Andrásnak? Mi volt a fordulópont? • 44:12: Mennyire van vásárlói igény a környezettudatos tisztítószerek, csomagolóanyagok vásárlására? Hogyan tudnak árban versenyképesek lenni a zöld termékek, ha sokszoros az előállítási költségük? • 47:34: Mit tanácsol szakemberként a hallgatóknak? • 48:46: A házi feladat!
2/6/202450 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Tényleg betilthatják a készpénzt? - Kasszakulcs #2

Miért beszélünk erről egyáltalán? Mi a szerepe a készpénznek a gazdaságban? Milyen előnyei és hátrányai lennének a készpénzmentes társadalomak? A Kasszakulcs legfrissebb adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván annak jártak utána, jogosan aggódnak-e néhányak amiatt, hogy elveszítjük a készpénzes fizetés lehetőségét. Iratkozz fel a Kasszakulcs csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsGoogle Vagy kövesd a HVG Podcastokat és ismerd meg többi műsorunkat! • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Tartalom: • 0:37: Miért beszélünk erről? • 2:13: Miért lenne a szabadság utolsó bástyája a készpénz? • 2:58: Elvileg szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, ahol készpénzzel is, de fordítva ez nincs így, főleg cégek között. Miért? • 4:56: Miért kellenek évtizedek ahhoz, hogy egyáltalán marginalizálódjon a készpénz szerepe a gazdaságban? • 6:19: Van olyan ország, ahol kivezették a készpénzt? • 6:58: Mennyibe kerül a készpénzt fenntartania az államnak? • 12:34: Mit jelent a kereskedőnek, ha kártyával/készpénzzel fizetünk? • 14:57: Mik azok az érvek, amik egyáltalán nem állják meg a helyüket a készpénz mellett? • 17:30: Összefoglalás: betilthatják a készpénzt?
2/5/202418 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #52: Krimi a négyzeten

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában egy kriminek pont kerül a végére, a másiknak talán sose fog. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Életfogytiglant kapott a magyar kozmetikusnőt felrobbantó Los Angeles-i férfi, évek után derült ki, mi történt (Rovó Attila) – 0:32 2) Kicsoda „kis Portik”, aki kávéval öntötte le a bírót? (Dezső András) – 12:42 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
2/4/202419 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól: Fogyás az Ozempic-érában - csodagyógyszer vagy az első lépcső?

Újra itt a Kösz, jól, a HVG wellbeing podcastja, amelynek második évadjában Bánhalmi Kata és szakértő vendégei az első szezon alapozása után az első szezon “alapozása” után kéthetente egy-egy konkrét témát; táplálkozási módot, betegséget, szokást és jelenséget vizsgálnak meg, hogy Te is tudatosabban és egészségesebben élhess. Az évadnyitóban mítoszírtásra indulunk: 2023-ban az egész világ megismerte az Ozempicet, amely azzal a premisszával tört be a köztudatba, hogy injekcióról injekcióra megszűnteti az elhízás problémáját. Mi igaz ebből? Hogyan működik az Ozempic és a hozzá hasonló gyógyszerek és mi az, ami tényleg az elhízás kezelésére szolgál? Hogyan juthatunk hozzá és ki szedheti? Mik a túlsúly legfőbb egészségügyi kockázatai és miért igaz itt is, hogy holisztikusan kell megközelítenünk a változást? Erről meséltek vendégeink, Dr. Kollár Réka endokrinológus és Dr. Porochnavecz Marietta diabetológus. Iratkozz fel a Kösz, jól csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple • Google Podcasts: https://tiny.cc/KoszJolGoogle Hallgasd meg a HVG többi podcastját! • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Tartalom: • 1:22: Mik az elhízás legjellemzőbb okozói Magyarországon? • 3:12: Mennyire gyakori az endokrin rendszer problémáival összefüggő elhízás? • 5:38: Miért kiemelkedően rosszak a magyar elhízási adatok? • 6:48: Mi a különbség túlsúly és elhízás között? • 7:50: Melyek a legalapvetőbb egészségügyi következményei a tartós elhízásnak? • 9:46: Térjünk rá az Ozempicre és társaira: mire születtek ezek a gyógyszerek eredetileg és mit csinálnak a szervezetünkben? • 11:25: Mi a különbség az Ozempic, a Wegovy és más, hasonló hatású készítmények között? • 11:47: Valóban megoldódik az elhízás ezektől? • 12:49: Hogyan elérhetőek ezek a gyógyszerek? Itthon melyek elérhetőek? • 14:27: Az orvosok felírják ezeket a gyógyszereket olyanoknak, akik csak fogyni szeretnének vele? Melyiket szabad? • 17:15: Mik a mellékhatásai a gyógyszereknek? Mi igaz abból, hogy teljesen elmegy az éhségérzet és folyamatos émelygéssel járnak a terápiák? • 20:19: Hogyan kell kontrollra járni, figyelni a változásokat, ha Saxendázunk? • 21:52: Mik a legfontosabb pozitív hatásai a páciens életére a gyógyszernek? • 23:01: Mi az a „plató” ezeknél a gyógyszereknél? • 23:57: Lehet, hogy valaki „nem hagyja abba” a gyógyszert? Meddig lehet fokozni? • 25:54: Hogy hangzik egy Saxenda-sikersztori? • 28:16: Végleges megoldás-e az elhízásra a Saxenda és hasonló gyógyszerek, vagy az út elejét jelöli ki? • 31:46: Ezek már a „végleges” termékek, vagy még csak a kutatások elején járunk? • 33:00: Kinek ajánlják a Saxendát? Ki kezdheti el ezzel a fogyást? Mire figyeljünk oda akkor is, ha a gyógyszer nem nekünk való?
2/2/202440 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Fülke: A fiú, aki vétót kiáltott - így ért véget az Orbán-show az EU-csúcson

Másfél hónap időhúzás egy párperces, cserébe sokmillió eurós mókáért - így foglalható össze Orbán Viktor brüsszeli mutatványsorozata, melynek végén szó nélkül igent mondott az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatásra. De hogyan sikerült a szájhősködő magyar miniszterelnököt egy csapásra helyretenni és mire volt jó a fenyegetőzés, ha végül semmit nem kapott cserébe? Mennyire állja meg a helyét a magyarázat, amit Orbán Viktor vagy Gulyás Gergely mondott a történtek után? És meddig lehet komolyan venni a magyar kormány fenyegetőzését Brüsszelben? Az EUrológus szerzői, Arató László és Folk György a helyszínről követik az EU-csúcsot, őket kérdezte Gyükeri Mercédesz és Nagy Iván László közéleti podcastunk azonnali adásában. Iratkozzon fel a Fülke csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Vagy hallgassa meg a HVG többi podcastját: • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Tartalom: • 1:18: Mennyire volt meglepő, hogy ennyi huzavona után mégis megszületett az ukrán megállapodás? Hogyan fogadták Brüsszelben és mit tudunk, hogyan sikerült tető alá hozni? • 3:40: Engedett-e valahol a többi tagállam Orbánnak a megegyezésért cserébe? • 5:34: „Kiharcoltuk! A magyarok pénzét nem adhatják az ukránoknak! A háborúban nem veszünk részt, fegyvert nem küldünk, továbbra is a béke pártján állunk!” – írta Orbán Viktor az események után. Ez mennyire fedi le a valóságot? • 8:44: Miért nem lett semmi következménye – csakúgy, mint a szankcióknál – Orbán fenyegetőzésének? Miért értelme a szájhősködésnek? • 12:22: Hogyan csapott vissza Gulyás Gergelynek a brüsszeli döntés élő adásban? • 13:59: Mennyire állta meg a helyét, vagy volt rosszul rögtönzött Gulyás érvelése? • 16:00: Van-e még valami napirenden Brüsszelben? • 16:56: Volt svéd-magyar tanácskozás Brüsszelben NATO-ügyben? • 17:48: Mennyit nyert vagy veszített Orbán Viktor az elmúlt másfél hónappal?
2/1/202420 minutes, 1 second
Episode Artwork

Fülke - Ingmar Nevéus svéd újságíró: Ha Magyarország nem lép februárban, az egész NATO ellene fordul

[Angol nyelvű adás] Annyira hangosan mondtuk, hogy nem leszünk utolsók, hogy végül csak utolsók lettünk a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjában - sőt, mielőtt Orbán Viktor kiosztaná a feladatot a Fidesznek és Novák Katalinnak, még meghívta magához a svéd miniszterelnököt egyeztetni. Kérdés, van-e egyáltalán miről: közéleti podcastunkban Ingmar Nevéus, a svéd Dagens Nyheter külpolitikai újságírója volt Nagy Iván László vendége, aki elmagyarázta, miért nem akar tárgyalni Svédország a tagságról azután, amilyen áron Törökország igent mondott, hogyan befolyásolja a mostani durcázás a magyar kormány nemzetközi ázsióját és mit húzhat elő a kalapból Stockholm és New York, ha február végéig nem cselekszik a magyar parlament. Iratkozzon fel a Fülke csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Vagy hallgassa meg a HVG többi podcastját: • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC • 0:40: Hogyan reagáltak Svédországban a NATO-tagság török ratifikációjára – és Budapest tétlenkedésére? • 2:09: Mennyire mindennapi téma a NATO-tagság Svédországban? Mennyire egzisztenciális kérdés? • 3:44: Mennyire töretlen Ukrajna támogatása svéd oldalról? • 4:55: Miért hezitál Ulf Kristersson, hogy elfogadja Orbán meghívását Budapestre? • 6:48: A találkozóval is csak időt akar húzni Orbán? • 7:13: Mi a szerepe Kristersson törökországi tapasztalatainak ahhoz, ami most történik? • 8:47: Mi volt a vita tárgya török-svéd fronton? • 10:49: Mennyire ütötte meg a svéd kormány népszerűségét, hogy rengeteg áldozatra kényszerültek a török igenért cserébe? • 11:31: Mivel indokolható, hogy Erdogan aláírása után is kotnyeleskedik Magyarország? • 12:49: Meddig folytatható az appeasement Orbánnal? Léphet-e erőszakosabban a NATO és az EU az érdekeiért, vagy akkor épp Orbán kezére játszik, aki birodalomnak akarja beállítani őket? • 17:05: Egykori oroszországi tudósítóként mennyire látja erősnek Budapest és a Kremlin kapcsolatát? Amit látunk, a magyar kormánytól, az az „orbáni reálpolitika” vagy Putyin akarata? • 18:56: Csak Orbán miatt beszélünk Magyarország geopolitikai súlyáról, vagy demokratikus helyzetben is fontos lenne egy ország a Kelet és a Nyugat közé szorulva? • 20:48: Mi a következő hónapok forgatókönyve? Valóban meglesz júliusra a csatlakozás, ahogy Jens Stoltenberg mondta?
1/31/202423 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Mérlegen - Sárközi Ákos és Kalocsai Zoltán arról, mitől "fine" a fine dining

Elindult a Mérlegen, a HVG üzleti podcastjának harmadik évadja, amelyben továbbra is a legsikeresebb magyar vállalkozók és kkv-szakemberek segítenek, hogy a legtöbbet tudd kihozni az üzletedből. Az évadnyitóban Kalocsai Zoltán, a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra társtulajdonosa és Sárközi Ákos, az éttermek sztárszakács séfje volt Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan vendége, akiket arról kérdeztek, hogyan működik a fine dining, mint üzlet és mi kell ahhoz, hogy egy konyha megkapja a legrangosabb éttermi elismerést. De az is kiderül, hogyan alakítják át z e-autó piacot a kínai cégek és miért fontos, hogy egy étterem jelen legyen a Google térképen. Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára! • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle Hallgasd meg a HVG többi podcastját! • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Tartalomjegyzék: • 0:00: Indul a harmadik évad! Mi jön ezúttal? • 1:41: Hogyan alakítja át a kínai gyártók felfutása az e-autó piacot? Mit tud tenni az EU és Amerika, hogy ne legyen államilag finanszírozott versenyelőnyük? • 9:02: Mi a szerepe a Google Mapsnek az éttermek életében? Mekkora befektetés a jól megcsinált hely a térképen? • 14:35: Érkezik a stúdióba Kalocsai Zoltán és Sárközi Ákos • 14:51: Hogyan lett sommelier, majd sommelierből étteremtulajdonos Kalocsai Zoltán? • 16:18: Hogyan vezetett Sárközi Ákos útja a Borkonyháig? • 17:40: Hogyan találtak egymásra, miért Ákost választották a Borkonyhában? • 19:22: Hogyan tudták magukat meggyőzni arról, hogy nem lutri az étteremnyitás? • 20:07: Mitől lesz „fine” a fine dining? Hol kell extra ráfordítás és hogyan lyukadtak ki ide, ha nem ez volt a cél? Merre vitte a bisztróötletet Ákos fine dining irányultsága? • 25:25: Hogyan lehet megfelelő minőségű beszállítót találni Magyarországon a fine dininghoz? • 26:38: Hogyan áll össze egy étlap? Honnan jön az inspiráció ezen a színvonalon? • 29:30: Hogyan épül a csapat? Ki illik egy ilyen közegbe? • 34:02: A Mackó című Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat elvitte a nappalikba a fine dining világát, abban úgy fest, a séfnek szenvednie kell, hogy eljusson a csúcsra. Itthon mi a helyzet? • 36:59: Milyen hatással volt a vendégekre, hogy egyre több és magasabb minőségű főzős, éttermi tartalom fogyasztható a médiában? • 39:11: Milyen arányban magyarok vagy külföldiek a vendégeik? • 41:13: Hogyan lesz egy hely „véletlenül” Michelin-csillagos? • 43:45: Hogyan kell megtartani? • 48:55: Mit tanácsolnak vállalkozóknak?
1/30/202453 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Mire figyeljek oda hitelfelvételnél? - Kasszakulcs #1

Típus, kamat, THM, futamidő, önerő - ha nagyobb összegre van szükségünk, mindennel is tisztában kell lennünk, mielőtt belépünk a bankfiókba. A Kasszakulcs első adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván Fülöp Norbertet, a Bankmonitor munkatársát kérdezték arról, milyen paramétereket kell ismerni egy lakás-, autó-, vagy szabad felhasználású hitelnél, mennyi időre érdemes elköteleződni és mik a hitelfelvétel hüvelykujjszabályai. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációdban és kövesd a Kasszakulcs, a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól, az Elvitelre, és a Rewind adásait! • 1:08: Nagyösszegű-, például lakáshitelnél mik a legfontosabb tudnivalók? • 2:34: Milyen futamidő lehet jó nekem, hogyan számoljam ki? • 3:11: Milyen MNB-szabályozás érvényes a hitelfelvételre, mik a keretei annak, hogy nagyösszegű pénzhez jussak? • 3:50: Hogyan egyensúlyozzak a biztonság és az olcsóság között? Mit takarnak a különböző kamatperiódusok? • 5:08: Mennyire érdemes várni a hitelfelvétellel jelenleg a magas kamatkörnyezet miatt? • 5:57: Mit kell tudni a THM-ről? • 6:49: Miben más egy más nagyságrendű, mondjuk autóhitelnél? • 9:07: Mit kell tudni a szabadcélú jelzáloghitelekről? • 10:45: Mennyi önerővel készüljek? • 11:57: Mire nem szabad hitelt felvenni? • 13:17: Van, akit érdemes lebeszélni egy ingatlanról, ingatlanhitelről?
1/29/202414 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #51: Fogdából csapdába

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában egy nehéz napot és egy annál is nehezebb gondolatot járunk körül. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Gábor csak új személyit akart, de máris a rendőrségi fogdában találta magát (Dezső András) – 0:32 2) Megoldhat-e milliók deportálása bármit is a Közel-Keleten, ahogyan azt több izraeli miniszter is képzeli? (Lenthár Balázs) – 14:20 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
1/28/202429 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

HVG Podcastok - Tavaszi évad előzetes

Bemutatkozik a Rewind és a Kasszakulcs, megújul a zCast, visszatér a Fülke, a Kösz, jól, a Mérlegen, és az Elvitelre: popkulturális, pénzügyi, fenntarthatósági, közéleti, életmód, üzleti és long read podcastokkal készültünk új évadunkban. Ismerd meg műsorainkat és kövess minket bárhol, ahol szívesen hallgatsz podcastokat - íme a lehetőségek, ne felejtsd el bekapcsolni az értesítéseket! Rewind • Spotify: http://tiny.cc/RewindSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/RewindApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/RewindGoogle Kasszakulcs: • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple • Google Podcasts: hamarosan Fülke • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Kösz, jól • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple • Google Podcasts: https://tiny.cc/KoszJolGoogle Mérlegen • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle zCast • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle Elvitelre • Spotify: http://tiny.cc/ElvitelreSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreGoogle Ha minden műsorunk minden adása érdekel, kövesd a HVG Podcastok csatornáját Spotify-on, Apple Podcastson, Google Podcastson, SoundCloudon, vagy a HVG YouTube-csatornáját, ahol minden adásunk elérhető. • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Ha egy-egy adással kapcsolatban vannak gondolataid, jelezz vissza a műsor alatt a Spotify kérdőív-kliensében! Ha pedig szeretnéd felvenni velünk a kapcsolatot, esetleg témaötleted van a műsorainkhoz, szeretettel várjuk leveledet a podcastok@hvg.hu email-címre! • 0:00: Szolgálati közlemények • 1:55: Bemutatkozik a Rewind • 7:54: Második évre fordul az Elvitelre • 12:48: Megújult a zCast • 16:04: Kezdődik a Kasszakulcs • 20:31: Újra jön a Kösz, jól • 23:31: Harmadik évadját nyitja a Mérlegen
1/26/202430 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Fülke - Márki-Zay Péter és Vona Gábor: 1-ről az 5 százalékra júniusig?

Hiába könyvelte el mindenki, hogy az ellenzéki pártok mennyiségének köze van a rendszer mozdíthatatlanságához, 2022 óta mégis több olyan párt alakult, amit a 2010 utáni politika meghatározó arcai gründöltek azzal a céllal, hogy ne csupán kormányt, de politikai rendszert, kultúrát váltsanak. Vona Gábor és Márki-Zay Péter szerint szükség van a pártjaikra, és elérhető célnak tartják, hogy a Második Reformkor, illetve a Mindenki Magyarországa Néppárt EP-helyeket szerezzen - még akkor is, ha 4 hónap alatt 4 százalékot kéne nőniük ehhez. De miért nem indulnak pártjaik az önkormányzati választáson, ha teljes rendszerváltást akarnak? Miért sikerülne nekik a politikai másodvirágzás és visszavonulnak-e, ha a közeljövőben nem érnek el kézzelfogható sikereket? Mi az ajánlatuk a fiataloknak és miért van kevés nő a pártvezetéseikben? Lehet-e a jobboldalról szavazókat elcsábítani - és szabad-e együttműködni Gyurcsány Ferenccel? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Nagy Iván László. Az adásban említett Kicsoda Orbán Viktor? című hvg360 doku-sorozat: https://hvg.hu/cimke/Kicsoda%20Orb%C3%A1n%20Viktor Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! Napokon belül indul a HVG Podcastok tavaszi évadja! Műsoraikat már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:48: Miért nem indulnak az önkormányzati választásokon pártjaikkal, csak az EP-n? • 2:30: Hogyan képzeli el a 2RK „pártnélküli önkormányzatokat”? • 6:13: Ha Márki-Zay Péter nem tud újrázni Hódmezővásárhelyen – visszavonul a politikától? • 7:02: Mi az az eredmény, amit el kell érniük idén, 2026-ban vagy 2029-ben, hogy érdemes legyen benne maradniuk a politikában? • 11:15: Mi a stratégiájuk a fiatalokkal kapcsolatban? A Momentum történetileg, az MKKP és a Mi Hazánk gyakorlatban is erős a körükben, és nehéz politikai tőkét építeni rájuk az inaktivitás miatt. Miért kapnának ők mást a 2RK-tól vagy a MMN-től? • 21:15: A Medián szerint mindkét párt 1-1 százalékon áll a teljes népesség körében. Hogyan lesz ebből 5 százalék júniusra? Hol vannak a szavazók? Otthon, más pártoknál? Miért szavazzanak ők le/át egy kispártra? • 29:40: Európai értékrend és kapcsolatok – mindenek felett, vagy mindenek mellett? • 31:49: Van-e beleszólása az ellenzéknek a közélet alakításába? • 33:28: Miért most, a NER 14. évében vetődik fel a politikai kultúraváltás? • 36:28: Miért higgye el valaki Vona Gábornak, hogy a szélsőjobbos Jobbik, majd a néppárti Jobbik most hiteles centrista? • 39:20: Magyarországon van a szélsőjobbos Fidesz és az ultrajobbos Mi Hazánk, ketten együtt lefedik a parlamenti patkó 70 százalékát, kellenek az „ő szavazóik” is, ha kormányt akar váltani valaki. Hogyan akarja két, alapvetően jobboldalról induló, de ellenzéki politikus elérni ezeket az embereket? • 42:52: Lehet-e normalizálni a jobboldalt? • 45:30: Mi értelme a politikai vitáknak párton belül, ha azon kívül nincsen? • 47:04: A magyar politikában Orbán Viktoron és Gyurcsány Ferencen kívül senkinek nem volt politikai reneszánsza, tartós másodvirágzása. Miért pont nekik lenne, ilyen kormányzati és ellenzéki ellenszélben? • 54:41: Amíg Gyurcsány Ferenc a pályán van, nem lesz kormányváltás – igaz vagy hamis? • 56:29: Az ellenzéki választók többsége összefogást akar. Össze lehet fogni még egyszer Gyurcsánnyal? • 1:04:26: Miért nincsenek/vannak csak alig nők a két párt vezetésében? • 1:10:06: Mi a stratégiájuk a lentről felfelé építkezésben? Hogyan lesz fizikai, személyes hálózata a pártnak, nem csak facebook-követői? • 1:18:00: Milyen stratégiai fókusszal futnak neki a kampánynak? Hogyan célozzák az új választókat?
1/24/20241 hour, 21 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #50: Utazás az agyunk és az Antarktisz körül

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában utánajárunk a demencia megelőzésének és az Antarktiszra utazunk. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Robbanásszerűen nő majd a demenciában szenvedők száma, elmondjuk, mit lehet tenni a betegség ellen (Serdült Viktória) – 0:32 2) Egyetlen turistának sem szabadna itt lennie, mégis tele van velük az Antarktisz – helyszíni riport (Alicia Alamillos) – 12:46 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
1/21/202420 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke: Besétál-e az EU a kisétáló Orbán csapdájába másodszor is?

Orbánozással zárult az óév és azzal indul az újév is Brüsszelben: két hét múlva újra tanácskoznak a tagállami vezetők az Ukrajnának szánt támogatásról és a költségvetés módosításáról, amit a magyar miniszterelnök az ominózus kisétálás éjszakáján fúrt meg. Hiába tehát a jogállamisági mechanizmus aktiválása és a pénzcsapok elzárása, megint ott tartunk, hogy a magyar kormány zsarolása és fenyegetése határozza meg, de legalábbis lassítja a kontinens előrehaladását. A türelem az EP-képviselőknél rég elfogyott, a Tanácsban pedig már csak ideig-óráig megoldás megdorgálni Viktort, mint a renitens napközist, és várni, mi lesz a következő egyezség, amit felrúg. Közéleti podcastunkban Arató László, a brüsszeli EUrológus szerzője volt Nagy Iván László vendége, akik megnézték, változott-e az "Orbán-stratégia" a kisétálás óta, elmagyarázták az EP-s aláírásgyűjtés és a magyar soros elnökség lényegét és tisztázták, pontosan mennyi pénz érkezett a befagyasztott forrásokból az elmúlt hetekben, mennyi van még Brüsszelben, és mennyi az, ami jó eséllyel ott is marad. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:44: Mi a tagállami vezetők Orbán-stratégiája a kisétálás után? Hogyan tudják egyszerre nem hagyni a zsarolást, de elérni az ukrán támogatást? • 3:06: Miért nem mindegy Orbánéknak, hogy közösen, vagy egyesével segítünk Ukrajnának, akár ugyanakkora összeggel? • 4:46: Mit kérne a magyar kormány „cserébe”? • 6:57: Ki képes hatni Orbán Viktorra? Meddig lehet tűzoltás jelleggel ideiglenes megoldást találni minden egyes csúcs előtt a magyar vétóveszélyre? • 9:34: Akkora-e az Orbán-probléma, mint amekkorának azt Magyarországról látjuk? Hogyan lehet, hogy a jogállamisági eljárás után is még mindig ő mozgatja a szálakat a tanácsüléseken? • 12:24: Morális vagy jogi akadálya van annak, hogy fellépjen az EU vezetése a zsarolással szemben? • 15:59: Érdemes-e komolyan venni az EP-képviselők mostani, Orbán-ellenes aláírásgyűjtése a magyar szavazati jog elvesztéséhez vezethet? • 19:18: Hogyan állhat elő, hogy Orbán Viktor vezeti az Európai Tanácsot? Jogosak-e az ezzel kapcsolatos aggályok? • 23:15: Ad-e bármilyen hatalmat az, hogy soros elnökök leszünk júliustól? • 25:49: Kik lesznek a magyar kormányból a főszereplők az elnökségben? • 27:43: Van-e ok az örömre – pontosan milyen és mennyi EU-pénz jött Magyarországra az elmúlt hetekben? Mennyi maradt letétben? • 30:02: Látva, hogy mihez vannak kötve a fennmaradó források, mi az, amiről „lemondtunk már”? • 33:46: Lehet-e zsarolási alapja Orbánnak az EU-pénzek feloldása?
1/17/202436 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #49: Francia, magyar és orosz kereszt, ami nem ereszt

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a marseille-i bűnözés, a menczertamási észjárás és a két éve tartó háromnapos hadjárat nyomába eredünk. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Megverik, megkínozzák, lángvágóval égetik meg – a gyilkos maffialeszámolások éve volt 2023 Marseille-ben (Dezső András) – 0:32 2) A nagyszénási keresztállítás körüli hecckampány mutatja, hogy fideszes préda lett a természetvédelem is (Riba István) – 12:35 3) Minden az ellenkezőjére utal, mégis van esélye a tűzszünetnek az orosz-ukrán háborúban (Németh András) – 18:41 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
1/14/202424 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mi az az Epstein-lista és ki volt Jeffrey Epstein?

Az elmúlt hetekben megkerülhetetlen lett a hírekben az "Epstein-lista", amelyről elvileg kiderülhet, kik voltak azok a befolyásos emberek, akik Jeffrey Epstein amerikai milliomos és szexuális ragadozó köreiben bűncselekményeket követhettek el fiatal, vagy fiatalkorú nők kárára. De mi derül ki valójában a listáról és ki volt Jeffrey Epstein? Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni érdemes jelenleg a világ egyik leghirhedtebb pedofil bűnelkövetőjéről, tettestársáról, Ghislaine Maxwellről, és arról, hogy kik fordultak meg és mit követtek el a körein belül, András hercegtől Donald Trumpig. Nagy Iván László vendége Nagy Gábor, a HVG Világ rovatának vezetője volt. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:45: Honnan származik Jeffrey Epstein és hogyan vált milliárdosok és más befolyásos emberek vagyonkezelőjévé, és ő maga is milliomossá? • 4:24: Miért beszélünk most Epsteinről? • 5:51: A 2000-es évek közepén már zajlottak nyomozások Epsteinnel szemben kiskorúak szexuális kizsákmányolása miatt, mégis megúszta 13 hónap börtönnel. Hogyan? • 12:11: Hogyan sikerült végül felelősségre vonni? • 14:00: Hivatalosan Epstein öngyilkos lett – mi dagasztja a konteót, hogy valójában megölhették? Mennyire alaptalan (alaptalan-e?) ezt gondolni? • 18:17: Ki volt Ghislaine Maxwell és mi volt az ő szerepe a szexhálózatban? Őt mivel ítélték el? • 21:25: Kik voltak a legismertebb tagjai Epstein körének? • 26:44: Milyen kapcsolata volt Epsteinnek Donald Trumppal? • 28:27: Milyen viszonyt ápolt a tudománnyal Epstein? Hogyan akart „Mediciként” látszani? • 30:32: Mi jöhet ezután? Kikerülhetnek-e olyan dokumentumok, amelyek befolyásos emberek konkrét bűncselekményeiről árulkodnak?
1/12/202434 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mi lesz a Budapest-bérlettel? - Balogh Samu, Walter Katalin, Vitézy Dávid

Kedden Lázár János stílszerűen Debrecenben jelentette be, hogyan zárná rövidre az állam a vitát a Budapest-bérletről, amely december vége óta tematizálja a kampány hajnalát - és hozza rá a frászt többszázezer érintett budapestire. De miért nem sikerült megegyezni a Budapest-bérletekről 2024-re? Hogyan működött eddig együtt az állam és Budapest? Miről szól Lázár János "alkuja", hogyan értelmezi a Főváros? És milyen forgatókönyveket ismerünk arra, ami március 1. után jöhet? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában az érintettekkel jártuk körbe a kérdéseket: Nagy Iván László vendége Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke, Walter Katalin BKK-vezérigazgató, Vitézy Dávid egykori BKK-vezér és volt közlekedési államtitkár, valamint Kovács Gábor, a HVG újságírója volt. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Bevezető: Lázár János keddi sajtótájékoztatója és új fordulat a Budapest-bérlet körüli vitában • 1:59 – Kovács Gábor: Milyen konstrukcióban működött eddig a BKK és a MÁV együttműködése? • 3:37: Hogyan lett botrány az ügyből? • 4:47: Mikor, miért és miről nem sikerült megállapodni? • 6:16: Lehet-e politikai győztese ennek az ügynek, vagy ezzel mind a Fidesz, mind Karácsony Gergely, mind a lakosság veszít? • 8:08 – Balogh Samu: Mit jelentene a Fővárosnak, ha elfogadná Lázár János ajánlatát? • 11:19: Hogyan képzelhető el, hogy jóhiszemű tárgyalásokat folytassanak kedd után a minisztériummal? • 14:06: Lázár szerint a Főváros nem akarta állni a 7,4 milliárdról 8,6 milliárdra emelkedő összeget a MÁV és a BKK együttműködésének folytatásához. Ezt nem tudta vagy nem akarta megtenni Budapest, vagy teljesen máshogy látják az alaphelyzetet is? • 15:43: Tervezi megosztani a Főváros, hogyan zajlottak ezek a tárgyalások, ahogy különböző szervezetek kapacitálják erre? • 18:59: Miért nem állt elő a Főváros hamarabb a panaszaival? Valóban „elaludtak”? • 21:42: Mit látnak reális forgatókönyvnek? Mit tud ígérni a csepelieknek, békásmegyerieknek a Főváros a legrosszabb esetre is? • 23:28 – Walter Katalin: Milyen feladatokat koordinál, lát el a BKK a MÁV-val való együttműködésben? Mit tapasztalnának az utasok, ha a megállapodás tényleg megszűnne? • 26:16: Érinti-e a BKK feladatellátását a helyzet? • 26:52: Van-e hatása a BKK pénzügyeire az eseményeknek? • 28:42: Mennyien lehetnek érintettek, ha változik a MÁV és a BKK együttműködése? • 32:54 – Vitézy Dávid: Megoldás-e vagy sem, amit Lázár János javasolt kedden megoldásként? • 38:06: Hogyan festettek a múltban ezek a tárgyalások a Főváros és az állam között?
1/10/202447 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #48: Amit Lánczi, Kaczynski és a múlt kifőz

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a Szuverenitásvédelmi Hivatal leendő és a lengyel közmédia jelenlegi harcairól, valamint családi emlékekről lesz szó. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Testhez álló feladatot kapott a Szuverenitásvédelmi Hivatal élén a Fidesz másodvonalbeli szellemi verőembere (Riba István) – 0:32 2) Szócsőszerelők (Nagy Gábor) – 5:59 3) Gyükeri Mercédesz: Már csak az én emlékeim maradtak, azokat kellene megszépíteni – 13:38 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
1/7/202420 minutes
Episode Artwork

Magyarország amerikai szemmel, nyelvtörőktől történelmi traumákig - Willie Gevertz a Fülkében

A Fülke évnyitó interjúja talán kicsit több odafigyelést fog igényelni a megszokottnál, de az biztos, hogy más oldalát mutatja be Magyarországnak: 2024-ben Nagy Iván László első vendége Willie Gevertz volt, aki több tízezres követőtábort halmozott fel a közösségi médián azzal, hogy amerikaiként Magyarországról készít ismeretterjesztő, történelmi és társadalmi témájú videókat. Mi tart itt valakit, aki New York-ban, Londonban, Dél-Afrikában és Ausztráliában is élt? Mit tanulhatnának a magyar emberektől az amerikaiak, és mit fordítva? Mi a tapasztalata a magyar nyelvvel és kultúrával, hogyan értelmezi a magyar történelmet és miért nem politizál? Ez mind kiderül közéleti podcastunk legfrissebb adásából. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:52: Kicsoda Willie Gevertz és hogy került Magyarországra? • 3:10: Mivel foglalkozik? A videózás csak hobbi? • 4:40: Kiknek készülnek ezek a videók valójában? • 5:58: Mi tart Magyarországon valakit, aki korábban Amerikában, Angliában és Dél-Afrikában is élt? • 8:28: Mi az, amit a magyar emberektől eltanulhatnának az amerikaiak? • 13:30: És fordítva? • 17:45: Hol tanul valaki külföldiként magyar történelemről és mi volt a legmeglepőbb felfedezése a magyar kultúrában? • 21:51: Megértette-e a magyar történelmi traumák jelentőségét? Mit gondol, miért ennyire relevánsak ma is? • 27:09: Politológiát tanult, Amerika és Magyarország túlpolitizált társadalmaiban élt és él, mégsem foglalkozik politikával. Miért? • 31:51: Mennyire érzékeli a politikai feszültséget a magyar társadalomban? • 34:18: Öt-hat éve él Magyarországon, és pont ez az időszak volt tele válságokkal, járvánnyal, háborúval – mennyire érzi azt, hogy változott a társadalom ez idő alatt?
1/3/202438 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #47: Karácsonyi kártyaparti a trafikban

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre évzáró adásában eltöltünk egy napot egy dohányboltban és újabb irodalmi művet mutatunk be egy kollégánk tollából. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Te most megkérdezted a kutyától, hogy mi újság? Üvegpipáért jöttél, mi? (Bábel Vilmos) – 0:32 2) Nagy Iván Zsolt: Boldog kanasztát, mindenkinek! – 11:52 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
12/31/202324 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke: Orbán kevésbé van egyedül, mint azt előadja - külpolitikai évzáró Gergely Mártonnal

Kisétálás, vétó, ukránellenesség, oroszbarátság. Török kapcsolat, kipcsak vér, kínai nagyvállalatok, arab felhőkarcolók. Fülöp-szigeteki vendégmunkások, brüsszeli fütyülők, republikánus barátok, demokrata ellenségek. Megszámolni is nehéz a magyar külpolitikai polip csápjait, és annál is nehezebb értelmezni, ki az, akit üt, és ki az, akit ölel vele Orbán Viktor. Idei utolsó évértékelőnkben, és 2023 utolsó Fülke adásában annak járunk utána, mit jelentett idén a magyar külpolitika. Van-e stratégiája Orbán Viktornak? Hol metszik egymást a miniszterelnök és a magyar emberek érdekei és mi kell történjen 2024-ben, hogy utóbbi kerüljön előtérbe? Mi áll az ukránellenesség hátterében, hogyan lehet populista influenszer Orbánból Európában és mihez fog kezdeni a lengyelek nélkül? Ezekre a kérdésekre válaszoltunk magyar külpolitikai évzárónkban, ahol Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője válaszolt Nagy Iván László kérdéseire. 2024-es világpolitikai-világgazdasági előretekintő adásunk: https://hvg.hu/vilag/20231124_Fulke_Mit_hozhat_2024_Ha_gyoz_Trump_bukik_a_Nyugat További évértékelőink: Belpolitika: https://hvg.hu/itthon/20231218_Fulke_evertekelo_2023_memekben Gazdaság: https://hvg.hu/gazdasag/20231220_Tavaly_eltort_a_terdunk_iden_szivmutetunk_volt_melyik_a_rosszabb__gazdasagi_evzaro_a_Fulkeben Kultúra: https://hvg.hu/kult/20231222_Fulke_Kulturalis_evzaro_Lengyel_Tamas_Bongor_zene_szinhaz_podcast Háborúk: https://hvg.hu/vilag/20231227_Fulke_podcast_haboru_Ukrajna_Oroszorszag_Izrael_Gaza_USA_Kina_Nyugat Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:49: Tavaly azt mondtuk az évzáróban, „nincs olyan, hogy magyar külpolitika”, csak belföldön eladható termékek, amik külföldön készülnek. Ez 2023-ban is igaz volt? • 3:00: Mi Orbán Viktor geopolitikai elképzelése Magyarországról? Miért ragadja magához a külpolitikai gyeplőt, mik az ő érdekei? Ezek mennyiben állnak szemben a magyar emberek érdekeivel? • 9:22: Orbánra azt szokták aggatni, hogy reálpolitikus. Mi a reálpolitika abban, amit jelenleg csinál? Hol van tényleges magyar érdek a cselekvései mögött? • 13:32: Lehet-e baj abból, hogyha a Nyugat lefordul Netanjahuról, de Orbán nem teszi? Vagy ez nem releváns kérdés a Fidesz-tábornak? • 19:50: Ugyanarra a long game-re épít-e Orbán Ukrajnával, mint anno a migrációval? Az áll a nyílt ukránellenesség hátterében, hogyha mégis fegyverszünetet kell kötni, neki legyen igaza? • 25:34: Tavaly úgy festett, senki, még elvbarátai sem akarnak együttműködni Orbánnal a Putyin-barátság miatt. Idénre változott-e ez? Rejlik-e politikai tőke abban, hogy valaki együttműködik a magyar miniszterelnökkel? • 31:22: Mennyi és milyen mozgástere maradt Orbán Viktornak az EU-ban a lengyelek elvesztése után? •35:29: Hozhat bármiféle fordulatot az EP-választás eredménye az EU haladási irányában? • 41:19: Mit nyerne Orbán Trump visszatérésével? Hol vagyunk mi tényezők Amerika szemében? • 46:55: Milyen külpolitikai forgatókönyvekből jöhetnek ki a magyar emberek a legjobban?
12/29/202351 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke: Háborús évértékelő Ukrajnától Izraelig, Washingtontól Pekingig

Ha 2022 a háború, akkor 2023 a háborúK éve volt: az izraeli-palesztin konfliktus új fejezetet nyitott a Vlagyimir Putyin által tavaly februárban kinyitott könyvben, a Nyugat pedig küzd, hogy a következő cliffhanger után is a kezében tarthassa az irányítást. De vajon valóban megbomlott-e a szövetségrendszerünk és milyen kihívások várnak rá 2024-ben? Mi a fő oka annak, hogy az ukrán áttörés elmaradt és megtehetné-e Washington és Brüsszel, hogy feltesz még öt királynőt az orosz-ukrán sakktáblára? Meddig maradhat a Nyugat Benjamin Netanjahu szövetségese, és bármi is történik Gázában, mi jön utána? Mire készülhet Kína, és mire készüljünk mi, ha visszatér Donald Trump? Folytatódnak a Fülke évértékelői, belpolitikai, gazdasági és kulturális évzárónk után a háborús-világpolitikai adásunkban a HVG újságírói, Nagy Gábor, Németh András és Keresztes Imre voltak Nagy Iván László vendégei. Korábbi, 2024-re előretekintő világpolitikai-világgazdasági adásunk: https://hvg.hu/vilag/20231124_Fulke_Mit_hozhat_2024_Ha_gyoz_Trump_bukik_a_Nyugat Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:37: Kvíz! • 2:02: Mi a három fő oka annak, hogy 2023-ban elmaradt az ukrán áttörés? • 4:12: Mennyire tudta kijátszani a szankciókat Oroszország? Mennyire nevezhetjük sikeresnek az agresszor gazdasági elszigetelését európai nézőpontból? • 8:28: Timothy Snyder szerint nem érdemes patthelyzetről beszélni Ukrajnában, mert a Nyugat bármikor felpakolhatna öt királynőt a táblára. Ez így van? És hány királynőt tudnának még kijátszani Kijev szövetségesei? • 10:23: Mi az a feszültség, ami idén az ukrán hadsereg és kormány között kiéleződött idén? • 12:02: Mennyire voltak sikeresek Zelenszkij útjai 2023-ban? Jelent-e bármi kézzelfogható előnyt, hogy megkezdődhetnek az EU-tagsági tárgyalások? • 15:00: Putyin céljai változatlanok – ez csak kampányígéret, vagy alábecsültük az orosz haderőt? • 16:58: Felkerült-e 2024-re a fegyverszünet, mint reális forgatókönyv, az asztalra? • 18:26: Beismerte-e a Nyugat ez év végére, hogy Netanjahu Izraelje és a gázai teljes letámadás nem támogatható feltétel nélkül? • 19:51: Mi a humanitárius tűzszünet mérlege? • 20:59: Elpusztítható a Hamász, vagy olyan, mint az ISIS vagy az Al-Kaida? • 22:22: Mennyiben Izrael, mennyiben csak Benjamin Netanjahu túlélési harcát látjuk? • 23:53: Mennyire nevezhetjük Izraelt a Nyugat részének a gázai események után? • 28:07: Milyen hatással lesz a háború folytatása/vége Európára? • 29:12: Valóban meggyengült-e a Nyugat 2023-ban? Jelent-e geopolitikai veszélyt, kihívót a BRICS? • 35:12: Felbátoríthatják-e Kínát 2023 eseményei, hogy jövőre nagyobb konfliktusokba álljon bele? • 38:23: Mi a Nyugat legfőbb kihívása 2024-re? • 40:51: Mik lennének az azonnali, biztosra vehető következményei annak, ha Donald Trump nyerné az amerikai elnökválasztást?
12/27/202343 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Karácsonyi mese, Elvitelre: A gyanús földesúr, avagy ki lopta el a fenyőfát?

Az Elvitelrében 2023-ban hétről hétre a HVG hetilap és a hvg360 legérdekesebb cikkeit mutattuk be. Karácsonykor azonban valami mással készültünk: Bábel Vilmos ezúttal nem egy hírt, elemzést, vagy sztorit, hanem Kovács Bálint, a HVG újságírójának karácsonyi meséjét hozta elvitelre. Kellemes ünnepeket kívánunk! Ha pedig utolsó perces ajándékötletet keres, vásároljon hvg360 és HVG hetilap előfizetést szeretteinek, hogy 2024-ben is képben lehessenek mindennel, ami a világban történik. https://hvg.hu/360/elofizetes Kovács Bálint, a hvg.hu újságírójának regénye nemrég jelent meg Vágták volna le címmel a Kalligram kiadónál; novelláskötete Lehetne, hogy csak aludjunk? címmel ugyanitt jelent meg 2021-ben.
12/24/202312 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Fülke: Kulturális évzáró Lengyel Tamással és Bongorral

Ahogy azt Vasfüggöny című műsorunk követte: 2023-ban kulcstéma volt Magyarországon a művészet szabadsága és függetlensége, éppen ezért a belpolitika és a gazdaság után a kultúrával folytatódik a Fülke évzáró sorozata. Évértékelőnkben Lengyel Tamás színész és Berta Csongor, aka. Bongor rapper, színész, vágó volt Nagy Iván László és Kovács Bálint vendége, akikkel annak jártunk utána, mik voltak az év legfényesebb és legsötétebb pillanatai a művszetben, áldás vagy átok, hogy a TikTokon kell összeszedni a rajongókat, mekkora nyomás egy gazdasági válság idején jegyeket eladni, miért foglalkozik egy színész vagy zenész politikával, de természetesen szó volt Azahriahról és egyéb művészekről, akikre érdemes lesz odafigyelni 2024-ben. Ugyanitt: kellemes karácsonyt kívánunk a HVG Podcastok teljes stábja nevében! December 24-én érkezik az Elvitelre karácsonyi különkiadása, a két ünnep között pedig folytatódnak évértékelőink! Vasfüggöny című podcastunk epizódjai: https://hvg.hu/cimke/Vasf%C3%BCgg%C3%B6ny%20podcast A NER-elitről (és a magyarok pénzfétiséről) szóló, említett Fülke-epizód: https://hvg.hu/itthon/20230908_Fulke_NER_elit_gazdasag_oktatas_ideologia_politika_Fides Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:48: Kvíz! • 2:34: Mi volt a legjobb pillanat 2023-ban a magyar kultúrában, ami örömet okozott? Mi volt a személyes karrierjükben ez? • 7:02: Hogyan fest Azahriah állócsillaga a zeneiparon belülről? • 10:13: Mekkora feszültség 2023-ban a jegyeladás? Mit lehet kezdeni, ha nem jönnek úgy a számok? (Miért kezd bele valaki most egy színházi társulatba?) Mennyi idejét köti le egy művésznek, hogy a mostani social media környezetben felszínen tudjon maradni, látható legyen? • 21:39: Mi volt a legijesztőbb pillanat 2023-ban a magyar kultúrában? • 24:10: Érezték-e veszélyben a saját függetlenségüket 2023-ban művészként? • 27:49: Miért foglalkozik egy zenész, színész politikával, mi a cél? Ventilálni? Feloldani a feszültséget humorral? (És ki ér fel Mészáros Lőrinc kislábujjához?) Magának, vagy a közönség felé vállal felelősséget, aki felszólal? • 33:05: Nem fáj egy előadónak, hogy mennyi mindentől, mennyi pénztől esik el, mert nem hívják/nem megy az államhű művészetbe? • 36:44: Könnyen összefér, hogy valaki egyik nap politikai témákkal foglalkozik, másik nap pedig komoly, lírai, művészi ént mutat? • 39:14: Milyen a közönség 2023-ban? Mit szeretnének: kiszabadulni vagy közösen feldolgozni traumákat? • 44:13: Miből lehet inspirálódni 2023-ban? • 50:16: Mire lesz érdemes figyelni a kultúrában 2024-ben?
12/22/202353 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke - Gazdasági évzáró: "Tavaly eltört a térdünk, idén szívműtétünk volt, melyik a rosszabb?"

Elindultak a Fülke évértékelő adásai: hétfőn videós műsorban zártuk a belpolitikai esztendőt, ma pedig a gazdaságé a főszerep. Idén vagy tavaly néztünk ki jobban - és hogy fogunk jövőre? Volt-e pozitívum az idei évben gazdasági fronton, és mi fájhat leginkább a jövőben is? Hogyan alakul át a Matolcsy-Nagy-Varga triumvirátus és ki a negyedik tényező az egyenletben? Lesznek-e jövőre akkugyárak - és megújuló energia? Nagy Iván László a hvg.hu gazdasági újságíróival, Gyükeri Mercédesszel, Kovács Gáborral és Sztojcsev Ivánnal válaszolt ezekre a kérdésekre. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:46: Kvíz! Ki mondta – Nagy Márton, Varga Mihály vagy Matolcsy György? • 4:13: 2022-t vagy 2023-at zárja rosszabb állapotban a magyar gazdaság? • 5:39: Mi volt pozitívum a magyar gazdaságban idén? • 7:33: 2023 után is jó Magyarországon külföldi (nagy) cégként vállalkozni? • 9:56: Mi volt a legnagyobb probléma idén? Az infláció? A hiány? A forintárfolyam? A költségvetés hiteltelensége? És mi lesz a legnagyobb hatással 2024-re? • 12:46: Miért akartunk még 2023-ban repteret, nagyon de nagyon? • 14:06: Számíthatunk-e jövőre további EU-pénzekre és változtatna-e közvetlenül a gazdasági helyzeten, ha jönnének? • 17:08: Miért nem megoldás, ha keleti pénz pótolja az EU-sat? • 19:35: Matolcsy-Nagy-Varga – ki ártott vagy használt a legtöbbet a gazdasági szentháromságból? • 22:04: Ha nincs a választások előtti osztogatás, megúsztuk volna a válságot úgy, mint a többi ország a régióban? • 22:49: Hogyan alakul át a triumvirátus jövőre? Ki a negyedik kerék? • 27:57: Mi áll Nagy Márton felemelkedésének a hátterében? • 31:26: Varga Mihály csillagának leáldozott? • 33:32: Milyen inflációval számolhatunk 2024-re? • 33:57: Mitől várják a gazdasági növekedést? • 34:40: Mi lesz az energiakitettséggel 2024-ben? Sikerült valamit előrelépni idén zöldenergia terén? Orbán Viktor továbbra is fél a szélerőművektől? Mi van a napelemesekkel? • 43:23: Látunk-e bármit az akkugyárakból 2024-ben? Ha igen, mi lesz a hatásuk?
12/20/202347 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke - Belpolitikai évzáró: 2023 Magyarországa mémekben (videó)

AZ ADÁS VIDEÓFELVÉTELE YOUTUBE-CSATORNÁNKON ÉS SPOTIFY-ON ÉRHETŐ EL: YouTube-link: https://youtu.be/6GuMAi3lzTo Spotify csatornánk linkje: https://open.spotify.com/show/3AjTkUr44uPHIW2Sl9w0iX Ahogy tavaly, úgy idén is tematikus epizódokban foglaljuk össze az elmúlt, és vetítjük előre a következő év eseményeit közéleti podcastunkban, a Fülkében. Hamarosan érkeznek gazdasági, kulturális, külpolitikai és háborús évzáróink, a belpolitikával viszont gondban voltunk: ahogy ugyanis a Fülke idei témaválasztásából már látszott, a magyar politikai közéletről csak rendkívüli esetben volt mit beszélni, máskülönben ugyanazok az elkeserítő és kiszámítható tendenciák folytatódtak, amelyeket a választások óta megszokhattunk. Így hát összeszedtük, melyek voltak azok a pillanatok, amelyek beleégtek a retinánkba 2023-ban, magyar közéleti évzárónkban pedig Kacskovics Mihály Béla és Nagy Iván László végignézte és kivesézte, hogy mit viszünk magunkkal ebből az évből. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait!
12/18/202328 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #45: Vargabetűs kábszerbiznisz

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában folytatjuk a magyar drogügyek feltérképezését és megnézzük, miért került a kispadra Varga Mihály. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Drogpiac: a magyarok legfeljebb a piszkos munkát végzik el a nemzetközi bűnszervezeteknek (Dezső András) – 0:32 2) Orbán újrakeverte a kártyákat: ez az út vezetett Varga Mihály kegyvesztéséhez (HVG360?) – 11:42 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
12/17/202319 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Fülke: A kisétálás az új vétó? - Elmagyarázzuk, mi történt az EU-csúcson

Győztünk - már ha az volt a cél, hogy 2023 utolsó napjaiban is minden Magyarországról szóljon Brüsszelben. Orbán fenyegetőző primadonnaként utazott ki az évzáró EU-csúcsra, de az, hogy hősként tér-e haza, (ismét) kétséges. Kollégánk, Gyükeri Mercédesz a helyszínről követi az eseményeket, a Fülkében pedig telefonon csatlakozott Nagy Iván Lászlóhoz, hogy elmagyarázza: valóban megzsaroltuk-e az Uniót, mit jelent kisétálni egy egyhangú döntésről és tényleg vétózott-e a miniszterelnök az Ukrajnának szánt pénzekkel kapcsolatba, vagy csak a szája járt a Twitteren. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:50: Milyen a hangulat most Brüsszelben? • 1:58: Hogyan indult az EU-csúcs? Mi van napirenden Ukrajnán kívül? • 5:16: Megzsaroltuk az Uniót a zárolt forrásokért, vagy csak simán teljesítettük a feltételeket? • 7:38: Mit jelent az, hogy Orbán Viktor kisétált a szavazásról? Mi volt a performansz lényege és jogilag megállja-e a helyét a nélküle meghozott döntés? • 9:47: Miért volt Orbánnak jó ez a megoldás? Így technikailag nem szavazta meg, el lehet adni a kommunikációban? • 11:38: Orbán az „EU-ból is kisétált”, vagy épp ellenkezőleg, ez egy gesztus, hogy nyugi, itt vagyunk? • 12:40: Mi történt éjszaka? Vétózott-e valójában Orbán az ukrán támogatás és a költségvetés ügyében? • 15:42: Van-e nyertese az EU-csúcsnak? Örülhet-e Kijev? Orbán meghasonult vagy jól tud kijönni az elmúlt napokból?
12/15/202317 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #7: Ajándékozás, viták, gyerekek - hogyan kezeljük a karácsonyi stresszt?

Ősszel mindvégig azzal foglalkoztunk, hogyan érezzük magunkat a lehető legjobban a bőrünkben fizikailag és lelkileg, az év vége azonban összetett kihívást tartogat: a karácsonyi készülődést. Hogyan kezeljük az elvárásainkat magunkkal, a családunkkal és az ünneppel szemben? Most van-e itt az ideje a konfliktusrendezésnek? Mitől lesz jó az ünnep a gyerekeknek és mit tudnak tenni a mozaikcsaládokban a szülők, hogy feszültségmentes legyen a karácsony? Hogyan ne legyen stressz az ajándékozás, miként ne legyen bennünk feszültség, ha idén kevesebb dolog kerül a fa alá, hogy kezeljük a párunk családját? A Kösz, jól idei utolsó, évadzáró epizódjában a karácsonyi stresszről és annak feloldásáról kérdezte Bánhalmi Kata Wertán Sára kommunikációs trénert és konfliktuskezelési tanácsadót, a Beszélgess jól alapítóját és Bátki Anna pszichológust és családterapeutát. Egyúttal kellemes karácsonyt kívánunk minden hallgatónknak és köszönjük a figyelmet 2023-ban - hamarosan újra találkozunk! Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:15: „Karácsony előtt érdemes helyre tenni az elvárásainkat” – ez mire vonatkozik? Hogyan lehet a magunkkal, az ünneppel és a családtagjainkkal kapcsolatos elképzeléseinket helyre tenni, nem hagyni, hogy nyomasztóvá váljanak? • 8:25: Miért fontos karácsonykor a „szeretetnyelv”? Hogyan ütközik ki, ha eltér a családtagjainkétól? • 10:11: Hogyan lehet az ajándékozás tényleg öröm, és nem teher? • 16:24: Az idei karácsony sokaknál szűkösebb lesz, mint a korábbiak – hogyan kommunikáljunk erről? • 19:42: Mitől lesz jó a gyerekeknek a karácsony? Mire kell odafigyeljünk? • 22:34: Mire figyeljenek a szülők elvált/mozaikcsaládokban élő gyerekeknél? • 29:53: Mi van akkor, ha a szülő nincs jól? • 33:09: Kötelező-e a rokonokkal karácsonyozni, ha egyébként rossz a viszony? • 38:19: Hogyan lehet megbeszélni a párunkkal a másik családjával adódó konfliktusokat? • 45:17: Magány karácsonykor? – hogyan kezeljük, ha magányosak vagyunk, vagy ha szeretteink, ismerőseink azok? • 48:22: Mi az az egy dolog, amit mindenképp, és mi az az egy, amit semmiképp ne csináljunk, ha nyugodt karácsonyt szeretnénk?
12/14/202352 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Hogyan jut el a karácsonyi adományom a rászorulókhoz?

Újabb évadzáróhoz érkezett a Mérlegen, az őszi-téli szezon utolsó adásában pedig a karácsonyra készülünk: kiderül, mennyiért lehet karácsonyfát venni idén és mi értelme van a boltbezárásoknak szentestén, interjúnkban pedig Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, valamint Éskovács Péter, a Mikulásgyár sajtófőnöke lesz Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan vendége, amelyből kiderül, hogyan jutnak el a karácsonyi adományaink a rászorulókhoz, hogyan segítenek a magyarok a válságok idején és miért az a leghasznosabb, ha megtanuljuk, milyen közvetlenül segíteni. Az adásban említett karácsonyfafarm-riportunk: https://hvg.hu/kkv/20211202_karacsonyfa_fenyofatermesztes_videoriport_somogy_zala_fenyofarm Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: töltsd ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyél részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találod: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 1:04: Karácsonyfakérdés: hogyan vásárolnak a magyarok és mi fán terem a fenyőfa? Mennyibe fog idén kerülni? • 7:14: Karácsonyi boltbezárások: örülünk? Mi a gyakorlat máshol? (És hogyan ünnepelnek máshol?) • 14:50: A stúdióban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, valamint Éskovács Péter, a Mikulásgyár sajtófőnöke • 15:00: Hogyan tudunk adományozni a karácsonyi időszakban? Hogyan döntsük el, hogy mit és kinek? • 16:50: Mi a különbség szervezet és szervezet között? • 19:21: Mi történik év közben, amikor lankad az emberek segíthetnékje? • 22:12: Hogy néz ki a december a Mikulásgyárban? Mit csinálnak pontosan? • 23:45: Milyen hatással volt az adományozási k edvre/képességre a covid, a háború, az infláció? •27:35: Lehet „rosszul” adományozni? • 29:37: Mi az adomány útja? Hogyan jut el a mi pénzünk/adományunk valakihez? • 35:19: Mi a különbség az egyéni és céges adományozók között? • 44:50: Hogyan tudunk önkénteskedéssel segíteni? • 50:23: Mi a legnagyobb kihívásuk jelenleg? • 53:45: Mi az a történet, ami megmutatja, miért fontos az adományozás mindenkinek?
12/12/202358 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke: Nem a felhőkarcoló a baj a Rákos-Dubajjal - Dományi Bálint építész-urbanista

Mini-Dubaj, maxi-Dubaj, Dubajrendező: mióta kiszivárgott, hogy a magyar állam a Dubaj látképét meghatározó ingatlanfejlesztővel élesztené fel a Rákosrendezőt, gyakorlatilag nem telik el óra anélkül, hogy a városért aggódók, vagy éppen a beruházásért kilincselő kormányzati képviselők ne hangoztatnák a véleményüket a "millenniumi" léptékű projekttel kapcsolatban. De mi a szakma álláspontja a kérdésben? Miért gumicsont, ha a felhőkarcolóval foglalkozunk? Hogyan pusztult el a Rákosrendező és milyen tervek születtek eddig a rekonstrukciójára? Mit tartanak a legfontosabbnak az urbanisták egy rozsdaövezet életre keltésénél és mennyire teljesülnek ezek az elvárások a dubaji ihletésű tervekben? Lesz-e beleszólása Budapestnek abba, hogy mi épül, és tulajdonképpen mi lenne a feladata a közigazgatásnak, hogy ne csak a beruházó képzelete szabjon határt a terveknek, hanem a város érdekei is? Ezekről kérdezte Nagy Iván László Dományi Bálint építész-urbanistát. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:00: Mit kell tudni Rákosrendezőről? Mekkora ez a környék és mi a története? • 2:42: Mit lát az, aki ma arra jár? • 3:42: Ha ilyen értékes a terület, miért hagyták így lepusztulni? • 4:43: Mióta van napirenden a rekonstrukció? Milyen tervek fogalmazódtak meg először? Milyen, ehhez hasonló rozsdaövezetek vannak még a fővárosban? • 5:51: Van-e Rákosrendező-projekt a Nyugati átalakítása nélkül – és vice versa? • 11:49: Mik a legfőbb funkciók, amelyeket egy felújított Rákosrendezőnek teljesíteni kellene? • 14:02: Hogyan lehet megoldani, hogy bármilyen lakóingatlanok épülnek Rákosrendezőn, az ne a gazdagok kiváltsága legyen és orvosolja a lakhatási problémákat? • 16:47: Mennyire felelnek meg az állam Dubaj-tervei az urbanisztikai elvárásoknak – egyáltalán, mennyit tudunk róluk? • 23:50: Jelen tudásunk szerint mennyi beleszólása lenne a budapesti kerületeknek, lakóknak és a Fővárosi Önkormányzatnak? • 24:43: Hogyan hoz tető alá egy ilyen beruházási megállapodást az állam? Miért így, miért most? • 27:15: A felhőkarcoló-kérdés – hogyan nézne ez ki? Hogyan lehet megoldani, hogy ne verje szét a városképet? Van-e létjogosultsága? • 30:06: Ha felépül a mini-Dubaj, mi lesz a Nyugatival? Lehet-e valaha áthaladó pályaudvar? • 32:38: Mik a Főváros tervei? Azok miért passzolnak jobban a szakmai konszenzushoz? • 35:07: Mikorra készülhet el itt bármi? Miért fontos, hogy ez lenne az arabok első EU-s beruházása?
12/11/202337 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #44: Szkíták, drogkereskedők, ó-ó-ó Ausztria

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a dublini magyar drogügyek, az osztrák házelnök titkai és a szkíták nyomába eredünk. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Simlis stróman lehet a 8 millió eurós heroincsempészetben érintett kisrepülő magyar utasa (Dezső András) – 0:32 2) Ausztriában nehezen emésztik meg a Wolfgang Sobotka házelnök körül kirobbant botrányt (Földvári Zsuzsa) – 10:11 3) Hun az a szkíta? (Riba István) – 14:39 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
12/10/202321 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Fülke: 2023 hőseinek és antihőseinek csarnoka

Idén is a HVG olvasói és hallgatói dönthetnek arról, ki legyen az Év embere és az Év citromdíjasa, mi legyen az Év szava, valamint ki kapja először az Abszurdum-díjat. Közéleti podcastunkban segítünk a döntésben: legfrissebb adásunkban bemutatjuk, kik és miért kerültek a szerkesztőségi szavazásunk után a díjak shortlistjére és miért érdemesek az adott díjra - Nagy Iván László vendégei a hvg.hu újságírói, Sztojcsev Iván, Kacskovics Mihály Béla és Bábel Vilmos voltak. Itt szavazhat a HVG 2023-as díjairól: https://hvg.hu/itthon/20231206_HVG_Ev_szava_Ev_embere_Ev_citromdijasa_Abszurdum_dij_2023_szavazas Az adásban említett cikkek: A HVG eutanázia-vitája: https://hvg.hu/cimke/eutan%C3%A1zia-vita Azahriah és tsa. a sztárság felé: https://hvg.hu/360/20230913_Krubi_Dzsudlo_Betonhofi_Azahriah_Carson_Coma_Z_generacio_zene Azahriah-portré: https://hvg.hu/360/20231017_azahriah_bauko_attila_zene_puskas_arena_koncert Mi fán terem a rizz? https://eduline.hu/campus_life/20231205_az_ev_szava_Oxford_szleng_rizz Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:50: A játékszabályok • 1:48: Az Év embere-díj és jelöltjei • 2:45: Miért legyen Karikó Katalin az Év embere? • 5:57: Miért legyen Krausz Ferenc az Év embere? • 8:37: Miért legyen Karsai Dániel az Év embere? • 13:38: Miért legyen Azahriah az Év embere? • 16:58: Miért legyen Szoboszlai Dominik az Év embere? • 20:21: Az Év citromdíjasa-jelöltek • 20:57: Miért legyen az ellenzék az Év citromdíjasa? • 28:27: Miért legyen Elon Musk az Év citromdíjasa? • 31:26: Miért legyen Tóth Gabi az Év citromdíjasa? • 35:35: Miért legyen L. Simon László az Év citromdíjasa? • 38:23: Miért legyen a MÁV az Év citromdíjasa? • 41:31: Az Év szava-díj és jelöltjei • 42:09: Miért legyen az akkugyár az Év szava? • 45:06: Miért legyen a fólia az Év szava? • 47:50: Miért legyen az egyszámjegyű infláció az Év szava? • 49:03: Miért legyen a Mesterséges Intelligencia az Év szava? • 50:09: Miért legyen a Barbenheimer az Év szava? • 51:50: Az első Abszurdum-díj – mi ez és kik a jelöltek? • 53:22: Miért járna a pásztói kormányhivatalnak az Abszurdum-díj? • 55:20: Miért járna a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumnak az Abszurdum-díj? • 57:39: Miért járna Hende Csabának és delegációjának az Abszurdum-díj? • 59:26: Miért járna Várkonyi Andreának az Abszurdum-díj? • 1:01:10: Miért járna Kern Andrásnak az Abszurdum-díj?
12/8/20231 hour, 3 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #6: Mi az az egészségstratégia? És miért legyen nekem is?

Ha tudjuk, hogy minden sikerhez - legyen szó egy vizsgaidőszakról, egy családi karácsonyról, vagy egy vállalkozás vezetéséről - a tudatos tervezésen keresztül vezet az út, miért nem gondolkodunk így az egészségünkről is? Wellbeing podcastunk legújabb adásában Bánhalmi Kata annak járt utána, hogyan tudunk egészségstratégiában gondolkodni. Mit jelent a stratégia általánosan és mik az alappillérei? Miket kell megfogalmazzunk, amikor tudatos életmódba vágunk bele? Hogyan lehet lépésről lépésre haladni, mégis nagy célokat elérni? És hogyan illeszkedik bele ez a megközelítés a munka miatti folyamatos stresszbe, nyomásba? Ez mind kiderül a beszélgetésből: a Kösz, jól vendége Kázmér Natasa, a Wizz Air egyik alapítója, egészség coach, a Wellness story életmód tanácsadó alapítója, valamint Vitézy Péter, az ActionLab tanácsadó és szervezetfejlesztő cég alapító tulajdonosa volt. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: töltsd ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyél részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találod: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:19: Miért fontos dolog a stratégia és átültethető-e a magánélet és az egészség szintjére? • 4:38: Mit jelent az, hogy egészségstratégia? • 8:40: Mi tartozik az egészségmegőrzés területébe? • 13:27: Hogyan hat az életmód a (vezetői) teljesítményre? • 16:53: Mi a kapcsolat az egészségstratégia és az idő között? • 22:26: Mi a pénz szerepe az egészségstratégiában, a wellbeingben? • 25:34: Szempontként kezelik a nagy cégek a dolgozóik jóllétét? • 31:23: Mi az első lépés egy egészségstratégia felépítése felé? Mit kezdjünk a függőségeinkkel? • 36:22: Van-e siker egészség nélkül? • 38:03: Miért fontos, hogy beszéljünk erről, beszéljünk másokkal a saját stratégiánkról? Hogyan segítsünk másoknak?
12/7/202341 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

zCast: Hogyan ne menjen rá a bolygónk a karácsonyra?

A fehér karácsony reményét már elintézte a klímaváltozás - de hogyan lehet akkor zöld az ünnep? A következő heteket a fogyasztás fogja meghatározni, fenntarthatósági podcastunk évadzáró epizódjában pedig annak jártunk utána, hogyan tudjuk az év legmohóbb időszakában is óvni a bolygót. Milyen karácsonyfát vegyünk, műanyagot, vágottat vagy élőt? Honnan vásároljuk a karácsonyi vacsorának valót és hogyan gondoskodjunk a maradékról? Hogyan csomagoljuk az ajándékokat szentestén és milyen fogadalmat tegyünk a Föld érdekében egy héttel később? Nagy Iván László vendége Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesületének projektvezetője, valamint Simon Gergely, a Greenpeace szakértője voltak. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:56: Mekkora plusz terhet ró a karácsony; a vásárlás, a nagy lakomák, a díszkivilágítások a bolygóra? • 6:16: A magyar karácsonyozás (és Magyarország általában) mennyivel fenntarthatóbb, mint más fogyasztói társadalmaké? • 9:24: Mit lehet kezdeni a magyar étkezéskultúrával, a bőségfétissel, a túlzabálással? Kell-e ezzel karácsonykor foglalkozni? • 12:24: Hogyan lehet tudatosan vásárolni? Milyen helyeket, forrásokat, termelőket keressünk? • 13:51: Mik azok a bevásárlóközösségek? Hol és hogyan találhatunk ilyeneket? • 15:29: A legizgalmasabb kérdés: műfenyő, vágott fenyő vagy élő fenyő? • 18:48: Mi lesz a fákkal karácsony után? • 20:01: Mit ajándékozzon, aki környezettudatos akar lenni az ünnepekkor? • 25:41: Hogyan csomagoljunk ajándékot (ha már muszáj), tudatosan? • 27:41: Milyen újévi fogadalmat tegyen, aki jót akar a bolygónak?
12/5/202331 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #43: Szurkolni Strasbourgban, aggódni Hágában

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Karsai Dániel ügyét vizsgálja Kis János filozófus szemmel, és Geert Wilders koalíciós partnert keres. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Kis János: Karsai kontra magyar állam – 0:44 2) A győztesnek nem lesz kormánya? Sorra csapják rá az ajtót a szélsőjobbos Wildersre a mérsékelt holland pártok (Németh András) - 19:28 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
12/3/202325 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Létezik-e "jó gimnázium"? - a Radnóti igazgatója és a TanárBlog szerzője a Fülkében

Pénteken jelent meg a HVG 2024-es középiskolai rangsora: a dobogóra idén is a Fazekas-Eötvös-Radnóti trió ért fel, Budapest pedig dominálja az élbolyt. A lista a kompetenciamérések és az érettségik alapján elvileg fekete-fehér képet fest - de valóban olyan egyszerű-e a gimnáziumválasztás, hogy a szülőnek elég beadni a gyerekét egy "elitgimibe" és el van intézve a jövője? Közéleti podcastunkban annak jártunk utána, számítanak-e a ranglisták, mi tesz "jóvá" egy iskolát, mennyire misztifikáljuk túl vagy alul az iskolaválasztást, hogyan lehet helyreállítani az iskola társadalmi létra funkcióját és milyen digitális eszközökkel lehetne látványos eredményeket elérni, valamint az is kiderül, mi a jó közösség szerepe és hogyan lehet soft skilleket fejleszteni a mai oktatási viszonyok között. Nagy Iván László vendége Láng György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatója, Prievara Tibor, a Szabó Lőrinc Gimnázium tanára, digitálisoktatás-szakértő és a TanárBlog szerzője, valamint Balla István, a hvg.hu újságírója és a 2024-es középiskolai rangsos szerkesztője volt. A HVG Középiskola kiadványát itt rendelheti meg: https://kulcs.hvg.hu/order/hvg/hvgorder.aspx?p=WebIDKozepiskrangsor2024 Itt olvashatja el a rangsort: https://hvg.hu/360/20231130_kozepiskolai_rangsor_HVG_TOP100_lista Itt pedig megtalálja kapcsolódó cikkeinket: https://hvg.hu/360/cimke/HVG%20Rangsor%20K%C3%B6z%C3%A9piskola%202024 Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:58: Hogyan alakult a 2024-es rangsor – és mi alapján dől el, hogy ki kerül előre? • 2:45: Mennyire Budapest-fejnehéz a rangsor? • 3:05: Hogyan teljesítenek az egyházi és magániskolák az állami fenntartásúakhoz képest? • 3:53: Mi teszi „elitgimnáziummá” az elitgimnáziumot, hogyan hoznak ki ugyanazon feltételek mellett jobb eredményt? Csak a válogatott diákok miatt? • 6:24: Mi van azokkal, akiknek amúgy lenne elitgimi-potenciálja, de nem tudnak vizsgahelyzetben, felvételinél jól teljesíteni? • 8:27: Mivel találkozik egy gyerek egy szóbelin? Milyen képességeket vizsgálnak ott? • 10:05: Az elitgimnáziumok csak „elrontani tudják” a diákokat? • 11:55: Mennyire misztifikálják túl vagy alul a szülők az iskolaválasztást? Igaz-e, hogy beteszel egy gyereket egy jó iskolába és predesztinálod a sikeres jövőjét? • 14:11: Hogyan lehet esélye egy hátrányos helyzetből jövő gyereknek bejutni egy elitiskolába? Miben más egy pedagógus dolga itt vagy ott? Segíthet-e egy kvótarendszer? • 18:21: Van-e definíciója a „jó iskolának?” • 23:17: Milyen, nem utópisztikus digitális módszerek tudnának azonnali eredményt felmutatni a közoktatásban? • 26:10: Mit érdemes keresni egy tanárban, osztályfőnökben? Mi egy osztályfőnök feladata? • 30:22: Hogyan lehet soft skilleket fejleszteni? Hogyan áll ennek útjába a 45 perces tanóra? A NAT hogyan okoz gondot? • 35:52: Miért fontos és hogyan szerveződik az iskolai közösség? Mit ad pluszban egy nyolcosztályos gimnázium? • 40:05: Mit tanácsolnak a szülőnek, akinek gimnáziumi felvételi előtt áll a gyereke?
12/1/202342 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #7 - Tompa Andrea, Erdős Virág: Mitől lesz egy író veszélyes?

Utolsó részéhez érkezett kulturális podcastsorozatunk: színházi- és filmrendezők, színészek, színioktatók, képzőművészek és zenészek után a hetedik részben az irodalomé a főszerep. Mennyire veszélyezteti a kultúrharc az írókat? Kollaboráns-e, aki elfogad egy ösztöndíjat? Miből élnek meg az írók, mi (lenne) a szerepe az államnak? Miért baj, ha valakit egy művéről jegyeznek meg? Tényleg "a nők jönnek-e" az irodalomban? Ezekről a kérdésekkel beszélgetett Kovács Bálint Tompa Andrea íróval és Erdős Virág költővel. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:00: Villámkérdések – Ezt is elviszem magammal, szól Erdős Virág verse: ha el kéne menniük az országból, mit vinnének magukkal? • 6:06: Villámkérdések – Mikor hazudtak utoljára? És mit? (És miért vállalnak el megszólalásokat, eseményeket, interjúkat, és hazudnak-e a miértről, ha nem?) • 16:24: Mit jelent számukra a szabadság és a függetlenség? • 22:12: Hogyan lehet pozitívum, ha veszélyes, amit csinál az író? Hogyan élte meg Tompa Andrea a Meseország Mindenkié-ügyet? • 29:42: Ki lehet csinálni az irodalmat úgy, ahogy például a filmet a pénzmegvonással? • 34:11: El szabad-e fogadni állami pályázatokat, vagy az íróközösségeknek közösen felelősséget kellene vállalnia és nemet mondani? Mit üzen ez más, kisebb íróknak? Hogyan érdemes kezelni azt a rendszert, amelynek oké a könyvdarálás, de mégiscsak a kultúrát ellátó állam szerepét képviseli? • 57:59: Hogyan él meg egy író? Milyen életmódot tesz lehetővé csak az írás? • 1:02:20: Most tényleg a „nők jönnek” az irodalomban? • 1:08:44: Milyen változásra lenne szükség? • 1:11:55: Miért érdemes írónak lenni?
11/30/20231 hour, 17 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Hamburgert vagy hype-ot kell árulni? - a Simon's Burger-sztori

Akinek van TikTokja, szinte biztos, hogy belefutott már egy zöld-fehér hamburgerezőbe Budapesten, ahol 2023-ban egy "amerikai-stílusú" burgerért kígyóznak, kereken 35 évvel az első magyarországi McDonald's nyitása után. A Mérlegenben a szóban forgó Simon's Burger társalapítója, Tóth Simon volt Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan vendége, akik azt próbálták kinyomozni, hogyan lehet Z-generációs slágert csinálni a hamburgerből, mitől más a Simon's, mint a meki vagy éppen a Five Guys, hogyan néz ki egy "burger-tanulmányút" és hogyan lehet marketingköltségek nélkül marketingelni. Emellett kiderül az is, hogyan hackelte meg Snoop Dogg a médiát és mi történik az OpenAI-nál. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: töltsd ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyél részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találod: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:59: Snoop Dogg és egy kandallós cég történelmi médiahackje • 6:18: Az OpenAI-káosz és keringő • 17:42: A stúdióban Tóth Simon, a Simon’s Burger társalapítója. Ha éttermet nyitni konszenzusosan a legnagyobb hülyeség vállalkozóként, miért csinálta? • 19:19 Mik azok a legfőbb problémák, amelyek útközben vetődnek fel? • 22:27 Mikor sütött utoljára hamburgert? • 23:49: Miért nem influenszer irányba ment, miután a Konyhafőnökben megismerték? • 24:49: Ők a magyar Five Guys? • 26:29: Miért nevezik annak az emberek, ha nem az? • 27:17: A magyar embernek az „amerikai junk foodról” 2-3 étteremlánc jut eszébe, mégis amerikai hamburgerként árulják a Simon’s-t. Miért? • 31:17: A belváros közepén indultak, a mostani üzleteik is jobbára a központban vannak. Milyen tőke kellett ehhez és honnan sikerült megszerezni? • 32:41: Miért kerestek befektetőt a franchise-osításhoz? Hogyan használták a Cápák Közöttet tőkeinjekció helyett marketingre? • 34:21: Mi lett volna, ha kapnak akkor befektetést? • 34:55: Tervben van további befektetés, együttműködés? • 36:14: Meddig lehet terjeszkedni egy olyan piacon, amit a nagykutyák már belaktak? • 38:07: Hogyan néz ki egy burger-tanulmányút Amerikában? • 39:34: Miért kell ehhez kiutazni? • 41:18: Hogyan lehet amerikai tapasztalatokat magyar köpenybe öltöztetni? • 42:47: Azt állítják, nulla a marketingköltségük, mégis hatalmas a hype az étterem körül. Még mindig így van? És ha igen, hogyan? • 46:00: Hogyan menedzseli egy Z-generációs vállalkozás a közösségi médiát? Miben mások ők, mint a „klasszikus vendéglátósok”? • 49:48: Milyen árbevételnél tart a Simon’s Burger? • 50:22: Mikor „ülhet le” a hype? Mi lesz akkor? • 51:43: 25 éves kora előtt futott be Simon a hamburgerezővel – ez a vállalkozás lesz a végső? • 53:16: Meddig lehet egy szerelemprojektet ennyire kézben tartani? • 55:48: Mi a tanácsa másoknak?
11/28/202356 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

A magyarokat a megélhetés érdekli, nem az Putyin és az LMBTQ - Bíró-Nagy András a Fülkében

Múlt héten megjelent Magyarország problématérképe, amely évről évre összefoglalja, mi az, ami valójában érdekli a magyar embereket. Ha sok dologban nem is, abban egyetért a magyar társadalom, hogy a Covid után, a háborúk és a válságok korában a pénz a legfontosabb kérdés a hétköznapokban. De ha ezen továbblépünk, mennyire különbözünk, és mit üzen ez a politikusainknak? Közéleti podcastunkban Bíró-Nagy András, a problématérképet elkészítő Policy Solutions igazgatója volt Nagy Iván László vendége, akik annak jártak utána, hogyan vált a megélhetés az elsőszámú kérdéssé Magyarországon és milyen társadalmi problémákat húz alá; melyek azok a témák, amelyekről nem esik szó, mégis relevánsak, és melyek azok, amelyekről állandóan beszélünk, valójában mégsem fontosak; milyen ellenzéki stratégia tűnik logikusnak mindezek ismeretében és milyen értékközösséget alkotnak a Mi Hazánk-szavazók. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:27: A problémalista első helyén a megélhetés áll: mióta ez a legfőbb ügy a magyar társadalomban és mennyiben erősítette fel az elmúlt egy év? • 4:26: Mennyire vált általánossá, a társadalom minden anyagi szegmensében az infláció miatti aggodalom, nehézségek? • 5:53: Melyek azok a kérdések, amelyekről keveset esik szó a mindennapokban, mégis nagyon elöl vannak a problémalistán? • 7:45: Csak most, a válság idején érdekli az embereket a társadalmi egyenlőtlenség problémája, vagy ez általános? • 9:06: Ha másról sem hallunk, mint Putyinozásról az ellenzéki, és homofóbiáról a kormánypárti oldalon, miért került ez a két kérdés a lista legaljára? Mi a különbség a kettő között? • 13:44: Miért ennyire alacsony az oktatás fontossága mindkét oldalon és van-e ennek köze ahhoz, hogy kudarcba torkollottak a tanár-diák tüntetések? • 17:29: Az északi és nyugati jóléti államokban azt látjuk, hogy az oktatás kérdése egy politikaszervező erő. Itthon miért nem tekintjük fontosnak, függetlenül a demonstrációktól? • 19:53: Mi az elvárása a politikusoktól az ellenzéknek és a kormánypártiaknak? Mennyire van jelen a csalódottság az elvárások terén az ellenzéki oldalon? Mit lehet elérni a korrupcióval kampánytémaként? Él-e még a migrációs kampány? • 26:00: A megélhetésen és az egészségügyön kívül van még olyan téma, amely átível a politikai szakadékon? • 27:42: Milyen ellenzéki stratégiát indikál a problématérkép? Érdemes-e „kiábrándult fideszesekre”, vagy inkább meg kell ragadni mindenkit, aki az alapvető üzenetekkel egyetért? • 31:59: Mennyivel borúlátóbbak a magyarok most, mint tavaly, vagy mint a Covid előtt? Mennyire félnek a járványoktól, a háborúktól, a válságoktól vagy épp az AI-tól? • 35:37: Mennyire befolyásolja a problématérképét, világképét, hogy milyen médiatermékeket fogyaszt? • 39:32: Mi a helyzet a „harmadik táborral” – a Mi Hazánkkal? Mi jellemzi őket, az ő értékeiket, problémáikat? Ez egy létező demográfia, vagy csak a Fidesz jobbszárnya?
11/27/202345 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #42: Migránsok + marketing = munkások

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Szabadkára, a szabad döntés illúziójába és a vendégmunkásgettóba utazunk. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) A belgrádi kommandósok hirtelen kipucolták a Rogán-féle "szuper-titkosszolgálatnál" emlegetett környéket (Bábel Vilmos) – 0:50 2) Szeretné, hogy értékesebbnek tartsák a munkáját? Csak tegyen úgy, mintha sokáig ülne rajta! (Sztojcsev Iván) – 10:42 3) Tágra zárt kapuk (Kovács Gábor) – 17:52 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
11/26/202325 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mit hozhat 2024? Ha győz Trump, a Nyugatnak vége?

Ha 2023 a háborúk és válságok éve volt, úgy fest, 2024 a bizonytalanságé lesz: a Föld lakosságának fele választ, mégis egy, az amerikai elnökválasztás lehet az, ami meghatározza nemcsak a Nyugat, de az egész világ jövőjét - feltéve, hogy Donald Trump nyeri. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában annak jártunk utána, mit tartogat a jövő év a világpolitikában és a világgazdaságban. Kiderül, Trumptól függ-e a nyugati szövetségrendszerek jövője, van-e alternatívája a BRICS-nek, mik a legfőbb kihívások Európa előtt és mik azok a folyamatok, amelyek nem az országoktól függenek, mégis meghatározhatják 2024-et és az az utáni jövőt. Nagy Iván László vendége a hvg.hu gazdasági újságírója, Sztojcsev Iván és politikai újságírója, Bábel Vilmos volt. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:42: 2024 legfontosabb választása az amerikai elnökválasztás: milyen hatása lenne a jelenleg zajló háborúkra Donald Trump visszatérése? Miért örülne neki Putyin vagy Netanjahu? • 4:00: Hogyan mentette meg a világot 2020-ban Donald Trump belső ellenzéke egy háborútól? • 5:05: Milyen jövője lehet az amerikai-kínai konfliktusnak Trump alatt? • 6:15: Hogyan hatna Európára és a NATO-ra a Trump-reneszánsz? • 10:28: Mennyire készüljünk fel a visszatérésre – illetve mennyire (ne) higgyünk a közvélemény-kutatásoknak? • 14:07: Miért globális geopolitikai probléma a kiszámíthatatlanság? • 14:57: Miért (nem) érdemes más választásokra is odafigyelni? És hova? • 18:53: Mik a legfontosabb kihívások Európa előtt 2024-ben? • 28:26: Hanyatlik-e a Nyugat? Képes-e a BRICS multipolárissá alakítani a világot? Miért nem szabad a bezárkózás csapdájába esni? Miért nem a világrend vége egy kihívó megjelenése? • 34:16: Miért fontos a popkultúra a globális stabilitásban? • 35:24: Mi Amerika kihívóinak az ajánlata? Miért nincs valós alternatívája a liberal world ordernek? • 39:45: Milyen, államokon, politikusokon, világrendeken és gazdasági helyzeten túli kihívások, kérdések fogják még meghatározni 2024-et? Mi a helyzet a migrációval, az MI-vel és a zöld átmenettel? És mit fogunk nézni?
11/24/202348 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #6: Hogyan mozogjak helyesen és eleget? Hol kezdjem?

A Kösz, jól eddigi összes adásában szóba került, hogyha holisztikusan közelítjük meg a szellemi és fizikai jóllétünket, nem kerülhetjük meg a rendszeres mozgás, az aktív életmód szerepét. A legfrissebb epizódban éppen ezért ennek járunk utána: Bánhalmi Kata ezúttal egy teljes testmozgás-gyorstalpalóval készült, hogy akár rendszeresen, akár csak időnként, akár egyáltalán nem sportolunk, megértsük, miért fontos, miket előzhetünk meg, és mit nyerhetünk a hétköznapi életben azzal, ha beiktatjuk a mindennapjainkba a sport és az edzés bármilyen formáját. Ebben a részben három perspektívából vizsgáljuk az aktív életmód előnyeit és adunk gyakorlati tippeket kezdőknek és haladóknak egyaránt: - a mozgás élettani oldaláról Dr. Babai László életmód orvos, a Prima Medica Egészségközpontok alapítója, - a fitneszről és a konditermi edzésről Borlai Gerzson személyi edző, - a labdás- és versenysportról, valamint a gyerekkori edzésről pedig László Imre nevelőedző, a magyar squash sportág vezéralakja mesélt. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: töltsd ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyél részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találod: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:26: A magyarok háromnegyede nem mozog rendszeresen. Miért? • 3:35: Lustasággal vagy életmóddal magyarázható ez? • 6:04: Milyen mentális akadályok vannak a nemsportolók előtt? • 8:53: Mik az első kézzelfogható hatásai annak, ha aktív életmódot folytatunk? • 15:39: Ha a tények, vagy a veszélyfaktorok nem ösztönzőek, mi igen? Mivel lehet motiválni valakit a leghatékonyabban? • 24:47: Mi kell legyen a cél? • 26:30: Hogyan lehet megszerettetni a mozgást gyerekkorban? • 28:52: Mi a szülő szerepe? • 34:29: Mit ad a versenysport gyerekkorban? • 36:40: Mi van akkor, ha ez valakinek nem való? • 37:47: Mitől függ, hogy kinek és milyen sport való? Hogyan tájékozódjunk a zajban? • 41:37: Milyen életfunkciók javítását szolgálja a rendszeres mozgás? • 42:30: Heti 150 perc közepes intenzitású mozgás – ez mit jelent? • 43:39: Hogyan tudja valaki eldönteni, mennyi mozgásra van szüksége? • 44:31: Van olyan, hogy túl sok? • 47:42: Mit mond a tudomány, mennyi mozgás ideális és milyen gyakran? Hogyan hat az idegrendszerünkre? • 51:16: Mi az edző szerepe? Kell-e mindenkinek? • 55:21: Mit várjon el valaki egy edzőtől? • 1:01:36: Mi a különbség a mozgásterapeuta és az edző között? • 1:03:49: Hogyan lesz ez megfizethető? • 1:07:00: Mit ad a mozgás szellemileg; a pályán, medencén, termen kívül?
11/23/20231 hour, 10 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Fülke: Szuverenitásvédelem - a politikai árnyékboksz új fejezete

Hosszas várakozás után csak megérkezett, aminek meg kellett érkeznie: törvénycsomaggal és állami hatósággal védené a "szuverenitást" a Fidesz. Magyarra fordítva: elejét akarják venni a másfél éve napirenden tartott "külföldi pártfinanszírozásnak", és ha már arra járnak, létrehoznak egy hivatalt, amely hivatalos papírokon, saját "kutatóintézettel" készíti majd elő a propagandaszólamokat a kormánysajtónak. Miről szól valójában és kinek üzen az új törvényjavaslat és a nemzeti konzultáció? "Aktiválhatja-e" a szuverenitásvédelmi törvényt a jövőben a kormány, ahogy azt a homofóbtörvénnyel is tette? Érdekli-e Brüsszelt, hogy Von der Leyen ellen hergelnek óriásplakátokon és befolyásolja-e mindez az EU-s források Magyarországra jutását? Közéleti podcastunkban felgöngyölítettünk mindent, amit Orbán Viktor szuverenitási harcáról tudni érdemes - Nagy Iván László vendége Serdült Viktória és Dezső András, a HVG újságírói voltak. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 A Nemzeti Konzultáció, fact-checkelve: https://hvg.hu/eurologus/20231117_A_kormany_nem_latja_az_EUt_Brusszeltol__Orban_sajat_donteseinek_foglyava_valt Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:32: Szeptember óta ígérgetik, tegnap éjjel megérkezett: mit tartalmaz a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat? Milyen más hivatalok feladatköreit szervezik ki ide? Milyen funkciója lesz a Szuverenitásvédelmi Hatóság éves jelentéseinek? • 4:23: Milyen büntetőjogi következményeket vonhat a törvény maga után? • 5:17: Miért maradt benne kiskapu a finanszírozásra mégis? • 6:24: A Márki-Zay-féle ügyeskedések vége • 7:15: Mennyire paródiája ez az Integritás Hatóságnak és az uniós elvárásoknak? • 9:04: Ki vezetheti majd ezt a hatóságot? • 9:28: Mennyi pénz veszítheti el a közpénzjellegét? • 11:18: Mennyire csap le – Kocsis Máté ígéretéhez hűen – a törvény a szabad sajtóra? És mennyire lehet az üres sorokat ugyanúgy „aktiválni”, mint a homofóbtörvénynél? • 16:57: Mire épül a „szuverenitásvédelmi” nemzeti konzultáció? Mik a legfőbb hazugságok, ferdítések és féligazságok, amelyekkel élesítik a propagandaeszközt? • 18:23: Miért ennyire erős az Ukrajnaellenesség a kérdőívben? Bemérhették, hogy ez a fideszesek álláspontja, vagy ezt üzeni Moszkva? • 23:17: Érdekel még bárkit Brüsszelben a bármilyen nemzeti konzultációja Orbán Viktornak? • 24:57: Miért volt nagyobb hatása anno a junckeres plakátoknak? • 25:27: A propaganda hivatalosan is elvégezte a Soros-sorcserét? • 28:34: Befolyásolhatja-e a szuverenitási küzdelem az EU-s pénzekről szóló megállapodást? • 29:54: Tavaly nyáron még „szívélyes tárgyalások” folytak, mára teljes a hadjárat Brüsszel ellen – lemondtunk az uniós pénzekről?
11/22/202332 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

zCast: Elektromos autózás körkép 2023 - Vígh Zoltán és Draskovics Andris

Akkugyáraktól kezdve, városi közlekedésen át egészen a benzinárakig - napról napra egyre több témáról beszélünk, amely így vagy úgy, de kapcsolódik ahhoz, hogy a közeljövőben változás jön a személyi közlekedésben, és az a változás elektromos lesz. Fenntarthatósági podcastunk legfrissebb adásában összefoglaltunk mindent, amit tudni kell a villanyautózásról 2023-ban: megnéztük, hol van a belépési küszöb anyagilag, realitás-e, hogy 12 év múlva ne lehessen robbanómotoros autókat venni, hogyan működnek a töltőállomások, miért (nem) jó megoldás a plugin hibrid és milyen hatással lehet a jó szabályozás az elektromos előrelépésre. Nagy Iván László vendége Vígh Zoltán, a hazai villanyautózás szabályozási fejlesztésében részt vevő Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója és Draskovics Andris autós tartalomkészítő volt, valamint megszólal Nagy Norbert, a Kia Hungary ügyvezető elnöke is. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:16: Az elektromos autózásra a világ mint a közlekedés jövőjére tekint. Ez így, ahogy van, igaz; igaz lehet, de nem biztos, hogy a most elterjedt, lítium-akkumulátoros formában; vagy ez csak egy szépségtapasz a fenntarthatósági küzdelemben? • 3:53: Végleg letettük a voksot a lítiumionos akkumulátoros megoldás mellett? Befolyásolhatja-e az átállást a vásárló? • 10:22: Realitás-e, hogy 2035-től ne lehessen robbanómotoros autókat árulni? Mik a legfontosabb feladatok, hogy sikerüljön? • 14:28: Zárult-e az olló a robbanómotoros és az elektromos autók árai között? Mi vezeti felfelé az árakat az autópiacon? • 21:20: „Szabad-e” elektromos autót venni használtan? Mire kell odafigyelni, mik a tévhitek? Mi köze az akkumulátorszabályozásnak ehhez? • 28:17: Támogatói tartalom – Nagy Norberttel a Kia Hungary ügyvezető elnökével beszélgetünk az elektromos átállás gyártói-forgalmazói oldaláról • 36:32: Jelenleg hogyan kell elképzelni a töltőinfrastruktúrát? Ki és hova építhet nyilvános töltőt, szabályozza-e valaki az árakat, kik a legnagyobb szereplők a piacon? Hol töltik a magyarok az autóikat, mire van igény? • 38:59: Mi az a TEN-T hálózat? Milyen szabályozási környezetet teremt? Mi köze van ennek az egész ország elektromos hálózatához? • 46:58: „Range anxiety” – mennyire biztonságos ma Magyarországon elektromos autóval elindulni? Az ország mely részén kevésbé? • 51:35: AC vagy DC töltés? Mi a különbség? • 56:45: Plug-in hibridek – tökéletes átmeneti megoldás vagy visszaélés a zöld rendszámmal? • 1:03:43: Miért nem elég az autók motorjával foglalkoznunk? • 1:05:09: Jótanácsok azoknak, akik félnek váltani
11/21/20231 hour, 7 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #41: A mi hazánk nem vénnek való vidék

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában utánajárunk, ki főzi ki valójában a Mi Hazánk receptjét és merre halad az amerikai belpolitika egy évvel az elnökválasztás előtt. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Kölcsönös előnyökért összejátszanak, de a Mi Hazánk alá is vághat a Fidesznek (Dobszay János) – 0:51 2) Stratégia kerestetik (Nagy Gábor) – 11:34 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
11/19/202319 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #6 – Lovasi és Lil Frakk: Ha nem vagy független zenész, azt jelenti, nincs közönséged

Miközben a kultúrharc sorra zabálja fel a színházakat, a filmművészetet és az oktatást, mégis van egy olyan része a kultúrának, amely minden eddiginél demokratikusabb és több embert ér el: a könnyűzene. A Vasfüggöny utolsó előtti részében annak járunk utána, mi áll a mostani hullám és zeneipari átalakulás hátterében, hogyan tudják az előadók bebiztosítani a saját függetlenségüket, mit nevezünk sikernek, amikor valaki két év alatt befuthat, mi motivál ma egy előadót és lehet-e valaki "csak zenész" 2023-ban. Kovács Bálint vendége ezúttal Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag frontembere, az elmúlt három évtized egyik legmeghatározóbb magyar zenésze, valamint Lil Frakk, azaz Babaitisz Jorgosz rapper, a Sávlekötő podcast házigazdája volt. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:09: Villámkérdések – Mi az az újságírói kérdés, amit a legjobban utálnak? • 5:20: Zalatnay Cili vokálozna Azahriahnak – ők kinek? (És miért fontos a vokalistákról beszélni, és hogyan jön ide Krúbi?) • 10:22: Mit jelent a szabadság és a függetlenség? Hogyan jelent biztonságot és mégis egyszerre kihívásokat a zenészek életmódja? Hogyan befolyásolja egy zenész függetlenségét a social media? A zeneipar átalakulásai hogyan alakítják azt, hogy ki mozgatja a szálakat? Miért figyeli a zeneipar az Azahriah-sztorit nagyon közelről? • 19:09: Demokratikus-e a mostani rendszer olyan szemmel, aki mást már nem ismert? Mi volt a szerepe a Petőfi rádiónak? • 25:17: Hiányzik a rádió a mai zenének? • 28:10: Mennyire motiválja a mai előadókat a népszerűség? Mennyire van alacsonyan a belépési küszöb? • 31:36: Demokratikus zenei tér egy nem demokratikus országban – hogyan? • 36:39: Lehet fiatalokat motiválni állami/önkormányzati pénzekkel, bulikkal? Hogyan működnek egyáltalán a falunapok? Miért mond igent/nemet valaki? • 41:34: A zenészek már nem csak zenészek – ennek van köze a pénzhez? • 46:57: A Kispál-reunion tapasztalatai, szembenézés a múlttal • 50:35: Milyen hatással volt Jorgosz életére az SZFE-ügy, az egyetemfoglalás hallgatóként? • 54:55: András hogyan viszonyul most a politizáláshoz? • 56:53: A hallgatók elvárják a társadalmi szerepvállalást? • 1:01:11: Mit csinál egy zenész fesztiválszezonon kívül? Hogyan készül a fesztiválszezon? • 1:04:23: Miért jó zenésznek lenni ma?
11/16/20231 hour, 7 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az izraelieket a túszok jobban érdeklik, mint a háború - helyszíni beszámoló

A Fülkében Keresztes Imrével, a HVG külpolitikai újságírójával követtük az izraeli-palesztin háború eseményeit, akinek múlt héten lehetősége nyílt ellátogatni Izraelbe. Legfrissebb adásunkban az itt szerzett élményeiről kérdezte Nagy Iván László: kiderül, milyen a közhangulat, és inkább kétségbeesés vagy bosszúvágy ül az izraelieken, hogy áll a túszok kiszabadítása és miért tűnik úgy, hogy nincs jó megoldás, mi maradt a gázai határmenti kibucokból és mit élt át, aki a határkerítés melletti zenei fesztiválon volt október 7-én, és arról is szó lesz, tudnak-e az izraeliek a gázai civil áldozatokról és miért nincs mégsem esély a tűzszünetre. Kíváncsiak vagyunk a véleményére: töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyen részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találja: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:51: Hogyan lehet most kijutni Izraelbe? • 1:15: Mi fogadja az embert, amikor leszáll Izraelben? • 1:42: Milyen a közhangulat Tel-Avivban? Mennyire érezhető a tragédia? • 3:01: Hány ember lehet a Hamász fogságában? • 3:58: Hogy halad a túszok kiszabadítása? Sikeresek lehetnek a tárgyalások? Ki lehet szabadítani őket fegyveres harcban? • 8:03: Hogyan lehet közlekedni most Izraelben? Hogyan tudott eljutni egy gázai övezet melletti kibucba? • 9:05: Mennyire biztonságosak most ezek a zónák? • 10:02: Mit meséltek azok, akik a határmenti kibucokban vagy a sokat emlegetett zenei fesztiválon voltak? • 12:32: Mennyire van benne az emberekben az a bosszúvágy, ami a Netanjahu-kormányban dolgozik? • 14:32: Mennyire éri el az izraeli közvéleményt a gázai civil áldozatok híre? • 17:38: Mi érezhető Izraelben az évközbeni Netanjahu-ellenes megmozdulásokból? Milyen az elnök megítélése? • 20:48: Ha a tűzszünet nem realitás, akkor mi igen?
11/15/202322 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Az első magyar unikornis? - Kádár Tamás és a SEON-sztori

Még nincs 30 éves, de a startupot, melynek társalapítója, több mint 500 millió dollárra taksálják: üzleti podcastunk vendége ezen a héten Kádár Tamás volt, akivel végigvettük a Seon történetét és megnéztük, mennyire ideális környezet Magyarország a világ fintech-elitjébe igyekvőknek. Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan pedig ezen a héten is elhozták a legérdekesebb céges témákat - a WeWork bukását és a közelgő Black Friday őrületét. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:50: Közeleg a Black Friday: mire érdemes odafigyelni, hogyan húznak le minket a webshopok és a jó marketing, honnan ered ez az egész? • 6:09: Befuccsolt a WeWork – befuccsolt a co-working is? Miért nem szabad hinni továbbra sem a csillagokat leígérő startuppereknek? (Kikacsintás a törzshallgatóknak) • 20:47: A stúdióban Kádár Tamás, a SEON társalapítója. 28 évesen már a Forbes-listán van – ő az egy az egymillióból, akinek bukások nélkül jött a nagy siker? • 23:00: Mit csinált korábban? Mindig is vállalkozni akart? • 25:54: Mennyit kellett alkalmazkodni ahhoz, hogy a Seon ne legyen bukás? • 27:01: Miért ő képviseli a céget a médiában, miért látható kevésbé a másik társalapító? • 29:27: Kire tudtak támaszkodni induláskor? Hogyan indult a Seon? • 31:39: Külföldön miben nyújtanak több segítséget vállalkozóknak? • 32:42: Még egyetemistaként kaptak egy lehetőséget Berlinből a vállalkozással, mégis maradtak és előbb megcsinálták a diplomájukat. Miért? • 35:25: Honnan jött az ötlet és mennyi idő telt el annak megszületése és megvalósítása között? Hogyan jött szembe a csalás? • 37:21: Hogyan szerezték az első nagy ügyfelet? • 39:57: Hogyan működik a technológia? Miben több egy email-ellenőrzőnél? • 41:36: Hogyan lehet ennyi adatot, ilyen gyorsan, biztonságosan kezelni? • 43:40: Kik az ügyfeleik most? • 44:51: Mire elég 10 millió dollár? • 51:25: Hol tart most a csalás elleni szoftverek piaca? Befelé megyünk, vagy már a nagy játékosok húzgálják a szálakat? • 54:06: Milyennek látja a hazai vállalkozói környezetet más országokhoz, régiókhoz képest? • 57:51: Mennyire lehet idecsábítani/hazacsábítani embereket? • 1:00:51: Mi a legjobb és legrosszabb tanács amit valaha kapott vállalkozóként?
11/14/20231 hour, 4 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #40: Rogán titkai és a balkáni országok is fennakadnak a határon

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megnézzük, milyen kellemetlen dolgokat felejt el felfedezni Rogán Antal hiper-szuper-titkosszolgálata, valamint megvizsgáljuk, mikor (nem) lesznek EU-tagok a nyugat-balkáni országok. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Dezső András: Ami kimaradt Rogán „szuper-titkosszolgálatának” szenzációs jelentéséből – 0:44 2) Előszobai évtizedek (Németh András) – 13:31 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
11/12/202319 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #4: Mikor kell digitális detoxra vonulnom?

Hiába figyelünk oda a táplálkozásunkra, az alvásunkra, a fizikai jóllétünkre vagy a pszichénkre, egy dologba akkor is belefuthatunk: a közösségi média veszélyeire. A Kösz, jól első szellemi egészséggel foglalkozó adásában annak jártunk utána, mik a legfőbb veszélyei az online térnek, mit nevezünk social media függőségnek, milyen kapcsolatban van a valós és a digitális énünk és hogyan tudunk tudatosabban létezni az interneten, illetve az internettel együtt. Bánhalmi Kata vendége ezúttal Koronczai Beatrix pszichológus, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa, valamint Hermann Veronika irodalomtörténész és médiakutató, az ELTE BTK egyetemi adjunktusa volt. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:18: Mit jelent tudatos médiafogyasztónak lenni? • 4:13: Pszichológiai szempontból mik a legfontosabb hatásai a közösségi média használatának? • 5:55: Mit nevezünk közösségi média függőségnek? Hogyan alakul ki? • 9:50: Mikortól számít valaki függőnek? • 12:39: Hogyan alakítja a médiafogyasztó gondolkodását a tartalom, amit lát? • 21:06: Mi az a digitális és transzmediális identitás? • 30:32: Milyen tehet ma a gyerekeken a közösségi média? • 34:41: Mennyire neveljük médiatudatosan a gyerekeket Magyarországon? • 40:31: Mi a szülő szerepe a gyerek médiatudatosságában? • 44:44: Milyen hatással van az internet a társas kapcsolatainkra? • 51:54: Lehet-e az egyéni felelősséget a platformokra és azok milyenségére hárítani? • 54:56: Mit tehetünk személyesen az online wellbeingünkért? • 57:18: Gyakorlati tippek tudatos hír- és médiafogyasztásra • 1:03:28: Hogyan lehet jól digitális detoxot tartani?
11/9/20231 hour, 6 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke: EU-pénz nincs, jobboldali áttörés nem is lesz

Már mi is nehezen hisszük el, hányadik adást kell ehhez hasonló címmel elkészítsük: újfent késnek az uniós források, az Európai Bizottság szerint pedig nincs is miről tárgyalni, hiszen világosak a feltételek, csak az Orbán-kormány nem teljesíti azokat. A mai adásban annak járunk utána, most éppen hol véreztek el a magyar vállalások, újra áttekintjük, miben és mit kéne változtatnia a magyar államnak, melyek azok a pénzek, amelyeket úgy tűnik, végleg elengedtek, valamint újfent Navracsics Tibor-hasonmásversenyt játszunk és megpróbáljuk megtippelni, mikorra érkezhetnek meg (most már tényleg) a hőn áhított EU-s pénzek. Ezen kívül kiderül az is, hogyan fogadták Orbán kínai és türk útjait Brüsszelben, van-e bármi esélye szövetségeseket találni, és képes-e az Unió egyszerre jól cselekedni és a szövetségesei mellett kiállni a két párhuzamos háborúban. Nagy Iván Lászlóhoz telefonon csatlakozott Arató László, a brüsszeli EUrológus szerzője. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:21: Miért késnek ismét az uniós források? • 4:06: Mit rakott le a magyar kormány az asztalra és miért nem felel ez meg a megállapodásoknak? • 7:45: Van-e olyan pénz, amit a szó szoros értelmében elbukhatunk? És ami nem jött, az most hiányzik, vagy később fog csak igazán? • 11:54: Zárolhatnak-e további milliárdokat, ha például szigorítják a homofóbtörvényt vagy elfogadják a „szuverenitásvédelmi” terveket? • 15:29: Sikerült az Európai Bizottságnak a magyar üggyel elrettentenie más országokat a visszaélésektől? • 18:10: Mikorra reális most már tényleg, hogy csurranjon-cseppenjen valami? • 20:34: Hogyan fogadták Brüsszelben Orbán Viktor kínai és közép-ázsiai találkozóit, Putyinnal kézfogását, diktátorok közt mosolyogva integetését? • 23:07: Mennyire reális célja a Fidesznek minden ilyen népszerűségvesztés után, hogy pártcsaládot találjon Európában? Ki fanyalodna rájuk? • 28:17: Mi a brüsszeli álláspont Gáza kérdésében? Hogyan tud morálisan jó maradni úgy, hogy az az Izrael a szövetségese, amely közben rengeteg civil áldozatot szed? • 31:47: Mi a helyzet Várhelyi Olivérrel, aki botrányt keltett azzal, hogy egyoldalúan (és tévesen) bejelentette, nem küld az EU több segélyt a palesztinoknak? • 33:45: Ursula von der Leyen múlt hétvégén Kijevben járt – ezzel jelezte az Unió, hogy nem feledkezett el Ukrajnáról? • 35:33: Bírni fogja Európa a két háborút egyszerre? • 37:54: Tabu téma, vagy van valamilyen elképzelés arról, hogyan lehet megóvni mind a muszlim, mind a zsidó közösségek, mind a teljes európai társadalom biztonságát az esetleges etnikai és terrortámadásoktól? • 40:39: Az izraeli események nyomán elképzelhető, hogy a jövő évi kampány a terrorizmusról és a migrációról fog szólni?
11/8/202343 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

zCast: Miért nem hatékony a klímaaktivizmus?

Hiába hangos a figyelemfelhívás és a segélykiáltás, továbbra sem veszik elég komolyan a nyugati társadalmak a fenntarthatóságot, sőt: sokan abban látnak hatalmi-politikai hasznot, hogy ellene hergelnek. De mi a belső akadálya annak, hogy megtegyük az első lépést? Van-e köze ennek a magyar társadalom individualizmusához, vagy mindannyiunk elméje hasonlóan működik? Hogyan érdemes belekezdeni a tudatos életvitelbe? És meddig lehet kampányolni valami mellett anélkül, hogy elidegenítenénk másokat? Ezekről beszélgetett Nagy Iván László fenntarthatósági podcastunkban Antal Éva környezettudatos tartalomkészítővel, az humánökológia mesterszakos hallgatóval, akit a legtöbben Vászonzsákoslányként ismerhetnek, valamint Csizmadia Máté agrármérnök és pszichológussal, a Zöld Pszichológia blog szerzőjével. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! Győrffy Dóra a zCastban az akkugyárakról: https://hvg.hu/zhvg/20230711_zCast_Gyorffy_Dora_podcast_akkumulatorgyar Cikkeink az akkugyári balesetekről: https://hvg.hu/360/20230918_samsung_sdi_akkumulatorgyar_balesetek_mergezesek • 0:46: Mennyire nehezíti meg Magyarországon a fenntartható életmód népszerűsítését a társadalom erős individualizmusa? Nem nyitottak vagy túl sok az akadály, túl kevés a visszaigazolás? • 2:48: Mik a leggyakoribb akadályok? • 4:30: Hogyan látja a hajlandóság kérdését valaki, aki amúgy erre nyitott emberekkel interaktál? • 6:55: Reménykedhetünk abban, hogy a mostani fiatalok döntéshozói pozícióban majd változtatnak, vagy ez túl késő? • 7:52: Hogyan lehetne elérni, hogy ne niche téma legyen a környezettudatos életmód? Máshol hogy csinálták? • 9:58: Mik a fenntartható életmód „kapudrogjai”? Melyek azok a lépések, amelyek segítenek elmélyülni és egyre tudatosabban élni? • 11:55: Hogyan lehet meggyőzni embereket arról, hogy fontos a saját klímatudatosságuk, miközben a klímaváltozásnak kiemelt okozói a fosszilis energiából élő országok és nagyvállalatok? Miben segít a személyes tapasztalat, hogyan láthatjuk kicsiben, hogy van hatása a cselekedeteinknek? Miért nem kell tökéletesnek lenni? • 15:48: Milyen szerepe lenne a mindenkori államnak a környezettudatosságban? • 22:15: A nyugati világban sok helyen elkezdődött egyfajta ellenhatás, túlcsordulás és szembefordulás a zöld célokkal; szép sorban állnak a zöld városi átalakítások, a benzines autózás korlátozása, a nem fenntartható termékek betiltása ellen tiltakozók. Emögött hatalmi-politikai haszonlesés van, vagy valóban nehezen adaptálódnak a társadalmak az új elvárásokhoz? • 28:58: Hogyan lehet úgy akaratosnak lenni a klímakérdésben, hogy ne váltson ki visszahatást, mint ahogy például a Just Stop Oil akciói? • 36:45: Hogyan lehet jóra használni a klímaszorongást?
11/7/202341 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Fülke: Éberség, L. Simon elvtárs! – így vág rendet Csák János a kultúrában

Hétfőn kirúgta Csák János kulturális és innovációs miniszter L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum éléről, mert az egyébként párthű káder értelmiségiként mert gondolkodni rendszerszolga helyett, és nem tiltatott be, vagy tett legalább korhatárossá egy kiállítást, amelyen az LMBTQ-közösség tagjai voltak láthatóak. Kinek szól ez az üzenet: mindenkinek, hogy a homofóbia államforma lett, vagy a kádereknek, hogy egy centit sem szabad mozogniuk? Hogyan reagált L. Simon a döntésre, és mit várt volna el tőle Csák János igazából? Mi a szerepe Dúró Dórának a történetben és általában a Mi Hazánknak az Orbán-rezsimben? Röp-Fülke adásunkban ezekről a kérdésekről beszélgetett Hamvay Péterrel, a HVG újságírójával Nagy Iván László. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! Korábbi kultúrpolitikai adásunk: https://hvg.hu/kultura/20230822_Fulke_Elengedni_a_legjobb_muveszeket_hazaarulas_nem_konzervativizmus Vasfüggöny című kulturális podcastsorozatunk: https://hvg.hu/cimke/Vasf%C3%BCgg%C3%B6ny%20podcast • 0:47: Mi történt pontosan? Mi az a World Press Photo? Milyen képekkel és kinek volt baja? Miért kellett mennie L. Simonnak? • 4:49: Mi volt a fontosabb? A homofóbia, mint vezérfonal hangsúlyozása, vagy megmutatni, hogy senki nem mozoghat egy centit sem önállóan a NER-en belül? Pontosan milyen indokkal menesztette Csák L. Simont? • 8:12: Csák János saját kultúrharcot vív az intézmények fejeinek lecserélésével? • 10:52: Hogyan reagált L. Simon László? • 13:33: Mi (Dúró Dóra és) a Mi Hazánk szerepe a Fidesz politikájában, miért ad nekik győzelmeket a rendszer? Miben más, mint a Jobbik volt? Mennyire önálló entitás?
11/6/202318 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #39: A palesztin nacionalizmus születése és egy professzor halála

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a palesztin nemzeti identitás és egy floridai gyilkosság nyomába eredünk. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Így jutott el a palesztin politika a pánarabizmustól a fundamentalista iszlámig (Lenthár Balázs) – 0:44 2) Az FBI sejtette, hogy egy rokona ölette meg a jogászprofesszort. Kieszeltek hát egy trükköt, hogy kiderítsék, ki volt az (Rovó Attila) – 13:56 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
11/5/202326 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Miláktól Szoboszlaiig – hogyan NE csináljuk ki a magyar sportolókat?

Az elmúlt hónapokban nemcsak a sportsajtó, hanem szinte minden magyar médiafelület címlapon hozza Milák Kristóf karrierkrízisét és Szoboszlai Dominik világsztárrá válását, szinte elfeledve azt, hogy Magyarország, mint sportszerető társadalom legalkább annyira ott van a sikerek mögött, mint a bukások kulcsaként. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában annak járunk utána, hogyan kezelik az élsportolók a kiégést és a közösségi média nyomását, miként lehet feldolgozni, ha valakiből tizen-huszonévesen világsztár lesz, miért nincs siker bukások nélkül és hogyan tudjuk megváltoztatni a szurkolói kultúránkat a jó irányba. Nagy Iván László vendége Faludi Viktória pszichológus, több olimpikon és köztük Szilágyi Áron csapatának tagja volt. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:16: A Milák-ügy: nem tudunk eleget, hogy ítéletet mondjunk, cserébe minden ítélettel rontunk a helyzeten? • 2:59: Mit tud tenni egy pszichológus egy kiégett sportolóval? Mi az a pont, ahol a sportoló egészsége és biztonsága felülír minden karrierkérdést? • 5:27: Van olyan sportoló, aki nem ég ki, vagy csak olyan, aki jól kezeli? • 6:12: Mennyi mentális munka kell ahhoz, hogy egy sportoló jól teljesítsen – és mekkora ahhoz, hogy a pályán kívül helyt tudjon állni? • 8:44: Van recept arra, hogy valaki hogyan kezelje a médiát? • 10:24: Van, amiben az Y/Z generációs atléták tudatosabbak a digitális és mentális térben? • 11:43: Mit lehet kezdeni azzal, hogy elvárás a közösségi médiás jelenlét, de nem minden sportolónak passzol az „influenszerség”? • 13:20: Mennyi inspiráló vagy ijesztő, ha valakit egy ország a tenyerén hordoz? Mekkorát lehet esni a csúcsról? • 15:38: Hogyan kezelték Szilágyi Áronnál a csúcson maradás kihívását és a mélység veszélyét? • 17:32: Mit tesz egy sportolóval, ha nagyon fiatalon ér fel a csúcsra? Miért nehéz a tartós sikerből tanulni? • 19:10: Mennyire nehezíti a fiatal sportolók életét, hogy önmagukat is keresik, nemcsak a siker lépéseit? • 21:37: Hogyan kell ifisportolót nevelni úgy, hogy ne legyen sérült, ne őrüljön bele? Hogyan kell együttműködnie az edzőnek, a szülőnek és a pszichológusnak? • 25:23: A magyar sportkultúra inkább segíti vagy hátráltatja a játékosokat? Mennyire helyezünk nyomást az atlétáinkra a kis ország nagy lelkesedésével? • 28:18: Mennyire árt a magyar sportoknak, sportolóknak, hogy a futball mindenre árnyékot vet? • 31:40: Mennyire van jelen a megélhetés egy sportoló karrierjében, teljesítménykényszerében? • 33:37: Mi az, amivel a magyar sportrajongók hozzá tudnának tenni ahhoz, hogy az általuk szeretett sportolók jobban érezzék magukat, s így jobban is teljesítsenek?
11/3/202335 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #5 - Oltai Kata, DrMáriás: „Az ízléstelenségnek komoly tradíciója van a társadalmunkban”

Mi a szerepe a képzőművészetnek a digitális, rohanó, kulturálisan pedig szétzilált világban? Kulturális sorozatunk ötödik részében a festészet, szobrászat és utcai művészet nyomába eredtünk. Kovács Bálint vendége Oltai Kata művészettörténés és szabadúszó kurátor, valamint DrMáriás, avagy Máriás Béla író, festő, a Tudósok zenekar énekes-trombitás-harsonás-szaxofonos vezetője, újvidéki születésű képzőművész voltak. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:51: Villámkérdések – Mi az a művészeti alkotás, amely szerintük túlértékelt, vagy árnyaltabban kellene vizsgálni? (És beszélhetünk-e cancel culture-ről a művészetben?) • 14:24: Ha bárkitől lehetne, kinek a műalkotásait vennék meg a lakásukba? • 23:26: Mit jelent számukra a szabad és független művészet? • 29:42: Hogyan kapcsolódik a szabadsághoz a ferencvárosi pad története? • 32:10: Mennyire fontos a mai embernek a képzőművészet? • 33:54: Van hatása DrMáriás képeinek? Ha igen, mi? • 35:42: Nem csak azokhoz jutunk el, akik azt gondolják, mint mi? • 37:24: Kurátori szemmel milyen a közösségi média, mint művészeti platform? • 42:57: Mi a humor szerepe a mai művészetben? • 50:07: Mi a helyzet a köztéri giccsel? • 1:01:35: Mekkora kárt okoz, hogy nem kell értelmezni a minket körülvevő, utcai művészetet? • 1:04:23: Mennyire képezi le egy ország művészete annak társadalmát? Márványplafon-jelenség? • 1:10:27: Miért érdemes mindennap a képzőművészettel foglalkozni? Érdemes?
11/2/20231 hour, 18 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Önvezető és egymással beszélő autók - mi köze ehhez egy magyar startupnak?

Mikor ülhetünk be az autónkba és juthatunk el Budapesten A-ból B-be anélkül, hogy egy másodpercet is vezetnénk? Üzleti podcastunk legfrissebb adásában Patay Szabolcs, a vezetéssel kapcsolatos MI-megoldásokkal, autók közti kommunikációval és önvezetési technológiákkal foglalkozó Commsignia ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a technológia jövőjéről és a magyar startupokról, de támogatói tartalmunkból kiderül, milyen számítástechnikai háttér kell egy MI-fejlesztéshez, és arról is szó lesz, mennyire van tele az ügyfélszolgálatosok hócipője és hány órát is kéne dolgozni egy héten. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! A támogatott tartalomhoz kapcsolódó link: https://www.telekom.hu/vallalati-megoldasok/szolgaltatasok/hosting/palyazat • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:52: Szabad-e beszólni egy bunkó ügyfélnek az ügyfélszolgálaton? • 7:16: Négynapos munkahét vagy több pénz? Esetleg 70 órás??? • 13:06: Támogatói tartalom: Olejnyik Zsanettel, a Magyar Telekom adatközponti szolgáltatások szakértőjével beszélgetünk arról, milyen gépek és technológia kell ma egy AI-fejlesztéshez a cégünkben • 19:35: Mikor lehet realitás Magyarországon, hogy beülünk egy önvezető autóba és elvisz A-ból B-be anélkül, hogy bármi mást csinálnánk, minthogy megadjuk az úticélt? • 21:29: Mi mindenre lenne szükség ahhoz, hogy az önvezető járművek biztonságosan tudjanak működni? • 25:31: Hol jön képbe ebben a Commsignia? • 28:24: 2019-ben azt mondták, 2022-2023-ra tudnak majd az új autók egymással kommunikálni. Ez megtörtént? • 30:15: Külföldön már van, ahol nem utópia az önvezető autózás? • 31:48: Mennyivel segíti a biztonságos közlekedést autósoknak és nem autósoknak az önvezető technológia? • 36:03: Mennyire zavaróak egy önvezető autónak a régi típusú kocsik? • 37:30: Fel lehet okosítani régi autókat? • 40:11: Mennyire lehet vigyázni az adatainkra, ha az autónk is egyre többet tud rólunk? • 44:57: A Commsignia-sztori • 51:03: Visszatérő kérdés a Mérlegenben: kell-e egyetem az AI-áttöréshez? • 54:20: Miért veszteséges a magyar Commsignia? • 59:55: Milyen helyzetben van a magyar AI-szektor nemzetközi szinten?
10/31/20231 hour, 3 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #38: A világrendnek is van vége

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megvizsgáljuk, merre fordult a világ a háborúk korában és megismerkedünk a a lóf*szok felkent költőjével. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) A kialakulóban lévő világrend veszélyesebb, mint a régi (Dezső András) – 0:44 2) Budapesti fura szerzetek: dr. Réthy László muzeológus, a lóf*szok felkent költője (Lenthár Balázs) – 15:11 Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!
10/29/202327 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Fülke - Kampánynyitó Horn Gáborral: Visszaüthet a Fidesznek a két választás egy napon

Október 23-án Orbán Viktor, Karácsony Gergely és maguk módján az ellenzéki pártok is megnyitották a 2024-es kampányidőszakot. De kinek sikerült igazán berúgni a saját szekerét? Tud-e erős szövetséget formálni Karácsony? Mekkora bajban van a Fidesz és hogyan üthet vissza a két választás egy napra helyezése, ami eredetileg az ellenzéket ütötte volna meg? Megvezethető-e a Fidesz-szavazó és érti-e a két különböző voksot az ellenzéki? Miért nem érti meg az ellenzék, hogy ha egymást ütik, csak több szavazót veszítenek? Mi áll a DK és a Momentum hitelességválságának a hátterében és mekkora szeletet nyeshet le a Kutyapárt és a Mi Hazánk jövő júniusban? Ezekről beszélgetett Nagy Iván László Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökével. Hol segít a Fidesznek a két választás egy napon? https://hvg.hu/360/20231012_onkormanyzati_valasztas_epvalasztas_2024_Fidesz_Borsod_Heves_ellenzek_Republikon_Intezet A Republikon szeptemberi pártpreferencia-mérése: https://hvg.hu/itthon/20231009_Republikon_szeptember_partpreferencia Donáth Anna írása a DK-ról: https://hvg.hu/itthon/20231025_Donath_Anna_A_DK_a_hazugsag_kulturajat_kepviseli_es_akadalya_a_kormanyvaltasnak Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:19: Ki tudott erőt demonstrálni, berúgni a kampányát október 23-án? • 6:09: Karácsony Gergelynek fontos támogatás, hogy az oktatási tüntetések összefonódtak Budapesttel? • 9:26: Hogyan nézne ki egy budapesti ellenzéki szövetség? Felülírja-e a pártönkény? • 12:05: Mi a célja Orbánnak az új nemzeti konzultációval? • 15:03: Látják a fideszesek Orbán (külpolitikai) kudarcait? • 19:03: Azért nyomja-e a Fidesz az erős EP-kampányt, hogy biztosan leszavazzanak a jelöltjeikre az önkormányzatin is? Biztosan nyer-e a Fidesz azzal, hogy összerakta a két választást? • 21:55: Az ellenzék belegyalogolt a két választás csapdájába? • 23:43: Ki nyer abból, ha az ellenzék házon belül harcol? Mi a szerepe a Mi Hazánknak és a Kutyapártnak 2024-ben? • 27:24: Vona, Márki-Zay, Jakab-pártok – kell velük számolni 2024-ben? • 28:54: Milyen következtetést (nem) szabad levonnia az ellenzéknek az EP-eredményekből? • 29:51: Miért tesz magasról az ellenzék arra, hogy a szavazói összefogást szeretnének? • 31:19: A DK-kérdés – nem destruktív-e a mostani választásokra nekifutni úgy, hogy a saját oldalukat bomlasztják, hogy nőjenek? Mi lett az összefogással és mi köze van nekik a széteséséhez? Ki a felelős? Hogyan találta meg Orbán 2006-ban azt, ami az ellenzéknek most nem sikerül? Miként nyúlnak vissza a problémák a DK-Jobbik-paktumig? • 38:09: Hány százaléknál van a DK üvegplafonja? Hova mozogtak át az eredeti néppárti profiljukból? • 40:41: Miért nem tudott ellenzékújító erő lenni a Momentum? Mert betagozódott? Mert fejetlen a vezetése? Mert túl szűk a látóköre? Milyen kérdéseket kell tisztázniuk magukkal kapcsolatban? • 42:00: Megbuktak-e a hagyományos, liberális, baloldali, konzervatív értékrendek? Mennyire van értékrendje a Fidesznek? • 44:29: Tudna az ellenzék baloldali-liberális üzeneteknek ugyanolyan rajongótábort építeni, mint ami a nacionalista-konzervatív vonalon van? • 49:33: Meg tudja-e csinálni az ellenzék, hogy pártcsatározás helyett hiteles helyiek mögé áll be minden településen? Mennyire vélt vagy valós, hogy a civileknek az egzisztenciáját veszélyezteti, ha szembemennek a Fidesszel? • 53:23: Bukhat-e a Fidesz akkugyáras településeken? • 54:55: Ha minden ennyire bebetonozott, a biztos szavazók mennek csak el voksolni és nem lesz osztogatnivaló pénz, van-e, ami megbillentheti a kampányt (botrányokon kívül)?
10/27/20231 hour, 10 seconds
Episode Artwork

Mit jelent jól lenni Ónodi Eszternek és Szinetár Dórának? - Kösz, jól Extra

A Kösz, jól első három részében annak jártunk utána, miért érdemes és hogyan tudunk tudatosabban táplálkozni és aludni - hiába univerzálisak azonban a tanácsok, ha a valóságban mind mások vagyunk, különböző életstílusokkal, prioritásokkal és adottságokkal. A podcast első "extra" részében szakítunk a szokásos, szakértői felállással, és megnézzük: azok az emberek, akiket ismerünk, hogyan vigyáznak a jóllétükre a gyakorlatban. Különkiadásunkban Bánhalmi Kata Ónodi Eszterrel és Szinetár Dórával beszélgetett arról, mit jelent számukra jól lenni és hogyan függ ez össze a színpaddal, a családdal és a nőiességgel. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:19: Mit jelent jól lenni a bőrünkben? • 4:00: Miért kezdünk el foglalkozni azzal, hogy jól legyünk? • 9:21: Mit jelent nekünk a tudatos táplálkozás? • 15:05: Hogyan néz ki egy időszakos böjtölés a gyakorlatban? • 17:59: Hogyan alszunk tudatosan? • 25:08: Mit változtatott meg a karanténidőszak? • 26:18: Mi a szerepe a sportnak a kiegyensúlyozott életben? • 36:34: Hol kapcsolódik a wellbeing a színészethez? • 44:19: Terápia – igen vagy nem? • 47:46: Hogyan segítheti a social media a tájékozódást a wellbeing kérdéseiben? • 52:59: Mekkora a nyomás színpadon álló nőként, hogy mindig tökéletes képet adjanak magukról? • 1:00:09: Mit tudnak az Y/Z generációs nők, amiben a korábbi generációk nem annyira jók?
10/26/20231 hour, 5 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

zCast: "A magyar vasútban nem pénzhiány van, hanem vízióhiány"

Még júliusban készítettünk egy adást a Fülkében a MÁV forró nyaráról, amelyben megígértük: a jövőben megnézzük majd, hogy a magyar vasút problémái hogyan aránylanak az európai vonatközlekedéshez, és mit lehet tenni, hogy ne a diszkontrepülés legyen az egyeduralkodó közlekedési forma a kontinensen. Ezt az ígéretet a zCast legfrissebb adásában váltotta be Nagy Iván László, akinek Spohn Márton közlekedési- ls vasúti szakértő, a Közlekedő Tömeg alelnöke volt a vendége. A beszélgetésből kiderül, valójában milyen sebekből vérzik a magyar vasút, valamint arra is kitérünk, milyen stratégiája van az Európai Uniónak a vasúttal, hogyan kapcsolódik ez be a Fit for 55-ba és mennyire lenne fontos a piacot bevonni a reformokba. Az említett júliusi adás a Fülkében: https://hvg.hu/itthon/20230726_Fulke_A_MAV_2010_ota_nincs_rajta_a_kormany_problematerkepen Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:49: Mennyi pénz hiányzik a magyar vasútból ahhoz, hogy életképes legyen, netán versenyképes régiós szinten? • 3:14: Lehet tűzoltásjellegű nagy reformokkal előrelépést elérni, vagy csak fokozatos, sokáig láthatatlan fejlesztésekkel? • 5:32: Mi az a vízió, ami reális lenne a magyar vasúton? • 6:55: Hogyan változtatta meg a Covid a vasút szerepét Magyarországon is? • 8:50: Vitézy Dávid szerint ha van jó alternatíva, maguktól váltanak az emberek. Egyetért ezzel? • 10:36: Megvannak Magyarország földrajzi adottságai ahhoz, hogy vasútorientált legyen a közlekedésünk? • 13:50: Miért nincsenek gyorsvasutak Magyarországon? Miért bukott el az erre irányuló magyar program? • 17:22: Itthon szinte csak személyszállításról beszélünk a vasúttal kapcsolatban. Miért? Máshol hogyan aknázzák ki a lehetőségeket? • 20:20: Mi az Európai Unió terve arra, hogy felvirágoztassa és népszerűsítse a vasúti közlekedést a kontinensen? • 23:55: Mi a vasút szerepe az uniós klímacélokban? • 24:53: Hova, milyen formában koncentrálódik most a vasúti közlekedés Európában? • 26:19: Hogy lehet, hogy miközben megy a küzdelem a klímacélokért és a vasútért, a légitársaságok adómentesen használják a légteret? • 27:53: Légitársaságok megsarcolása vs. vasút megerősítése: melyik utat választotta az EU? • 31:27: Miért bonyolult az országhatárokon keresztülmenő vonatozás szabályozása? • 34:24: A piacban rejlik a vasúti problémák megoldása? • 39:29: Megtérülnének-e az európai nagy vasúti fejlesztések? • 42:10: Magyarországon számít a megtérülés? Mennyire lövi lábon magát az állam, ha kiosztja a MÁV-nak a vasúti ellátást? Hogyan tudja az EU erőltetni a piacosítást – és hogyan áll ellent, jogsértően, a magyar állam? • 48:26: Mit tudnak a szakértők tenni azért, hogy több embert mozgasson meg a kérdés?
10/24/202351 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #37: Orosz-magyar két jó barát, együtt hallgat Azahriah-t

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Orbán Viktor artistaként igyekszik kezelni a konfliktusokat, Azahriah pedig háromszor is megtölti a Puskás Arénát. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Orbánra szakadt a világpolitika: a keleti "béketáborban" ő az izraeli háborúpárti (Gergely Márton) – 0:44 2) Azahriah, a legkisebb királyfi, a generációs csúcsmodell (Balla István, Németh Róbert) – 9:38 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
10/22/202320 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mi történik Ukrajnában, amíg a világ Izraelre figyel?

Megengedheti-e magának a Nyugat, hogy levegye a szemét Ukrajnáról, amíg Izraelre figyel? Az elmúlt, és várhatóan az elkövetkezendő heteket a gázai fejlemények fogják tematizálni a közvéleményt, noha a nyugati világ nem engedheti meg, hogy akármelyik háborúban veszítsen a szövetségese - még ha bele is szakad anyagilag. De hogyan vezethet polikrízishez a két háború? Milyen morális dilemmák vetődnek fel Ukrajna és Izrael apropóján és mi köze lehet a gázai eseményeknek Vlagyimir Putyinhoz? És egyáltalán: mi történik jelenleg az ukrán fronton és milyen télre számíthatunk? Ezekre a kérdésekre válaszolt Nagy Iván Lászlónak Németh András, a HVG külpolitikai újságírója. A gázai eseményekről szóló legfrissebb adásunk: https://hvg.hu/vilag/20231018_Fulke_Izrael_Hamasz_Gaza_Hezbollah_Iran_USA_podcast Az adásban említett The Rest is Politics epizód: https://open.spotify.com/episode/0XE8ax8Xp3AnesAzPSbYbI?si=fc201afce5ae473e Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:03: Mi történik most az ukrán fronton? Mi lett az ellentámadásból? • 3:25: Kudarcot vallottak a nyugati fegyverek? Vagy még meg sem érkeztek? • 5:42: Mi a helyzet az F16-osokkal? Miért aggályos megváltásként várni őket? • 7:00: Mivel tudja segíteni Észak-Korea Oroszországot, mióta jól összebarátkozott Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un? És fordítva? • 9:39: Hogyan segíti Putyint, hogy a (nyugati) világ Izraelre figyel? • 11:48: Elképzelhető-e, ha polikrízis alakul ki a világban és Amerika keze tele lesz, Ukrajnának területi koncessziókat kell tennie? • 14:18: Miért nem engedheti el a Nyugat Ukrajnát akkor sem, ha már nem bírja támogatni? • 17:21: Milyen morális válságot jelent a Nyugatnak Ukrajnát és Izraelt támogatni? • 20:53: Hogyan próbálta visszaforgatni a saját narratívájába Zelenszkij és Putyin a gázai eseményeket? • 23:04: Mire lesz érdemes figyelni a következő hónapokban Ukrajnában?
10/20/202325 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #4: Van-e élet az SZFE-ügy után?

Három év telt el az SZFE átállítása, foglalása és a független színmű elesése óta. A Vasfüggönyben pedig eddig foglalkoztunk mind a színészekkel, mind a színházasokkal, mind a filmesekkel - de az utánpótlásképzéssel egyelőre nem. Kulturális sorozatunk negyedik részében színioktatókkal néztük meg, van-e élet az SZFE-ügy után. Kovács Bálint vendége Knuth Barbara, a drámaszakos Vörösmarty Mihály Gimnázium osztályfőnöke és drámatanára, Upor László, a régi Színház- és Filmművészeti Egyetem szellemiségét továbbvinni hivatott Freeszfe Egyesület elnöke, valamint Keserű Imre, KIMI tanára, és a volt szentesi drámaszakos Horváth Mihály Gimnázium pedagógusa volt. Az adáshoz kerestük Vidnyánszky Attilát és az SZFE rektorát, Sepsi Enikőt. Előbbi nem válaszolt, utóbbi "nem akarta felhánytorgatni a múltat", ezért nem fogadta el a meghívást. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! (Keserű Imre hangsávja megsérült, a kellemetlenségért elnézést kérünk.) • 0:32: Ki nem jött el és miért? • 1:28: És ki van itt? • 2:13: Villámkérdések: Mire a legbüszkébbek, amit megtanultak – és mi az, ami még hátra van? • 6:29: Mit jelent számukra a függetlenség? • 16:59: Hogyan rendezte át az SZFE-ügy a magyarországi színészképzést? • 20:41: Mire csodálkoztak rá az SZFE-re most jelentkező diákok? • 23:08: Hogyan nyit szakadékot diákok között még most is az SZFE-kérdés? • 26:33: A Freeszfe ellen-SZFE? • 30:27: Kell egy 18 évesnek betagozódáson gondolkodnia? Hogy volt ez régen? Csak egy út van a sikerhez? • 40:30: Érezhető a gimnazistáknál, hogy már nem akarnak annyira az SZFE-re menni? • 54:10: Mire elég egy színészképzés? Elég-e a tehetség, elég-e a szorgalom? • 1:00:18: Mennyire fontos kérdés a pénz a pálya felé? • 1:01:36: Miért éri meg színioktatással foglalkozni? Miért fontos?
10/19/20231 hour, 6 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke – Izraeli-palesztin háború: Vékony a vonal az önvédelem és a humanitárius katasztrófa között

Küszöbön az izraeli bevonulás a gázai övezetbe, amit az egész világ feszülten figyel: kérdés, kivitelezhető-e a Hamásszal való leszámolás civil áldozatok nélkül, és ha igen, hogyan. Közéleti podcastunkban újfent az izraeli-palesztin háborúról beszélgetett Nagy Iván László Keresztes Imrével, a HVG külpolitikai újságírójával. Az adásban összefoglaltuk a háború eddigi 10 napját, megvizsgáltuk a kialakult humanitárius krízishelyzetet, megnéztük, egyáltalán kiiktatható-e teljesen a Hamász és mi jöhet a helyére, mennyire eszkalálhatja a háborút a Hezbollah és Irán, és miért okoz fejtörést az információs háború a Nyugaton. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:00: Mennyire sikerült elkerülnie Izraelnek a Hamász csapdáját, hogy ők is civil áldozatokat szedjenek? • 2:02: Mennyire lehet ezt egyáltalán kivitelezni egy Pest+Csepelnyi terület rakétázásakor? • 4:04: Mennyien hagyhatták el a gázai övezetet, de legalább annak északi részét? És hova tudnak menekülni? • 7:37: Mennyire van ráhatása Egyiptomra és a humanitárius szállítmányok beengedésére a Nyugatnak és Izraelnek? Mekkora menekültválságot kerül el Egyiptom a határzárral? • 9:17: Mit ért a Nyugat Izrael „önvédelme” alatt? Milyen megoldást akarnak kilobbizni a szövetségesek? • 12:08: Le lehet-e számolni a Hamásszal? Hol vannak a vezetők? • 14:49: Mi/ki jöhet Gázában a Hamász után? • 15:48: Mi a helyzet az északi fronton a Hezbollah és Izrael között? Meddig nyújtózkodhat Irán? Okozhat-e olajválságot, háborúba léphet-e közvetlenül? • 19:55: Hogy fest az izraeli-palesztin háborúban az információs hadviselés? Mi a helyzet a tüntetésekkel? • 23:04: Mi az izraeli forgatókönyv a következő napokra?
10/18/202324 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Bárkiből lehet milliókat kereső programozó? Mit szól ehhez a mesterséges intelligencia?

Évtizedes mítosz Magyarországon, hogy a programozók milliókat keresnek, és ha valakinek csak az a fontos, hogy kényelmes életet éljen, legjobban teszi, ha informatikusnak áll, mert arra mindig lesz szükség és meg fogják fizetni. Mennyire állja meg ez a gondolat a helyét a ChatGPT és az elérhető mesterséges intelligencia korszakában? És lehetünk-e AI-szakemberek inkább? Ezekre a kérdésre kerestük a választ a Mérlegenben Szél Péterrel, a programozó továbbképzéseket kínáló GreenFox Academy CTO-jával. Az adásból kiderül az is, mennyire állta a sarat a Birkenstock a tőzsdén, lehet-e mesterséges intelligenciát használni, ha egy állásra jelentkezünk, támogatói tartalmunkban pedig az AI jogi szabályozásáról beszéltünk Firniksz Judit ügyvéddel, a Vodafone Magyarország senior szabályozási tanácsadójával, valamint Schweitzer Antallal, a 4iG vezető innovatív technológiai szakértőjével. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:47: A Birkenstock tőzsdére megy • 6:41: Hogyan használjuk az AI-t álláskereséshez? • 13:41: Támogatói tartalom – az AI jogi szabályozásáról beszélünk Firniksz Judit ügyvéddel, a Vodafone Magyarország senior szabályozási tanácsadójával, valamint Schweitzer Antallal, a 4iG vezető innovatív technológiai szakértőjével • 19:41: Bárkiből lehet-e AI-szakember? • 24:40: Hogyan változtatja meg a ChatGPT és más MI-eszközök a programozók munkáját? Van szükség rájuk egyáltalán? • 28:11: Mi a helyzet a biztonsággal? Mennyire őrzi az MI az érzékeny adatokat, kódokat? • 31:06: Mennyire van munkaerőhiány vagy túlkínálat az MI-szektorban? Mennyire képzik magukat emberek, mert hasznos – mint korábban a programozás? Nehezebb ma elhelyezkedni? • 34:36: Mi motiválja azokat, akik az MI-szektor felé kacsintanak? • 36:07: A GreenFoxnál „5 hónap alatt bárkiből lehet programozó” – hogyan, ha egy egyetem is minimum 3 év? Miért alkalmas/nem alkalmas valaki? • 43:22: Mennyire nehezítette meg a ChatGPT elterjedése a programozó továbbképzésben gondolkodók dolgát? • 44:23: Hova mennek a volt greenfoxosok? Mennyien és mennyire tudnak elhelyezkedni? Mennyit lehet keresni pár év után – és mennyit azonnal? • 48:20: Akadály-e a kor? • 50:31: Mennyire égnek MI-lázban külföldön a munkáltatók? Igaz az, hogy egy jó MI-továbbképzés munkavállalóként is ajtókat nyit külföldre? • 52:52: Van még levegő külföldön? Nem futott fel jobban a piac Nyugaton, mint nálunk? • 53:42: Mi az az egy MI-tanács, amit adna magyar vállalkozóknak?
10/17/202355 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #36: Méltóságos búcsú, méltánytalan dilemmák

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Sólyom Lászlót búcsúztatjuk, majd a cigányság népszámlálási adatait és a prostitúció szabályozási kérdéseit vizsgáljuk meg. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Az alkotmányőr (Dobszay János) – 0:44 2) Láthatatlan létezés (Martini Noémi) – 9:25 3) Testről és lélekről (Szilágyi Sára) – 16:23 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
10/15/202321 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke: Marad-e a lengyel "Orbán-rezsim"? - avagy egy ismerős választás előzetese

Egy illiberális, magát konzervatívnak valló (bár valójában radikális), a jogállamra és a médiára rátenyerelő kormány, kontra egy európai értékeket valló ellenzéki összefogás, mindez egy napon egy hergelő kérdésekre felhúzott népszavazással. Ismerős? Hétvégén sok tekintetben megismétlődik a 2022-es magyar országgyűlési választás, ezúttal Lengyelországban - kérdés, a végeredmény is hasonló lesz-e. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni érdemes a lengyel választásokról, kezdve a kormánypárt PiS és a Polgári Koalíció politikai ajánlatával, tisztázva a személyi kérdéseket és a potenciális királycsinálók pozícióját, valamint azt, hogy az eredmény milyen hatással lehet a régióra és Magyarországra. Nagy Iván László vendége Domány András újságíró, Lengyelország-szakértő, a hvg.hu és a hvg360 rendszeres szerzője volt. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:50: Ki vezeti a PiS-t, magyarán kire szavaz az, aki a kormány megtartására voksol? Mateusz Morawieckire vagy Jaroslaw Kaczynskire? • 2:57: Hogyan működik a lengyel országgyűlési választás? Kire szavaznak most, milyen rendszer szerint? • 5:15: Mennyire jellemző Lengyelországra a magyar példa, miszerint a nagyvárosok alapvetően ellenzékiek, a vidék pedig a konzervatív-jobboldali kormányt támogatja? • 8:12: Ahogy 2022-ben Magyarországon, úgy 2023-ban Lengyelországban is népszavazással egybekötött választás lesz. Mennyire vette át a lengyel állam a magyar példát, hogy hazug és uszító kérdésekkel csalogassa az embereket a szavazófülkékhez? Mik a kérdések? • 13:24: Mennyire képmása a Fidesznek a PiS? Van-e különbség köztük az oroszokhoz való viszonyuláson kívül? • 17:10: Vasárnapi boltzár magyar módra, de hatályban. Mennyire tetten érhető a vallásosság a mai Lengyelországban? • 20:00: Mennyire tartja a kezében a PiS a lengyel médiát? • 24:10: Ebben a kampányban mi a PiS fókusza? • 27:46: Miért (nem) olyan a Polgári Koalíció, mint a magyar összellenzék volt? Mik a fő kampányüzeneteik, milyen témákba állnak bele, mennyire mernek balra tolódni? • 33:44: Kik a kis játékosok és lehetnek-e királycsinálók? Ha igen, hogyan? Miért bonyolult a taktikai szavazás? Milyen koalíciók köttethetnek, ahol a felek elvileg ki nem állják egymást? • 50:11: Mennyire nevezhető sorsdöntőnek a mostani lengyel választás? • 55:19: Milyen hatással lehet az eredmény a magyar-lengyel viszonyra és a V4-re? (A beszélgetést október 12-én, kora délután rögzítettük, a benne elhangzó információk az akkori állapotot tükrözik.)
10/13/202357 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #3: Miért ne fogadjuk el, hogy a rossz alvás az élet része?

Wellbeing podcastunk első két részében a táplálkozás került a fókuszba, a folytatásban pedig ismét egy olyan témát vizsgálunk meg, amely nemcsak a túlélés alapja, hanem kellő tudatossággal a jó élet kulcsa is: az alvást. Mi befolyásolja az alvásunk minőségét és miért nem elég "csak" sokat, vagy rendszeresen aludni? Hogyan lehet tudatosabbnak lenni éberen, hogy nyugodtabbak legyünk álmunkban? Milyen betegségeket jelez előre a rossz alvás és milyen betegségek következménye? És hogyan induljunk el a pihentető pihenés felé vezető úton? Bánhalmi Kata ezekről kérdezte Dr. Várdi Katalin alvásszakértőt és Dr. Oczella Péter pszichiátert. Olvass jól, élj jól! - Használd 25%-os kuponunkat, és szerezd be a HVG Könyvek pszichológiai köteteit kedvezménnyel a hvgkonyvek.hu webshopban. Kuponkód: olvassjol25 Beváltható a pszichológiai könyveinkre és a HVG Extra Pszichológia magazinra, amelyeket itt találsz meg: https://hvgkonyvek.hu/akciok/kosz-jol Felhasználható 2023. december 31-ig. Más kedvezménnyel nem összevonható. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:29: Mit jelent pontosan az alvás? Mi történik a szervezetünkkel ilyenkor? • 5:25: Milyen kapcsolat van az alvás és a pszichés állapot között? • 7:13: Milyen neurológiai és pszichiátriai következményei vannak az alváshiánynak? • 7:29: Mi befolyásolja, hogy mennyit és milyen minőségben alszunk? • 12:08: Hogyan érdemes alvási rutint építeni? • 17:11: Honnan tudom, hogy alváshiányom van? • 19:42: Hogyan lehet elindulni a jobb alvás felé, ha a külső körülmények miatt nem megy? • 25:04: Mi az a mikroalvás? • 25:51: Szorongásos betegségek, túlhajszoltság – hogyan hat az alvásra? • 27:32: Mitől lehet jobban aludni? • 30:22: A koffein-mítosz: ki, mikor, mennyit, meddig kávézhat? • 34:38: Miért fontos a belső biztonság és hogyan tudunk tenni érte? • 37:59: Mennyire nyitottak az emberek, hogy kezeljék az alvásgondjaikat? • 43:30: Mit lehet tenni, ha például egy párkapcsolatban egy „hajnali pacsirta” és egy „éjjeli bagoly” él együtt? • 53:32: Krónikus álmosság, mint önvédelmi mechanizmus? • 57:14: Ha egy dolgot magával visz a hallgató, mi legyen az?
10/12/20231 hour, 49 seconds
Episode Artwork

zCast: Mi köze van Toldi Miklósnak a gleccserekhez? És mi közöm van nekem?

Szeptemberben jelent meg Földes András kisfilmje, amelyben kivételesen nem egy konfliktuszónából, hanem az Alpokból jelentkezett be, hogy nem kisebb dologról, mint a klímaváltozásról beszéljén a gleccserek pusztulásán keresztül - a filmért pedig adásunk megjelenésével gyakorlatilag egyidőben Hégető Honorka-díjat nyert. De miért égetően releváns kérdés, hogy mi történik osztrák vagy svájci hegycsúcsokon nekünk, Magyarországon? Fenntarthatósági podcastunkban ennek jártunk utána kollégánk mellett Nagy Balázs geográfussal, az ELTE TTK egyetemi docensével, a Földgömb magazin főszerkesztőjével együtt Nagy Iván László. Az adásból nemcsak az derül ki, mik azok a gleccserek és miért fontos a szárazföldi jég vizsgálata, hanem az is, milyen geopolitika veszélyeket okozhat a klímaváltozás és mi köze van a magyar népmeséknek és Toldi Miklósnak a gleccserekhez. Földes András filmje: https://hvg.hu/360/20230913_foldes_andras_dokumentumfilm_klimavaltozas_gleccserolvadas_alpok_hegymaszas_jegolvadas ...és ami a színfalak mögött történt: https://hvg.hu/elet/20230924_35_kilos_hatizsak_hegymaszo_technikak_es_alvas_a_ko_alatt_igy_keszult_a_gleccseres_filmunk Földes András a Fülkében az afganisztáni és német riportútjairól: https://hvg.hu/vilag/20230421_Fulke_Foldes_Andrassal_a_nemet_es_afgan_riportok_szinfalai_mogott Földes András a Fülkében ukrán riportútja után: https://hvg.hu/vilag/20221010_Fulke_Foldes_Andrassal_Tiz_nap_a_posztapokaliptikus_KeletUkrajnaban Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:07: Szakmai szemmel milyen volt Földes András filmje a gleccserek olvadásáról? • 1:58: Miért éppen erről készített filmet András, aki egyébként a háborús zónákhoz szokott? • 3:07: Hogyan kell felkészülni egy ilyen riportra? • 4:55: Mi volt Nagy Balázs utolsó, nagy kutatóútja? Miben más egy krioszférakutató utazása? • 6:20: Milyen adatokat nyer ki egy kutató egy hegyen a víz nyomában, és mit jelentenek ezek konyhanyelven? • 7:51: Mi az a gleccser? Hogyan néz ki testközelből? Hogyan változnak ciklikusan? • 12:54: Mi a gleccserek szerepe a bioszférában? • 14:28: Hogyan változnak hosszabb, évszázados-évezredes távlatban a jeges területek? Mennyire befolyásolták ezeket a természetes nagy ciklusokat az emberek? • 17:42: Miért fontos a gleccserek pusztulásának vizsgálata? Azért, mert a konkrét következményei súlyosak, vagy azért, mert lakmuszpapírja az emberi környezetpusztító tevékenységnek? Miért fontos egyáltalán a krioszférával foglalkozni? • 26:31: Milyen, látványos hatása volt az emberi tevékenységnek a krioszféra állapotára? És hogyan jön ide a geopolitika? • 33:54: Hogyan kezelhetőek a krioszféra, ezen belül is a gleccserek problémái? Van-e lokális megoldás?
10/10/202338 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"

Hogy lehet, hogy a világ egyik vezető titkosszolgálatával rendelkező Izrael semmit nem tudott arról, hogy rakéták ezrei és gyalogos erők fogják megtámadni Gázából? Nem csak erre a kérdésre bonyolult a válasz azután, hogy a Hamász széleskörű terrortámadást indított Izrael ellen szombat hajnalban. A harcokat Benjamin Netanjahu háborúnak minősítette, az áldozatok száma a két oldalon összesen már több mint 1100-ra rúg. Mivel igazolja a támadást a Hamász és honnan volt ennyi fegyvere Izrael ellen? Mi köze van a háborúnak a szaúdi-izraeli közeledéshez és az izraeli belpolitikai megosztottsághoz? Miért kerülhet végveszélybe a teljes izraeli állam és mennyi ideig tarthatnak a harcok? Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit az izraeli-palesztin háborúk legújabb felvonásáról tudni érdemes - Nagy Iván László vendége Keresztes Imre volt. (Az adást október 9-én, hétfő reggel rögzítettük, az elhangzott számok és információk a sajtó akkori tudását tükrözik.) Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:12: Hogyan indult a Hamász Izrael elleni támadása szombat hajnalban? Mi volt a célja és hogyan kell elképzelni egy ilyen akciót? • 4:43: Hogy lehet, hogy Izrael nem tudott erről a támadásról? • 8:05: Hogy lehet egy olyan kis területen, mint a gázai övezet, 3-5 ezer rakéta kilövésére felkészülni? Mi Irán szerepe a mostani háborúban? • 11:02: Mi köze a Hamász támadásának az izraeli-szaúdi béketárgyalásokhoz? • 12:45: Kétségtelenül terrortámadás, ha civileket támad a Hamász – de mivel igazolja mindezt a palesztin szervezet? • 13:28: Hogyan reagált Izrael? Hogyan lehet elkerülni, hogy ők is civil áldozatokat szedjenek? • 16:26: Mi volt Izrael nyugati szövetségeseinek a reakciója? Hogyan tudják támogatni Izrael? • 17:28: Hogyan tud ez a konfliktus eszkalálódni? • 18:14: Az egész izraeli lakosság veszélyben van a háború miatt? • 19:08: Mi köze van a lassú reakcióhoz és mennyire nehezíti az ellentámadást a belpolitikai feszültség Izraelben? • 21:27: Jelen tudásunk szerint meddig húzódhat el a háború? • 23:20: Mit jelenthet Netanjahu és kormánya jövőjére nézve a háború?
10/9/202326 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #35: Kakaómámoros oktatáskáosz

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában belemerülünk a spiritualitásba, megismerünk egy újabb meghurcolt pedagógust a "vasalódeszkás tanár" tankerületéből és utánajárunk a magyar történelemnek - a szomszédos országok tankönyveiben. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Kipróbáltuk a transzcendens élmények kapudrogját, a kakaóceremóniát – Hétköznapi spiritualitás 1. rész (Csatlós Hanna) – 0:44 2) A „vasalódeszkás tanár” után egy kollégája ellen is egész pályás letámadást folytat a tankerület (Balla István) – 13:41 3) A szlovák és román iskolai tankönyvek is rendesen torzítják a magyar történelmet (Riba István) - 21:08 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
10/8/202328 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Most üt vissza, hogy az előző évtizedet ellazsálta a magyar gazdaságpolitika"

Ég a ház, de nincs mivel eloltani, így jobbára a felelősséghárítás jellemzi a magyar gazdaság jelenlegi folyamatait. Megszorítások kellenek, de nincs honnan elvenni, fel kéne pörgetni a teljesítményt, de nincs hozzá üzemanyag, fogyasztani kéne, de nincs miből, jólét kéne, de rosszul vannak az emberek. Miért kritikus a GDP-növekedés megállása, az államháztartási hiány, a hitelezés befékezése és az inflációs helyzet? Ki a felelős Matolcsy György, Nagy Márton és Varga Mihály szerint? Milyen kiutat vizionál a kormány és mi a valóság ezzel szemben? Javulhat-e a jóléti helyzet és meddig szállhatnak el az üzemanyagárak? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk a közelmúlt híreit és a gazdasági kilátásokat a közeljövőre nézve, Nagy Iván László vendégei a HVG gazdaságo újságírói, Domokos László és Kovács Gábor voltak. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:08: Mit mond az MNB Inflációs jelentése és milyen kritikát fogalmaz meg az állam felé? • 2:11: Mi Matolcsy legfőbb baja az állam gazdasági működésével? • 4:18: Kit hibáztat Varga Mihály és Nagy Márton az inflációért, a gazdasági növekedés végéért és az államadósságért? • 6:31: Milyen makrogazdasági problémákat idéz elő a fogyasztás csökkenése? • 8:35: Mit mond Nagy Márton, hogyan fog felpörögni a GDP 2024-ben? • 9:07: Kivitelezhető bármilyen gazdasági cél megszorítások nélkül? • 9:56: Kell-e félni a túlzott deficit eljárástól? • 10:50: A hitelminősítők milyen szerepet játszanak? • 12:26: Honnan tud megszorítani a kormány? • 14:43: A héten kiderült, hogy bár felröppent a hír az ellenkezőjéről, valójában továbbra sincs megegyezés az EU-s forrásokról. Segítenének érdemben és rövid idő alatt a gazdasági helyzeten, ha megérkeznének? • 17:07: Lehet-e a nyugati pénzeket keleti tőkével pótolni, ahogy azt a kormány szeretné elhitetni? • 20:39: Hogyan értékelhető a múlt heti nyugdíjkiegészítés? • 23:22: Lehet-e bárhogy jóléti szintet emelni most? • 26:46: Mire alapozza a kormány, amikor azt mondja, hogy jövő tavaszra kilábalunk? • 28:27: Érdeklik-e a magyarokat a makrogazdasági mutatók? • 29:01: Mi indokolja a 650/670 forintos benzin/dízelárakat? • 31:33: Belenyúl-e a piacba az állam, vagy csak az erejét fitogtatja? ÁRSTOP??? • 34:44: Mennyivel emelkedhetnek az üzemanyagárak januártól az adóemelés miatt?
10/6/202336 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #3 - Reisz Gábor és Hajdu Szabolcs: A film jövője a függetlenségben van

A színház és a színészet után a film következik a Vasfüggönyben, az időzítés pedig nem véletlen: az adás megjelenésével egy napon debütál a mozikban Reisz Gábor Magyarázat Mindenre című, a Velencei Filmfesztiválon díjazott filmje. De nem csak az időzítés, a film témája is megágyaz a beszélgetésnek: a sorozat legújabb részében Reisz Gábor mellett a szintén független és külföldön díjazott rendező, Hajdu Szabolcs volt Kovács Bálint vendége. A beszélgetésből kiderül, hogyan fest a színfalak mögött a csapatmunka egy film elkészültekor, hogyan lehet függetlenségről beszélni egy támogatáson alapuló kulturális szektorban, hogyan szárnyalhat a független magyar film, miközben épp ellehetetlenítik, és természetesen szó lesz mindazokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket Reisz filmje felemleget. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:43: Villámkérdések: Mi a legnagyobb hülyeség, amit valaha csináltak? • 5:57: Villámkérdések: Mire a legbüszkébbek az életükben – aminek semmi köze a művészethez? • 8:09: Mit jelent számukra a függetlenség és a szabadság? • 11:05: Mennyire tud egy filmes független lenni, amikor a film hatalmas csapatmunka, tele hierarchiával? • 13:02: Melegágya-e a sértődésnek egy filmforgatás? Ki miért felel egy forgatáson? Mi a közös munka kulcsa? • 16:51: Mindkettőjük filmjeiben megjelenik a menni vagy maradni kérdés – a magánéletükben is? Hajdu Szabolcs hogyan ért a dilemma végére? • 20:14: Miért? • 21:29: Miért állnak szembe Hajdu rendezései azzal, amit érez? • 22:54: Magyarázat mindenre – ez egy olyan ember filmje, aki meg akarja menteni ezt az országot? • 25:09: Párbeszédből a szabad film hullámcsúcsáig? • 31:33: A díjak fel tudják oldani ezeket a feszültségeket? • 35:45: Mi jár a rendező fejében, amikor a kritikus filmjével ott áll a dobogón? • 40:09: Van esély arra, hogy újra párbeszéd legyen – ahogy a filmszakmában, úgy Magyarországon? Kinek a hibája, hogy a filmekkel kapcsolatban sem a filmes kérdések jönnek elő? • 47:09: Miért beszélt akkor Reisz politikáról a filmmel kapcsolatban? • 49:28: Ilyen felborult pályán hogyan lehet játszani? • 53:38: Meg kellene érteni a kedvezményezettek gondolkodását? • 56:03: Okoztak a független filmesek sérelmet a most hatalmon lévőknek? Mi az, amit lehet, hogy kár volt meglépni? • 1:01:25: Túlél(eget) így a független filmszakma, sikerekkel, de külföldi támogatásból? • 1:05:25: Mit csinál a filmrendező, amikor éppen nincs forgatás? • 1:07:57: Mindezek ellenére továbbra is a világ legjobb dolga filmet rendezni?
10/5/20231 hour, 12 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Mérlegen - Shane Tusuppal a sportbizniszről, vállalkozásépítésről és Magyarországról

A Mérlegen legújabb adása nemcsak azért különleges, mert az interjú angolul lesz hallgató, hanem azért is, mert ezúttal egy, a sportban sikeres, a médiában megosztó, de magát vállalkozóként definiáló vendégünk lesz Shane Tusup személyében. Miért maradt Magyarországon a Hosszú Katinka-projekt és a válása után? Milyen üzlet van a sportban? Áldás vagy átok a médiafigyelem és hogyan jutott el egy szerteágazó, ám egyelőre még nem nyereséges üzleti portfólióig? Hogyan kell elengedni egy kisebb céget a nagyobb célokért és hogyan jön a képbe LeBron James? Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan erről kérdezték Shane Tusupot, de beszéltek a hét híreiről is - többek között a Tinderrel és Taylor Swifttel kapcsolatban. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:51: A 1% társkeresője: 500 dolláros havi előfizetést kínál a Tinder. Mi ez? És miért??? • 7:26: Mennyire dolgoznak biztonságosan a magyarok? Miért nem? • 10:41: Taylor Swift és a Swiftiek és a rajongás…és az amerikai futball? • 18:23: Shane Tusup a stúdióban: Miért maradt Magyarországon a Katinka-projekt vége után? • 21:27: Angolul beszélgetünk – milyen a magyarja? • 23:31: Mennyire nehezíti az üzletet, hogy nem beszél magyarul? • 24:29: Áldás vagy átok az, ahogy a magyar média ábrázolja? • 27:33: Hosszú Katinkával felépítettek egy brandet, amelyben Katinka volt a termék – véli a közvélemény. Ez így van? • 33:48: Honnan jött az ő pénze a sportbizniszben? • 35:58: Úgy beszél magáról, aki mindenhez ért – de semmihez nem ért igazán? • 38:37: Miért ilyen szerteágazó az üzleti portfóliója? • 44:56: Miért nem működött az autómosó üzlet és az étterem Törökbálinton? Milyen „vörös zászlók” jelentek meg? • 52:03: A vállalkozásai egyelőre nem nyereségesek. Miért? Mikorra fordulhatnak profitba? • 55:57: Segít a név a teli piacokon?
10/3/202358 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Fülke: Karikó Katalin Nobel-díjának története 15 percben

2023. október 2-án Karikó Katalin első magyar nőként Nobel-díjas lett. A neve három éve még ismeretlen volt, mára mégis százmilliók életét menthette meg - mégsem csak ezért kapta meg a legnagyobb tudományos elismerést a világon. Milyen körülmények között nőtt fel, hogyan került Amerikába, hány végzetesnek tűnő akadály és mennyi véletlen kellett ahhoz, hogy ide eljusson? Pontosan mi az a technológia, ami Nobelt ért, és miért lehet, hogy néhány éven belül ennél is sokkal többet fogunk róla hallani? Miért (csak) most kapott Nobel-díjat és magyar siker-e az ő sikere? Közéleti podcastunk azonnali adásában negyed órában összefoglaltunk mindent, amit tudni kell Karikó Nobel-díjáról, Nagy Iván László vendége Bedő Iván, a HVG újságírója volt. Karikó Katalin első interjúja Nobel-díjasként: https://hvg.hu/tudomany/20231002_kariko_katalin_orvosi_nobel_dij_szte_eredmenyvaro_kutatas_orom_stressz Karikó életútja: https://hvg.hu/tudomany/20231002_kariko_katalin_eletrajz_kisujszallas_mta_szte_mrns_nobel_dij HVG-interjú Karikó Katalinnal 2020-ból: https://hvg.hu/360/202049_kariko_katalin Mire költi a Nobel-díjért járó pénzt? https://hvg.hu/360/20211019_Kariko_Katalin_Nobel_Breakthrough_Albany_Lasker_NovoNordisk_Janssen_PaulEhrlich Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:44: Melyek voltak a legfontosabb állomások Karikó Katalin karrierjében a Nobel-díj felé? • 2:05: Karikó a self-made tudós? • 2:52: Mi az az „ultimátum”, ami végül ahhoz vezetett, hogy megszületett a Karikó-féle mRNS-eljárás? • 3:38: Mit kell tudni a BioNTech cégről, amely kulcsszereplő lett Karikó karrierjében és a koronavírus-járvány leküzdésében? • 4:42: Hogyan jutott el Karikó és Weismann a Covid-vakcináig? Miért nem igaz, hogy ez az oltás egyik percről a másikra jelent meg? • 8:20: Pontosan miért kapták a Nobel-díjat? • 9:03: Milyen betegségekre lehet majd, és mire lehet már most hasznosítani az mRNS-technológiát? • 12:13: Miért csak most kapott Nobel-díjat? Vagy miért már most? • 13:32: Mennyi pénzt kap Karikó a Nobel-díjért? • 14:11: Mennyire tekinthető magyar sikernek Karikó Nobel-díja?
10/2/202315 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #34: Matolcsy kontra kormány, kiberbűnözők kontra mindenki

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a Matolcsy vs. kormány összecsapásban és a kiberbűnözésben veszít a társadalom. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Hátraarcok és személyes sértések: így néz ki jelenleg a magyar gazdaságpolitika (Rácz Gergő) – 0:44 2) Kiberbűnözés Magyarországon 3.: Volt, hogy napi több milliót keresett, de néha megsajnálta áldozatait (Dezső András) – 10:19 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
10/1/202329 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Történészek a Fülkében: Antiszemita volt-e Horthy Miklós?

Horthy Miklós neve 2023-ban is bekerült a hírforgatagba, ezúttal viszont nem a radikális jobboldal, hanem Lázár János kormányminiszter jóvoltából. A volt kormányzó megítélése újra forró lett a médiában, jóllehet, javarészt a jelenbe illesztve, kontextusként a mai Magyarországot kezelve. De mik a válaszok a legégetőbb történelmi kérdésekre történelmi perspektívából? A Fülke legfrissebb adásában Nagy Iván László átadta a műsorvezetői szerepet a hvg.hu történész-újságírójának, Lenthár Balázsnak, aki Turbucz Dávid történésszel, a Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársával, Horthy életének és megítélésének kutatójával kereste a szakmai válaszokat a laikusok kérdéseire. Hogyan lett szélsőjobboldali üdvöske a szélsőjobbot magától távol tartó kormányzóból? Mi igaz abból, hogy Horthy Miklóst külföldi erők miatt kapott hatalmat, mi szükség volt a fehérterrorra? Horthy-korszakról vagy Horthy-rendszerről beszélünk és kinek az érdeme a konszolidáció? Elkerülhette-e volna a háborúba lépést? Antiszemita volt-e, és miért nem állíttatta le a zsidók deportálását? Közéleti podcastunkban mindenre válaszoltunk. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:50: Mi az oka annak, hogy országlásának vége után mintegy 80 évvel Horthy, de legalábbis az emlékéhez fűződő viszony, ismét fontos kérdésévé látszik válni a magyar belpolitikának? Hogyan kezdődött a Horthy-kultusz? • 8:53: Miként lehet az, hogy a szélsőjobboldaltól mindig bizonyos fokú távolságot fenntartani igyekvő Horthy végül a szélsőjobboldal hőse lett? • 12:52: Idegen szuronyok segítették-e hatalomba Horthyt? Mennyiben tekinthető Horthy Miklós a fehérterror irányítójának? • 21:14: Miért volt szükség egyáltalán a fehér terrorra? • 24:32: Horthy Miklós érdeme a konszolidáció? Beszélhetünk-e egyáltalán Horthy-korszakról, hiszen támadhat az az érzése az embernek, hogy az eseményekre nagyobb hatással volt a regnáló miniszterelnök, mint maga a kormányzó? Mennyire tudott azonosulni Bethlennel és/vagy Gömbössel? • 35:52: Darányival, Imrédyvel, Bárdossyval mégsem azonosult, menniük is kellett – biztos, hogy csak korszak, és nem rendszer volt Horthy országlása? • 39:11: Meddig odázhatta volna el Horthy a háborúba lépést? • 41:44: Mi volt Horthy Miklós felelőssége a magyarországi Holokausztban? Antiszemita volt-e, és ha igen, milyen? Miért nem tudott nemet mondani Hitlernek, miért bízott a nácik szavában? • 51:23: Mikor ismerte fel Horthy, hogy a háború elveszett? • 1:01:27: Miért maradt el Horthy Miklós felelősségre vonása?
9/30/20231 hour, 5 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #2: "A baktériumainkat etetjük és ők etetnek minket"

Wellbeing podcastunk első epizódjában a tudatos táplálkozás felé indultunk el, a második részben pedig a legapróbb, élő részletekig megyünk le: a mikrobiomhoz, azaz a bennünk, illetve velünk együttélő élőlények és a velük ápolt kapcsolatunkhoz. De hogyan működik ez az egész? Miben hasonlítunk mi magunk is egy virágoskerthez és miért fontos, hogy közel legyünk a természethez? Hogyan hat ki a bélrendszerünk az egész szervezetünkre és miért lehet kulcs a nyers zöldség, vagy akár a koplalás az egészségünkhöz? Bánhalmi Kata ezekről a kérdésekről beszélgetett Dr. Schwab Richárd gasztroenterológussal és Dr. Tkacsik Márta elméleti matematikussal, a Patikakert Ökogazdaság alapítójával. Habyt - a személyreszabott vitaminok neked címezve: www.habyt.hu 50%-os kedvezménykupon az első rendelésből: hvgpodcast Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:43: Mi az a mikrobiom és mi a kapcsolata az egészségünkkel? • 3:25: Hogyan kapcsolódik ehhez a környezetünk? • 6:12: Mi okozhatja a mikrobiom egyensúlyának felborulását? • 7:18: Milyen betegségek alapja a felborult élet (miatt felborult mikrobiom)? • 9:17: Miért kell ezzel foglalkozni? • 10:32: Táplálék vagy élelmiszer? Mi a különbség, miért fontos, mit viszünk be? • 13:56: Miért kezdett el Márta ezzel foglalkozni? • 16:12: Hogyan jelez a szervezetünk, hogy valami nem oké? • 18:17: Mi hiányzik, hogy foglalkozzunk ezzel? Miért fontos, hogy magunknak készítsük az élelmet – és milyet? • 28:59: Nyers zöldség? Ennyire fontos? • 30:24: Mihez elég ennyi élelem? • 31:02: Hogyan definiáljuk azt, hogy változatos táplálkozás? • 32:33: Divat vagy alap a bio? • 34:36: Mindenkinek más a bélflórája, vagy ugyanúgy működünk? • 36:19: Kevesebb evés, koplalás, intermittent fasting: a szakember szerint jó, de mit okoz bennünk? • 41:13: Hogyan érdemes koplalni? • 45:15: Mennyi idő alatt szokik hozzá a szervezet – mind koplaláshoz, mind bármilyen új étrendhez? • 48:29: Mi az a három dolog, amit el kell engedni? Mi van az alkohollal? • 1:00:16: (Anyagi) befektetés a tudatos táplálkozás? Milyen szabályozási megoldással lehetne sarkallni az egészséges étkezés elterjedését? • 1:06:38: Mi a küldetésük? • 1:13:18: Ahogy van fogorvosunk, nőgyógyászunk, bőrgyógyászunk – legyen dietetikusunk is? • 1:14:24: Mi az összefüggés a lélek és a mikrobiom között?
9/28/20231 hour, 20 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Fülke: Minden, amit a szlovákiai választásokról tudni érdemes

Szlovákia választ, de nem csak országgyűlési képviselőket: a választás tétje, hogy az ország keleti irányt vesz, és Brüsszellel szemben, Moszkva keblén találja magát, vagy megerősödik az euroatlantizmus és a cseh úton halad a Nyugat felé. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni érdemes a szlovákiai választások előtt, kezdve az elmúlt 5 év politikai káoszával, Robert Ficón, Michal Simickán, Peter Pellegrinin és a többi párton át egészen addig, hogy mi foglalkoztatja leginkább a választókat és mi a szlovákiai magyarság és Orbán Viktor szerepe az eredményben. Nagy Iván László vendége Molnár Norbert, a pozsonyi közszolgálati rádió vezető szerkesztője, a hvg360 "Szeretettel Pozsonyból" cikkeinek szerzője volt. Molnár Norbert írása a választásokról a hvg360-on: https://hvg.hu/360/20230912_Szeretettel_Pozsonybol_Szlovakia_valasztasok A migránskártyát kijátszó Orbán szerepe a szlovák választásokon: https://hvg.hu/360/20230924_hvg_migracio_menekultek_szlovakia_zoldhatar_embercsempeszek_eszaki_atjaro Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:09: Félévtizede jellemzi instabilitás a szlovákiai kormányokat. Honnan kezdődik ez az ingoványos időszak, kik voltak a főszereplői és miért nem tudott megszilárdulni egyetlen vezetés sem? Kik váltották egymást Szlovákia élén? Hogyan indított el lavinát a Kuciak-gyilkosság és pontosan mi is történt? • 7:49: A közvéleménykutatások szűkülő, de előnyt mérnek Robert Ficónak és a Smernek: miben más az ő politikai pozíciója, mint a 2000-es és a 2010-es években volt? Miért ő a fő esélyes a közelmúlt botrányai ellenére? Mi a szerepe ebben az orosz propagandának és a háborúnak? • 11:08: Hogyan használja fel a kampányban Fico az ellene és körei ellen irányuló eljárásokat? • 12:07: Mit kell tudni a fő kihívóról, a Progresszív Szlovákiáról és Michal Simeckáról? Hogyan lehet az, hogy minél népszerűbbek, annál kisebb esélyük van kormányt alakítani? • 15:28: Hogyan működik a szlovák választási rendszer dióhéjban? • 16:02: Ki lehet a királycsináló – avagy mit kell tudni a HLAS-ról? • 19:48: Elég-e a HLAS támogatása egy kormányzó többséghez? Mit tudnak a legkisebb pártok és mi lehet az ő szerepük szombat után? • 25:16: Gazdaság, stabilitás, korrupció, migráció – vagy mi más tematizálja a választásokat? • 30:39: A közvéleménykutatások szerint a szlovák társadalom hogy áll a háború és a Nyugat-Kelet kérdésével? • 32:25: Hogyan lett választási téma a migráció Szlovákiában? • 34:35: Milyen Orbán Viktor megítélése és mi az ő szerepe a választásokon? • 36:20: Mi a helyzet a szlovákiai magyar pártokkal? Miért gyengék, mi az ő jövőjük? • 43:39: Magyarán Orbánnak vagy lesz egy szövetségese a renitenskedésben és az oroszbarátságban, vagy a magyar-szlovák viszony a magyar-cseh viszonyhoz kezd el hasonlítani?
9/27/202345 minutes
Episode Artwork

zCast: "Olyan nincs, hogy valami olcsó" - Dobos Emese a fast fashionről

Úgy tűnik, végül mégis csak 2024-ben érkezik Magyarországra a Primark, a fast fashion kérdését azonban nem az ír üzletlánc teszi aktuálissá: a gyorsan cserélődő és méretes ökológiai és szociális lábnyomot maga után hagyó üzletek ugyanis ultragyors sebességre kapcsoltak, és akár naponta több ezer új termékkel rukkolnak elő, amit centekért visznek el a világ másik oldalára. Fenntarthatósági podcastunk legfrissebb adásában a műsor első évadjának házigazdája, a KRTK Világgazdasági Intézet kutatója, Dobos Emese volt Nagy Iván László vendége: a műsorból kiderül, mit és miért nevezünk fast fashionnek, ki fizeti meg az árát valójában ezeknek a ruháknak, mihez kezdenek a világban a ruhahulladékkal és milyen fenntartható és megfizethető alternatívái vannak diszkont ruhaboltoknak. A Mérlegen emlegetett adása: https://hvg.hu/kkv/20230803_Merlegen_8_Eskuvo_Shein_taxisok_Hollywood_sztrajk_podcast Primark-cégportré a hvg.hu-n: https://hvg.hu/gazdasag/20230124_primark_nyitas_cegportre Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:48: A vártnál később érkezik a Primark Magyarországra – de mit kell tudni erről az üzletről? • 1:51: Mit jelent az, hogy fast fashion? És miért illik bele ebbe a keretbe a Primark? • 4:21: Mitől gyors a fast fashion? • 4:55: Mi az az ultra fast fashion? Miben más a Shein, mint a Primark? • 6:31: Hogyan tartják ennyire alacsonyan az árakat az üzletek? Ki és mivel fizet ezekért a termékekért valójában? • 10:20: A különböző boltok horrorsztorijai hetente bukkannak fel a médiában, főként azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között készülnek a ruhák. Hasonló sztoriktól más cégek azonnal bedőlnek, de legalábbis a földbe állnak a részvényeik – miért nincs így a fast fashionnél? • 13:34: Van-e egyáltalán szükség PR-ra, ha ennyire olcsóak a termékek és úgyis megveszik? • 15:44: Még mindig niche a fenntartható divat? • 16:43: Hogyan tud egy ruházati cég költséget csökkenteni, etikusan? • 20:01: Mit kell tudni a fast fashion hulladékkezeléséről? • 22:05: Mit lehet kezdeni a felesleges készletekkel? • 25:35: Van-e olyan ország, ahol állami szinten szabályozzák a ruhagyártók gyakorlatait? Vagy van-e e az Európai Uniónak terve erre a zöld programok részeként? • 29:31: Az elmúlt évben a kiskereskedelmi forgalom beszakadt, az embereknek sokkal kevesebb elköltenivaló pénze van, a ruházkodás pedig sokadik prioritás a kiadások között. Mit tanácsolna annak, aki megfizethető, mégis jó minőségű és tartós dolgokra vágyik? Mennyire érdemes „invesztálni” egy drágább ruhadarabba és mire figyeljünk oda, ha időtálló darabokat keresünk? • 30:53: A Vinted és társai működése pozitív fenntarthatósági szempontból?
9/26/202333 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #33: Tragédia Líbiában, az oktatásban és az akksigyárban

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában utánajárunk a líbiai katasztrófa hátterének, folytatjuk az akksigyári balesetek felgöngyölítését és megvizsgáljuk az új töri- és magyarérettségi vérző sebeit. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Szétesett és korrupt líbiai államra csapott le a bibliai méretű özönvíz (Keresztes Imre) – 0:32 2) Behajolt a gyártósorba, beszorult, egy héttel később a Honvédkórházban halt meg – jegyzőkönyvek az akkugyári balesetekről, III. rész (Kacskovics Mihály Béla) – 8:58 3) „Az ország lebutítása az iskolákban kezdődik" – Az új érettségihez biflázni kell tudni, nem gondolkodni (Martini Noémi) – 19:09 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
9/24/202325 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke: Elég-e egy botrány és a propaganda, hogy bukjon Karácsony Gergely?

Az elmúlt héten két politikai botrány is kitört Budapesten, ám amíg Lévai István baleksága „csak” a XVIII. kerületi fideszes esélyekbe kerülhetett, Karácsony Gergelynek többet árthat az OTP vizsgálata a 99 Mozgalom körül, s főleg az, ha kiderül: hazudott a finanszírozásról. Hogyan ütheti meg az OTP-botrány Karácsony, illetve Lévai István lebukása a budapesti fidesz esélyeit? Milyen stratégiával vág neki a propaganda Budapest visszahódításának és mivel tud kampányolni a főpolgármester? Változtat-e bármin, hogy ki lesz a fideszes jelölt és mi múlik azon, ami a kerületekben történik? Miután a héten megnéztük a matematikai esélyeket a 2024-es főpolgármesteri versenyre az elmúlt két választás adatai alapján, közéleti podcastunkban annak jártunk utána, hogyha a politikai eseményeket; vagyis az aktuális híreket és botrányokat, propagandahelyzetet és kampányüzeneteket, valamint buktákat és sikereket vizsgáljuk, milyenek a kilátások 2024-re – Nagy Iván László vendége Kacskovics Mihály Béla, a hvg.hu belpolitikai újságírója volt. A matematikai esélyek Budapesten az elmúlt két választás alapján: https://hvg.hu/360/20230922_Budapest_2019_2022_valasztasi_eredmenyek_Karacsony_Gergely_ellenzek_Fidesz_fopolgarmester_elemzes Az OTP-99-sztori: https://hvg.hu/itthon/20230920_karacsony_gergely_99_mozgalom_otp_feljelentes Szijjártó Péter cipőt vesz kápéból: https://hvg.hu/elet/20230916_Szijjarto_Peter_75_ezres_edzocipot_vasarolt_elo_adasban Karácsony Gergely a Fülke Extrában: https://hvg.hu/360/20230505_Karacsony_Gergely_Fulke_Extra_vagatlan_Budapest_onkormanyzati_valasztas_podcast Bardóczi Sándor főtájépítész a zCastban: https://hvg.hu/zhvg/20230725_zCast_Bardoczi_Sandor_podcast_klimavaltozas_fenntarthatosag_Liget_Nepliget_kozossegi_media Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:46: Karácsony Gergely OTP-botránya ugyanahhoz a dollárbaloldal-narratívához kapcsolódik, amit Márki-Zay Péter indított el a választások után. Mit csinált ő és a mozgalma, jogszerű volt-e, és hogyan vezet a 99 Mozgalomhoz? • 3:37: Mi volt ez a 99 Mozgalom? • 5:16: Választási jogilag van-e baj azzal, hogy Karácsony mozgalma az előválasztáshoz félmilliárd forintot szerzett, tisztázatlan háttérrel? Mi alapján vizsgálódik az OTP? • 9:01: Ez azt jelenti, hogy az OTP a propaganda szolgálatába állt, vagy amúgy is vizsgálnia kellett ennyi pénz bankszámlára behelyezését? • 10:32: Mekkora fegyvert ad a kormánypropaganda kezébe az OTP-ügy? • 12:37: A XVIII. kerületi Lévai-MKKP-botrány – mi történt? • 14:12: Miért most bukott ki ez a sztori? Miért üt most nagyobbat, mint a tényleges kampány idején tette volna? • 16:57: Utánajártunk, matematikailag van-e esélye megverni a fideszes kihívónak Karácsonyt, ha a 2019-es főpolgármesteri és a 2022-es listás versenyt nézzük. Mi következett a két választásból? • 21:48: Van-e elég Fidesz-szavazó Budapesten? • 22:58: Hol lakik sok szavazó, akit a Fidesz megmozgathat? • 24:04: Mire lenne elég a Fidesznek, ha erős lenne kerületi szinten? Tudnak-e béna kacsát csinálni Karácsonyból? És ha nem ők, akkor ki? • 28:34: Ki lehet Karácsony kihívója – és milyen jellegű? Pártkatona? Propagandista? Szakember? Sportoló? Milyen jelöltnek mi az előnye és mi a hátránya? • 35:42: Milyen, erős mondanivalója lehet a propagandának Karácsonnyal szemben? Működik-e az autósüldözés-narratíva? A pénzügyi helyzetet csak a Fidesz tudja használni kampányeszközként, vagy Karácsonyon segíthet azt mondani, hogy a kormánypárt kegyetlen, miért szavaznánk nekik bizalmat? Érdemes-e a zöldpolitikát támadni? • 45:09: Mit tud felmutatni Karácsony, ami a saját érdeme? Mire tud kampányt építeni azon túl, hogy ellenzéki, és nem fideszes?
9/23/202349 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #2 - Borbély Alexandra és Nagy Ervin: Színház kontra TV, óvatosság kontra nyilvánosság

A Vasfüggöny első részében Alföldi Róbert színész-rendező és Zsedényi Balázs, az Átrium egyik vezetője mesélt a független színház jelenlegi helyzetéről, a második adásban pedig folytatjuk a szabad kulturális élet feltérképezését, kikacsintva a színházi függöny mögül: Kovács Bálint vendége ezen a héten Borbély Alexandra és Nagy Ervin színészek voltak. Borbély és Nagy nem csak azért érdekes azonban, mert magánéletükben egy párt alkotnak, hanem azért is, mert a magyar film- és sorozatszínészek legismertebb képviselői, akik egyaránt társulatoktól függetlenül alkotnak. A beszélgetésből kiderül, mit adott nekik a szabadság, hogyan használja felvidéki származását és szlovák tudását a nemzetközi porondon Borbély Alexandra, miért hagyta ott a Katona József Színházat Nagy Ervin, de arról is szó lesz, milyen feszültség van (kialakulóban) a színház és a tévé között és miért (nem) érdemes a nyilvánosságban társadalmi ügyeket képviselni a szakmai életükön túl. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:42: Villámkérdések: Miben jók, aminek semmi köze a szakmájukhoz? • 3:56: Villámkérdések: Mi volt a legfontosabb fordulópont az életükben? • 10:36: Mit jelent a szakmájukban és az életükben a függetlenség? • 15:31: Alexandra cseh és szlovák filmekben is játszik – ez hozzájárul a szabadsághoz? • 16:32: Ervin a függetlensége miatt is hagyta el a Katonát – sosem bánta meg? • 21:20: Mit jelent, hogy más egy színház és egy TV célja? • 23:38: Hogyan viszonyul egymáshoz egy színházi és egy tévésorozatos fizetés? • 25:42: Hollywoodban botrány volt abból, hogy a színésznőkent rosszabbul fizetik, mint azonos ismertségű színészeket – ez itthon is érzékelhető? • 26:28: Alexandra most fejezte be a Mellékhatás második évadját – nála is megjött az országos ismertség a Katona után? Hogyan viseli(k) a népszerűséget? • 32:39: Akkor most beengedik a bulvárt az életükbe, vagy sem? • 35:55: Mit jelent Alexandrának kisebbségből jönni? • 40:58: Ervin van, hogy a társadalmi szerepvállalásából enged, csak hogy ne legyen sok otthon? • 48:01: Nem visszás a luxusvillát bemutatni, és közben a színészek nehéz helyzetéről beszélni? • 52:58: A Szia, életem!-ügy, elvett lehetőségek, megteremtett esélyek, • 1:03:06: Mit jelentenek Alexandrának a szlovákiai filmszerepek? Miért fontosak, mi vezetett ide? • 1:05:17: Hogyan befolyásolja egy színésznő karrierjét a gyerekvállalás? • 1:07:03: Kell azzal foglalkozniuk, hogy hogyan jutnak el a TikTok-generációhoz? Ők miért és hogyan használják a közösségi médiát? • 1:14:27: Mit ad a mai világnak a jó művészet?
9/21/20231 hour, 18 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Mérlegen: Hogyan lehet vállalkozásom, ha csak egy ötletem van?

Mi kell ahhoz, hogy egy kósza ötletből működő üzlet legyen? A Mérlegen legújabb adásában Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan gondolatkísérletre hívta Vecsenyi Jánost és Petheő Attilát, a Vállalkozz okosan! c. HVG-könyv szerzőit, akikkel végigvették, mibe fognának bele ma, és milyen lépéseken keresztül lehetne megvalósítani a kkv-álmukat. De kiderül az is, melyik Európa legnagyobb cége és miért, megnézzük a kis finn kkv-k és a német óriások csatáját, a magyar callcentereseket és a PRIME energiaitalok sztoriját. Vállalkozz okosan! Vedd meg a könyvet itt: https://hvgkonyvek.hu/konyv/vallalkozz-okosan-atdolgozott-kiadas Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat YouTube-csatornánkon! Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle YouTube: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja: Fülke • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Mérlegen • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle zCast • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle Elvitelre • Spotify: http://tiny.cc/ElvitelreSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreGoogle Vasfüggöny • Spotify: http://tiny.cc/VasfuggonySpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyGoogle Kösz, jól • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple Tartalomjegyzék: • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:35: Mi most a legnagyobb értékű európai cég? És miért? • 3:32: Skandináv kkv-rovat, avagy finn szakácsok kontra német gigasorozat • 8:37: 60 ezren dolgoznak Magyarországon call centerekben, mégsem találnak új embert félmilliós fizetésért sem • 11:05: Hogyan két YouTube-világsztár (és két amerikai tinédzser) globális energiaital-márkát? • 17:45: A stúdióban Vecsényi János és Petheő Attila: Kávézó-brunchozó, bébiszitter-közvetítő vagy házhozmenő autómosó – melyikbe (ne) vágjunk bele? Miért? • 30:32: Kávézót szeretnénk. Mi az első lépés? • 32:38: Hova tegyük a kávézót? (És miért ne csináljunk éttermet?) • 36:37: Honnan lesznek alkalmazottjaink? • 45:30: Milyen nagyságrendű pénz kell, hogy elinduljak? Mennyivel kell többel kalkulálni, mint elsőre gondoljuk?
9/19/202353 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #32: Macsóskodás határon innen és túl

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Szlovákiába, Biribe és a törékeny férfi maszkulinitás világába utazunk. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Szeretettel Pozsonyból: Orbán a menekültek átengedésével központi témát adott a szlovákiai kampánynak (Molnár Norbert) – 0:32 2) Fehér luxusterepjáróktól a karós verésig – riport Biriből, ahol egy lakó háborút indított a falu vezetői ellen (Csendes-Erdei Emese) – 07:17 3) Szia, Uram! (Martini Noémi) – 20:55 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
9/17/202327 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Fülke - Ukrán újságírók: "Az ukránok nem tudnak különbséget tenni Orbán és a magyarok között"

[Angol nyelvű adás - az írott, magyar verzió megtalálható a hvg360-on] Különleges vendégeket fogadtunk a Fülke stúdiójában, Serdült Viktória és Nagy Iván László vendége ugyanis két ukrán újságíró, Olena Removszka, az ukrán köztévé bemondója, valamint Szerhij Sztukanov, az ukrán rádió politikai műsorvezetője volt e heti második adásunkban. A beszélgetésből kiderül, hogyan változott meg az ukrán média szerepe a teljes invázió kitörésekor, hogyan küzdenek a nyugati szövetségesek háborús apátiája ellen, miként veszik fel a harcot az orosz dezinformáció újabbnál újabb formáival, de arról is szó lesz, vajon tudnak és akarnak-e különbséget tenni a putyinista Orbán-kormány és a magyar társadalom között az ukránok, és mi kell ahhoz, hogy a két ország kapcsolata javuljon. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:10: Hogyan változtatta meg a háború kitörése az ukrán újságírók életét? • 5:33: Hogyan működött, működik az ukrán hírmaraton? Hogyan működnek együtt a csatornák ebben? • 8:20: Miben más a küldetése egy ukrán újságírónak most, mint volt két, vagy mondjuk tíz éve? • 11:45: Hogyan jelenik meg az orosz propaganda Ukrajnában, ahol mindenki tudja, hogy megszállták az országot és a szabadságukért küzdenek? • 16:59: Mik a nehézségei annak, hogy hiteles információt szerezzenek a frontról, de közben ne sodorják bajba a kollégáikat, ne adj’ Isten nyilvánosságra hozzák a hadsereg érzékeny információit? • 19:22: Mennyire tartják tiszteletben ezeket a szabályokat a külföldi riporterek? • 20:40: Miért logikus, de miért problémás is, hogy Volodimir Zelenszkij főleg a nyugati médiával kommunikál? • 21:52: Mit tudnak tenni az ukrán újságírók, hogy ne essenek háborús apátiába a nyugati társadalmak és kitartsanak Ukrajna győzelme mellett? • 29:15: Tudnak-e különbséget tenni az ukránok az oroszbarát magyar kormány és a magyar emberek között? • 34:36: Segített-e Novák Katalin kijevi látogatása a bilaterális kapcsolatokon? Mi kéne történjen, hogy javuljanak?
9/16/202337 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Kösz, jól #1: "Tudatos táplálkozással akár 10 évet is nyerhetünk"

Miért fogjak bele a tudatos táplálkozásba - és miért fontos, hogy éppen most? Milyen betegségek függenek össze azzal, hogy mit eszünk? Viszlát hús, viszlát zsír, viszlát cukor - vagy ez nem ilyen egyszerű? És hogyan egyek tudatosan, ha nem tudom, hogyan kell? Elindult a Kösz, jól, a HVG új wellbeing podcastja, amelyben adásról adásra vizsgáljuk meg a fizikai és szellemi jóllét és tudatosság különböző állomásait. Az első részben a táplálkozás kérdéskörét jártuk körbe, Bánhalmi Kata vendégei Bartha Ákos élelmiszerbiológus, a Táplálkozásbeállítás alapító tulajdonosa és Dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, a Funkcionális Orvoslás Nőknek alapítója voltak. Habyt - a személyreszabott vitaminok neked címezve: www.habyt.hu 50%-os kedvezménykupon az első rendelésből: hvgpodcast Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 2:16: Miért kell tudatosan foglalkozni a táplálkozással? A testünk hogyan lesz hálás érte? • 3:41: A háziorvosok mennyire hívják fel a figyelmet a táplálkozás kérdésére? Hogyan tudnának segíteni? • 6:00: Hol találkoznak a táplálkozással a ma Magyarországon tipikus betegségek? Hogyan viszonyul az egészségi állapotunk az EU-hoz? Hogyan térül meg gazdaságilag is, ha személyes mellett állami figyelmet is fordítunk a krónikus betegségek megelőzésére? • 9:51: Mik azok a „taposóaknák” és „multifunkcionális élelmiszerek”? • 11:16: Jód és szelén – miért fontosak és miben találjuk meg őket? • 12:48: Miért számít, hogy mit eszik az, amit mi eszünk? • 13:32: A millió forintos kérdés: mi a szakmai vélemény a húsevésről? Él-e automatikusan 100 évet, aki kevés húst eszik? • 17:51: Mik azok a hüvelykujjszabályok az étkezésben, amelyekre ha csak egy évig odafigyelünk, már érezhetően jobban leszünk? • 22:34: Vércukor, inzulin-rezisztencia, glükózcsúcsok – beszéljünk róla! • 28:47: Hogyan kezeljük a „ne együnk este” és ehhez hasonló szólásmondásokat? • 30:45: Mi az az egy vezérgondolat, amit ha megjegyzünk az adásból, el tudunk indulni a tudatosabb táplálkozás felé? • 32:36: Szólhat-e a lelkünk, hogy nem jól eszünk?
9/14/202338 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Fülke Strasbourgból: Von der Leyen értékelte az EU-t, de értékeli-e őt az EU?

Szerda reggel tartotta elnöki ciklusa utolsó évértékelő (State of the European Union) beszédét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság első embere Strasbourgban: bár nem kizárt, hogy a német politikus jövőre újabb öt évre kap megbízatást, az biztos, hogy a Covid, az ukrajnai háború, a klímahelyzet, a mesterséges intelligencia és a Kína-kihívás egyaránt gondoskodott arról, hogy az EU megannyi válságtényezőhöz kényszerüljön alkalmazkodni. De sikerült-e ez - és akar-e ebben szerepet vállalni Von der Leyen? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában a műsorvezető Nagy Iván László és az évértékelőt a helyszínről közvetítő kollégánk, Gyükeri Mercédesz elemezte, mit és miért emelt ki beszédében a Bizottság elnöke és milyen irányba fordulhat az európai politika a 300 napon belül esedékes EP-választásokig. Percről percre tudósításunk Von der Leyen beszédéről: https://hvg.hu/gazdasag/20230913_soteu_2023_ursula_von_der_leyen_europai_parlament?order=asc Gyükeri Mercédesz elemzése az EB-elnök pozíciójáról: https://hvg.hu/gazdasag/20230912_Ursula_von_der_Leyen_europai_bizottsag Guy Verhofstadt a Fülke Extrában: https://hvg.hu/360/20230526_Guy_Verhofstadt_Fulke_Extra_podcast_video_interju_EU_Magyarorszag_Orban_Viktor_EP_valasztas_Ukrajna_haboru Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:29: Mondhatjuk, hogy kampánybeszédet tartott a bizottsági elnöki poszt megtartásáért Von der Leyen? Sikereket, kihívásokat vagy tennivalókat hangsúlyozott? • 2:44: Miért nem „kampányolhat” a szó szoros értelmében az EB-elnökségért Von der Leyen? Hogyan választják a tisztséget? • 4:19: Sikerként könyvelhető el a Von der Leyen-elnökség? Hogy látják Brüsszelben? • 5:32: Mit mondott a háborúval kapcsolatban? Vázolt-e stratégiát az együttműködésre? • 6:38: Elhangzott-e, mi az elképzelése a balkáni bővítésre? • 8:30: Említette-e a jogállamisági kérdést, vagy Magyarországot külön? • 9:46: Adott-e választ a gazdasági nehézségekre? • 11:18: Mit mondott Kínával kapcsolatban, milyen veszélyt érez a legégetőbbnek és hogyan kezelné? Hogyan „kockázatcsökkentene”? • 13:08: Francia-német lobbi vagy racionális érdek a kínai piac visszaszorítása az európai ellenében? • 14:01: Reagált-e valahogy a Mesterséges Intelligencia és a kiberbiztonság kérdéseire? • 17:26: Von der Leyen többször említette azt a hozzávetőlegesen 300 napot, ami a jövő évi EP-választásokig hátra van. Milyen irányba terelheti az uniós politikát Brüsszel ez idő alatt? Belemennek az alapszerződés-módosításhoz hasonló, gyökeres reformot ígérő vitákba, vagy megpróbálnak mindenkit egy kis időre lenyugtatni, hogy jövő júniusban ne lehessen radikális előretörés az EP-ben? • 21:16: Elképzelhető-e, hogy felülkeredik az opportunizmus, és valakik összefognak Orbánnal az oroszbarátsága ellenére csak azért, mert annyi helyet tud szerezni a Fidesz az Európai Parlamentben? • 23:21: A néppárti szakítással a Fidesz súlya megszűnt az EP-ben, de a vétópolitikának nem lehet véget vetni, amíg egyhangú döntéshozás van az EU-ban. Realitás, hogy ezzel leszámoljanak?
9/13/202325 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

zCast – Vitézy Dávid: Ha jó alternatívát csinálunk, az emberek maguktól le fogják tenni az autót

Elindult fenntarthatósági podcastunk, a zCast harmadik évadja, amelyben Nagy Iván László a mindennapi hírekben és vitákban keresi, hogyan tudunk ma olyan döntéseket hozni, amelyekről jó véleménnyel leszünk évek, évtizedek múlva is. Az első részben Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, a BKK és a BFK egykori vezetője volt a vendégünk, akivel végigvettük, hogyan függ össze a vasútreformmal és az agglomeráció szabályozásával Budapest autóproblémája, mit tud tanulni a főváros Párizstól, Londontól és Koppenhágától, miért nézhet fel a MÁV a cseh államvasútra és hogyan menthetné meg a piacosítás, és mi kell történjen ahhoz, hogy az emberek maguktól letegyék az autójukat. A zCast korábbi adása Vigvári András szociológus-etnográfussal a zártkertekbe költőzőkről: https://hvg.hu/zhvg/20230614_zCast_podcast_zartkertek_Vigvari_Andras_fenntarthatosag_lakhatas A MÁV problémái a Fülkében: https://hvg.hu/itthon/20230726_Fulke_A_MAV_2010_ota_nincs_rajta_a_kormany_problematerkepen The Rest is Politics epizód az ULEZ politikai oldaláról: https://open.spotify.com/episode/2jx4JzB7TugsFkE9Sb9UEo?si=23d5ccd82cdd41df Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 1:08: Tudjuk le a politikát az elején – van autósüldözés Budapesten? • 3:23: Miért nőtt az autók száma drasztikusan az elmúlt 10 évben? Ez csak a konjunktúra hatása? • 8:27: Mi az a három lépés, amellyel csökkenteni lehetne az agglomerációból a fővárosba belépő autóforgalmat? • 13:01: Más országokban hogyan lehetett élhető agglomerációt építeni? Mit tud a koppenhágai „kézfej” alakú szerkezet? • 20:41: Mi az az ULEZ Londonban? Hogyan működnek az ultra alacsony kibocsátási zónák és valójában min javítanak? Mikor lenne realitása itthon? Miben hasonlít London Budapestre? Miért szolgál példaként egy bravúros, új fejlesztés arra, hogy Budapesten is kellene vasúti alagút? • 34:51: Realitás-e Budapesten a dugódíj bevezetése? • 40:07: Mi kellene legyen a sarokköve egy budapesti dugódíjnak? • 46:20: Sokat emlegetik a cseh példát, amikor a magyar vasúthoz keresünk releváns, de jó példát. Mi a legfőbb különbség a Ceske Drahy és a MÁV működése között? • 55:29: Tudna-e a piacosítás segíteni a magyar vasút helyzetén? Mit tanít az angol példa a magánvasutakról? Egyáltalán mi az, hogy piaci alapú vasút? • 1:07:06: Amilyen sok szó esik a MÁV-ról, annyira kevés a Volánbuszról – ideális esetben milyen szerepe lenne az autóbuszközlekedésnek? • 1:13:49: Volt állami és fővároshoz közeli pozícióban is, rengeteg emberrel kommunikál a médiában: miért nem nyílt még ki Magyarország szeme azzal kapcsolatban, hogy személyes áldozatokat kell hozni a fenntarthatóságért és a városok élhetőségéért?
9/12/20231 hour, 20 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #31: Ó, ió, ció, elekció, korrupció

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában előretekintünk az önkormányzati választásokra, míg Ukrajnában búcsút intenek a korrupt oligarcháknak. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Védvári harcok (Hamvay Péter) – 0:32 2) Sebességváltás (Németh András) – 12:28 Elindultak a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
9/10/202319 minutes, 1 second
Episode Artwork

Fülke: A NER-elit épül, az ország leépül, de még a vesztesek is tapsolnak

Alig szálltunk le Mészáros Lőrinc jachtjáról, máris Tiborcz István budai elitklubjában találtuk magunkat a nyár végén - egy olyan nyár végén, amikor az MCC csápjai a legnagyobb könyvkiadóra is rátapadtak, a fideszes politológusok, ideológusok és megmondóemberek pedig végigturnézták az országot, visszhangkamrákban felmagasztolva a rendszert. Azt a rendszert, amely időközben nemhogy elengedte a jóléti ígéreteit, de olyan helyzetbe hozta az oktatást, az egészségügyet és az ellátórendszert is, hogy a Fidesz fő szavazótábora, a vidéki és kevésbé tehetős rétegek számára esélytelenné vált kitörni - mégsincs bajuk vele. Hogyan adja el a kormány a plebejus, street fighter imidzset magáról, miközben gazdasági, szellemi és oktatási elitet épít, az ország pedig csak a gazdagoknak marad élhető? Miként lavíroznak a kommunikációval úgy, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodása senkit ne zavarjon? Hogyan zsarol fiatalokat lehetőségekkel az MCC ahelyett, hogy az oktatás önmagában teremtene esélyt mindenkinek? Lehet-e utólag ideológiát tenni egy elvek nélküli, hatalomvezérelt rendszerbe? Közéleti podcastunkban ezekről a kérdésekről vitázott Martini Noémi, a HVG újságírója, Gergely Márton, a HVG főszerkesztője, Dezső András, a hvg.hu újságírója és Nagy Iván László, a műsor házigazdája. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat YouTube-csatornánkon! Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle YouTube: https://www.youtube.com/@HVGonline Tartalomjegyzék: • 1:35: Mészáros jachtja, Tiborcz elitklubja: a NER-oligarchái önjáróak lettek mostanra, vagy ha túlnyúlnak a strómanságon, továbbra is rájuk szólnak a Karmelitából? • 4:14: Vannak-e egyáltalán a szó szótári értelmében oligarchák Magyarországon? • 6:51: Miért nem fogja be senki Pesty László száját? Nem tényező? Tetszik a magyaroknak a fényűzés, benne van a kultúrában, hogy mutatni kell, hogy a jó oldalon sokat lehet nyerni? • 10:27: Nincsen ellentétben az orbáni street fighter imidzs a luxussal, amit nemcsak strómanjai, de egyes politikusai is mutatnak magukról? Milyen párhuzamot von ez a Kádár-korszakkal? • 12:34: A kormányzat narratívája jojózik a „Lölő-jelenséggel” kapcsolatban. Miért? Nincs jó válasz, vagy teljesen lényegtelen? • 19:30: Mit árulnak el Kövér László szavai Mészáros Lőrincről? • 21:27: Épül az oktatási elit: mi zajlik az MCC-n belül? Hogy néznek ki az MCC-s diákok mindennapjai, egyáltalán miben segít nekik az intézmény és hogyan lehet bekerülni? Hogyan édesgeti magához lehetőségekkel a fiatalokat a rendszer, mennyire politikai intézmény az MCC? • 26:10: MCC, mint a magyar CEU – már ha a CEU-t úgy értelmezzük, ahogy Orbán Viktor • 32:55: Hogyan formálják a fiatalok gondolkodását és tagozzák be a diákokat a rendszerbe az MCC-ben? • 36:04: Minek épül új elit, ha Orbán Viktor nem ad át semmilyen hatalmat? • 36:20: Hogyan építi az elitet az is, ahogy az oktatást és az egészségügyet elhanyagolja az állam? Miért éri ez meg a rezsimnek? • 38:01: Miközben a rendszer családot és nemzetet prédikál az alsóbb rétegeknek, a felsőbb rétegeknek szóló közpolitikája (oktatás, egészségügy, CSOK, stb.) azt idézte elő, hogy az emberek csak a saját jólétükkel legyenek elfoglalva. Kiknek a pártja ma a Fidesz? Melyik rétegnek mi az ajánlata és kinek mond igazat? • 46:56: Mi a célja a fideszes agytrösztöknek, könyvkiadóknak, kutatóközpontoknak, konferenciáknak? Elitlegitimációt és ideológiai víziót adni egy ideológia nélküli rezsimnek? Elvenni sokmilliárd forint közpénzjellegét? Ellensúlyozni a liberális elitet? Vagy tényleg azt gondolják Orbánék, hogy ezekre szükségük van, és ez csak sima elitépítés ami a legtöbb nem demokratikus rezsimnél megjelenik? • 55:24: Mi köze van Orbán Viktor elszigetelődésének az ideológiai törekvésekhez? • 1:00:00: Melyik narratívákat lehet importálni, melyeket nem?
9/8/20231 hour, 4 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Vasfüggöny #1 - Alföldi Róbert és Zsedényi Balázs: "Minden, ami a színházban történik, közügy"

Elindult a HVG kulturális podcastja, a Vasfüggöny: új műsorunkban Kovács Bálint, a HVG újságírója hét részben mutatja be, milyen állapotban vannak a szabad művészetek Magyarországon, országszerte ismert alkotópárosokkal betekintve a közönséget kizáró vasfüggöny mögé. Az első adásban a műsor címéhez legközelebb álló világba, a színházba utazunk Alföldi Róbert színész-rendezővel és Zsedényi Balázzsal, az Átrium egyik vezetőjével. A színház bezárásától indulva visszarepülünk az időben annak alapításáig, megvizsgáljuk, miért nem lehet pusztán piaci alapon színházat csinálni Magyarországon, de mesélnek a kettőjük kapcsolatáról és arról is, hogyha a valóság közügy, a színpadon pedig a valóságot látjuk, akkor a színház is közügy-e. Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny és az Elvitelre adásait! • 0:56: Villámkérdések: mi Alföldi Róbert és Zsedényi Balázs luxuskiadása? • 2:39: Villámkérdések: mi volt az az előadás, amihez bárcsak közük lenne – de nem volt? • 5:42: Mit jelent a függetlenség és a szabadság művészként? • 7:15: Lehet-e az Átriumot szabadnak nevezni, ha a pénztől függ? Milyen pénzügyi alapra épült és hogyan rántották ezt ki egyik pillanatról a másikra? • 16:08: Belevágtak-e volna az Átriumba 8-10 éve, ha tudják, hogy ez lesz a vége? • 17:18: Miért nem lehet Magyarországon kizárólag jegybevételből működtetni egy színházat? Milyen költségei vannak egy színházi társulatnak, hány emberért, hány családért felelnek? • 24:47: Mennyiért kéne adni egy jegyet, ha csak abból akarnánk megélni? • 26:25: Miben más egy önkormányzati színház, mint egy független társulat? • 29:52: Menthető lett volna az Átrium (további) kompromisszumok árán? • 32:36: Hogyan lett Alföldi Róbert az Átrium állandó alkotója? Hogyan indult Alföldi és Zsedényi kapcsolata? • 38:33: A színházigazgatás van annyira jó buli, mint a laikusok gondolják? • 43:36: Fontos, hogy a színház társadalmi kérdésekről beszéljen? • 46:31: Miért vitt színpadra több darabot Alföldi Róbert, amelyben megjelenik a melegség? • 50:51: Mi a közügy? Minden, ami színház, az közügy? • 55:11: Miért nem igazgat színházat Alföldi Róbert? És hogyan veti le a görcsét a szakma? • 1:01:06: Az összes negatív kulturális hír ellenére – jól vannak? • 1:03:05: Változott a színházcsinálás, mióta az emberek milliófelé és rövidebb ideig figyelnek? Kihat a színházra, hogy máshogy fogyasztunk tartalmakat? • 1:05:40: Nem rajtam múlt – ezzel a címmel jelenik meg könyv Alföldi Róberttel. Ez ironikus vagy komoly? • 1:09:33: Mit ad a jó színház, amiért megéri nap mint nap csinálni?
9/7/20231 hour, 13 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Mérlegen - Balogh Petya: Van, hogy valakit az első kudarchoz segítünk hozzá

A legtöbbeknek csak "Petya a cápás műsorból", a szakmában viszont Magyarország vezéralakja: Balogh Péter "Petya" hazánk egyik legsikeresebb angyalbefektetője, akit a Mérlegen második évadjának nyitóepizódjában Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan nemcsak arról faggatott, hogy mibe fektet ma egy angyal és miért éri ez meg neki, hanem arról is, hogy mikor keressen befektetést egy friss vállalkozó és milyen lemaradásai vannak a magyar startup-szektornak a régióhoz képest. A kötelező körök pedig ezen kívül sem maradnak el: Flóra és Sztefó is hozott magával híreket, és már-már hagyományszerűen a burgerek is szóba kerültek. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat YouTube-csatornánkon! Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle YouTube: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja: Fülke • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Mérlegen • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle zCast • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle Elvitelre • Spotify: http://tiny.cc/ElvitelreSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreGoogle Vasfüggöny • Spotify: http://tiny.cc/VasfuggonySpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyGoogle Kösz, jól • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple Tartalomjegyzék: • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:42: Évadspoilerek • 2:30: Te mit tennél, ha az AI írna egy könyvet a nevedben? • 6:19: Burgerhírpercek a Mérlegen második évadjában is • 11:38: Promó promó hátán • 13:24: Balogh Petya – Mibe fektet ma egy angyalbefektető? • 14:24: Mi most egy szexi terület befektetői szemmel? • 14:49: Kockázatosabb-e AI-ba fektetni? • 16:02: Mibe fektetett volna 10 éve? • 17:30: Van adrenaline-junkie-ság a befektetői életben? • 17:51: Mit csinál egy angyalbefektető napról napra? • 19:22: 1000 céget akarna Balogh Péter az inkubátorában látni – ez reális? • 20:35: Mik voltak a legtanulságosabb befektetői bukásai? • 24:15: Milyen tipikus hibákat vétenek az elbukó startupok Magyarországon? • 25:39: Mi az a cég, amiből a legjobban fáj, hogy kimaradt? • 27:03: Hogyan lehet elengedni egy bukást? • 29:05: Mi a fontosabb egy befektetőnek – az alapító vagy az ötlete? • 30:18: Hogyan lehet felmérni, hogy egy cégvezető képes-e a sikerre? • 31:48: Volt, hogy valaki elbukott, de még egyszer adott neki pénzt? • 33:34: Sok fiatal fordul hozzá, hogy vállalkozni akar? • 35:34: Mi a helye az egyetemi tudásnak a mai vállalkozói életben? Van egyáltalán szerepe? • 37:53: Miben változtatta meg a magán- és szakmai életét, hogy a Cápák Közöttben szerepel? • 40:10: Mennyi megkeresést kap naponta? • 42:03: Gyakorlatban hogyan működik a vállalkozói mentorálás? Hol tart a magyar vállalkozói tudás? • 45:30: Való mindenkinek a vállalkozói lét? • 46:34: Mikor és hova érdemes fordulni befektetésért? • 49:53: Mennyivel szokott beszállni egy cégbe és az meddig elég? • 51:23: Mi az a vállalkozástípus, ami már lejárt lemez itthon? Mi az, ahol még van tér? Milyen jövőt lát a magyar vállalkozásoknak nemzetközi porondon?
9/5/202354 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

HVG PODCASTOK - őszi évad, új műsorok és tudnivalók

Bemutatkozik a Vasfüggöny és a Kösz, jól, visszatér a Fülke, a Mérlegen, a zCast és az Elvitelre: kulturális, életmód, közéleti, üzleti, fenntarthatósági és long read podcastokkal készültünk új évadunkban. Ismerd meg új műsorainkat és kövess bennünket bárhol, ahol szívesen hallgatsz podcastokat - íme a lehetőségek. Ha minden műsorunk minden adása érdekel, köved a HVG Podcastok csatornáját Spotify-on, Apple Podcastson, Google Podcastson, SoundCloudon, vagy a HVG YouTube-csatornáját, ahol most már minden adásunk elérhető - ne felejtsd el bekapcsolni az értesítéseket! • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Ha van kedvenc műsorod, amiről nem akarsz lemaradni, az alábbi linkeken megtalálod és követheted őket: Fülke • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Mérlegen • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle zCast • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle Elvitelre • Spotify: http://tiny.cc/ElvitelreSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/ElvitelreGoogle Vasfüggöny • Spotify: http://tiny.cc/VasfuggonySpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyApple • Google Podcasts: http://tiny.cc/VasfuggonyGoogle Kösz, jól • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple A hvg-hu-s podcastbemutató cikkek alatt továbbra is él a kommentfunkció, de javasoljuk, hogy a Spotify kérdőív-kliensében jelezz vissza, ha egy-egy adással kapcsolatban vannak gondolataid. Ha pedig szeretnéd felvenni velünk a kapcsolatot, esetleg témaötleted van a műsorainkhoz, szeretettel várjuk leveledet a podcastok@hvg.hu email-címre!
9/4/20234 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #30: Rosszullét az akkugyárban, nagyhatalmi lét a BRICS-ben

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában kiderülnek az akkugyári balesetek részletei és megnézzük, mi is a célja a BRICS-ből a C-betűnek. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Anett a soron még dolgozott, Niki a mosdóban már hányt – jegyzőkönyvek tanúskodnak a súlyos akkugyári balesetekről (Kacskovics Mihály Béla) – 0:32 2) Kína kedvére (Nagy Gábor) - 12:47 Kezdődnek a HVG Podcastok őszi évadjai - iratkozzon fel a csatornára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy ne maradjon le egyetlen részről sem!
9/3/202320 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Fülke: "A gyereknek nem lesz biológiatanára attól, hogy Gulyás szerint átlagban jók vagyunk"

Tavaly a tüntetések, idén a státusztörvény miatt figyel az ország az iskolákra szeptemberben: a meccset a Belügyminisztérium nyerte, de az biztos, hogy a diákok a legnagyobb vesztesei. Tanévnyitó adásunkban fél órában megválaszoltuk a legfontosabb oktatásügyi kérdéseket, kezdve attól, hogy mennyien állhattak és állhatnak fel a tanárok közül, milyen a pedagógushiány a gyakorlatban, hogyan hatott az oktatás züllése a diákok versenyképességére és számíthatunk-e még tiltakozásokra az utcákon. Nagy Iván László kérdéseire a HVG újságírói, Windisch Judit és Tarnay Kristóf Ábel válaszoltak. Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen és az Elvitelre adásait! • 1:16: A pedagógus-szakszervezetek azt állították, a státusztörvény elfogadásával 5000 tanár hagyhatja el a pályát. Mi a legpontosabb becslésünk, mennyien állhattak fel szeptember 1-jéig? • 3:38: 10 százalékos béremelés 2024-től – és ennyi? • 5:57: Milyen számításaink vannak arra, hogy valójában mennyi pedagógus hiányzik a rendszerből? • 7:28: Az ország mely részeit sújtja leginkább a tanárhiány? Miért csalóka azt látni, ha egy vidéki tankerület nulla pozícióra keres embert? • 11:04: Hogyan kell elképzelni a tanárhiányt a gyakorlatban, milyenek egy ilyen osztály vagy tanári kar mindennapjai? • 14:15: Meglepetés • 15:28: Mit mondanak a legfrissebb kompetenciamérési eredmények az oktatás állapotáról? • 19:06: Hogyan teljesít a mai magyar közoktatás a múlt eredményeihez képest és hogyan állnak a magyar diákok nemzetközi viszonylatban? • 20:37: A jó anyagi körülmények között élő családok hogyan tudják kimenteni az állami oktatásból a gyerekeiket? Mennyire nőtt meg a kereslet a magániskolák iránt? Egyáltalán ez-e a megoldás? Mi a szerepe a magántanároknak? • 26:02: Mennyi esély van arra, hogy folytatódnak még a tüntetések, mi várható a szeptember 15-i demonstrációtól? Mit jelent a kuss-szabály a státusztörvényben? Eduline-os anyagunk a tanárhiány tényleges nagyságáról: https://eduline.hu/kozoktatas/20230829_Mutatjuk_melyik_tankeruletekben_a_legnagyobb_a_pedagogushiany
9/1/202332 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Fülke: Ön tudja még követni Trump büntetőügyeit? Elmagyarázzuk

Két állami és két szövetségi ügyben, összesen négy alkalommal emeltek vádat Donald Trump ellen az elmúlt hónapokban: a volt elnököt bűnügyi nyilvántartásba vették, tárgyalásainak időpontjait pedig sorra tűzik ki a következő a közeljövőbe. A Fülke legfrissebb adásában elmagyarázzuk, melyik Trump-ügy miről szól: pontról pontra végigvesszük, hogyan ültetik a vádlottak padjára egy pornószínésznő, a választási csalás, a Capitolium-ostrom és az ellopott minősített iratok miatt és mennyi az esély arra, hogy el is ítélik; elmagyarázzuk, miért nehezebb Trumpot megvernie ma egy republikánusnak, mint Joe Bident, bemutatjuk a GOP-s kihívókat és felmérjük a jelenlegi elnök fittségét a következő kampányra. Nagy Iván László vendége Nagy Gábor, a HVG Világ rovatának vezetője, illetve Bábel Vilmos, a hvg.hu újságírója és az Elvitelre podcast házigazdája volt. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Előző USA-podcastunk a Fülkében: https://hvg.hu/vilag/20230622_Fulke_podcast_USA_Kina_Donald_Trump_Joe_Biden_valasztas_Ukrajna_haboru Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt: https://www.youtube.com/@HVGonline A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja - csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen és az Elvitelre adásait! • 1:20: Kronológiai sorrendben az első eset, ami vádemeléshez vezetett: miről szól a Stormy Daniels pornószínésznő elhallgattatásáról szóló ügy? • 3:20: Mi a különbség egy állami és egy szövetségi vádemelés között? • 6:36: Miről szól a 2020-as választás befolyásolásával kapcsolatos georgiai vádemelés, sorrendben a legfrissebb ügy? Mi az a RICO? • 12:48: Mivel vádolják Trumpot a 2021. január 6-I Capitolium-ostrom nyomán? • 16:12: Mi a negyedik ügy lényege, amelynek a központjában a Trump floridai birtokán talált minősített dokumentumok állnak? • 23:39: A négy ügyből melyikben van realitása annak, hogy el is ítéljék Trumpot? • 25:39: Hogyan hasznosítja a kampányhoz Trump csapata az eljárásokat? • 33:27: Hogy festett az első republikánus elnökjelölti vita (Trump hiányában)? Mi lett a Ron DeSantis-hypeból, mit csinál a volt Trump-alelnök, Mike Pence, van-e esély mérsékelt fordulatra és kicsoda Vivek Ramaswamy? • 36:12: Meg is volna Trump alelnök-jelöltje? Verhető egyáltalán Trump házon belül? • 42:01: Készen áll-e Joe Biden egy újabb kampányra, mind szellemileg, mind fizikailag és mennyire erősek és egységesek a Demokraták jelen pillanatban?
8/30/202345 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #29: "Mert mi nem vagyunk olyanok, mint ők" - Willem Arondeus története

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában egy korábbi írást hoztunk: Kovács Bálint egy II. világháborús holland hős történetét mesélte el. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) A különc hős, aki lángba borította a nácik világát (Kovács Bálint)- 0:29
8/27/202316 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Prigozsin kilövése erős üzenet, de nem egy magabiztos rezsim lépése"

Orosz háborús figura még nem esett le olyan magasról, mint Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér, akit a zsoldhadsereg teljes vezetésével együtt kereken 60 nappal azután lőttek ki repülőstül, hogy csapataival Moszkva felé indult. A Fülkében 48 órával a repülőgép lezuhanása után Takácsy Dorka Oroszország-szakértő, az Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány kutatója volt Nagy Iván László vendége: az adásból kiderül, hogyan kommentálta Putyin és az orosz propaganda Prigozsin fordulatát és halálát, kinek és mit üzent a Kreml a merénylettel, mi a jövője a Wagnernek és az orosz magánhadseregeknek, miért maradt el az ukrán áttörés nyáron, miért nem fog még sokáig béketárgyalásokat sürgetni a Nyugat, és volt-e értelme Novák Katalin kijevi útjának. Németh András cikke a kiengedett wagneresekről: https://hvg.hu/360/20230824__leszerelt_wagneres_zsoldosok__felelem__belorusz_bazis__fronthatas_hvg Tálas Péter a Fülkében a vilniusi NATO-csúcs után: https://hvg.hu/vilag/20230713_Fulke_Talas_Peter_podcast_NATO_csucs_Vilnius_Ukrajna_Magyarorszg_USA_Oroszorszg_Trkorszg Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:52: 48 órával a becsapódás után kijelenthetjük-e, hogy a Kreml keze van a Prigozsin-merényletben? • 3:15: Hogyan kommentálta az esetet Putyin, a Kreml és az orosz propaganda? • 7:47: Milyen fényben tüntette fel az orosz propaganda egyébként a prigozsini fordulatot? • 8:59: Miért csak most számoltak le Prigozsinnal? Miért nem akkor, amikor elkezdett a Kreml ellen agitálni, vagy közvetlenül akkor, amikor Moszkva felé vette az irányt? • 12:53: Mit jelent az orosz haderőnek a Wagner elvesztése? • 15:32: Mi lesz a leszerelt wagneres gyilkosokkal? • 17:02: A Wagner csak az orosz-ukrán fronton szűnik meg létezni, vagy az afrikai operációi is véget érnek? Mi az orosz magánhadseregek jövője? • 18:33: Azzal, hogy Prigozsinnal leszámolt, a gyengeség látszatával is leszámolt Putyin? • 21:35: Mi áll amögött, hogy a nyári ukrán ellentámadásnak nem lett látványos eredménye? Mi az ukrán taktika most, mennyire sikeresek az orosz területek elleni akciók? • 27:02: Jelenleg mi a szakértői válasz arra, hogy meddig állhat feltétel nélkül az ukrán győzelem pártján a Nyugat? Mikor jöhet el az a pont, ahol az EU vagy a NATO azt mondja, érdemes lenne fegyverszünetről beszélni? • 30:11: Segíthet-e bármit a bilaterális kapcsolatokon Novák Katalin kijevi látogatása és találkozója Zelenszkijjel, vagy átlátnak a szitán az ukránok azzal kapcsolatban, hogy ki is az úr a háznál Magyarországon?
8/25/202332 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Elengedni a legjobb művészeket hazaárulás, nem konzervativizmus"

A NER 13. évére egyértelművé vált, hogy a state capture korántsem Rogán Antal íroasztalán ér véget, hanem szerves része a kultúra, a művészet és az ezek mögötti szabad gondolat könyörtelen elfojtása. Hogy ettől lesz-e fideszes kánon és szélsőjobbos művészet, az aligha valószínű. Az viszont biztos: az elmúlt hónapok sűrű ködbe helyezték a magyar alkotók jövőjét. A Fülke legfrissebb epizódjában elmagyaráztuk a közelmúlt eseményeit a kultúrharcban, kezdve a könyvfóliázástól és az MCC-s Libri-takeovertől, keresztül a Zeneakadémia- és Operaház-ügyön, a színház- és filmipar finanszírozásán át egészen a könnyűzenéig. Nagy Iván László vendégei a HVG újságírói, Kovács Bálint és Hamvay Péter voltak. Korábbi kulturális adásaink a Fülkében: Deák Kristóf és Madarász Isti: https://hvg.hu/kultura/20230317_Deak_Kristof_es_Madarasz_Isti_a_Fulke_kurzusfilmek_magyar_filmek Kurzusfilm-kalauz: https://hvg.hu/itthon/20230127_Fulke_Vane_kulonbseg_egy_1953as_es_egy_2023as_kurzusfilm_kozott 2022-es kulturális évzáró: https://hvg.hu/kultura/20221218_Fulke_Kult_evzaro Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:51: Milyen könyveket kell, milyeneket nem kell lefóliázni? • 2:36: Ki dönti ezt el egyáltalán? Milyen alapon? • 4:33: Gumicsont vagy náci húzás a fóliázás? • 7:09: Kiderült-e mostanra, hogy mi a célja az MCC-nek a Librivel? • 9:31: Indoktrinációs cél, vagy üzleti érdek a legnagyobb könyvkereskedőt megvenni? • 16:19: Miről szól a Zeneakadémia-botrány? Ki az a Keller András és miért köré szabják a pályázatot? • 23:20: Mennyire hasonlít a Zeneakadémia-ügyhöz az, ami az Operaház vezetői székével kapcsolatban történt? • 30:28: Nem Csurka, hanem csendben lévő középszer kell a fideszes színházak élére • 32:50: Hogyan alakult át a színházak finanszírozása? Mi volt a célja a rendszernek? • 41:38: Ma egy független filmesnek milyen lehetőségei maradtak? Hogyan néz ki a filmes támogatási rendszer, kiknek a kezében összpontosul a hatalom? Megtérülhet-e valaha egy film az állam nélkül? • 49:39: Kijelenthetjük-e azt, hogy egyedül a könnyűzenére nem tudott rátenyerelni a rendszer?
8/22/202354 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #28: Indiától Antiguáig, Oroszország és Ukrajna között

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában két korábbi sztorit hoztunk: Lenthár Balázs Ukrajna és Oroszország közös történelmének második, a XVIII. század utáni felvonását mutatja be, Dezső András pedig arról ír, hogyan segíthetett egy magyar nő tőrbe csalni India történelmének legnagyobb csalóit. Lenthár Balázs írásának előzménye az Elvitelre 24. részében: https://hvg.hu/itthon/20230723_Elvitelre_24_Ukrajna_Oroszorszag_tortenelem_kutya_francia_bulldog_podcast Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Ukrajna története az orosz elnyomástól a szovjet terrorig (Lenthár Balázs) - 0:29 2) Titokzatos magyar nő csalhatta tőrbe India legkeresettebb bűnözőjét (Dezső András) - 14:18
8/20/202329 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Guy Verhofstadt

[Eredeti megjelenés: 2023.05.26] - Angol nyelvű adás - Ha nem indulhat páneurópai listán, ez lehet az utolsó éve Guy Verhofstadtnak az Európai Parlamentben: a volt belga miniszterelnököt Magyarországon az EP egyik arcaként, a demokrácia nagyköveteként és Orbán Viktor kritikusaként aligha kell bemutatni, a Fülke Extrában azonban nem csak a magyarországi választási autokráciáról kérdeztük. Közéleti podcastunk videós adásából kiderül, milyen megoldást lát a veterán politikus az EU geopolitikai súlyának visszaállítására, hogyan oldaná meg az ukránok és a balkáni országok európai integrációját, kitarthat-e Európa a végsőkig Ukrajna támogatása mellett, visszaszorítható-e a populizmus a 2024-es EP-választáson, és kinek a felelőssége lenne Orbán Viktor rendszerét leváltani.
8/18/202341 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Fülke: A Schadl-ügy teljes története, A-tól Z-ig, Völnertől Vargáig

A bíróságok nyári szünetével ha nem is pont, de vessző került a Schadl-ügy történetébe: a NER eddigi leglátványosabb korrupciós botránya lassan két éve van a köztudatban, ez idő alatt pedig groteszk képet festett arról, hogy a pénz és a kapcsolatok milyen előnyökhöz juttathatnak valakit a Fidesz-rezsim idején. A Fülke legfrissebb adásában összefoglaltuk mindazt, ami eddig történt a Schadl-ügyben, onnan kezdve, hogy ki is a végrehajtói kar (volt) elnöke, kik voltak a tettestársai, hogyan működött a korrupciós hálózat a végrehajtói pozíciók kiosztására és egyéb előnyök elintézésére, hogyan váltak érintetté a történetben konkrét politikusok és mi köze az egésznek a Pintér-Orbán konfliktushoz. Nagy Iván László vendégei a hvg.hu újságírói, Dezső András és Kacskovics Mihály Béla voltak. A Schadl-dosszié az Elvitelre első epizódjában: https://hvg.hu/itthon/20230212_Hallgassa_meg_a_hvg360_legjobb_cikkeit_a_hetrol_Elvitelre Belpolitikai elemzésünk a Fülkében Ésik Sándorral: https://hvg.hu/itthon/20230707_Fulke_podcast_Esik_Sandor_Dietas_Magyar_Muzsa_statusztorveny_ellenzek_Novak_Katalin_Orban_Viktor_EU_akkumulatorgyar Dezső András cikke a Pintér-Rogán (Orbán) konfliktusról: https://hvg.hu/360/20230714_Pinter_Sandor_Orban_Viktor_belugyminiszterium_titkosszolgalatok_Rogan_Antal_oktatas_egeszsegugy Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:44: Kicsoda Schadl György és hogyan került a végrehajtói kar élére? • 3:55: Mit csinál a végrehajtói kar és miből van pénzük, mi az üzlet ebben? • 5:52: Milyen korrupciós hálózatot épített ki a közigazgatás több szintjén Schadl György? • 11:52: A gyakorlatban hogyan nézett ki a végrehajtók pozícióba helyezése? • 12:52: Hogyan nézett ki a korrupció a minisztériumokban? • 16:17: Mivel több a Schadl-ügy a végrehajtói kar és az Igazságügyi Minisztérium korrupciós összefonódásánál? Kicsoda gazdi és S.Etelka? Milyen vízhajtású motor és Mátrix-iskola kerül képbe? • 24:39: Összesen mennyit kaszálhatott Schadl György a korrupciós hálózattal? • 26:05: Hogyan sikerült lekapcsolni Schadl Györgyöt? Mi köze van az egésznek a Pintér Sándor és Orbán Viktor (illetve Rogán Antal) közti feszültséghez? • 33:43: Hogyan vált nyilvánossá a Schadl-ügy? • 36:30: Mi volt a kormány kommunikációs stratégiája a Schadl-üggyel kapcsolatban? • 41:09: Kijelenthetjük, hogy Varga Judit megbukott a Schadl-ügyben (és a Pegasusban)? • 44:29: Mi történt mindeközben a végrehajtói karnál? Hogyan vezethette Schadl a börtönből is? • 46:18: Milyen újdonság derült ki a bírósági meghallgatásokból? • 47:43: Mikorra lehet legkorábban ítélet a Schadl-ügy bármely szálában?
8/15/202348 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #27: Távol-keleti vendégek Debrecenben, sarkköri betolakodók Budapesten

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megnézzük, hogyan alakítják át a Debrecen környéki kistelepülések közösségét az akkugyárak, a Kerületmustra pedig Pestszentlőrincen folytatódik. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Ötvenen egy családi házban, mobilvécék a kertben – így élnek a kínai munkások a Debrecen környéki falvakban (Csendes-Erdei Emese) – 0:32 2)De mit keres két pingvin a lakótelep közepén? Kerületmustra Pestszentlőrincen (Sztojcsev Iván) - 15:10
8/13/202325 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Fülke: Atlétikai világbajnokság, avagy pénzszórás Orbán olimpiai álmáért

Minimum 250 milliárd adóforintba kerül az atlétika vb, de a NOlimpia bosszúhadjárata már így is 600 milliárdos összegnél tart az összes világeseménnyel, amit az állam az olimpiai reményei miatt Budapestre hozott. De realitás-e, hogy valaha olimpia legyen Budapesten? Miért nem tolonganak az országok a rendezésért és ha Magyarországon lenne, mennyibe kerülne? Hogyan érkezik az atlétikai vb a város egyik legzűrösebb közelmúltú városnegyedébe és van-e bármi esély arra, hogy megtérüljön? És miért erőltetjük a kabalaállatokat? A Fülkében Sztojcsev Iván, Kacskovics Mihály Béla és Nagy Iván László foglalták össze a közelgő atlétikai vb gazdasági és közéleti hátterét. Nagy Iván László cikke a Youhuu-problémáról: https://hvg.hu/360/20230807_Youhuu_kabala_szexizmus_humor_NER_Nemeth_Balazs_hazaarulas A Déli Városkapu rövid története: https://hvg.hu/ingatlan/20210423_Diakvaros_a_varosnegyed_ahol_a_kormany_celjai_latszolag_mindig_felulirjak_a_kozerdeket Így pusztultak le az athéni olimpia helyszínei 10 év alatt: https://www.theguardian.com/sport/gallery/2014/aug/13/abandoned-athens-olympic-2004-venues-10-years-on-in-pictures A 2022-es oregoni atlétikai vb kabalaállata, Legend, a Bigfoot: https://olympics.com/zh/galleries/legend-bigfoot-mascot-track-field-world-athletics-championships-2022 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:52: 7 év telt el a NOlimpia óta – milyen sporteseményeket sikerült parkolópályán elhoznia az államnak Magyarországra a csakazértis olimpiaszervezés részeként? • 2:56: A világ- és Európa-bajnokságokhoz tucatnyi sportlétesítmény épült – ha holnap (de mondjuk jövőre) kellene olimpiát rendeznünk, mennyire lenne befutható? • 6:36: Nagyjából mennyi emberrel kellene számolni egy budapesti olimpián? • 9:44: Anno mit mondtak, mennyibe került volna az olimpia? Mennyibe kerülne most, miért nem érte meg a görögöknek, kinek éri meg egyáltalán? • 14:51: Hogyan nem lett olimpiai park, diákváros és Fudan Egyetem a Déli Városkapuból, ahol most az atlétikai vb-t szervezik? • 19:56: Van-e olyan állapotban a Déli Városkapu infrastruktúrája, hogy „400 ezer embert” el tudjon vinni a vb helyszínére? • 22:32: Van fogalmunk arról, hogy a 250 milliárdos építkezésen túl mennyibe kerül nekünk az atlétika vb? • 23:31: Lehet ezt jól csinálni? Más országokban sikerült kihozni nullszaldóra? • 26:09: Miről árulkodik a Youhuu-ügy és a szervezők reakciója? Mennyire rossz kabala külsőre – és mennyire belsőre?
8/10/202331 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

zCast: Megúszhatja-e az erdőtüzeket Magyarország?

Miért tör ki egy erdőtűz - és miért törnek ki egyre gyakrabban, egyre közelebb Magyarországhoz? A zCast évadzáró epizódjában Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programvezetője beszélt arról, miért nehéz megfékezni az erdőtüzeket, milyen hatással vannak az élővilágra és a környező közösségekre, mekkora veszélyben van Magyarország és mit tudunk tenni, hogy megelőzzük a katasztrófát. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:00: Leggyakrabban mi okozza az erdőtüzeket Európában? • 3:35: Hogyan járul hozzá a klímaváltozás az erdőtüzek megszaporodásához? • 5:59: Mit tesz egy erdő élővilágával egy erdőtűz? Hogyan tud „alkalmazkodni” egy erdő a tüzekhez? • 10:17: Hogyan kell eloltani egy erdőtüzet? Miért nehéz, miben más, mint más tüzek? • 12:26: Milyen hatással van az erdőkhöz közeli közösségekre egy erdőtűz? • 15:14: Hogyan lehet újjáépíteni a tűz után az erdőket és környezetüket? • 17:37: Miért kéne sokkal többet foglalkozni az erdők helyzetével még akkor is, ha a közvetlen közelünkben egyelőre nem gyakori? • 20:41: Mindenki ismeri a statisztikát, hogy hány focipályányi erdő tűnik el naponta a Földről – mit sikerült elérni eddig, hogy csökkentsük az erdőirtást a világban? • 23:17: Melyek a leginkább veszélyeztetett erdős területek Magyarországon? • 24:27: Érezhető már a klímaváltozás hatása a magyar erdőkön? • 25:14: Ha semmi nem változik, elképzelhető, hogy Magyarországon is rendszeresek lesznek az erdőtüzek?
8/8/202327 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #26: Lázár János KRESZ-ben, Magyarország Ukrajnának keresztben utazik

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megvizsgáljuk a várható KRESZ-változásokat és azok politikai vonzatát, tudósítóink pedig Kijevből vizsgálják a megromlott magyar-ukrán viszonyt. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Lázár János az Árpád hídi gázolás után állt elő a KRESZ-reformmal, miközben van nála egy kidolgozott terv (Kovács Gábor, Tarnay Kristóf Ábel) – 0:32 2) Egérfogóban (Németh András) - 11:46
8/6/202318 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Mérlegen #8: Esküvőt szervezünk és vakvágányra futnak a Shein-influenszerek

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu üzleti-vállalkozási-közéleti-kibeszélő podcastja, amelyben Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan összefoglalják az elmúlt hetek legfontosabb eseményeit a cégek világából. A nyolcadik, évadzáró epizódban a Shein-botrányról, a taxisháborúról és a hollywoodi sztrájkról lesz szó, a második részben pedig Balázs-Szűcs Zsuzsanna esküvőszervező a vendégünk, aki elmeséli, mennyibe kerül most egy esküvő, hogyan zilálta szét ezt a piacot is az infláció és meg lehet-e élni az "idénymunkából" egész évben. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 0:19: Tartalomjegyzék • 2:12: Gyárlátogatásra mennek a Shein-influenszerek • 3:46: Mi az az ultrafast fashion? • 6:34: Az instagrammer-tiktokker-oknyomozó • 7:59: Az ujgur-probléma is megjelenik • 10:39: Milyen modelleket visznek Shein-utakra? • 12:49: A Shein további feltételezett bűnei • 14:08: De ugye veszteséges? • 15:02: Budapesti taxisháború: miért támadják a Boltot, van-e alapja, tetszett-e volna forradalmat csinálni? • 22:48: A hollywoodi sztrájkok... és Ronald Reagan? • 28:49: Hogyan érinti a sztrájk Magyarországot? • 33:36: A Mérlegen vendége Balázs-Szűcs Zsuzsanna, esküvőszervező • 33:47: Mit csinál egy esküvőszervező? És kiknek? • 35:00: Mennyi embert foglalkoztat egy esküvő? • 38:22: Mennyi idő kell ideálisan egy esküvő megszervezéséhez? • 41:33: Mennyibe kerül most egy kis, közepes vagy nagy esküvő? • 44:33: Min lehet spórolni? • 48:17: Miből fakadnak a viták? • 50:20: Mi a legnagyobb esküvői baki, amit látott? • 54:27: Meddig tart egy esküvőszervező munkája? • 55:23: Meg lehet-e élni esküvőszervezésből egész évben, szezonon túl is?
8/3/202358 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Fülke: Minden, amit a vízumbotrányról és az amerikai feszültségről tudni érdemes

Valós biztonsági kockázat? A renintenskedés újabb következménye? Bosszú a svéd NATO-csatlakozás lassításáért? Mi áll annak a hátterében, hogy az Egyesült Államok szigorította a Magyarországról való beutazás és vízummentesség feltételeit? Miért hivatkoznak egy megoldott problémára papíron, és milyen megoldatlan problémákra világít rá a döntés? A Fülkében negyed órában összeszedtünk mindent, amit tudnia kell az amerikai-magyar feszültség fokozódásáról, Nagy Iván László kérdéseire Dezső András válaszolt. Dezső András a Fülke Extrában áprilisban, az orosz kémbank elleni szankciók bejelentése után: https://hvg.hu/360/20230413_Nemzetkozi_Beruhazasi_Bank_szankciok_Dezso_Andras_Fulke_Extra Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:32: Pontosan hogyan szigorította a magyar vízummentesség és beutazás feltételeit az Egyesült Államok? Mi az az ESTA, mit jelent a vízummentesség, kinek jár? • 1:58: Milyen biztonsági probléma ágyaz meg a szankciónak? Mennyire újkeletű ez a probléma? • 5:43: Miért tűnik úgy, hogy az ESTA-szigorítás önmagában szinte semmilyen biztonsági aggályra nem válasz? • 6:55: Miért most jön elő egy olyan probléma, amelyet elvileg több mint két éve orvosoltak? • 8:23: A magyar kormány hogyan reagált? Milyen adatokat kérhetett ki Amerika? Miért nem kapta meg, milyen, ehhez hasonló dolgok történtek a múltban? • 10:27: Hogyan illeszkedik a vízumügy az orosz kémbank elleni szankciókkal elindított, a nyugati politikában trójai falóként működő Magyarország elszigetelését sürgető lépések közé?
8/2/202317 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke: Zacher Gáborral a magyarok függőségeiről és egészségéről

Brüsszelről van óriásplakát, addikcióról, rákszűrésről, odafigyelésről egy sincs. De miért - és miről árulkodik ez a magyar társadalomban? A Fülke legfrissebb adásában Zacher Gábort kérdezte Windisch Judit és Nagy Iván László a magyarok függőségéről és egészségi állapotáról. Kiderül, valójában mekkora probléma a drogfogyasztás és milyen nagyságrendben élnek köztünk orrspray, hashajtó vagy éppen nyugtatófüggők, miért kell sürgősen kezdeni valamit a telefon- és internetaddikcióval, miért baj, hogy pacalinfluenszerek vannak a közösségi médián és mit lehetne tenni, hogy a gyógyítható betegségek és a mentális problémák ne vezessenek tragédiához. Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe: https://ongyilkossagmegelozes.hu/ Az adásban említett cikk az elkábított bulizóktól: https://hvg.hu/itthon/20211026_randidrog_gina_Magyarorszag Windisch Judit cikke a (kütyü)függőségről: https://hvg.hu/360/20220712_T_tortenete_drog_szamitogep_fuggoseg Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:02: Mely társadalmi szinteken a legjelentősebb a dizájnerdrogok problémája – és egyáltalán, mi az a dizájnerdrog? • 4:27: Mennyien halnak meg Magyarországon (dizájner)drog miatt évente? • 7:40: Miért nincs állami kábítószer-stratégia? Miért lenne fontos, hasznos? • 9:29: Érezhető-e a technobulik/rave-ek felfutása a szerhazsnálatban? • 13:25: Mennyire jellemző Magyarországon a fiatalok elkábítása, például alkoholba csempészett kábítószerrel? • 15:01: Mennyire jelentős a drogprobléma Magyarországon a többi függőséghez képest? • 17:13: Mi a különbség egy internetfüggő és egy szerhasználó k özött? Melyik a súlyosabb a maga nemében? •20:00: Milyen helyzetben van az addiktológiai kezelés és a krízisintervenció Magyarországon? Mennyire adottak a feltételek, hogy kezdjünk valamit a függőségekkel? • 22:55: Mikortól számít valaki (telefon)függőnek? • 26:15: A magyar társadalomnak mely sajátosságai idéznek elő függőségeket és egészségtelen reflexeket? • 28:19: Mi az influenszerek szerepe a magyarok szokásaiban, egészségében? • 31:33: Az egészségügyi rendszer vagy az oda nem figyelés hibája, hogy ennyien halnak meg gyógyítható betegségekben Magyarországon? • 32:57: Az edukációnak fentről lefelé kellene jönnie? • 35:55: Elfbarral vagy anélkül a képben – a fiatalok dohányzása mekkora probléma Magyarországon? • 40:59: Volt eredmény a dohányzás visszaszorításában a beltéri dohányzás szigorítása óta? • 42:48: Iskolapszichológusok szerint tragikus a fiatalok mentális egészsége – ez mennyire jelenik meg a szenvedélybetegségek szintjén? • 48:02: Élvezi, megszokta, zavarja, hogy Zacher Gábor mém lett Magyarországon?
7/31/202348 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #25: Orbán muzsikusainak nem táncolnak Szlovákiában

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megismerkedünk a szlovákiai magyar pártok választási kilátásaival és a művészekkel, akik Orbán Viktor és a propaganda szolgálatában állnak, de nem úgy, mint Tóth Gabi. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Szeretettel Pozsonyból: Orbán Viktor beszólt a vesztükbe rohanó szlovákiai magyar politikusoknak (Molnár Norbert, Pozsony) – 0:32 2) A NER fogaskerekei: Kreatív művészemberek Orbán szolgálatában(Dezső András) – 9:00
7/30/202323 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Fülke: A MÁV 2010 óta nincs rajta a kormány problématérképén

Forró a nyár a vasúton, és nem csak azért, mert a kocsik háromnegyedében nincs klíma: augusztustól tíz szakaszt zár be a MÁV, a probléma azonban arról árulkodik, hogyan amortizálódik a vonatközlekedés pénz és figyelem hiányában évtizedek, sőt, évszázadok óta. A Fülke legfrissebb adásában Nagy Iván László, Lengyel Tibor és Sztojcsev Iván annak jártak utána, hogyan kerül nap mint nap teljesítőképessége határára a MÁV, milyen problémákat idézett elő a magyar társadalomban a vasúti mellékvonalak leépülése és miért kéne a nemzetközi zöldpolitikában kulcsszerepet adni a vasútnak. A MÁV évszázados összeomlásának története: https://hvg.hu/gazdasag/20230725_mav_vonalbezaras_vonat_vasut Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:00: Tíz vasútvonalat zárnak be Magyarországon: miért? • 4:48: Mit kell tudni a MÁV eszközparkjáról? Miből van hiány, miből áll jól? Van-e elég mozdony és kocsi, és ami igen, az milyen minőségben? • 8:58: Tervez, vagy tud-e beszerezni új vonatokat az állam? • 11:06: Milyen hatással vannak ezek a problémák a MÁV megbízhatóságára? A számokat nézve mennyire igazak a késéssel kapcsolatos sztereotípiák? • 12:17: Hogyan lett 150 év alatt a kontinentális Európa vezető vasúthálózatából sereghajtó a magyar vonatközlekedés? Miért nem sikerült 100 év alatt a Trianon miatti problémákon túllendülni? • 18:00: Felvetődött valaha a vasútvonalak privatizációja? • 19:59: Mi indokolta a Gyurcsány-Bajnai korszak vasútbezárásait és mit ígért ezzel szemben a Fidesz 2010-ben? És sikerült? • 25:37: Rajta volt egyáltalán a vasút a Fidesz 2010 utáni problématérképén? • 27:12: Változott valami, mióta Lázár János kezébe került a közlekedésigazgatás? • 28:03: Mennyire érzékelhető Európában, hogy a fenntarthatóság jegyében fejlesztik a vonatközlekedést? És ha igen, mennyire könyvelhetőek el sikeresnek a fejlesztések? • 31:45: Miért súlyos probléma, hogy a nemzetközi vonatközlekedésben nincs uniós irányelv a repülés kiszorítására?
7/26/202336 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

zCast - Bardóczi Sándor: Budapest légkondiját jelentik a zöldfelületek

Mit csinál Budapest főtájépítésze és hogyan tud az anyagilag szenvedő főváros zöldterületeket is fejleszteni? Miért tartja fontosnak, hogy a közösségi médián beszéljen az élővilágról? Mit tanulhatunk a Liget-projektből és hogyan lehet felelősen hozzányúlni a Népligethez? Hogyan küzd meg a kánikulával a főváros és miért elengedhetetlenek ehhez a zöldfelületek? Fenntarthatósági podcastunkban Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze volt Nagy Iván László vendége. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:47: Mit csinál Budapest főtájépítésze? • 3:41: Hányadik a rangsorban a gazdasági-politikai nehézségekkel küzdő Városházán a főtájépítész szava? Mennyire tud prioritás lenni a zöldfelületek védelme és kiterjesztése egy ilyen időszakban? • 6:31: Milyen, sikeres példái vannak Budapestnek az új zöldfelületek kialakítására az elmúlt 4 évben? • 8:05: Mennyire nehezíti meg az élővilág védelmét a bürokrácia, mennyire lehetséges nagy, átfogó stratégiákat kidolgozni és végrehajtani? • 10:26: Miért érzi fontosnak, hogy kommunikáljon a Facebookon a város élővilágáról? Miért nem állnak ki a nyilvánosság elé más szakemberek is? • 12:37: Milyen témákat kell még „helyre rakni” az emberek fejében? • 14:56: Mik a jó praktikák arra, hogy zöld-fenntarthatósági kérdésekben hatékonyan érjünk el emberekhez? • 18:00: Hogyan segítik a zöldfelületek Budapest hűtését kánikula idején? Miért lenne ilyenkor kiemelt szükség fasorokra, többek között? • 23:04: Mit tud tenni tüneti kezelésként a Főváros kánikula idején? • 25:39: Mik az állami Liget-projekt tanulságai most, hogy látjuk az első nagyobb beruházásokat? • 30:12: Ezzel szemben hogyan nyúlna hozzá a Népligethez a Főváros? • 35:00: Megnőtt-e az igény a természet közelségére a Covid után és a kánikulák idején? • 38:10: Elégedettek-e a budapestiek a zöld városvezetéssel és milyen kapukat nyithatna egy újabb ciklus?
7/25/202341 minutes, 1 second
Episode Artwork

Elvitelre #24: Kozák hetmanoktól francia bulldogokig

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában két korábbi sztorit hoztunk: az egyikben Lenthár Balázs foglalja össze Ukrajna és Oroszország közös történelmét a XVIII. századig bezárólag, a másikban pedig Csatári Flóra Dóra mesél arról, hogyan működik a "kutyadivat" és miért lett ennek a vesztese szegény-szerencsétlen francia bulldog. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Kozákok és hadurak: honnan ered az orosz-ukrán ellentét? (Lenthár Balázs) - 0:29 2) Kutyadivat 2023 – mit választanak ma a magyarok, németek, japánok? (Csatári Flóra Dóra) - 8:17
7/23/202320 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Fülke Tusványosról: Miért kell 2500 kilométert utazni egy interjúért?

Dübörög a fesztivál, de a headliner csak szombaton lép színpadra: a Fidesz-elit ismét elutazott Tusnádfürdőre, hogy meghallgassa Orbán Viktor iránymutatását. De tényleg csak ennyiről szól-e a fesztivál? A Fülkében Martini Noémi és Bábel Vilmos, a HVG helyszíni tudósítói jelentkeztek be és meséltek arról, mit is jelent valójában Tusványos, mit mondtak eddig a NER prominensei, mi várható az Orbán-beszédben és találkoztak-e medvékkel az erdőben. Videónk Tusványosról: https://www.youtube.com/watch?v=DNzyrlOxsX0 Cikkeink Tusványosról: https://hvg.hu/cimke/Tusv%C3%A1nyos%202023 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:47: A legtöbbeknek Tusványosról csak az évi Orbán-beszéd ismerős – mit kell tudni arról a fesztiválról, amelynek egyébként csak a headlinere a miniszterelnök? • 2:24: Kik mennek el erre a fesztiválra? • 5:38: Medveveszély? • 7:21: Mi hangzott el eddig Tusványoson? • 11:32: Kormánypolitikusok szájából mi hangzott el? • 13:48: Mi a pénteki program? • 15:12: Lehet-e tudni bármit arról, mi fog elhangozni Orbán Viktor beszédében?
7/21/202317 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Fülke: Netflix-cirkusz lett a Forma-1, és még talán Magyarországnak is megéri

A Fülkében rendszeresen beszélünk arról, mekkora üzlet rejlik a sportban - akkora sikerről azonban talán sosem számoltunk be, amekkorát a Liberty Media csinált a Forma-1 megvásárlásával 2017-ben. Közéleti podcastunkban megvizsgáltuk, hogyan alakította cirkusszá és Netflix-termékké az autósport királykategóriáját az amerikai hatalomátvétel, milyen etikai gondokkal küzd a sport, megéri-e Magyarországnak a futamrendezés és lesz-e miért mosolyognia Daniel Ricciardonak. Nagy Iván László vendégei a HVG újságírói, Horn Andrea és Nagy Gábor voltak. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:40: Mit kell tudni arról a Liberty Mediaról, amely most felel az F1 jogaiért? Mire fókuszálnak ők ahhoz képest, amire a legendás Bernie Ecclestone fókuszált 2017 előtt? És miért működik? • 3:18: Mennyibe került megvenni a Forma-1-et? • 4:11: Mekkora szerepe volt a sport fellendülésében a Drive to Survive sorozatnak? Mennyi „új belépő” van a Forma-1 nézői között? • 10:39: Rongyrázás és sztárparádé az amerikai futamokon • 11:47: Mennyire profitábilis a Forma-1? • 14:15: Mennyire összeegyeztethető, hogy Európában emberi jogi kampányokat futtat az F1, majd elmegy versenyezni négy közel-keleti országba is? • 20:44: Mit tesz a Forma-1 azért, hogy fenntarthatóbb legyen, amikor benzines autók mennek körbe-körbe, és évente 23 futamra kell vándorolnia az egész cirkusznak, többször megkerülve a Földet menet közben? • 24:53: Lehet több csapat az F1-ben? • 28:07: Mennyire éri meg Magyarországnak F1-versenyt rendezni? • 34:24: Miben más és miben hasonlít Max Verstappen dominanciája ahhoz, ahogy a Mercedes és Lewis Hamilton uralta a sportot 7 évig? • 43:13: Daniel Ricciardo utolsó utáni esélye
7/20/202346 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Hogyan spórolhatok a Mesterséges Intelligenciával? - Mérlegen #7

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu üzleti-vállalkozási-közéleti-kibeszélő podcastja, amelyben Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan összefoglalják az elmúlt hetek legfontosabb eseményeit a cégek világából. A hetedik részben visszatért Flóra és Sztefó, velük együtt pedig a hírösszefoglaló is: kiderült, ki áll nyerésre az AirBnb és a városok csatájában, legyőzhetik-e a nerd-ök a Johnson&Johnsont és ismét szó esett egy abszurd hamburgerről, Schweitzer Antal, a 4iG vezető innovatív technológiai szakértője az AI-adaptációról mesélt az adás támogatott részeként, a műsor második felében pedig Deliága Ákos, a Talk-A-Bot társalapító-ügyvezetője mesélt arról, hogyan spórolhatnak a vállalkozások a Mesterséges Intelligenciával, miként működnek a chatbotok és milyen, elsőre meglepő felhasználásai lehetnek még az AI-nak. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 0:40: Tartalomjegyzék • 1:26: Sztefó nyaralása és egy bolgár kkv-sztori • 3:14: Az AirBnb eredeti célja és összefeszülése a hotelekkel és a városokkal • 10:41: John Green és a Nerdfighterek kontra Johnson&Johnson • 20:22: Thaiföldi szörnyburger (és lángosos fagyi a Balatonon!) • 24:43: Magyarország, avagy az AI által leginkább veszélyeztetett munkaerőpiac • 30:14: Schweitzer Antal, a 4iG vezető innovatív technológiai szakértője mesél az AI-adaptációról (Támogatott tartalom) • 37:26: Vendégünk Deliága Ákos, a Talk-A-Bot vezérigazgatója – de mi az a Talk-A-Bot? • 39:04: Mivel több egy chatbot annál, hogy kidobja a neki megtanított, automata válaszokat? • 40:44: Hogyan segíti az AI a cégekben a belső kommunikációt? Milyen, sikeres példák vannak? • 45:37: Miért (nem) trollkodunk a chatbottal? • 47:16: Miért beszél máshogy egy közműszolgáltató és egy gyorsétterem chatbotja? • 48:22: Mennyivel értik jobban az ügyfelek, hogy az AI hatalmas súlyú eszköz, mióta elérhető a ChatGPT? Halogatják-e az adaptációt? • 52:34: Nem félnek a magyarok, hogy elveszi a munkájukat a chatbot/AI? • 54:19: Hol tartanak a magyar kkv-k digitalizációban? • 56:23: Hogyan lehet spórolni a Mesterséges Intelligenciával? • 58:53: Hogyan segíti a határokon túli terjeszkedést az AI, túl a nyelvi akadályok áthidalásán? • 1:05:37: Mi kellene ahhoz, hogy Magyarország ne legyen sereghajtó a digitalizációban?
7/19/20231 hour, 10 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #23: A Liverpool nyerte a racsét Szoboszlaiért

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában megismerkedünk az illegális gyorsulási versenyek világával és megnézzük, mennyi köze van Orbán Viktornak a Szoboszlai-transzferhez. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) "Amikor hallod a szirénát, beletaposol és mindenki szanaszét spriccel" – Egy illegális gyorsulási versenyző felfedi a szubkultúra titkait (Földes András) – 0:32 2) Labdába rúgunk? (Sztojcsev Iván) – 9:58
7/16/202317 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Fülke: Lesz-e por idén, lesz-e pénzünk bulizni jövőre? - fesztiválkörkép Kádár Tamással

A nyár felénél elérkezett az idő, hogy idén is áttekintsük a magyar fesztiváltérképet: Nagy Iván László vendége Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője és Németh Róbert, a HVG újságírója volt, akikkel összefoglalták, hogyan küzdenek a fesztiválok a gazdasági válsággal, meddig marad pénz a magyarok zsebében fesztiválozásra, beszámoltak a Fishing on Orfűről, értékelték a Balaton Soundot és a kimaradt Volt Fesztivált, valamint az is kiderült, mennyi porral, milyen fenntarthatósági vállalásokkal és milyen fellépőkkel találkozhatunk majd a Szigeten. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:47: Egy év távlatából milyen hatása volt a katatörvénynek a fesztiváliparra? • 1:37: Mennyivel rontja a Sziget helyzetét, hogy a magyar infláció többszöröse az európainak? Mekkora csapás az energiaárak megugrása? • 2:55: Mennyire lehet még vonzerőnek nevezni a Sziget relatív olcsóságát külföldön? • 5:50: Miért lenne szükség kulturális áfára? • 8:05: Mivel utasítja el a kormány a kezdeményezést? • 8:53: Mennyire befolyásolja a munkaerőhiány a Szigetet? • 11:17: Mennyire kellett árakat (jegyek, szolgáltatások) emelni? És mennyire emelkedett a fellépők ára, mind az infláció, mind az árfolyamok miatt? • 14:00: Milyen mérleggel zárhat idén a Sziget? • 14:32: Hogyan alakította át a nemzeti fesztiválpiacot a Covid és az azóta eltelt idő? • 18:36: Ezzel szemben itthon mi a tendencia? • 20:17: Meddig hiszik el a háztartások, hogy nincs gazdasági tragédia, és járnak fesztiválozni? • 22:08: Több potens magyar zenekar van most, mint korábban? • 25:19: Fishing on Orfű összefoglaló • 28:58: Nem volt Volt – nem is lesz többet? • 33:41: Balaton Sound – tényleg mágnes 2023-ban az EDM? • 39:57: Politikai veszélyben van-e a Sziget? • 44:52: Sikerül-e csökkenteni a tavalyi pormennyiséget a Szigeten? • 49:35: Mekkora a magyarok/külföldiek aránya a Szigeten? Ez európai összehasonlításban hogy néz ki? • 55:22: Hogyan kell megszervezni egy headlinert – és egy nem headlinert? • 1:00:57: Magyar fellépők a Sziget-nagyszínpadon • 1:02:09: Milyen eredménnyel lehetne elégedettnek lenni?
7/15/20231 hour, 3 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke - Tálas Péterrel a NATO-csúcsról: A katonai szövetség elkezdett akként is viselkedni

Magyar oldalról Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan került a figyelem középpontjába a svéd csatlakozás miatt, valójában azonban hosszú évek legfontosabb NATO-csúcsán vagyunk túl Vilniusban, Ukrajna ugyanis, ha nem is a tagságra, de garanciákat kapott a szövetségeseitől, a NATO egésze pedig öles lépteket tett a stratégiai céljai felé. A Fülke legfrissebb epizódjában Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője, valamint Németh András, a HVG Világ rovatának újságírója voltak Nagy Iván László vendégei: az adásból kiderül, mit várnak Ukrajnától cserébe a támogatásért, érdemes-e a kazettás bombák kérdésén tépelődni, mik a NATO tervei a háború utáni jövőre és milyen szerep jut ebben Magyarországnak. Földes András riportja az orosz-finn határról: https://hvg.hu/360/20230629_Oroszorszag_es_a_NATO_uj_utkozozonajaban_ismertuk_meg_a_finn_titkot_hogyan_lehet_tulelni_az_agressziv_szomszedot__Videoriport Az adásban említett podcastunk az Egyesült Államokról: https://hvg.hu/vilag/20230622_Fulke_podcast_USA_Kina_Donald_Trump_Joe_Biden_valasztas_Ukrajna_haboru Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:50: Ukrajna nem lesz NATO-tag, amíg a háború tart – ez a realitás? • 3:22: Mit vár el a G7 a kitartó támogatásért cserébe Ukrajnától? • 5:27: Kiderült-e valami az újjáépítésről a NATO-csúcson? • 7:35: Nagy-Britannia „nem Amazon” – de meddig tudja a G7 és a szövetségesek ténylegesen kiszolgálni az ukránok igényeit? Mennyi pénzbe kerül ez és meddig lesz elég forrás rá? • 10:31: Miért/hogyan tudnak kifogyni a nyugati államok lőszerekből? Hogyan fordulhat ez elő? • 13:07: A kazettás bomba kérdése • 18:54: Az USA valójában Kína, mintsem Oroszország ellensúlyozására törekszik – mennyire igaz az a NATO egészére? Hány és milyen pólusú világra számíthatunk a háború után? • 24:49: Egy kis országnak ki a jobb? A két- vagy a többpólusú világ? • 26:26: Mennyivel lett tisztább a képünk Vilniusban arról, hogy a NATO milyen irányba szeretne továbbhaladni? • 31:28: Milyen szerep/feladat jut Magyarországnak a NATO stratégiai terveiben? • 34:31: Mit nyert Magyarország a svéd csatlakozás ratifikációjának halogatásával? Mi motiválta a kormányt? • 41:15: Kijelenthető, hogy Törökország elkezdett a NATO és a Nyugat-felé mozogni Ukrajna ügyében?
7/13/202345 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

zCast - Győrffy Dóra: A saját akkumulátorainak hulladéklerakója lehet Magyarország

Év elejére megtanultuk Mikepércs, Göd és Iváncsa nevét, azóta Ács, Komárom és Bátonyterenye is beleégett az emlékezetünkbe, a lista pedig még jócskán nyúlni fog - ezeken a településeken ütötték fel fejüket különböző akkumulátorgyártó üzemek a magyar kormány erőltetett iparosítási folyamatainak részeként, azt azonban egyre nehezebb követni, pontosan milyen beruházások érkeznek, és mennyibe kerül ez nekünk mind anyagilag, mind a természeti kincseink, mind az egészségünk árán. A zCast legfrissebb adásában Győrffy Dóra közgazdász és egyetemi tanár segített kiigazodni a legfontosabb kérdésekben. Milyen beruházások érkeznek? Miért fulladhatunk meg másfél évtizeden belül a saját szemetünkben? Mennyivel termeljük túl magunkat? Biztos-e, hogy ez a technológia a jövő kulcsa? És van-e arra forgatókönyv, hogy mindebből mégis jól jöjjünk ki, legalább anyagilag? Ezekre a kérdésekre mind választ ad fenntarthatósági podcastjunk új epizódja. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes A hvg.hu podcastok akkugyár-kisokosa januárból: https://hvg.hu/gazdasag/20230130_Fulke_akkugyar_kisokos_Debrecen_God_Catl Belpolitikai podcastunk Ésik Sándorral: https://hvg.hu/itthon/20230707_Fulke_podcast_Esik_Sandor_Dietas_Magyar_Muzsa_statusztorveny_ellenzek_Novak_Katalin_Orban_Viktor_EU_akkumulatorgyar • 0:51: Mi a különbség egy akkumulátorgyár, egy katódgyár és egy akkufeldolgozó között – és mit tudunk, melyik érkezik Magyarországra? • 4:30: Másfél évtizeden belül ránk marad mindaz a hulladék, amit még kész akkumulátorként legyártottunk? • 5:05: Magyarországon minden munkát elvégeznek, amit Kínából ki tudnak szervezni • 6:09: Ha minden beruházás megvalósul, a világ 4. legnagyobb akkumulátorgyártója lehetünk • 7:10: Ha minden monitoring- és átláthatósági szabályt tiszteletben tartanak, akkor is ki lehet jelenteni, hogy az akkumulátorgyártás egy környezetkárosító beruházás? Milyen anyagokkal dolgoznak ezekben az üzemekben? • 10:12: A komoly szabályozás megoldaná a helyiek aggodalmát? • 12:47: Mennyi pénz marad Magyarországon ezekből a beruházásokból? Megtérül-e mindaz, amit az állam rászán ezekre az üzemekre? • 15:47: Előfordulhat, hogy rossz lóra tettünk, és hamar elavulttá válik a technológia? • 18:02: Mennyi víz és energia hiányzik Magyarországról ezekhez a beruházásokhoz? Mit jelenthet ezeknek a hiánya a lakosság számára? • 24:56: Van-e olyan forgatókönyv, amely szerint Magyarország győztese lesz az akkumulátorbiznisznek? • 29:13: Kijelenthető-e, hogy rossz elképzelés a GDP-növekedéstől várni az életszínvonal javulását?
7/11/202331 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #22: Egy ország csok nélkül, egy másik ország lángokban, egy falu néma csendben

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában búcsúcsokot intünk, megértjük, miért áll lángokban Franciaország, törpefalvakról szóló sorozatunkban pedig ellátogatunk egy hatfős településre. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) A jövő év az ingatlanpiacon rosszabb lehet, mint az idei (Kovács Gábor) - 0:32 2) Dühbe jöttek (Keresztes Imre) – 8:20 3) Magyar törpefalvak: Ahol még hallható a csend – az ország legkisebb, hatfős falujában jártunk (Balla István) - 16:01
7/9/202323 minutes
Episode Artwork

Fülke: Belpolitikai szezonzáró Ésik Sándorral - A középosztály elfogyott, ellenzék nem is volt

Hogyan fog kinézni valójában a tanárok elvándorlása és hol jön képbe a szegregáció a státusztörvénnyel kapcsolatban? Miért nincs olyan mosópor, amit az ellenzék el tudna adni? Novák Katalinnak vagy Harry Houdininek van több mozgástere? És kivitelezhető-e egyáltalán ennyi akkumulátorgyár, fizikailag? Közéleti podcastunkban Ésik Sándorral, a Diétás Magyar Múzsa szerkesztőjével válaszoltuk meg az elmúlt fél év belpolitikai eseményeiből felvetődő, mégsem kellően körüljárt kérdéseit. A Kárptaljai Sárkányellátó linkje: http://tiny.cc/Karpataljai_Sarkanyellato Az adásban hivatkozott podcastok: • Törley Katalin a Fülkében a státusztörvény apropóján: http://tiny.cc/TorleyKatalinFulke • Ellenzéki politikusok vitája a Fülkében: http://tiny.cc/EllenzekvitaFulke • Amerikai politikai összefoglaló a Fülkében: http://tiny.cc/USAFulke • 0:46: Bosszútörvény-e a státusztörvény? • 1:41: A státusztörvény, mint az állami alkalmazottak bedarálásának végső lépése • 4:01: Hogy fog kinézni az elvándorlás? • 4:52: A magyar közellátás úszik a vízen, akkor meg minek fejleszteni? • 5:41: Pintér alatt remény sem volt, hogy más lesz a végkifejlet • 6:58: Az Egyéni Tanári Dilemmák Korszaka – avagy hívő fideszes pedagógusok a státusztörvény csapdájában • 7:37: A szegregáció szerepe az oktatás összeomlásában • 10:02: Az iskola a befagyott társadalmi mobilitás és a szociális háló hiányának első lépcsője • 11:22: Az inflációban megszűnt a(z alsó-)középosztály • 12:00: A Fidesz politikájának lejárt a garanciális időszaka • 13:36: Mennyire volt vékony a 2010-es évek gazdasági konjunktúrája? • 14:37: Meddig lesz tartható propagandával, ha a mostani életszínvonal lesz az új norma? • 16:48: A csalódott középosztály túlcsordulását 50 év múlva imádni fogják a PhD-hallgatók • 18:19: Üzenet a jövőbe a Fülkéből • 19:24: A Fidesz értelmezései a teljes leszakadáshoz készen vannak • 20:18: Van olyan ellenzéki erő Magyarországon, amelynek van kész politikai terméke egy ilyen helyzetre? • 21:49: Jó szlogen-e, hogy nem jut sajt az asztalra? • 22:34: Az ellenzéknek a legmagasabb labda sem elég magas labda • 23:39: Bábel Vilmos Momentum-meltdownja • 25:26: Mit veszít az ellenzék azzal, hogy nem tud piaci szakembereket bevonzani? • 27:15: Mit tud ajánlani az ellenzék annak, aki csatlakozni? • 28:00: Választói igények kontra újságírói igények • 28:50: Nehezen megy át a független sajtó küldetése minden választónál • 30:05: Hogyan lehet kijelenteni azt politikusként, hogy nincs semmi esély? • 31:27: Függ-e az ellenzék minőségétől, hogy tud rendszert váltani? A Fidesz mennyire magabiztos és érti a választókat valójában? • 34:15: Konteózás a 2019-es választásokról • 35:14: Mi az ellenzék felelőssége abban, hogy elvesztettük a demokráciát? • 38:13: Novák Katalin és a bicskanyitogatás Sándor Fegyirrel • 41:50: Sándor Fegyir az ukrán vezetés egyik kiemelkedő PR-terméke • 45:36: Varga Judit – lejárt a szavatossága? EP-célokhoz kell? Megbukott? • 48:16: Szélsőjobbos tömörülés az EP-ben ezredik nekifutásra? • 49:58: Brüsszel a Bóka Jánosok terepe • 52:00: A két nagy probléma a szélsőjobbos tömb létrejöttével • 53:46: Akármilyen jó szakember Bóka, Orbán miatt nem lesz móka • 54:42: Miért baj, hogy a Fidesz csak problémákat prezentál Európában? • 56:08: Magyarország semmilyen érdekét nem tudja már érvényesíteni Európában • 59:28: Mit jelent Tuzson Bence kijelentése arról, hogy figyelemmel követik a bíróságok ítéleteit? • 1:00:32: A naiv válasz • 1:01:07: A realisztikus válasz • 1:01:55: Mi lenne a feladata egy rendesen működő igazságügyi minisztériumnak, jogi szemmel? • 1:04:39: Van-e realitása annak, hogy az akkumulátorgyárak bajt hoznak a Fideszre? • 1:06:08: Nagyobb baj a kínaiakkal üzletelés, mint annak a tárgya? • 1:07:48: Az akkugyárak önmagukban anyagilag kivitelezhetetlenek • 1:10:28: A xenofóbia visszainteget Orbán vendégmunkásainak
7/7/20231 hour, 15 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Mérlegen #6: Hogyan használjuk helyesen a ChatGPT-t vállalkozóként?

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu üzleti podcastja: ezen a héten Dzindzisz Sztefant nélkülözzük, Csatári Flóra Dóra azonban egy rendkívül izgalmas (és tudományos) interjút hozott Prószéky Gáborral, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával és a MorphoLogic cég alapítójával, aki a Természetes Nyelvek Feldolgozásáról, avagy a ChatGPT tudományos alapját is adó technológiáról mesélt, illetve arról, hogyan tudjuk a gépi nyelveszközöket hasznosítani vállalkozóként és átlagemberként. Fizess elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 1:20: Mi az a Natural Language Processing? • 6:24: Mit tud a deep learning, amit ezt megelőzően nem tudtak a nyelvi modellek? • 13:23: A Mesterséges Intelligencia csak kiegészíti a valódit? • 14:15: Miért jó nekünk, ha egy gép tud egy emberi nyelvet? • 18:29: A ChatGPT tud magyarul? Ezt ki lehet jelenteni? Miért? • 32:33: Miben tér el a mesterséges intelligencia tudományos és üzleti alkalmazása? Mi motiválja ezt? • 40:25: Az üzleti világban – akár vállalkozóként, akár befektetőként – milyen ajtókat nyitnak jelenleg a nyelvi modellek? • 43:38: Mi az a prompt engineering, ami alig fél éve született, mint szakma? • 48:02: Prószéky Gábor a Morphologic alapítója és 25 évig ügyvezetője volt – hogyan egyensúlyozik a kutatói és vállalkozói pálya között valaki?
7/5/202353 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #21: Prigozsin Belaruszba, Varga Judit Brüsszelbe, a hadifoglyok Magyarországra utaznak

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában összefoglaljuk a Prigozsin-lázadást, Varga Judit felfele (?) bukását és az ukrán hadifoglyok Magyarországra érkezését. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Putyin sebezhető, és meg is sebezték (Dezső András) - 0:32 2) Európából igazolta, oda is toloncolja vissza Orbán Viktor Varga Juditot (Gergely Márton) - 7:37 3) Rászedték az oroszok az Orbán-kormányt az ukrán hadifoglyok elengedésével? (Gergely Márton, Riba István) - 14:55
7/2/202323 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: A HVG nagy nyári programajánlója

Ezen a héten a Fülkében nem elemzünk és nem mélyinterjúzunk: Nagy Iván László arra kérte kollégáit, gyűjtsék össze, milyen programokat ajánlanak erre a nyárra a hvg.hu olvasóinak, hallgatóinak. Minden újságírónk egy, úgymond „statikus” helyet, azaz egy kávézót, éttermet, kocsmát, vagy bárt; illetve egy „aktív” programot, vagyis fesztivált, koncertet, kirándulást, látnivalót, vagy élményt hozott magával az adásba. Kollégáink elmesélték, miért különleges (és akár miért különleges számukra) az adott hely, elmondták, hol található, vagy éppen mikor történik, és arra is kitértek, mit jelent ez a pénztárcánkra nézve. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:32: Egy hűvösvölgyi kocsma és egy fúziós koncert – Kacskovics Mihály Béla ajánlata • 3:25: Városismereti séták és egy szerencsehozó borozó – Martini Noémi tippjei • 6:15: Macis kávézó és karaoke – Iványi Blanka ajánlja • 9:19: Látnivalók és ennivalók Boszniában – Németh András egykori balkáni tudósító javaslata • 13:53: Egy zuglói kávéház és egy kenutúra – Ballai Vince ezt javasolja • 17:46: Utcazene Veszprémben és egy ír kocsma Pozsonyban – Lenthár Balázs tippje • 20:17: Esztergomi és kőszegi programok – Kovács Bálint ajánlata • 24:01: Manouche jazz fesztivál és egy balatoni étterem – Csendes-Erdei Emese programötletei • 28:48: Gombavadászat és portói programok – Gyükeri Mercédesz javaslatai • 32:50: Művészeti programok a Balatonnál – Csonka Petra tanácsai • 36:15: Szedd magad és szabadulj – Galicza Dorina tippjei • 39:03: Egy brazil étterem és egy homokos vízpart Budapest mellett – Nagy Iván László ajánlata
6/29/202343 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

zCast: Így válhat üres betonmedencévé a Balaton

Beindult a strandszezon, ezzel egyidejűleg pedig - belföldön legalábbis - minden szempár a Balatonra szegeződik, hiszen idén nemcsak az infláció okozhat meglepetést, hanem a tavaly nyárból kiindulva akár a vízhiánnyal is számolni kell. Mindeközben a tópart is változik: sorra nyílnak a luxusszállodák és cserélnek gazdát a legértékesebb telkek, a helyiek és az önkormányzatok pedig javarészt tehetetlenek a folyamattal szemben. A zCast legfrissebb adásában Nagy Iván László vendége Ballai Vince, a hvg.hu környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó újságírója volt, akivel áttekintették a tópusztulás és a tópusztítás kérdését, beszéltek a NER balatonaligai terveiről, valamint arról, baj-e, ha dzsentrifikálódik a Balaton. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Cikkeink a balatonaligai beruházásokról: https://hvg.hu/cimke/Balatonaliga • 0:43: Míg tavaly bokáig ért a víz, most arról lehetett olvasni, hogy leeresztenének a Balatonból. Mi történt, mi áll emögött? Tényleg ennyire magas lenne a vízszint, vagy más érdekek fűződnek ehhez? • 2:19: A szakértők szerint is szükség van a leeresztésre? • 3:56: Milyen kilátások vannak a Balaton belátható jövőjére nézve? Meddig lesz „elég” a víz, ami benne van? • 5:36: Ha kiszárad egy tó, mondjuk a Velencei-tó, az csak turisztikai katasztrófa, vagy ökológiai probléma is? • 6:54: Lehet-e idén olyan aszályra számítani, mint tavaly? • 7:57: Club Aliga: hogyan lett a pártüdülőből NER-üdülő, és mi áll a gigaberuházás(ok) útjába? • 10:41: Mi a terv a klienskörnek szétosztott telkekkel? Milyen környezet- és lakóvédelmi veszélye van ennek? • 11:58: Mit tudnak tenni a helyiek? • 12:34: Milyen következményekkel jár a Balaton partjának teleépítése hotelekkel és luxusapartmanokkal? • 13:54: Mit lehet kezdeni az olyan esetekkel, amikor emberek a kert végében alakítják át a tómedret? • 17:15: Mennyire valós probléma a Balaton dzsentrifikációja? • 20:13: Bónuszkérdés – mennyire szálltak el az árak a Balatonnál?
6/27/202322 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #20: Oroszoktól a nem török pasákig

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a Városháza-gate folytatódik, a Kerületmustra pedig elindul. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Bajnai csőbe húzása: nem vett elő a rendőrség mindenkit, akinek alkalma lehetett elkészíteni a később meghamisított felvételt (Dezső András) – 0:32 2) Kerületmustra: Disznórétből és Zsírdombból lett a város egyik legszebb, legsötétebb múltú villanegyede, Pasarét (Csendes-Erdei Emese) – 13:09
6/25/202325 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Fülke: Lehet-e amerikai-kínai háború? És Donald Trumpból elnök?

Donald Trump ellen szövetségi vádemelés zajlik. Amerika és Kína emelik a tétet Tajvannal kapcsolatban. Az ukrajnai háború vége korántsem látszik. Az elnökválasztás pedig vészesen közeleg. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában összefoglaltunk mindent, ami az amerikai kül- és belpolitikában történt az elmúlt hónapokban, és megnéztük, meddig fokozódhat a nagyhatalmak közti feszültség és vajon lehet-e Donald Trump újra az Egyesült Államok elnöke. Nagy Iván László vendége Nagy Gábor, a HVG hetilap Világ rovatának vezetője és Bábel Vilmos, a hvg.hu újságírója volt. A novemberi félidős választások utáni adásunk: https://hvg.hu/vilag/20221109_Fulke_felidos_valasztasok_USA_Trump Évnyitó adásunk az Egyesült Államokról: https://hvg.hu/vilag/20230104_Fulke_usa_republikanus_capitolium Cas Mudde a Fülkében, akivel Amerikáról is szó esett: https://hvg.hu/360/20230613_Cas_Mudde_interju_podcast_Orban_Viktor_populizmus_szelsojobb_demokracia_woke_EU_USA_Oroszorszag_haboru Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:12: Vádat emeltek Donald Trump ellen, szövetségi ügyben – hol tart ez a sztori? • 3:12: Mennyire reális az, hogy az eljárásnak eredménye, de legalább közvetlen, negatív hatása lesz Trump esélyeire? • 5:00: Pontosan mit követhetett el Donald Trump, milyen iratokat találtak a floridai rezidenciáján? • 7:36: Mi mérgesítette el a közelmúltban az amerikai-kínai viszonyt? • 9:06: Milyen hatással volt a két ország kapcsolatára az ukrajnai háború? • 10:33: Mennyire reális veszély az, hogy katonai összecsapás legyen a két nagyhatalom között? Meddig menne el az USA Tajvanért? • 20:00: Milyen érdeke fűződik az Egyesült Államoknak Tajvan megvédéséhez? • 22:23: Mikor kisebb az eszkaláció valószínűsége – Biden vagy Trump (vagy bármilyen republikánus) elnökségével? • 23:41: Meddig tud Amerika Ukrajna harcostársa lenni úgy, ahogy azt Kijevben szeretnék? • 31:18: Mennyire megosztott az amerikai törvényhozás és közvélemény Ukrajnával kapcsolatban? • 46:25: Mennyi esélye van Ron DeSantisnak Donald Trump ellen? • 50:01: Hogyan lehet az, hogy a négy év botrányos elnökség és az azóta eltelt, Capitolium-ostrommal és bírósági eljárásokkal fűszerezett időszak fényében is egyre erősebb Donald Trump? • 55:16: Milyen állapotban van az amerikai jobboldal? Mennyire egységes és mennyire segíti a demokratákat, hogyha házon belüli konfliktusok vannak az ellenfélnél?
6/22/20231 hour, 3 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Mérlegen #5 - A Vates alapítói: „Az első kampánynál nagyon elhittük, aztán visszaestünk a valóságba”

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu üzleti podcastja: ezen a héten sajnos újfent nem volt velünk Csatári Flóra Dóra, Dzindzisz Sztefanhoz azonban az Y és Z generáció egyik legfelkapottabb márkája, a Vates alapítói jöttek el beszélgetni: Csányi Péter és Bárány Bence arról meséltek, mi is az a Vates és hogyan járulnak hozzá a versidézetek egy ruhamárka imázsához, hogyan futott fel hirtelen a brand és kellett utána visszatérni a realitás talajára, miként lehet a Covid és az infláció okozta válságokkal megküzdeni egy fiatal vállalatnál, és egyáltalán, milyen körülmények között vállalkozhat ma egy huszonéves Magyarországon. 2019-es interjúnk Csányi Péterrel: https://hvg.hu/360/20191029_Haza_lehet_jonni_london Fizess elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 1:18: Mi az a Vates? És miért projekt, mintsem csak úgy vállalkozás? • 2:59: Milyen célt szolgálnak egy márka megosztott idézetei? • 7:49: Hogyan nézett ki az első néhány hónapja a Vatesnek? Honnak jött az ötlet, az inspiráció? • 11:50: Friends, family and fools – vagy máshonnan jött a kezdeti löket? • 14:18: Mennyire emésztette fel az életüket a vállalkozás? • 16:40: Mi volt az a tapasztalat egy multinál, amely két kézzel löki az embert a saját vállalkozás felé? • 20:24: Hogyan érintette a 2019 közepén indult Vatest a covid és az inflációs válság? • 24:17: Milyen nagyságrendű pénz kell a vállalkozásindításhoz? Hol lehet vágni a kiindulási költségeken? • 26:15: Miért az egyik alapító édesanyjának a bt-jének részeként működik még mindig a Vates? • 27:01: Nem változott az árbevétel, de megjelent egy látható veszteség – miért? • 30:01: Volt befektetője a Vatesnak? • 30:59: Instagram vagy Facebook? • 34:01: Mit vásárol az Y-Z generáció? • 36:01: Kivel sikerült igazán jól a kollaboráció? • 38:39: Csányi Péter 2019-ben azt mondta, „a Vates csak kezdet” – ez változott? • 39:56: Hol tarthat a Vates 5-10 év múlva?
6/21/202341 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #19: Berlusconi leckéi, Orbán migránsai és a Rammstein bűnei

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában búcsúzunk Silvio Berlusconitól, üdvözöljük a vendégmunkásokat Magyarországon és bemutatjuk a Rammstein-botrányt. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) 5+1 lecke, amit a világ populista vezetői megtanultak Silvio Berlusconitól (Sztojcsev Iván) – 0:32 2) A biorobotika törvényei (HVG) – 11:44 3) Útvesztőben (Matalin Dóra) – 19:44
6/18/202327 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Fülke: A gyűlöletre játszott, de az LMBTQ-közösséget erősítette meg – kétéves a homofóbtörvény

Immáron két éve élünk olyan országban, ahol törvénybe iktatták a szexuális kisebbségek megbélyegzését és kirekesztését: 2021. június 15-én fogadták el a homoszexualitást a pedofíliával összemosó, a reprezentációt gyakorlatilag betiltó, gyermekvédelminek nevezett homofóbtörvényt a magyarországi parlamentben a Fidesz, a KDNP és a Jobbik politikusainak szavazataival. Szimpla megfélemlítés, vagy tényleges elnyomás volt a cél? Sikerült-e az embereket megfertőzni a homofób propagandával? Mikorra kaszálhatja el az EU a gyermekvédelemnek álcázott kirekesztést? Milyen személyes fájdalmakat okoz nap mint nap, ha valaki nem élhet az általa megélt nemének megfelelően? Hogyan beszéljünk homofób ismerőseinkkel? Ezekre a kérdésekre válaszolt közéleti podcastunkban Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője a homofóbtörvény elfogadásának második évfordulóján. Beszélni szeretnél valakivel? Bajba kerültél? Fordulj bizalommal a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély szolgálatához: https://hatter.hu/tevekenysegunk/informacios-es-lelkisegely-szolgalat • 1:00: Mi volt a célja a Fidesznek és a Jobbiknak, amikor két éve elfogadták a homofóbtörvényt – és sikerült-e ezeket elérniük? • 3:17: Mi az, amit a törvény papíron tilt, és mi az, amit ebből be is lehet tartatni? Az-e a cél, hogy lehessen büntetni valamit, vagy a megfélemlítés és az öncenzúra elérése? • 5:06: A homofóbtörvény értelmében ma nincs szakszerű szexuális felvilágosítás az iskolákban, csak akkor, ha a tanárok maguk képzettek a téren? • 6:40: Mennyire cenzúrázta sikeresen a médiát a kormány? • 8:35: Papp Dóra könyveinek cenzúrája és áthelyezése egyedi eset, vagy fontos állomása a homofób intézkedéseknek? • 11:18: Változott-e az LMBTQ-közösség megítélése, mióta a kormánypártok és a Mi Hazánk a gyűlölet jogalapjaként használják a homofóbtörvényt? • 16:21: Mennyire nehezítette meg az egyébként is nehéz előbújást a homofóbtörvény? • 18:09: Hogyan érintette a transzközösséget, hogy kiemelt ügyként beszél és kelt gyűlöletet velük kapcsolatban a rendszer? • 23:16: Milyen taktika volt hatásos a homofóbia és transzfóbia ellen? • 25:57: Hogyan beszéljen valaki egy homofób rokonával vagy barátjával, hogy átmenjen az üzenet? • 29:46: Hogyan nézett ki az a kampány, amely arról szólt, hogy minél több EU-tagállam csatlakozzon a Magyarország elleni perhez a homofóbtörvény miatt? • 33:33: Legkorábban mikor fordulhat elő, hogy az Unió visszavonatja a homofóbtörvényt a magyar parlamenttel? • 36:37: Hova tud segítségért fordulni, aki beszélni szeretne az identitásáról, aki elő szeretne bújni de félelmei vannak, vagy az, aki bajba is került a szexuális orientációja miatt?
6/15/202338 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

zCast: Egyre többen menekülnek a "telekre" a magas lakhatási költségek miatt

A szocializmus idején csak zártkertek voltak, mára egyre többen költöznek ki életvitelszerűen a gyakran közművek nélküli telkekre, a rendszerváltás, a 2008-as válság és a jelenlegi lakhatási krízis több mint 100 ezer embert szorított így a peremre. Fenntarthatósági podcastunkban ezeket a közösségeket mutatta be Vigvári András szociológus-etnográfus, aki könyvet írt a zártkertek, mint átmeneti terek helyzetéről. Vigvári András: Zártkertek Magyarországon című könyve: https://napvilagkiado.eu/termek/zartkert-magyarorszag-vigvari-andras/ Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:59: Mit jelentenek Magyarországon a zártkertek? Hogyan váltak életközösségekké a köznyelvben csak „telekként” ismert földek? • 3:38: Mennyien élnek ma zártkerti területeken Magyarországon? • 5:27: Mit jelent az, hogy „átmeneti terek” a zártkertek? Miben más egy ilyen közeg, mint egy falué vagy kertvárosé? • 10:28: Hogyan küzdött Kelemenszeg azért, hogy az ott élőkről gondoskodjon az önkormányzat? • 17:30: Milyen kénszerekből költöznek ide az emberek? Mi történt Magyarországon abban a három időszakban, amikor a zártkerti lakosság nagy része megjelent? • 28:08: Hogyan kerül be egy kutató ebbe a közösségbe? Mi jellemezte őket, milyen harmónia, konfliktusok vagy problémák voltak tipikusak? • 35:40: Milyen szabályozási vagy szociológiai változások kellenének ahhoz, hogy ne fulladjunk bele a lakhatási válságba, a nagyvárosokon belül és határaikon túl egyaránt?
6/14/202341 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke - Cas Mudde: Mi vezérli Amerikát és az EU-t, amikor Orbánt vegzálja?

Valóban a demokrácia, vagy inkább a gazdasági és geopolitikai érdekek vezérlik Amerikát és az EU-t, amikor Orbán Viktor autokráciája ellen lépnek fel? Sikerült-e legyőzni a populistákat nyugaton, és ha igen, az európai integráció kudarca-e, hogy Közép-Kelet-Európát a szélsőségesekkel azonosítják? Van-e olyan erős a gender- és woke-ellenes üzengetés, mint az iszlamofóbia volt? Többek között ezekről kérdeztük Cas Muddét, a Georgia-i Egyetem holland politológusát, a szélsőjobb és a populizmus egyik legbefolyásosabb nemzetközi kutatóját. A beszélgetés magyarul a hvg360-on olvasható: https://hvg.hu/360/20230613_Cas_Mudde_interju_podcast_Orban_Viktor_populizmus_szelsojobb_demokracia_woke_EU_USA_Oroszorszag_haboru 2021-es interjúnk Cas Muddéval: https://hvg.hu/360/20211025_Cas_Mudde_interju_ellenzek_MarkiZay_Orban_populizmus_szelsojobb Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:44: 2021-ben azt mondta, a „populista hype” véget ért. Mindeközben Orbán és Erdogan hatalmon maradt, az FPÖ erősödik Ausztriában, és a Trumpizmus is reneszánszát éli. Ez egy új hullám, vagy az utolsók, akik talpon maradtak? • 2:20: Meglepte, hogy Orbán Viktor nem jött le a putyinizmusról? • 3:29: Elégedett a Nyugat reakciójával a háborúra és Ukrajna támogatásával? • 4:29: Labdába rúgnak a gender- és wokellenes üzenetek a korábbi populista mantrák, az elitellenesség és a migrációellenesség mellett? Lehet ezekkel irányítani a közbeszédet? • 6:27: Ezen a woke-gender platformon futnak majd a republikánusok 2024-ben? Ha Ron DeSantis lenne a jelölt, ő nem mozogna be középre? • 7:54: Ez egy országos szinten is működő platform? 2016-ban erős volt a kampány, 2020-ban a demokraták azzal nyertek, hogy örökre eltüntetik a trumpizmust, most mégis itt vagyunk. • 9:16: Vissza Európába: a nyugat-európai demokráciák megtanultak ellenállni a populizmusnak? • 10:07: Hogyan praktikusabb kezelni Orbánt – az amerikai, elszigetelő módszerrel, vagy az európai, jogállamiságot megkövetelő úton? • 11:55: Legutóbb azt mondta, az ellenzéknek meg kell értetnie az emberekkel, hogy az EU-tagság a tét a Fidesszel kapcsolatban. Orbán kivezényelheti Magyarországot az Unióból? • 13:02: Leváltható ez a rendszer választásokon? • 15:06: Ha a PiS kikap Lengyelországban, az lehet a közép-kelet-európai autokráciák végének a kezdete? • 15:01: Kickl és Fico hatalomba kerülhet – ez mit változtatna? • 16:45: Kudarc lett Kelet-Közép-Európa európai integrációja? Naiv volt azt hinni, hogy valós politikai-gazdasági unió jöhet létre?
6/13/202318 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #18: A Herczeg-sztori, egy hercegi esküvő és a Himalája királyai

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a Herczeg Zoltán-sztori hátterét, a serpák történetét és egy jordániai-szaúdi Royal Weddinget göngyölítünk fel. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes 1) A titkosszolgálattól indult el a Herczeg Zoltán lebukásához vezető drogügyi nyomozás (Dezső András) - 0:32 2) Nevet szereztek (Illényi Balázs) – 17:09 3) Újra húzták (Keresztes Imre) – 23:29
6/11/202330 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: A közmédia már sír, az Inter talán nem fog - BL-döntő beharangozó

Manchester City először vagy Inter Milan negyedszer? Közéleti podcastunkban felkészültünk a BL-döntőre és azt is megnéztük, mi értelme volt Budapesten EL-finálét rendezni, mi értelme van a Konferencia Ligának egyáltalán, tönkrement-e az átigazolási piac, és miért komikus, hogy az MTVA és a propagandasajtó azon károg, hogy az RTL elcsaklizta a közvetítési jogokat 2024-től. Sztojcsev Iván cikke az EL-döntő gazdasági oldaláról: https://hvg.hu/gazdasag/20230529_budapest_el_donto_rendezes Római szurkolók vonulása Budapesten: https://hvg.hu/sport/20230531_Roma_szurkolok_Puskas_Arena_menet_vonulas_Varosliget Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 0:44: Mégsem verte szét a vb az európai bajnokságokat – de mi történt idén a bajnokságokban? – Dortmund, Inter, Arsenal, Haaland, Mbappé • 4:42: Rasszizmus a La Ligában • 6:24: 2024-től a BL 36 csapatos, csoportkör nélküli, és az RTL weboldalán lehet majd streamelni – örülünk? • 9:29: A propaganda elveszti a BL-meccseket, és hiszti van • 17:12: EL-döntő: az olaszok miért tudnak náculás nélkül vonulni? • 21:18: Megérte nekünk a szervezés? És lesz-e BL-döntőnk? • 23:48: Konferencia Liga: Éljen a West Ham – de van értelme az egésznek a pénzen kívül? • 27:54: Nézzük a BL-t – miért mentek ilyen jól az olasz csapatok? • 33:51: Hogyan került a döntőbe az Inter? És mennyire biztos a City-győzelem? • 36:12: Végső tippjeink • 36:56: Messi Amerikában, Ronaldo és Benzema Szaúd-Arábiában: vége az aranykornak. De a futballt is tönkreteszi ez a trend? • 41:46: Mi a helyzet az európai transzferpiac átalakulásával?
6/9/202348 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke: Gátrobbantás Ukrajnában - Az atomkatasztrófa előszobája, vagy "csak" háborús bűn?

Bizonyíték egyelőre nincs, de minden jel arra mutat, hogy az oroszoknak jóval több érdekük fűződik a Dnyeper gátjának felrobbantásához, amely miatt tízezrek otthona került víz alá. Közéleti podcastunkban megnéztük, mi lehet a katonai következménye az "elkeseredett" lépéstől fakadó tragédiának és kell-e tartanunk az atomkatasztrófától, valamint megvizsgáltuk, hogy halad az ukrán ellentámadás és mi várható a háború második nyarán. Nagy Iván László vendége Németh András, a HVG külpolitikai újságírója volt. Németh András cikke a gátrobbantásról: https://hvg.hu/vilag/20230606_Tizezreket_fenyeget_az_oroszok_altal_felrobbantott_gat_mogul_zudulo_viz Legutóbbi adásunk a háborúról: https://hvg.hu/vilag/20230517_Fulke_Igy_all_fel_Kijev_es_Bucsa_mikozben_omlik_ossze_Bahmut Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 1:11: Jelenlegi tudásunk szerint mi történt kedd hajnalban a Dnyeper zaporizzsjai gátjával? Robbanás vagy robbantás volt? Mennyien érintettek, mekkora víztömeg szabadult el? • 3:45: Már korábban alá lehetett aknázva a gát? • 4:18: Mivel védekeznek az oroszok? • 5:47: Ebből a víztározóból hűtötték a zaporizzsjai atomerőművet. Kell-e tartanunk a katasztrófától? • 8:05: Mennyire van stratégiailag, az összecsapások szempontjából fontos helyen a víztározó? Milyen hadműveletet akadályoz meg az áradás? • 9:54: Mit tudunk az ukrán ellentámadásról? Elindult már h hivatalosan? Ha igen, mi történik? •12:30: Mi történt Belgorodnál? Miért támadnak oroszok oroszokra, és kik ezek? Mi köze van ennek az egykori partizánokhoz? • 15:30: Mi a célja Putyinnak a háború jelen szakaszában? • 17:58: Hova sodródott tovább a Prigozsin-Putyin viszony? Meddig lehet a Wagner-vezért akkomodálni? • 22:22: Meddig kell várnunk az ukrán ellentámadás eredményére? Miről szólhat a nyár a háborúban?
6/8/202325 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Ezekre figyelj, ha 2023-ban vállalkoznál - Mérlegen #4

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu új, üzleti-vállalkozási-közéleti-kibeszélő podcastja, amelyben Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan összefoglalják az elmúlt hetek legfontosabb eseményeit a cégek világából. Ezen a héten Flóra szabadságon van, Sztefó viszont egy hosszú interjúval készült: a Mérlegen vendége Timár Gigi, a Budapesti Gazdasági Egyetem Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Irodájának vezetője volt, akivel a Global Entrepreneurship Monitor 2023-as felmérése nyomán áttekintették, hogyan tekint a magyar vállalkozói szcéna a jövőre, és gyakorlati tippeket kerestek fiataloknak, nőknek, start-uppereknek, nem start-uppereknek és családi vállalkozóknak az üzleti világban. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 1:14: Mit mesél a magyar vállalkozókról a világ legnagyobb kkv-kutatása, Global Entrepreneurship Monitor 2023-as felmérése? • 2:25: Hogyan látják a jövőt a magyar vállalkozók? • 4:10: Kudarckerülő nép a magyar? • 4:28: Még mindig úgy tekintünk a vállalkozókra, mint trükköző-seftelő alakokra? • 5:50: Mennyire akarnak vállalkozni a fiatalok? Mitől félnek? • 8:20: Mit tanácsol egy olyan fiatalnak, akiben lenne szándék, de aggódik, vagy nem tudja, hol kezdje? • 9:32: Mennyire menő és mennyire kamu a start-uppolás? Túl m magasra lőnek a startupperek? • 12:50: Itthon mennyire értjük, hogy a kudarc része a sikernek? • 14:41: Mi a fő motivációja azoknak, akik vállalkoznak, vagy vállalkozni akarnak? • 17:05: Mennyire kell türelmesnek lenni, mikorra lesz egy vállalkozás önellátó? • 18:53: A kezdőtőkét honnan szerzik a (fiatal) vállalkozók? • 19:57: Mennyivel nehezebb a kezdeti pénzszerzés a hagyományos vállalkozóknak, mint a start-upoknak? • 21:40: Mi a helyzet a női vállalkozókkal? Könnyebb lett-e az elmúlt évtized(ek)ben? • 24:26: Hol talál segítséget egy női vállalkozó, vagy aki erre a pályára készül? • 25:54: Digitalizáció és AI – megkerülhetetlen témák? • 27:21: Mik azok a „no-tech szektorok”? Baj-e az, hogy ezek messze felülreprezentáltak? •28:10: Hogyan tudna előrelépni egy no-tech kkv? • 32:26: Hogyan öröklődnek a családi vállalkozások Magyarországon? • 39:10: Miért hagyja ott valaki a vállalkozói szférát? • 41:35: Milyen szerepet játszik a stressz a vállalkozók életében?
6/7/202344 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #17: Magyarország és Oroszország között nincs határ, a finnek eggyel óvatosabbak

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában előretör a kendőzetlen orosz propaganda a magyar lakájmédiában, a szélsőjobboldal Ausztriában, és a finn-amerikai csapatok a NATO-hadgyakorlaton. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1)Moszkva kottájából (Riba István) – 0:32 2) A helyek szelleme (Földvári Zsuzsa / Bécs) – 8:23 3) Finnországból mutat elrettentő erőt Putyinnak a NATO (Földes András) – 16:08
6/4/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mi lesz a megtakarításainkkal? - Minden, amit az új kormányintézkedésekről tudni kell

Amíg a Puskás Arénában az Európa-liga döntője zajlott, a kormány szokásához híven hozott nyilvánosságra egy olyan rendeletet, amely alaposan átírta a magyar emberek életét. Hogyan érinti mindez azokat, akik a magas infláció miatt már így is elvesztették befektetéseik egy részét? Mi lehet a célja az államnak, különösen, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter másnap már arról beszélt, igazából nem érdekli a kormányt az, hogy a megduplázott adóteherből mennyi áramlik be az államkasszába. Tényleg nem számít ez a plusz bevétel? Egy látszatintézkedésről van szó, vagy most már eljutottunk oda, hogy megszorításokkal él a kormány, hogy egyensúlyban tartsa az államháztartást? A Fülke stúdiójában Nagy Iván Lászlóval Gyükeri Mercédesz és Kovács Gábor, a HVG gazdasági újságírói elemezték a kormányintézkedés mozgatórugóit és lehetséges hatásait. Vendégünk Argyelán József, a Bankmonitor vezető elemzője volt, akit arról is kérdeztünk, hogyan alakíthatja át a megtakarítások, befektetések piacát a kormány új lépése. Múlt heti adásunk a költségvetés apropóján: https://hvg.hu/gazdasag/20230527_Fulke_gazdasag_valsag_inflacio_kamat_novekedes_arfolyam_Varga_Mihaly_kormany_MNB_podcast Fizessen elő a hvg360-ra - az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:47: Pontosan miről, mikről hozott rendeletet a kormány szerda éjjel? •3:25: Mostantól csak állampapírban éri meg megtakarítani? • 4:35: Mennyi bevételt vár az állam ettől? • 4:54: Az extraprofitadók is maradnak – változik valami? • 5:30: Mit kell tudnia egy átlagos lakossági befektetőnek? • 6:36: Milyen jó lehetőségeink maradnak ezek után befektetni a megtakarításainkat? • 7:48: Mennyit kell még várni, hogy az infláció ne egye meg a kamatokat? • 8:44: Miért piszkálja megint a piacot az állam? Vagy mit mond, mi a cél? • 10:34: És mi a valós oka a rendeleteknek? • 11:40: Hogyan érinti mindez a költségvetést? •13:25: Mennyire lehet súlyos a baj az államkasszában, ha az extraprofitadókat az EU-nak tett ígérettel ellentétben nem vezetik ki? • 14:36: Kimondhatjuk-e azt, hogy ezek súlyos megszorítások? • 16:53: De ha maradnak az extraprofitadók, annak nem a vásárlók isszák meg ismét a levét? • 18:01: Ebből a helyzetből is könnyen kikommunikálja magát a kormány? • 19:27: Hogyan tud ténylegesen hasznos lenni, ha állampapír felé mennek a pénzek? • 20:49: Hogyan befolyásolja a külföldi befektetői megítélésünket egy újabb piacellenes intézkedés?
6/1/202325 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke: „Orbán, Kaczynski, Vucic, Erdogan – ezek csak ideiglenes projektek” - Wojciech Przybylski

[Angol nyelvű podcast] Bár a lengyel kormány látszólag török kottából játszva igyekszik kiebrudalni a politikából az ellenzék vezetőjét, a demokráciák idővel kimetszik az ehhez hasonló vadhajtásokat – véli Wojciech Przybylski, a Visegrad Insight főszerkesztője. A lengyel politikai szakértőt a „Lex Tusk”-ként elhíresült törvényről, a török választásokról és a koszovói feszültségről kérdeztük, valamint arról, hogyan lehet megőrizni Európa demokratikus biztonságát az autoriter térhódítás idején. Olvassa el az interjút magyarul: https://hvg.hu/360/20230531_Wojciech_Przybylski_interju_Fulke_podcast_Lengyelorszag_Szerbia_Torokorszag_Magyarorszag_Koszovo_Erdogan_Vucic Wojciech Przybylski írása a Lex Tuskról a Visegrad Insighton: https://visegradinsight.eu/polish-government-to-sideline-opposition-leader-on-faked-charges/ Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:55: Mi az a „Lex Tuskként” elhíresült törvény, amelyet nemrégiben fogadott el a lengyel parlament és szentesítette az elnök? Milyen alapon akarja félreállítani az ellenzék vezetőjét a lengyel kormánypárt? • 7:36: Csak céltalan ujjal mutogatásról van szó, vagy van olyan konkrét, múltbéli lépése Donald Tusknak, amely alapján el akarja ítélni őt a PiS? • 12:21: Tehát lesz egy parlamenti bizottság, amely eltilthatja a kormány ellenségeit a politikától. Ennyire egyszerű? • 14:52: Maradt esélye még az ellenzéknek a novemberi parlamenti választásokon ezek után? • 19:42: Mindeközben Törökországban is alulmaradt a demokrácia: mik lehetnek a következményei Erdogan újraválasztásának Törökországra és a NATO-ra nézve? • 22:18: A demokratikus visszaesés az oroszok érdekeit szolgálja? • 25:35: Hogyan befolyásolják a koszovói események a balkáni országok európai integrációját? • 30:01: Egyelőre sem a helyi ellenzékek, sem a nemzetközi szervezetek nem tudtak fellépni az európai autokraták; Kaczynski, Vucic, Erdogan, vagy éppen Orbán ellen. Elvesztettük az irányítást a kontinens ezen felén, vagy ezeknek a vezetőknek az egyértelmű hibái szépen sorban, idővel be fogják dönteni a rendszereiket?
5/31/202334 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #16: Kissinger él, az embercsempészek kirepülnek

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a magyar kormány "migrációs krízist kezel", a román szélsőjobb megerősödik, Henry Kissinger pedig betölti a 100. életévét. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Az e heti menü: 1) Orbán Viktor fel akarja korbácsolni a menekültvitát – ennek lehet eszköze az embercsempészek elengedése (Iványi Blanka, Gergely Márton) - 0:31 2) Frontnyitás (Parászka Boróka) - 9:10 3) Peking bevétele (Nagy Gábor) - 16:30
5/28/202324 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Fülke: Túl vagyunk a válság nehezén? Minden a költségvetésről és a kamatokról, fél órában

Hogyan függ össze az infláció, a kamatok, az árfolyamok és a gazdasági növekedés - és melyik szálakat húzogatja a kormány és a jegybank, hogy nekünk jobb legyen? Egyáltalán, azért húzogatja? Mi áll a jövő évi költségvetésben és mennyire lehet hinni benne? Mi az a stagfláció és mikortól indulhat újra a hitelezés? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában közérthetően magyaráztunk el mindent az elmúlt hetek sűrű gazdasági eseményeivel kapcsolatban: Nagy Iván László vendégei a HVG gazdasági újságírói, Sztojcsev Iván és Kovács Gábor voltak. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Sztojcsev Iván írása a stagflációról: https://hvg.hu/360/20230524_egy_masik_kozgazdasag_stagflacio_dragulas_inflacio_gdpcsokkenes • 0:48: Mik a kormány 2024-es költségvetési tervei? Mik a legérdekesebb, vagy legmeglepőbb részei? • 2:58: A kormány úgy számol, hogy jövő évig megjönnek az EU-s pénzek? • 5:28: Miért most adták be, ha ennyire nem lehet előrelátni? • 7:34: A héten a jegybank megkezdte a kamatcsökkentést, de nem az alap-, hanem az irányadó kamat csökkentésével. Mit jelent ez pontosan? • 9:36: Miért volt kénytelen ilyen magas kamatokkal operálni a Nemzeti Bank? • 10:57: Infláció, kamatok, gazdasági növekedés, árfolyamok – hogyan hatnak egymásra a legfőbb gazdasági válságtényezők? • 15:44: Mikorra lehelhet lelket a hitelezésbe a mostani kamatcsökkentés? • 16:54: Melyik válságtényezőnek menne neki először a kormány, és melyiknek a jegybank? • 19:30: A lakosság szempontjából mely tényezők javítása lenne a legfontosabb? • 23:13: Mi az a stagfláció, és miért rendkívül veszélyes, hogy megérkezett? • 24:51: Mik azok a külső tényezők, amelyek hazavághatnak mindennemű javulást? • 29:31: Túl vagyunk a válság csúcsán?
5/27/202331 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

zCast: Ezzel nem érdemes játszani - az E.ON és a CIB vezetőit kérdeztük az ESG-ről

Környezet, társadalom, vezetés – az ESG betűszó új megközelítést hoz a vállalatok, így közvetetten minden ember fenntartható életmódjába. Arról, hogy mit jelent ez a gyakorlatban és mivel több a greenwashingnál, Jamniczky Zsoltot, az E.ON vezérigazgató-helyettesét és Simák Pált, a CIB Bank elnök-vezérigazgatóját kérdeztük fenntarthatósági podcastunkban. • 1:05: Mi is az az ESG? • 3:00: Mióta veszik figyelembe a magyar cégek az ESG-szempontokat? Kötelező-e? • 5:52: Hogyan működik ez a gyakorlatban egy banknál és egy energetikai vállalatnál? • 10:40: Milyen társadalmi előrelépéseket hozott magával az ESG a vállalatoknál? • 16:49: Mennyivel fogékonyabbak a fiatal munkavállalók a zöld cégekre? És a fiatal ügyfelek? • 21:59: Mennyire lehet ráaggatni a greenwashing jelzőt az ESG-re jelenlegi formájában? Ellavírozhat-e egy cég, amely csak zöldnek akar látszani? • 24:07: Mit szólnak az ESG-hez a részvényesek? • 26:54: A magyar fogyasztók közismerten árérzékenyek, a fenntarthatóság pedig gyakran pluszköltségekkel jár. Hogyan lehet a kettőt áthidalni? • 31:41: Mit tanácsolnak azoknak, akik vállalkoznának, céget vezetnének; mik azok a fenntarthatósági szempontok, amelyek elengedhetetlenek egy sikeres és zöld vállalkozáshoz?
5/25/202334 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Ecuadori banán és Pilóta keksz az asztalon, kanadai kávé és repohár a kukában - Mérlegen #3

Újra itt a Mérlegen, a hvg.hu új, üzleti-vállalkozási-közéleti-kibeszélő podcastja, amelyben Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan összefoglalják az elmúlt hetek legfontosabb eseményeit a cégek világából. A harmadik epizódban visszatér a Pilóta keksz, bezár és újranyit egy kanadai anarchista kávézó és a nyár kezdetével újra elővesszük a repohár-kérdést, az adás második felében pedig Gyükeri Mercédesz, gazdasági rovatvezetőnk mesél Ecuadorban szerzett gazdasági tapasztatlatairól - többek között arról, hogyan kerül az asztalunkra banán, kakaó, rózsa és garnélarák, és hogyan lehet egy ország 10 év alatt világelső egy üzletágban. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Dobpergés: Elizabeth Holmes börtönbe vonul! https://hvg.hu/kkv/20230517_Megsem_halogathatja_a_bortonbunteteset_a_Sziliciumvolgy_udvoskejebol_lett_bukott_csalo Gyükeri Mercédesz riportja Ecuadorból: https://hvg.hu/kkv/20230521_ecuador_banan_siguenza Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 0:40: Tartalomjegyzék • 1:55: Mikor ettünk utoljára Pilóta kekszet? • 2:16: Várj, nincs Pilóta keksz a boltokban? • 3:11: De lesz! • 3:24: Borús napok ezek a Pilótakeksz-feketepiacon • 4:16: A nem magyar hungarikum • 4:36: A szendvicskeksz-monopólium • 5:02: A Pilóta keksz története • 6:00: Miért lett keksz a Pilóta keksz, és nem piskóta? • 6:48: HOGY MENNYI PILÓTA KEKSZET ESZNEK A MAGYAROK? • 7:25: Mennyit exportálunk? • 8:52: A Boci csokit is elvesztettük egy időre • 9:08: Az antikapitalista kávézókísérlet kapitalista csődje • 10:06: anarchista* kávézó • 11:57: Hogyan lehet drága a becsületkassza? • 14:10: Konzervatív keresztények az anarchistákért • 14:47: A magyar (jó!) példa • 15:40: lol • 15:56: Re-re-re-repohár • 16:45: A Nagy Lehúzás • 17:18: A megoldás a műanyagpoharakra: az üvegpohár • 18:34: Mekkora sort állna ki 400 forintért? • 20:57: Masszív repohárprofit • 22:51: Hazatért Gazdaság rovatvezetőnk, Gyükeri Mercédesz Ecuadorból, és mesél az ottani gazdaságról és vállalatokról. Interjú a világ legnagyobb banán- és kakaó- és garnélatermelő országáról. • 24:00: Miért fontosak a két ország kapcsolatai? Akarom mondani, mit adtak nekünk az ecuadoriak? • 26:00: És mi mit adtunk nekik? És hogyan nehezíti meg a dolgunkat Kína? • 27:25: Így hagyta le a banán és a garnéla az olajat • 29:12: Hogyan kerül banán a kamránkba? • 29:39: Ecuadori rózsatermelők kontra Covid miatt elmaradt esküvők • 31:18: A nemzetközi banánpiac alapjai családi vállalkozások? • 32:06: Mit tanulhatna Ecuadortól a magyar mezőgazdaság? • 35:34: Fenntartható-e egy tengerentúli exportra és olajra építő gazdaság? • 42:58: Klasszikus dél-amerikai politikai bukássztorik a virágzó gazdaság hátterében
5/24/202345 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

zCast: Júliustól megváltozik a hulladékgazdálkodás. De hogyan?

Európai Uniós normáknak megfelelően alakul át a hulladékgazdálkodás július 1-jétól Magyarországon: a rendszer 35 évre központosodik, de a logisztikai előnyök mellett fontos társadalmi és gyártói felelősségvállalás is megjelenik a rendszerben. A részletekről Simon Anita, az Alteo fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese mesélt a zCastban, ahol az is kiderült, hogyan tud fejlődni a lakosság a háztartási hulladékok terén, illetve mi a szerepe a technológiának, vagy akár a mesterséges intelligenciának az innovációban.
5/22/202322 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #15: Török gödör Gödön

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Törökországba és Spanyolországba utazunk. Kajakra. Az e heti menü: 1) Előny az adogatónál (Keresztes Imre) - 0:32 2) Farvízen (Hamvay Péter) - 7:13 3) Megáll az idő (Illényi Balázs) - 11:52
5/21/202320 minutes
Episode Artwork

Fülke - Marozsán Fábián: „A végén úgy voltam vele, hogy verjen meg ő, ha tud”

Az elmúlt évek legnagyobb szenzációjaként írnak a sportlapok arról, hogy a világranglistán 135. helyezett Marozsán Fábián legyőzte a világelső Carlos Alcarazt a római tenisztornán. Közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában telefonon értük el a magyar teniszezőt, aki elmesélte, hogyan érte el élete legnagyobb sikerét egy kudarcos időszak után, hogyan kezeli a hirtelen jött hírnevet, és milyen eredményt tűzött ki célként a Roland Garrosra. Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 • 1:05: Lehet csalódottnak lenni a kiesés után, de Alcarazt megverve? • 2:06: Hova ugrik fel most a világranglistán? • 2:28: Egy hónapja egy kisebb római versenyen a világranglista 348. helyezettje verte meg két szettben, ezen a héten ugyanebben a városban egy rangos versenyen győzte le a világelsőt. Mi történt ebben az időben? Hogyan lehet átfordulni? • 6:35: Milyen hangulatban állt ki a világelső ellen? Hogyan tudott nem leesni a hullámhegyekről, ahogy az esélytelenebbnek kikiáltott játékosok szoktak a sztárok ellen? • 8:48: Mi a vízválasztó a profi teniszben ezen a szinten, ahol technikai különbségek már alig érezhetőek? • 9:50: Milyen érzés hirtelen a rivaldafénybe kerülni? Ez motivációt vagy nyomást jelent inkább? • 10:40: Milyen hatása van egy ilyen sztori után a közösségi médiának? Hogyan lehet mentálisan megküzdeni az internet nyomásával? • 11:28: Kitől kapott olyan visszajelzést, amire sokáig emlékezni fog? • 12:05: Hogyan festenek egy profi teniszező hétköznapjai? • 13:19: A profi teniszhez rengeteg pénzre van szükség – ezt ki finanszírozza? Honnantól önellátó és honnantól biztosít kényelmes megélhetést a sport? • 15:02: Mi az, amin még fejlődnie kell, ha top 100-ba, vagy top 50-be akar kerülni? • 15:47: Milyen eredménnyel lenne elégedett a Roland Garroson? Az adás elején hallható bejátszás a Eurosport tulajdona és a csatorna engedélyével került felhasználásra.
5/18/202317 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fülke: Így él ma Kijev és Bucsa, miközben összeomlik Bahmut

A Fülke legfrissebb adásában két, különböző Ukrajnát mutatunk be: az első részben Serdült Viktória mesél ukrajnai tapasztalatairól és beszélgetéseiről, a második részben pedig Németh András, HVG-hetilapos kollégánk foglalja össze, mi történik a fronton, miért harcolnak több mint fél éve Bahmutban, mit érhet el az ukrán ellentámadás, miről szól Zelenszkij nemzetközi útja, és vajon lehetne-e béke, ha Putyin eltűnne a Kremlből? Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 Serdült Viktória riportja Kijevből: https://hvg.hu/vilag/20230515_riport_haborus_mindennapokrol_es_buntudatrol_Kijevbol Adásunk a háború évfordulóján: https://hvg.hu/vilag/20230223_Fulke_Wagner_csoporttol_Leopard_tankokig__egy_ev_a_modern_frontvonalon Háborús évértékelő Sz. Bíró Zoltánnal és Földes Andrással: https://hvg.hu/vilag/20221221_Fulke_Haborus_evertekelo_Sz_Biro_Zoltannal_es_Foldes_Andrassal Földes András a Fülkében tavaly őszi ukrán riportútjáról: https://hvg.hu/vilag/20221010_Fulke_Foldes_Andrassal_Tiz_nap_a_posztapokaliptikus_KeletUkrajnaban Podcastunk a háború kitörése után, kijevi tudósítóinkkal: https://hvg.hu/itthon/20220302_Szaz_szazalekos_a_felelem_a_fajdalom_de_az_onzetlenseg_is__podcast_a_HVG_kijevi_tudositoival Serdült Viktória • 1:05: Hogyan lehet most eljutni Ukrajnába? És egyáltalán, kik mennek oda? • 3:02: Milyenek most a kijevi légitámadások? • 7:04: Milyen az élet most Kijevben? • 10:51: Bucsa és Irpiny – hogyan megy tovább az élet a feldolgozhatatlan tragédiák után? • 14:08: Mennyire lehet már újjáépítésről beszélni? • 15:29: Milyen az ukrán újságírók élete? Hogyan lehet felelősen tudósítani a harcokról? • 17:10: Mi a helyzet a veteránokkal? Hogyan segíti, integrálja őket a társadalom? Németh András • 21:15: Mi jellemzi a harcokat jelenleg Kelet-Ukrajnában? És miért vált kulcsfontosságúvá Bahmut? • 24:16: Miért lassultak le a harcok? • 25:52: Mit kell tudni a közeledő ukrán ellentámadásról? Mennyire lesz hasonló a tavaly szeptemberihez? • 29:33: Tud-e innoválni az orosz haderő, vagy maradnak az I. világháborús taktikák mellett? • 31:16: Meddig tarthat Jevgenyij Prigozsin karrierje, ha valóban elárulta volna az oroszokat? Mi lesz a Wagner csoporttal? • 34:22: Miről szól Zelenszkij mostani nemzetközi útja? Mi a célja, mik a kérései? • 36:20: Mit szól a Nyugat ahhoz, hogy Ukrajna kitartóan a teljes területét akarja visszaszerezni? Meddig lehet ezt feltétel nélkül támogatni? • 39:19: Vége lenne-e a háborúnak és az orosz-ukrán feszültségnek, ha Vlagyimir Putyin eltűnne Oroszország éléről?
5/17/202342 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

zCast: A dánok a jövőbe tekernek, nekünk még pótkerék kell

Koppenhága a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint is biciklisparadicsom. De mi kell ahhoz, hogy azzá váljon? Mi inspirálta a változást Dániában, és vajon mi is hajlandóak lennénk-e nyeregbe pattanni, ha a feltételek adottak lennének? Fenntarthatósági podcastunk legfrissebb epizódjában Cecilie Kiilerich dán mobilitási szakértő és Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub vezetője értékelte a két ország és fővárosainak kerékpáros kultúráját és vont le tanulságokat a jövőre nézve. Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 Cecilie Kiilerich • 0:50: Mennyien kerékpároznak Dániában? Mennyire kiterjedt a biciklis infrastruktúra? • 2:02: Miért van szakadék a nagyvárosi-kisvárosi kerékpározás között Dániában is? • 3:25: A biciklizésen kívül mennyire fenntartható a dán közlekedés? Hogyan terelik az embereket a fenntartható alternatívák felé? • 5:02: Mindig is biciklis társadalom volt Dánia, vagy ez egy hosszú kampány és adaptáció eredménye? • 6:45: Mennyire volt autócentrikus város Koppenhága, mennyire kellett átalakítani a zöld átmenet jegyében a korábbi infrastruktúrát? • 8:22: Hogyan alakították ki a döntéshozók a biciklis átmenet alapját? És hogyan reagált erre a társadalom? • 10:59: Mennyi pénzt fektet az állam és az önkormányzatok évente a kerékpáros fejlesztésekbe? • 12:16: Ez a pénz hosszútávú befektetés, vagy van már kézzelfogható pozitív hatása? • 13:52: Mit jelent, hogy a társadalom „keres” a kerékpározással? • 14:41: Hogyan vezetik be a fenntarthatóság és a biciklizés világába a gyerekeket Dániában? • 16:57: És hogyan lehet a felnőtteket rávenni a nyitottságra? • 19:50: Pénz és törvények, vagy társadalmi felelősségvállalás kérdése inkább a biciklis kultúra fejlődése? Kürti Gábor • 22:19: Mennyire tökéletes a dán kerékpáros kultúra magyar szemmel? Mik az ott is megjelenő hiányosságok, mik a paradicsomi különbségek? • 27:13: Itthon mennyire valósul meg az, ami Dániában, hogy a legpraktikusabb és leggyorsabb egy nagyvárosban kerékpárral eljutni A-ból B-be? Mennyivel fontosabb motiváció ez, mint a fenntarthatósági faktor? •29:49: Mennyi aktív kerékpáros van Budapesten? Kiket tartunk ennek? • 30:30: Ez mekkora előrelépés az elmúlt 15-20 évhez képest? • 32:47: Mennyire volt hatása a BuBinak és társainak a kerékpározók számának növekedésére? • 35:44: Mennyire nevezhetőek sikeresnek az elmúlt 4 év kerékpáros fejlesztései Budapesten? • 38:17: Állami szinten volt-e ehhez fogható előrelépés, vagy a kerékpáros fejlesztések a városok teendői maradtak? • 40:54: Mennyire alkalmazkodóképes és nyitott a magyar társadalom? Ha adottak lennének a feltételek, lenne akadálya a biciklis áttörésnek? • 42:36: Mennyire valós az autós-kerékpáros ellentét? • 44:46: Mi a szerepe a Magyar Kerékpárosklubnak és mik azok a rövid- és középtávú célok, amelyekkel elégedettek lennének, ha sikerülnének?
5/16/202347 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #14: XIX. századi párbaj Budapesten, pár XXI. századi baj Bahmutban

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában egy újabb budapesti fura szerzetet mutatunk be, na meg az orosz harcgépezet összeomlását. Az e heti menü: 1) Budapesti fura szerzetek: dr. Kosztka Emil, aki több sebet ütött, mint amennyit meggyógyított (Lenthár Balázs) 0:31 2) Régvolt dicsőség (Németh András) - 16:23
5/14/202323 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Karácsony Gergely

[Eredeti megjelenés: 2023.05.05.] Ki tehet arról, hogy üres a főváros kasszája? Van-e B terv arra, hogyha nem sikerült adóvisszatartással és hitellel a felszínen maradni? A Budapesti Lakógyűlés demokratikus kérdőív vagy nemzeti konzultáció újracsomagolva? Miért több a Lánchíd kérdése annál, hogy mehessenek-e rajta autók vagy sem? Lesz-e előválasztás és lesz-e esélyes fideszes kihívó? Karácsony Gergely főpolgármester mindenre válaszolt a Fülke Extrában. Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360
5/13/20231 hour, 14 minutes
Episode Artwork

Fülke: Stabilitás vagy demokrácia? Minden, amit a török választásokról tudni érdemes

2023 egyik legfontosabb választását rendezik a hétvégén Törökországban: a parlamenti- és elnökválasztás tétje, hogy hatalomban marad-e 20 év után is Recep Tayyip Erdogan, vagy képes lesz-e őt elmozdítani egy hatpárti ellenzéki összefogás a demokráciával és gazdasági reformmal kampányoló Kemal Kilicdaroglu mögött. Közéleti podcastunkban összeszedtünk mindent, amit a török választásokról tudni érdemest. Mérlegre tettük Erdogan elnökségét, ideológiáját és kampányüzenetét, bemutattuk kihívóját és a kihívó előtti kihívásokat, megvizsgáltuk, hogy bízhatunk-e a felmérésekben és utánajártunk, milyen külpolitikai hatása lehet az eredménynek. Nagy Iván László vendégei a HVG és a hvg.hu újságírói, Keresztes Imre és Bábel Vilmos voltak. Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 • 1:13: Kicsoda Recep Tayyip Erdogan azon túl, hogy Orbán Viktor jobboldali autoriter elvbarátja? Mi jellemezte a politikai karrierjét, mennyire értékelhető sikeresnek? • 2:10: Valós gazdasági csoda fűződik a nevéhez? • 3:14: Mi Erdogan ideológiája? • 5:19: Mennyire lejt felé a pálya, mennyire lett autokratikus Törökország? • 6:42: Mit kell tudni a 2016-os, bukott, Erdogan elleni puccsról? • 9:09: Mennyire dolgoznak Erdogan ellen az olyan krízisek, mint a 100 százalékos infláció, vagy a kelet-törökországi földrengések? • 11:02: A stabilitás a fő kampányüzenet? • 13:04: Tényező-e az orosz-ukrán háború a török választásokon? • 14:46: Elfogadja-e a vereséget Erdogan, ha kikap? • 17:48: Kicsoda Kemal Kilicdaroglu, hogyan lett összellenzéki vezető? • 23:10: Hogyan tud együttműködni a török összellenzék? • 27:41: Mit mondanak a felmérések: ki lesz Törökország elnöke és hogyan fog kinézni a török törvényhozás? • 30:48: A török választóknak mi van a problémalistáján? Miért megy el valaki szavazni? • 34:06: Milyen külpolitikai hatása lehet Erdogan vagy Kilicdaroglu győzelmének? Mit érezne a Közel-Kelet, vagy éppen Európa?
5/11/202339 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Hogyan használjam a mesterséges intelligenciát a vállalkozásomban? – Mérlegen #2

Üzleti podcastunk második epizódjában szó lesz az olasz városok és a turisták küzdelméről, a Bud Light-műbotrányról és az AI Burgerről, az adás második felében pedig Szertics Gergely mesterséges intelligencia-szakértő, a Frankfurt School of Finance and Management üzleti MI-oktatója lesz Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan vendége, akivel azt vizsgálják meg, mit nyújthat jelen pillanatban az MI a kkv-knak, és hogyan tudnak a vállalkozók beszállni és a legtöbbet kihozni az innovációból. Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 • 0:44: Köszi a visszajelzéseket! • 0:58: (Elizabeth) Liz Holmes visszatér • 1:14: Vajon bevonult a börtönbe? •2:21: Holmesmosdató riport a New York Times-on • 6:06: Nincs több Elizabeth Holmes! Menjünk tovább. • 6:14: Tartalomjegyzék, vagy hasonló • 6:37: A helyszín Itália • 6:57: Mai haszontalan ajánlatunk: imázsfilm az olasz turizmushoz… • 7:05…a Vénusz-fejű influenszerrel • 7:20: Turistadugók és szelfiadó • 8:19: Szelficsendőrök jelentkezését várjuk • 9:58: Olasz kampány Szlovéniában • 11:36: Magyar mémplakátok • 12:08: Audiódeszkriptált mémek a Mérlegenben • 12:35: A Bud Light-sztori. Szegény amerikai konzervatívoktól elvették a(z egyébként ihatatlan) sörüket. • 14:45: A sátán itala • 15:08: Kid Rock hősiesen megküzd egy sörösdobozzal • 16:00: Kid Rock remek marketingöngólja • 16:24: Működik-e a bojkott? • 16:52: A magyar példa: hős magyarok kontra Coca Cola • 17:17: A magyar kólabojkott, mint Boldog István, megbukott • 17:57: Mentegetőzik a Bud Light… • 18:57: …azt is rosszul. • 20:45: Mesterséges intelligencia burger! • 21:17: Gulyásleves, kolbászpörkölt és gömböc, mint burgerfeltét • 21:44: De mi került bele végül? • 22:14: Marketing bullshit • 24:40: Ízkreáció MI-vel • 26:58: Interjú: Szertics Gergely, MI-szakértő • 27:20: A szakértők 10 százaléka szerint idővel kinyírhat minket a mesterséges intelligencia. Miért félünk az MI-től? • 29:43: Ez csak a klasszikus, új technológiáktól való félelem, vagy több annál? • 31:17: Miért nehéz a szabályozás? •31:54: ChatGPT – jó marketingfogás vagy tényleg hasznos eszköz? Hogyan kell használni és hogyan tudjuk hadrendbe fogni egy vállalkozásban? • 37:55: Hogyan használ(hat)ják most a mesterséges intelligenciát a kis- és középvállalkozások? • 41:40: Mi fogja rávenni a kkv-kat az MI szélesebb körű használatára? • 43:02: Hogyan vágjunk bele az MI-eszközök használatába vállalkozóként? • 47:37: Aki lemarad, lemaradt örökre? Mekkora versenyelőny most adaptálódni? • 49:05: Mivel tudja most megkönnyíteni egy vállalkozás elindulását az MI? • 53:04: Mennyibe került „beszállni az MI-be?” • 55:48: Miben más a magyar és más országok mentalitása e téren? • 59:35: Tippek tanulni vágyóknak Liz Holmes a New York Times hasábjain: https://www.nytimes.com/2023/05/07/business/elizabeth-holmes-theranos-interview.html Riport az AI Burgerről: https://hvg.hu/elet/20230505_bamba_marha_burger_chat_gpt_mesterseges_intelligencia_recept_gomba_hamburger Így segíthet a konyhában az MI: https://hvg.hu/360/20230310_mesterseges_intelligencia_recept_izparositas_ChefGPT_ChatGPT_AI_MI_hvg
5/10/20231 hour, 51 seconds
Episode Artwork

Fülke: Hogyan áll fel Szerbia az iskolai lövöldözésből?

A sokkoló történtek mögött valós társadalmi problémák húzódnak az erőszak- és a fegyverkultusszal kapcsolatban – véli egykori szerbiai MTI-tudósító kollégánk, Németh András a belgrádi és Belgrád-közeli lövöldözésekről. Közéleti podcastunkban a tragédiák helyszínein szerzett élmények mellett arról is beszéltünk, milyen, hosszútávú problémákat húztak alá a Balkánon a múlt heti merényletek. Németh András riportja Belgrádból: https://hvg.hu/vilag/20230508_belgrad_lovoldozes Németh András riportja Dubonából: https://hvg.hu/vilag/20230508_lovoldozes_Dubona_Szerbia_gyilkossag_ A szerb társadalom reakciója a tragédiára: https://hvg.hu/360/20230505_Szerbia_lovoldozes_meszarlas_aleksandar_vucic_dubona_leskovac_belgrad Iratkozzon fel a hvg360-ra május 19-ig, az első három hónapban mindössze havi 360 forintért! https://hvg.hu/3honap360 • 0:59: Mi volt az a három merénylet, amely múlt héten megrázta Szerbiát? Kik voltak az elkövetők és milyen indíttatásból lövöldöztek iskolákban, falvakban? • 5:05: Hogyan folytatódik az élet Belgrádban és az érintett iskolában egy lövöldözés után? • 7:50: Mi volt a szerb közélet reakciója egy olyan tragédiára, amelynek a feltételei adottak voltak, mégis váratlanul, korábbi példa nélkül történt? • 8:22: Milyen álhírek jelentek meg a lövöldözésekkel kapcsolatban? • 9:19: 20-25 gyereknél találtak a lövöldözés után különböző halállistákat. Van-e Columbine-effect Szerbiában, mennyire romantizálódik a történet? • 12:32: Mi volt Aleksandar Vucic elnök reakciója? Milyen fegyverreformot jelentett be? • 13:55: Milyen fegyverkultusz van Szerbiában? Miért? • 15:00: Milyen összefüggés van a háború közeli emléke és a fegyverkultusz között? • 15:56: Milyen szerepe lehetett a szerb közélet felfokozott hangulatának a fegyveres támadásokhoz? • 18:44: Veszélyben lehet Vucic politikai karrierje? • 19:52: Mennyire vetik vissza az ilyen és ehhez hasonló események a Balkán európai integrációját? Mikorra reális cél ez egyáltalán?
5/9/202322 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #13: Lóháton a DAC-korszakba

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában visszatér Budaházy, távozik a honvédelmi vezérkar és bajnokot avatnak Dunaszerdahelyen, vagy nem. Az e heti menü: 1) Kiengedte a Fidesz a börtönből Budaházyt, ezzel potenciális riválist is kreált Toroczkainak (Dezső András) - 0:31 2) Nem a vezérkari főnök leváltása lehet a legfontosabb változás a honvédelemben (Földes Márton) - 9:40 3) Szeretettel Pozsonyból: Dupla bajnokavatásra készül a szlovákiai magyarok identitásklubja (Molnár Norbert) - 18:08 Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
5/7/202328 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke - Tompos Márton: A kordon a rendszer szimbóluma, de a lebontásától még nem lesz demokrácia

Egymás utáni második héten torkollott könnygázfelhőbe a diákok és a momentumos politikusok, illetve a rendőrök összetűzése a Karmelita kolostor kordonjainál. Az ellenzék és a civilek szimbolikus harcot folytatnak az embereket a hatalomtól elzáró kerítés ellen – kérdés, hogyan lehet ezt gyakorlati eredményekre váltani. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában Tompos Márton, a szerdai tüntetésről elvitt momentumos országgyűlési képviselő volt Nagy Iván László és Lengyel Tibor vendége, aki arról mesélt, mi történt a Karmelitánál majd a Gyorskocsi utcában, mi a pártok és a diákok célja, rendőrállam-e Magyarország és mikorra épülhet bizalom az ellenzék és a társadalom között, mind kiderül az interjúból. Vita az ellenzék jövőjéről a Fülkében: https://hvg.hu/itthon/20230406_Orosz_Ungar_KocsisCake__vita_az_ellenzek_jovojerol_a_Fulkeben Iratkozzon fel a hvg360-ra, csupán 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 • 1:00: Mi történt a Karmelita kolostornál, ami miatt bevitték Tompos Mártont? • 3:55: Elmondták, miért állították elő? Nem figyelmeztettek a rendőrök, hogy eljárás lehet a dulakodásból? • 6:13: A képviselői mentelmi jog ilyenkor nem számít? • 7:00: Indult eljárás? • 7:27: Mi a célja a Momentumnak a szimbolikus kordonbontással a nagyon is valós problémák idején? • 10:05: A diákok erősítik meg a szimbolikus tiltakozást, a szimbólum a diákokat, vagy lényegtelen a tyúk-vagy-tojás kérdés? • 11:13: Mi a diákok célja? Hogy vannak összhangban a békés reformtervek és a karmelitás akciók? • 12:24: Mit lehet reagálni arra a kritikára, hogy ez provokáció? • 13:56: Igazságtalan volt a rendőri fellépés? • 15:09: Lehet rendőrállamot kiáltani? • 16:35: Lehet újra 2006? • 17:17: Hogyan juthat el a Karmelita előtti események híre a fideszes valóságba? • 19:26: Nem ringatják magukat az ellenzékiek tévesen abba a hitbe, hogy ha tényleg baj lesz, majd akkor kapcsolnak az emberek? • 22:48: Miért nem kezdett semmit az őszi-téli feszültségekkel? Katások, tanárok, orvosok, LMBTQ+ közösség, ÉS a megélhetési válság – ebből semmi nem jelent megy egyszerre az utcán. • 25:55: Hogyan lesz bizalom a pártok és a civilek között? Milyen lépéseket tett ez irányba az ellenzék? • 28:36: 2024-ben fontosabb az önkormányzati választás, mint az EP? • 29:40: Hogyan lesz közös ellenzéki építkezés a különutaskodásból? • 31:02: Leváltható a rendszer választásokon? • 32:41: Mi jön ezután? Hogyan folytatódhatnak a megmozdulások? • 33:22: Mi a célja az ellenzéki megmozdulásoknak 2023-ban? Hogyan lehet fenntartani a figyelmet, a feszültséget a választásokig?
5/4/202337 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: Kicsoda Portik Tamás, a 90-es évek alvilági Nagyfőnöke?

A rendszerváltás korabeli szervezett bűnözés kulcsszereplője hollywoodi szálakon ért fel az alvilág csúcsára. Ő Portik Tamás, akinek életéről és köreiről jelent meg Dezső András legújabb könyve, a Nagyfőnök. Közéleti podcastunkban kollégánk a kötet hátteréről és részleteiről mesélt Nagy Iván Lászlónak, valamint elhoztunk egy fejezetet is ízelítőnek. Dezső András cikke a Kisgazdapárt székháza melletti robbantásról: https://hvg.hu/360/20230502_FKGP_bomba_kisgazda_partszekhaz_1998_tavasz_Dezso_Andras_Portik_Tamas_Nagyfonok_Energol Dezső András új könyve, a Nagyfőnök: https://21.szazadkiado.hu/nagyfonok-dezso-andras Iratkozzon fel a hvg360-ra, csupán 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 • 0:34: Mi jellemezte a 90-es években a szervezett bűnözés virágkorát? Mit éreztek a civilek abból, hogy főállású bűnözők működtek a nagyvárosokban? • 1:47: Mennyiben függött össze az alvilág megerősödése a rendszerváltással? • 3:06: Kicsoda az a Portik Tamás, aki a Nagyfőnök vezéralakja? • 4:22: Miért volt fordulópont az olajszőkítés az alvilági életben? • 7:19: Összefonódott-e az alvilági befolyás a politikai befolyással? • 11:25: Kicsoda Fürge, aki letette a bombát a Kisgazdapárt székháza elé 1998-ban? • 16:32: Portikról előszeretettel írja a propaganda, hogy köze van a baloldalhoz, mégis a Fidesz hatalomra kerüléséért is dolgozott a 90-es évek végén. Miért? Hol helyezzük el Portikot a politikában? • 21:51: Mi vezetett Portik Tamás bukásához? És milyen szerepe van a sztoriban Pintér Sándornak? • 26:07: Hogyan tűnt el a szervezett bűnözés ezen szintje mára? • 28:32: Hogyan állt neki Dezső András feldolgozni ezt a korszakot? Miért beszél valaki, aki amúgy érintett volt? • 32:12: Hogyan vált filmszerű történet a beszámolókból és iratokból? Miért való vászonra a Portik-sztori? • 34:38: A Nagyfőnök egy fejezete, Elvitelre.
5/2/202345 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #12: Karácsony, Merkel és egy kém valódi énje

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Karácsony Gergely, egy orosz kém, és Angela Merkel foga fehérje villan ki. Az e heti menü: 1) Utcai sarcosok (Szabó Yvette, Hamvay Péter) - 0:30 2) Az egész élete hazugság volt (Dezső András) - 8:28 3) A legtöbb, mi adható (Weyer Béla) - 25:56 Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
4/30/202335 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Fülke: Legitimálja-e Orbán Viktort a pápalátogatás?

Politikai kampányfogás-e a pápalátogatás, és ha igen, átlát-e a szitán az egyházfő? Mit jelent Ferenc pápa érkezése a magyarországi katolikusoknak, és hogyan érinti az egyházi életet, hogy a világi politikusok a vallás mögé bújnak? És egyáltalán: miért önti a pénzt Orbán Viktor az egyházakba, amikor látszik: az ország egyre kevésbé vallásos, a rendszer tagjai pedig nem követik az egyházi tanításokat? Közéleti podcastunkban mindezekre válaszoltunk a Ferenc pápa látogatása előtt. Arról, hogy a katolikus hívőknek mit jelent a pápalátogatás és hogyan értékelik Orbán Viktor közeledését, Görföl Tibor, a Vigilia katolikus folyóirat főszerkesztője, arról pedig, hogy mennyire használja ki a vallást és Ferenc pápát az Orbán-kormány, Dobszay János, a HVG hetilap vezető szerkesztője mesélt Nagy Iván Lászlónak a Fülkében. Hallgassa meg új, üzleti podcastunkat, a Mérlegent a hvg.hu podcastcsatornáján! Iratkozzon fel a hvg360-ra, csupán 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Görföl Tibor • 1:09: Mit jelent a pápalátogatás a katolikus egyháznak? • 2:12: Milyen hatása volt a 2021-es látogatásnak? • 3:11: Mi történik azokon az eseményeken, ahova a média és a civilek nem juthatnak be? • 4:54: Idén 10 éve Ferenc pápa a katolikus egyházfő – hogyan lehet értékelni ezt az időszakot? Jól kalauzolta-e a lassan mozgó egyházat egy rohanó és válságokkal teli korszakban? • 10:09: Van olyan jó PR-ja Ferenc pápának az egyházon belül, mint a világi életben? • 14:10: Magyarországon kisebbségbe kerülhettek az egyházak tagjai. Minek tudható be ez a csökkenés, és megállítható-e? • 16:00: Árt-e vagy használ az egyházaknak, ha egy megosztó politikai rezsim magáévá teszi a kereszténységet? • 21:40: Kire hallgat egy magyar katolikus hívő? A pápára? A magyarországi egyházra? A plébánosára? Vagy Orbán Viktorra? Dobszay János • 25:40: Be tudják-e forgatni Orbánék a „békepárti” kampányba a pápalátogatást, illetve Ferenc pápát magát? • 29:33: A pápa, mint intézmény fontos a kormánynak, vagy az a Ferenc pápa, aki egyébként sok dolgot máshogy lát, mint ahogy a magyar állam szeretné? Legitimálja Orbánt a látogatás? • 33:34: Hogyan szerveződik egy pápalátogatás? És mennyire a kormány érdeme, hogy ide látogat az egyházfő? • 35:15: Hogyan jutottunk a „térdre, csuhások!” felkiáltástól (már ha volt ilyen) addig, hogy a kormány keblére ölelte az egyházakat? Mennyire volt őszinte vagy opportunista a változás? • 39:53: Milyen szemmel nézték az egyházak Orbán Viktor közeledését? • 43:19: Mennyit költ az Orbán-kormány az egyházakra? • 45:22: Mi a célja a kormánynak az egyházak elcsábításával? Több hívő nem lett tőle – ez csak egy nagyméretű búcsúcédula?
4/27/202349 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Összedőlt a Tupper-vár, Elizabeth Holmes és a sajtburger - Mérlegen #1

Elindult a Mérlegen, a hvg.hu üzleti podcastja! Az első adásban Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan a McDonald's társadalomellenes támadását, a Tupperware-csődöt, Elizabeth Holmes csillagának leáldozását és a WizzAir teljesítményét veszik számba. Mondd el véleményedet az adásról Spotify-on a műsor alatt, vagy a podcastok@hvg.hu email címen! • 0:39: Miről is szól ez a podcast? • 1:08: A McDonald’s megtámadja a társadalmi értékeinket • 1:26: DE MIÉRT? • 1:48: Az íz, AZ ÍZ! • 2:55: Támad a puhább buci • 3:40: Mi történt, amikor Izlandról kivonult a meki? • 4:00: Tupperware. Tupperváre? Tápörver? Mindegy – csőd van. • 4:13: A Tupper-party-k furcsa világa • 5:40: Fagyisdoboz kontra pöpec műanyagdoboz • 6:52: A büfögő doboz! • 7:30: A doboz feelingje • 8:30: Hogy kezdődtek a Tupperware-bulik? • 9:14: Ki vesz dobozt józanon? • 10:00: Mert ez műanyag! • 10:35: Az MLM-modell és a dobozpiramis • 13:04: A Covid hatása • 13:54: Mennyivel több a nő a piramisban? • 15:27: Ki az igazi girlboss? A tupperes anyuka vagy Elizabeth Holmes? • 15:55: A Theranos-sztori • 19:27: A női Steve Jobs-imidzs • 20:30: A tárgyaláson már momboss, nem girlboss volt • 21:40: Honnan jön Elizabeth Holmes? • 23:30: Politika>tudomány • 24:25: Hány évig lehet startupozni honlap nélkül? • 25:00: A befektetők teljesen átlátszó átverése MŰKÖDÖTT • 25:55: Elizabeth Holmes árnyékszeretője • 26:35: Hogyan tudsz rávenni ennyi embert arra, hogy részt vegyen a csalásban? • 28:05: Holmes ügyvédje? Weinstein ügyvédje! • 29:58: A bukás • 32:32: Magyar siker: a WizzAir a legrosszabbra értékelt légitársaság Nagy-Britanniában! • 33:28: De odajutsz, vagy nem??? • 34:40: Mi a válasz a panaszra? Emelt díjas ügyfélszolgálat és egy szép nagy ígéret! • 38:42: A tanulság
4/26/202339 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #11: Fura szerzetek, lopott iratok, meg egy újabb Orbán-probléma

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában eltűnnek a Pentagon iratai, Orbán Viktort nem tudja se kiköpni, se lenyelni az RMDSZ, és megismerjük Mr.Bobby-t, vagyis Simon Perrist, netán Ali Mahmudot. Az e heti menü: 1) Tágra zárt szemek (Nagy Gábor) - 0:31 2) Egy határon túl (Riba István) - 6:25 3) Budapesti fura szerzetek: Az első világháborús fekete honvéd (Lenthár Balázs)- 14:32 Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
4/23/202324 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Dezső András az orosz kémbank elleni szankciókról

[Eredeti megjelenés: 2023.04.13.] Orbán Viktor és propagandagépezete megtehette volna, hogy változtat az oroszpolitikáján, ehelyett egy háború kellős közepén nekiment a legfőbb katonai szövetségesének. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok befolyásoló ügynökként tekint Orbán Viktorra, a befolyásoló ügynököket pedig kiszorítják – véli szakújságíró kollégánk, Dezső András, aki videós podcastunkban magyarázta el, milyen folyamat kezdetét jelenthetik a Nemzetközi Beruházási Bankra kivetett amerikai szankciók. Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
4/22/202339 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Fülke: Földes Andrással a német és afgán riportok színfalai mögött

Kollégánk, Földes András nemrégiben tért vissza németországi riportútjáról, ahol először a debreceni CATL akkumulátorgyár erfurti testvérét vizsgálta meg közelebbről, majd egykori afganisztáni fixerével találkozott Trierben, és mutatta be történetén keresztül az afgán menekültek helyzetét, és tudott meg titkokat korábbi, afganisztáni riportútjáról. A Fülke legfrissebb epizódjában Földes András Nagy Iván Lászlónak mesélt mindarról, ami a riportokból kimaradt: kiderül, hogyan kezdődött barátsága egykori fixerével egy tálib tábor fogságában, mi történt velük az amerikai kivonulás utáni Afganisztánban, hogyan változott azóta az élet a Talibán keze alatt és hogyan láthatták újra egymást, már Németországban; valamint arról is szó volt, hogyan találkozott a NER szellemével Kelet-Németországban és miért nem tiltakoztak a németek a kínai CATL akkumulátorgyára ellen. András riportja az erfurti CATL-üzemről: https://hvg.hu/360/20230331_CATL_akkumulatorgyar_Nemetorszag_Turingia_Arnstadt_Debrecen_videoriport_kornyezetvedelem_munkaero A találkozó egykori fixerével Trierben: https://hvg.hu/360/20230418_afganisztan_talib_nemetorszag_foldes_andras_video_menekultek_menekules_migracio Iratkozzon fel a hvg360-ra, csupán 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 • 0:52: Hogyan ismerte meg afganisztáni fixerét, akiről a mostani kisfilm szól? • 2:18: Mit csinál egy fixer? Miért vállalja be valaki egy konfliktuszónában? • 5:28: Hogyan indult András és Naszír útja Afganisztánban? Merre jutottak el, hogyan lett barátság egy feszült kezdésből? • 11:40: Hogy lehet egyszerre befogadó és elnyomó az afgán kultúra? • 14:24: Miben változott az afgán helyzet az azóta eltelt bő egy évben? • 18:13: Mire számíthat egy (afgán) menekült jelenleg Németországban? Mennyire lehet ígéret földjeként tekinteni az európai életre? • 24:38: Hogyan találkozott András a NER hangulatával Kelet-Németországban? • 28:08: Miért nem tiltakoztak a helyiek az akkumulátorgyár ellen? • 31:25: Mi igaz abból, hogy helyiek dolgoznak a kelet-németországi akkumulátorgyárban?
4/21/202333 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke - Törley Katalin: „A kormánynak 12 éve volt az oktatás reformjára. Akkor kit kritizáljak?”

A pedagógusok tiltakozása reform helyett a szakmába még egyszer belerúgó státusztörvényhez vezetett – nagyon tömören így foglalható össze mindaz, ami 2023-ban történt a pedagógusokkal. A Fülkében Törley Katalin, a Kölcseyből kirúgott tanárok egyike, a Tanítanék Mozgalom képviselője volt Nagy Iván László és Balla István vendége, akiknek arról mesélt, hogyan zajlik a tankerület elleni per, milyen érzés távol lenni a Kölcseytől 27 év után, mi lehet az oka a társadalmi szolidaritás hiányának, kormányellenes kell-e legyen egy tüntetés, véget értek-e a tanári megmozdulások és miért lenne tragikus a státusztörvény elfogadása. Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 Iratkozzon fel a hvg360-ra, csupán 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:49: Elkezdődött a kölcseys tanárok pere a tankerület ellen – megteheti ezt minden kirúgott pedagógus? • 3:04: Kiderült, hogy miért pont őket, miért a kiválasztott tanárokat rúgták ki a Kölcseyből és máshonnan? • 6:30: Miről szól a per? Mi történik az eljárás során? • 9:43: Hol tudott elhelyezkedni a Kölcsey után? • 10:37: Milyen érzés neki kikerülni a közoktatásból? Milyen kívülről látni? • 12:35: Járt azóta a Kölcseyben? Meghívták egykori végzősei a ballagásukra? • 14:08: A többi kirúgott pedagógus hol tudott elhelyezkedni? És az iskolák hogyan pótolták őket? • 16:56: Visszamennének a Kölcseybe tanítani, ha kimondaná a bíróság? Kimondhatja egyáltalán? • 20:06: Hogyan lehet feldolgozni, hogy a nagyszabású tanártüntetések gyakorlatilag véget értek? • 23:48: Mit sikerült elérnie a tanártüntetéseknek, mit lehet sikerként felmutatni? • 25:57: A pedagógusok rosszabb helyzetben vannak, mint tavaly, vagy 2016-ban, amikor megalakult a Tanítanék. Ez miről árulkodik? • 27:50: Látva azt, hogy érdemi egyeztetésre nem volt lehetőség a kormánnyal, utólag lehet azt mondani, hogy kormányellenes tüntetések kellettek volna? • 30:15: Miért nem sikerülhetett társadalmi szolidaritást építeni – pont a tanárok ügyében? • 35:48: Pintérék azt hozták fel, hogy „csak 8-10 ezer” pedagógus tiltakozott. Miért „csak” ennyi? • 42:05: Mikor mondhatjuk azt, hogy összeomlott a közoktatás? Mennyi embernek kell még felállnia? • 47:04: Mik a legfontosabb problémák a státusztörvénnyel?
4/18/202352 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #10: Az első ellenség, a második merénylet és a Last of Us

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában nem kapjuk el sem a woke-vírust, sem a gombákat a Last of Usból, az ukránok viszont elkapnak (felrobbantanak) egy orosz háborús bloggert. Az e heti menü: 1) Hol woke, hol nem woke (Martini Noémi) 2) Korunk hősei (Németh András) 3) Nem pont úgy, mint a The Last of Usban, de a gombák veszélyesebbé válhatnak (Bedő Iván) Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 A podcastban említett BBC-kisfilm: https://youtu.be/XuKjBIBBAL8
4/16/202322 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Hann Endre

[Eredeti megjelenés: 2023.04.03.] Mitől erősödik újra a Fidesz egy ilyen tél után? Milyen üvegplafonja van a DK-nak, a Momentumnak és a Mi Hazánknak? Meddig maradnak életben a kispártok? És le lehet-e nyomni a Huxitot a torkunkon? Közéleti podcastunk videós különkiadásában Hann Endrét, a Medián ügyvezető igazgatóját kérdeztük, kereken egy évvel a választások után. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5
4/15/20231 hour, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke: A családeltartó, nem síró, maszkulin férfi mítosza

Miért nem tudunk szakítani a férfi nemi dogmákkal sem? Közéleti podcastunkban megnéztük, milyen klasszikus, és egyúttal javarészt káros skatulyákba helyezve él A Magyar Férfi, és mit nyerhetnénk azzal, ha kitörne belőle. A műsort Csatári Flóra Dóra vezeti, akihez Sztojcsev Iván és Nagy Iván László, a hvg.hu újságírói, valamint Gregor Anikó, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docense csatlakoztak, hogy megvitassák és eloszlassák az összes mítoszt, amit a férfiassággal kapcsolatban életben tart a magyar társadalom. Nőnapi adásunk: https://hvg.hu/elet/20230307_Fulke_A_noi_egyenloseg_mint_a_jogallam_itthon_csak_papiron_letezik Cikkeink a férfi mentális egészségről: https://hvg.hu/cimke/Katonadolog Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 • 2:07: Mennyire valós elvárás, hogy a férfiak egyszemélyben legyenek családfenntartók? • 5:17: Miért anyagi kérdésként beszélünk a családról Magyarországon? • 7:02: Hogyan hat a férfiasság megélésére, ha nem tudja eltartani egyedül a családját? Probléma ez egyáltalán? • 8:45: Hogyan változik a kérdésben a gondolkodás generációk között? • 10:03: Miért van ekkora szerepe a munkának és a munkahelyi szférának a férfiak életében? • 13:48: Milyen érzelmi vetületei vannak az apák szerepének – egy ideális társadalomban? • 15:04: Mekkora különbséget tesz, ha egy apa többet van otthon? • 16:28: Mit értünk jó apafigura alatt? • 20:03: Miért fontos a jó apafigura a lányoknak is? • 22:44: Mi az a toxikus maszkulinitás? • 26:22: Mikor szakítunk azzal, hogy a lelki problémákat alkohollal kezelik a férfiak? • 27:36: Miért erősít rá a politika a nemi dogmákra? • 30:28: Milyen magyar férfit akar látni a rendszer? • 34:02: Miért elvetemült gondolat a férfiasságot a katonasággal összekötni 2023-ban? • 36:02: Miért nem foglalkozunk eleget a férfiak mentális egészségével? Milyen tévhiteket tartunk életben? • 38:48: Miért veszélyes az öncenzúra, az elfojtás? • 40:02: Miért kell azonnal foglalkoznunk a férfi öngyilkosság kérdésével? • 43:33: Miért felelős a férfiközösség is a problémákért?
4/14/202347 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

zCast - Ki akarna liftet bérelni? - Körforgásos gazdaság útikalauz

Valójában miért nem jó megoldás az újrahasznosítás, miközben azt tanuljuk, hogy minden itt kezdődik? Fenntarthatósági podcastunk legfrissebb adásában az ilyen, furcsa kérdésekre is válaszolunk – a körforgásosság szemléletét pedig Hollandián keresztül mutatjuk be. Vendégünk Horváth Bálint, a holland nagykövetség körforgásos gazdasági szakembere, valamint Bartha Zsombor, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnöke. Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/WvWX8kU8mUSG3Emt5 A 10 'R': https://hvg.hu/kkv/20201030_Ujrahasznositas_Az_mar_a_mult_a_megelozes_a_jovo Az adásban említett WSJ-cikk: https://www.wsj.com/articles/why-apple-and-the-carriers-want-your-old-iphone-4279cc8d • 1:12: Mit jelent az, hogy körforgásos gazdaság? És hogyan alkalmazható ez az építészetben? • 6:27: Mikor észleltük, hogy kezdeni kell valamit az építészettel, mert előbb-utóbb megfulladunk tőle? Hogyan fogant a korforgásos gondolkodás? • 11:03: Miben több a körforgásosság a mára jól ismert reduce-reuse-recycle elvnél? • 16:05: Mit jelent rendszerszinten gondolkodni az építészetről? • 21:21: Mennyivel kerül ma többe egy körforgásos építkezés, mint egy hagyományos? Hogyan lesz ez a szemléletmód megfizethető, nem csak praktikus? • 29:15: Mi vagy ki ösztönözte, ösztönzi Hollandiában a körforgásos átállást? Milyen példákkal tud modell lenni más országoknak? • 39:42: Magyarországon mi nehezíti ezt az átmenetet? Hogyan kellene változzon a szabályozás? • 46:56: Hogyan lehet arra ösztönözni embereket, hogy kevesebbet fogyasszanak? Kinek a feladata ez? – mert a piac ebben biztosan nem fog részt venni • 52:32: Hol tudunk találkozni körforgásos építészeti példákkal Magyarországon?
4/11/202356 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #9: Porszemek Trump, Rogán és a német ipar gépezetében

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Donald Trump, Rogán Antal és a magyarországi német ipar kap főszerepet. Az e heti menü: 1) Trump fő kampányfegyvere lett, hogy vádat emeltek ellene (Nagy Gábor) 2) Rogán szuper-titkosszolgálata túlment egy határon (Dezső András) 3) A német cégek egy része már megbánta magyarországi befektetését Orbánék miatt (Folk György, Fülöp István, Szabó Yvette) Fizessen elő a hvg360-ra és férjen hozzá a HVG hetilap cikkeihez is, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
4/9/202326 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Fülke: Ellenzékvita - Orosz Anna, Ungár Péter, Kocsis-Cake Olivio

Le lehet-e váltani a Fideszt választásokon, és ha igen, miért áll egy helyben az ellenzéki politika egy teljes éve? Hogyan fognak összefogni a pártok egymással, hogyha közben egymás kárára is építkeznek? Gyurcsány Ferenc és az árnyékkormány fontos építőkocka, vagy útakadály az együttműködésben? Közéleti podcastunk legfrissebb adásába Orosz Annát, Ungár Pétert és Kocsis-Cake Oliviót hívtuk vitázni. Hann Endre a Fülke Extrában a választások óta eltelt egy évről: https://hvg.hu/360/20230403_Hann_Endre_a_Fulke_Extraban A jogállamisági eljárás egy éve a Fülke előző adásában: https://hvg.hu/gazdasag/20230404_Fulke_Hol_vannak_az_EUs_penzek Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:50: Hányast kap az ellenzék az elmúlt egy év teljesítményére? • 2:23: Mit jelent az, hogy az ellenzéki pártoknak még meg kell értenie a rendszert? • 4:28: A tanárok és a katások nem akarták az ellenzéket maguk mögött, a közvéleménykutatások szerint pedig a válságidőszakot sem sikerült meglovagolni. Miért nem tudott alternatívát mutatni és új embereket bevonzani az ellenzék? • 11:40: Ez egy választási autokrácia vagy egy sérült demokrácia? Le lehet győzni választásokon a Fideszt? • 17:37: Mi a garancia arra, hogy az LMP nem fog tovább zsugorodni, ha 8 év alatt 16-ról 5-re csökkent a képviselőinek a száma? Van-e kellő támogatottsága a zöldpolitikának? • 21:08: A Momentumnak mi az identitása? Liberális párt? Generációs párt? • 23:21: Donáth Anna azt mondta a választások után, hogy nincs szükség ennyi ellenzéki pártra. Ez a Momentum álláspontja? Hogy képzelik el ezt? • 25:37: 2010-ben külön, 2014-ben kicsit együtt, 2018-ban külön, 2022-ben nagyon együtt indult az ellenzék, négy kétharmad lett belőle. Folytatódik a jojózás, vagy innentől az összefogás az út? • 26:30: Vannak ellenzéki pártok, akiknek nem érdeke a rendszerváltás? • 30:34: Ha valós politikai erőként jelenne meg, együtt tudnának működni Márki-Zay Péterrel és pártjával? • 31:21: Levonta az ellenzék a tapasztalatot abból, hogy Márki-Zay Pétert választották meg az ellenzéki szavazók miniszterelnök-jelöltnek a pártok emberei helyett? Ha igen, mi volt a felelősségük? • 36:31: Ki vezeti a Momentumot? Donáth Anna? Gelencsér Ferenc? Fekete-Győr András? • 37:42: A DK azt kommunikálja, hogy a legerősebb ellenzéki párt. Miért fontos ez? Azért, mert kormányváltó erőnek tartják magukat, vagy azért, hogy az ellenzéki összefogás feltételeit diktálhassák? • 41:05: Mit szól a Momentum és az LMP ahhoz, hogy a DK uralni akarja a saját térfelét? • 45:30: Az árnyékkormány erodálja az ellenzék esélyeit, vagy erősíti azokat? Mit akar mondani? Miért csak a DK van benne? • 54:35: Mit üzen az ellenzéki szavazóknak, hogy a DK a többi ellenzéki párttól igazol politikusokat? • 55:57: Kis kitérő. Milyen ügyekkel kell foglalkoznia az ellenzéknek? • 59:24: Még egy kis kitérő. Miért nem vette fel a népszavazási íveket az LMP Debrecenben? • 1:01:17: Hogyan élte meg a Momentum, hogy elvesztett politikusokat a DK-val szemben? • 1:02:10: Miért ment át Kocsis-Cake Olivio a DK-ba? • 1:03:45: Össze lehet-e fogni a DK-val és Gyurcsány Ferenccel? Van-e Gyurcsány-probléma az ellenzékiek olvasatában? • 1:10:45: Mi az ellenzéki pártok célja a jövő évi EP-választásokon? Valóban itt derül-e ki, hogy kinek van helye még a politikai palettán? • 1:15:17: És mi a cél az önkormányzatin? Míg a kormány kivérezteti az ellenzéki városokat, több településen szétesett az ellenzéki összefogás, és ugyanazon a napon az EP-szavazólapon egymás ellen indulnak, hogyan fognak tudni megtartani minden 2019-ben megszerzett várost, vagy akár többet szerezni?
4/6/20231 hour, 19 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Fülke: Hol vannak az EU-s pénzek???

Újabb virtuális határidőn vagyunk túl, mégsem jöttek meg az EU-s pénzek. De hol vannak? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában összefoglaljuk, hol akadnak el a tárgyalások Brüsszel és Budapest között, miért teljesen értelmetlen a magyar diplomácia harca minden és mindenki ellen, és válaszolunk arra is, hogy eléldegélhet-e a kormány az uniós források nélkül. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:06: Nem sikerült a március 31-re kitűzött céldátummal befejezni a tárgyalásokat Brüsszellel – hol akadt el a folyamat és kire várunk most? • 2:10: Hány szupermérföldkövet, azaz feltételt sikerült teljesítenie a magyar kormánynak? (Spoiler: nagyon keveset) • 3:35: Milyen a viszony a Bizottság és a kormány között? Tavaly még szívélyes volt, most arra mutatnak a jelek, hogy ez jócskán megkopott. • 5:46: A magyar kormány jó és rossz zsaruja • 6:25: Az Erasmus-ügy lezárult azzal, hogy kivették a top politikusokat a kuratóriumokból? • 10:02: Fennáll a veszély, hogy kiesünk az Erasmusból egy tanévre? • 10:46: Miért fontos a Magyarország elleni per a homofóbtörvény miatt? Kik csatlakozhatnak még ehhez a Bizottságon, az EP-n és a 11 eddigi tagállamon kívül? • 13:25: Elbukhatjuk az EU-s pénzeket a homofóbtörvény miatt? • 15:03: Meddig húzódhat az EU-s pénzek feletti huzavona? • 18:09: Mi a végdátuma az egyezkedésnek, mikortól bukunk ténylegesen eurómilliárdokat? • 20:19: Zsarolhatja-e Orbán Viktor a svéd uniós elnökséget a NATO-tagság blokkolásával? • 23:25: Tényleg csak bohóckodunk a svédekkel? • 24:36: Miért vétózzuk az EU és 79 másik ország közti alapszerződés megújítását? • 28:55: Van-e bármi célja a magyar diplomáciának a romboláson kívül? • 33:52: Van-e szükségünk az EU-s pénzekre? Mi ér többet a kormánynak – a NER alappillérei vagy az uniós milliárdok?
4/4/202337 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #8: A kémek lebuknak, a kastély nem vár, Arad marad

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában Brüsszelbe, Aradra és Mészáros Lőrinc leendő kastélyába utazunk. Az e heti menü: 1) Kémjátszma közepébe kerülhetett Brüsszelben két magyar fiatal Orbán manőverei miatt (Dezső András) 2) Erdélyi magyar oktatás – Egy-két magyar összehajol (Martini Noémi) 3) Ne nézd a jogát! – Lázár kastélyokat osztogat, a vidék ellenáll (Hamvay Péter) Fizessen elő a hvg360-ra és férjen hozzá a HVG hetilap cikkeihez is, az első hónapban csak 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes
4/2/202327 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Fülke - Párizsi tudósítóink: A tér egyik fele fesztivál, a másik anarchia

Mennyire valós a kép, hogy Párizs utcáit estéről estére felgyújtják az Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tüntetők? Kollégáink visszatértek a francia fővárosból, közéleti podcastunkban pedig elmesélik mindazt, amit ott láttak. Kollégáink videóriportja Párizsból: https://hvg.hu/vilag/20230330_videoriport_parizs_tuntetes_nyugdijreform Az Elvitelre előző adása, amelyben a franciaországi helyzetet is bemutattuk: https://hvg.hu/itthon/20230324_Hoztunk_par_HVGcikket_Elvitelre_hogy_jol_induljon_ez_a_szep_tavaszi_vasarnap • 0:49: Mi áll a franciaországi zavargások hátterében? • 3:22: Mire számítson az, aki most Párizsba utazik? • 8:19: Mit mondtak a párizsiak, miért kelt ennyi indulatot egy olyan reform, amely után még mindig alacsony marad a nyugdíjkorhatár? • 9:36: Kik vannak kint ezeken a tüntetéseken, milyen a megmozdulások demográfiája? Milyen a tüntetések békés részén a hangulat? • 14:37: Hogyan alakul át fesztiválból kukaborogatós-gyújtogatóssá a hangulat? • 26:16: Mi vethet véget a tüntetéseknek? A kifulladás vagy valamilyen politikai válasz?
3/30/202328 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke: Minden, amit az izraeli válságról tudni érdemes

Mit tervez Benjamin Netanjahu az izraeli igazságszolgáltatással, ami miatt százezrek tüntetnek Izraelben, és le lehet-e zárni a kérdést azzal, hogy látszólag meghátrált és befagyasztotta a javaslatot? Miért problémás az új izraeli kormány már a fogantatása óta? Lehet-e polgárháború Izraelben? Hogyan befolyásolja mindez a palesztin viszonyt és mit szólt a magyar kormány az elvbarát-kabinethez? A Fülke legfrissebb adásában Keresztes Imre minden kérdésre válaszolt, amit Nagy Iván László neki szegezett az izraeli válságról. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:52: Kik a főszereplői ennek a történetnek? Miért mérföldkő, hogy szélsőjobboldaliak is hatalomra kerültek Izraelben? • 2:30: Mi az, hogy Izraelnek nincs alkotmánya? Hogyan nyúlt volna bele Netanjahu az ország alkotmányos működésébe az igazságszolgáltatási reformmal, ami a tömegtüntetésekhez vezetett? • 8:02: 12 hétnyi tüntetés volt a társadalmi reakció a javaslatokra – de kik vonultak utcára? És hogyan fogadtánk országhatárokon túl? • 10:10: Hogyan működött az izraeli kormány az elmúlt 3 hónapban a százezres ellenállás ellenére? • 11:56: Miért rúgta ki Netanjahu a védelmi miniszterét? Miért volt ez az utolsó csepp a pohárban? • 14:22: Van/volt valós veszélye a polgárháborúnak? • 15:55: A magyar-izraeli kapcsolatokat hogyan befolyásolta a hasonszőrű eszméket valló Netanjahu-kabinet felállása? • 17:14: Mit igért Netanjahu hétfőn, valóban hátralépett-e a reformmal kapcsolatban? • 18:10: Ha szavazásra bocsátják az igazságügyi reformot, lesz, aki az elmúlt hónapok ismeretében nem szavazza meg a kormánypártokból? • 19:41: Ha nem látszik a vége ennek a kérdésnek, mikor lehet szó belpolitikai stabilitásról? • 20:10: Hogyan eszkalálódott az izraeli-palesztin viszony az új kormány alatt? • 22:45: Van-e még visszaút Netanjahunak a lejtőről?
3/28/202324 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

zCast: Lehet-e Budapest karbonsemleges? - a főváros energetikai- és klímaszakértőivel beszélgettünk

Mennyi energia kell ahhoz, hogy egy város élő szövetként működjön? Mennyi hulladékot termel? És mi kell ahhoz, hogy 100 év múlva se nyelje el a szén-dioxid és a szemét? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban Orbán Tiborral, a Budapesti Közművek vezérigazgató-helyettesével és Ámon Adával, a főpolgármester klímaügyi tanácsadójával. • 1:15: Milyen energetikai igényei vannak Budapest működtetésének? • 2:10: Mennyi energiát is fogyaszt a Főváros fenntartása? • 3:38: Budapest maga is termel energiát? Hogyan? • 4:36: Hatékonyabb-e Budapest az ország többi részénél? • 6:21: Hogyan vészelte át a főváros a téli energiavészhelyzetet? • 12:34: Mennyit spóroltunk csak azzal, hogy tudatosabban fűtöttünk? • 19:55: Véletlenül megtaláltuk a túlfogyasztásunkat • 22:58: Budapest ellátásában mennyire jelentős a megújuló energia? Mikorra lesz a főváros karbonsemleges? • 33:22: Távhő: megoldás vagy probléma, amikor zöldebbek akarunk lenni? • 34:44: Mennyi hulladékot termel Budapest? Ebből mennyi újrahasznosítható, vagy felhasználható? • 38:43: Hogyan tudja a Főváros ösztönözni a hulladékmennyiség csökkentését? • 40:37: Hogyan hasznosítjuk energiatermelésre a budapesti hulladékot? • 43:44: Komposztálás Budapesten • 44:50: Budapesti események zöldítése • 45:08: Miért nagyon fontos, hogy kimosva dobjuk el a tejfölöspoharat? • 47:54: Mennyire hatékonyak jelenleg Budapest középületei? • 55:26: Milyen állapotban vannak Budapest bérlakásai és hogyan segít a fenntarthatósági célokon, ha egy város bérlakásokat tud építeni? A műsort a European Property Awards fenntarthatósági díjjal jutalmazott lakóparkja, a Metrodom Green lakópark támogatja.
3/27/202359 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #7: A francia cél, a szlovák cél, meg a vas-acél

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában vigyázó szemeinket Párizsra, Pozsonyra és a Rákosi-korszak kellemetlen, ma mégis releváns emlékeire vetjük. Az e heti menü: 1) Áterőltették – Nyugdíjreform és Macron kudarca (Szabó Márta) 2) Szeretettel Pozsonyból: A MiG-botránytól a pokol-projektig, amelyben Orbánnak is juthat szerep (Molnár Róbert, Pozsony) 3)Hátrányos szemlélet – Amikor a vas és acél volt az akku (Riba István) Fizessen elő a hvg360-ra és férjen hozzá a HVG hetilap cikkeihez is, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes
3/26/202321 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Fülke: A finneket is átverte Orbán Viktor - Annastiina Kallius a NATO-csatlakozásról

Finnország NATO-tag lesz, de nem lehet felhőtlen az öröm: a magyar kormány 10 hónapig szívatta Helsinkit, Stockholm pedig fel sem lélegezhet még. De milyen hatással volt ez Magyarország megítélésére? Mit szóltak Hende Csaba ambiciózus utazásához? És milyen helyzetben van a finn politika NATO-csatlakozás közben, választások előtt? Ezekről beszélt a Fülkében Annastiina Kallius finn antropológus, aki 10 évet élt és kutatott Magyarországon. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:45: Mit szóltak Finnországban a magyar kormány tízhónapos időhúzásához a NATO-csatlakozással kapcsolatban? • 2:43: Mit szól ahhoz a finn közvélemény, hogy mindeddig együtt kezelték a tagságot a svédekkel, de most, hogy zöld lámpát kaptak, külön, nélkülük lépnek be? Elvárható lett volna a szolidaritás? • 4:57: Hogyan fogadták Finnországban a Hende Csaba vezette magyar parlamenti delegációt? Vitarendező nemzeti politikushősökként vagy bohócokként? • 8:08: Finnországban április elején választás jön: mik a fő kampányüzenetek? Mi érdekli most az embereket? • 10:37: Mennyire fontos téma a NATO-tagság a finn mindennapokban? Van valós félelemérzet egy esetleges orosz támadással kapcsolatban? • 13:11: Károsította-e az elmúlt tíz hónap a magyar-finn kétoldalú kapcsolatokat? • 14:44: Mennyire egységes a finn társadalom Ukrajna mögött? Nem jelent meg a Magyarországon jól ismert „békenarratíva”, ami például Németországban igen? • 15:35: Hogyan volt Finnország „békepárti” a múltban – és hogyan tanult belőle? • 16:59: Mennyire elégedett Finnország Sanna Marinnal? Milyen esélyekkel indul áprilisban? • 20:43: Antropológus szemmel mik azok a társadalmi adottságok, amelyek kódolják, hogy Orbán Viktor mellett kitartson Magyarország a teljes nemzetközi elszigetelődés ellenére is? • 23:30: És hogyan változtatta meg ezt a társadalmat a NER?
3/23/202326 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Fülke a Credit Suisse összeomlásáról: Mi történik a bankokkal? Újra 2008-at írunk?

Mit jelent nekünk az, hogy két külföldi bank, egy amerikai meg egy svájci összeomlik? Miért figyelte a világ rémülten a Credit Suisse agóniáját? Egyáltalán hogy történhetett meg ilyesmi egy stabil óriásbanknál? És miért nem lehet egyszerűen hagyni bedőlni? A Fülke adásában Nagy Iván László Gyükeri Mercédesszel és Sztojcsev Ivánnal beszélgetett. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:00: Mi történt Svájcban? Mit jelent, hogy bajba jutott a Credit Suisse, miért kellett kimentenie az államnak és a rivális UBS-nek közösen? • 2:40: Miért hétvégén mentették meg a Credit Suisse-t – illetve korábban a Silicon Valley Bank-et? • 2:52: Mi történt a Silicon Valley Bank-kel, miben különbözik az ottani probléma a svájcitól? • 5:02: Van közvetlen összefüggés a két történet között? • 5:44: Milyen az, amikor egyszerre magas az infláció, a kamatok, és lóg a recesszió veszélye? Miben hasonlít az országúti kerékpározáshoz? • 6:54: Miért fontos nekünk, Magyarországon, hogy mi történik egy amerikai vagy svájci bankkal? • 8:20: Akkor ez 2008 újratöltve? Hogyan indult akkor a válság, mennyiben hasonlítható össze a mostani helyzettel? • 9:40: A Nobel-díjas megoldás • 11:42: Mi változott az elmúlt 15 évben? Örülünk? • 14:48: Hogyan tud ez a bankválság, bankpánik begyűrűzni Magyarországra? Lesz, aki bedől, vagy csak a forintárfolyamon fogjuk érezni? • 17:13: Szegény kicsi forintot megint üti-veri a nagyvilág • 19:30: Miért baj ilyenkor, hogy senki nem bízik Magyarországban? (És pláne nem a befektetők) • 20:53: Csak a forintot üti igazán a mostani válság (is)ű • 21:24: Itt az idő kifosztani az ATM-eket és kimenteni a pénzünket? (Spoiler: nem) • 22:30: Vannak még gyenge láncszemek, akiket előre menekülve érdemes kimenteni, vagy csak összeszorított fogakkal várjuk a fejleményeket? • 26:12: Recesszió kontra gazdaságpörgetés: döntetlen, de mindenki veszít
3/20/202327 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #6: A csőnek csá, az ünnepnek cső?

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában az Északi Áramlatot és a munkaszüneti napokat búcsúztatjuk. Az e heti menü: 1) Mégis, kinek az érdeke? - Az Északi Áramlat rejtélye (Németh András) 2) Nyerhetne az ország azzal, ha eltörölne egy ünnepnapot? (Sztojcsev Iván)
3/19/202316 minutes
Episode Artwork

Fülke Extra - Sebestyén Balázs

Tényleg több vér szárad Amerika kezén, mint Oroszországén? Hogyan magyarázza meg a fiának, ha az apját transzfóbnak nevezik? Amikor kimond valamit, tudja-e, hogy abból ügy lesz? A hvg360 Sebestyén Balázzsal készült videós podcastját most teljes egészében, vágatlanul hallhatja. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le!
3/18/20231 hour, 2 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Fülke - Deák Kristóf és Madarász Isti: Nem az a baj, hogy történelmi, hanem az, hogy rossz film

Az Oscar-gála előre megy, a magyar nevezések hátra: évek óta közünk nincs a világelithez, jóllehet, pont ezen évek óta nevezünk kurzusfilmeket minden elismerésre. De miért tartunk ott, hogy a feltörekvők kezét elengedjük, a tehetségeket feketelistázzuk, míg a rendszerhű dilettánsok végtelen keretből dolgozhatnak? Az Oscar-díjról és a magyar filmgyártás helyzetéről beszélgettünk az Oscar-díjas Mindenki rendezőjével, Deák Kristóffal és az ő tehetségét is felismerő forgatókönyvíró-rendező Madarász Istivel. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Az adás tartalmából: • 1:42: Múlt hétvégén kiosztották az Oscar-díjakat – jó helyre mentek a szobrocskák? • 2:25: Hogyan „kompenzált” Hollywood a Minden, mindenhol, mindenkor kitüntetésével? • 4:50: Minek szinkronizálunk még filmeket? (Pláne olyat, amelyben két nyelven szólalnak meg) • 7:15: #OscarsSoWhite – még mindig? • 12:45: Hogyan dől el az Oscar sorsa? Hány rostán megy át egy film és kik szűrik meg? Mit jelent lobbizni egy Oscarért? • 19:59: Miért nincs már magyar film az Oscar-jelöltek között? • 24:27: Ha nem fűződnének állami-marketing szempontok a jelöléshez, kit kellett volna küldeni Oscarra az elmúlt években? • 28:20: Marketing-e ez, vagy politika? • 30:50: Miért nincs következménye a bukott állami filmeknek? • 31:56: Kurzusfilmek készülnek, vagy lehetne ezeknek valamilyen társadalmi fontossága? • 32:30: Az elfojtásba fektetett energia • 33:30: Nekünk a Tenkes kapitánya kell! • 38:10: A következmények nélküli országból a pozitív következmények is hiányoznak • 40:26: Akar-e a rendszer egyáltalán nyugati sikereket? • 42:35: Megalázó-e a magyar filmeseknek, ha Rákay Philip milliárdokat kap tapasztalat nélkül? • 46:25: A magyar adófizetők az amerikai filmipart is finanszírozzák – sokszorosan, mint a magyart… • 47:22: …és ennek ellenére megölte a rendszer a kezdő filmeseknek segítő Inkubátor programot. • 50:22: Nem okoz-e fejtörést Kálomista Gáborral dolgozni 2023-ban? • 57:16: Valóban annyira borús a magyar film helyzete, mint azt a média és a laikusok látják?
3/17/20231 hour, 3 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

zCast: Az új lakások tíz éven belül elköszönnek a földgáztól

Mitől lesz fenntartható egy ingatlan? Erre kerestük a választ zöld podcastunk új évadának harmadik adásában. • 1:05: Mire gondolunk, ha azt mondjuk, hogy egy ingatlan fenntartható? • 4:00: Mennyire nyitottak a magyarok arra, hogy megosszák az élettereket a fenntarthatóság jegyében? • 6:12: Miért azt idealizáljuk, hogy nagy, elszigetelt terekben éljünk? • 9:23: Mivel lehet ösztönözni a közösségi fenntarthatóságot? • 12:30: Hogyan lehet egy ingatlan fenntartható és megfizethető? • 15:10: Sharing is caring? • 22:38: Az albérletrendszer átalakítása • 25:55: Milyen korábbi hibáinkat kell kiküszöbölni lakhatás terén, a fenntarthatóság érdekében? • 29:00: Mit hozhat a technológia a fenntartható ingatlanok terén? • 32:35: A fenntartható jelen és jövő lakása kizárólag árammal tartja fenn magát? • 37:20: Milyen fenntarthatósági tanácsokat érdemes megfogadni ha új ingatlant veszünk vagy bérlünk? A műsort a European Property Awards fenntarthatósági díjjal jutalmazott lakóparkja, a Metrodom Green lakópark támogatja.
3/13/202341 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #5: A digitális alezredes

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a First Gentlemanről és a 2050-es politikai kilátásokról mesélünk. Az e heti menü: 1) Őfelsége Alezredese (Iványi Blanka) 2) Filippov Gábor: Kell még nekünk politikus 2050 Magyarországán? Fizessen elő a hvg360-ra és férjen hozzá a HVG hetilap cikkeihez is, az első hónapban csak 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes
3/12/202318 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Fülke: Gázerőmű az infláció-fennsíkon

Orbán-Matolcsy feszültséggel zárult az óév, Orbán-Matolcsy feszültséggel indul a (gazdasági) újév – ezt tanultuk az elmúlt két napban, na meg azt, hogy bár elértük az infláció csúcsát, meg még korántsem menekültünk. A kormány nagyemberei az MKIK évnyitóján, az MNB nagyembere az országgyűlésben mondták meg a saját igazukat, és reménykedhetünk, hogy dűlőre jutnak, mert hiába kezdett el csökkenni az infláció, a gazdasági viszontagságainknak még a horizonton sincs a vége. Hogy pontosan miért, és mit kell megértenünk két ilyen, turbulens nap után, azt Sztojcsev Iván mesélte el Nagy Iván Lászlónak a Fülkében. A gazdasági évnyitó részletei: https://hvg.hu/360/20230309_Az_orbani_mesterterv_az_orosz_fuggoseg_tovabbi_erositese A HVG személyes inflációs kalkulátora: https://hvg.hu/360/20221107_Inflacios_kalkulator Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Az adás tartalmából: • 1:02: Mit érdemes tudni Orbánék gazdasági évnyitójáról, van-e vízió a háború második évére? • 2:50: Lassult az infláció. Örülünk? • 3:29: Miből áll össze a 3 tized százalékos lassulás, mit mutatnak a termékek külön-külön? • 5:15: Kijelenthetjük, hogy tetőzött az infláció? • 5:30: Hogyan drágulhattak az élelmiszerek még mindig, összességében? És mi az, ami már megfordult? • 5:53: Hogy fest a magyar infláció EU-s és regionális összehasonlításban? • 7:06: Máshol is most tetőzik az infláció? • 7:45: Hogyan tud a saját, nagyon hasonló karakterjegyekkel bíró régiónk mérföldekkel lekörözni minket? Illetve mi miért maradunk le ennyivel? • 9:34: A drámai statisztikák ellenére sem fagytunk meg és haltunk éhen télen. Miért? • 10:46: Hiába vásárolunk kevesebbet, több bolt is elkezdte megvágni az árait. Mi a motiváció emögött? • 12:57: Miről beszélt Matolcsy György az országgyűlésben? Mi áll a kormány és az MNB közti feszültség középpontjában? • 16:54: Hogyan kéne működnie egyébként a jegybank és a kormány viszonyának, ha a lakosság terheit akarnák csökkenteni? • 17:36: Orbán 20 inflációemelő inflációellenes pontja • 19:05: Bullshit-e Orbán egyszámjegyű inflációs ígérete? • 20:00: Tehát a kormány megy a maga feje után, az MNB meg lohol utána – és az infláció után? • 21:29: Mi olvasható ki a részletes GDP-adatokból? • 22:42: Meg lehet enni a GDP-t? • 23:50: Pontosan hogyan segítenének az EU-s pénzek ezen a helyzeten? • 26:00: Két hónap tapasztalatai alapján milyen kilátásaink vannak 2023 végéig Magyarországon?
3/9/202327 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke: A női egyenlőség, mint a jogállam, itthon csak papíron létezik

Ha az anya nő, akkor egy nő anya kell, hogy legyen? A kormány kommunikációja és intézkedései efelé mutatnak, de Novák Katalin is mindent elkövetett, hogy ne inspiráljon fiatal nőket másra, mint szülésre. Hogyan érinti ez a propaganda-meseországon túli, 21. századi nőket? Kollégáink személyes tapasztalataikat mondták el nőnap előtt: Csatári Flóra Dóra, Galicza Dorina és Serdült Viktória arról mesélt, van-e értelme egyáltalán a nőnapnak, miről szólna a tényleges családpolitika és hol tart a nők egyenlőségért és biztonságért (még mindig) folyó küzdelme, a MeToo után 6 évvel. Serdült Viktória a nők szerepéről a rezsimben: https://hvg.hu/itthon/20220308_fidesz_kormany_nok_politika A magyar demográfiai viszonyokkal a Magyarország2050 cikksorozatban foglalkoztunk: https://hvg.hu/360/20230131_Magyarorszag_2050_Toth_G_Csaba_demografia_nepessegfogyas_eloregedes_migracio_klimavaltozas Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Az adás tartalmából: • 1:04: Mit jelent a nőnap ma, Magyarországon? • 3:24: Honnan ered a nőnap? • 4:35: Milyen szerepet kapnak a nők a Nemzeti Együttműködés Rendszerében? • 4:53: Így teljesítünk az EU-ban (spoiler: nagyon rosszul) • 7:24: Az Alaptörvényben is benne van, hogy az anya nő. De a nő csak az anya? • 8:10: Hová tűnt a tényleges családpolitika? • 9:34: A családpolitika az, hogy a politika megmondja, mi a család. • 10:28: Ha megvannak az anyák, hol vannak az apák? • 11:50: Hogyan lehet víziót adni a családpolitikához? Hogyan lehet a családalapítást progresszívan ösztönözni? • 12:55: Hogyan nehezíti a „munkaalapú társadalom” a nők helyzetét? • 15:02: Az elöregedő társadalom önmagában nehezíti a bébibummot • 16:30: Miért nehéz a nőknek megélni a gyermekvállalás szépségét? • 17:30: Az oktatás és a klímapolitika is családpolitika • 19:01: Mit üzennek a női politikusok – és mit mond a hiányuk? • 19:37: A reprezentáció kérdése • 20:00: Novák Katalin küzdelme, hogy nehogy feminista ikonná váljon • 22:30: A politikus nő attól nő, hogy a gyerekével van? • 23:40: Félreértettük-e Jacinda Ardernt? • 25:50: Mi az az üvegszikla-jelenség? • 27:30: Kvótanői szerepek vannak a magyar politikában? • 29:30: Erős üzenet-e egy nőt kiállítáni Orbán Viktorral szemben? • 30:20: Mit jelentenek a női kvóták valójában? Van-e jobb megoldás? • 32:45: Miért lett az abortusz, a legprivátabb női ügyek egyike, a jobboldali férfiak vesszőparipája? • 35:36: Használt vagy ártott a nők helyzetének a social media? • 41:14: Mit tanult Magyarország a MeToo-ból 6 év után? • 41:50: Mikor is indult a MeToo? • 42:33: Mit jelentett valójában a MeToo a nőknek? • 46:33: Milyen újságírónőnek lenni a social media korában? Mivel néznek szembe a nők a közösségi platformokon – és minek kellene változnia, hogy a nőknek ne kelljen „lélekben felkészülni” a kommentekre?
3/7/202351 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #4: Urbi et Orbán

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a magyar katolikus egyházé, a német béketáboré és a külpolitikáé a főszerep. Az e heti menü: 1)Elvesztett báránykák - Elfedi-e a pápalátogatás a magyar klérus válságát? (Dobszay János) 2) Béketábortűz Berlinben (Weyer Béla) 3) 2018 óta rosszul olvassa a világpolitikát - Orbán Krisztián a magyar kormányfőről
3/5/202332 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke - Kunetz Zsombor: Takács Péter megbukott a MOK-botránnyal

Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint Takács Péter egészségügyi államtitkárnak üzentek azzal, hogy leváltották a két helyettes államtitkárát. Azért nem őt rúgta ki Orbán, mert azzal elismerte volna, hogy a Magyar Orvosi Kamarának - amellyel frontot nyitott a kormány - teljesen igaza van. Kunetz Zsomborral átbeszéltük, mi vezetett idáig, miért tiltakozik a kamara, és hogyan csapódik le az egészségügy - többnyire egyelőre tervezett - átalakítása a betegeken. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes • 1:58: Honnan ered a MOK és a kormány konfliktusa? • 5:38: Miből állnak a mostani átalakítások az egészségügyben? • 7:30: Volt bármilyen beleszólása az orvosoknak a történésekbe? • 10:22: Jelen pillanatban érzékelhetnek bármit a betegek, ha lázasak, vagy műtétre van szükségük? • 18:17: Miért pont az ügyeleti rendszer ütötte ki a biztosítékot a Kamaránál? Miről szólnak a MOK követelései? • 19:25: Mik a tapasztalatok Hajdú-Bihar megyében az új ügyeleti rendszerrel? • 23:20: Csak azért mentek neki a MOK-nak, mert nem mentek bele a változtatásokba? • 26:25: Miért van gigareform-fétise a magyar államnak a közellátással kapcsolatban? • 30:25: Jó a kormánynak, ha a haldokló egészségügy miatt egyre többen választják a magánellátást? • 31:40: Pontosan hogyan üresíti ki a MOK szerepét a kedden elfogadott, belügy által kezdeményezett törvény? • 35:55: Mit tud tenni az Orvosi Kamara, hogy bármilyen súlya maradjon? • 38:01: Mi a garancia arra, hogyha a MOK erős szervezet marad, akkor figyelembe veszi a kormány, amit mond? • 39:50: Mi volt a hivatalos indoklás a MOK lenullázása mögött? • 40:40: Hogyan lehet EU-s öngól is a Kamara ellehetetlenítése? • 42:44: A közeljövőben milyen civil és politikai hatása lehet az elmúlt hét eseményeinek? • 48:18: Az új ügyeleti rendszeren múlik-e Takács Péter széke?
3/3/202349 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

zCast: A fenntartható Budapest a saját döntéseinkkel kezdődik

Mi a szerepünk abban, hogy a város, ahol élünk, nemcsak a miénk, de a jövőé is legyen? Fenntarthatósági podcastunk új adásában annak jártunk utána, milyen rendszerszintű akadályokkal küzd a főváros és hogyan lehet ezeken kis lépésekkel, akár személyesen is javítani. Vendégeink: Zikkert Zoltán építész-urbanista és Ekés András, a Mobilissimus mobilitási műhely ügyvezetője. A műsort a European Property Awards fenntarthatósági díjjal jutalmazott lakóparkja, a Metrodom Green lakópark támogatja. • 1:36: Mik Budapest legégetőbb fenntarthatósági hiányosságai? • 8:20: Mitől lesz fenntartható egy város? • 12:26: Hogyan tudjuk átalakítani a korábban autók köré épített városképet? • 20:50: Milyen kisléptékű fejlesztésekkel indulhatunk el a jó irányba? • 31:45: Miért veszítettük el a közterek közösségi funkcióját? Hogyan járul hozzá a fenntarthatósághoz, ha teszünk ez ellen? • 33:30: Kinek kell tennie ezért? Hogyan tehetjük újra magunkévá az utcát, a tereket? • 40:44: Budapest zöldterületei oázisszerűen állnak – hogyan kerülhetünk hozzájuk közelebb? • 47:30: Milyen kérdéseket kell feltennünk magunknak városlakóként, hogy hozzájáruljunk Budapest élhetőségéhez?
2/27/202355 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #3: A háború vége és egy üzenet Magyarországnak

Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában az orosz-ukrán háború kitörésének egyéves évfordulójára emlékezünk a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaival. Csak indítsa el a podcastot a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Az e heti menü: 1) Mitrovits Miklós: A fő kérdés, hogy miként lesz vége az ukrajnai háborúnak 2) István Balog, Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője: Békét csak Ukrajna győzelme hozhat. Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes
2/26/202320 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke: Wagner csoporttól Leopard tankokig – egy év a modern frontvonalon

Mi történik az orosz-ukrán fronton? Miért tudta megállítani és megfordítani az orosz offenzívát Ukrajna? Hogyan kerül képbe egy zsoldoshadsereg és valóban eszkalálhatja-e a háborút a Nyugat? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat Nagy Iván Lászlóval Németh András, a HVG Világ rovatának újságírója, valamint Bábel Vilmos, a hvg.hu munkatársa. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:30: Miért nem tudta egy évvel ezelőtt, Putyin tervei szerint, pár nap alatt bábállammá tenni Oroszország Ukrajnát? Hogyan tört bele a Nagy Orosz Haderő bicskája az ukránokba? • 4:03: Állíthatjuk azt, hogy az orosz offenzívát saját erőből állították meg az ukránok? • 5:41: Hogyan kell elképzelni egy ország lerohanását – és megvédését? Milyen eszközök, fegyverek a legfontosabbak? • 7:57: Mit csinál egy HIMARS? Miért volt kulcsfontosságú abban, hogy az ukránok meg tudták fordítani a harcokat? • 9:40: Mit tud felvonultatni Oroszország a nyugati fegyverekkel szemben? • 12:45: Áprilistól júliusig beálltak a harcok, szeptemberre azonban ellentámadásba kezdett Ukrajna. Hogyan? • 15:52: Hogy fest most az orosz haderő? • 20:40: Mi az a Wagner csoport? Mit kell tudni Jevgenyij Prigozsin börtönből szabadított zsoldosairól? • 24:30: Egy koordináta-rendszerbe helyezhető-e Prigozsin Putyinnal? • 27:00: Hogyan kell elképzelni azt, ami a fronton történik? Mint az első világháborús lövészárkokat? Mint a második világháborús városostromokat? Mint a közel-keleti harcokat? Vagy mint ezek egyvelegét? • 31:08: Miért kaptak ekkora figyelmet az Ukrajnába érkező tankok? • 35:03: Meddig lesz elég lőszere az ukránoknak? • 36:30: Miért ragadós kérdés a további nyugati fegyverszálíltás? Valóban eszkalálódhat-e miattuk a háború?
2/23/202340 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Fülke A király alkotóival: "Ha a szomszédok Zámbó Jimmyt hallgattak, becsuktuk az ablakokat”

Miért született életrajzi sorozat egy olyan énekesről, akinek az élete sem volt patyolattiszta, és ezért még a megkérdőjelezhetetlen művészi teljesítménye sem kárpótolt feltétlenül? Hogyan készült fel Zámbó Jimmy szerepére Nagy Ervin, és miért utálta a felesége forgatás közben? Mi igaz a Jimmyről szóló sorozat, A Király meglehetősen erős állításai közül, mi hazugság, és egyáltalán, mit nevezünk ténynek a botrányos énekes életrajzában? Erről és még sok mindenről beszélgettünk a sorozat vezető forgatókönyvírójával és rendezőjével, Zomborácz Virággal és Nagy Ervinnel a Fülke legújabb adásában. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/RP5pVC8W7cSiTfWm8 Köszönjük! 0:39 Miért esett kétségbe Nagy Ervin, amikor felmerült, hogy ő játszhatná Zámbó Jimmyt a produkcióban? 7:58 Hogyan változott meg Zomborácz Virág véleménye Jimmy művészetéről, miután leforgatta a sorozatot? 9:44 Miért volt szükség arra, hogy két színész, Nagy Ervin és Olasz Renátó alakítsa ugyanazt az embert? 12:39 Miért van az, hogy Jimmy története még azokat is érdekli, akik egyáltalán nem rajongtak a zenéért? 16:14 Mi köze Csehovnak a Zámbó családhoz? 17:15 Lehetne-e ma akkor király Zámbó Jimmyből, mint amekkora sztár a 90-es években volt? 22:22 Mitől lesz szerethető Zámbó Jimmy karaktere? 31:03 Melyik az egész sorozat legszebb pillanata? 32:23 Milyen volt valójában Zámbó Jimmy kapcsolata az anyjával? 37:43 Vajon miért járult hozzá a Zámbó család produkció elkészültéhez? 40:29 Mi az, ami valóban megtörtént és mi a fikció a sorozatban? Valóban bántalmazóként lépett fel a kapcsolataiban az énekes? Tényleg járt az Egyesült Államokban? 57:28 Miért nem Zámbó Jimmy hangját használták fel a zenei betéteknél? 59:18 Hogy készült fel a szerepre Nagy Ervin?
2/21/20231 hour, 7 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #2: A földrengés utórengései és Hitler magyar szemmel

Indul hétvégi podcastunk, az Elvitelre, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagait hozzuk el Önnek – csak indítsa el a podcastot a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Az e heti menü: 1) Halálcsapda - Török állami hibák fokozzák a csapást 2) Vezérszólamok - A Horthy-sajtó benézte Hitlert Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes
2/19/202320 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Fülke: A magyar szélsőjobb útja a Budai Várból a Budai Várba

Hogyan jutottunk oda, hogy a kitörés napja nem egy elenyésző politikai kisebbség félresöpörhető (esetleg betiltott) megemlékezése, hanem egy olyan éves jelenség, amely most már militáns résztvevők mellett militáns ellentüntetőket is vonz külföldről? A magyarországi radikalizmus hosszú utat tett meg az elmúlt két évtizedben, a meghatározó arcai mégis ugyanazok maradtak: Toroczkai László, és akárhogy is nézzük, Orbán Viktor. Az ezredforduló utáni magyar radikálisok történetét Hunyadi Bulcsú, a Political Capital munkatársa foglalta össze a Fülkében Nagy Iván Lászlóval. Elindultak a hvg.hu új podcastjai: a zCastban annak járunk utána, hogyan lehetünk fenntarthatóak kis lépésekkel, lelkiismeret-furdalás nélkül, az Elvitelre pedig minden hétvégén elhozza Önnek a HVG hetilap és a hvg360 legjobb cikkeit. Iratkozzon fel a hvg.hu podcastok csatornájára és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen részről se maradjon le! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: forms.gle/RP5pVC8W7cSiTfWm8 Köszönjük! • 1:42: Miért foglalkozunk a kitörésre emlékező „Becsület Napjával”? Milyen történelmi hazugságokon, önámításokon alapszik a magyar szélsőjobb szemében szent megemlékezés? • 4:30: Hogyan kapcsolódnak egymáshoz különböző európai országok nemzeti radikálisai? • 5:43: A Becsület Napjára nemzetközi antifasiszta csoport érkezett Magyarországra, ártatlan civileket terrorizálva. Létezik itthon is militáns szélsőbal? • 9:46: Honnan indult az a nemzeti radikalizmus, amely mára politikai párt(oka)t is magáénak tudhat? • 12:30: Mennyire volt összehasonlítható a 2000-es évek magyar szélsőjobboldala más európai nemzetekével? Miben tért el a Jobbik más, hasonló európai pártoktól? • 14:11: Vona Gáboron kívül ki jelent még meg ezekben a mozgalmakban? • 16:42: Hogyan tudott 2010 és 2014 között tovább erősödni a szélsőjobb? És hogyan kebelezte be szépen lassan a Fidesz az üzeneteit? • 19:07: Kijelenthető-e az, hogy a Vona-féle Jobbik Orbán társadalmi lakmuszpapírja volt? • 22:04: A magyar társadalom mely tulajdonságai indokolják, hogy a máshol indexen lévő gondolatok állami üzenetekké emelkedhettek? • 24:46: Összehasonlítható a Fidesz 2010-es évek közepi radikális fokozatkapcsolása a nemzetközi alt-right előretörésével? • 30:02: Hogyan jelent meg egy új játékos a Fidesztől jobbra? Miben más Toroczkai Mi Hazánkja, mint Vona Jobbikja volt? És hogyan dolgozik alá, vagy együtt a kormánypárttal? • 35:15: Lehet még politikai mozgalmakat, pártokat szimplán jobb- vagy baloldalinak nevezni? • 36:47: Hol a szólásszabadság határa a radikálisoknál? • 40:13: Mi a szerepe az oktatásnak abban, hogy ne legitimáljunk kirekesztő nézeteket?
2/17/202342 minutes
Episode Artwork

zCast: Évadnyitó Litkai Gergellyel

Újraindul a hvg.hu fenntarthatósági podcastja, a zCast: régi-új műsorunk nyitórészében Litkai Gergely humoristával beszéltünk arról, hogyan lehet a zöldkérdés mindenkié. Csatlakozzon a hvg360 köréhez, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Litkai Gergely videója a Fertő tavi beruházásokról: https://www.youtube.com/watch?v=_8SA7zD2Uy8 • 1:54: Hogyan lehet a zöldkérdésről konstruktívan, lelkiismeret-furdalás nélkül beszélni? • 7:23: Hogyan lesz egy jogász-humorista saját ügye a környezetvédelem? • 9:01: Milyen visszajelzések jönnek egy zöld podcast után? Hogyan kapcsolódik össze a humor az égető természeti problémákkal? • 11:30: Mi kell ahhoz, hogy olyan akutnak érezzük a klímakérdést, mint például a gazdasági vagy politikai válságokat? • 16:43: Örülhetünk-e annak, hogy az akkugyár-ügy miatt végre beszélünk a környezetvédelemről? • 22:06: Társadalmi nyomás vagy döntéshozói határozottság kell a klímatétlenkedés felszámolásához? • 26:35: Remek PR-ja van a faültetésnek – mi az, ami legalább ilyen fontos, látványos, de nem ennyire romantikus a közbeszédben? • 30:50: Mi lesz előbb? A zöldebb infrastruktúra vagy a zöldebb igények? • 35:17: 2023-ban megteheti egy ismert ember, hogy nem választ ügyet és nem használja jóra a platformját?
2/13/202339 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Elvitelre #1: A Schadl-dosszié és valami Amerika

Indul hétvégi podcastunk, az Elvitelre, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagait hozzuk el Önnek – csak indítsa el a podcastot a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Az e heti menü: 1) A Schadl-dosszié: Az ügy, amelyet Varga Judit simán túlélt 2) Washington nehezen talál fogást a hidegháborús húrokat pengető Orbánon Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes
2/12/202325 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Fülke Somogyi Zoltánnal: Varga Judit lemondása nem vita, hanem alapvetés kéne legyen

Ha lenne ellenzék, a korrupciós ügyek, a zöld ügyek és a közérdekű szakmák elégedetlensége egyaránt elég lenne, hogy megbukjon a rendszer. A másik oldal azonban látszólag nem próbál meg kitörni a rá szabott szerepből, így Orbánéknak annyi dolga van, hogy megmagyarázzák: miért is jó nekünk valójában, ha minden szövetségesünk gyűlöl minket. Belpolitikai helyzetértékelő podcast. Előző adásunk a magyarországi korrupciós helyzetről: https://hvg.hu/itthon/20230203_Sajatos_magyar_ut_avagy_a_korrupcio_hungarikumjai__a_Transparency_magyarorszagi_igazgatoja_a_Fulkeben Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/RP5pVC8W7cSiTfWm8 Köszönjük! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:40: Megütheti-e a bokáját a kormány az igazságügyi minisztériumot is behálózó Schadl-üggyel? • 8:30: Hogyan lehet Varga Judit még miniszter? Mit jelent az, ha a kormány szerint sosem volt még ennyire biztos a pozíciója? • 11:55: Érdemes Rogán Antalt belekeverni a Völner-Schadl-ügybe? • 16:10: Jelent-e valamit, hogy a kormányhű Debrecen fordult szembe a kormánnyal az akkumulátorgyár miatt? Egyáltalán, szembefordult? És miért veszélyes terep a NER-nek a zöldügy? • 24:05: Szakmák kontra kormány, második menet: miről szól az Orvosi Kamara és a kormány összecsapása? • 26:00: A tanárok és az orvosok elégedetlensége 12 év eredménye, vagy csak Pintér Sándor tolta túl a biciklit? • 33:25: Miről árulkodik a „regionális középhatalmi” törekvés? Orbán, mint agresszív kismalac. • 46:00: Hogyan törhet ki az ellenzék a neki szabott látszatszerepből, ha egymást akarják lenyomni a pártok? Mit jelent Donáth Anna „visszatérése” és hogyan fokozódik a Gyurcsány-kérdés 2023-ban is? • 55:07: Milyen összefogás lesz ebből 2024-re?
2/11/202358 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke: Sajátos magyar út, avagy a korrupció hungarikumja – a Transparency magyarországi igazgatója

Sokéves, közös munkánk érett be: a Transparency International a teljes Európai Unióból a magyar korrupciós helyzetet találta a legaggasztóbbnak. Annak azonban nem sok értelme van, hogy keseregjünk, esetleg kínunkban nevessünk a statisztikán – sokkal fontosabb megérteni és megnézni, mit tehetünk ellene. A Fülke legfrissebb adásában Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, valamint Sztojcsev Iván, a hvg.hu gazdasági újságírója volt Nagy Iván László vendége. Töltse ki hallgatói kérdőívünket itt: https://forms.gle/RP5pVC8W7cSiTfWm8 Köszönjük! Fizessen elő a hvg360-ra, az első hónapban mindössze 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 0:56: Hogyan áll össze a Transparency korrupcióérzékelési indexe? Mit jelent az, hogy korrupcióérzékelés? • 2:52: Hogy fest a rangsor, hogyan kerültünk az élére? • 7:23: Mitől hungarikum a korrupciónk? Mik azok a jelenségek, amelyek egy demokráciában nem valósulhatnának meg, de nálunk a rendszer alapját képezik? • 17:55: Mit – pontosabban mennyit – veszít ezzel az ország? Mennyi pénz tűnhet el a közösből és valóban előrelendítené-e a gazdaságot a politikai rendszerváltás? • 27:42: Másoknak sikerült javítani a korrupciós helyzeten. Hogyan kezelhető a probléma, milyen példákat ismerünk a régióból? • 34:05: Amennyiben teljesülnek az Európai Bizottság által elvárt korrupcióellenes intézkedések, számíthatunk számottevő változásra? • 42:48: Meddig tussolhatja el a kormány a korrupció súlyosságát, csak hogy a bőrét mentse az EU-val szemben? • 47:05: Hogyan áll hozzá a magyar társadalom a korrupcióhoz, miért nem elég a korrupció üzenete a rendszerváltáshoz? Nem értjük, vagy betudjuk annak, hogy „minden politikus lop, akkor meg inkább lopjon az, aki azt gondolja a világról, amit én?” • 52:02: Hogyan lehet a korrupció alapvetését megszűntetni itthon? A társadalom kell felébredjen magától vagy egy új rendszer kell ráébressze?
2/3/202357 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Fülke akkugyár-kisokos: Minden, amit Debrecentől Gödig tudni érdemes

Hogyan lett 2023 egyik legforróbb témája az akkumulátorgyártás Magyarországon? Ha lemaradt, vagy csak többet szeretne tudni, közéleti podcastunkban mindent összefoglaltunk: megszólalnak az érintettek arról, ami Debrecenben történik jelenleg és ami Gödön történt az elmúlt években, valamint annak is utánajártunk, mik a kormány céljai az akkumulátorgyárakkal. Videóink a debreceni közmeghallgatásokról és tiltakozásról: https://www.youtube.com/@HVGonline/videos A hvg360 kisfilmje a gödi Samsung-gyárról: https://hvg.hu/360/20191105_Ez_a_vicc_kategoria__menekulnenek_a_godiek_a_Samsung_miatt_a_varosbol Kovács Gábor cikke arról, mibe kerül nekünk az akkunagyhatalmi harc: https://hvg.hu/360/20230116_gazdasag_akkumulator_munkahelyi_tamogatas Fizessen elő a hvg360-ra - az első hónapban mindössze 360 forint! https://hvg.hu/360/elofizetes Gondola Zsolt: • 1:14: Mióta lehet tudni a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról és hogyan jutottunk el a mostani, feszült hangulatig? • 4:35: Mikorra valósulhat meg a beruházás? 7:48: Mik a helyiek legfőbb aggályai? • 13:50: Hogyan alakíthatja át Debrecen demográfiai helyzetét egy többezer embert foglalkoztató üzem? • 17:58: Hogyan lehet még megakasztani, megakadályozni, észszerűsíteni a beruházást? Balogh Csaba: • 26:02: Hogyan lett kicsi, elavult üzemből gigagyár Gödön? • 30:57: Mekkora lett a Samsung-gyár és hány embert foglalkoztat? • 35:10: Hogyan nyúltak át a helyiek feje fölött? Mi volt a szerepe ebben a korábbi, fideszes önkormányzatnak? • 37:27: Hogyan tiltakoztak a helyiek? Hogyan tiltakoznak most, amikor már kihat az életükre a gyár működése? • 40:48: Mennyire látszanak azok a környezetvédelmi aggályok Gödön, amik most Debrecenben felvetődnek? Kovács Gábor: • 44:50: Mivel indokolja a kormány az akkumulátorgyárak építését? • 46:21: Mit nyernek ezzel a magyarok? Mi igaz a munkahelyteremtéssel kapcsolatos kormányzati érvekből? • 48:18: Hasonló ez a folyamat ahhoz, ahogy a német autógyárakat behozta a kormány? • 49:39: Mibe kerül ez a magyar adófizetőknek? • 50:49: Mekkora a kormány akkumulátorstratégiája, hány gyár épülhet még? • 51:57: Aggályos-e a kínai üzlet akkumulátorfronton, ismerve, mi történt, amikor lélegeztetőgépekkel, vasútfejlesztéssel vagy egyetemmel üzleteltünk? • 53:37: Autóakkumulátorok gyártásába fektetni 2023-ban nem rossz ötlet, lévén látszik, hogy ez a közlekedés jövője. Hogyan lehetne ezt jól csinálni?
1/30/202358 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Fülke: Van-e különbség egy 1953-as és egy 2023-as kurzusfilm között?

Amikor kormánypropagandisták készítenek közpénzmilliárdokból történelmi filmeket, amelyek képesek a tényeket is elferdíteni, csak hogy beférjenek az ideológiai keretbe, joggal vetődik fel a kérdés: nem láttunk mi már ilyet? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában történész kollégánk, Lenthár Balázs mesélt arról, hogy mit akar mondani magáról és nekünk a rendszer az Aranybullához hasonló alkotásokkal, és milyen, olykor rémisztő hasonlóságot mutat ez a szocialista múlttal. Lenthár Balázs interjúja Zsoldos Attila történésszel: https://hvg.hu/360/20230115_Zsoldos_Attila_interju_aranybulla Iratkozzanak fel a hvg360-ra, az első hónapban csak 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes • 1:41: Miről árulkodik, hogy a NER rátenyerel a kultúrára is? • 5:10: Miért a történelemben kutatja a rendszer a saját igazát – és miért pont ezeket az eseményeket találja? • 7:30: Van-e erre igény? • 9:00: Mi nem stimmel az Aranybullával történész szemmel? • 10:34: Hogyan keveredett bele a 21. századi ideológia a 13. századi sorozatba? • 12:50: Miről szól az újkeletű Petőfi-kultusz? • 17:21: Mi a célja ezeknek a konkrét filmeknek? • 20:10: Kivéreztetheti-e a politika és a társadalom után a kultúrát is a kormány? • 23:50: Mi jellemezte a Rákosi-korszak kurzusfilmjeit? • 26:48: És a Kádár-korszakét? • 32:17: Miért baj, ha a történelmet egyoldalúan és felülről nyomják az arcunkba? Miért lenne fontos, hogy diskurzus legye róla?
1/27/202334 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél: Lényegében bármi elképzelhető és az ellenkezője is

Az elmúlt három évünk arról szólt, hogy megpróbáltunk újabb és újabb sokkokhoz hozzászokni. 2023 elején mennyire mondható el az, hogy konszolidálódik a helyzet, és kiszámíthatóbbá válik a gazdasági környezet? Gazdasági podcastunkban ezúttal jósolni próbálunk, a világ és Magyarország gazdaságának közeli és nem annyira közeli jövőjéről. Adásunk vendége Sztakó Szabolcs és Kovács Gábor.
1/25/202349 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Fülke: Nincs értelme hepciáskodni most az Európai Bizottsággal

A Katargate és az Erasmus-ügy óta a magyar kormány megint felemelte a hangját Brüsszellel szemben – de mi értelme van ennek, ha továbbra is messze van a kasszakulcs, és rengeteget kell még tenni azért, hogy elforduljon? Erről beszélgettünk Arató Lászlóval, az EUrológus szerzőjével. • 1:10: Miért beszélünk Erasmus-botrányról, amikor hónapok, ha nem évek óta lehetett tudni, hogy problémásak az egyetemi kuratóriumok? • 3:30: Miért pont most lett belőle beszédtéma? • 5:03: Miért súlyosabb az Erasmusnál a Horizont program? • 7:43: Brüsszelt is leköti az Erasmusozás? • 9:37: Mit jelent az, hogy az Európai Parlament szerint Várhelyi Olivér magyar biztos Orbán Viktor érdekeit szolgálja? • 15:25: Miről fognak szólni Varga Judit és Navracsics Tibor jövő heti tárgyalásai? Hol tart most az EU-s forrásokért zajló küzdelem? • 24:10: Mi nem felelt meg a tavaly őszi vállalásokban és miért? • 28:15: Mennyire dolgozhat az Európai Bizottságban Orbán Viktor elmúlt 12 éve? • 34:35: Meddig kell ténylegesen lezárulnia Magyarország és a Bizottság vitájának? • 36:57: Miért más a kormány uniós kommunikációja 2023-ban, mint 2022-ben volt? • 40:50: Mennyire lehet orvosolni a Katargate-et? • 46:03: Hogyan tudja zsarolni a magyar kormány az Uniót 2023-ban?
1/19/202351 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Fülke: A Vodafone-üzlettel Orbán Viktor nyer és mindenki veszít

Miért volt szükség a beruházásra és hogyan fog többe kerülni az adófizetőknek, mint amennyibe papíron tűnik? És teljes-e ezzel a NER stratégiai terjeszkedése a magyar iparban? Közéleti podcastunkban annak jártunk utána, hogyan illeszkedik a telekommunikációs nagybevásárlás Orbán Viktor 2012-ben meghatározott céljaiba és mit jelent ez nekünk fogyasztóként és adófizetőként. Fizessen elő a hvg360-ra mindössze 360 forintért! hvg.hu/360/elofizetes Sztojcsev Iván cikke a témában: https://hvg.hu/360/20220823_allam_ner_telekommunikacio_bankok_boltok_energia_media • 1:25: Miért a Vodafone, miért válság közepén? • 4:05: Miért kerül valójában 500 milliárd forintba az adófizetőknek? • 5:30: Mekkora játékos lesz így a 4iG? • 6:25: Mit jelent ez az üzlet nekünk, fogyasztóknak? • 9:00: Van bármi értelme az üzletnek gazdasági szempontból? • 9:30: Miért jelölte ki stratégiai célnak a kormány a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelem magyarosítását? • 14:30: Hogyan zajlott a média meghódítása? • 19:50: Hogyan sikerült a bankokat bekebelezni? • 22:55: Mi a helyzet az energiapiaccal? • 25:55: Ha minden ilyen flottul ment, miért nem sikerült a kiskereskedelem nemzetiesítése? • 30:30: Hol tartotta még fontosnak az állam, hogy beavatkozzon? • 31:00: Javította a magyar gazdaság versenyképességét a kormány stratégiája? • 34:20: Merre terjeszkedhet még az állam? • 37:05: Ha egyszer megbukik egy ilyen rendszer, mi lesz ezekkel a vállalatokkal – és mennyire kötik meg egy új kormány kezét?
1/9/202342 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke: Amíg a Republikánus Párt magát sem tudja irányítani, Amerikát sem fogja

A republikánusoknak Donald Trump már novemberben a torkán akadt, most pedig úgy tűnik, a képviselőházban gáncsolja saját magát a párt azzal, hogy politikusai képtelenek megegyezni a saját maguk által jelölt házelnökről. A két történet közvetlenül nem függ össze, de összességében a demokraták malmára hajtja a vizet – mint ahogy teszi mindaz, ami kiderült a Capitolium elleni, szinte napra pontosan két évvel ezelőtt lezajlott ostromról. Közéleti podcastunkban megnéztük, mi vár az Egyesült Államokra 2023-ban. Fizessen elő a hvg360-ra mindössze 360 forintért: https://hvg.hu/360/elofizetes Podcastunk Nagy Gáborral és Bábel Vilmossal a félidős választásokról: https://hvg.hu/vilag/20221109_Fulke_felidos_valasztasok_USA_Trump A Guardian összefoglalója a January 6 Committee munkájának eredményéről: https://www.theguardian.com/us-news/2022/dec/23/the-17-findings-in-the-january-6-committees-final-report • 1:05: Miért nem sikerült a képviselőházi republikánusoknak házelnököt választani? • 6:21: Kicsoda Kevin McCarthy? • 9:00: Ki fogja áthidalni ezt a helyzetet? • 10:00: Meddig húzódhat el a republikánusok szerencsétlenkedése? • 10:49: Mi történt a félidős választások óta a Republikánus Pártban? Tovább zuhan a Trumpizmus nívója? • 15:02: Mit csinált ez idő alatt Ron DeSantis? • 18:06: Mennyire befolyásolja az amerikai jobboldal helyzetét, hogy Elon Musk kezébe vette a Twittert? • 21:00: Változhat-e Ukrajna amerikai támogatása a republikánus képviselőházi többség miatt? • 24:44: Mire használta az utolsó két hónapját a demokrata többség a Kongresszusban? • 29:07: Konteó vagy realitás, hogy Donald Trump elindul harmadik elnökjelöltként, ha nem őt választja a Republikánus Párt sajátjaként? • 33:12: Két évvel vagyunk a Capitolium ostroma után – hogyan zárult a január 6-i események vizsgálata? • 39:26: Mire érdemes odafigyelni az amerikai politikában 2023-ban?
1/4/202343 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Nincs olyan, hogy magyar külpolitika" - évértékelő Dezső Andrással

Ki akart-e valójában maradni a háborúból Orbán Viktor? Van-e értelmezhető ideológiája a Fidesznek, vagy oda csapódik, amerre a Századvég mutat? Mit nyer a kormány a Kreml-propagandából? És összességében mi a mozgatórugója az elmúlt egy és az elmúlt tizenkét év keletpolitikájának? Ezekről beszélgettünk Dezső Andrással a Fülke magyar külpolitikai évzárójában - illetve a hvg360 közelgő dokumentumfilmjéről is, amelyben a 2011 óta tartó keleti nyitást mutatjuk be. Fizessen elő a hvg360-ra és lássa elsőként a HVG új, külpolitikai filmjét! https://hvg.hu/360/elofizetes EU-s pénz-kisokosunk: https://hvg.hu/itthon/20221125_Fulke_EUs_penzek_kisokos Kicsoda Orbán Viktor? - a teljes sorozat: https://hvg.hu/360/20221219_Kicsoda_Orban_Viktor_hogyan_lett_videki_sracbol_vezer_egyesek_szemeben_szuperhos
12/22/202257 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Fülke: Háborús évértékelő Sz. Bíró Zoltánnal és Földes Andrással

„Putyin csak előre megy, és most egy olyan barlangba ment be, amelyből nincs kijárat” – állítja Sz. Bíró Zoltán. De hogy miért lépett be Oroszország a háborús barlangba, miről szól Ukrajna kitartása a Nyugat szemszögéből és mi várható 2023-ban – ez mind kiderül közéleti podcastunk háborús évzárójából. Podcastunk a háború kitörése után Kijevből hazatért kollégáinkkal: https://hvg.hu/itthon/20220302_Szaz_szazalekos_a_felelem_a_fajdalom_de_az_onzetlenseg_is__podcast_a_HVG_kijevi_tudositoival Októberi podcastunk Földes Andrással: https://hvg.hu/vilag/20221010_Fulke_Foldes_Andrassal_Tiz_nap_a_posztapokaliptikus_KeletUkrajnaban
12/21/20221 hour, 24 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Fülke - Belpolitikai évértékelő Ésik Sándorral: A propaganda kovácsol, Brüsszel mohácsol

Jobb helyzetben van-e a Fidesz 2022 végén, mint 2021 végén volt? Az biztos, hogy a NER bőrén sebeket ejtett a válság és az EU-s pénzekért elvesztett csaták, de ellenzék nélkül szinte bármilyen válság jöhet. A Diétás Magyar Múzsa szerkesztőjével összegeztük, hogyan telt el egy újabb év a propaganda fogságába került Magyarországon.
12/20/20221 hour, 10 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél évértékelő: Ha nem lett volna háború, akkor is nagy bajban lenne a magyar gazdaság

2022-ben minden az árak, pontosabban az áremelkedések körül forgott - az infláció elszállása azonban nem oka, sokkal inkább következménye volt mindannak, ami ebben az évben történt az energiapiaci turbulenciától kezdve a háborún át az aszályig. Gazdasági podcastunk évzáró adásában ezeket az okokat és következményeket elemeztük vendégeinkkel.. . . A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
12/19/202241 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Fülke - Kult évzáró: A NER-ben a művészet is ellenség, ha szabad

Új arcok, régi visszatérők, botrányok, és egy rendszer, amely átszövi a kultúrát – valahogy így lehetett összefoglalni 2022-t, már ha a zene, a film, a színház és a képzőművészet egy évét akarjuk összegezni. Kulturális és művészeti évértékelőnkben Németh Róbert, Kovács Bálint és Nagy Gergely volt Nagy Iván László vendége.
12/18/20221 hour, 20 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az igazi győztes Marokkó, a döntőt meg majd megnyeri valaki

Papírforma-e vagy sem az argentin-francia döntő? Megérdemli-e Marokkó, hogy bronzmeccset játsszon? Szabad-e hagyni a pankrációt a bírónak a csapatok között? És lett-e a torna végére vébéhangulatunk? Podcastban elemeztük a világbajnokság egyenes kieséses szakaszát. • 1:30: Hogyan csúsztak félre ennyire a vb előtti esélylatolgatások? • 3:50: Meglepetés-e a spanyolok elhasalása? • 5:45: Az argentin-holland meccs csodacseréje és csodabunyója • 9:20: Joggal van-e a négy között Marokkó? • 12:50: Esélyünk nincs helyesen leírni az arab neveket • 16:20: Goncalo Ramos felkelt és Ronaldo cipőjében járt • 18:45: Messi és Mbappé jó, más labdába sem rúg • 20:35: De lesz, aki rúgni fog! • 24:45: Grant Wahl halála • 29:40: A futball nincs itthon, de nem is volt! • 30:18: A vébé végére már talán lehetett lelkesedni • 33:18: Utolsó, de vélhetően rossz tippek Sztojcsev Iván cikke Marokkóról: https://hvg.hu/gazdasag/20221214_marokko_foci_vb
12/17/202234 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke On the Road: A teljes magyar gazdaságot megfejtettük, mire tankolni tudtunk

Az adás videós formátumban készült és annak hanganyagát tartalmazza. Az eredeti, még a benzinárstop visszavonása előtt megjelent műsort az alábbi linken találja: https://hvg.hu/itthon/20221207_Fulke_On_the_Road_Benzinhajsza Kemény fába vágtuk fejszénket közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában: autóba helyezett stúdiónkban addig beszélgettünk az árstopokról és általában a gazdasági helyzetről, amíg sikerült tankolnunk. Az adás kis szerencsével tíz perc, nagy balszerencsével több óra is lehetett volna, végül bő egy óra alatt, Budáról indulva Pest másik oldalán tudtunk 95-ös benzint szerezni.
12/7/202255 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Fülke könyvajánló: Üljön le Ön is Michelle Obama konyhaasztalához!

Hogyan lehetnek relevánsak a világ egyik legbefolyásosabb nőjének a praktikái a mi életünkre nézve? A volt first lady legújabb könyve, a Belső fényünk ötvözi az önismereti, self-help kötetek mindennapi tanácsait egy különlegesen erős nő személyes történeteivel – közéleti podcastunk legfrissebb adásában a HVG Könyvek magyar kiadásának megjelenése előtt beszélgettünk róla. • 0:37: Miről szól a Belső fényünk? • 5:40: Hogyan lehet Michelle Obama releváns? • 9:20: Miben más a Belső fényünk, mint az Így lettem? • 13:43: Miben más ez a könyv, mint bármely self-help kötet? • 24:30: A könyv legizgalmasabb anekdotái (mérsékelt spoilerveszély mellett) • 36:06: Nőknek szól-e a könyv? • 39:40: Michelle Obama fiataloknak ajánlja a könyvet – jogosan teszi?
12/6/202244 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél a befektetésekről: "Aki eddig gyalogolt, ne most üljön versenyautóba"

Rekordokat dönt az infláció, a szemünk láttára veszít értékéből a pénzünk, de a hagyományos befektetési formák sem feltétlenül remekelnek. Gazdasági podcastunk mostani adásában arra keresünk választ Bencze Lajossal és Tóth Leventével, mit kezdhetünk azzal az összeggel, ami még megmarad a havi fizetésünkből, mennyire kell elfelejtenünk mindazt, amit a befektetésekről tanultunk korábban. . . A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
12/3/202244 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke: Néma németek és a belga bádoggeneráció

Véget értek a csoportmérkőzések a katari vébén – sokak szerint a torna csak most kezdődik igazán. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában összefoglaltuk a világbajnokság körüli botrányokat, a színvonalvesztés okait és elemeztünk mindent, ami a pályán történt. • 0:37: Botrányos-e a katari vb – botrányosabb, mint vártuk? • 5:10: Kijutnánk-e egy 48 csapatos világbajnokságra? (És Szaúd-Arábia fogja-e szervezni?) • 6:32: Volt-e szívmelengető pillanata a tornának eddig? • 8:03: Megjött-e a futballhangulat decemberre? • 9:15: Kell-e napi 4 meccs? • 14:10: Miért alacsonyabb a színvonal, mint a korábbi vb-ken? És miért hullanak ki az esélyesek? • 19:10: Jót tett-e a videóbíró a játéknak? • 23:00: A csoport – Kódolt katari katasztrófa és titkos esélyesek • 25:40: B csoport – Van-e még tartalék Angliában? Miért meglepő az Egyesült Államok? • 29:20: C csoport – Messi, Ochoa, Rolls-Royce • 32:14: D csoport – Meggyőző világbajnok, szimpatikus ausztrálok, leszerepelt dánok • 34:55: E csoport – Spanyol-német-japán káosz • 42:14: F csoport – A belga bádoggeneráció • 49:53: G és H csoport – Tartalékoló brazilok és Ronaldo-showban élő portugálok • 52:35: Nyolcaddöntős esélylatolgatás • 55:10: Két hét múlva számon kérhető végső tippek
12/3/202256 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Újra meg kellett tanulnunk, amit a nagyszüleink csináltak a konyhában – Michelin-csillaggal vidéken

Az első magyarországi Michelin-kalauzban két vidéki étterem is csillagot kapott: az esztergomi 42 és a tatai Platán Gourmet, utóbbi mindjárt kettővel lett gazdagabb. A két étterem séfjével, Barna Ádámmal és Pesti Istvánnal beszélgettünk a hvg.hu stúdiójában.
11/27/20221 hour, 17 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Minden, amit az EU-s pénzekről tudni érdemes

Tényleg elveszítünk 3000 milliárd forintot, vagy akár annál is többet? Miért csak 12 év után csapott az asztalra az EU? Mi a különbség a kohéziós és a helyreállítási alap között? És egyáltalán, mivel telt az elmúlt nyolc hónap a Brüsszel-Budapest tengelyen? Minden kérdésre válaszoltunk közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában. 0:33: Miért kell jelenleg uniós források elvesztéséről beszélni? 1:54: Mi ez a "3000 milliárdos összeg"? És mi köti össze a covid utáni helyreállítási alappal? 6:21: Miért küzd az EU az uniós pénzekkel való visszaélések ellen sikertelenül? 8:59: Miért indulhatott jogállamisági eljárás Magyarország ellen? És mit is takar ez pontosan? 12:24: Mi volt a magyar kormány reakciója az eljárás elindítására? És hogyan szelídült meg idővel? 13:43: Mi volt Navracsics Tibor szerepe a tárgyalásokban? 16:15: Miért volt fordulópont a július a tárgyalásokban? 17:45: Hogyan indult be a törvénygyár szeptemberben? 19:11: Hogyan változott meg a nyilvánosság szerepe a kormány szemében? 21:48: Miért képzelte egyszerűnek a kormány a vállalásokat - és hogyan üt ez most vissza? 24:45: Korrupcióellenes hatóság Fidesz-módra 28:02: Hogyan jött elő az utolsó pillanatban a bíróságok (nem) függetlensége? 31:15: November 30. és december 6. - miért fontos ez a két dátum? 33:13: Zsarolhat-e a kormány? Akar-e egyáltalán? 35:48: Miért nehezíti még ezt a helyzetet is az oroszpártiság? És mi veszhet a pénzen túl?
11/25/202239 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke: Katar, készpénz, kakaó

Furcsa helyen, furcsa időben, vélhetően furcsa foci-vb kezdődik péntek este. Közéleti podcastunk legfrissebb adásában összeszedtünk minden tudnivalót a kezdőrúgás előtt Katarról, a futball és a pénz különös kapcsolatáról és persze arról, ami a pályán fog történni. • 0:35: Lehet-e vb-hangulatunk télen? • 3:16: Rövid Katar-portré • 5:50: Így teremt nemzetet a sport Katarban • 7:43: Hogyan került Katarhoz a világbajnokság? • 13:30: Milyen áldozatokkal járt a vb felépítése? – a szó szoros értelmében • 19:40: Demokratizálhatja-e Katart a világbajnokság? • 23:30: Mi is az a sportwashing? • 27:20: Hogyan születnek a futball franchise-ok? • 30:20: Nyitja-e az ollót a ligák között az európai fociba beáramló tőke? • 33:50: Miben más ma egy gigaátigazolás, mint 10 vagy 20 éve? • 38:40: Hogyan veri szét a klubfutballt a téli világbajnokság? • 41:10: Kik a világbajnokság fő esélyesei? • 45:30: Kabalacsapatok a vb-n • 48:01: Végső tippjeink
11/18/202248 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Molnár Áron

A Fülke Extra videós adásait a hvg360-on érheti el. Ez a műsor 2022. október 27-én jelent meg. https://hvg.hu/360/20221027_Molnar_Aron_Fulke_Extra Önkényes művész vagy önzetlen aktivista? Rendszerellenes vagy ellenzéki? Idealista vagy optimista? Életútjáról, a NER lebontásáról (vagy nem lebontásáról?), a tanártüntetésekről és a saját közéleti szerepéről kérdeztük a noÁr mozgalom alapítóját videós podcastunkban.
11/13/20221 hour, 1 minute, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke – Midterms: A trumpizmus legnagyobb ellensége Donald Trump

Miért nem értékelhető sikerként, hogy a Republikánus Párt elvitte a Képviselőházat és szoros versenyt fut a Szenátusért? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában az amerikai félidős választások eredményeit elemeztük és arra kerestük a választ: lehet-e Trumpizmust csinálni Trump nélkül, miután minden jel arra mutat, hogy részvétele a demokraták malmára hajtja a vizet. • 0:50: Mit tudunk a végeredményről szerda délután? • 1:50: Miért fontos, hogy ki van többségben a törvényhozás különböző intézményeiben? • 3:35: Mit jelenthet a Biden-adminisztrációnak, ha elbukják a Képviselőházat? • 9:36: Mi tematizálta a mostani választásokat? És miért (nem) az abortusz? • 12:50: Mit árulnak el a kormányzóválasztások? És miért lehet Ron DeSantis a Republikánus Párt jövője? • 21:18: Ami most történik, az a Trumpizmus bukása, vagy innen tovább radikalizálódik a GOP? • 30:42: Miért volt fontos kedden Pennsylvania? Hogy jön a képbe Obama? És hogyan lett populista szenátora a demokratáknak? • 40:18: Hogyan befolyásolja az eredmény az USA Ukrajna-politikáját? • 46:00: Mi lesz az amerikai demokráciával, amikor már előre választási csalást kiáltanak?
11/9/202250 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mekkora az én inflációm?

Miért érezzük úgy, hogy jobban drágulnak a dolgok, mint – az egyébként is drámai – az inflációs adatok sugallják? Közéleti podcastunkban ennek jártunk utána, hamarosan pedig Ön is kiszámolhatja, mennyi a személyes inflációs adata. • 0:50: Miért érezzük magasabbnak az inflációt a számoknál? • 4:35: Mit mondanak a mostani adatok – és mit mondhatnak a jövő heti, októberi számok? Romlik a helyzet? • 7:33: Megjelennek-e a mi számláinkban az Európában csökkenő gázárak? (És miért lenne jó ehhez, ha nem okosba’ kötnénk üzleteket Oroszországgal?) • 10:47: Vajon milyen termékeket fognak árstoppolni hamarosan? • 13:12: Meddig maradhat a 480 forintos benzin? • 14:58: Mik a valós okai az inflációs válságnak? • 18:48: Hogyan működik a HVG személyes inflációs kalkulátora? • 23:11: Hogyan tudunk egyszeri költségeket havi költségekként feltüntetni? • 24:13: Mennyire lesz pontos ez az adat? (Spoiler: amennyire lehet, nagyjából annyira) • 25:50: Miért hasznos ezt tudni? • 28:45: Mi vethet véget az inflációs válságnak? Lesznek-e olyanok az áraink, mint korábban?
11/6/202231 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél: Véget érhet az a korszak, amikor az élelmiszer bőségben áll rendelkezésre

Évtizedek óta nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek, és az elmúlt hónapokban egy másik, rég látott jelenséggel is találkozhattunk: az élelmiszerhiányról. Pillanatnyi zavarról van szó, vagy lealkonyult a fogyasztói társadalomnak? A hvg.hu gazdasági podcastjében Szöllösi Rékával és Fórián Zoltánnal beszélgettünk. ... A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
10/26/202256 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Fülke: Ha már az elitgimnáziumokat is sújtja a tanárhiány, tényleg nagy a baj

Közéleti podcastunk legfrissebb adásában a HVG gimnáziumi rangsora apropóján arról beszélgettünk: milyen a középiskolai oktatás helyzete Magyarországon, mit is jelent valójában a tanárhiány, milyen hátrányból indulnak a klikes iskolák és miért baj az országnak, hogy 16 ezer diák külföldön akar továbbtanulni. A HVG középiskolai kiadványát itt rendelheti meg: https://kulcs.hvg.hu/order/hvg/hvgorder.aspx?p=WebIDKozepiskrangsor2023&actionid=8496 • 0:43: Hogy fest a gimnáziumi élmezőny 2022-ben? • 3:43: Mi található a HVG középiskolai kiadványában? • 6:46: Milyen trendek érezhetőek a gimnáziumok között, erősödik-e a vidék? • 8:34: Mi a különbség klikes és nem klikes iskolák között? • 11:53: Kik járnak tehetséggondozókba? •12:40: Milyen képességeket kellene fejleszteni, amit a közoktatás jelen formája nem képes megadni? • 14:02: Milyen a magyar középiskolai oktatás nemzetközi viszonylatban? • 15:54: Hogyan alkalmazkodik a közoktatás a tanárhiányhoz? • 20:15: Mitől lesz jobb egy gimnázium a többinél? • 28:10: Hogyan működnek az alternatív gimnáziumok? Miben másak, mint a többi? • 31:35: Milyen hatással lesz a tanulók és az oktatás helyzetére a kötelező emelt szintű érettségi, a minimumponthatár és a kötelező nyelvvizsga eltörlése? • 36:24: Milyen változások, esetleg előrelépés van a felsőoktatásban? • 38:57: Miért választják a végzős gimnazisták a külföldi egyetemeket? • 39:30: Mennyire kell előre gondolkodni a külföldi továbbtanulásról? És a továbbtanulásról általában? • 41:03: Hova mennek a végzősök a Brexit után? • 42:20: Hazatérnek azok, akik kimentek egyetemre?
10/21/202243 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Fülke Földes Andrással: Tíz nap a posztapokaliptikus Kelet-Ukrajnában

Fülke Földes Andrással: Tíz nap a posztapokaliptikus Kelet-Ukrajnában by HVG
10/10/202251 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - Szergej Gurijev [Angol nyelvű adás]

A Fülke Extra videós adásait a hvg360-on nézheti meg. Ez a műsor 2022. szeptember 23-án jelent meg. A beszélgetés angol nyelvű, feliratozva a hvg360-on nézheti meg. https://hvg.hu/360/20220923_Szergej_Gurijev_Fulke_Extra Aznap, amikor Putyin mozgósítást rendelt el, azzal az emberrel ültünk le beszélgetni, akinél kevesen értik jobban, hogyan működik egy hibrid rezsim. Videós podcastunk legfrissebb adásából kiderül, milyen is Orbán Viktor diktatúrája, milyen hatással lehet rá a válság, és kollaboráns-e az, aki betagozódik a NER-be.
10/9/202234 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Fülke: Tényleg kivárjuk, hogy az egész társadalom a bőrén érezze a tanárok ügyét?

Élőlánc Budától a Keleti pályaudvarig - így indul a nap a fővárosban szerdán, amikor országszerte, reggeltől estig akciózik a pedagógusszakma, a diákok és a szülők egy élhető és fenntartható oktatásért. Hogy mi szükség van erre? A fő célokról a láncot szervező Faludi Andrást kérdeztük, a tanársztrájkok történetét és az elvadult kormányzati reakciókat pedig Szabó Fruzsina, az Eduline vezető szerkesztője összegezte közéleti podcastunk legfrissebb adásában. 0:44: Kicsoda Faludi András, aki élőláncot szervez a tanárokért? (Faludi András válaszol) 1:38: Mi tekinthető sikernek egy ilyen demonstráció után? 3:14: Mennyire vállal felelősséget a tágabb társadalom? 4:41: Fordulópont-e a Kölcsey tanárainak kirúgása? 5:55: Hogyan küzdhető le a Budapest-buborék? 7:13: Hogyan folytathatják a tanárok a tiltakozást, figyelembe véve a kockázati tényezőket? 10:15: Hogyan fest majd az élőlánc? 13:16: Honnan ered a pedagógusok elégedetlensége? (Szabó Fruzsina válaszol) 14:27: Mi vezetett a téli-tavaszi sztrájkhullámhoz? 16:11: Hogyan csúszott össze a tanárok ügye a kampányidőszakkal? 17:31: Pintér Sándor megjelenik a történetben 18:30: Hogyan éledt újra a tanárkérdés tanévkezdésre? 19:55: A kormányzati narratíva a pedagógusbérekről 21:11: Az első nagy diáktüntetés ősszel 23:21: Megtörténik az elképzelhetetlen 25:15: A szolidaritás-probléma, ismét 27:33: Mi jöhet szerda után?
10/4/202230 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke Extra - G. Fodor Gábor

A Fülke Extra videós adásait a hvg360-on nézheti meg. Ez a műsor 2022. szeptember 2-án jelent meg. https://hvg.hu/360/20220902_Fulke_Extra_G_Fodor_Gabor Mi tartja hatalmon Orbán Viktort? Van-e ideológiája a rendszerének, és van-e víziója? Meddig szabad ölelkezni az oroszokkal? Vannak-e morális határok? A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik kedvenc ideológusa volt a vendégünk videós podcastunkban, amelyben világképek csapnak össze, és kiderül, mekkora véleménykülönbségek vannak NER-en belül és azon kívül a világról, a politikáról, hatalmi praktikákról, a média szerepéről.
10/2/20221 hour, 12 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél: Az EU-pénzek az államkasszából éppúgy hiányoznak, mint a pályázók számára

Energiaválság, recessziós félelmek és forintgyengülés közben igyekszik a magyar kormány megegyezni Brüsszellel az uniós forrásokról, már a miniszterelnök is nyíltan beszél arról, hogy ez a pénz hiányzik a magyar gazdaságból. A vita lehetséges kimeneteleiről és tétjéről beszélgettünk a hvg.hu gazdasági podcastjában Nyeste Orsolyával és Arató Lászlóval. ... A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
9/30/202243 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mikor érheti el a munkaerőpiacot a válság?

Mikor érheti el a gazdasági válság a munkaerőpiacot, és kik lehetnek veszélyben? Miért van munkaerőhiány az alacsony munkanélküliség ellenére Magyarországon? És mit tehet az, aki elveszíti az állását? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk közéleti podcastunk legfrissebb adásában, egy héttel a HVG Állásbörze előtt. Tudjon meg többet a HVG Állásbörzéről: https://allasborze.jobline.hu/ 01:00: Mitől nőtt a foglalkoztatottság az elmúlt 12 évben? 04:30: A legfrissebb munkanélküliségi adatok 05:48: Hogyan működik a munkanélküli ellátás Magyarországon? 07:39: Mi a munkanélküliség alsó határa, mit nevezhetünk teljes foglalkoztatottságnak? 11:52: Milyen területeken a legsúlyosabb a munkaerőhiány Magyarországon? 14:50: Mik a divatszakmák? Létezik túlkínálat? 19:21: Több 25 év alatti dolgozik-e az szja-mentesség óta? 23:00: Jöhetnek-e leépítések a válság miatt? Mely szektorok, vállalkozások veszélyeztetettek? 32:47: Érezhető az új katatörvény hatása a munkaerőpiacon? 38:30: Mit kell tudni a HVG Állásbörzéről? Kinek érdemes ellátogatnia rá?
9/27/202241 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Fülke: Orbán megölelgette Putyint a látszatdemokrácia pulpitusán

Mindenkire, de főleg Brüsszelre lőtt parlamenti nyitóbeszédében Orbán Viktor, Oroszországot viszont nem bántotta, sőt. Erről a politikai nyitányról, a szankcióellenes új nemzeti konzultációról, a kormánypárti “bátrak” és az ellenzék szerepéről, a DK árnyékkormányáról és az olasz választások magyarországi hatásairól is beszélgettünk a közéleti podcastunk friss adásában. Elemzésünk az országgyűlés szerepéről: https://hvg.hu/360/20220926_Tettelen_haz_parlament_oszi_ulesszak_orban_fidesz_ellenzek Interjú Szergej Gurijevvel a Fülke Extrában: https://hvg.hu/360/20220923_Szergej_Gurijev_Fulke_Extra
9/26/202248 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke: Brüsszel és Pintér fűti a forró őszt, nem az orosz gáz

Tényleg elesik Magyarország 6400 milliárd forint EU-s pénztől Orbánék miatt? Milyen következménye lesz, hogy az Európai Parlament kimondta: Magyarország egy „hibrid választási autokrácia”? A Mi Hazánknak tett politikai gesztus csupán Pintér “abortuszrendelete”? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk közéleti podcastunk friss adásában, de szóba került az is, mennyire kell tartania “forró ősztől” a Fidesznek. 0:51: Mit számít egy sokadik EP-jelentés Magyarországról? 6:51: Hogyan áll az alkudozás az Unióval? 9:52: Mi kell történjen ahhoz, hogy tényleg elbukjuk az uniós ezermilliárdokat? 13:21: Mártír lehet-e Orbánból? 15:06: Ha nincs a covid és a háború, mikorra csapnak Orbán fejére Brüsszelben? 16:52: Egy univerzális Fidesz-sajtóközlemény és a kormánypárti reakció, amikor szembesítik őket azzal, hogy lebontották a demokráciát 19:10: Mondjuk ki lassan, hogy a Karmelitában is megértsék: van köze az eljárásoknak a „gyermekvédelemhez” és a migrációhoz? 20:02: Veszít-e a Fidesz a támogatottságából a megszorítások miatt? 21:58: HOL. AZ. ELLENZÉK. 24:29: 2/183 – minek lehet ez az aránya? 25:43: Új szereplő a politikai színpadon? 28:45: Miért nem mentegetőzhet a globális válsággal Orbán Viktor? 30:45: Miről szól az abortuszrendelet? 32:06: Lehet-e kötelezni az orvosokat a betartására? 34:10: Miért volt erre szükség? 37:12: Társadalmi visszahatások az abortuszrendelettel szemben Serdült Viktória cikke az abortuszrendeletről: https://hvg.hu/itthon/20220913_abortusz_szivhang_modositas_KDNP_Duro_Dora Bihari Ádám cikke abortuszon átesett nők történeteirőll: https://hvg.hu/360/20220915_Abortusz_nok_rendelet A Fülke júniusi adása a Roe kontra Wade apropóján: https://hvg.hu/vilag/20220630_Fulke_abortusz_egyesult_allamok
9/15/202239 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Most látszik, mennyire nem volt olcsó az orosz gáz" - 200 napja tart a háború

Meddig hergelheti magát Oroszország anélkül, hogy globális katasztrófát idézne elő? Mi zajlik le egy magyar putyinista elméjében? És mikor ihatjuk meg a Kreml-szerelem levét? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk közéleti podcastunk legfrissebb adásában, Nagy Iván László vendége Németh András és Bihari Ádám, a HVG illetve a hvg.hu újságírói voltak, akik a háború kitörésekor Kijevből tudósítottak. 0:40: Miről szól a mostani ukrán előrenyomulás? 3:40: Miért érdemes óvatosnak lenni az ukrán sikerek nyugtázásával? 7:22: Az orosz morál, mozgósítás és ultimátum 11:06: Hogyan változtak az orosz mindennapok az elmúlt 200 napban? 13:34: Vissza lehet-e költözni Ukrajnába? 16:20: Mi történt még a 100. és 200. nap között? 21:05: Miért nem érdekli már az embereket a háború Nyugaton? 26:00: Meddig tarthatóak a szankciók? 28:11: Lehet-e béketárgyalás a háború vége? 30:39: Betekintés a magyarországi putyinisták elméjébe 34:18: Miért ömlik a Kreml-propaganda a magyar kormánysajtóból? 39:34: Hogyan üthet vissza Magyarországnak a kormány oroszbarátsága? Bihari Ádám interjúja Mitrovits Miklóssal: https://hvg.hu/vilag/20220912_Ukrajna_ellentamadas_Oroszorszag Németh András beszámolója a Magyar Békekör eseményéről: https://hvg.hu/itthon/20220911_Ket_ora_a_magyarorszagi_putyinistak_sasfeszkeben
9/13/202244 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Pénz Beszél - Rezsiválság: Reméljük fél-másfél év alatt az egész lezajlik, és csak rossz emlék marad

A korábbi árak többszörösébe kerülnek az energiahordozók Európában, és ezt saját bőrükön is érzik már a magyar háztartások is. Van kiút a rezsicsapdából? Felgyorsul vagy épphogy lelassul a klímaátmenet a válság miatt? Vendégünk Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője és Schum Gergely, az Energiaklub projektvezetője. A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
9/1/202243 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mi a szerepe a tanárnak a gyerek életében? - pedagógusokkal beszélgettünk

A világot változtathatják jobb hellyé, ha maradnak, és nincs joguk reklamálni, ha lelépnek – erről beszélt a Fülke legfrissebb adásában három osztályfőnök, akiket arról kérdeztünk, mi motivál egy tanárt napról napra, tanévről tanévre. Az iskolai évnyitó előtt a bérviták és a fűtéskrízis árnyékában szakmájuk szépségéről és társadalmi súlyáról beszélgettünk a pedagógusokkal.
8/30/202247 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: Nyugalomra semmi ok, a válság még el sem kezdődött!

Miért kellett bosszút állni a meteorológusokon, amikor nem ők hozták meg a döntést, ami ráadásul indokolt is volt? Tényleg éppen most, és ennyiért kell megvenni a Vodafone-t? Mit hajlandó ígérni a kormány az Európai Bizottságnak, hogy jöjjön végre a pénz? – ezekről is szó volt a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában, ahol a kormány és az ellenzék következő lépéseit is megpróbáltuk kisakkozni.
8/23/202241 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

"Most kezd hasonlítani a helyzet a 2008 nyárihoz" - inflációról a Pénz beszél podcastban

Egy éve még a 10 százalékos inflációt is nehezen tudtuk elképzelni, ma már a 20-at sem lehet kizárni. Hol lehet a folyamat vége? Ha egy válság állítja meg a drágulást, az mennyire fog fájni? Vendégünk Farkas Zoltán, a HVG munkatársa és Nagy János, az Erste Bank makroelemzője. *** A podcastban foglaltak kizárólag a megszólalók személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek a meghívott pénzintézet, pénzügyi tanácsadó vagy elemző cég hivatalos szakmai álláspontjának. A podcast tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
8/23/202258 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Fülke Márki-Zay Péterrel: Nem biztos, hogy nincs szükség az ellenzéki pártokra a tüntetéseken

Lehet, hogy fél éven belül belebukott volna egy ellenzéki kormány a válságba – erről is mesélt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és korábbi miniszterelnök-jelölt a hvg.hu közéleti podcastja, a Fülke legfrissebb adásában. A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítóelnöke szerint ahogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel, úgy a katatörvénnyel és a rezsicsökkentés átírásával Orbán Viktor is beismerte, hogy hazudtak – bár ő nem olyan amatőr, hogy ezt szó szerint el is mondja. De milyen alapon állt a katatörvény elleni tüntetéshullám élére szombaton az összellenzéki bukás arcaként? Mit tehetnek a mostani politikai-gazdasági válságban az ellenzéki pártok? Megbukott-e az összefogás, és lesz-e még Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Magyarországon? Ezekről beszélgetett a hódmezővásárhelyi politikussal Gyükeri Mercédesz és Nagy Iván László a Fülke legfrissebb adásában, amely ezúttal videóformátumban és podcastként is elérhető, így SoundCloud-, Spotify- és Apple Music-csatornánk mellett a YouTube-on is megtekinthető.
7/19/202254 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke: Fesztiválozás a kata és a covid után - Kádár Tamással a Szigetről, a Voltról és a Soundról

Karakter nélküli Volt, agyonkritizált Sound, külföldieket vesztő Sziget – mindez két covidév és egy új adótörvény árnyékában. A Sziget Zrt. cégvezetője közéleti podcastunk legfrissebb adásában reagált a csoport fesztiváljait ért kritikákra, mesélt a szervezés kulisszatitkairól és a magyar zeneipar ígéretes projektjeiről is. A podcast egyes témáit az alábbi timecode-okon hallgathatja meg külön-külön: 0:50: Miért olyan a katatörvény a zeneiparnak, mintha egy fekvő emberbe rúgnának bele? 8:22: Miben ugyanolyan és miben más egy fesztivál szervezése Covid előtt és után? 11:54: Hogyan szerveződik meg egy több tízezer embert befogadó fesztivál? Mikor kell nekiállni, milyen apróságokra kell odafigyelni? És jön-e Justin Bieber? 15:35: Milyen a Sziget és a Sound kapcsolata a környéken élőkkel? 21:20: Hogyan lehet egy évre előre megmondani, hogy világsztár lesz-e addigra valakiből? És azt, hogy az marad-e? 30:00: Van-e jövője a Volt Fesztiválnak úgy, hogy már rég elvesztette a karakterét, és jegyeladások terén is rosszul teljesít? 33:30: Mivel ad többet a Balaton Sound a Pumped Gabóknál? 38:50: Kis fesztiválok – ellenfelek vagy hasznos zeneipari résztvevők? 42:00: Mely magyar feltörekvő előadókban lát potenciált Kádár Tamás, és miért azok kapnak helyet a Sziget nagyszínpadán 2022-ben, akik? 46:40: Mennyi embert várnak az idei Szigeten? 48:38: Mennyiben befolyásolta a Szigetet a tulajdonosváltás? 51:45: Mennyiből jön ki egy hét a fesztiválon egy Szigetezőnek? 53:10: Milyen turisztikai hatása van a Szigetnek Budapestre nézve? És mennyi támogatást kap a Sziget azért cserébe, amennyi embert hoz? 56:40: Milyen programok lesznek napközben a Szigeten? 1:00:15: Mennyire fenntartható a Sziget?
7/16/20221 hour, 3 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke: "A katatörvény egy gumicsont, hogy elfelejtsük a rezsicsökkentés végét"

A kormány három nap alatt elfogadott egy törvényt és egy intézkedéscsomagot, amely tökéletesen szembe megy az eddig sokat emlegetett "családok védelmével." De miért kellett a katához így, és ennyire rövid idő alatt hozzányúlni, és kiolvasható-e a sorok között, hogy eljött a rezsicsökkentés vége? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk közéleti podcastunk legfrissebb adásában.
7/14/202245 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke: Benne van a pakliban a 440-es euró - a Raiffeisen vezető elemzőjével beszélgettünk

Elszálló euró, 20 százalékos infláció, gazdasági visszaesés vár ránk vagy megnyugodnak a kedélyek a következő hónapban? Török Zoltánt, a Raiffeisen vezető elemzőjét kérdeztük.
7/8/202234 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Az abortusz nem arról szól, hogy libsi nők meg akarják gyilkolni a gyerekeiket"

A Roe kontra Wade, avagy a szabad abortuszjogot lehetővé tevő amerikai ítélet felülírása után felvetődik a kérdés: visszafele megyünk-e az időben, amikor a konzervatív politikusok a szabadságjogok korlátozásába kezdenek? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában az abortuszvita mellett arról is beszélgettünk, miért ijesztő, hogy a Republikánus Párt és a Fidesz újabban egymástól merítenek. . . . Fotó: Fibonacci Blue
6/30/202256 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Fülke: Ispán, haza, család

“A nemzeti összetartozás eszméjét”, vagy éppen a figyelemelterelést szolgálja a főispáni tisztség és a vármegye elnevezés visszaállítása? Kiknek és mit üzen az ilyen szimbolikus ügyekkel a Fidesz? A pillanat uralása vagy egy saját korszak építése Orbán célja? A Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu krónikásai a királyi udvar legújabb rendelkezéseit vitatták meg. ... One Bard Band by Alexander Nakarada | https://www.serpentsoundstudios.com Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by/4.0/
6/22/202231 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Fülke gazdaságértékelő: Pánikhelyzet nincs, baj viszont van

Nem csak a magyar válogatott, hanem a forint is elért egy emlékezetes négyest a héten, ez utóbbinak annyira már nem örültünk. A kormány azzal küzdene az infláció ellen, hogy meghosszabbítja az üzemanyagok és néhány élelmiszer árának maximálását, azonban az összes többi étel ára ennek ellenére is száguld. Az pedig még tovább fogja növelni az árakat, hogy a különadókat gond nélkül áthárítják a cégek a fogyasztókra, mostanra egyre világosabban látszik, hogy ezt sem lehet megúszni. A Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu újságírói a különadókról, az ármaximálásról és a forintárfolyamról beszélgettek.
6/16/202231 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

zCast: Van kapcsolat a boldogság és a fenntarthatóság között?

Élhetünk fenntarthatóan lemondás nélkül? Van értelme egyáltalán tenni a környezetbarátabb hétköznapokért a szennyező nagyvállalatok és tétlen kormányok mellett? Többek között ezekről a kérdésekről is kérdeztük a zCast következő adásában Dr. Lelkes Orsolyát magyarul most megjelenő könyve, a Fenntartható hedonizmus nyomán.
6/16/202240 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke Szél Dáviddal: Mit kell tanulnunk abból, hogy a gyerekek kifütyülték az angol válogatottat?

Nem, nem rasszisták a gyerekek, de az a társadalom, amely legitimálja az ilyen megnyilvánulásokat, megnehezítheti a jövőjüket. A vasárnapi angol-magyar meccs eseményeire reflektálva a gyereknevelés került a Fülke legfrissebb adásának fókuszába, ahol Szél Dávid szakpszichológussal közösen vizsgáltuk meg, miképp befolyásolja a magyarországi közélet és a digitális tér a gyermekek fejlődését.
6/9/202253 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke a háború századik napján: 10-es skálán 9-est kap Orbán Putyinsimogatásra

Ha lekapcsolódott az orosz-ukrán háború történéseiről a front keletre vonulásával, itt a lehetőség, hogy bepótoljon mindent: a Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu újságírói összefoglalják, hogy állnak a harcok, mit érnek a szankciók, és mennyire hódolt be Orbán Viktor Moszkvának 100 napnyi háborúzás után.
6/3/202249 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az igazi döntőt nem a Liverpool és a Real, hanem a pénz és a romantika játssza

Drámai változások küszöbén áll a profi futball, talán már át is lépte azt: bár a Bajnokok Ligáját idén is egy nagy múltú csapat viheti haza, a pénz lassan leuralja a profi sportot, és már csak idő kérdése, hogy a pénzalapú PSG- és Manchester City-projektek is a csúcsra érjenek. De miért nem tudunk ennek örülni? És miért nem állná meg a helyét Kylian Mbappé a régi idők fociöltözőjében? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a BL-döntő előtt.
5/28/202245 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Most isszuk meg a levét a jóléti költekezésnek"

Valójában ki fizeti meg a rezsicsökkentés és a (nem feltétlenül indokolt) hadikészültség költségeit? A kormány, a multik, vagy maguk az állampolgárok? Orbán ötödik kormányának első hete elapján úgy tűnik, utóbbi kettő: a Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu újságírói; Windisch Judit, Gyükeri Mercédesz és Nagy Iván László beszélgetnek arról, mit jelent a háborús veszélyhelyzet és tulajdonképpen megszorításokat jelentett-e be Orbán Viktor.
5/27/202226 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

zCast: "Sörétes puskaként" kommunikálunk a fenntarthatóságról

Hogyan érhetjük el, hogy a társadalom meghaladja a szelektív hulladékgyűjtés szintjét? A hazai közoktatás feladata egyáltalán a tudatosságra, környezetvédelemre nevelés? A zCast következő adásában az oktatás, a tudatosság és a szemléletformálás megközelítéséből közelítettünk a fenntarthatóság felé és az is kiderül, mi is az az ún. sörétes puska-elv.
5/19/202243 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Fülke: "A Besúgó egy beszélgetésindító, nem egy dokumentumfilm" - interjú a készítőkkel

Áthallások és történelmi pontatlanságok ide vagy oda, A besúgó nem akar több lenni, mint egy fikció, amelyet egy fiatal gárda rakott össze, hogy beszélgetéseket indítson generációk között és a politikai árkokat kikerülve – mesélte Szentgyörgyi Bálint, a sorozat író-rendező-kreátora, és Vas Judit Gigi, A besúgó Enikője közéleti podcastunk legfrissebb adásában.
5/13/20221 hour, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke: Gyanús rendcsinálók és dörzsölt menedzserek Orbán új kormányában

Rogán Antal és Pintér Sándor lesz az új Orbán-kormány két erős embere, a régi nagy visszatérők és a friss üzletemberek nevét elnézve pedig jó eséllyel nem engedjük el Oroszország kezét a következő ciklusban. A Fülkében Dezső András és Baka F. Zoltán beszélgetett Nagy Iván Lászlóval az új kormánynévsorról és arról, mit jelenthet ez Magyarország jövőjére nézve.
5/11/202247 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

zCast: Ne pakoljunk fel napelemeket, amíg szellőztetni sem tanultunk meg

Mekkora befektetést igényel, hogy energiahatékonyabbá tegyük az otthonunkat? Milyen pályázati lehetőségek állnak rendelkezésünkre és kitől kérjünk tanácsot? A zCast következő adásában a zöld otthonokra fókuszáltunk és megnéztük, a tudatosság hogyan jelenik meg a hazai otthonoknál.
5/5/202233 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mellékszereplő lesz-e az ellenzék a NER negyedik évadában?

Megalakult az új parlament, ismét kétharmados kormánypárti többséggel, és egyelőre homályos célokkal. A hvg.hu közéleti podcastjában arra kerestük a választ, mit ért el az ellenzék az alakuló ülés részleges bojkottjával, egyáltalán van-e keresnivalója a parlamentben, illetve mihez tud kezdeni azon kívül? Azt is körbejártuk, mire számíthatunk ebben a ciklusban Orbán Viktortól és a “bátraktól”.
5/3/202243 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Fülke újratöltve: Elszáll-e az árstoppolt csirke?

Újraindul a hvg.hu közéleti podcastja, a Fülke: legfrissebb adásunkban a hvg.hu gazdasági újságírói beszélgetnek arról, hogy a július 1-jéig meghosszabbított árstopok mit jelentenek a magyar állam, a piac, és legfőképpen a fogyasztók számára. Spoiler: a gazdasági szereplők megkérdezése nélkül gazdasági döntéseket hozni nem sok jóval kecsegtet, és a szocializmus hasonló példái sem predesztinálnak szép jövőt az árszabályozás utánra.
4/29/202231 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

zCast: Már az is zöld befektetés, ha kicseréljük az ablakokat

Mennyire szabályozott, mit is nevezhetünk fenntartható befektetésnek? Csábító hozammal is jár egy ilyen, vagy a hosszú távú hatása jobb csak? A zCast következő adásában a fenntarthatóság és a pénzügyek, a fenntartható befektetések és a zöld hitelek kerültek górcső alá.
4/21/202241 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Hadházy Ákos a SzavazóFülkében: “Ha nem tudunk változást elérni, ilyen lesz a 2034-es választás is”

A választási vereség okairól, a kampányban elkövetett hibákról és az ellenzék előtt álló jövőről is beszélt a hvg.hu választási podcastjában, a SzavazóFülkében Hadházy Ákos, aki szerint “nincs olyan hatalom és olyan diktatúra, amire ne lehetne sikeresen politikai nyomást gyakorolni”, csak más eszközökhöz kell nyúlnia az ellenzéknek, mint eddig. A politikus a műsorban beszélt Gyurcsány és Márki-Zay felelősségéről és arról is, milyen receptet ne kövessen semmiképpen az ellenzék.
4/11/202244 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Hajnal Miklós a SzavazóFülkében: "Ne mondja senki azt, hogy megvan a receptje a NER lebontására"

Egy pártvezetőnek most az a dolga, hogy megtartsa a reményt a tagokban és szimpatizánsokban - mondta a SzavazóFülkében Hajnal Miklós momentumos politikus, aki egyéni kerületi győztesként ül be a Parlamentbe. De egy ekkora bukás után lehet még reményről beszélni? Egyáltalán, ki most a főnök?
4/9/202238 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

zCast: Többe kerül a fenntarthatóbb életmód?

Nem könnyű fogódzót találni ahhoz, hogyan lehetnénk fenntarthatóbbak a hétköznapokban. Több megoldás – így például a korszerű fűtés – nagyobb befektetést igényel az elején, sok ponton azonban nemcsak környezetbarátabbá válhat az életmódunk, de a zsebünkben is több pénz marad. A zCast második adásában azt a témát jártuk körbe, hogy luxus-e tudatosan élni, és ha igen, milyen szempontból.
4/8/202242 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

zCast: Elég környezettudatos vagyok, ha csak beszélek róla?

Folyamatosan hallunk és beszélünk róla, mégis majdnem mindenki máskét értelmezi a fenntarthatóság fogalmát, illetve azt, mit tehetne ő ezért. A zCast első adásában azt a kérdést járjuk körbe szakértő beszélgetőpartnerekkel, hogy mennyire fontos kérdés ez a magyarok szemében, mi befolyásolja őket, és mit hajlandók tenni érte.
4/8/202231 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Jámbor András a SzavazóFülkében: Abból kéne kilépni, hogy a saját szavazóinknak politizálunk

A főváros egyik egyéni ellenzéki mandátumát elnyerő Jámbor András szerint az összes pártvezető felelőssége felvetődik, de a mandátumok visszaadása nem vezet sehova. A kudarc okát nem az összefogásban látja, hanem abban, hogy ezt nem tudták jó, és jól célzott üzenetekkel megtölteni.
4/7/202231 minutes, 1 second
Episode Artwork

SzavazóFülke Tóka Gáborral: Az ellenzék egy óriás helyett hat törpeként beszél az emberekkel

SzavazóFülke Tóka Gáborral: Az ellenzék egy óriás helyett hat törpeként beszél az emberekkel by HVG
3/23/202250 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke László Róberttel: Ha Orbán azt mondja, jól állnak, akkor kicsit meg vannak ijedve

SzavazóFülke László Róberttel: Ha Orbán azt mondja, jól állnak, akkor kicsit meg vannak ijedve by HVG
3/16/202237 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke nőnapon: Amit a Fidesz leginkább elvár a nőktől, az teljesíthetetlen

A Fidesz nő- és családpolitikája szavakban erős, eredményeit tekintve viszont már nem egyértelmű siker, ráadásul a körítés, a kommunikáció sem túl korszerű, miközben a nők megbecsülését, társadalmi szerepét illetően bőven lenne még tennivaló, és ez az ellenzéknek sem könnyű feladat - derül ki a hvg.hu választási podcastja, a SzavazóFülke nőnapi adásából.
3/8/202232 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kijevi tudósítóink: "Száz százalékos a félelem, a fájdalom, de az önzetlenség is."

Kedden ért vissza Magyarországra az ukrán fővárosból a HVG két újságírója, Bihari Ádám és Németh András, valamint fotósunk, Túry Gergely. A hvg.hu podcastjában arról meséltek: milyen az, amikor háborúra ébred az ember, hogyan élték meg a harcokat a kijevi civilek, és az is kiderül, hogyan segített hazajutásukban egy macska.
3/2/202245 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke különkiadás: „Putyin egy alacsony lángon égő viszályban rántott lángszórót”

Lehet-e hatással a magyarországi választási kampányra mindaz, ami Kelet-Ukrajnában történik? A HVG két újságírója is az orosz-ukrán határ felé veszi az irányt, előtte viszont összefoglalták a konfliktus eredetét és lehetséges kifutásait a hvg.hu SzavazóFülke podcastjának rendkívüli adásában.
2/22/202229 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke: Lenne elég ellenzéki szavazat a győzelemhez, csak rossz helyen

Április 3-án a választási eredmény parlamenti mandátumokat jelentő szavazatszámokból áll majd össze. Most az látszik, hogy a Fidesznek van nagyobb esélye a kormányalakításra, de attól, hogy ennek az ellenkezője kevésbé valószínű, még megtörténhet – mondta a SzavazóFülkében Sanyó Ádám adatelemző, a mandátumbecsléseket készítő taktikaiszavazas.hu oldal üzemeltetője.
2/18/202238 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke: Amiról Orbán beszélt az évértékelőn, és amiről nem

Sokkal érdekesebb annál, ami az évértékelőben elhangzott, az, ami kimaradt belőle. Hiányzott az igazán átütő választási ígéret, szó volt viszont Brüsszelről, Sorosról, gombászó baloldalról – az Orbán-beszédet elemeztük.
2/12/202231 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke: A lényeg, hogy a Fidesz-szavazó lássa, Orbán Viktor nem vagyonos ember

A vagyonnyilatkozati rendszer a politikai fékek és ellensúlyok rendszerének kardinális eleme – lehetne. Ezzel szemben mostani formájában a demokrácia paródiája, amelyben a miniszterelnök jószerivel nincstelen, a kenőpénzek sosem bukkannak fel, de még a luxus is teljesen szabályosan eltűntethető. A 2022-es vagyonnyilatkozatokról és annak már-már szórakoztató természetéről beszélgettünk a hvg.hu politikai podcastja, a SzavazóFülke legfrissebb adásában.
2/1/202224 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Tóta W. a SzavazóFülkében: Az ember már nem a nagy Ő-t, hanem a reális kisebbik rosszat keresi

Kétfarkú Kutyák, Mi Hazánk és Gattyán György legnagyobb vállalkozása – vajon bejutnak-e ezek a pártok a Parlamentbe, kellhetnek-e egy koalícióhoz, és egyáltalán, milyen szerepet töltenek be a duális erőtérben? Ezekről beszélgetünk a SzavazóFülkében, ahol szóba kerül a politikai divat is.
1/21/202235 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

SzavazóFülke: Rá lehet-e tetoválni a sertéscombra, hogy a kormány jó?

Egy hónap múlva kezdődik el hivatalosan az amúgy már régóta zajló kampány, amelynek részeként a kormány folytatja az osztogatást, hangulatjavító intézkedésként pedig élelmiszer-árstopot vezetett be. A kampányt a héten meghatározó témákról beszélgettünk a hvg.hu közéleti podcastja, a SzavazóFülke legújabb adásában.
1/15/202231 minutes, 1 second
Episode Artwork

SzavazóFülke: Csak fegyverszünetet, vagy békét is köt az ellenzék?

Milyen belső feszültségek és viták feszítik az ellenzéket, hová lett az összefogás pártjainak lendülete az előválasztás után és miért viselkedik olykor elszabadult hajóágyúként a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter – ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG kampányidőszakra megújult közéleti podcastjában, a SzavazóFülkében.
1/7/202222 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Legalább a karácsonyi asztal mellett érezzük úgy, hogy jól élünk!"

Sokan annyi bejglit sütnek karácsonykor, hogy még húsvétra is marad – mondja a Séfek Séfe című műsorban is szereplő Wolf András szakács. Mást eszünk ma karácsonykor, mint pár évtizede? Mit tegyünk, ha nem akarunk kidőlni a karácsonyi lakoma után? A karácsonyi ételek tradícióiról beszélgettünk a Fülkében.
12/18/202119 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Fülke: Miért érhet 80-100 milliót egy végrehajtói praxis?

Jövő hétfőn felfüggeszthetik Völner Pál fideszes képviselő mentelmi jogát, akit vesztegetés gyanúja miatt kért ki Polt Péter legfőbb ügyész. Völnert a gyanú szerint a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke vesztegette meg, a korrupciós ügyben több végrehajtó érintett. Állítólag a szervezeten belül is nagy volt a korrupció. A témáról Szender Zoltán ügyvéddel beszélgettünk.
12/11/202123 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mit mondhatnak el nekünk I. András csontjai?

A mai vendégünk Mende Balázs Gusztáv, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa. A tihanyi apátság király kriptájában fekvő I. András király és családjának csontanyagait vizsgáló kutatót arról kérdeztük, mit tudhatunk meg a vizsgálatokból, kiderül-e hol fekhetnek a királyné maradványai és miért éppen Tihanyban temetkezett a pogányokkal egykor még szövetséget is kötő király egy általa alapított apátság kriptájába. Tartsanak velünk!
12/4/202124 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Fülke: "A sportolók általában akkor beszélnek ki az edzőjükről, ha már nagy a baj"

Vendégünk Lénárt Ágota sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem pszichológiai és sportpszichológiai tanszékének vezetője, egyetemi docens. Vele az elmúlt időszak edző-botrányairól beszéltünk és arról, hogyan változhat meg az élsportolók élete és hogyan kell megváltoznia az edzők módszereinek.
11/27/202120 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az árdrágulás csúcsán járhatunk

A mai adásban Trippon Mariannal, a CIB Bank vezető elemzőjével beszélgetünk az elszabadult inflációról, arról, hogy meddig kell hozzászoknunk a folyamatos árdráguláshoz és hogy a saját várakozásaink is csak tovább ronthatnak a helyzeten. Tartsanak velünk!
11/20/202117 minutes
Episode Artwork

Fülke a lengyel-fehérorosz határról: Szemünk láttára zsarolja Lukasenka és Putyin az EU-t

Kollégáink, Bihari Ádám és Németh András a lengyel-fehérorosz határ közelében vannak, hogy tudósítsanak a legújabb menekültválságról. A beszélgetést péntek délután 3-kor rögzítettük.
11/13/202117 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Fülke: Kiválthatja-e valaha a vasút a fapados repülést?

A fapados repülőgépek szélesre tárták az ajtót a világra a kispénzű utasok számára is, viszont a repülés óriási terhelést jelent a környezet számára. Létezik középút? A Fülke vendége Fleischer Tamás kutató és Széles Dávid, a Vonattal Európában honlap szerkesztője.
11/6/202123 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

"Néha az az érdekesebb, hogy kit nem figyelnek a szolgálatok" - Dezső András a Fülkében

A Fülke mai vendége a Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori című könyvek szerzője és egyben kollégánk Dezső András. Vele arról beszélgetünk, vajon ártott-e a titkosszolgálatoknak, hogy könyvében kiteregettte néhány módszerüket. Miért van szükségünk a szolgálatokra, mik voltak a legnagyobb sikereik és mik a kudarcaik? És kiderül, hogy talán nem is az a fontos, kivel foglalkoznak a titkosszolgálatok, hanem az, hogy kivel nem.
10/30/202134 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

"Nem biztos, hogy október 23. mindig nemzeti ünnep marad" - Rainer M. János a Fülkében

A Fülke vendége Rainer M. János Széchenyi-díjas történész, az 1956-os Intézet volt főigazgatója. Értünk-e még bármit a 65 évvel ezelőtt történtek valódi üzenetéből? Felülírták-e a 2006-os események 1956 emlékét. És szükség van-e egyáltalán emlékezetpolitikára? Meghökkentő válaszok.
10/23/202129 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Hajdu Gergo

Hajdú Gergő, az előválasztást lebonyolító civilszervezet, az aHang kampányigzagatója szerint elképzelhetőek kisebb fennakadások az előválasztásban, ha a Karácsonyt támogató aktivisták felállnak.
10/9/202119 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Kuncze Gábor a Fülkében

A Fülke vendége Kuncze Gábor, akivel az előválaszás első fordulójának az eredményeiről beszélgettünk. Szóba került még a síkfutás, az okos nők mögötti hülye férfiak és az SZDSZ nyomai a szavazólapokon. Tartsanak velünk!
10/2/202116 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Nem a migrációról és nem is a klímáról szólnak a német választások"

Véget ér-e Merkel távozásával a merkelista Németország időszaka? Hogyan alakul majd a magyar-német viszony, ha a zöldek kapják a külügyminiszteri posztot? Miért hiszik sokan még ma is azt, hogy a Harmadik Birodalom nem szűnt meg? A Fülke vendége Diseri Dóra, a Deutsche Welle magyarországi szerkesztőségének vezetője.
9/25/202126 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Aki képes megölni a gyerekét, az végtelenül egoista"

Csak a saját érdekeit tartja fontosnak és nem szereti a gyerekét, aki képes elvenni az életét. Spronz Júliával a dunakeszi családgyilkosságról beszélgettünk.
9/18/202124 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Virovacz

A mai adásban Virovácz Péterrel, az ING Bank makroelemzőjével beszélgetünk arról, tényleg megtörténik-e a jelentős minimálbéremelés és milyen következményekkel járhat. Várható-e a csődhullám, vagy elbocsájtások a megemelkedett munkavállalói kiadások miatt és mit szól majd mindehhez a jegybank?
9/11/202120 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Sikeres nyár és bődületes munkaerőhiány a vendéglátásban

A mai vendégünk Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, akivel arról beszéltünk, hogyan konvertálhatóak az idei nyár sikerei a szállásadói és vendéglátó szektor jövőjébe. Drasztikus, vagy brutális a szektort elhagyó munkaerő létszáma? Miért jó, hogy itthon nyaraltunk? Tartsanak velünk!
9/4/202118 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Fülke: Összeomlás várható a közoktatásban, ha nem változik semmi

Akár a gyerekek 60 százaléka is a robotizálás áldozata lehet a munkaerőpiacon pár éven belül, ha nem oldódik meg a magyar közoktatás számtalan válságtünete. A tanárhiány sok helyen már most érezteti a hatását, amikor szakképzetlen munkaerővel töltik be a réseket az iskolákban. A Fülke vendége Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
8/28/202122 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Fülke: És akkor kiderült, hogy a vendéglátóm tálib

Ezen a héten Belényi Dániel globális túravezető, az Útikalauz modern nomádoknak című könyv szerzője a vendégem, aki többször dolgozott és turistáskodott is Afganisztánban az elmúlt évtizedekben. Mit szólt, mikor a vendéglátójáról kiderült, hogy tálib? Találkozott-e afgán nőkkel? Léteznek-e egyáltalán afgánok? Tartsanak velünk!
8/21/202118 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Fülke: A lengyel kormány bosszúja

A héten a Fülke vendége Domány András, a HVG munkatársa, akivel arról beszélünk, miért lehet annyira fontos a lengyel kormánynak elhallgattatni az utolsó független tévécsatornát, hogy még a kisebbik kormánypárt és az Egyesült Államokkal ápolt jó viszonyt is beáldozták érte. Képes lehet egyáltalán profitálni ebből az ellenzék és mi a különbség Budapest és Varsó között?
8/14/202122 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Fülke: Hol csúszott el 77 milliárd forint?

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány elnöke a Fülkében beszélt arról, milyen kiválasztási folyamaton esett át a konzorcium, amelynek már nem is vezetői, csak tagjai, de a kormánynak úgy látszik még így is szúrta a szemét az alapítvány.
8/7/202113 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke Tokióból: "Nézők nélkül nincs katarzis"

Ünnepi hangulatról szó sincs a zártkapus játékokon, de a feladattal, hogy megmentsék az olimpiák jövőjét, egyelőre nem állnak rosszul. Erről is beszéltünk a hvg.hu közéleti podcastjában, a Fülkében a Tokióból jelentkező Horn Andreával. Ahogy arról is, hogy a sportolók mentális egészsége lehet-e a közeljövő nagy témája, hogy valóban akkora nagy ügy-e Hosszú Katinka gyengébb teljesítménye, és persze arra is tippeltünk, a magyarok közül kik hozhatnak meglepetést az olimpia második hetében.(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
7/31/202131 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Fülke: A hatvanpusztai Orbán-birtok kulisszatitkai

A hatvanpusztai Orbán-birtokon zajló építkezés részleteit a HVG360 részleteiben feltárta, az oknyomozó riport egyik résztvevője azonban most a helyszíni nyomozás részleteiről is beszámol.
7/24/202120 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke: Lakásmaffia Óbudán

Gyanús haláleset, amatőr cetlik nagylelkű ajánlatokkal és rettegő idősemberek. Óbudán több jel utal arra, hogy igen tevékennyé vált a lakásmaffia. A Fülkében utánajártunk, hogy egy-két felkapott esetről van-e szó, vagy rendszerszintű visszaélések előkészítéséről.
7/17/202121 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Vigalmi negyedet csinálnak a Városligetből"

Budapest főtájépítésze szerint a vírushelyzet után tömegével ömlenek az emberek a közparkokba és ezzel nincs baj, de a tömegrendezvények nagyon gyorsan milliós károkat okozhatnak a városi zöldben. A legelésző juhnyájak ötletét szerinte félreértették, de ettől még komolyan gondolja.
7/3/202119 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az EB egy óriási kihagyott ziccer

Hatalmas lehetőség lett volna ez Európa Bajnokság a budapesti turizmus újraindítására, de a kormány kihagyta ezt a lehetőséget - mondta Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
6/26/202119 minutes, 1 second
Episode Artwork

Jocó bácsi a Fülkében: Olyan légkör kell az iskolába, hogy merjenek előbújni

Balatoni Józseffel, vagyis Jocó bácsival beszélgettünk arról, hogyan hat majd az iskolai életre a kedden elfogadott jogszabály, amely tabusítja a homoszexualitás témáját.
6/19/202120 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Bedugult a főváros - most mi lesz?

Önmagában se a kerékpársávok, se P+R parkolók nem jelentenek megoldást a dugókra - Szalay Áronnal, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökével beszélgettünk.
6/12/202122 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Fülke: Kína - Szabad-e provokálni a sárkányt?

Hogyan védheti meg a saját érdekeit Magyarország úgy, hogy közben élvezzük a magyar-kínai barátság előnyeit is? Matura Tamás Kína-kutatóval beszélgettünk a Fülkében.
6/5/202124 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Fülke: Mire jó, ha listázzuk a pedofilokat?

Lux Ágnes gyerekjogi szakértővel kibeszéltük a kormánypárti képviselők által beterjesztett gyermekvédelmi csomag részleteit.
5/29/202124 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke: Milyen Afganisztánt hagyunk hátra?

A Fülkében Wagner Péterrel, a Külügyi Intézet vezető kutatójával beszéltünk a nemzetközi koalíció eredményeiről és a magyar honvédség jövőjéről.
5/22/202122 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Ami most történik, az hosszú távon is tragédia Izrael számára"

Hirschberg Katalin, az izraeli mentőszolgálat mentőápolója, akivel megbeszéljük, miért lehet a mostani az elmúlt évtizedek legsúlyosabb konfliktusa az izraeliek és a palesztinok között.
5/15/202123 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke: A választások körvonalai a költségvetésben

Kovács Gábor, a HVG újságírója szerint látszanak a választások jelei a 2022-es költségvetésen
5/8/202124 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

"Ezekkel a törvényekkel megpuccsolta az államot a parlamenti többség"

Több mint 1000 milliárd forint állami vagyont szervezett ki a kétharmados parlamenti többség alapítványokba. Ezek részben az egyetemek fenntartói lesznek, de létrejött öt közalapítvány is. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ez még a NER-ben megszokott vagyonmozgáshoz képest is nagyságrendi ugrás, a rendszert pedig az örökkévalóságnak tervezték.
5/1/202123 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Gerendai Károly a Fülkében: Összeszorított foggal próbáljuk kibírni

A teraszok már nyithatnak, de rengeteg hely zárva marad, sokan örökre. Tisztulni fog a piac, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a jó éttermek megmaradnak, a rosszak pedig bezárnak. Inkább a kapcsolatok számítanak - mondta Gerendai Károly a Fülkében.
4/24/202129 minutes
Episode Artwork

Bencze Ágnes: A postcovidosok krónikus fáradtságára nincs speciális gyógyszer

A legutolsó adatok szerint a koronavíruson átesett betegek 30 százaléka szenved postcovidos tünetektől. Bencze Ágnes kardiológussal és belgyógyásszal beszéltünk a tünetekről és arról, mit lehet ellenük tenni.
4/17/202111 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Fülkében

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Fülkében by HVG
4/2/202125 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke: 300 ezer szülő van egyedül

A Fülkében Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője beszélt a gyereküket vírushelyzet idején is egyedül nevelő szülők helyzetéről.
3/27/202122 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

EUrológus: "A Fidesz kikormányozta magát a senki földjére"

A Fidesz kilépett az Európai Néppártból, ezzel a közösség elengedte a Fideszt, a magyar kormányt és részben az országot is - mondta a Fülkében Arató László, az EUrológus munkatársa.
3/20/202126 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Duda Ernő: Az emberi hülyeség is kellett hozzá, hogy ebből ekkora járvány legyen

A koronavírus még csak most adaptálódik az emberi fajhoz, ezért még viszonylag hosszú időn keresztül megjelenhetnek jobban fertőző mutánsok, amelyek ellen esetleg a jelenlegi oltások sem védenek - mondta a hvg.hu podcastjában, a Fülkében Duda Ernő virológus, immunológus professzor, aki szerint ez 1-2 év alatt fog lecsengeni.
3/13/202142 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Fülke: Szél Dávid pszichológus a karanténról

Szél Dávid gyermekpszichológus beszél a karanténhelyzet túlélési praktikáriról a Fülkében.
3/6/202124 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Krekó Péter: "A harc, amit a kormány folytat, szinte örökre fenntartható"

Hogyan épült le a jogállamiság az elmúlt 11 évben? Maradt-e még szabad, elfoglalható terület? Mi az igazsága a kormánynak abban, hogy alaptalanul vádolja a külföld? Ezekről beszélgettünk Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával a hvg.hu közéleti podcastjában, a Fülkében.
2/27/202129 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Fülke: Hol jelölheti ki az állam a magánéletünk határait?

A magánélethez kapcsolódó alapjogokról beszélgettünk az örökbefogadástól az eutánizáig Asbóth Mártonnal, a TASZ magánszéfraprojekt-vezetőjével.
2/20/202127 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Kende Ágnes a Fülkében: "Állandó oktatási reformban vagyunk"

Kende Ágnes a Fülkében: "Állandó oktatási reformban vagyunk" by HVG
2/12/202124 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Kovácsy Zsombor: Az az életszerű, ha egy oltóponton egyféle vakcina lesz

Kovácsy Zsombor: Az az életszerű, ha egy oltóponton egyféle vakcina lesz by HVG
2/6/202123 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

DJ Infragandhi a Fülkében

DJ Infragandhi a Fülkében by HVG
1/30/202122 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Még léphet szintet a kampány durvasága"

Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions alapító-igazgatójával beszélgettünk a választási kampány durvulásáról.
1/22/202128 minutes
Episode Artwork

Perlusz László a Fülkében: Biztosan nő februártól a minimálbér

Csak az nem mindegy, mennyivel. A munkaadók hajlanak a 4 százalékra, a szakszervezetek nem engednek az 5 százalékból. A labda a kormány térfelén pattog.
1/16/202124 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke: Ostrom után Washingtonban

A Fülkében Nagy Gáborral beszélgettünk arról, valóban kiseprűzhető-e Donald Trump elnök a Fehér Házból még a hivatali idejének lejárta előtt.
1/9/202126 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Fülke: Máshogy iszunk a karanténban - Demetrovics Zsolt, addiktológus

Nem feltétlenül iszik, vagy drogozik máshogy a magyar a karantén alatt, de a bezártság miatt romló lelkiállapot sok embernél súlyosabb függőséget idézhet elő. A leszokáshoz pedig mindenképp érdemes segítséget kérni. Demetrovics Zsolt addiktológussal beszélgettünk.
12/30/202025 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Mészáros Gergely pszichiáter a Fülkében: Ér azt mondani karácsonykor, hogy nem vagyok jól

A mostani ünnepi időszak mindenkinek nehéz, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy szabadon látogathatjuk a rég nem látott rokonokat. Mészáros Gergely pszichiáter szerint azonban a nehézség is az élet része, és a nehéz érzésekkel kapcsolatban is egy valami biztos: egyszer elmúlnak.
12/23/202019 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Fülke: Fordítva sül el a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelés

A Társaság a Szabadságjogokért munkatársa szerint ugyanis még azokat is korlátozza, akik egyébként magukat kereszténynek vallják.
12/19/202020 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke: Több éves előnyt kaphatott Orbán

A Fülkében Gyükeri Mercédesz, a hvg.hu újságírója volt a vendégünk. Megkérdeztük, hogy a vétó-fenyegetés elvonulásával véget ért-e az adok-kapok legalább egy rövid időre, ki állhatott fel győztesen az asztaltól és beszélgettünk arról is, lehet-e Magyarország az új Nagy-Britannia, nem jó értelemben.
12/11/202023 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a Fülkében

A mai adásban Lénárd Ritával, a Magyar Orvosi Kamara alelnökével beszélgetünk arról, meghalhat-e bárki egy magyar kórház covid osztályán azért, mert túl sok beteg jut az orvosi személyzetre. Veszélyesebb hely-e a covid-osztály az intenzívosztálynál? Lesz-e tömeges elvándorlás az egészségügyből a járvány után? És javult, vagy romlott-e a kapcsolat a kormány és a kamara között az utóbbi időben?
12/4/202020 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Fülke a QAnonról: Krekó Péter és Török Bernát

Fülke a QAnonról: Krekó Péter és Török Bernát by HVG
12/2/202027 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az unióban még mindig nem szoktak hozzá Orbán tárgyalási technikájához

A magyar és lengyel államfő továbbra is kitart az uniós költségvetés és az újjáépítési alap vétója mellett, ha nem választják le arról a jogállamisági kritériumot. Mi lehet a vita vége? Mi történik, ha nem lesz hét éves uniós költségvetés? Miért szokatlan Orbán Viktor tárgyalási technikája, és milyen lehet azt hallgatni, hogy Soros György pókként szövi hálóját? Erről beszéltünk Zalán Eszterrel, az Euobserver újságírójával, az Eurológus egyik alapítójával.
11/28/202019 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Az iparkamara már dolgozik azon, hogyan lehetne az iparűzési adót csökkenteni

Nagy Elek, a BKIK elnöke a Fülkében azt mondta: olyan nagy a válság, hogy akár meghökkentő javaslatok is szóba jöhetnek. A BKIK-nak két forgatókönyve is van, ebből egyet továbbítanak majd Parragh Lászlónak.
11/14/202020 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Nagy Gábor a Fülkében: Legkésőbb december 14-én lesz elnöke Amerikának

Az elektorok aznap szavaznak. Addig mehet a politikai purparlé.
11/7/202024 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Fülke az amerikai elnökválasztásról: ebből politikai purparlé lesz

Mindkét oldal csalást kiálthat, a HVG külpolitikai újságírója, Nagy Gábor szerint. A példátlan mennyiségű levélszavazat okozhat meglepetéseket.
10/31/202035 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Hann Endre: Nem lepne meg, ha az ellenzék tartana a győzelemtől

A jelenlegi adatok alapján az ellenzéknek lehet esélye arra, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon legyőzze a Fideszt - mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. Az a mohóság, amivel a Fidesz most építkezik, Hannban azt a gyanút kelti, hogy a kormánypárt kutatásai sem mutatnak nagyon biztató számokat. Az ellenzéknek nem lehet más célja, mint a győzelem, de az sem lepné meg, ha a várható koalíciós nehézségek és a Fidesz viselkedése miatt ettől kicsit tartanának.
10/24/202023 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Fülke: ha nem jön kormányzati segítség, a részmunkaidősöket ki fogják rúgni

Már nem sokáig húzhatja a kormány, hogy ne nyúljon a zsebébe és segítse ki a budapesti turizmusból élőket, a K&H vezető elemzője szerint.
10/17/202025 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Csőbe húzta-e a miniszterelnök az orvosi kamarát?

Nagyon meglepődött a kamara vezetése, amikor először meglátta az orvosi bérek emeléséről (is) szóló törvényjavaslatot. Azt pedig már egyenesen kritikán alulinak tartja a szervezet, hogy mindössze 3,5 órájuk volt a jogszabály véleményezésére.
10/10/202023 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Lantos Gabriella: Nem a kormány fogja bezárni a kiskórházakat, hanem az orvoshiány

Nagyon komoly strukturális reformnak ágyazott meg az orvosok jogállásáról szóló, kedden elfogadott törvény, amit becsomagoltak egy béremelésbe - mondta a hvg.hu Fülke című podcastjában Lantos Gabriella egészségügyi szakértő. Március elején világosan látni lehet majd, hogy valójában mekkora ellátórendszert tud fenntartani ennyi orvos. Ebből egy nagyon jelentős kapacitásszűkítés is lehet.
10/8/202019 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Ascher Tamás: "A kormány szándéka a leckéztetés"

A kormány vagy a saját szélsőjobbjának akar kedvezni, vagy a klientúra azon részének, amely nagyon befolyásos ebben a pillanatban a jobboldalon - mondta Ascher Tamás rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtekről. Ascher az egyetemi autonómia megszűnése miatt szeptember 1-én felmondott.
10/3/202023 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Somody Imre a Fülkében: Be kell látni, hogy nem érjük utol az osztrákokat

Vagyonát a Plussz pezsgőtablettával alapozta meg, még a rendszerváltás előtt. Szerette volna az oktatást és az egészségügyet is megreformálni, de belátta, nem megy. Ma vácegresi birtokán homoktövissel foglalkozik, és független önkormányzati képviselő. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, benne az első magyarországi milliárdosok egyike.
9/26/202044 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Kolosi Tamás a Fülkében: Orbán most veri el a port az értelmiségen a választási vereségeiért

A javak újraelosztása zajlik Magyarországon, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. A hatalom klientúrát épít, ennek egy fejezete a Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandolása. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, amelynek vendége ezúttal Kolosi Tamás, a TÁRKI alapító elnöke, a Líra Könyv Zrt. vezetője.
9/19/202042 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Almási Tamás, filmrendező: "Egy úthenger elindult, de előtte még sárral megdobáltak bennünket"

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára szerint nagyon nehéz megérteni, hogy miért ömlött az egyetem tanáraira irdatlan mennyiségű vád, aminek nagy része minden alapot nélkülöz.
9/14/202030 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Palotás János: "Ismerek jó pár NER-vállalkozót, de tanácsot soha nem adok nekik"

Az ismert üzletember ugyanakkor cseppet sem neheztel azokra a vállalkozókra, akik olyan céget hoztak létre, ahol a mindenkori hatalom a megrendelő.
9/5/202048 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Hont András a Fülkében: "Semmi köze a Fidesz legyőzésének ahhoz, hogy az ellenzék mit csinál"

Mit kellene csinálnia az ellenzéknek, miben volt igaza Orbán Viktornak - erről szól a hvg.hu eheti közéleti podcastja, a Fülke, melynek vendége Hont András volt. A beszélgetést péntek kora délután, a "satu" részleteinek bejelentése előtt rögzítettük.
8/29/202029 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Fülke: Sikerülhet megdönteni Lukasenkát

Sok múlik a hétvégi tüntetéseken.
8/22/202025 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Annyian vannak a Balatonnál, hogy van, aki autóban, az útszélén éjszakázik

Sok esetben a járványügyi óvintézkedésekre is fittyet hányva nyaralnak az emberek a Balatonnál. Az ottani települések rég láttak ekkora érdeklődést a tó iránt. Kérdés: az idei tapasztalatok alapján lesz-e jövőre is turistaroham a Balatonnál.
8/16/202026 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Fülke: a gödi polgármester elmondta, hol hibázott

Balogh Csaba a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, ha lesz időközi önkormányzati választás a városban, újra elindul a polgármesteri posztért, és az itt kijelölt különleges gazdasági övezet ellenére is úgy gondolja, hogy a helyiek ismét megválasztanák. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/8/202021 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Az Indexről a Fülkében: Orbán mérhetetlen cinizmusa mutatkozik meg a történtekben

Tudatos támadássorozat vezetett odáig, hogy az Index szerkesztősége szinte egy emberként mondta azt, hogy elég volt, felállnak és távoznak a laptól. Erről szól a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja a héten.
8/1/202033 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Pulai a Fülkében: Deresre akarják húzni Orbánt Európában

Csak még nem tudták, még jött el az ideje – állítja a Publicus ügyvezető igazgatója. Orbán szerinte műanyag karddal ment Brüsszelbe, de összejött egy döntetlen. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
7/25/202026 minutes
Episode Artwork

Enyedi Zsolt: Az irány egyértelmű, az autokrácia felé teszünk lépéseket

A CEU leköszönő rektorhelyettese szerint az egyetemnek azért kellett távoznia, mert a kormány őket is betolta az ellenségek sorába.
7/18/202030 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Pálinkás József: Itt az ideje, hogy a vagyonosabb emberek rájöjjenek, van társadalmi felelősségük

Az MTA volt elnöke nem tudja, hogy mikor szüntetjük meg az esztelen politikai szembenállást, azt viszont tudja, hogy rajtunk is múlik, „hiszen van egy szavaztunk.” A Lánchíd körüli politikai csatározást méltatlannak tartja, az MTA-nak pedig meg kell újulnia. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
7/11/202029 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke: „Orbán tudatosan játszik rá a kádári reflexekre”

Melyek az azonosságok és melyek a különbségek a Kádár- és az Orbán-rendszer között? Egyáltalán: rendszer-e Orbáné? Mi Orbán legnagyobb szerencséje és mi a legnagyobb kihívás, amivel most szembekerült?
7/4/202036 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke: Aki eljátszott a gondolattal, hogy turistáskodna Budapesten, most foglaljon!

A turizmus ágazatban nagy a gond, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tökéletes úti célok Magyarországon. A kínálat az olcsótól a luxusig megvan, és ha valaki csak a tavakat és a borvidékeket végigjárja, öt évre elég programot talál – mondja Varga G. Gábor, szenvedélyes utazó.
6/27/202026 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Az Amnesty vezetője a Fülkében: A kormány is fogad el pénzt külföldről – Kínától és Oroszországtól

Az Európai Bíróság néhány nappal ezelőtt ítéletében kimondta, jogellenes a magyar civiltörvény, ugyanis a civil szervezetek külföldi személyek általi finanszírozására vonatkozóan a magyar állam által előírt korlátozások nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Vig Dávid a hvg.hu podcastjában azt mondta, a kormányhoz érkező kínai és orosz hitelek szintén felfoghatók külföldi támogatásokként, ráadásul ki tudja, hogy a hitelező ilyenkor mit kér cserébe.
6/20/202039 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Csizmadia Ervin: Sánta maradt a magyar demokrácia

Látja-e magát a magyar társadalom? Mennyiben segítene a demokratikus állapotok javításán az, ha az olyan intézmények, mint a film, jobban segítenék az edukációnkat?
6/13/202031 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Valuch: Bizonytalanság és kiszolgáltatottság jellemzi az elmúlt száz évet

Csak a Kádár-korszakban volt tizenöt nyugodt év. De ezzel együtt nem értelmezhető a munkásság mint fogalom Magyarországon.
6/6/202031 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Fülke: „Orbán csak annyira zseniális, mint az, aki Mercedes jelet ragaszt egy Skodára"

Visszaadja a különleges felhatalmazást a kormány, de rögtön meg is szavaztat magának egy másikat. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
5/30/202034 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Linczényi Márk: A járvány után demokratikusabb világ jöhet a zeneiparban

A zenésszel arról beszélgettünk, hogy szerinte őrült világ ez, mintha csak tinédzserek élnének a Földön.
5/23/202029 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Körösényi András az Orbán-rezsimről: „Diktátor a nép jóváhagyásával”

A magyar miniszterelnök kivirult a koronavírus-járvány idején, él, mint hal a vízben – mondta a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában Körösényi András. A politológus egyetemi tanárral a közelmúltban megjelent könyveiről és a vezérdemokráciákról is beszélgettünk.
5/16/202033 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Fülke: Okos húzás más országok élénkítő csomagjainak farvízén utazni?

Eddig a tőzsdei elemzők is az egészségügyi adatokat nézték, hogy a gazdasági kilátásokról képet alkossanak. De mit kell nézni a nyitást követő hetekben? Mi mutatja meg, milyen mély lesz a válság Magyarországon és a világban? Erről beszélgettünk a Fülkében a Concorde Csoport vezető stratégájával, Móró Tamással.
5/9/202038 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Kukorelly a Fülkében: Azt remélem, a járvány után jobb emberek leszünk

Mert most kipróbáljuk, milyen nem leszegett fejjel rohangálni. Az író azt mondja, rossz az akusztikája, de jól érzi magát. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
5/1/202034 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Fülke: „Válságban éri meg pénzt tolni a futballba”

A magyar kormány a gazdaságvédelem részeként tekint a sportra, ezért erősen védelmébe vette ezt az iparágat is. Dénes Ferenc sportközgazdász a hvg.hu közéleti podcastjának, a Fülkének a vendége.
4/25/202029 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Fülke: „A kormány vagy nem érti, vagy nem vallja be a válság súlyosságát”

A magyar kormány válságkezelő intézkedéseiből az látszik, hogy megpróbálják tagadni a valóságot. Vendégünk Prinz Dániel közgazdász, a Harvard Egyetem PhD-hallgatója. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
4/18/202030 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A koronavírusról a Fülkében: Történik valami, amiről semmit sem tudunk

A magyar egészségügy jól vizsgázott eddig a koronavírus-járvány alatt. Erről, a sajtó állapotáról, Orbán Viktorról és a járványgörbékről is szó lesz a hvg.hu közéleti podcastjában.
4/11/202036 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Lénárd Rita a Fülkében: Kizsigerelt állapotban találta a koronavírus az egészségügyet

Lénárd Rita a Fülkében: Kizsigerelt állapotban találta a koronavírus az egészségügyet by HVG
4/4/202039 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

A felhatalmazási törvényről a Fülkében: Nem lesz kontroll

A Társaság a Szabadságjogokért szakmai igazgatója szerint a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet, valamint az elfogadás előtt álló felhatalmazási törvény megváltozatják az életünket. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/28/202024 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Radó Péter a Fülkében: Ebben a helyzetben el kellene engedni, hogy van tananyag

A koronavírus-járvány idején is jelentkezik a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja. Radó Péter oktatáskutatóval arról beszélgettünk, milyen hatása van a vírusnak a magyar oktatásra.
3/21/202026 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

A koronavírusról a Fülkében: „Ilyen a világháború óta nem volt”

Urbán Ágnes médiakutató, egyetemi docens szerint a koronavírus okozta helyzet a sajtót is átformálhatja. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/14/202020 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Kerpel-Fronius a Fülkében: A Városliget nem alku tárgya

Az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes volt a hvg.hu közéleti podcastjának legújabb vendége. Kiderült, hogy a zsarolás kifejezést nem szereti, de alkuk voltak és lesznek is a kormány és a főváros között.
3/7/202035 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Bozóki: Orbánt a harc élteti, de Kádár János lett belőle

Tíz éves a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amit a CEU politológus professzorával, Bozóki Andrással beszéltünk át, aki először fogalmazta meg, hogy a rendszer nem más, mint kívülről korlátozott hibrid rezsim. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
2/29/202038 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

A Nemzeti konzultációról a Fülkében: ennyi erővel arról is lehetne konzultálni, lapos-e a Föld

A Nemzeti konzultációról a Fülkében: ennyi erővel arról is lehetne konzultálni, lapos-e a Föld by HVG
2/22/202036 minutes, 1 second
Episode Artwork

Jakab Péter kiszivárgott beszéde

Jakab Péter kiszivárgott beszéde by HVG
2/17/20207 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Nahalka István a Fülkében: Engedelmes gyerekeket nevel az új NAT

Az oktatáskutató szerint komoly problémák vannak az új Nemzeti alaptantervvel, de „sok tanár tojik a tantervre – szerencsére”. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
2/15/202035 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Mészáros Lőrinc a HVG-nek: Távolodjon el tőlem azonnal!

Mészáros Lőrinc a HVG-nek: Távolodjon el tőlem azonnal! by HVG
2/13/202051 seconds
Episode Artwork

Fülke: Rég voltak már Donald Trumpnak ennyire jó napjai

Sűrű év lesz ez az amerikai politikában. Miben bizakodhat Donald Trump és miben bízhatnak a demokraták? Ez a Fülke, a hvg.hu podcastja.
2/8/202042 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke: „A 360 forintos euró is benne van a pakliban”

A héten már negatív csúcsokat döntött a forint, de hol a gödör alja? Erről beszélgettünk a Fülkében.
2/1/202026 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

A Greenpeace a Fülkében: A magyar klímastratégia nem reagál a klímaválságra

A magyar kormány klímaügyekben a csodára vár, mondta a hvg.hu közéleti podcastjában a Greenpeace Magyarország egyik munkatársával.
1/25/202035 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az ellenzék bizalmat épített, ez a legnagyobb politikai tőkéje

Két feladat áll az ellenzék előtt 2022-ig. Megakadályozni a tábor lemorzsolódását és közben új szavazókat is szerezni. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
1/18/202034 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Fülke: Orbán kifogyott az ötletekből

Évindító sajtótájékoztatójából az derült ki, a miniszterelnöknek témák után kell néznie, mert jelenleg fogytán van az ötleteknek. Erről beszélgetünk a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
1/11/202031 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke: Hogyan úszhatjuk meg a háborút, amikor forrófejűek feszülnek egymásnak?

A Donald Trump elleni alkotmányos vádemelési eljárásról akartunk beszélni a Fülke első ez évi kiadásában, de egy rakéta közbeszólt. Szulejmáni iráni tábornok likvidálása után elkerülhető a háború? Volt Trumpnak más oka, mint a belpolitikai haszonszerzés? És hányasra emeljük a pánikszintet mi, magyarok?
1/4/202032 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Csizmadia Ervin a Fülkében: Nem Orbán fárad, hanem a közönség

Évértékelő podcast a politológussal arról, hogy mennyire instabil a Nemzeti Együttműködés Rendszere, eldől-e 2020-ban, hogy ki az ellenzék vezető ereje, illetve mi a legnagyobb kockázat a Fidesz számára.
12/28/201941 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Az Amnesty a Fülkében: Látszanak a repedések a NER-en

A független intézmények kezdenek magukhoz térni – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
12/21/201932 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A színháztörvényről a Fülkében: Mindent letarolnak

A szándék rémisztő – mondta a hvg.hu közéleti podcastjában Zubek Adrienn, a Független Előadó-művészeti Szövetség társelnöke.
12/14/201928 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Majtényi a Fülkében: Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni

Podcast arról, hogy titkosítás helyett a kormányülések szövegeit egyszerűen eltüntetik. Majtényi László szerint az Orbán-kormányt már nem lehet demokratikus fogalmakkal leírni, ez már autokrácia.
12/7/201942 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Nagy veszély, hogy az ellenzéki önkormányzatok megcsinálják a maguk észak-koreai újságukat

A bécsi székhelyű International Press Institute egy sajtószabadsággal foglalkozó szervezeteket összefogó hálózat. Az ebben résztvevő hat szervezet képviselői a múlt héten Budapesten jártak, és megvizsgálták a magyar sajtószabadság helyzetét. Elég rossz formáját mutatta nekik.
11/30/201933 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes a Fülkében: Orbán ért a matematikához

Nem fogja megbüntetni Budapestet, a fővárosi vezetést és annak lakóit a kormány – véli Dorosz Dávid. A főpolgármester-helyettessel új könyvéről és aktuálpolitikai kérdésekről is beszélgettünk a hvg.hu podcastjában.
11/23/201928 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Fleck Zoltán a Fülkében: Az autoriter rendszer nem együttműködő

„Ez nem Alkotmánybíróság” – mondta a jogszociológus a hvg.hu heti podcastjában. Fleck Zoltánnal Handó Tündéről és a magyar igazságszolgáltatás állapotáról beszélgettünk.
11/16/201930 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Fülke: Karácsony elérte, hogy Orbán zavarba jöjjön

A miniszterelnök mintha nem tudná, hogyan kezelje a hirtelen főpolgármesterré vált Karácsonyt. A választások előtt még arról beszélt, majdnem megsajnálja, most pedig az ellenzéki politikus már a kormányülés vendége volt. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
11/9/201929 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Fülke: Aktivizálódik a faji felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobb

Október 23-án Budapest utcáin megjelent egy feketébe öltözött szélsőjobboldali szervezet, majd tagjai vonulni kezdtek a belvárosban. Ők a Légió Hungária tagjai. Róluk beszélgettünk a hvg.hu heti közéleti podcastjában.
11/2/201932 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Gulyás Márton a Fülkében: Lesznek itt még nagy pofonok

Az aktivista szerint Orbán Viktor és rendszere alkatilag képtelen a konszolidációra. Szerinte szárazon kell tartani a puskaport, a fideszes békejobbot pedig jobb fenntartássokkal kezelni. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcasjta.
10/26/201927 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Az ellenzék újra a pályán, a Fidesznek pedig talán inget is cserélnie kell – ez az önkormányzati választás összefoglalása a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
10/19/201936 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Lakner Zoltán a Fülkében: Orbánnak megmutatták, hogy itt van egy fal

Lakner Zoltán politológussal értékeltük az önkormányzati választást.
10/15/201926 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Fülke: a lengyeleknél egy személyben ölt testet Orbán és Kádár

Lengyelországban most vasárnap tartanak parlamenti választást, ami – furcsa módon – egyszerre lesz unalmas és izgalmas. A hvg.hu heti közéleti podcastjában Domány Andrással elemezzük a lehetséges forgatókönyveket.
10/12/201937 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Fülke: A Fidesz mindent le akar tarolni

Az önkormányzati választások hajrájában kipattant egy lehallgatási botrány egy olyan kampányban, amilyet még nem nagyon láttunk Magyarországon. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
10/5/201928 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke: Szombathelyen fej-fej mellett a Fidesz és az ellenzék, de Orbán elengedheti sajátjai kezét

Miért mondják azt, hogy Szombathelyen a Fidesz viselkedik úgy, mint országosan az ellenzék? Podcast a szombathelyi csatatérről.
9/28/201918 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Fülke: A magyarok addig esznek, amíg van mit, de jön majd az éhínség

Étkezési zavarokról beszélgettünk a hvg.hu podcastjában Forgács Attila gasztropszichológussal.
9/21/201933 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Éleződik a verseny Budapesten Tarlós István és Karácsony Gergely között, bár a főpolgármester még nem is kampányol igazán. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
9/14/201929 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Veiszer Alinda: Naponta gondolok arra, hogy karriert váltok

Újságírásról, szabadságról, függetlenségről, önkéntességről beszélt az újságíró a Fülkében.
9/7/201925 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Fülke: Volt nyilas nő, aki házi oltárt állított Szálasinak

Pető Andrea könyvet írt a nyilasmozgalom nőtagjairól. De hogyan viszonyult Szálasi pártja a nőkhöz? És a nők Szálasihoz? Van-e magyarázat egy olyan tragédiára, ahol 18 (vagy 21) ember megölésére adott parancsot Dely Piroska egy csillagos házba betörő nyilas csapatnak? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/31/201926 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke: "Ha Pécsett nem nyer az ellenzék, akkor sehol sincs esélye"

Az önkormányzati választások 10 csatatéren különösen izgalmasak lesznek. A hvg.hu közelről követi a 8 magyar nagyváros és a 2 budapesti kerület eseményeit. Ma a pécsi csatatérről tudósítunk. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/24/201931 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

Harminc éve, 1989. augusztus 19-én volt a Páneurópai piknik, ami egy szalonnasütésnek indult, aztán a rendszerváltás fontos mozzanata lett. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/17/201931 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Závada Pál: Rosszabbul élünk, mint tíz éve

Závada Pál Hajó a ködben címmel írt regényt a Weiss Manfréd vállalatbirodalom örököseiről, és az ő alkujukról, amelyet 1944 tavaszán a náci Németországgal kötöttek. Erről is beszélgettünk vele a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
8/10/201930 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Fülke: Greta Thunberg kiénekelte a sajtot Orbán Viktor szájából

A populistáknak nincs válaszuk a globális felmelegedésre és a klímakatasztrófára, Orbán Viktor pedig nem veszi észre, hogy az öt éve bedobott témája, a migráció fölött eljárt az idő. De mi köze mindennek a szelídgesztenyéhez? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/3/201929 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Schiffer András a Fülkében: A miniszterelnök varázsereje meg tud törni

Az MSZP-ről, a Jobbikról és az LMP-ről az EP-választásokon sajnálatos módon lerítt a választóknak, hogy csak az egzisztenciális túlélés hajtja őket, semmi egyéb - mondta a hvg.hu podcastjában, a Fülkében Schiffer András. A volt LMP-s alapító a Demokratikus Koalíció profizmusát dicsérte ugyan, de azt állítja, Gyurcsány Ferenc miatt korlátok közé van szorítva a DK.
7/27/201931 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Vona a Fülkében: Orbán és Gyurcsány kéz a kézben jár, együtt kell leváltani őket

A Jobbik volt elnöke szerint digitális diktatúra az, amit Orbán Viktor felépített Magyarországon. Vona Gábor volt a hvg.hu podcastjának, a Fülkének a vendége.
7/20/201938 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Sziget-főszervező a Fülkében: A Foo Fighters okozza a legnagyobb fejfájást

Ráadásul az amerikai banda viszi haza a legtöbb pénzt, nem Ed Sheeran. De az angol énekes-dalszerző fellépése is okoz álmatlan éjszakákat. A Fülkében Kádár Tamás.
7/13/201934 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Az MTA-ügy a Fülkében: van, amikor az asztalra kell csapni

Az MTA-ügy a Fülkében: van, amikor az asztalra kell csapni by HVG
7/6/201925 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Fülke: Karácsonynak most az ellenzék élére kell állnia

A Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek megjött az étvágya az EP-választás után, de koppantak. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
6/29/201937 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Fülke: Találtunk egy közös pontot Brüsszel és Budapest között

Teljesen más a tét, teljesen más a rendszer, egy apró részletben azonban van hasonlóság Brüsszel és Budapest között - mindkét főváros között a vezetőjét keresi. Itthon az előválasztás tartja lázban - ha nem is túl magas lázban - a politikát, Brüsszelben pedig a csúcsjelöltek taktikázására figyel az elit. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
6/22/201928 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt by HVG
6/14/201933 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke: Akik meggazdagodtak az alvilágban, a legális gazdaságban is sokra vitték volna

Már a hetvenes-nyolcvanas években luxusautókkal közlekedtek Budapesten a szervezett bűnözői csoportok tagjai, miközben a havi átlagkereset alig 3-4 ezer forint volt. Évtizedekig azért dolgoztak, hogy nagy, nemzetközi maffiát hozzanak létre, de a terv - egyebek között a nyelvtudás hiányában - megbukott. Ez a Fülke, a hvg.hu podcastja, vendégünk a Maffiózók mackónadrágban című könyv szerzője, Dezső András, és Bezsenyi Tamás kriminológus.
6/8/201928 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Jávor Benedek a Fülkében: Tervezem a jövőmet, még nincs ajánlatom

Az MSZP-P (Párbeszéd) közös jelöltjeként Jávor Benedek nem szerzett mandátumot az európai parlamenti választáson, talán ő a szövetség legnagyobb kárvallottja, pedig az Európai Parlament egyik legaktívabb képviselője volt az elmúlt öt évben. Most állást keres, és tervezi, hogy erőteljes klímakampányba kezd. Ez a hvg.hu podcastja, a Fülke.
6/1/201922 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Fülke: A Fidesznél nem felhőtlen az öröm

Itthon nagyot nyert, de Európában légüres térben találhatja magát a Fidesz és Orbán Viktor. Ez a hvg.hu podcastjának, a Fülkének az EP-választást elemző különkiadása.
5/27/201925 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Fülke: Az Orbán-rezsimet már nem nevezhetjük demokratikusnak

Az EP-választás előtt megpróbáltuk leírni, mi az, amiben élünk és miért gondolják sokan sorsfordítónak az előttünk álló voksolást. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja. A Fülke vendége Antal Attila, az ELTE-ÁJK adjunktusa és a Politikatörténeti Intézet munkatársa.
5/25/201932 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Kunetz Zsombor a Fülkében: Egy főorvosnak 3 millió, egy kezdőnek 600 ezer járna

Az oxyológus szakorvos volt légi mentő és vezette az Istenhegyi Magánklinika Zrt.-t is, egy ideje szabadúszó orvosként és egészségügyi rendszerfejlesztőként dolgozik. Emellett blogot is ír, így derülhetett ki, hogy a múlt hétvégén - a többszörösen sérültek esetében - sorra lemondták a baleseti ügyeletet a budapesti kórházak, és áteresztik az ólommellények a sugárzást a Péterfy-kórházban. A hvg.hu-nak azt mondta, munkája egyáltalán nem szélmalomharc, vannak már apróbb változások. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, amelynek vendége Kunetz Zsombor.
5/18/201933 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Fülke: Merre tart Európa és mi vár Orbán pártcsaládjára?

Vita a Fülkében. Mráz Ágoston Sámuel és Horn Gábor ütköztette érveit Európa jövőjéről.
5/11/201941 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Fülke: Daenerys Targaryent többen ismerik, mint Mátyás királyt

Gazdasági hiba volt a Birodalom presztízsberuházása, a Halálcsillag megépítése? Cersei Lannister vagy Daenerys Targaryen kormányzott jobban? Egy új kötet a sci-fi és kalandfilmek politikáját elemzi, ez pedig a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, ahol vendégünkkel kitárgyaljuk a témát.
5/4/201917 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Fülke: Kell lennie 20 percnek a napunkban, amikor leülünk olvasni

Modern ember a felgyorsult világban. Ez az elegy jó eséllyel azt is jelenti, hogy mindenre van időnk, csak az olvasásra nincs. Ezen próbál változtatni Kormos Lili. Erről is beszél a Fülkében, a hvg.hu podcastjában.
4/27/201923 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Fülke: Nem a templom, nem az épület az igazi vesztenivalónk

Lerombolhatják az összes magyarországi templomot, fájni fog! De ha ez a hitünket meggyengíti, akkor ott a hitünkkel van baj – talán így foglalható össze röviden a SZEMlélek Értékmagazin főszerkesztőjének véleménye a Notre-Dame katasztrófájáról. A héten Gégény István volt a Fülke vendége.
4/20/201925 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Ceglédi a Fülkében: Nem lesz elég, hogy „mi nem a Fidesz vagyunk”

Van előrelépés és létezik innováció a politikában Magyarországon? Hogyan lehetne legyőzni a Fideszt és mikor volt a legközelebb az MSZP a Fideszhez az elmúlt kilenc évben? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
4/13/201934 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Fülke: A lelki szakítás már megtörtént a Fidesz és a Néppárt között

Kettőből semmi, ez Orbán Viktor mérlege az elmúlt időben, ha európai politikusként tekintünk rá. Mit hozhat az előttünk álló 50 nap az EP-választásokig, és mi vár Európára? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
4/6/201926 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Krekó a Fülkében: Orbán nem lesz formáló erő Európában

Változott bármi a Fidesz politikájában a néppárti felfüggesztés óta? Meghúzta magát Orbán Viktor vagy ugyanazzal a lendülettel kampányol tovább Brüsszel ellen? És mi a helyzet a formálódó ellenzéki összefogással? Erre a kérdésre keressük a választ a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
3/29/201929 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke #55: Orbán a szájszagú fasisztákból és képes bikinis lányokat varázsolni

Magyarországon legalábbis, ez itthoni politikájának egyik alapvetése. De külföldön más a helyzet, ezért eshetett meg a Fidesszel az, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette tagságát. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/23/201926 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Fülke #54: Orbán Viktor most nem öntött olajat a tűzre

Az egyik legunalmasabb beszéd volt ez a mostani Orbán Viktortól. De mi lehet ennek az oka? És miért vonul újabban az ellenzék? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/16/201927 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Fülke #53: Závecz: Orbánnak az a feladata, hogy tűzbe hozza a Fideszt

Gumicsont vagy tényleg egy lehetséges forgatókönyv, hogy elválik a Fidesz és a Néppárt útja? Kizárás vagy kilépés? Závecz Tibor közvéleménykutatóval beszélgettünk. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/9/201932 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fülke #52: „Szervezett és összehangolt lejáratás zajlik a Jobbik ellen”

Egyszerre konfliktusos és válságokkal teli a Jobbik jelenlegi helyzete, belülről a kilépések, kívülről az ÁSZ gyötri őket. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
3/2/201924 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Fülke #51: „A Fidesz akkor sikeres, ha keménykedik”

Az ellenzék töredezett és együttműködésre van ítélve, a Fideszt pedig – a demokratikus keretek leépítése miatt – egyre nehezebben rengetne meg egy esetleges gazdasági válság. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
2/23/201932 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Fülke #50: Mit szerethet Orbán Trumpban? És mind belerokkanunk a kapcsolatukba?

Együtt dübörög Magyarország az Egyesült Államokkal. Ezen a héten hosszú kihagyás után Budapesten járt az amerikai külügyminiszter, miközben Donald Trump is sorsdöntő napokat él Washingtonban. Mi lesz ennek a vége? És minek drukkoljunk? Erről beszélgettünk Nagy Gáborral.
2/16/201948 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Sándor Iván 1989. február 16-i rádióinterjúja

Sándor Iván nevezetes interjúja 1956-ról
2/16/201912 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Fülke #49: Ilyen az, amikor a republikánus intézet pontozza le Magyarországot

Soros! - kiáltott a Freedom House friss elemzése után a Fidesz, pedig jobb lenne, ha alaposan elolvassák a jelentést, hiszen Donald Trump pártja, a republikánusok állnak a washingtoni szervezet mögött. Az amerikai külügyminiszter szóba is hozhatja Budapesten a fontosabb állításokat. A Fülkében mi már kitárgyaltuk. Soros! - kiáltott a Freedom House friss elemzése után a Fidesz, pedig jobb lenne, ha alaposan elolvasnák a jelentést, hiszen Donald Trump pártja, a republikánusok állnak a washingtoni szervezet mögött. Az amerikai külügyminiszter szóba is hozhatja Budapesten a fontosabb állításokat. A Fülkében mi már kitárgyaltuk Szabó Attilával, a TASZ jogi munkatársával.
2/9/201935 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Fülke #48: „A korrupció a Fidesz alapvető eszköze”

Mi értelme a vagyonnyilatkozatoknak? És ha már létezik ez az intézmény, hogyan kezeljük őket? Vendégünk Léderer Sándor, a K-Monitor korrupcióellenes civil szervezet társalapítója, ügyvezető igazgatója. (Fotó: © MTI / Szigetváry Zsolt)
2/2/201937 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Fülke #47: Pozsgay felkelése párttársai ellen – egy tabudöntés krónikája

Harminc éve adott engedélyt az MSZMP, hogy Nagy Imre és mártírtársai méltó sírhelyet kapjanak. Ezzel párhuzamosan a párt történelmi albizottsága átértékelte az 1956-os ősz eseményeit, és "népfelkelésnek" minősítette azt. A döntés bejelentésével Pozsgay Imre beelőzött mindenikit. Egy drámai interjút elevenítünk fel a Fülkében a rádió akkori, a HVG jelenlegi munkatársával, Farkas Zoltánnal.
1/26/201943 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke #46: Lukácsi Katalin: Én lennék a legboldogabb, ha a NER a szolgálatról szólna

Az ellenzéki aktivista szerint van igény az országos sztrájkra. Lukácsi Katalinnal, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítójával arról is beszélgettünk, hogyan fér meg egymás mellett a tüntetéseken az O1G és Beer Miklós püspök üzenete.
1/19/201924 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Fülke #45: Mit tanulhatunk Orbán beszédeiből?

Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek – mondta már többször Orbán Viktor. Most tanulmány készült, ami elemzi az ő, Merkel, Macron és Putyin beszédeit is. Vendégünk Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság igazgatója.
1/11/201930 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Fülke #44: Schilling: Van olyan fiók, hogy népharag, és azt ki lehet nyitni

Dühös fiatalok vannak az utcán, ami újdonság. A szombati tüntetés előtt kíváncsiak voltunk arra, hogy Schilling Árpád színházi rendező, közéleti aktivista mit lát és hogyan értékeli a mostani eseményeket. (Fotó: © Wikipédia, Szervác Attila)
1/5/201942 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Fülke #43: 2019 az elszabadult hajóágyú éve lesz

Megpróbáljuk megfejteni, hogy milyen év lesz 2019 Magyarországon, Európában és a világban. A Fülkében Tóth Richárd és Gergely Márton. Adásunkban megpróbáltuk a lehető legkevesebbszer kiejteni Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, a Fidesz, az MSZP és a DK nevét. Kérdés, mennyire sikerült.
12/30/201833 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Fülke #42: Egy ügyes ellenzék mindenhol jelen van, ezt a Fidesz is megtanulta

Az Orbán-kormány a szelektív nyomásgyakorlás kormánya, miközben a mostani tüntetésekkel helyreállt a családi béke az ellenzéki oldalon. Mikecz Dániellel, a Republikon Intézet és az MTA TK Társadalomtudományi Kutatóközpont elemzőjével beszéljük át a 2018-as esztendőt.
12/22/201829 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Fülke #41: Mi lesz Németországgal Merkel után?

A téma Németország jövője, ugyanis nemrég megválasztották a CDU élére Angela Merkel utódját, Annegret Kramp-Karrenbauert –Friedrich Merz ellenében. A Fülke vendége Varga Christian-Zsolt, aki Berlinben dolgozik, az n-ost nevű média NGO-nál, amikor Magyarországon járt, meglátogatta szerkesztőségünket. Vele beszélgetett Gergely Márton, a HVG vezető szerkesztője.
12/15/201827 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke #40: A rendszer meztelen

Fülke #40: A rendszer meztelen by HVG
12/8/201830 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Fülke #39: Csunderlik: Az erős vezetők kultuszát építi a NER emlékezetpolitikája

Fülke #39: Csunderlik: Az erős vezetők kultuszát építi a NER emlékezetpolitikája by HVG
12/1/201825 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fülke #38: Felépülhet a kerítés a Hős utcai gettóban

Fülke #38: Felépülhet a kerítés a Hős utcai gettóban by HVG
11/23/201833 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke #37: Budapest még akár nyerhet is

Fülke #37: Budapest még akár nyerhet is by HVG
11/16/201841 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Fülke #36: Ady jól ismerte a NER-t, Hofi pedig még Orbán Viktort is

Miért képtelen megbocsátani a magyar széljobb Ady Endrének? A nagy költő publicisztikáiból egyértelműen kiderül, mi is a baja egyeseknek – bizonyította be a hvg.hu soron következő podcast-adásában Király Levente, a Corvina kiadó főszerkesztője, aki Ady cikkeiből és Hofi előadásaiból állított össze a mai napig aktuális könyveket.
11/10/201827 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke #35: A 15 évvel ezelőtti Fidesz lehet a minta az ellenzéknek

Fülke #35: A 15 évvel ezelőtti Fidesz lehet a minta az ellenzéknek by HVG
10/31/201826 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Fülke #34: A félelemre épít a kormány, ennek semmi köze a segítséghez

Fülke #34: A félelemre épít a kormány, ennek semmi köze a segítséghez by HVG
10/27/201823 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke #33: Az Orbán-kormány mindent betilt, csak épp Lázár Jánost nem

Fülke #33: Az Orbán-kormány mindent betilt, csak épp Lázár Jánost nem by HVG
10/19/201827 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Fülke #32: Tarlós legyőzhető

Fülke #32: Tarlós legyőzhető by HVG
10/13/201823 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fülke #31: Egyszerre zavarodott meg Orbán és ellenzéke

Fülke #31: Egyszerre zavarodott meg Orbán és ellenzéke by HVG
10/5/201829 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Fülke #30: Ezt benéztük, még Bayer sem elég bátor ahhoz, hogy Orbán luxusútjait megvédje

Fülke #30: Ezt benéztük, még Bayer sem elég bátor ahhoz, hogy Orbán luxusútjait megvédje by HVG
9/29/201824 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke #29: Orbán ellenzékbe szorult Európában

Fülke #29: Orbán ellenzékbe szorult Európában by HVG
9/22/201828 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Fülke #28: Orbánnak megmondták Európában, nem tehet meg akármit

Fülke #28: Orbánnak megmondták Európában, nem tehet meg akármit by HVG
9/15/201827 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Fülke #27: Orbánnak Putyin előtt Sargentinit kell legyőznie

Fülke #27: Orbánnak Putyin előtt Sargentinit kell legyőznie by HVG
9/8/201826 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Fülke #26: Fináli rabbi: Sajnálom a magyar jobboldalt

Fülke #26: Fináli rabbi: Sajnálom a magyar jobboldalt by HVG
8/31/201837 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Fülke #25: Csak a tengerben fuldokló bőrszíne számít?

Mi különbözteti meg a tengerbe zuhant brit nőt líbiai társától? Talán az, hogy az egyik egy luxushajóról esik vízbe, a másik pedig menekülthajóról? Erről és Orbán Ráhel eldobott pelenkájáról is lesz szó a hvg.hu podcastjában.
8/24/201829 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Fülke #24: Orbán nyugodtan nyaralhat ilyen ellenzék mellett

Elmaradt a politikai uborkaszezon, annyira pörög a belpolitikai hírpiac, hogy a labdarúgó átigazolási híreket is elhomályosítják. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
8/17/201824 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Fülke #23: Kreatív magyar bírókra van szükség a kormány céljaival szemben

Fülke #23: Kreatív magyar bírókra van szükség a kormány céljaival szemben by HVG
8/11/201830 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Fülke #22: A törvény nem rossz, de az életünk sokkal rosszabb lesz

A Fidesz-kétharmad a most zárult ülésszak utolsó plenárisán megszavazta, békén kell hagyni a politikusokat. A jövőben nehezebb lesz tüntetni, aki pedig zaklat egy hivatalos személyt – jelentsen ez bármit is –, azt börtönbe is csukhatják. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
8/4/201823 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Fülke #21: Az LMP vagy Trump csinált nagyobb ostobaságot?

Elfelejtett megérkezni a politikai uborkaszezon, a bel- és a külpolitikai is pezseg. Itthon megemelték saját fizetésüket a politikusok, az LMP elkezdte felzabálni önmagát, külföldön pedig Trump ámokfut.
7/21/201831 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fülke #20: vigyázzunk, nehogy a turisták legyenek Európa új migránsai

Nyaralni indult az ország, így tett a Fülke egyik rendszeres tagja is. Kevés belpolitikai esemény érte el, de mindenkit óva intett, nem a menekültválság a kontinens legnagyobb problémája. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
7/14/201828 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Fülke #19: Orbánt nem lehet úgy legyőzni, ha folyamatosan orbánozunk

Létezik recept arra, hogy valaki Magyarországon is sikeres politikát építsen, de ami tervezőasztalokon működik, nem biztos, hogy a rögvalóság is engedi a megvalósítást. Fontos, hogy tudjuk, egy év alatt nem lehet csodát tenni.
7/7/201821 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fülke #18: Megpróbáljuk megoldani a menekültválságot az EU helyett

A Fülke eheti adásában az európai frontvonalakról beszélget Gergely Márton, a hvg.hu Itthon rovatának vezetője és Seres László, a HVG publicistája.
6/30/201832 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Fülke #17: Az Amnesty szerint százezreknek kellene az utcán lenniük

Fülke #17: Az Amnesty szerint százezreknek kellene az utcán lenniük by HVG
6/23/201835 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Fülke #16: Az MSZP-nek saját magával, Orbánnak az olaszokkal gyűlhet meg a baja

A szocialisták elnökválasztás előtt, az utolsó pillanatokban visszalépett Kunhalmi Ágnes, így kétszereplős a történet; Tóth Bertalan vagy Mesterházy Attila. Orbán pedig akárhogy is örömködik az új olasz kabinet miatt, megjárhatja. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
6/15/201832 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Fülke #15: Simicska és Orbán közösen nyírták ki a jobboldali sajtót

A Heti Válasz megszűnésével eltűnt a nyomtatott sajtó a konzervatív jobboldalon, ahol megengedhető volt a kritikai hang is. De kinek a felelőssége mindez? Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
6/8/201823 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Fülke #14: Európa sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja Orbánt

Ráadásul ott van Ukrajna, ahol Magyarország próbál izmozni Oroszország érdekei mentén, miközben veszélyben a kisebbségek, közte a kárpátaljai magyarok. Magyar fókuszú külpolitikai beszélgetés a hvg.hu közéleti podcastjában.
6/1/201831 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Fülke #13: Már az ellenzéki mozgások is a Fidesznek kedveznek

Zajlik az élet az ellenzéki oldalon. A Jobbik a legsötétebb kisgazda időket idézve platformosodna Toroczkai László vezetésével, az MSZP pedig lassan tényleg ott tart, hogy önmagát számolja fel. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
5/24/201822 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Fülke #12: A kormányzásban nincs szabály, csak Orbán szava dönt

Túl vagyunk a miniszteri meghallgatásokon, már esküt is tett Orbán negyedik kormánya. Vannak új nevek és örök kormánytagok is. A célok is változtak. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
5/18/201828 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Fülke #11: Orbán már Európát akarja

A hvg.hu közéleti podcastjában arról beszélgettünk, meddig juthat a magyar miniszterelnök.
5/12/201827 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Fülke #10: Messiásváró csalódottakkal épül Orbán korszaka

Megalakult az Országgyűlés, Orbán Viktor már rendszert épít. Csalódott tömegek vannak az utcán, akik azt várják, valaki álljon az élre. A miniszterelnök hatalma pedig csak szilárdul, miközben el kell dönteni, Donald Trump mellé áll-e.
5/11/201828 minutes
Episode Artwork

Fülke #9 Gulyás Balázzsal: Meddig lehet tízezreket utcára vinni?

A hvg.hu közéleti podcastjának eheti vendége Gulyás Balázs aktivista, több tüntetés szervezője. Vele beszélgettünk a május 8-i tüntetésről. A demonstrálók a Kossuth térről üzennek az alakuló ülésen résztvevő kormánynak és az ellenzéknek is.
5/4/201827 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Fülke #8: Orbán nem vezetni, irányítani akar

Alakul a negyedik Orbán-kormány, a kormányközeli médiatermékeknek köszönhetően egyre több név ismert. Vannak nagy távozók és meglepő érkezők a felálló kabinetben. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
4/27/201823 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Fülke #7: Csak az utcáról lehet megbuktatni Orbánt

A Fülke vendége ezen a héten Antal Attila politológus, akivel a Figyelő Soros-listájáról, az ellenzék bukásáról és esélyeiről, városról és vidékről, az utcai politizálásról és gyűlöletről beszélgettünk.
4/21/201821 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Fülke #6: a hvg.hu közéleti podcastja Gulyás Mártonnal

A választások utáni első podcastban a vasárnapi eredmények, a következtetések levonása, a jövő kutatása voltak a fő témák. A Fülke vendége Gulyás Márton aktivista, a Közös Ország Mozgalom alapítója.
4/13/201834 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Fülke #4: A tegnap Orbán Viktora kampányol még négy évért

A Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában Gergely Márton rovatvezető és Tóth Richárd újságíró beszélgettek a kampányhajráról. Orbán és Juhász mellett szóba került az LMP aláírásgyűjtését megtoló Fidesz és a végletekig lebutított kormányzati plakát, amely már úgy uszít a menekültek ellen, hogy semmit sem takargat.
3/29/201819 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Fülke #3.5 különkiadás: Farkas Zoltán és Gergely Márton Demján Sándorról

Fülke című podcast sorozatunk különkiadásában Gergely Márton belpolitikai rovatvezető és Farkas Zoltán, a HVG gazdasági rovatának munkatársa idézi fel Demján Sándor, a második leggazdagabb magyar pályafutását.
3/29/201814 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Fülke #3: Gergely Márton és Hont András: Tippeljünk

A hvg.hu választási, közéleti podcastjában ezúttal a többi között ellenzéki koordinációról (vagy valami hasonlóról) volt szó, no meg nyilván korrupcióról is, és persze a megkerülhetetlen Kósa Lajosról.
3/24/201828 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Fülke #2: a hvg.hu közéleti podcastja, ünnepi kiadás

Tóth Richárd és Gergely Márton 2018. március 15.-ről, kampányról, választásról, Kósa Lajosról.
3/17/201818 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Fülke #1: Bemutatkozik a hvg.hu új politikai podcastja

Tiborcz megijedt és nem beszélhet, csak ki akarják húzni áprilisig
3/11/201823 minutes, 52 seconds